Népújság, 1970. április (21. évfolyam, 76-100. szám)
1970-04-22 / 93. szám
I ^a^'í^,n^a>^A^^AAA^^A<^^A^^'\A^víW\^lAAAAAAAAAAAAAAAAAA^AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA^AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA^VSAAAA/WNAAAAAAAAA^WWW\AA^AJ ^WVVWWW» Ladányi Mihály: LENIN Szavaidat gyűrt sapkaként itt forgatom a kezemben, Lenin, oly esetlenül, mint öreg zsellér az esőtől cserzett kalapot. Mert annyiszor kioktattak nevedben, mikor beszélgetni szerettem volna csak vele' Pedig nem vagy te isten, hogy kövér papok dübörögjék szerteszét igéidet, nem vagy te "bonviván, hogy minden operettben énekelj, és nem vagy népszínművek díszparasztja sem Tudom, . •• te voltál, akit nem ismétel meg már a század. Ügy fáj, hogy éles hangod hanglemezről hallhatom ma már csak! Pedig ha visszajöhetnél egyetlen';jnapra is a mi Jeruzsálemünk' templomaiba! Naponta, erre gondolok, hiszen nem balzsamozva vágylak látni én sem. Naponta< erre gondolok, hiszen ember voltál, aki bújdosva élt, és rozskenyéren. Szavaidat gyűrt sapkaként szorongatom szívem fölött, Lenin. Azzal köszönök majd a jövőnek, ha véletlenül felém tekint I r ■ > , ■ ■ •WÍiiíil’ .... Creskovits rajza ZALKA MÁTÉ: kárpáti sas (Részlet „A Bolygók visszatérnek' című regényből) S zamueJyt Vlagyimir Dmitri jevics Boncs-Brujevics várta a Brjanszki pályaudvaron, a Szovnarkom automobiljávaL Az állomás körül elterjedt a híre, hogy a magyar szovjetek képviselője érkezett meg. A tömeg éljenezni kezdett, de Vlagyimir Dmitri jevics autóba ültette a vendéget, és elrobogott vele a barogyinói híd irányába. Tibor érkezésének napján, Moszkvában nagy katonai ünnepre készülődtek. A Vszevobucsról, az általános katonai oktatásról szóló dekrétum évfordulója volt A körül frontokban álló tanácskormány óriási súlyt fektetett a munkásság, parasztság és dolgozó polgárság katonai kioktatására. A moszkvai Vszevobucs parádézott a város terein és utcáin. Tízezrekre menő munkásfiatalság szuronyerdeje rengett a házak alatt. Ellepték a tereket, és zászlódíszben tettek fogadalmat, hogy megvédik az októberi győzelem vívmányait. Lenin óriási jelentőséget tulajdonított ennek a napnak, és személyesen kívánt részt venni az ünnepségen. Boncs-Brujevics azzal fogadta Tibort, hogy Iljics várja, és nagyon kéri, vegyen részt a Vszevobucs ünnepélyén, és szólaljon fel a magyar tanácsok, a fegyvertárs szovjetország .Vörös Hadserege nevében. Tibort egyenesen a Vörós térre vitte az autó. Egy hatalmas teherautót neveztek ki mozgó tribünnek, azon éppen Lenin beszélt. Iljics igen jó színben volt. Szeme csillogott, arca tele volt mosolygással. Az autón rajta kívül egy alacsony, beretvált képű, bőrruhás, barna emberke állott, aki le is nyújtotta Tiborért a kezét, miután Boncs-Brujevics megmagyarázta neki, hogy a most érkezett sovány fiatalember nem más, mint Szamuely Tibor. Mikor Szamuely már a teherautón volt, az illető bemutatkozott. — Lev Mariaszin, a moszkvai Vszevobucs parancsnoka. Lenni éppen bevégezte a beszédét. Felhívta a fiatal fegyveres proletárokat arra, hogy legyenek fegyelmezett harcosai a Vörös Hadseregnek. Szakítani kell a szervezetlenséggel és partizánkodással. Példának állította Frunze edvtárs uráli győzelmét, amelynek alapja a már megteremtett osztályfegyelem volt Iljics nem jelszavakkal fejezte be beszédét, mint szokás, hanem odafordult Szamuelyhez, kezet nyújtott neki, majd akaratlanul átölelte fiatal bajtársát, és a közönséghez fordult: — Ebben a percben érkezett meg hozzánk repülőgépen a Kárpátokon és Galícián át a mi testvérországunk egyik legbátrabb harcosa — Szamuely elvtárs, a magyar szovjetek népbiztosa... Eget verő, robbanásszerű hurrá követte Iljics szavait. — Halljuk Szamuelyt... halljuk a magyar tanácsok küldöttét ... ! Szamuely érezte, mint szorul össze a szíve. A tömeg őszinte szimpátiája azonban megtette a magáét. A tombolas eltartott egypár percig, és Tibor addig magához tért. Iljics gyengéden megfogta a karját, tekintete hol Szamuelyn, hol a zúgó emberáradaton nyugodott. Végre egyszerre csak magától beállott a csend. Szamuely beszélni kezdett. Hangja nem volt erős, de a csend visszhanggal válaszolt minden szavára. Tibor a magyar kommünről beszélt. Sok minden volt a beszédében, amit közölni akart lljiccsel is. A vezér most mellette állt, s ez a rí a ösztökélte, hogy mondjon olyant is, amiről nagygyűlésen nem szokás beszélni. A beszédet nagy ovációval fogadták. A teherautó már ment is alattuk, de a tömeg sapkalengetéssel kísérte őket. Mariaszin parancsokat osztogatott az elhúzódó csapatok vezetőinek. A Forradalom terén, alig kétszáz lépésnyire a Vörös tértől, a tömeg megállította az autót. Iljics megint beszélt, aztán Mariaszin szót adott Szamuely- rek. És így folyt az néhányszor a színültig megtelt utcákon, míg a Známenka felöli bejáraton fel nem robogtak a Kremlbe. Egység^— sojí féleség* A munkások és parasztok még „bátortalanok”, ettől meg kell szabadulniuk és kétségtelenül meg is fognak szabadulná Nem lehetünk meg a képzett emberek, az értelmiségiek, a szakemberek tanácsa, útmutatása nélkül. Minden csak valamelyest értelmes munkás és paraszt nagyon jól megérti ezt, és a sorainkban levő értelmiségiek nem panaszkodhatnak amiatt, hogy a munkások és parasztok nem tanúsítanak irántuk figyelmet és elvtársi megbecsülést. Ámde más dolog a tanács és útmutatás, és más dolog a gyakorlati nyilvántartás^ és ellenőrzés megszervezése. Az értelmiségiek lépten- nyomon remek tanácsokat és útmutatásokat adnak, de amikor arra kerül a sor, hogy ezeket a tanácsokat és útmutatásokat átvigyék az életbe, hogy a gyakorlatban ellenőrizzék a szó tetté válását, szinte nevetségesen, képtelenül, szégyenletesen „ügyefogyottnak” bizonyulnak. Itt 'a „népből”, a munkások és dolgozó parasztok soraiból gyakorlati szervezők segítsége és vezető szerepe nélkül semmiképpen sem lehetünk meg. „Nem az istenek égetik a fazekakat” — ezt az igazságot a munkások és a parasztoknak erősen emlékezetükbe kell vésniük. Meg kell érteniük. hogy most minden a gT-' -rlnion fordul meg, hogy elé-kezett az a történelmi pillanat, amikor az elmélet gyakorlatba csap át, amikor a gyakorlat megeleveníti az elméletet, amikor különösképpen beigazolódnak Marx szavai: „Az igazi mozgalom egyetlen lépése többet ér tucatnyi programnál.” Minden lépés, amely a gyakorlatban ténylegesein kordába szorítja, megfékezi, teljes nyilvántartás és felügyelet alá helyezi a gazdagokat és tolvajokat, fontosabb a szocializmusról való tucatnyi pompás elmélkedésnél. Mert ..szürke, öcsém, minden teória s zöld az élet aranyfája”. Meg kell szervezni a munkások és parasztok soraiból kikerülő gyakorlati szervezők egymás közti versenyét. Harcolni kell az ellen, hogy mindent egy kaptafára húzzunk, és harcolni kell minden olyan kí- ,,sérlet ellen, amely felülről akar egyöntetűséget bevezetni, amire az értelmiségiek annyira hajlamosak. A demokratikus és szocialista centralizmussal sem az egy kaptafára húzás, sem a felülről bevezetett egyöntetűség nem fér össze. Az egységet az alapvető, a fontos, a lényeges kérdésekben nemcsak nem zavarja, hanem biztosítja a sokféleség a részletekben, a helyi sajátosságokban, az ügyek kezelésének módszereiben, az ellenőrzés megvalósításának módjaiban, az élősdiek felszámolásának, illetve ártalmatlanná tételének útjaiban. (Lenin: A kommunista erkölcsről.) Mindenki hallott Szamuely Tibor veszélyes repülőútjáról a Kárpátokon át Leninhez. Annál kevesebbet tudunk arról a magyar forradalmárról, aki ezt az utat előtte kipróbálta. Leibovitz Farkas szobafestősegéd Budapesten a század elején aktív résztvevője volt az anarchista munkáscsoportoknak, a rendőri zaklatások elől Svájcba emigrált Ott ismerkedett meg Leninnel. Hetényi budapesti detektív főnök- helyettes titkos jelentése szerint 1916-ban részt vett a zimmerwáldista mozgalom, kien- thali konferenciáján, ahol ismertette a magyarországi helyzetet és ő terjesztette elő az antimilitaristák bebörtönzése ellen tiltakozó határozatot. 1919. első napjaiban tért haza Budapestre Lenin megbízásából, akinek személyes levélben számolt be a magyarországi forradalom kilátásairól. 1919. április 12-én Pálfalván leszállt az ukrán Vörös Hadsereg repülőtisztje, hogy felvegye a kapcsolatot a magyar Vörös Hadsereggel. Az ukrán repülő április 22-én visz- szatért és magával vitte Leibovitzot; Kun Béla fontosnak tartotta, hogy olyan ember informálja Lenint, akit személyesen ismer. Az egyfedelű, megviselt Benz-gép kissé szellős volt. „Dobos, a repülőtér parancsnoka, aki három héttel később Szamuely Tibor elvtársat vitte ugyanezen az úton, bőrnadrágot és kabátot, meg egy szűrmellényt húzott rám, erre télikabátot húztam. A sok újság részére az ülőhely mellett alig volt hely. Le se kötöttek, habár a pilóták tanácsolták, de Dobos kijelentette, hogy én, miután festő vagyok, aki a magas létrához van szokva, biztos nem fogok szédülni." Valóban, amint felszálltak, elaludt, s mivel a pilóta nem ismerte Magyarországot, eltévedtek. Csapnál leszálltak és miután megállapították a további útirányt, viharos időben, megdermedve átrepülték a Kárpátokat. Rossz helyen szálltak le: Peti jura fehér hadseregének körletében, szerencséjükre, a rájuk bukkanó járőr egyik tisztje párizsi ismerős, egykori galíciai anarchista emigráns volt. Ismét felszálltak, de éppen a frontvonal előtt kifogyott az üzemanyag. Lenin magyar munkatársai Az ukrajnai fehér kormány kezébe kerültek, hadbíróság elé állították őket. A Károlyikormány Stanislauban rekedt képviselője valahogyan értesítette sorsukról Kun Bélát, az ő tiltakozására szabadon engedték őket, sőt gépüket is kijavították, azzal a feltétellel, ha Leibovitz átadja Leninnek békefeltételeiket. „Egy pár nap múlva a kelet-galíciai kormánytól sürgöny jött. Sürgős lett a béke, mert Pilsudszki hadserege nyomta őket. Engem a sürgöny Moszkvában ért. Lenin elvtárs mosolygott a békefeltételeken és azt mondta, hogy mi a kelet-galíciai dolgozókkal békében élünk — meg kell őket nyerni, Hogy kormányaikat elkergessék .. Lenin távirattal válaszolt Kun Bélának: „Csupán ma, május 13-án kaptam meg április 22-i levelét. Meggyőződésem, hogy Magyarország proletárjai az óriási nehézségek ellenére is meg fogják tartani és meg fogják szilárdítani a hatalmat. Üdvözlöm a magyar munkások és parasztok erősödő Vörös Hadseregét. Az antant kegyetlen békéje mindenütt növeli a szovjethatalom iránti rokon- szenvet." Ismeretes, milyen nagyra becsülte Lenin Kun Bélát és a Tanácsköztársaság többi élharcosát; az sem titok, hogy hibáikért nemegyszer bírálta őket. Ezt a bírálatot azonban sokáig meglehetősen egyoldalúan tanítottuk és értelmeztük. Arról van szó, hogy Lenin forradalomelméletének egyik alapja a forradalmi élcsapat, a kommunista párt vezető szerepe, noha kedvező körülmények között szívesen működött együtt más pártokkal is. Az 1905-ös forradalom idején egyik kezdeményezője volt a bolsevikok és mensevikek egyesülésének, de az első világháború szó- morú tapasztalatai után jogos bizalmatlanságot érzett az opportunistákkal szemben. Éppen 1919—20-ban egyik fő gondja a Kommunista Internacionálé megtisztítása a szociáldemokrata befolyástól, ezért gyakran hivatkozott a magyar munkáspártok 1919-es egyesülésének és szétválásának tapasztalataira. Kun Bélát azonban sohasem vádolta személy szerint opportunizmussal, hiszen jól ismerte és tudta, hogy hibái forrása (1919-ben is) a túlzott radikalizmut, « türelmetlenség ’IV-ti, K
