Népújság, 1970. március (21. évfolyam, 51-75. szám)
1970-03-01 / 51. szám
wwwwww Az elmúlt hónapok egyik legtragikusabb televízióadásának képei villannak fel előttem, amikor hozzáfogok ehhez az íráshoz. Az Alföldön történt rendőrgyilkosság képei, Barcsok törzsőrmester halála, családjának szomorúsága a ravatalnál és a fiatal gyilkos közönyös arca A rendőr —- a társadalmi rend, a közbiztonság fegyveres őre — ritkán főszereplő a mi sajtónk hasábjain. Nem kenyerünk a dicsekvés, így hát derekas tetteik, helytállásuk is inkább csak egy-egy kiugróan örvendetes eredmény, vagy, valljuk be, kiugróan tragikus esemény alkalmából kerül nyilvánosság élé. A „Kék fény“ — azonban — az egész társadalmat veszélyeztető bűnözőkre, garázdákra, a legkülönbözőbb rendű és rangú káros elemekre világít Beszéljünk most azokról, akik ezt a nélkülözhetetlen fénycsóvát a sötét zugokba irányítják. Az a korábban táplált tiszta indokokból fakadó elképzelés, amely szerint a szocialista társadalmi rend felépítésével az emberek szinte automatikusan, egy-két emberöltő alatt megváltoznak és mindenki magas erkőlcsiségű, humánus, szorgalmas építők közé sorakozik: illúziónak bizonyult Igaz, közbiztonságunk általában jó és szilárd — és igaz az is, hogy helyzetünk kiállja az összehasonlítást világviszonylatban. De ez nem csökkenti a rendőrség, a Belügyminisztérium szerveinek érdemét: inkább aláhúzza. Mert a helyzet mai színvonala: sok tekintetben nekik köszönhető, túlzás nélkül ál- domtosnak nevezhető munkájuknak, kemény és fáradságos nappaloknak és éjszakáknak. Munkájuk természete és érthető megfontolások miatt biztonsági és bűnüldöző szerveink kiemelkedő munkásai ritkán kerülnek nemhogy képernyőre, de természetesen nevük Is alig szerepei. Pedig túlzás nélkül Biztonságunk őrei mondhatjuk, hogy nekünk is megvannak a magunk Maigret felügyelői és egy-egy nyomozásukból különb krimi lehetne, mint amilyet a d etektívregény- írók fantáziája kiagyal. A névtelen rendőr, X főhadnagy és X Y. őrmester és törzsőrmester az, akiről beszélni szeretnék most, meg a tizedesek és szakaszvezetők keményen fegyelmezett szürke ruhás seregéről. Amikor a magyar demokratikus rend kialakult és megszilárdult, a rendőr nemzetiszínű karszalaggal és sokszor madzagon viselt puskával állt őrhelyén, küzdött feketézőkkel, banditákkal, gazdasági kártevőkkel Hol van már az a korszak — elég rendőrségünk technikai felkészültségére, felszereltségére, gépkocsi-, sőt repülőgépparkjára utalni, hogy az embert jogos büszkeség fogja eL De a legtöbbet maguk az emberek változtak, azok, akiket a hivatalos szóhasználat „személyi állományának” nevez. Fejlődtek tudásban, műveltségben, tapasztalatban — és harcedzettségben. Fejlődték abban a bizonyos tudatban, hogy mögöttük áll a lakosság óriási többsége — háromszázezren tevőlegesen is, gondolunk itt az önkéntes rendőrök, önkéntes tűzoltók, határőrségi tők tevékenységére. Néhány hónappal ezelőtt az MSZMP Központi Bizottsága megtárgyalta a Belügyminisztérium munkáját, egész tevékenységét — tizenhárom esztendő óta először. Ez a tény, a munka napirendre tűzése, aláhúzza az állam- és közbiztonság védőinek szerepét, hivatásuk teljesítésének országos fontosságát. Hol tart ma a mi rendőrségünk? Ott, hogy a párt Központi Bizottsága elismeréssel állapíthatta meg: közrendünk, közbiztonságunk szilárd, s ebben messzemenően méltányolta a Belügyminisztérium érdemeit. Hogy egy ilyen elismerés mögött a bűnüldöző és a rendészetiigazgatási funkciók ellátásának mennyi megoldott feladata, szétágazó tennivalójaj, napról napra növekvő követelménye rejlik, arra a közrend által nyugalmat kapott állampolgár ritkán gondol. Hiszen általában ritkán találkozók rendőri intézkedéssel: s igazán megeshet, hogy egy-egy községben, vagy akár kisvárosban hétszámra nem történik „port felverő” eset, kivéve talán a közúti baleseteket. Mert az, sajnos, van bőven — gyorsabb tempójú növekedés gyümölcseként, mint amilyet gépkocsi- parkunk létszámemelkedése indokolttá tenne. Nem véletlenül emelem ki rendőrségünknek ezt a munkaterületét, mert itt kiemelkedően bizonyítható az, hogy eredményesebb munka az egész lakosság részvétele nélkül szinte elképzelhetetlen. A legpéldásabb rendőri szigor és a leggyorsabb intézkedés sem védhet meg a balesetek számának növekedésétől ha nem javul a közúti morál ha az útra induló gyalogostól a kerékpároson át a szép személy- kocsi és a húsztonnás camion vezetőjéig nem tesz mindenki önmagában egy-egy lépést a szabályos magatartás, az előzékenység, a körültekintés -és az udvariasság együttesének elsajátításában. Általában a közösség érdekéről van szó. Akikor is, amikor bűnöző, romboló, lányokat szerencsétlenné tevő galerik megfékezéséről kell beszélnünk, akkor is, amikor a társadalmi rend ellen uszítok, vagy a társadalmi tulajdont sikkasztok, elrablók kerülnek rendőrkézre. És politikai érdek az is, hogy minden egyes állampolgár érezze: személyes biztonságát, munkával szerzett tisztességes vagyonát is védik a szürke ruhás férfiak. Kendőinek lenni természetesen nem mindenki előtt népszerű hivatás. A rendbontók, vagy a mások — egyének és közösségek — megkárosításából élők, a zavarosban halászok és a társadalmi rend kisszámú, de elszánt ellenségei jobban szeretnének gyenge, rosszul irányított, a lakosságra támaszkodni nem tudó rendőri szervezettel szemben- álini. Nemrégiben a Magyar Rendőr hirt adott arról, hogy Dunántúlon. Vasban, örvendetesen javult a lakosság tevékeny segítőkészsége, s hogy számos olyan esetben, amikor korábban húzódoztak volna a tanúskodástól vagy csendben visszavonultak volna (politikai izgatás, provokációk eseteiről volt szó), a vasiak nyíltan és természetes kötelességet teljesítve mondták el amit láttak, hallottak. Bizonyára más megyék példáját is felhozhatnánk. Utalhatnék arra is, amit közlekedés közben saját magam tapasztaltam: hányszor helyeslik tisztességesen közlekedő, a szabályokat betartó autósok, motorosok, sőt gyalogosok a renitens, „ki, ha én nem” emberek. a közúti „ámokfutók” megrend- szaibályozását. Az emberek rendben, békében és biztonságban alkarnak élni. Ez a szándékuk — milliók szándéka — a rendőri munka legjobb alapja. Hogy szocialista módra, törvénytisztelőén és,a törvényesség védelmében élnek és élhetnek: ez a mi rendőreink munkájának legszebb dicsérete. a f. ' __L jI nrtWr--.'wuv^^wwwvwvwwvwvwvwwniviiviwywwuw«^«^-------------K inevezem igazgatónak PpJ nrrr r*ínn Ritka eset, amikor egy cipész * Ci vJpw csak egy /éi cipőt készít egy pár helyett. Koczka Lajos, az egri Hadnagy úti cipészrészleg vezetője, hobbyból készíti a képünkön is látható mini félcipőket. Mindegyikből csak egyet, de azt mesterien. Mint megtudtuk, eddig már 30—40 darabot is készített. Természetesen tud ő egész pár cipőket is készíteni, a minicipő készítése csupán hobbyja. (Foto: Kiss Béla) Lukács Ferenc: cfllkoiuj a pakkban Mást is igazgatói irodában ülünk együtt Oláh György- gyel, a Mátravidéki Sütőipari Vállalat vezetőjével, de a több mint húsz évvel ezelőtti napokat idézzük, amikor egyik óráról a másikra változott meg az élete egy soha el sem képzelt kinevezés folytán. — örültem is neki, büszke is voltara rá, de féltem is tóle. Addig a Mátra Vasútnál voltam géplakatos, és akkor egyszerre egy vállalat igazgatójává tettek meg. Fel sem tudtam fogni Akkoriban szinte mindennap bement a városi pártbizottságra, hogy beszéljen az ottani elvtársakkal mit végeztek a falvakban. A városi közművek párttitkári teendőit látta el választott funkcióban. Ott szólt neki Kékké József, a pártbizottság titkára, hogy valamit meg akar vele tárgyalni — Mi volna, ha téged megbíznánk igazgatónak? — Milyen igazgatónak? _ Megszervezzük a Gyöngyös és Környéke Kiskereskedelmi Vállalatot Te kerülnél az élére. — Nem voltam én kereskedő soha. — Ne törődj vele, nem hagyunk magadra. Majd segítünk. Politikailag nagyon jól tudta, miről van szó. Azt is megszokta, hogy a párt szavára ellenkezés nélkül kell cselekednie. Most sem húzódozott. De felmerült a kérdés benne azonnal: kik lesznek a munkatársai? Több név is szóba került akkor, míg kialakult a végleges névsor. Másnap már együtt is voltak valamennyien. Így Bognár Pál: ellenőrzési osztályvezető, Matyasovszky Imre: kereskedelmi osztályvezető (ma a gyöngyösi áruházban dolgozik), Fischer Istvánná: személyzeti osztályvezető (most a kitérőgyár dolgozója) és dr. Hidy Ferenc: főkönyvelő (valószínűleg Egerben dolgozik). Rövid beszéd, tájékoztató a feladatról. Bognár Pál és Matyasovszky Imre mindent nagyon természetesnek fogott fel, hiszen ők szakmabeliek voltak. Fischer Istvánná ugyanúgy bizonytalankodott, mint egy nappal korábban Oláh György. Végül is elrendeződtek a dolgok. Most már csak az volt hátra, hogy beutazzanak Egerbe a megbízásuk átvételére. A megyén Szűcs György fogadta őket, a kereskedelmi osztály vezetője. Így emlé- kezik rá Oláh György. Rajtuk kívül nem volt senki más. Megkérdezte tőlük, tudják-e, miért hivatták őket? Aztán felsorolta, kinek milyen beosztása lesz. — Oláh elvtárs, úgy gondoltam, téged bízunk meg igazgatónak. Téged nagyon jól ismerlek, hiszen együtt voltunk pártiskolán. Persze, egyiken sem szóltak egy szót sem, nem említették, hogy már előző nap otthon, a pártbizottságon tisztáztak mindent Ilyen helyzetben nem lehet másként viselkedni. Még néhány intelem: hogyan viselkedjenek új beosztásukban, mit vár tőlük a párt a dolgozó nép, aztán kézhez vehették a hivatalos papírt, amelyen rajta állt a kinevezésük. Kézfogás. — Minden jót, elvtársak, sok sikert! — Köszönjük — motyogták. A restiben sörrel koccintottak egymás egészségére, vonatindulás előtt Másnap, 1949. május 13- án megalakult a vállalat. A mostani élelmiszer kisker ■ épületében, amely korábban I bank volt. A nagyteremben csak kecskelábú asztalok és lócák álltak. Ennyi volt minden berendezésük. Gyöngyösön három, Hatvanban pedig két népbolt tartozott hozzájuk. Ezeknek egyszámláján volt némi pénz, abból először íróasztalokat és székeket rendeltek. Fél év sem telt el, már 35—40 üzlet viselte az új cégtáblát ök államosították valamennyit. — Előbb a nagyobb boltokkal kezdtük. Megmondtuk, ajánlja fel az üzletét, de kérhet helyébe máshol helyiséget. A berendezést, és az árukészletet megvesszük, őt magát alkalmazzuk. Emlékszem, Tóth Béla vaskereskedő még áldomást is ivott velünk. Mindig is demokratikus gondolkodású ember volt, pedig a város jómódú polgárai közé tartozott. öt meghagytuk az üzletben vezetőhelyettesnek. Általában nem volt kellemetlenségünk az államosításokkal Ax egyik üzletért többel a másikért kevesebbet adtunk. Kíváncsi vagyok arra is, hogyan változott meg az élete személy szerint az új igazgatónak is. Mindjárt a fizetéssel kezdi. A korábbi hatszáz forint helyett 2100 forintot vett fel havonta. Volt mire költeni a pénzüket Akkoriban nősült az apósáéknél lakott egy kis szobában, Gyöngyössolymo- son, a másikban pedig a szülők és a gyerekek. Nyolc gyerek tartozott a családhoz. Kaptak egy szoba-konyhás lakást Gyöngyösön, a Jókai utca 25-ben, ahol most is lakik. De nem volt egy darab bútoruk sem. Ügy segítettek rajtuk, hogy az elhagyott javakból két nagyon díszes, baldachinos ágyat egy hatalmas ebédlőasztalt két éjjeliszekrényt és két cifra ruhásszekrényt kaptak. De nem volt szalmazsákjuk sem. Acs Vend élné, a városi tanács vezetője akkor a kórházból utaltatott ki nekik két szalmazsákot — Nagyon szégyellem, most jut eszembe, vissza se adtuk a két szalmazsákot. Még a végén behajtja rajtam a1 kórház. Ha nem kerül most szóba, soha eszembe sem jut ez a tartozásom. Így lett a két szalmazsák történelmi dokumentációvá. G. Molnár Ferenc A Múzeumfoertben ültek egy pádon. Este volt már, az utcán égtek a lámpák. — Nem emlékszem, valaha is sikerült-e ilyen kellemesen elbeszélgetnem valakivel — mondta a férfi. Ez meglepő. Mindenkivel tud beszélgetni az ember, ha egyáltalán kedve van hozzá, és őszinte akar lenni, — mondta a lány. — Nem olyan egyszerű ez. Egy bonyolultabb egyéniséget sem sikerül mindenkinek megérteni — érvelt a férfi. — Sok érdekes dolgot mondott, számomra új, és elgondolkoztató dolgokat. Bepillanthattam a gondolatvilágába. Nem irigylem — hajtotta le a fejét a lány. — Köszönöm. Ez jólesett — fordult feléje a férfi. A lány elmosolyodott — Bárki megértette volna. Ez magán múlott — mondta. — Mégis ritkán fordult elő vélem — húzódott közelebb a férfi. — Igen. Egy bizonyos ponton magányossá válik az egyén, hiába veszik körül emberek. — Ezt elismerem. A cél. Ahogy említette... _ nézett ' rá a lány. — Azt mondta, közel áll ehhez az érzéshez? — Mondtam. Ez most azt akarja javasolni, találkozzunk holnap is. Hátha... Nem szeretők visszautasítani senkit. Inkább megelőzöm. Ez lehetetlen. A férfi előredőlt. — Belém látott... És miért lehetetlen? — Szeretek valakit. Ne nézzen így. Jó volt hallgatnom. Ezért maradtam ilyen sokáig. 0 nem szeret. Ritkán találkozunk. Mégsem mondhatok mást. A férfi zavartan köhé- cselt. — Hiszen így van.: az ember mindig akkor vészit, ha ez fáj neki. Az utcán elzörgött egy villamos. — Lehet, de sohasem tudja, mit vészit — sóhajtott a lány. — Én nem akarok veszíteni! — egyenesedett fel a férfi. — Félreértett — mondta a lány. — Csak egy találkozót. Aztán majd eldöntjük — kérlelte a férfi. — Mondtam. Lehetetlen. Nem is tartóztatom tovább. Én meg szeretnék itt ülni «=• „Jó tolla ran...” ?! Már írtunk arról, hogy a* ifjúság nyelvhasználatában több olyan szó, szólás vállal szerepet amit az idősebb nemzedék nem ért vagy éppen elítél. A huligánok, a vagányok cinizmust gátlástalanságot is tükröző szavait nyelvi formáit mellőzzük, s most csak azokat a szavakat, kifejezéseket állítjuk előtérbe, amelyek a nemzedéki rendben és sorban alapjai és okai a nyelvi elbizonytalanodásnak, félreértésnek. Egy olvasónk arról panaszkodott, hogy leányát egy számára szokatlan szó miatt teljesen félreértette. Lánya ugyanis eldicsekedett hogy olyan fiatalember teszi neki a szépet akinek „nagyon megnőtt a tolla, de azért báró tolla van". A szülők jól, ügyesen fogalmazó fiatalemberre gondoltak, később azonban megfejtették a talányt. A „megnőtt a tolla", „jó tolla van” nyelvi formákban a toll szó egészen más jelentést hordoz, és a köznyelvi haj szó szerepét vette át A vagánykodó, a szelle- meskedő, s olykor nyelvi és magatartásbeli ízléstelenséget is tükröző nyelvi formák elszaporodását bizonyítja az a jelenség is, hogy egy-egy fogalom megnevezésére már gazdag szinonima sort használnak fel ifjaink. Néha nagyon gazdag jelentéstartalmú igéinket is kikapcsolják a nyelvhasználatból s helyettük nagy leleménnyel rokonértelmű szavakat használnak fel. Egyesek nyelv- használatában pl. megritkul a szói, a beszél ige használata, s gyakrabban szerepelnek a következő igék: dumál, vakerál, sódéról, szövegel, aréházik stb: Egy-egy igéjük már „betört” igényesebb t^ílusréte- gekbe is, s olvashatunk olyan jellemzést is, amelyben azt írják dolgozójukról hogy csak azt végzi el, amire kötelezik, és „gyakran idő előtt lelécel”. Nem tudunk örülni annak sem, hogy régi, nagyon szemléletes szólásszerű nyelvi formáink helyén és szerepében sok, nem annyira szellemes, mint inkább szelle- meskedő szólás vállal nyelvi szerepet Ilyenekre gondolunk elsősorban: Hogy oda ne rohanjak. Nem tollas a hátam. (Nem érdekel, nem csinálom szívesen stb.). Kihúzták alóla a sámlit. (Elbuktatták, kidobták az állásából stb.). Kihúzta a gyufát. (Rosszul járt, kellemetlenkedtek neki stb.). Kiszáradt belőle a benzin. (Fásult, unott, közönyös.) Ne fűzd az agyam. Ne nyomda sódert. Szállj le rólam. Megjátssza magát stb., stb. A humor jegyében született beszédfordulatokat szólásokat azonban nyereségnek tekintjük, s legközelebbi bizonyító példatárral is szolgálunk. Dr. Bakos József szólt halkan a lány. — Én is, ráérek — mondta a férfi. A lány felállt és kezei nyújtott. — Ne, ne kísérjen — mondta és elindult A férfi döbbenten nézte, hogy járás közben hullámzik a válla. Elbicegett a megállóig, és felkapaszkodott egy autóbuszra. A férfi kisétált a mellékutcába, és beült a Wartburgba. Bekapcsolta a rádiót. „Sohasem tudja, mit veszít’’ — idézte fel a lány arcát. F elberregett a motor, és eszéoe jutott, hogy még nem vacsorázott. 1970. március L, vasárnap
