Népújság, 1970. május (21. évfolyam, 101-126. szám)
1970-05-07 / 105. szám
r r ITELET Magyar—román—szlovák film A történelmi valóságból és a megszépített legendákból összegyúrt Dózsa György alakja gyakran csábítja alkotásra a művészeket. Most magyar—román—szlovák Koprodukcióban a filmvásznon lép elénk Dózsa, hogy történetével és tüzes trónhalálával állásfoglalásra késztesse a nézőket. Csoóri Sándor és Kása Ferenc forgatókönyve már a megjelenés idején meglehetősen nagy vihart kavart. Voltak védői, ellenzői, de abban mindannyian egyetértettek, hogy a készülő film a forradalom nagyon is időszerű és ezért bizony kényes kérdéseit feszegeti majd. Bár a történelmi tény ismert. mégsem árt röviden felidézni a Dózsa-dráma hátterét. Bakócz Tamás esztergomi érsek keresztes hadjáratot indít a török ellen. A csapatok Dózsa Györgyöt választják hadvezérül. Egy hónap sem telik el, s a nemesek már jobban félnek az éhes parazthadtól. mint a törököktől. A had pedig egyre növekedik, de a török elleni keresztes háborúból semmi > nem lesz, helyette kialakul a parasztforradalom. A nép Dó-’ /.sábam látta a vezért, nemcsak a magyarok, hanem a>! kisemmizett románok és a>l szlovákok is. 1514. június elején már Temesvárnál vív elkeseredett csatát a paraszt- sereg, s Zápolya János itt csalja tőrbe Dózsát, itt győ- a le, majd fogja el. Tulajdonképpen itt kezdődik a film, Dózsa György már fogoly, s Zápolya emberei egy lovagteremben vallatják, s rá akarják bímic tagadja meg a forradalmat. A- film cselekménye két időszakiban játszódik. Az egyik a jelen — ez Dózsa fogsága —, a másik pedig a gondo- j tatában felidézett közelmúlt, i a parasztháború néhány jellegzetes eseménye. Patinás veretű, filozofikus párbeszédek és mozgalmas tömeg jelenetek váltják egymást, miközben megfogalmazódnak a kérdések és a feleletek is a szabadságról, a forradalomról. Nem vitás, az ítélet nagy film, monumentális alkotás. De mert művészet, elsősorban azt kell vizsgálni, milyen hatást vált ki a nézőből. S ezen a ponton vitázni kell a film alkotóival. Milyen ez a filmbéli Dózsa, s milyen ez a forradalom? Elsősorban vad és kegyetlen, könnyedén osztogatja a halált, nemcsak ellenségeire, hanem övéire is. Ez a forradalom, s így, ahogyan a filmen látható, felemészti önmagát, s a nézőben joggal fordul meg a kétségbeesett kérdés: mi lesz akkor, ha győz ez a forradalom ...? I Értem én, hogy a forradalom negatív vonásainak ilyen eles exponálásával a forradalmak hibáiról, s a forradalmi terror nagy, s mindmáig térbeli és időbeli szükségességéről vallanak az alkotók. Mégis azt kell mondani: önkényes ábrázolási mód szerre vall az egyébként nyilvánvaló tények ilyen csoportosítása, a csak a vad és kegyetlen epizódok kiragadása a forradalom egészéből. Nem beszélve arról, hogy teljesen figyelmen kívül hagyja a film — vagy teljesen a közönség történelmi ismeretére bízza — azokat az összefüggéseket, a külső és a belső okokat, amelyek a forradalom bukásához vezettek. Még arról sem szól a film, hogyan csalja tőrbe Zápolya Temesvárnál Dózsát, pedig ennek ismeretében mindjárt érthetőbb lett volna Dózsa magatartása, ahogyan ellenáll minden egyezkedési kísérletnek, s vállalja a szörnyű tűzhalált. Ennél az egyezkedési kísérletnél is felmerül egy morális kérdés, Zápolya fiskálisa, Werbőczi figyelmeztette Dózsát: saját életével rendelkezhet, de nincs joga 80 ezer ember felett ítélkeznie. Mert arról van szó, hogyha Dózsa nem tagadja meg a forradalmat, Zápolya lemé- szároltatja Dózsa seregét, hozzátartozóikkal egyetemben. Ahogyan Werbőczi, szinte Dózsa fölé kerekedve, erről a 80 ezer emberről magyaráz, a nézőben felvillan a kétely: nemcsak Zápolya kegyetlen ítélete jogtalan, ha más vonatkozásban is, de vitatható Dózsa halált vállaló ítélete is. Legalábbis ezt éreztem ennél a jelenetnél, a film alkotóinak megfogalmazásában. Történelmi alkotásoknál mindig kettős feladattal kell birkózni: olyan művet kell létrehozni, amely hűséges a történelmi múlthoz, de mondanivalója elsősorban a mának szól. Az ítéletben mintha a mai mondanivaló javára a történelmi ,igazság szenvedett volna csorbát. Ettől még természetesen lehet jó film Kósáék alkotása. Az is, rendkívüli vállalkozás, sikert hozó produkció. A rendező Kása Ferenc és az operatőr Sára Sándor kitűnő összmunkájából szenvedélyesen lüktető, festőién szép képsorok születtek. Bessenyei Ferenc Dózsa Györgye ragyogó színészi teljesítmény. Nemcsak a nép vezért, az embert is sikerült bemutatnia alakításában. Lőrinc pap szűknek és kissé jelentéktelennek szabott szerepét Kottái János játszotta, puritán egyszerűséggel állítva elénk a forradalmár pap alakját. Major Tamás szerepfelfogása is hozzájárult ahhoz, hogy Werbőczi Dózsának tett ajánlatait oly meggyőzőnek fogadta a közönség. A többi szereplő: a Diáktól a felvillanó epizodistákig, valameny- nyien sajátosan egyéni figurák, s jó színészi alakítások. Amikor Dózsa fejére teszik a tüzes koronát, széthulló képzeletében megjelenik az édesanyja, aki ezt mondja: „Egek ura! Add meg a földeknek és a vizeknek, hogy az én fiamnak ne a halálát, hanem az életét lássák”. Félek, hogy e filmre fogalmazott Dózsa élete legalább olyan kegyetlen volt, mint a halála. Márkusz László Üzenet a bronzkorból... Páratlanul értékes bronzkori leletre bukkantak a székesfehérvári István király Múzeum régészei Napad község határában. A mintegy 600 különféle használati tárgy és ékszer a bronzkor fémművességének teljes keresztmetszetét bemutatja. A régészek arra következetetnek a tárgyak sokféleségéből és jellegéből, hogy egy bronzkori fémműves „magán- gyűjteménye” és szerszámai kerültek elő. Az új lelet anyagát restaurálás után átadják a kutató-régészeknek. akik sok új adatot remélnek megtudni a bronzkorra vonatkozóan. Képünkön: a restaurátorok és régészek megkezdték a páratlanul értékes Jelet feldolgozását. (MTI foto — Jászai Csaba felv.) Kémcsővel a barlangok nyomában Kora tavasszal különös átalakuláson megy át, sokszor félelmetesen lenyűgöző természeti jelenségek színhelyévé válik a mészkőhegységek holdbéli tájat idéző világa. A vulkáni kráterekhez hasonló töbrökkel, dolinákkal, a tarajos, csipkés sziklákkal tarkított karszt- fennsíkon néhány hétig a víz ural mindent. Olvadó hólétől, tavaszi záporoktól duzzadó búvópatakok kelnek életre, s tűnnek el a sötéten ásító víznyelőkben. A hegyek lábánál csörgedező források egyik óráról a másikra haragosan prüszkölő „sárkányokká” válnak, pa- takr.yi, nemégyszer folyónyi vizet bocsátanak át torkukon. A patakos barlangokban, ezekben a „fedett” föld alatti völgyekben, valóságos szélvihar támad, majd bömbölve tajtékozó áradat söpör végig a sziklafolyosókon, s jaj annak, aki óvatlanul merészkedik ilyenkor a máskor csendes örök éjszaka világába. A barlangkutatók ezt a kora tavaszi, tiszavirág életű időszakot kedvelik a legjobban, illetve leghatásosabmohogy ban ilyenkor vetik be dern fegyvertársukat, nyomon kövessék a mélyben áramló vizek útját, kimutassák az ember elöl a még elzárt, ismeretlen barlangrendszereket. A felderítő vegyszerek. anyagok közül a legkedveltebb a só, a fluorosz- cein és az úgynevezett liko- podium spóra. A búvópatakok, időszakos nyelők vizébe néha több mázsa sót öntenek, s a környékbeli karszt- forrásokat kémcsővel vallatják, hogy mikor, mennyi idő múlva jelenik meg a cloridionokat bővebben tartalmazó víz. QJjWiwz, UTÓ, május Lr csütörtök IX. A Levendula presszó vezetője kétségbeesetten kér segítséget a Halászkerttől: — Küldjenek egy pincért. Nem győzzük a forgalmat. Szilveszterkor nem volt ilyen házunk ... A presszó zsúfolásig megtelt. A téma a szatír. Ide ültek be azok is, akik sikertelenül kísérleteztek, hogy bejussanak a tanácson megrendezett értekezletre. Itt ültek a kíváncsiak. Természetesen itt volt Ambrus úr, a hivatásos reakciós, Zöldi, a tudósító, aki rendkívül szé- gyellte magát, hogy itt van és nem tudott bejutni a megbeszélésre. De Kovács kifejezetten megtiltotta. — Tudod, öregem — szólt át az asztalához Ambrus —, a mi időnkben ilyenkor az újságíró megtámadta a rendőrséget. Az ellenzéki lapon ilyen főcímek voltak: Mit csinál a rendőrség? Alszik a kapitány? A zenészek is megérezték a konjunktúrát. Falrendítő sikerük volt, hogy a nagy dobot, melyen eddig a hangzatos Big Ben Band név virított. átkenték, és a felirat az együttes új nevét hirdette: Szatír trió. A zongorista az ismert és népszerű dalt. melynek refrénje: „Engem csak a majom érdekel” át- koltötte és a vendégkoszorúval együtt énekelték: „Engem csak a szatír érdekel.” — A jó isten adna nekünk minden hétre egy ilyen szatírt — súgta a fizetőpincér Lillácska fülébe. — Kezd érdekelni ez a fiú — kuncogott csiklandósan Lillácska, aki még mindig fekete volt, bár egy félórája egy nagy tincse megőszült. A tanács kultúrtermében ezalatt összegyűltek a meghívottak. Farkas félrehívta Zsoldost és bemutatta neki Zakariás Ildikót. Nem beszélt arról, hogy a lány is a sértettek között szerepel. Csak annyit mondott, hogy feltételezhetően ismeri a szatírt, aki minden bizonynyal egyetemista lehet. — Ezt kikérem magamnak — mondta Zsoldos. Farkas nem vitázott. — Mindent meg kell próbálnunk. Az feltétlenül elgondolkoztató, hogy gmióta a maguk akciója elindult, a szatír áttette működési színhelyét. Végül is Zsoldossal megegyeztek, hogy másnap beviszik a lányt az egyetemre, mint új hallgatónőt, akit most helyeztek át Debrecenből...- — Csak arra vigyázzon, nehogy valami szakmai beszélgetésbe keveredjen... Majdnem százan ültek a teremben, ötven munkásőr, a helyi rendőrök, húsz egyetemista és néhány városi tisztviselő. — Kedves kollégák — nyitotta meg az értekezletet Kerekes Gergely. — Büszke örömmel tölti el lelkemet, amikor látom, hogy ilyen lelkes az összefogás, ez a bátor kiállás. Igen, ránk N.-béliekre, ez a jellemző. Láthatja most a megyétől itt levő Farkas őrnagy elvtárs Is: N. egy emberként áll ki az igaz ügy szolgálatában... — Köszönöm — szólt kös? be Farkas és felállt. Gergely bácsi kissé csalódottan ült le. Szeretett volna még beszélni, hiszen csodálatosan szép mondatokat fogalmazott ... — Kérem — mondta Farkas. — Tisztelem az N.-béliek buzgalmát. Köszönöm is. De meg kell mondanom, hogy bizonyos akciókban nincs helye az öntevékenységnek. Egy háborúban senki sem mehet a saját feje után, a leglelkesebb hadfi sem támadhat akkor, amikor honfiúi gerjedelmei ezt sugallják ... Az egybegyűltek kissé le- forrázottan hallgattak. De Farkasnak megvolt a képessége, hogy újra begerjessze őket: — Segítségükre nagy szükség van. De csak akkor, ha erre az időre valamennyien rendőrnek, nyomozónak képzelik magukat. A rendőr pedig csak parancsra cselekedhet. Aki nem érez ehhez elég erőt, az most álljon fel és megköszönve eddigi fáradozását, váljon meg tőlünk. Természetesen senki sem mozdult. — Mindent, amit itt hallanak, amit megbeszélünk, az titok. Ha kiszűrődik bármi is. az az akciót veszélyezteti. Valahol olvastam a szellemes aforizmát: A nagy városban. ha a polgármesterné megcsalja az urát, azt egy hét múlva beszéli a város. A kisvárosban már egy nappal előtte mindenki ezt sut- to®'a. .. Kovács hadnaav időnként észrevette, hogy nem figyel. Gyakran találkozott a tekintete Ildikóéval. Eleinte zavartan más irányba néztek, aztán már nem kapták el egymásról a szemüket. Milyen furcsa — morfondírozott Kovács — tegnapelőtt ez a lány nekem csak egy eset volt. Sem részvétet, sem megvetést nem éreztem iránta. Egy melléklet volt, egy aktához. Most pedig ... Milyen érdekes... Féltékeny vagyok rá. Szuggerál- nom kell magamba, hogy nem tehet róla ... Hogy áldozat ... Igen ám. de akit az ember szeret, azt nem sajnálja. A sajnálkozás, a részvét megöli a szerelmet. És mi lehetett azzal a némettel? Olyan furcsán beszélt róla ... Mindegy. Ez a lány akkor js tisztességes. Sugárzik a tekintetéből az őszinteség. Aztán a nevét hallotta: — Ebben az ügyben Kovács hadnagy elvtárshoz forduljanak. Ezzel ő foglalkozik. Kovács bólintott. Bár tudná, hogy mivel foglalkozik. Nem baj, majd megkérdezi Ildikót. Újra ránézett és a tekintetéből kiolvasta, hogy Farkas szavaiból ő sem sokat értett. Elhatározta, hogy odafigyel: — Világos dolog, hogy a jövőben nem elég csak a kiserdőt biztosítani. Embereinknek ott -kell lenniük mindenütt, ahol lehetőség van arra, hogy a szatír valakit megtámadhasson. A jövőben feltételezhetően óvatosabb lesz. Nem valószínű, hogy a következő támadást a vasútállomáson hajtja végre. A terület viszont óriási. Erre is készítünk egy pontos tervrajzot, ahol név szerint megjelöljük, hogy melyik járőr, hol portyázik. Járható út, hogy közénk tartozó fiatal nőket sétáltatunk és figyeljük őket. De ezt nem szabad túlzásba vinni, mint az egyetemisták telték. azzal a bikinis szexbombával ... Bocsánat... Itt van a kisasszony? — Itt vagyok — mondta Saci és büszkén felállt. És domborított. — És nem szabad elhamarkodni a dolgot. Enaem megfogtak egy hurokkal, mielőtt megszólalhattam volna. Ha ezt teszik. nincs semmi bizonyíték. Egy* ilyen látványra egy öreg szobatudós is megáll... — Fogtunk is egy öregurat — kuncogtak az egyetemisták. — A tudományos akadémia tagja és lepkéket gyűjtött. Még máig sem érti. hogyan került csapdába... Nevetett a terem. Amikor csend lett, az egyik egyetemista megszólalt: — Persze, ha igaz, hogy a szatír „füleseket” kapott terveinkről, akkor este biztosan üzemben van ... — öt járőrünk ^cirkál a veszélyeztetett helyeken. Számítottunk erre — mondta Farkas őrnagy. És mini egy színpadi jelenetben, erre a végszóra lépett be Sípos tizedes. Halkan szólalt meg. így csak az első öt sorban hallották: — őrnagy elvtárs, jelentem, a szatírt elfogtuk és a kapitányságra szállítottuk. Farkas félt egy újabb melléfogástól, ezért megkérdezte: — Honnan tudja, hogy megint nem egy éretlen su- hancot vittek be? — Jelentem, tetten értük és be is vallotta. Mindenki felugrott. Tulajdonképpen örülniük kellett volna és mégis egy kicsit csalódottak voltak. Elszalasztottak egy újabb esélyt, amikor kilépve a szürke hétköznapok egyhangúságából, valami hősieset, valami nem mindennapit hajthattak volna végre. Nem jó ügy futballmeccset nyerni, ha az ellenfél még a pályára vonulás előtt feladja a küzdelmet. Farkas őrnagy és Kovács felálltak és kimentek a teremből. — Gergely bácsi, zárd be az értekezletet, szólj néhány köszönő szót — mondta távozóban Farkas. De senki sem figyelt Kerekesre. Kitódultak az utcára. Néhányan bementek .a Levendulába, a többség a rendőrség elé vonult. Később a cukrászda népe Is csatlakozott hozzájuk, és a tömegben egyre több embert lehetett látni, aki a pizsamájára húzta fel a kabátját. Megtelt a tér. Itt volt f fél város... (Folyatjuk.)
