Népújság, 1970. június (21. évfolyam, 127-151. szám)
1970-06-10 / 134. szám
Ma pi külpolitikai üsftKofog-falünk Tűzharc a Jordániái fővárosban A Közel-Kelet egyik legközvetlenebb frontállama, Jordánia fővárosa, Amman a legszabályosabb ostrom- állapotban él Nemcsak politikai, tehát egy kicsit jelképes értelemben, hanem gyakorlati szempontból is: az utcákon tűzharc folyik, nem egyszer nehéz fegyverekkel. Az élet megbénult a máskor oly színpompásan nyüzsgő városban. A helyzet különösen az esti órákban válik nyomasztóvá — a harcok miatt ugyanis szünetel az áramszolgáltatás. A helyzetben az a legszomorúbb, hogy mindez — legalábbis közvetlenül — nem az arab—izraeli háború, hanem a hivatalos Jordánia és a Jordán területen élő palesztin gerillák közötti ellentét miatt. Ezeken a hasábokon már többször voltunk kénytelenek foglalkozni ezzel az ellentéttel, amely most a jelek szerint minden eddiginél nagyobb erőpróbává szélesedik. A legutóbbi krízis mintegy nyolcvan halottat és több sebesültet követelt. Azóta — február óta — az uralkodó és a gerillák közötti ellentét nem robbant ki látványosan, de nyilvánvaló, hogy a felszín alatt tovább ízzott. Bár Amman és számos közeli főváros között megszakadt a telefonösszeköttetés, MOSZKVA: Mint a Szojuz 9. űrrepülését irányító központban közölték a TASZSZ tudósítójával, kedden moszkvai idő szerint 19.00 óráig (magyar idő szerint 11 óráig) a Szojuz 9. 721 fordulatot tett a Föld körül. A rádióösszeköttetés időszakában Andrija Nyikolajev, az űrhajó parancsnoka közölte, hogy sikeresen teljesítik a 9. munkanap programját. Az űrhajósok közérzete jó. (MTI) NYUGAT-BERLIN: Kedden Nyugat-Berlinben, a Szövetségi Ellenőrző Tanács egykori épületében megtiltották a Nyugat-Berlin státusáról megkezdett négyhatalmi megbeszélések negyedik ülését. A részvevők — Kenneth Rush, az Egyesült Államok, Roger Jackling, Nagy-Britannia és Jean Sau- vagnargues, Franciaország, valamint Pjotr Abraszimov a Szovjetunió berlini nagykövete — három és fél óra hosszat tanácskoztak. Az ülésen Abraszimov elnökölt. Ez volt a március 26-án megkezdett négyhatalmi eszmecsere eddigi leghosszabb ülése. A következő tanácskozást június 30-án tartják. (MTI) NEW YORK: U Thant, az ENSZ főtitkára az illetékes országok — Argentína, Ausztria, Chile, Finnország, Franciaország, Írország és Svédország — kormányához intézett levélben közölte, hogy a világszervezetnek már nem áll módjában szavatolni a Szuezi-csatorna övezetében tevékenykedő ENSZ-megfi- gyelők biztonságát. (MTI) VIENTIANE: Röviddel hétfőn éjfél után a laoszi szabadságharcosok egyik zászlóalja támadást intézett Saravane tartományi főváros ellen, amely Vientia- netól mintegy 480 kilométerrel délkeletre fekszik. Virradatra a város a szabadság- harcosok birtokába került. Vientianeban közölték, hogy a rádióöszeköttetés a város helyőrségével megszakadt. TEHERÁN: Az iráni szenátus megvitatta a szovjet és iráni határegyezményt, amelyet az Araksz folyó vízierőműrendszerének építésével kapcsolatban írtak alá Moszkvában. A szenátorok a vita során elismeréssel nyilatkoztak a szovjet—iráni együttműködésről. Dzsahan- bani szenátor kijelentette, hogy a szovjet—iráni kapcsolatok követendő például szolgálhatnának a többi ország számára is a határkérdések rendezésénél. A Szovjetunió és Irán között húzódó határ a barátság és az együttműködés jelképe —, mondotta a szenátor. (TASZSZ) E0. június 10., szerd» PHENJANi A koreai fegyverszüneti bizottság Panmindzsonban tartott tegnapi ülésén a KNDK képviselője szóvátet- te, hogy június 5-én egy amerikai kémhajó behatolt a KNDK parti vizeire, és tüzet nyitott az ott tartózko- dó észak-koreai halász-, valamint őrhajókra. Az őrhajók kénytelenek voltak viszonozni a tüzet és elsüllyesztették a kémhajót. A KNDK képviselője követelte a nyilvánvalóan szándékos amerikai provokációban vétkes személyek megbüntetését. (MTI) BONN: A bonni külügyminisztériumban kedden folytatódtak a lengyel—nyugatnémet megbeszélések. Az eszmecsere fő problémája továbbra is az Odera— Neisse-határ elismerése. Nyugatnémet részről ezzel kapcsolatban azt kérték, hogy a lengyel küldöttség vegye tekintetbe az NSZK belpolitikai helyzetét és a fenálló nemzetközi szerződéseket. Azt várják, hogy a keddi és a mai eszmecserén Winiewicz külügyminiszterhelyettes részletesen válaszol azokra a formulákra, amelyeket bonni részről a határkérdés rendezésére előterjesztettek. Az eszmecsere jelenlegi szakaszától nem várnak konkrét eredményeket. Az eszmecsere tovább fog folytatódni —, ez minden, amit egyelőre mondani lehet — hangoztatták a nyugatnémet külügyminisztériumban. (MTI) BUDAPEST: Szurdi István miniszter vezetésével hazaérkezett Bulgáriából a magyar belkereskedelmi delegáció. A miniszteri küldöttség június 3—5 közöt részt vett Várnában a KGST-országok belkereskedelmi minisztereinek második értekezletén. A tanácskozáson a miniszterek a KGST 23. és 24. tanácsülésének határozataiból kiindulva megállapodtak a belkereskedelmi miniszterek együttműködésének további fejlesztésében, s minden kérdésben egyhangú határozatot hoztak. PEKING: Mint az Űj Kína hírügynökség jelenti, Csou En-laj, a Kínai Kommunista Párt politikai bizottsága állandó bizottságának tagja, az államtanács elnöke és Karig Seng, a KKP politikai bizottsága állandó bizottságának tagja, az Országos Népi Gyűlés állandó bizottságának elnökhelyettese megbeszélést tartott Emil Bőd narasszal, a Román Kommunista Párt központi bi zottsága végrehajtó bizottságának és állandó elnökségének tagjával, a Román Szocialista Köztársaság Államtanácsának elnökhelyettesével, aki kedden reggel érkezett Pekingbe, baráti látogatásra. •(TI) a különböző úton-mő- dón kiszivárgott hírek szerint az összecsapások áldozatainak száma máris nagyobb a februárinál: az MTI kairói tudósítója 104 halottról adott hírt. Mind az amroani királyi palota, mind a gerillavezérkar hangoztatja, hogy lehetőséget keres az azonnali tűzszünetre, aligha vitás, hogy ez lenne az első, legfontosabb lépés —, de ez önmagában nem lenne elegendő. Feltétlenül módot kellene keresni ennek a lappangó válsággócnak a teljes felszámolására, mert a szinte rendszeres időközökben kirobbanó krízis tovább bonyolítja az amúgyis komplex közel-keleti helyzetet és csak az arab világ ellenségeinek táborában okoz örömet. A legújabb véres összecsapás egyértelműen bizonyítja, hogy a múltbeli tárgyalások csak időben korlátozott eredményt értek el. A térség egész antiimperialista mozgalmának rendkívüli fontosságú érdeke, hogy Washington és Tel Aviv a jövőben ne kaphassa meg az arab belvillongásoknak ezt az Ammanban szinte ritmikusan ismétlődő ajándékát Az olasz választások után: BoIoEdaii közigazgatás három tartományban (Munkatársunk római telefonjelentése.) Sokmillió tonna papír, százezrével tartott kis- és nagygyűlések, minden eddigit felülmúló zajos korteshadjárat ellenére a belpolitikai erőviszonyok nem sokat változtak Itáliában; A vasárnap reggeltől hétfő déli 2 óráig tartó választásokon 690 „kis képviselő” mandátumáért a választók 91,3 százaléka ■járult az urnákhoz, valamivel több, mint a legutóbbi' — 1964-ben rendezett — községi, és- jóval kevesebb, mint a két évvel ezelőtti általános politikai választásokon. Nem okozott különösebb meglepetést, hogy az OKP szilárdan megőrizte pozícióit, s 1968-hoz képest valamelyest még növelte is szavazatainak számát. Akkor az összes vofcsdk 28, most — a nem végleges adatok szerint —, 28,6 százalékát szerezte meg. Hatmilliónál jóval több választó bizonyítja, hogy a közvéleményben a baloldali eltolódás nem átmeneti jellegű, miként azt két évvel ezelőtt a kormányzat igyekezett beállítani, hanem végleges és szilárd. A proletár egységpárttal (PSIUP) együtt a kommunisták — vagyis a baloldali lista —, 31,9 százalékos eddigi eredménye alapján három roppant jelentős tartományban: Toscanában, Emíliában és Umbriában baloldali területi gyűlések — mini parlamentek —■ és helyi kormányok alakulhatnak. A kereszténydemokraták némileg meggyengülve kerültek ki a választásokból, míg a szocialisták és a szociáldemokraták nagyjából megtartották szavazóikat. A liberálisok némileg visszaestek, akár csak a monarchisták, míg a republikánusok jelentős mértékben megerősödtek. Több mint egymillió 370 ezer szavazatot szereztek a neofasiszták, ami kétségkívül aggasztó jelenség, miután az elmúlt választásokhoz képest — ha nem is döntő mértékben —, pozícióikat megerősítették. A választások szándéka világos volt: egyszerűbbé, hatékonyabbá tenni a közigazgatást, amely az évtizedes rossz gyakorlat halmozódása, a túlzott centralizálás erőltetése miatt a demokratizmus kerékkötőjévé, a helyi elképzelések, a legszerényebb tervek megvalósításának egyik fő akadályává vált. Ezentúl a tartományi közigazgatás jogkörébe utalnak majd olyan témákat, amelyekről a „deputatinok” vagyis a „kis képviselőik” döntenék majd, helyi ismereteik alapján, a közösség érdekeinek megfelelően. Ma még persze meglehetősen homályos, hogy a P II P f* 6 ürnonlínüihail Argentínában a hadsereg megdöntötte On- I II li I» 9 Bi I H to Sa 11 EP €8 J Ol II gania elnök hatalmát. Képünkön: katonai egységek szálljak meg a „Cuyo” telefonközpont épületét, ahonnan a nemzetközi telefonvonalakat kezelik. •Süss? (Telefoto — AP—MTI—KS) tartományi gyűlések, illetve a helyi önkormányzat legfelsőbb szerved, a mini minisztériumok, a giunták igazában mely kérdésekben illetékesek. Erről ugyanis eddig legfeljebb ádáz viták zajlottak a pártok és a parlament berkeiben, az úgynevezett kerettörvények azonban .még megfogalmazásra Várnak. Mértékadó körök szerint egyhamar aligha készülnek el a javaslatok, a derűlátók szerint is legalább másfél-két évbe telik, amíg a 15 új statútummal felruházott tartomány önkormányzata^ nyugodt, hivatásának megfelelő mederbe terelődik. Kétségkívül nem irigylésre méltó a most megválasztott 690 helyi képviselő helyzete: utak és kórházak, iskolák és közintézmények építésén kívül szembe kell nézniük az állami bürokráciával is, amely igyekszik majd. állásait szilárdan védelmezni. Bár tekintélyes összeget,.több mint 700 milliárd' lírát utaltak a tartományi gyűlések hatáskörébe, s további, hiteleket is kilátásba helyeztek, elsősorban a mezzogiorno — a rendkívül elmaradott déli területek — gyors fejlődése még az önkormányzattól, a megnövekedett önállóságtól sem várható. Ehhez reformokra van szükség, s ezeket a reformokat — mint a most lezajlott választások is igazolják —, az olasz közvélemény tekintélyes része erélyesen sürgeti. Gy. D. Izraeli légitámadások a Szuezi-csatom a övezetében TEL AVIV—KAIRO: ! Az izraeli légierő hosz- szabb-rövidebb megszakításokkal csaknem tizenkét órán át támadt^ a Szuezi- csatoma övezetében levő egyiptomi állásokat. Az izraeli agresszorok gépei több hullámban bombázták Szuez és Tewfik városát, valamint El Kap, El Kantara, Izmilia és Hód El Dars térségét. Egy kairói katonai szóvivő közlése szerint az izraeliek a Szuezi-csatorrta északi és középső szakasza ellen végrehajtott támadásokba hétfőn délelőtt 24, délután 28 harci repülőgépet vetettek be. Az egyiptomi légelhárítás e támadások során lelőtt egy Skyhawk mintájú izraeli harci repülőgépet. (MTI) Labdarúgé-vüágSialnokság -1970 A vasárnap lejátszott mérkőzések közül még min- dik a Brazília—Anglia találkozóról írnak a legtöbbet a lapok és erről beszélnek a legtöbbet a szakemberék is. A legtöbb lap a VB eddigi „szépségdíjas” mérkőzésének tartja a találkozót Különösen a mérkőzést eldöntő gólról írnak sokat, s dicsérik Pele önzetlenségét, aki jó helyzetben is megtalálta labdájával a még jobb helyzetben levő Jairzinhot. Pele nagyon szerényen vélekedik saját és csapata teljesítményéről, s dicséri az angolokat: különösen Bankst. — Ilyen csodálatosan védő kapust még életemben nem láttam, pedig már álltam szemben néhány nagy klasszissal. Néha az volt az érzésem, hogy nem is lehet neki gólt lőni. Világklasszis Morre, B. Charlton és Cooper, kiváló futballista a többi angol fiú is, de Banks volt ennek a mérkőzésnek a kiemelkedő egyénisége. Pele különben kijelentette, hogy napról napra jobban bízik abban, hogy csápata harmadszor megnyeri a VB-t, s ezzel végleg birtokába veszi a Rimet-kupát. ★ A világbajnokságot tudósító újságírók vasárnap ófa a legszívesebben az NSZK és Peru csapatának szállását keresik fel. Itt nagyon szívélyesen fogadják őket, izgalomnak nyoma sincs. Érthető, hiszen Schön és Didi is már páholyból néz a szerdai és csütörtöki találkozók elé, hiszen mindkét csapat bent van a nyolc között. — Hallottam olyan híreket, hogy az NSZK ellen nagyon tartalékosán állunk fel, pihenni fogunk — mondja Didi. — Erről szó sincs. Nekünk nem mindegy, hogy a csoportban az első, vagy a második helyen jutunk tovább. Le kell győznünk az NSZK-t, s ebben az esetben elkerüljük azt, hogy a nyolc között Brazíliával találkozzunk. Azt ugyanis biztosra veszem, hogy a brazilok biztosan győzik le a románokat. Schön, a németek kapitánya nem titkolózik: — Schulz még mindig érzi sérülését, nem számíthatok rá. Megnyugtató, hogy a bolgárok ellen Schnellinger nagyszerűen helyettesítette. Remélem, csatársorunk éppen olyan eredményes lesz, mint vasárnap volt. Bár nem kétséges, hoav sokV.«tl nehezebb mérkőzés vár ránk. ★ A mexikói újságírók azt a hírt repítették fel, hogy Mexikó csapata, ha csoportjában a második helyen végez, nem Tolucában, hanem az Azték-stadionban játszhat ja mérkőzését a legjobb négy közé jutásért. Az „Ulti- más Noticias” szerint erre a mexikóiak engedélyt kaptak a FIFA-tól. A lapok arra hivatkoznak, hogy indokolt is lenne a felcserélés, hiszen a tolucai pályára mindössze 32 ezer néző fér, az Aztékba pedig 108 000, s a hazai csapat negyeddöntője minden bizonnyal telt házat vonza- na. — Szó sincs arról, hogy a FIFA engedélyt adott volna a cserére — mondja René Court, a FIFA sajtófőnöke. — A szabályok világosan intézkednek ebben az ügyben. Meg kell mondanom, hogy a mexikói vezetők nem is fordultak a FIFA-hoz ilyen kéréssel. •k Mario Zagalo, a brazilok mestere is cáfolja azt a hírt, hogy az utolsó csoportmérkőzésen „tartalékolni” fognak már a negyeddöntőre. — Erről szó sem lehet! Mi a csoport első hoivén akr - runk végezni, a lehető legjobb együttest küldöm a pályára. A beavatottak mégis úgy tudják, hogy Románia ellen a kisebb sérüléssel bajlódó Gerson, Rivelino • és a vasárnap megsérült Clodoaldo nem lesz ott a pályán. Pele és Jairzinho azonban biztosan játszik. Zagalo kijelentette, hogy csak a mérkőzés délelőttjén hirdeti ki az együttest. (MTI) ★ A Televízió műsorszerkesztőségének közlése szerint nem sikerült elintézni, hogy ma esti, 22.50 perces adásban a Svédország—Uruguay mérkőzést közvetítsék az eredetileg tervbe vett NSZK—Peru mérkőzés helyett. Tehát marad az eredéti műsorban közölt, NSZK— Peru mérkőzés közvetítése. (MTI)