Népújság, 1970. június (21. évfolyam, 127-151. szám)

1970-06-18 / 141. szám

Panamai vendégek megyénkben AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA e's A MEGYEI TANACS NAPILAPJA XXI. évfolyam, 141. szám 1970. június 18., csütörtök Áz osztrák államelnök látogatása Székesfehérvárott Dr. H. C. Franz Jonas és kísérete szerdán délelőtt Szé­kesfehérvárra látogatott. A vendégeket a látogatásra el­kísérte Losonczi Pál, a Nép- köztársaság Elnöki Tanácsá­nak elnöke, Péter János kül­ügyminiszter, dr. L évárdi Ferenc nehézipari miniszter, Szilágyi Béla külügyminisz­terhelyettes, Kurtán Sándor, a Magyar Népköztársaság bécsi nagykövete. A megyei tanács székháza előtt a megye, valamint a megyeszékhely párt- és ta­nácsi vezetői fogadták a ven­dégeket. Ezt követően Juhász Já­nos igazgató a magyar alu­míniumipar egyik legjelen­tősebb egységének, a Szé­kesfehérvári Könnyűfémmű­nek a tevékenységéről adott tájékoztatást, majd a vendé­gek üzemlátogatásra indul­tak. A vendégek Székesfehér­várról a Balatonhoz utaztak. (MTI) Mátraíüredtol Galyatetőig (3. oldalon) Közgazdaság és fogalom (3. oldalon) Tudósítóink jelentik (5. oldalon) A labdarúgó* vi 1 ágbaj nokságról jelentjük (7. oldalon) WWVNWVVWVWWVWWWWVVNV Mint már lapunkban Is jelentettük, az MSZMP meg­hívására hazánkban tartóz­kodó panamai pártküldött­ség tegnap a Füzesabonyi Állami Gazdaságba és a tar- nabodi Tarnagyöngye Ter­melőszövetkezetbe látogatott el. Útjukon elkísérte őket dr. Sipos István, az MSZMP Heves megyei pártbizottságá­nak titkára, valamint Holló Endre, a pártbizottság ősz­Hevesen és Kompolton már az aratásra készülnek Jó termést ígérnek a kalászosok — Egyelőre nincs gond az alkatrészekkel A Szakemberek számítása szerint az idén jó két héttel később kezdődik meg az ara­tás, mint más években. A csapadékos, hűvös idő kés­leltette a kalászosok fejlő­dését, eltolódott az érés idő­szaka is. S bár a kombájnok az idén később jelennek meg a táblákban, mint máskor, a termelőszövetkezetek zöme már készülődik a betakarí­tásra. Két hét múlva kezdünk... — mondja Kiss József, a hevesi Rákóczi Termelőszö­vetkezet főmezőgazdásza —, ha az időjárás nem szól közbe, s nem lesznek na­gyobb esőzések. Aratnivaló lesz bőven, hiszen 1600 hold az őszi búza, 800 hold az őszi árpa, 280 hold a rozste­rületünk. Ezenkívül van még magborsó, tavaszbükköny, szöszösbükköny is. — Milyen termésre számí­tanak? — Őszi árpából körülbelül 18 mázsára holdanként s ez kiemelkedő termés lesz, hi­szen tavaly csak 14 mázsa volt. A búzából jó közepes, borsóból, bükkönyből szintén jó termésre számítunk. Elő­reláthatóan az őszi árpával kezdjük az aratást. — A felkészülés? — Az idén kilenc kom­bájnnal aratunk, a gépek majdnem teljesen készen állnak a munkára. Két-há- rom nap múlva befejeződik a javítás. A magtárak fertőt­lenítése folyik, rövidesen sor , éioül a tisztítógépek, pótko­csik javítására is. Mi készen leszünk, amikorra kell, csak az időjárás is hasonlókép­pen igyekezzen. A tavalyi szintet elérjük... tájékoztat Szabó András, a kompolti Üj Barázda Ter­melőszövetkezet elnöke. Pe­dig tavaly is jó termésünk volt kalászosokból. Az őszi árpa több mint 17 mázsát termett az elmúlt évben, a búza pedig 15 és fél mázsát. Ha egy kis szerencsénk van, talán még több is lesz, mint tavaly. — Mikor kezdik az ara­tást? — A tavalyihoz képest mintegy másfél héttel később kezdhetünk a munkához. A kalászosok még elég zöldek. A homoki területen, levő őszi árpa betakarításához a hó nap végén, vagy a jövő hó­nap első napjaiban kezdhe­tünk hozzá. Két kombájnunk már kész van, a harmadik is rövidesen elkészül. A magtárak is rendben van rrak. — Alkatrészprobléma? — Nagyobb gondjaink az idén még nem voltak, töbo- nyire sikerült beszerezni mindent. Inkább az a baj, hogy sokat kell egy-egy al­katrész miatt járkálni. — Hány hold vár aratás­ra? — Búzából 430, őszi árpá ból 100. tavaszi árpából 85. Ezenkívül még mintegy 100 holdat tesz ki a rozs, a bor­só, a bükköny. — Most már csupán a jó idő hiányzik? — Igen. Kellene már' na­gyon. Reméljük, ha előbb nemi is, de az aratásra csak meg­érkezik az igazi nyár. ík. I.) r Árvíz jelentésünk: Újra ha rínád fólia készültség Polgár és Sarud között Árvíz" a Nagykörúton... A Tisza árhulláma szerdán Tiszabercelnél tetőzött, a májusi áradásnál 60 centi­méterrel kisebb vízszinttel. A Kraszna Ágerdőmajomál 140 centiméterrel apadt a tetőzés óta, s így most már csak Öpályi és Olcsvaapáti térségére korlátozódott a védekezés. Jelentősen apadt a Szamos, s az árvízveszély csökkenésénék megfelelően a védekező erők egy részét átirányítottak a Körösök vi­dékére. A Félső-Tisza men­tén nehezíti a munkálatokat, hogy Szabolcs-Szatmárban 23 500 holdat borított el a belvíz. A Tisza felső szakaszáról levonuló árhullámnak meg­felelően, szerdán az • Észak­magyarországi Vízügyi Igaz­gatóság a folyó Polgár és Sarud közötti szakaszán is­mét elrendelte a harmadfo­kú árvízvédelmi készültsé­get. Az első áradástól már átázott gátakon most az újabb árhullám nyomására számos helyen keletkezett szivárgás, csörgés és fakadó víz, s ezért szorítógátak épí­tésével lokalizálják a vizet. Poroszlónál továbbra is tart a lassú áradás, s a teg­nap hirtelen lezúduló csapa­dék lehetetlenné tette a köz­lekedést a gátakon. , A Fekete-, a Fehér- és a Sebes-Körös apadása lehető­vé tette, hogy ebben a tér­ségben a korábbi 10 000-ről 8000 személyre csökkentsék a védelemre kivezényelt közerőt. A Kettős- és a Hármas-Körös alsó szakasza­in továbbra is veszélyes a helyzet. A Gyulai Vízügyi Igazgatóság felkészült az elő­ző években épült Fehér- és Fekete-Körös menti lokalizá­ciós töltés védelmére, amely a román területen kiáradt vizet fogja fel. Az előrejel­zések szerint 70—80 millió köbméter víz várható e lo­kalizációs töltésnél, de ez a második védvonal a várha­tó víztömeg háromszorosát is biztonságosan íeltartóztat­Hajnali felhőszakadás vonult végig a főváros egy részén, s kisebb-nagyobb fennakadást okozott Budán és Pest egy részének közle­kedésében. A felhőszakadás idején percekig, úgyszól­ván minden autóbusz- és vil­lamosvonalon szünetelt a közlekedés, hiszen még a Nagykörúton is 15—20 centi- méteres víz állt az úttesten, nagyobb zavart a MÁV alul­járóknál okozott az eső. Vil­lámcsapás érte a Száva ut­cai révházat és két villamost. Az 50-es villamos vezetője könnyebben meg is sérült. Déli jelentés szerint a fő­város közlekedésében helyre­állt a rend. * A Hajdú-Bihar megvéből érkezett jelentések szerint, szerdán hajnalban 4 órakor, 30 autóbusszal megkezdődött az árvíz miatt óvatosságból elköltöztetett új írházi, darva- si és csökmői lakók vissza­telepítése. A délelőtti órák­ban már mindhárom község­tályvezetője is. A vendége­ket a Füzesabonyi Állami Gazdaságban Biró Endre gazdasági igazgató fogadta, aki röviden ismertette a gazdaság profilját, eredmé­nyeit, majd látogatást tettek üzemegységeibe. Nagy el­ismeréssel nyilatkoztak a panamai küldöttség tagjai a szarvasmarha-állományról, a korszerű borjúnevelésről és jól felszerelt gépparkjukról Felső képünkön: a delegáció tagjai a lucernaszárító üzem­ben. A délutáni órákban a he­vesi járás egyik legjobb ter­melőszövetkezetében, a tar- nabodi Tarnagyöngye közös gazdaságba tettek látogatást a vendégek. Kassa József, a szövetkezet elnöke nem kis büszkeséggel számolt be a 11 éves szövetkezet eredményei­ről. Mint mondotta, az ezer lakosú' községben mindössze három család van, akik nem tagjai a szövetkezetnek, s az eddigi eredményeik megyei szinten is a legjobbak köze sorolhatók. A vendégek több kérdést tettek fel a termelőszövetke­zet felépítésével, munkaszer­vezésével, szociális beruhá­zásával, a tagság életszínvo­nalának emelésével kapcso­latban. A pártmunkáskül­döttség az esti órákban visz- szautazott a fővárosba. Bal oldali képünk a ter­melőszövetkezet kertészeti üzemében készült. (Foto: Kiss Béla) \,^NAA/VSAAAAAAAAAAAAAAA/VVA/\AA/VVVV\/\AAA/» be visszatértek a kitelepített lakosok. A helyi lakosság a közös gazdaságok segítségé­vel folyamatosan viszi visz- sza otthonába vagyontárgyait és a veszélyeztetett területről elszállított jószágokat. Békés megyében Szegha­lom az első község, ahová megkezdték szerdán reggel a részlegesen kitelepített lakosság visszaköltöztetését. Még délelőtt valamennyi 'ii- telepített személy visszatért otthonába. Ó-Szegednél kedd éjféltől szerda reggelig egy centimé­terrel emelkedett a Tisza vízszintje, a mérce 922 cen­timétert jelzett A szegedi Tisza-parti sétányon mái elkészült a kettős homok­zsákgát. A város térségében több helyen keletkeztek töl- téspúposodások az átázás miatt, ezeket a szakaszokat homokzsákkal és kőterhelés­sel támasztiák meg. A meg­gyengült gátak erősítésére Csongrád. Szentes és Szeged térségébe tehervonatok szál­lítottak nagy mennyiségű követ, öt uszály rakományá­val pedig az algyői védvo­nalat erősítik. A vízügyi előrejelzések szerint Szeged­nél az árhullám e hét végén és a jövő hét elején tetőzik 950 centiméter körüli, az idei maximumot megközelí­tő vízszinttel. tm.AG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK. ( Képünkön: dr. H. C. Franz Jonas, az Osztrák Köztársaság elnöke és kíséretének több tagja budapesti tartózkodása során ellátogatott a Magyar Neonzeti Múzeum Galériába és a Magyar Nemzeti Múzeumba. Képünkön: Fülöp Fe­renc főigazgató, dr. H. C. Franz Jonas és dr. Czenner Gyuláné a Nemzeti Múzeum éremtárában. (MTI foto —Vigovszki Ferenc felvétele)

Next

/
Thumbnails
Contents