Népújság, 1970. június (21. évfolyam, 127-151. szám)
1970-06-27 / 149. szám
Ma Kongresszusi év a pártoktatásban (3. oldalon) Szeptemberben hol tanulhatnak a gyöngyösi diákok? (5. oldalon) A galeri összbüntetése 140 év (8. oldalon) i VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA e's A MEGYEI TANÁCS NAPILAP1A XXI. évfolyam, 149. szám 1970. június 27., szombat Véget ért az országgyűlés rcyűsi lilésszaiia Losonczi Pál ma Mongóliába utazik Losonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke a Mongol Népköztársaság Nagy Népi Hurálja Elnöksége elnökének Zsamszarangijs Szabiinak a meghívására ma hivatalos baráti látogatásra a Mongol Népköztársaságba utazik. (MTI) Arvíx,jelentésünk Másodfokú készültség Kiskörén Megszűnt a tanácsi és postai ügyelet Sarud térségében Továbbra is harmadfokú készültség a Körösökön Az országgyűlés pénteki ülésén a képviselők figyelmének középpontjában az árvíz okozta problémák állottak. Már Dimény Imre mezőgazdasági és élelmezés- ügyi miniszter kitért az árvízkárokra csütörtök délutáni felszólalásában, tekintettel arra, hogy ezek jelentősen érintették a mezőgazdaságot. E kórok miatt — mondotta — a mezőgazdaság rsímésterületeinek mintegy 6 százalékáról egyáltalán nem várhatunk termést, vagy csupán csökkent értékű eredményre számíthatunk. Nagy kérdés: vajon a következő hetekben hogyan sikerül az ár- és belvíz sújtotta területek újbóli megművelése, bevetése? Mindezek ellenére — hangsúlyozta a miniszter — a terméskilátások jók. Kenyér- ellátásunk biztos alapokon nyugszik és biztatóak a késő tavaszi, nyári zöldségfélék és gyümölcsök termés- kilátásai is. Nem kevésbé fontos. hogy biztató fejlődés- ' oek indult az állatállomány, mi a következő évek húsellátásában már érezteu majd kedvező hatását. Dégen Imre felszólalása Visszatérve az árvízre, az országgyűlés kettőzött figyelemmel hallgatta Dégen Imre államtitkár, az Orszá- szágos Vízügyi Hivatal elnöke szavait, aki elsőnek szólalt fel a pénteki ülésen. Kü- önösen figyelemre méltó felszólalásában a rendkívüli árvízzel kapcsolatos tapasz- lalatokról szóló része. A nemzetközi összefogás /.ükségessége az árvízvédelemben, vitán felül áll — hangsúlyozta az államtitkár — hiszen a védekezés már csak természetföldrajzi okokból is, közös ügy. Indokolt tehát meggyorsítani a Tisza-menti öt ország együttműködését e téren, annál is inkább, mert valamennyien tagjai a szocialista országok családjának. A kormány éppen ezért, a Tisza-völgyi tapasztalatok ismeretében, még ez évben megtárgyalja az árvízvédelmi p'rogramot, jelentette ki Dégen Imre. Felszólalásának befejező részében pedig arra figyelmeztetett, hogy bár a védekezés hamarosan véget ér, a helyreállítás hatalmas feladatai azonban még előttünk állnak. A helytállás tehát,, amely meg-i küzdött a víz rettenetes erejével, továbbra is követendő példa. Nem akadály a nagyobb lakás Több vonatkozásban foglalkozott az árvíz okozta problémákkal Balogh László, az ugyancsak sok kárt szenvedett Csongrád megye egyik képviselője is. Vázolta a kárfelmérés eddigi adatait és kérte a kormányt, hogy gondoskodjék a zavartalan építőanyag-ellátásról. Egyben javasolta, hogy azt a dotációt, amelyet egy korábbi rendelkezés értelmében az állami vállalatot igénybe vevő építtetők élveznek — hogy ne sújtsák őket a felszökött építkezési költségek — a szövetkezettel, illetve magánkisiparossal építtetők is igénybe vehessék. Hasonlóképpen javasolta, hogy az árvízkárosultak akkor is Dimény Imre kaphassanak kamatmentes hitelt, ha ezt az összeget, a réginél nagyobb lakás építése esetén, a sajátjukkal kiegészítik. Itt említjük meg, hogy a pénzügyminiszter válaszában egyetértett az utóbbi ja-, vaslattál, mondván, ' hogy a nagyobb szobaszám nem akadálya a kölcsön felvételének; a szövetkezeti és magánszektornak azonban indokolatlan lenne a miniszter véleménye szerint építési dotációt adni, hiszen más árkonstrukcióban dolgoznak, mint az állami vállalatok. Az elnöklő Kállai Gyula egyébként az országgyűlés elismerését és köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik helyt álltak és helyt állnak az árvíz elleni küzdelemben. Áz egészségügy helyzetéről Erős hangsúlyt kapott & pénteki ülésen az egészségügy. Már az előző nap dr. Vámosi Erzsébet körzeti orvos, Pest megyei képviselő zárta be a felszólalók sorát. Említést tett a rendkívül sok közlekedési balesetről, amelyek ma már, a betegségek közé sorolva, a lista harmadik helyén állnak. Ezért az egészségügyi és szociális bizottság véleményét tolmácsolva nagyobb számú, lehetőleg gyors járatú mentő gépkocsi beszerzését javasolta, valamint a kórházak úgynevezett intenzív osztályai, kórtermei számának növelését. Dr. Szabó Zoltán felszólalása Dr. Szabó Zoltán egészségügyi miniszter péntek délelőtti hozzászólásában már beszámolt arról, hogy 17 intenzív terápiás osztály és számos részleg működik már a kórházakban, mintegy 700 ággyal az életveszélyes betegek ápolására és ehhez jelentékenyen hozzájárultak a múlt évi költségvetés adta fejlesztési lehetőségek. A negyedik ötéves tervben • tovább növelik ezeknek a részlegeknek a számát. Ami pedig a mentőkocsikat illeti, az országgyűlés által tavaly megszavazott 30 millió forint pótlólagos költségvetési juttatás jórészét, 130 új kocsi beszerzésére használták fel. Elmondotta a miniszter, hogy az egészségügyi költségvetés növekedésének eredményeképpen javult a kórházak gyógyszerellátása, létszámellátottsága, és jelentős mennyiségű értékes műszert szerezhettek be. Siófokon, Kazincbarcikán és Dombóvá- rott, 1600 ággyal, új korhű* zat avattak. Ezzel országosan 83 600 ágy áll rendelkezésre, de mivel a betegek száma kisebb arányban növekedett, a kórházi ellátás javult, bár , egyes helyeken még mindig igen nagy a zsúfoltság. Bővült a rendelőhálózat is, ám az igénybevétel csak Budapesten csökkent, vidéken emelkedett. Természetesen a pénteken felszólalt képviselők is viszsza-visszakanyarodtak azokra a gazdasági kérdésekre, amelyek már a csütörtöki vi- 'tában erős hangsúllyal szerepeltek. Balogh László Szabó Zoltán gyáregységvezető, a Csongrád megyei képviselő arra hívta fel ■ a figyelmet, hogy náluk az ipari vállalatok, a különböző nyereségcsökkentő intézkedések ellenére, növelték nyereségüket, ami jó munkájúk beszédes bizonyítéka. A megyében erőiteljesen nőtt az export is, a vállalatok, a .ktsz-ek .mintegy fele dolgozik exportra is, ám a termelés még mindig nem kellőképp veszi figyelembe a hazai és külföldi piaci szükségleteket. Külkereskedelmünk jó lehetőségei A kedvezően növekvő külkereskedelmi lehetőségeket érintetté felszólalásában Nagy Miklós Pest megyei képviselő, a Kultúrkapcsola- tok Intézetének elnökhelyettese, aki tagja volt annak a delegációnak, amelyet a pénzügyminiszter vezetett nemrég három dél-amerikai országban, Bolíviában, Peruban és Venezuelában járt. A Szolnoki Vízügyi Igazgatóságtól pénteken este nyert tájékoztatása szerint a kiskörei munkatér környékén másodfokúra csökkentették az árvízvédelmi készültséget, a taksonyi vízmérce irányadó 780 centiméteres vízállásának megfelelően. Tekintettel a várható és a bekövetkező vízszintapadásra, a tiszaroffi vízmércén 800 centiméteres vízállás észlelési időpontjában a harmadfokú készültséget másodfokúra mérsékelték. A Vízügyi Igazgatóság az illetékes községi tanácsokat felhívta a tanácsi és postai ügyelet megszüntetésére. Ez megyénkben a sajfok—sarudi árvédelmi szakaszon Pélyt, Kiskörét, Tiszanánát és Sarudat érinti. Az igazgatóság összterületére vonatkozóan a helyzet hasonElmondotta a képviselő, hogy miután ezekben az országokban nagy lehetőségek vannak a gazdag nyersanyag- kincs nagyobb arányú hazai feldolgozására, és a mezőgazdasági termékhozam növelésére, a magyar ipar szerszámgépek, bányászati és kohászati berendezések, oktatási, valamint egészségügyi felszerelések, valamint vágóhi- .dak és hűtőházak szállításával, esetleg közös vállalkozásokkal részt vehetne az ottani fejlesztésben. Á beruházások hatékonysága A felszólalók sorában dr. Havasi Béla, miskolci képviselőt, a városi pártbizottság első titkárát, továbbá Weisz- böck Rezsőné, győri képviselőt említjük, aki főleg az előző nap már oly sokat érintett beruházási kérdésekkel foglalkoztak. Havasi dr. elmondotta, hogy, noha Miskolcon is küzdenek a szűk építési kapacitással, számottevően fejlődött az építkezés. Több lakást építettek, mint tervezték, csak az a baj, hogy még mindig túlságosan hosszadal- masan épülnek a lakások. Weiszböckné a szintétikus szálak gyártásának nagyobb arányú fejlesztésére, s ezzel összefüggésben a Magyar Viscosa gyárnak a tervezettnél nagyobb szabású bővítésére tett javaslatot. A pénzügyminiszter válasza A kora délutáni órákban került sor a pénzügyminiszter válaszadására. Elsősorban a beruházási feszültségekkel kapcsolatos megjegyzésekre reagált. A feszültség cmöklóan alakult. A szolnoki vízmércén a vízállás pénteken délután 828 centiméter s előreláthatóan vasárnap, június 28-án éri el a másodfokot jelentő 800 cm-t. Mindez ideig azonban fenntartják a védekezés fő erőit, elsősorban a vízügyi létszámot és a változatlan figyelő szolgálatot. A védőműveket jelenleg változatlan állapotban tartják, csupán a homokzsák terheléseket bontják és a homokzsákokat tisztítják. A Hortobágy—Berety tyó torkolatában levő árvízkapunál a vízállás kiegyenlítődött. Legtovább a Hármas-Körösnél • várható a harmadfokú készültség fenntartása, miután még jelenleg is mintegy egy méterrel van a harmadfokú készültségre előírt vízszint felett. kentésére, mondotta, komoly lépések történtek már eddig is és várhatunk a jövőben is. De teljesen kielégítő megoldás egy-két év alatt nem lehetséges.. Mindenekelőtt megfelelő korlátok között kell tartani a beruházási keresletet és párhuzamosan bővíteni kell az építőanyagipart, valamint az építkezési lehetőségeket. Ugyancsak számos képviselőt foglalkoztat a vállalatok fokozottabb pénzügyi együttműködésének problémája, aminek érdekében a kormány további intézkedéseket készít elő. Az a terv. mondotta Vályi Péter, hogy hatásosabb kereskedelmi kapcsolatok alakulhassanak ki az eszközök megfelelő átcsoportosításával, közös vállalkozásokkal, a vállalatok kölcsönös hitelügyleteinek engedélyezésével. Végül az árellenőrzéssel kapcsolatos képviselői megjegyzésekre válaszolt, mondván, hogy az utóbbi időben ismételten előfordult, hogy több millió illetéktelen hasznot elvontak olyan vállalatoktól, amelyek jogtalanul számláztak munkát, amelyet el sem végeztek, avagy árut, amelynél silányabbat szállítottak. Összegezésül a pénzügyminiszter megelégedéssel nyugtázta, hogy a képviselek egyetértettek a múlt évi gazdálkodással és azokkal a kedvező változásokkal, amelyek gazdaságunkban végbe mentek. Egyszersmind rámutattak' azokra a gazdasági problémákra is, amelyek jelenleg elsősorban foglalkoztatják a gazdaságvezetést. Az országgyűlés tudomásul vette a múlt évi költségvetés végrehajtásáról elhangzott beszámolót. Ezzel az ülésszak végét ért. Felvételünk az országgyűlés júniusi ülésszakának szünetében készült: Tímár Mátyás, Fock Jenő, Szurdi István és Nagy Józsefné a Parlament folyosóján. ___________ . ._______ ÜáTl foto — Vigovszki Ferenc felvétele) ( K»