Népújság, 1970. június (21. évfolyam, 127-151. szám)
1970-06-20 / 143. szám
Százéves a magyar munkásbiztosítás Lakáshelyzet közelről és távolról ' Ä NAPILAPOK szűkszavú MTÍ-közIeményben tudatták, hogy „a Népköztársaság Elnöki Tanácsa 1970. május 29- én ülést tartott. Megtárgyalta és elfogadta a dolgozók betegségi biztosításáról szóló 1955. évi 39. számú tvr. módosítás át, amelyet a SZOT kezdeményezett. Eszerint július 1-től a betegségi biztosítás keretében a dolgozók családtagjai is — az eddigi 90 nap helyett — időbeli korlátozás nélkül kaphatnak díjtalan kórházi, gyógyintézeti ápolást. Az Elnöki Tanács felhatalmazása alapján a kormány ezzel egyidejűén rendeletében kiterjesztette a tvr. módosítását a nyugdíjasokra és azok családtagjaira is: július 1-től tehát a betegségi biztosítás keretében ők is időbeli korlátozás nélkül jogosulták a díjtalan kórházi, gyógyintézeti ápolásra.'3 Bizonyára véletlen, hogy a kórházi ápolás időtartalmának korlátozását feloldó döntés egy jubileumhoz, a magyarországi társadalombiztosítás történetének egyik jelentős eseményéhez kapcsolódhat, ahhoz nevezetesen, hogy az 1850-es években létesült néhány nagyüzemi munkás segélyegylet, segélyező pénztár után, éppen 100 esztendeje, 1870-ben alakult meg Budapesten az Általános Munkás Betegsegély- ző és Rokkant Pénztár, reprezentálva az egészségügyi ellátás új és korszerű formáját, a proletariátus által' a saját maga részére létesített munkásbiztosítás intézményét. A munkásbiztosítás rendszerének kialakulása a proletariátus osztályharcának ^eredményei Története mind- thégannyi győzelem, de ugyanakkor és szükségszerűen kompromisszum is, a tőkés uralkodó osztály engedménye is, része a Bis- marck-féle „szociális olaj- esepp” politikának, „szérum a folyton terjedő szocializmus ellen.” A TERMELŐ ERŐK és a termelési viszonyok szakadatlanul növekvő ellentmondásától táplált, egyre élesedő osztályharc körülményei közt a tőkés állam, mintegy hátrálva a hatalom sáncaiban, arra kényszerült, hogy újabb és újabb engedményeket téve, fokozatosan bővítse a biztosítási szolgáltatásokat. De elég ereje volt ahhoz, hogy egyrészt teljessé soha sem tegye, másrészt hogy az engedményekért cserébe a munkásság saját biztosító intézményeit leválassza a munkásmozgalomról. Korlátozta, majd megszüntette autonómiájukat, fokozta a biztosításügy széttagoltságát, a biztosított ak osztályjellege szerint differenciálta az ellátást — semmilyen, illetve minimális a szegényparasztságnak és az ag- rórproletaritátusnak, kevesebb a munkásaknak és több az uralkodó osztályokhoz közelebb álló rétegek számára —, így is nehezítve a munkásosztály szervezeti egységének kialakulását. E történelmi harc folyamata tükröződik a magyar társadalombiztosítási törvények (1891. XIV., 1907. XIX., és 1927. XXI.) sorában is. A munkásbiztosítás intézményrendszerének kialakulása, mint a társadalmi ellentmondás egyik megnyilvánulása a tőkés társadalomban, azt fejezi ki, hogy az egészségügyi ellátásnak a kapitalista társadalomra jellemző alapformája, az orvosi magángyakorlat, nem felel meg a proletariátus számára. Nemcsak azért nem, mert az elnyomorodó munkás nem tudja megfizetni, hanem azért sem, mert a rohamosan fejlődő, egyre nagyobb számú és koncentrálódó osztály orvosi ellátására elégtelen. A meggyorsult fejlődésnek indult orvostudomány szakosodik, eredményeinek gyakorlati felhasználása csak bonyolult és költséges eljárások alkalmazásával, szakorvosokkal nyújtott, komplex ellátással valósítható meg. A magánorvosi gyakorlat keretei közt ez lehetetlen. Erre csak üzemszerűen szervezett orvosi rendelés képes. A MUNKÁSOSZTÁLY saját egészségügyi ellátásának igénye és szükséglete így találkozott a modem orvostudomány fejlődésének tendenciájával, a legjobb és haladó gondolkodású orvosok hivatásérzetével és került kölcsönös viszonyba az orvosi gyakorlattal. A felszabadulás előtt a biztosítottak egy évig, a családtagok pedig naptári évenként 42 napig részesülhettek kórházi ápolásban a betegségi biztosítás keretében. A járadékosok és családtagjaik nem voltak jogosultak a kórházi ápolásra. A felszabadulás után a demokratikus államhatalom kormányának egyik első intézkedése volt a társadalom- biztosítási önkormányzat megvalósítása, a társadalombiztosítási kérdések demokratikus szabályozása, a szolgáltatások rendezése. A népgazdaság erősödésével párhuzamosan, folyamatosan javítottuk, bővítettük a biztosítási szolgáltatások körét és tartalmát. Alkotmányunk 47. §-a széles körű társadalombiztosítással és az orvosi ellátás megszervezésével előírja a dolgozók egészségének védelmét és segítésüket munkaképtelenségük esetén. 1950-ben minisztertanácsi rendelet a biztosítottak egészségügyi ellátását és az erre a célra létesített gyógyító-megelőző egészségügyi szolgálat fenntartását az állam feladatává tette, A BIZTOSÍTOTTAK családtagjai 1947-től 60 napi, 1952-től évente 90 napi kórházi ápolásra lettek jogosultak. Egyes, hosszabb idő alatt gyógyuló betegségeknél 180 nap és 2 év közt szabályozták az időtartamot. A koraszülöttek és 1960. óta a tbc-s és más fertőző betegek kórházi ápolása is időkorlátozás nélkül történhet. A nyugdíjasok és a járadékosok, valamint családtagjaik 1950-től évenként 30 napi, 1955. óta évenként 90 napi, a mezőgazdasági biztosítottak és családtagjaik évente 90 nap kórházi ellátásra váltak jogosulttá. Az 1962. évi 27. tvr. előírta, hogy a kórházi ápolásra szoruló dolgozó, bányanyug- béres vagy a kedvezményes nyugellátásban részesülő időbeli korlátozás nélkül részesüljön kórházi ápolásban. Tudott dolog, hogy a 90 napos kórházi ápolás egyes esetekben rövidnek bizonyult. Ilyenkor úgynevezett túlápolási költséget kellett fizetni. A túlápolási költség a fizetőköteles betegre vagy hozzátartozójára nézve nagy anyagi megterhelést jelentett. Ezért általában kérték a felmerült költségek elengedését, ami sok utánjárást, kérvények írkálgatását igényelte. S miután az esetek többségében a túlápolási költségeket elengedték, az amúgyis túltengő társadalombiztosítási bürokrácia felesleges ügyvitellel terhelte saját magát is, a tanácsokat és a kórházakat is. Az új rendelkezés tehát egyúttal ügyviteli egyszerűsítést is jelent, szükségtelenné teszi a kórházi utalvány kiállítását, a kórházi ápolás időtartamának a segélyezési lapra történő feljegyzését, a diagnózisok nyilvántartását, egyszerűbbé válik a jogosítási eljárás stb. Nem utolsósorban: ezentúl a gyógykezelés időtartamát az esetleges anyagi következmények nem befolyásolhatják, minden beteli addig lehet kórházi ápolásban, ameddig arra állapota alapján valóságosan szükség van. TERMÉSZETESEN VARHATÓ, hogy az ápolás időCsizmák és léptek korlátjának megszüntetése a kórházak igénybevételét befolyásolja, néhány betegségcsoportban az ápolási idő meghosszabbodását eredményezi, s ezáltal növekszik a zsúfoltság, az ágyszám és a szükséglet közti aránytalanság, feszültség tovább fokozódik. Nincs azonban okunk arra, hogy ennek lehetőségét eltúlozzuk. Ismeretes az, hogy a kórházi férőhelyeink száma a felszabadulás óta megkétszereződött, és a következő ötéves terv előzetes elképzeléseinek ismeretében megalapozott az a reménység, hogy az elkövetkező években az eddigieknél is gyorsabb ütemben bővül majd a kórházak befogadóképessége. A kórházak jelenlegi igénybevételének csökkenése várható akkor is, ha az ágyakat jelenleg még terhelő, de a kórházi gyógykezelésre nem szoruló betegek részére kisebb beruházási költségű és olcsóbb üzemelésű szociális otthonokat és utókezelő kórházakat építünk. A korlátlan időtartamú, ingyenes kórházi ápolást most már szinte az egész lakosságra kiterjeszti a rendelet, ezáltal azt lényegéiben természetes állampolgári jognak minősítve, megszüntette a mezőgazdasági biztosítottak téli passzív jogon nyújtott kórházi ápolásának 60 .napban meghatározott korlátozását is — rendszerünk szocialista humanizmusának újabb nagyszerű megnyilvánulása ez. Osváth Gábor dr. A lakásépítés programjának meghatározása nem- csali az adott ország anyagi erejének függvénye, hanem — például a lakosság korf szerinti összetétele, hisz’ a mai tizenéves a távlati terv időszakában már családot alapít, lakást igényel — rengeteg más tényezőnek is. Hazánkban például cáupán a lakásigénylések számából nem lehet a tényleges lakásszükségletre következtetni. Nem, mert sokan — a lakáshelyzet ismeretében — be sem nyújtották igénylésüket. Mások ugyanakkor több helyen és több címen is. Szép számmal vannak olyan igénylők, akiknek másutt lakásuk, házuk található stb. A lakásépítés ugyanakkor nem egyenes következménye a jó vagy rossz lakáshelyzetnek: Svájcban, Svédországban például kimondottan jók a lakásviszonyok, s mégis, itt új lakást építenek. Hosszú évek óta a Szovjetunióban építik számszerűen a legtöbb lakást, .mégis, az általános lakáshelyzetben hátrább áll, hiszen a háborúban teljes lakásállományának negyedét vesztette el, s a másik negyed súlyos károkat szenvedett. •, A második világháború négymillió lakást teljesen elpusztított, s 15 millió szenvedett különböző mértékű sérüléseket Európában. Közvetlenül a háború éveit követően elsősorban a lakásépítés — és minden építés — ipari bázisait kellett létrehozni, s csak az 1950-es évektől beszélhetünk nagymértékű lakásépítésről. Igaz, akkortól kezdve sok országban mérföldet lépő csizmákat húztak a lakásépítők. Ilyen csizmában járnak a szocialista országok is. Ám hátrábbról kezdték, mint partnereik!... Gyorsuló ütem Húsz esztendeje, 195U-ben az ezer lakosra jutó lakásépítés az Egyesült Államokban volt a legmagasabb: kilenc. Az NSZK 7,5 lakást épített ezer lakosra számítva, s a többi európai tőkés ország mutatója is hat-hét között volt. A szocialista országok közül a Szovjetunió építette — már akkor is — a legtöbb lakást, ezer lakosra számítva hatot. A többi szocialista ország e mutatója 1,5 és 4,0 között mozgott. A fejlődés gyorsaságának érzékeltetésére: hazánkban 1950-ben ezer lakosra 3,8, 1968-ban 6.5 újonnan épített lakás jutott. A Szovjetunióban 6,0, illetve 9,4, Csehszlovákiában 3,1 és 6,1, Lengyel- országban 2,4 és 5,9, Romániában 3,0 és 5,8, Bulgária 2,7 és 5,1, Jugoszláviában 1,6 és 6,4, a Német Demokratikus Köztársaságban 1,7 és 4,5. A gyorsuló lakásépítési ütem eredményeként a szocialista országok kivétel nélkül „felsőbb osztályba” léptek: a rossz lakáshelyzetű országok közül a közepesek, illetve a közepesek közül a jók csoportjába. Az európai szocialista országok között a Német Demokratikus Köztársaság áll az élen — ezer lakosra 349 lakás —, őt hazánk követi — 309 lakás —, majd a további sorrend: Csehszlovákia, Szovjetunió, Románia, Bulgária, Lengyel- ország, Jugoszlávia. (Hazánk esetében az épített lakások száma hosszabb távon Földi interjú — légi permetezésről A kéímotoros helikopter, amely néhány napja érkezett Heves megyébe máris megnyerte tetszését a nagyüzemi gazdaságok vezetőinek. Dr. Bajcsy Lászlóval, a biológiai tudományok kandidátusával, helikopter-szakmérnökkel beszélgettünk, aki irányítja a munkát a helikopteres permezetésnél. — Ez a Kamov—26-os típusú, kétmotoros, szovjet gyártmányú helikopter nemcsak Magyarországon, a Szovjetunióban is a legújabb típusok közé tartozik. Pilótája Mercz Antal, a szerelő és jómagam a Szovjetunióban 'kaptuk a kiképzést, s most első állomáshelyünkön Egerben „ütöttük fel tanyáinkat” az új géppel. Ez a fajtájú növényvédelem hazánkban még újnak mondható, de a Szovjetunióban és a nyugati országokban már nem újdonság és szeretnék, ha Magyarországon is megkedvelnék. , — Mi az előnye a hagyományos gépi permezetések- kel szemben? — Minden olyan terület, ami nem géppel permetezhe- tő, ezzel megoldható. Különösen Heves megyében, ahol igen dombos, meredek hegyoldalakon telepítették a kiváló bortermő szőlőket, gyümölcsösöket. A másik nagy előnye, ami most különösen is jelentős, az, hogy a nagyobb esőzések után, ahol géppel a sár miatt nem lehet dolgozni, a helikopterrel megoldható.. Végül említeném a cseppnagyságot. Tíz atmoszféra nyomással 600—800 liter víz helyett mindössze 30 literben keverjük a permet- anyagot, melynek hatása 'ugyanaz. Ami a kapacitást illeti, egy nap alatt 400 holdat képes permetezni, s úgy gondolom, ez több száz ember munkáját ellátja. Mercz Antal, a pilóta, hét éve repül növényvédő gépekkel. Korábban a merev szárnyú, lengyel gyártmányú géppel dolgozott, most helikopteres lett. — Sokai nehezebb a munka — mondja — helikopterrel, mint repülőgéppel, öthat méteres magasságban kell repülni, ami igen veszélyes, viszont alaposabban permetez. A felelősség is nagyobb, hiszen a gép értéke hétmillió forint. Józsa Károly, a megyei növényvédő állomás igazgatója is a helyszínen ellenőrzi a munkát. — Szakmailag kifogástalan a szín- és fonákborítottság, alkalmas arra, hogy ez a permeztési forma megyénkben is meghonosodjon. Áz igaz, egyelőre kísérleti jellegű de néhány év múlva Heves megye is tud majd állandó jelleggel bérelni ilyen helikoptereket a korszerű növényápolás érdekében. Igény van rá, hiszen egy nap alatt három termelőszövetkezet 600 hold szőlő és 170 hold mák permezetését kérte. Bízunk benne, hogy a megye nagygazdaságaiban. ahol majd dolgozni fog, megkedvelik és a ma még újdonságnak számító helikopteres permezetés ugyanolyan természetesnek hat, mint most a hagyományos gépi munka. Kiss Béla ür. Bajcsy László, Mercz Antal pilótával megbeszéli a feladatokat. (Foto: Kiss Béla) így alakult: 1941-től 31 ezer, 1950-ben 35 ezer, az 1961— 1965 közötti évek átlaga 56.5 ezer, 1969-ben 61,8 ezer. Az idézett adatok egésze végül is egyértelmű kép kialakítását teszi lehetővé, ami a fejlődés mennyiségét, gyorsaságát, s eredményességét illeti. Persze, azért marad még tennivaló... Többet, korszerűbbet A tőkés országok és a szocialista országok lakásépítési tevékenysége között lényeges különbséget ott találunk, hogy a tőkés országokban fölépített lakások nagyobbak és korszerűbbek. Anélkül, hogy bármiféle magyarázkodásba kezdenénk, szükséges megjegyezni, a nagyobb alapterületű, szobaszámú, s korszerűen felszerelt la- ■ kasok építése a kapitalista országokban független a lakás- politikától — mert ilyen lakáspolitika a legtöbb országban egész egyszerűen nem is létezik —, míg a szocialista országok — érthetően — elsősorban az alapigények kielégítésére törekednek; a „második lépcső” a nagyobb, korszerűbb lakások építése. A cikk szűkre szabott keretei nem adnak módot arra, hogy akárcsak a legfőbb szempontok alapján is mérlegre tegyük a különböző európai országok lakásállományának korszerűségét. így csak az érzékeltetés kedvéért: a villannyal ellátott lakások aránya a teljes lakás- állományon belül száz százalék Angliában, Svédországban, az NDK-ban és NSZK-ban. A többi országban hetven-kilencvennyolc százalék között van. Jóval nagyobbak az eltérések a vízvezetékkel, fürdőhelyiséggel való ellátottságnál. Huszonegy európai szocialista és tőkésország adatai 25 és 97 százalék között mozognak a vízvezeték, nyolc és 79 százalék közt a fürdőhelyiség esetében. A teljes lakás- állományt tekintve erőteljes a különbség a tőkés országok javára a felszereltséget illetően, ám már jóval kisebb, ha az újonnan épített lakásokat vesszük alapul. (Sőt, a villannyal való ellátottságnál már nincs is eltérés.) A „rés” tehát szűkül, s ez a tudatos állami lakás- politika eredménye. Úticél: a város vagy...? A lakásépítések többsége — néhány, valóban csak kivételként fölfogható országtól eltekintve — ma már a városokban valósul meg. Az urbanizáció, ahogy ezt szakszerűen jelölik, világjelenség, s megállíthatatlan folyamat, egyenes következménye a gazdasági-társadalmi változásoknak. A szocialista országok ilyen értelemben is csökkentették a köztük és a fejlett tőkés országok közötti távolságot, de mindkét országcsoportban áll a vita: valóban a meglevő városokat szükséges-e fejleszteni, vagy egészen új utakat kell vágni, s létrehozni a már a XXI. század emberét szolgáló településeket? Túl messzire szaladnánk, ha e különben nagyon érdekes témát boncolgatni kezdenénk. Maradjunk csak a realitások józan világában. Ott. hogy 1941-ben még 382 személy lakott száz lakásban Magyarországon, hogy 19o0-ben még mindig 375, 1960-ban 332, s 1969-ben 308 ... Mert ha nem is mérföldlépő csizmákkal, de —a többi országtól nem el- vagy leszakadva — haladunk előre. Oda. ahol lakásigények és lakások minden család esetében összetalálkoznak. Mészáros Ottó Wf. Június !»„ asomba»
