Népújság, 1970. április (21. évfolyam, 76-100. szám)

1970-04-17 / 89. szám

©. Bender: Makay Sándor Tizenkét szék Fjodor atya: Fehér Tibor Ippolit: Paláncz Ferencz Kincskeresők a XX. századból Osztap Bender, a nagy kombinátor és társai bemutatkoznak a kedves olvasónak f Több évtizedes világfcS- rüli utazás után ma Eger­be érkezik Osztap Bender, I a nagy kombinátor, Ippo­| lit, volt nemesi marsall, je­; lenleg kincskereső, vala­mint Fjodor atya, aki pap { és üzleti vállalkozó egy személyben, hogy mulatsá- l gos komédiában feleleve­nítsék egy kalandos kincs­keresés történetét. A két­részes komédiát Ilf-Petrov regényéből írta Tabi László. Bemutatkoznak a főszerep­lők: Paláncz Ferenc, Fehér Tibor és Makay Sándor. Ippolit: A kincs egyedül engem illet — Nemesi marsall voltam én valamikor, anyósom sze­rint pedig ronda disznó. Igaz, pénzért vertitem a rangot, de hát marsall az marsall. Jó életem volt, ittam, kártyáz­tam, néztem. Rövid úton ela kártyáztam feleségem egész hozományát. Ez igencsak rosszul eshetett szegénynek, mert meghalt Ea pedig itt- maradtam asszony, meg pénz nélkül. Képzeljék csak el, egy ■marsall pénz nélkül! Rágon­dolni is rossz. Ennél már csak a forradalom volt rosz- szabb. Menekülnöm kellett... Pszt! Egy szót se többet tő­lem semmit se hallottak..: Jobb hallgatni a mai világ­ban ... Elmúltak bizony a régi, szép idők. Most dolgoznom kell. Anyakönywezetó va­gyok havi 40 rubelért De már nem sokáig! Szeretett anyósom halálos agyán nagy titkot bízott rám: családi ék­szereit a szalongamítúra egyik székébe rejtette. Ami­kor menekültünk, a lakásban Program a szünidőben Nem töltötték haszontala­nul a napokban véget ért tavaszi vakációt a MŰM. egri 212. számú Szakmun­kástanuló Intézet tanulói, akik kirándulást szerveztek és szaktárgyaiknak megfele­lő munkát végző üzemekbe látogattak. Az elektromű­szerész tanulók mintegy szá­zan négynapos tanulmányi úton vettek részt és Buda­pest. Visegrád szépségeinek, látnivalóinak megtekintése mellett felkeresték a székes- fehérvári VIDEOTON-gyá- rat, fővárosunkban pedig az Egyesült Izzó lámpagyárat. Az üzemlátogatás során szerzett tapasztalatokat jól tudják hasznosítani tanul­mányaik során és nem lesz olyan Idegen már számúiéra az üzem „levegője” ... hagytuk a bútorokat. Vajon hová kerülj az a garnitúra? én felkutatom... Fjodor atya: Isten után enyém a kincs — Pap vagyok és üzleti! vállalkozó. Ne csodálkozza­nak ezen. valamiből nékem is élni kell. A megboldogult istenre bízta titkát. De hát mondják meg, kedveskéim, őszintén, mit kezdne az isten a sok kincs­esei? De én igen, majd én megmutatom, mihez kez­dek vele. Kis gyertyagyá- rócskát veszek, az most jól jövedelmez. Csak megtalál­jam azt a széket! De hol ke­ressem? Istenem, most se­gíts! Ha tudsz... Sietnem kell, mert az a semmirekellő marsall is a kincs után szaglászik. Bele- őrülnék, ha megelőzne!... Nem tudják véletlenül, hová került az a tizenkét széle? Aki útbaigazít, azt megál­dom... O. Bender: A parádét én vezénylem! — Álljunk csak meg, ké­rem! Ezt a parádét ugyanis én vezénylem. Én, Osztap Bender, a nagy kombinátor. A XX. században ugyanis már ész is kell a kincskere­séshez! így hát nélkülem semmire se mennék. Itt már kombinálni kell, ide ötlet kell, fellépés, fantázia, ele­gancia, esetleg egy kis sze­relem, egy picinyke zsarolás, vagy néhány erőteljes ököl­csapás. S ez nálam mind kapható. Igaz, dolgozni azt nem, azt nem szeretek, de mindig kitalálok valamit. Mellettem nincs imalom, ter­mészetem kalandos — ezt tö­rök őseimtől örököltem — modorom kifogástalan — ezt már magam szereztem, — és jótulajdoiiságaim közé tarto­zik miég az is. hogy nagyon szeretem az életet Tapasz­talatból tudom, hogy az élet milyen jó dolog. És nekem elhiheti, még ezzel a szovjet hatalommal is ki lehet jön­ni valahogy. Csak észnél le­gyen az ember, az a fő. Ezt a kincset pedig bízzák csak rám. Majd én előkerftsm. Ha kedvük van, tartsanak ve­lem. Remek szórakozás lesz, a parádét ugyanis én vezény­lem. Jaj, majdnem elfelejtettem: nem tudna valaki kölcsönöz­ni húsz rubelt?... Tízet?... Mondjuk kettőt?... Esetleg húsz kopejkát?... ★ 'Á három főszereplőn kívül ft komédiában felvonulnák a színház legjobbjai. Többek körött Somló Ferenc, Kana­las László, Dariday Róbert, Szili János, Kauczky Ervin, Kiss Jenő, Nádassy Anna, Virágh Ilona és Lenkey Edit. Rendező: Orosz György. Premier ma este az egri Gárdonyi Géza Színházban. (márkusz) Ismét válságban a nagy hírű együttes: Merre a kiút Ecséden? Hónapokkal ezelőtt már ír­tam a nagy múltú ecsédi népi együtes válságáról. Ak- . kor, az időben azért fenye­getett a szétesés réme, mert a helyi ÁFÉSZ felmondta a zenekar szerződését, s ennek hiányában nem tudták foly­tatni a próbákat. A gondo­kat akkor az együttes ötle­tes vezetője rendezte; min­den ment tovább majd a ré­gi kerékvágásban: a zene­kar tagjai — megfelelő dotá­cióért, ami érthető — heten­te visszajártak Ecsédre, igaz, így a próbák maratoni hosz- szúra nyúltak, de a lelkes együttestagok ezt is vállal­ták. Elkészült az 1970. évi munkaterv. gazdag, színes programmal. Jöttek a meg­hívások, két csehszlovákiai, s egy Jugoszláviából. Egyéb sikerekben sem szűkölköd­tek: három együttestag a Repülj páva vetélkedő során bekerült a középdöntőbe is. S néhány napja jött ahír: újra válságban az együttes, újra a szétesés veszélye fe­nyeget. Az ok: a csoport lel­kes, sosem dotált, ötletgaz­dag, autodidakta vezetője el­hagyni készül a termelőszö­vetkezetet, a falut, A helyszínen tájékozód­tam. Péter József együttes- vezető amiatt kesergett, hogy új beosztásba helyezték. Ed­dig főraktárosként tevékeny­kedett a termelőszövetkezet­ben, most viszont előbb szeszfőzdevezetőnek — ezt visszautasította — majd szál­lításvezetőnek nevezte ki a termelőszövetkezet elnöke. Nem a pozíciócsere bántot­ta, hiszen eddigi fizetését — s ezt szociális és családi kö­rülményei indokolták is — havi kétszáz forinttal emel­ték, hanem az aggasztja, hogy új munkaköre annyira leköti egész napját, hogy a szokásos próbákat ezután nem tudja megtartani. Ar­ról beszélt — s ez vitatást feleslegesen kiváltó igazság —, hogy ha néhány próba elmarad — erre pedig sze­rinte lehet számi tani — ak­kor csökken az együttesta­gok ambíciója, elmaradoz­nak, s végső soron feloszlik a nagy múltú együttes. Pa­naszban egyébként sem volt hiány: az együttesvezető tá­jékoztatott, hogy csehszlová­kiai utuk elmaradt, mert a termelőszövetkezet elnöke nem adott nekik kocsit, hogy elmenjenek megkötni a szer­ződést a vendéglátó terme­lőszövetkezettel és a CSE- MADOK-kal. Amiatt is ke­sergett, hogy valószínűleg az újabb, a kassai meghívás is csak meghívás marad, mert a tsz vezetősége vona­kodik megadni az előkészí­téshez szükséges minimális segítséget. Péter József hang­súlyozta, hogy ha az új be­osztás akadályozza a próbák megtartását, kénytelen el­hagyni a termelőszövetkeze­tet, ahol évek óta dolgozott, mert nem tudja elviselni, hogy egy lelkes csoport má­ról-holnapra felbomoljon. m m a A termelőszövetkezet el­nöke másként nyilatkozott. Elmondotta, hogy az éssze- rüob, a körültekintőbb mun­kaszervezés és irányítás tet­te szükségessé Péter József pozíciócseréjét. Érvelésének lényege: meg kell végre szüntetni a közös irányítá­sában eddig meglevő fejet­lenséget, amely az elmúlt években visszaélések sorát szülte. Hangsúlyozta: az együttesvezető új beosztása — 13 gépkocsi felett ren­delkezik, azokat irányítja — amolyan félállás csak azért, hogy több ideje legyen az együttes szakmai és admi­nisztrációs vezetésével kap­csolatos problémák intézésé­re. Kiemelte: nem érti, miért a tiltakozás, a húzódozás, mivel ez az aktus tulajdon­képpen segítség, könnyítés. Arról is beszélt Tóth Péter elnök, hogy alaptalan vád, miszerint ő gátolná az együt­tes művészeti tevékenységét. Igaz, hogy a csehszlovákiai utat nem engedélyezte, mert az időben a zárszámadás kérdése volt a legfontosabb, ezután azonban minden se­gítséget megad. hogy az ecsédi népi táncosok, éneke­sek minden külföldi meghí­vásuknak eleget tegyenek, egyszóval pártfogolja, maxi­málisan segíti munkájukat­■ ■ ■ Ennyi a pro és a kontra. Ám ezek mögött egy évek­re visszanyúló helyi torzsal­kodás kóros indulatai rejle­nek, egy olyan légkör, amely mindenre alkalmas, csak ép­pen alkotómunkára nem. Sértődöttség, félelem — leg­többször indokolatlan — má­niákus sejtések mérgezik ezt a légkört. Péter József űj munkakörbe került. Helyét az egyik elnökhelyettes fog­lalta el, aki a raktárgazdál­kodás ügyeit intézi, kétszer annyi havi fixért, mint ed­dig az együttesvezető éveken át. Sőt, dolgozik majd mel­lette még egy adminisztrá­tor is. Ez is kérdés. Az el­nök logikusan megmagya­rázza. El lehet hinni. Nem kulturális vonatkozású ügy, az újságíró nem hivatott dönteni, igazságot osztani. Az azonban tény: megma­gyarázni helyben kellett vol­na. Az ecsédi munkahelyi, munkalégköri káoszról ma már nem beszélni kell — el­hangzott arról sok hasznos, talán még több semmitmon­dó mondat —, hanem meg kell teremteni a kilábolás feltételeit. Az ígéreteket tar­tani kell. Akkor a lelkes, a mindenfajta honorárium nélkül dolgozó együttesveze­tő vállalja az új megbíza­tást — ezt határozottan Ígérte —, a csoport tovább működik, külföldön is öreg­bíti a magyar népitánc- kultúra hírnevét. Pécsi István Raffaello emlékkiállítást rendeztek a Szépművészeti Múzeum grafikai kiállítótermében. Képünkön: szemlélődés a kiállí­táson. (MTI foto — Szebellédy Géza felv.) i W0, április J7* péntek Szent magányosság 'A budai hegyek egy rejtett zugában magányos, sziklás csúcs magasodik az erdő fölé. Nincs túl messze a jelzett út­tól, mégis, mintha az isten háta mögött lenne. Mert nem visz arra még ösvény sem, s a vaktában mászkálóktól kö­rös-körül tüskés bozótos vé­di a különben is riasztóan meredek oldalát. Ennek a csúcsnak a legte­tején van egy kis lapos, amo­lyan mini fennsík, nem na­gyobb, mint a mostanában divatos dupla rekamié, ame­lyet a szövetkezeti lakás ki­sebbik szobájába méreteztek. Erre. a csúcsra szuszogott föl az első tavaszi vasárnap kora délutáni órájában a sör­te hajú férfi. Fújtatva állt meg a kis laposon, nyalogat­ta tüske sebzette arcát, de egyidejűleg ragyogott a bol­dogságtól, hogy újra itt le­het, az 6 rejtekén, ahol ab­szolút csend, tökéletes nyuga­lom és gyönyörű magány fo­gadja, ahol nem bántja dob­hártyáját a város lármája, idegesít az emberek tüleke­dése, tüdejét a levegő szeny- nye. Leült komótosan, a távol­ba nézett, nagy kortyokkal itta az ózondús levegőt, igye­kezett nem gondolni semmi­re, vagyis, élvezte a tökéletes magányt. Így töltött el nagy boldog semmittevésben jó fél órát, amikor furcsa nesz ütötte meg a fülét. Fölriadt. Először azt hitte, talán valami állat jár a bozótosban, és megnyu­godott. de pillanatok múlva Ms logikája rájött, hogy az állat nem liheg, vagyis, nem így liheg, és szuszogni meg egyáltalán nem tud, meri ar­ra csak az ember képes, a teremtés kwonája. Elmormolt magában egy olyan cifra mlatyánkot, ami­re szintén csak az ember ké­pes és a lapos szélére csú­szott, hogy megnézze, ki az a vakmerő, aki megküzd a bo­zótossala meredekkel csak azért, hogy az ő nyugalmát megzavarja. Kukucskál a sörtehajú és látnia kell, hogy a bozótosban kifényesedett kopasz kobak •mozog alatta. Tekintve pe­dig, hogy a hozzá tartozó tes­tet takarja a sűrű, mintha el­szabadult léggömb imbolyog- na. Imbolyog a léggömb, de nem ide-oda, hanem kono­kul, kegyetlenül s kitartóan föl. egyre följebb. A sörtehajú visszahúzódik a lapos pereméről, leül csak azért is a kellős közepére jól elterpeszkedve és elha-lároz- za/ hogy kerek-perec meg­mondja a leopasznak, merre visz az út a túloldalon lefe­lé. Egyelőre nem néz hátra, de hisz érzi így is, hogy a léggömb ott liheg fölötte. Már köszörüli a torkát. — Adjon isten, szép jó na­pot! — szól ekkor az olyan dörmögő basszussal, hogy be­lereszket a hegyvidék. A sörtehajú nyel, behtí- a nyakát és dühöng. — Hiába, ez a csend, ez a nyugalom, ez a magány, ez többet ér mindennél! Nem is beszélve a levegőről! Igaz- e? — szavalja a kopász. A sörtehajú morog, mint a harapós kutya. — Hej, nincs annál nagy­szerűbb, mint belebámulni — Nem — fúj rá dühösen a sörtehajú és tüntetőén há­tat fordít. — Ha szabad kérdeznem uraságodat. nem lenne kedve egy parti sakkra? — kérdezi a kopasz. — Én ugyanis min­dig hordok magamnál zseb­sakkot. Magam szoktam ra­kosgatni, de ugye, érdekesebb partnerrel. — A sörtehajú csak a fejét rázza. — Esetleg ajánlhatok kártyát, mert­innen a messzeségbe,-jó mé­lyeket lélegezni és lehetőleg nem gondolni semmire. Igaz- e? — áradozik a léggömb, s hogy nem kap választ, hatal­mas mancsával megveregeti a sörtehajú vállát. — Ha meg tetszik engedni? Evvel már le is telepedett a föld­re. — Remélem, nem zava­rom — mondja, majd meg­ismétli tagolva, mert arra gyanakszik, talán süket az embertársa. hogy az is akad nálam — ne­vet a kopasz és huncutkodva oldalba böki a sörtehajút, aki majd legurul a szikláról. — Ha nem — nem —• mondja a kopasz, miután ud­variasan helyére billentette a kollégáját. Azután zsebéből cigarettát vesz elő. — Meg­kínálhatom? — Ha megkérhetem? A kopasz ért a szóból, en­gedelmesen elteszi a cigaret­tát. Kis idő múlva hatalmas almát vesz elő, megcsavarva kettőbe töri, s az egyik fe­lét a sörtehajúnak nyújtja. Azután cukorral próbálkozik, majd az újságjából kínál két oldalt. — Ügy látom, uram, —• szólal meg végül sóhajtva ön nem az a kimondottan ba­rátkozó természet. — Bólin- tás a válasz. — Netán zavar­ja önt a puszta jelenlétem is? — kérdezi gúnyosan. — Igen — sief válaszolnia sörtehajú. — Ezt megmondhatta volna •mindjárt — dörmög a ko­pasz. — Nem kérdezte. — Igaz, én szoktam ide járni, de ugye, ez nem ma­gántulajdon és most ön volt itt előbb. Tehát levonom a konzekvenciát és... és volt szerencsém. A sörtehajú boldogan ta­pasztalja, hogy a kopasz sér­tődötten fújtat, föltápászko- dik és indul vissza, a merről jött. Hálásan néz a távozóra, de egyszer csak döbbenten látja, hogy már hónaljig a bozótosban megáll, s vissza­fordul. — Ha szíveskedne meg­mondani, hány Óra van. mert az enyém megállt — kérdezi, — Háromnegyed három — válaszalja a sörtehajú. — Űristen! — jajául föl a kopasz, — már elkezdődött a meccs. — Előkapja zsebrá­dióját, s indulna tovább. — Uram, a meccs? Az is­ten szerelmére — ugrik utá­na a sörtehajú —, jöjjön visz- szal Nagyon szépen kérem, jöjjön vissza! Sólyom László

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents