Népújság, 1970. június (21. évfolyam, 127-151. szám)
1970-06-16 / 139. szám
T Pódiumon az SZMT Kultúrotthon Kórusa. A legjobbak bemutatkozása volt.;; XI. dalosünnep — Egerben f Egerben már tradíciójuk van a nyár eleji dalosünnepeknek. Ezek keretében a kórusművészet hagyományait legkorrektebbül képviselő együttesek mutatják be produkcióikat. Ez évben június 13-án és 14-én — az Egri nyár programsorozatának szerves részeként — bonyolították le a kétnapos rendezvénysorozatot. Június 13-án este az egri Gárdonyi Géza Színházban négy kórus mutatkozott be a kisszámú, de lelkes zenekedvelő közönségnek. Az SZMT-kultúrotthon kórusa képviselte a hazai színeket. Érdeklődést keltő produkciójuk után a szentendrei József Attila Művelődési Ház Vegyes Kara lépett pódiumra. Finom hangzású, átéléssel bemutatott produkcióik méltán keltettek elismerést A közönség különösképp értékelte a Virágaim, virágaim című népdalfeldolgozást (Balázs Á. szerzeménye). Színes, változatos repertoárral jelentkezett a nyíregyházi Megyei Művelődési Központ Pedagóguskórusa, s a debreceni Maróthi György Kórus. örvendetes jelenseg, hogy a két kórus átlagélet- kora nem sokkal haladta meg a húsz évet. A fiatalok egyéni ízekkel fűszerezve tolmácsolták mind a reneszánsz mesterek, mind a mai, harai szerzők kórusműveit Általános tetszést aratott a debreceni együttes Zangius Kölni vásár című művének hangulatos, szellemes előadásával. Elismerést váltott k,i a négy kórus tagjaiból alakított összkar bemutatkozása ts. Június »-én, az egri házasságkötő teremben a kamarakórusok jelentkeztek produkcióikkal. Az egri ÁFÉSZ kamarakórusa — amely országosan is ismertté vált a Repülj páva vetélkedői során — bizonyította, hogy a nemrég lebonyolított országos szövetkezeti kórus- találkozó során nem véletlen nyert aranykoszorús minősítést: mértéktartó ízléssel, imponáló biztonsággal előadott számaik ígéretes jövőt jeleztek. Gazdag repertoárral jelentkezett az egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Női Kamarakórusa: egyenletes színvonal, kulturált előadókészség jellemezte produkciójukat. Az este sztárja kétségkívül a Zeneművészeti Főiskola Liszt Ferenc Kamarakórusa volt. A közönséget valósággal hipnotizálták számaikkal. Fölényes biztonság, egyéni interpretáció, hangulati fino- multság jellemezte Párkai István, főiskolai tanár dirigensi munkáját. Főiskolai hallgatókból verbuválódott együttese az éneklés magasiskoláját nyújtotta. Különös sikert aratott Hayasi japán zeneszerző Kantáta az atomrobbanás emlékére című kórusművének első tétele: itt adta jí gárda tudásának maximumát: az árnyalati érzékenység, a hiánytalanul tolmácsolt drámaiság valósággal elbűvölte a közönséget A szűnni nem akaró taps hatására a kórus ráadásként még két Ravel-mű- vet adott elő finom eleganciával, igazolva ezzel is sokrétű képességeit. A vasárnap esti hangverseny emlékezetes színfoltja volt Kelemen Imre főiskolai adjunktus, orgonaművész játéka. Különösen J. S. Bach két korálelőjátékának, a Nun komm’ der Heiden Heiland- nak és a Wir glauben all’ Brusítás - a „pult alól” Hogy ha hűek akarunk lenni a valósághoz, csakis ezt Írhatjuk le. Megyénkben ugyanis „eltűnőben” vannak a legnépszerűbb magyar hetilapok: így például a Rádióújság, a Nők Lapja és a Képes Üjság. Az újságárusok szinte hetenként panaszkodnak, hogy egyre kevesebb ptéldányt kapnak e lapokból. Hiába rendelnek újra és újra, azonos mennyiségben, a helyzet nem változik. A posta Központi Hírlap Irodája a szűk nyomdai kapacitásra hivatkozik;* amilyen mértékben növekszik az előfizetők szá_ ma, úgy csökken az árusokhoz kiadható példányok mennyisége. Egerben például Képes Újságból 800, Rádióújságból 000, Nők Lapjából pedig 240 példány kerül hetenként az árusokhoz. Ez a mennyiség megfelelne egy húszezer lélekszámú nagyközség igényeinek, de mit kezdenek fele a közel félszázezer lakosú megyeszékhelyen? Az árusok legfeljebb azt tehetik, hogy A tStO. június 16., kedd állandó vevőik számára tartogatják, vagyis — „pult alól” árusítják a lapot. Ez azonban nem megoldás! Semmi kétség, csak örülni lehet a ténynek, hogy a magyar hetilapok mindegyre keresettebbek az olvasóközönség körében. Bosszantó viszont, hogy a lapokat forgalmazó szervek meny. nyíre aránytalanul gazdálkodnak a lapmennyiséggel. Mindez jelenleg azt eredményezi — a teljesség igénye nélkül csupán két megyében tapasztaltakra hivatkozunk —, hogy míg Békéscsa bán vagy Zalaegerszegen — i megjelenést követő negyedik-ötödik napon is — tucatszámra kapható a Rádióújság, a Nők Lapja, vagy a Kév.'es Újság, addig Heves megyébe a szükséges mennyiségnek csupán a töredéke érkezik meg. Lehet és kell ezen a gyakorlaton változtatni! Mégpedig úgy, hogy a hetilapok áruspél dány kereteinek meghatározásánál az eddigieknél reálisabban vegyék figyelembe a megyék - összlakosságból és idegenforga lomból következő — igényeit; egyszóval célszerűbben osszák el a rendelkezésre álló lappéldányt. mm Veitől — an einen Gott-nak árnyalt, értő, egyéni ízekkel telt előadása váltotta ki a közönség tetszését. A kétestés rendezvénysorozat sikere igazolta, hogy Eger méltó vendéglátója a kórusművészet nemes hagyományait képviselő együtteseknek: értő közönség „zsűrizte” a produkciókat. Érdemes lenne jobb, hatékonyabb művészeti propagandával gyarapítani az egri zeneba rát közönség táborát. (pécsi) Bécs és a Beethoven-j ubileum Haydn, Mozart, Schubert, Strauss és a zene más nagyjainak neve elválaszthatatlanul összeforrott Béccsel. Nekik köszönheti Bécs, hogy a világ zenei fővárosának tekintik. S ami mindennél többet jelent: itt élt és alkotott 35 éven át, itt alussza örök álmát a legnagyobbak legnagyobbja, Ludwig von Beethoven, akinek ebben az évben ünnepli az egész világ születése 200. évfordulóját. Természetes tehát, hogy Bécs az idén Beethoven jegyében ünnepel. A bécsi ünnepi hetek idei megnyitóján Beethoven egyik ritkán játszott balettmuzsikáját mutatták be. A Zenebarátok Társaságának Beet- hoven-ünnepére a világhírű karnagy, Herbert von Karajan érkezik Becsbe, — ahol hosszú évekig tevékenykedett — Leonard Bernstein pedig az egyetlen operát, a Fideliót az első bemutató színhelyén, a Theater an der Wienben újítja fel. A nagy központi Beethoven-előadá- sok mellett népszerű hangversenyeket rendeznek a külső városrészekben is: férfikórusok és énekegyüttesek, hivatásos és amatőr zenekarok, kamarazenei csoportok és egy mandolinzenekar versenyeznek egymással az utakon és tereken, a templomokban, a parkokban és a palotákban. A Tudományos Akadémia Beethoven-emlék- estjét Paul Hoffmann, a Burgtheater igazgatója zenei ' illusztrációkkal dokumentumokat, leveleket ismertet „Beethoven bécsi útja” címmel Zenei vállalkozók és tudósok hanglemez- és filmgyár- tők, rádiószerzők és tv-ren- dezők, szobrászok és hang- jegymetszök. kiadók és tárcaírók gondoskodnak arról, hogy a Beethovenra való emlékezés betöltse a nagy zeneköltő születése 200. évfordulójának esztendejét. A híres heiligenstadti végrendelet utolsó szavai így hangzottak: „Éljetek boldogul és halálom után ne feledkezzetek meg teljesen rólam!” Ha Beethoven akkor a jövőbe lát, e szavak sohasem hangzottak volna el. Bécsben, és az egész világon Beethoven élőbb, mint valaha. g. r. Három darab egy képernyőn Megértem, hogyne érteném meg, hogy a televízió televíziósítani kívánja műsorait. Megértettem ezt már akkor is, amikor Tabi László vígjátékáról éppen a képernyőn derült ki, hogy spanyolul tudni kell, de nem árt azért „vígjátékul” sem, mert a színházi légkör, a színpad eleven varázsától megfosztott háromfelvonásos játék otthon, a képernyőn nézve leleplezte önmagát. Nem az lepleződött le, hogy nem televíziós játék, mert ezt miért és ki kérhette volna számon egy színpadra készült műtől. A leleplezés tárgya a vígjáték önmaga volt: kilestük a képernyő „kulcslyukán”, hogyan fest a csodálatos színésznő művarázsai nélkül. Eléggé megviselten! Így aztán nem érhetné szó a ház elejét — tanulva, vagy nem tanulva a fenti példán?! —, hogy a televízió Gyárfás Miklós vigjátékát, a Kisasszonyok a magasban-t televíziósította. Helyes törekvés volt. Ha van mód, idő és kedv hozzá, valóban szükség van arra, hogy az élő színpadon akár sikert is aratott játékot a kamerák elé és a papucsos nézőnek „alkalmazzák”. Mondom, így és ezért, nem is érhetné szó a ház elejét, de úgy és azért, amit bemutattak e vígjáték ürügyén, úgy vélem, már sokkal inkább. Nem hiszem, hogy a darabot egyébként színpadon nem látó közönség előtt egyáltalán a cím is érthető-e? Nem hiszem, hogy e „befejezetlen szimfónia”, amelynek magjára azért rádöbbentem, miután három- felvonásnyit láttam belőle színpadon, szóval, hogy ez az agyba-főbe zanzásított tévékomédia sok boldogságot szerzett volpa a szerzőnek. Mert a nézőnek semmiképpen sem. Mondom, helyes és bölcs dolog valamit televízióra, sőt valamit a televízióhoz alkalmazni. De azért a képernyő nem Proszkusztész ágya: ami nem fér bele, azt levágjuk. Illetőleg: kivágjuk! És még egy színház, — televíziósává. A nyugatnémet bárgyúság, amely a Spanyol táncosnő címet viselte, messze bűzlőleg árulkodik, hogy milyen is lehet a mai nyugatnémet nyárspolgár szellemi Igénye. (Miért csak nyugatnémet, kérdezhetnék, és joggal!) A rém ostobácska történet, a rém ostobácska szereplőkkel, mintha a „békebeli” évek sör-, s perec- szagú világából maradtak volna itt egy kis szellemi böfögtetésre A „remekmű” szerzője még arra sem képes, hogy ürügyet találjon arra, ha valakit ki akar vinni a színpadról, igaz, arra se nagyon, ha valakit be akar hozni a színpadra. Egyszóval: még a minden sebre ír „színpadismeret” is messze távol állt ettől a darabtól és alkotóitól. Hogy miért kellett ezt bemutatni ? Ezt nem tudom én sem. Hogy nem ártalmas? De hiszen rettenetesen ártalmas egy ilyen fércmű: mert nem „ártalmas”! Gyurkó Géza '/////////, XXV. A háncsfüggöny előtt két férfi állt. Lucskosan, csap- zottan liheg az öreg Doido, görbe lábai remegnek a futástól. Mellette — padre Plombái. Csuromvizes ő is, a puska csöve még füstölög a kezében. Ű lőtt. A meny- nyezetbe. Hatásos belépője után a cérnaember leengedi, lassan a falnak támasztja a fegyvert, a söntés előterébe, a lámpa fénykörébe lép, int Krimosznak, hogy vegye le a hurkot Eberhardt nyakából. A görög rábámul, összehúzza félszemét... Most dől el minden! Engedelmeskedik? Nem engedelmeskedik? Engedelmeskedik. Leveszi a hurkot. És a többiek? Egyetlen kar sem emelkedik fel, hogy elsodorja az útból, hogy szétlapítsa a keszeg beavatkozót. Egyetlen tiltakozó szó sem hangzik. Ez a padre ötévi önkéntes lelkipásztorkodásának, vagy inkább áldozatos felcseri munkájának jutalma. Plombái atya nagyot sóhajt, nála jobban senki sem érezhette teátrális fellépésének kockázatát. Leveszi, megtörli vastag lencséjű szemüvegét. körbepillant, halkan, de határozottan mondja: — Nem helyeslem, hogy önök ezeket a senhorokat — mutat Müllerre és társaira — meg akarták ijeszteni azzal, mintha valóban szándékukban állna törvényes eljárás és ítélet nélkül felakasztani őket. Hangsúlyozom iiesztésről volt szó. Tekintsük az egészet meg nem történtnek. — Senhor Plombái! — kiáltott ekkor az aranyásók gyűrűjében Hans Müller. — Parancsolja meg az embereinek, hogy vegyék le rólunk a mocskos mancsaikat! Meg akartak gyilkolni bennünket, hogy így szabaduljanak az adósságaiktól! Ezért börtön vár valamennyiükre! A padre csillapítóan emelte fel a kezét. —■ Demorada e pacienteszentekre esküszöm —, hogy bizony senhor Mullerónak és cimboráinak kell tömlőébe kerülniük, ha van még igazság a földön. Nem szóltam eddig, mert féltem. Nem a magam bőrét féltettem, hanem a lányom életét. Mária Recifében él. Ö grande Loi- ro, a Nagy Szőke megfenyegetett, megöleti őt is, a férjét is, ha nem adom át a gőzbárkámat. így szerezte meg. Jóformán ingyen. És mente! Lassan és türelmesen! Azt már az imént tisztáztuk, hogy goromba tréfa volt, semmi több. Most pedig arra hívom, fel a figyelmét, hogy ezek a senhorok nem az én embereim. Nincs jogom, hogy bármit is parancsoljak nekik. Az pedig, hogy közülünk kik végzik börtönben, még a jövő kérdése. — A Szűzre és minden így lettem én a Doido, a Bolond. Halkan beszélt, foghíjas szájában nehezen formálódtak a szavak, mégis nagy erő volt bennük, újra felforrósí- tották a hangulatot. Egy villogó szemű néger legény. a Sao Paulóból való Carvalho lépett előre, a lámpa fénykörébe. — Hiszek az öregnek. Mindenki hisz neki. Régóta ismerjük, nem hazudik. És ha az Ilha jogtalanul, zsarolással került ezeknek az átkozottaknak a kezébe, akkor jogtalanok voltak azok az üzletek is, amiket a vízi szállítások révén csináltak. Akkor ők tartoznak nekünk és nem mi tartozunk nekik. Vissza kell kapnunk az aranyunkat. Azonnal! — Hahahaha! — nevetett fel Hans Müllér olyan féktelen jókedvvel, mintha nem is a gyalázatos halál küszöbén vergődött volna az imént. Jó idegekkel rendelkezett, 'kétségtelen. Lerázta magáról fogva tartói kezét, kiegyenesedett, magabiztosan nézett körül. — Szép mulatság volna, mi? Készpénzként fogadni el holmi agyalágyult vénember meséjét és így mászni ki a pácból? De hát ezt bizonyítani is kellene, tisztelt uraim, nem gondolják? Kérjék fel Doidót, mutassa fel a bizonyítékait! Minden pillantás az öszvérhajcsár felé fordult, aki lehajtotta a fejét, tehetetlenül vonta meg a vállát. — Na tessék! — súgta dühösen a félszemű Krimosz a padre fülébe. — Ez lett a vége. Ha hagyta volna, hogy befejezzük, amit elkezdtünk, most senki sem követelne bizonyítékokat! A görög alighanem valamennyi érdekelt minelro véleményét fejezte ki. elkeseredetten hallgattak mindnyájan. És Müller ütötte a vasat, amíg meleg. — Senhores, nagylelkű leszek. Magam és társaim nevében k'ielentem. hoffv velünk önök valóban csak tréfáltak az imént, nem akartak bennünket felkötni. Viszonzásul csak annv't kérek, felejtsék el, hoov Eberhamlt barátom is elkövetett e«v kis hibát, szórakn-ottoá e'-ói macával hozta a Flores***'" anró fero-verét, T^y kvi**°h leszünk. Fq minden marad a régiben. Nos? A Orgonái: Kelemen Imre. (Foto: Kiss Béla)
