Népújság, 1970. április (21. évfolyam, 76-100. szám)

1970-04-22 / 93. szám

Világító

fáklya

a

i

történelem

viharában

Lenin 1897-ben 27 éves korában

I erűn élete minden pillanatában, '■egész lényével a harcba vetette magát Minden gondolata abból született, amit hadvezér! őrhelyén látott a harcban és a harcért Nála különbül senki sem testesíti meg az emberi tett történelmi óráját, amit proletárforradalomnak hívunk. Figyelmét semmi sem vonja ed; nem ismer személyes gondot, sem a szellem elernyedését Nyoma sincs nála a gondolat dilettantizmusának, a habozás vagy kétely árnya sem fér hozzá. Ez erejének titka, és az ügy győzelméé, amely benne testesült meg.

A cselekvésért mozgósította a szellem minden energiáját: a művészetet. az irodalmat a tudományt, még az elementáris áramlatokat a tudat- adattá mélységeket, az álmot is.

„Álmodoznunk kell!” Leírtam ezeket a szavakat és megijedtem. Ügy éreztem, hogy az „egyesülési kongresszuson” ülök, velem szemben ott ülnek a „Rabocseje Gyelo” szerkesztői és munkatársai. És egyszer csak feláll Martinov elvtárs és fenyegetően fordult felém: „Engedje megkérdeznem, jogában áll-e még egy autonom szerkesztőségnek, hogy a pártbizottság előzetes megkérdezése nélkül álmodozzék?” Utána pedig feláll Kricsevszkij élvtárs és... még fenyegetőbben folytatja: „Én tovább megyek. Én azt kérdem, egyáltalán van-e joga egy marxistának álmodozni, hacsak nem felejti el, hogy Marx szerint.:.” Elég, ha rágomdo- lok ezekre a fenyegető kérdésekre, és máris végigfut a hátamon a hideg, és csak azon töröm a fejem, hová is bújhatnék. Megpróbálok Pi- ezarev mögé bújni.

1/ül önféle ellentétek vannak — ^ írta Piszarev az ábránd és valóság ellen tétéről. — Almom elébevághat az események természetes menetének, vagy egészen más irányba térhet — oda, ahova sohasem juthat el az események természetes menete. Az első esetben az álom semmiféle kárt nem okoz, sőt még támogathatja és fokozhatja a dolgozó ember energiájátAz ilyen álmokban nincs semmi, ami rossz útra terelné vagy megbénítaná a munkaerőt. Sőt, ellenkezőleg. Ha az ember teljesen képtelen volna ily módon álmodozni, ha nem tudna néha- néha előrevágtatni, és képzeletében nem tudná előre látni annak az alkotásnak teljes és befejezett képét, amely éppen csak kezd kialakulni a keze között, akkor igazán nem tudom elképzelni, milyen indítóok tudná arra késztetni, hogy nagyszabású és fárasztó munkákba kezdjen a művészet, a tudomány és a gyakorlati élet terén, és azokat be is fejezze... Az ábránd és a valóság ellentéte semmiféle kárt nem okoz, ha az ábrándozó komolyan hisz álmában, és az életben figyelmesen körültekintve, megfigyeléseit egybeveti légváraival, és általában lelki- ismeretesen munkálkodik elképzeléseinek életre hívásán. Ha van valami érintkezési felület az ábránd és az élet között, akkor minden rendben van. így — szerencsétlenségünkre — igen kevesen álmodoznak mozgalmunkban; fis ebben Jegfnkább a 1»=

gális kritika és az illegális „uszálypolitika’’ józanságukkal, a „konkréthoz” való közelségükkel kérkedő képviselőd a hibásak.” (Lenin Művei 5. köt. Szikra 1953. 532—533. old.)

így álmodozott Lenin harminc esztendővel ezelőtt, a cárizmus legsötétebb napjaiban, midőn még csak születőben volt a munkásmozgalom. Ezért volt az 6 álma: tett.

A történelem ismer olyan népvezéreket, a cselekvés mestereit, okik kettéosztották életüket: fele a tetté volt, fele a szellem játékáé, és ez a játék menedék volt a tett elől. Talán Julius Caesar volt ebből a fajtából az egyik legnagyobb. Cselekvés közben mindenestül a tettnek adta magát és micsoda tettnek! Mégis, akár az angol államférfiaknak, szüksége volt „weekend”-re, megpihent szép szavak, emelkedett gondolatok közt elbeszélgetve CiceosztíQyérőI, smeíy m kényszerítés és

a rábeszélés legváltozatosabb és leghatásosabb eszközeivel rendelkezik. Még az a nagyon kevés és igazán nagy író, hatalmas alkotó és bíráló elme sem tud soha kiszabadulni kora légköréből, aki jellemerejénél fogva független (vagy annak véli magát) a korabeli társadalomban uralkodó zsarnok közvéleménytől és az előítéletektől. Dionüszosz-fülék ők, nemzedékük minden moraja bennük verődik vissza; különlegesen érzékeny jelzőkészülékek: beléjük vésődik a környező világot megmozgató legtitkosabb mozdulat is. Minél áradóbb a gondolatfolyam, annál többször vegyülnek egybe vagy ütköznek össze benne a múlt és a jövő gyakorta ellentétes áramlatai; Századunk tükrei ők.

Ilyen alapon vizsgálgatta ta- * nulmányaiban Lenin Lev Tolsztojt mint ahogy első cikkének

ROMAIN ROLLAND:

Lenin a művészet

és a tett embere

(Részlet)

róval. Mert Róma és S gall nép

meghódítója alapjában véve dilettáns volt s az is maradt, akinek a tett is játék volt csupán, a legnagyobb játék, igazi férfihez, igazi rómaihoz a legméltóbb ugyan, de — mégis játék csupán, azaz: lényegében illúzió.

Leninnek nem kellett illúzió. Nem menekül illúziókba! Hatalmas, állandó valóságérzéke percre sem lankad el. A valóságérzék nélküli, ki- kapcsolódást kereső emberek látványa hangtalan nevetést vált ki belőle, amelyben kedélyes szánalom és egy kevéske megvetés párosul a gúnnyal és az iróniával —• mint ahogy egy erőteljes férfiú pillantana nagy súlyú és koros, de gyermeteg szellemű öregurakra.

yalóságéraéke akkor sem hagy" ja el, ha a művészetről álmodozik. Szereti a művészetet, és nagyon igaztalanná állították, hogy nem érdeklődik iránta. „Alaposan ismeri és szereti a klasszikusokat a..’’ Nincs kétség, ismeri álmát a művészetnek. A harcban azonban, amely számára törvény és végzet, azt kívánja, hogy a művészet álma olyan legyen, akár az övé: erő és támasz a csatában, örök részese a tettnek...

Amint Lenin már 1905-ös cikkeiben megírta, nincs és nem is lehet más szempontja a szellemi megnyilvánulásoknak amíg osztálytársadalomban élünk, mint as osztályszempont Az irodalom — akarva akaratlan _ a társadalmi harc érdekei

nek és szenvedélyeinek van alávetve, nem ment és nem is lehet mentes egy osztály befolyásától; minden a harcoló, osztások hatása alatt áll, mindenekelőtt pedig ez uralkodó osztály hatásáról van szó, arról ;■/

is ezt a címet adta: Lev Tolsztoj mint az orosz forradalom tükre.

„Első pillantásra különösnek és erőltetettnek tűnhet fel, hogy a nagy művész nevét együtt említjük a forradalommal, amelyet nyilvánvalóan nem értett meg, amely elől szemmel- láthatólag elzárkózott... Csakhogy a mi forradalmunk rendkívül bonyolult jelenség; közvetlen végrehajtóinak és részvevőinek tömegében sok olyan szociális elem van, amely ugyancsak nyilvánvalóan nem értette meg azt, arai történt, ugyancsak elzárkózott a tulajdonképpeni történelmi feladatok elől, amelyek elé az események menete állította őket,.. Tolsztoj nézetednek ellentmondásai ebben az értelemben valóban azokat az ellentmondásos viszonyokat tükrözik, amelyek közt forradalmunkban a parasztság történelmi tevékenysége végbement... Tolsztoj eredeti, mivel nézeteinek összessége együttvéve éppen forradalmunknak mint paraszti polgári forradalomnak sajátosságait fejezi ki... Egyfelől kíméletlenül bírálja a kapitalista kizsákmányolást, leleplezi a kormány erőszakos akcióit, a bíráskodás és az államigazgaitás komédiáját, teljes mélységben feltárja a gazdagság gyarapodása, a civilizáció vívmányai és a dolgozó tömegek nyomorának, elvadúlásának és kínlódásának fokozódása közti ellentéteket; másfelől eszelősen hirdeti, hogy „ne szállj szembe a gonosszal!” erőszakosan, Tolaztoj kifejezte a felhalmozódott gyűlöletet, a jobb élet érett vágyát, a múlt lezárásának óhaját —de kifejezte az ábrándozásban, a politikai nevelés hiányában, a forradalmi tehetetlenségben

megnyilvánuló éretlenséget Is. A történelmi és gazdasági feltételek megmagyarázzák, miért volt szükségszerű a tömegek forradalmi harcának kirobbanása, és azt is, miért nem voltak felkészülve a harcra ezek a tömegek, megmagyarázzák, a „ne szállj szembe a gonosszal!*’ tolsztojd elvét, amely az első fórra*- dalmi hadjárat vereségének igen komoly oka volt.” (Lenin Művei 15. köt. Szikra 1955. 201- 20S'„ 205, és 207. old.)

Ez a lenini ítélet egy meghatározott korról és annak nagy művészéről más korokra és más mesterekre is alkalmazható — különösen az olyan forradalom előtti időszakra, mint amilyen nálunk. Franciországban a XVIII. század volt...

Az irodalomtörténész számára " éppen az lenne érdekes: mi

az, a nagy előfutár-művészeknél, a Rousseau-knál, Voltaire-éknél, Dide- rót-knál, amivel már meghaladják önmagukat, ami bennük, tudtukom kívül az eljövendő időkhöz tartozik: a korhoz, amelyet megtagadtak volna, ha előre látják. Ezt a munkát kísérelte meg kedvenc írójánál a maga nyers és tisztánlátó nyíltságával Lenin, amidőn megmutatta, hogyan leplezte le zseniális, egymagában is forradalmi felhívást jelentő kritikájában Lev Tolsztoj a társadalom bűneit és hazugságait *—, de hogyan makacsolja meg magát rémülten és haraggal a forradalmi tevékenység láttán, amely pedig ennek szükségszerű következménye volt, hogyan mond nemet és menekül' annak a keleti mozdulatlanságnak miszticizmusa mögé, amely úgy akarja a nap járását megállapítaná, hogy tagadja azt

Ennek a nagy léleknek következetlen magamegtagadását alacsonyabb fokon, hasonlíthatatlanul kevesebb ellentmondásos őszinteséggel és szén. vedélyes erővel a művészek óriási többségénél megtaláljuk; bennük az események rezgésének erősebb visszhangja támad, mint másoknál, de mintha valóságos transzban érnék őket ezek a hatások, utána kimerülnek, kitérnek a következmények elől és tíz közül kilenc esetben a reakció oldalára állnak át. Jól látták, milyen örvényen kell keresztültömi, milyen árkot kell átugrani. Csakhogy ettől a látványtól elszédültek, és inukba szállott a bátorságuk: Hogy helyreállítsák törékeny egyensúlyukat. a kort magával sodró áron kíviil maradva, az „erkölcsi rendbe’’ húzódnak vissza, abba a burzsoá rendbe, amely oly megnyugtató biztonságot nyújt minden ellen, amit megláttak, de látni többé nem akarnak — a konvencióba, a megmerevedett életformákba.

Épp itt mutatkozik meg, s milyen gyökeresen áll szembe értelmük a cselekvés olyan mesterének értelmével, amilyen Lenin volt. Lenin kivételes logikája egybeforrasztotta eszméit éa tetteit Nem többé, a szó megkövült és embertelen értelmében, de olyan életöntvénnyé, amely a mozduló kor életével és alaptörvényeivel azonosult