Népújság, 1970. március (21. évfolyam, 51-75. szám)
1970-03-01 / 51. szám
CIGÁNYOK 4. Kifelé — a mélységből (Befejező rész.) Nem túlzás azt állítani: amióta az első cigány a lábát földünkre tette, azóta van cigánykérdés is Magyar- országon! Évszázadokon át itt voltak kirekesztve és kitaszítva, állati sorba nyomorítva, szannybe-sárba letaposva, üldöztetve és megtizedelve, makacsul megőrzött szokásaikkal, kócosán, elva- dultan, nyersen, megalázot- tan és muzsikásán. Itt voltaik a szemünk előtt, egy csillagboltozat alatt velünk. Csak a sorsuk, a múltjuk különbözött a miénktől, s olykor már az sem. Évszázadokon át ellenük történt itt minden és semmi semmi értük. S ami most a mi örökségünk: évszázadok következményeit felszámolni igen nehéz. Cigánykérdés?? Volt idő, hogy nem illett beszélni erről. Tán ab- . ban bízva, ha nem be- # szélünk róla, úgy többi nem létezik V Tudni kellene ezt egészen pontosan. Lefolytattak különböző szervek számtalan vizsga latot, születtek ilyen- olyan beszámolók, tájékozódó felmérések, helyzetképek, és ezek alapján határozatok. A; ;* kérdés megoldására áldoztunk mennyi-menynyi pénzt, s ez mintha csak az ellenszenvet, idegenkedést erősítette, táplálta volna irántuk. Azokban erősítette és táplálta az ellenszenvet főként, kikből a fasiszta faji ideológia — az „alacsony abbrend ű ségr ől” és az „uralkodó fajról” — még nem kitörölt Az emberek gondolkodása a felfűtött torz elméletektől még nem letisztult Hatása lépten- nyomoo érződik. Például abban is, hogy jóllehet egyre többen megindulnak anyagi, majd a szellemi íelamelke- dés útján, egyre többen lesznek közülük állandó munkások, akik házat vásárolnak, vagy új otthont építenek maguknak, nem ezt a tendenciát tekintik figyelemre méltónak. Ám gúnyos felhördülés csapzik, ha közülük egy is visszacsúszik, ha leissza magát, ha duhajkodik: „ilyenek ezek a cigányok, soha nem lesz belőlük ember!” A cigánykérdés megoldása érdekében sokat tettek és tesznek azok, akiknek ez a feladatuk. S legtöbben a kérdés megoldása jelentőségének tudatában cselekednek. Elsősorban a községi ta- náosvezetők fáradozását, erőfeszítését lehat dicsérni. Ok mindennapos gyakorlatból ismerik alaposan a cigány- problémát, de ismerik a cigányokat is, szinte mindenkit személy szerint. Az anyaggyűjtés során sok aggodalmasKodó kérdésnek formált velemanye is noteszomba került. Ezeket kérdezték: — jó, jó segítjük a cigány ok felemelkedését, de miért nem segítjük azokat a magyar kisembereket, akiknek sorsa hasonló a cigányokéhoz? Mi lesz velünk na ez így megy tovább? Ha a cigányokat ennyire dédelgetjük, majd meghálálják azzal, hogy' még inkább szaporodnak és arra ébredünk, ^ egy nap a nyakunkra nőnek. Gyerekeit eo-artja a magyar állam, bírja az, ugye? Olyan emberekkel is találka ;m. akik pontosan közei Ok velem, a cigányok szapo.v.rf.-a hányszorosa a magyarokénak, sőt azt is, hogy ha a jelenlegi ütemet tartják, mikorra várható, hogy Hegyeshalomnál egy új táblát kitegyenek: „Cigányország”. Neves, többszörös Kossuth- díjas írónk (nevét nem írom ide, tudván, nyilatkozatáért a szerzőséget úgysem vállalná), szájából hallottam: — Ha a magyarok nem oldják meg hamarost a cigánykérdést, a cigányok majd megoldják a magyarkérdést! A sorozat előző darabjaiban már érintettem a népességalakulás kérdését: a cigányoknál sem divat többé a nagycsalád. Hadd tegyem itt hozzá, hogy abortusz viszont egyre inkább kezd divattá válni. 1966-ban például az összes művi abortusz 5390 volt, ebből a cigány 450. Községi vetületben ez még inkább érzékelhetőbb: Bélapátfalván az egyik évben még csak ketten jelentkeztek ab-ra a cigánytelepről, a következő évben ez a szám már 25-re ugrott. Ebben nyilván része van az egészségügyi felvilágosító tevékenységnek. A cigánykérdés megoldása ha nem is egyedül, de döntően politikai és gazdasági természetű. A társadalmi és anyagi feltételek adottak a megoldáshoz. A fő probléma csupán az, hogy milyen ütemben sikerül megváltoztatni a cigányság gondolkodását. Már 1893-ban leírta egy értekezésében József Károly Lajos: „A telepítendőket lakóházakkal kell ellátni, nekik munkát teremteni és őket arra nevelni; de miv denekelőtt szükséges a gyermekek iskolázása, ez pedig nagyon nehéz feladat, mert tökéletes tudalanságuk mellett lehetetlen őket korkülönbség nélkül a rendes elemi iskolába ültetni ...” Mindez ma is gond számunkra, s emellett számos más kérdésre kell megoldást keresnünk. Megoldásra vár további munkaképes cigányok munkába állításéi, munkakörülményeik javítása. Csökkenteni kellene a társadalmi és hatósági segítés, az ellenőrzések fokozásával az életmódjukban mutatkozó tűrhetetlen jelenségeket — a pazarlástól kezdve az italozás, a garázdálkodás megfékezéséig, a tanulók iskolai mulasztásainak csökkentéséig. Ebben a munkában a szívós, türelmes meggyőzésnek, a telep gyakori látogatásának, a sok beszélgetésnek, a kedvező feltételek megteremtésének van a legnagyobb jelentősége, de szükséges az adminisztratív intézkedések alkalmazása is, mégpedig következetesen. Egyes telepiek lélekszáma csalikén, azok a családok, amelyek nem akarnak kiszakadni a régi keretek közül, az elmaradott telepekre tömörülnek. így nőtt a gyöngyösi telep lélekszáma négy év alatt ezer fővel. Kellő súllyal fel kell lépni mindenkor az illegális beköltöz- tetések ellen. Sokat segíthetne a cigányok helyzetének javításán, ha létrejönne egy ún. „patronáló mozgalom”. A patronálást egy-egy üzem, gyár, gazdaság vállalhatná. És tessék, vállaljanak részt a cigánykérdés megoldásának munkájából azok a cigányok, akik felemelkedtek, beilleszkedtek. Törődjenek többet ők is a saját fajtájukkal, megmagyarázva nekik; ma már a cigányoknak is másként kell élniük. Bekopoghatnának a putrikba, olyan cigányak közé, kik ma is lopnak, csalnak, tekeregnek, elmondani nekik saját nyelvükön, hogy': „emberek, kóborolni ma már nem dicsőség, forduljatok a munka felé. Tanuljatok, mert a becsületet és a kenyeret csak munkával és tudással lehet meg szer eznpi”. Segítsenek felébreszteni az elmaradottakban- az emberibb élet iránti igényt, hogy a jobbra törés szándéka sokakban megfoganjon és kicsírázzók. Sokan búcsút mondanak a telepeknek. Akik útrak észen állanak, s azok, akik ma még nehezen mozdulnak, számvetést kell csináljanak önmagukkal. Megértve és meg- érezve, ami körülöttük, s értük történik. Életük, sorsuk útja, ha lassan is, de kifelé vezet a mélységből. Más út pedig itt nincsen! KeSI-e etikát tanítani? Beszélni a fiatalokról, a felnőtté válás kapuin kopogtató tizenévesekről, sosem lehet eleget, nem. mert jövőjük, emberré formálódásuk mikéntje egész társadalmunk ügye. Szavakban, magvas gondolatokban nincs is hiány, mégis, ha az ember nyitott szemmel jár mindennapjainkban, észre kell hogy vegye: amit eddig elértünk, kevesebb a vártnál. Az oktatás, s bizonyos mértékben a nevelés reformjának korát éljük, egyre hatékonyabb, egyre összetettebb módszerekkel rendelkezik a magyar pedagógia, mégis akikért minden reform történik — fiataljaink — nemegyszer immunisak a jobbító hatással szemben. Azok, mert nemcsak az iskola nevel, mert a felnőttvilág harsány torzulásainak visszhangja mélyebb nyomot hagy formálódó lelkivilágukban, mint a legjobb szándékú jobbító szó. Ezen a felemás helyzeten úgy hiszem, csak egy módon lehet változtatni: még hatékonyabb, még mélyrehatóbb módszerekkel közelíteni a formálódó lelkivilághoz. Eligcuodni — iránytű nélkül? Igaz. a világot egyénileg kell és lehet felfedezni. Ez évezred® regula, de hason- idős igazság az is, hogy ismeretlen tájon, sosem járta földön iránytű nélkül eligazodni úgyszólván olimposzi szerencse kell. Azt is elmondtuk, azt is tudjuk, hogy ezt az „iránytűt” gondolatok, tanácsok formájában kellene adni. De vajon adjuk-e. Ellenérvként hozhatná bárki, hogy mind a tanórákon, mind az osztályfőnöki foglalkozásokon történik etikaip. nevelés. Nem vitatja ezt senki, de arra is kell gondolni, vajon elég-e ez, vajon mindig a fiatalokhoz szól-e, vajon több-e oktató sablonmondatok gyűjteményénél, melyet korrektül közlünk, s hasonlóképpen adminisztrálunk. A pedagógusok megtévedt, renitens gyerekek értékelésekor a felnőttvilág más régióinak hatására hivatkoznak. Igazuk is van, részben! Részben, mert a pedagógia azzal, hogy spórol az etikai nevelésre szánt idővel, olyan harcoshoz hasonlít, aki hiányos fegyverzettel indul ostromra. A részeredmény, vagy az eredménytelenség így már érthető. S ez a tény annál is elgondolkodtatóbb, mert fiataljaink jó része ér3970. márctu L. vasárnap GEREHCSE'R yU/MÓS A villa könyvtárszobája úgy maradt, ahogy tulajdonosa a háború előtt berendezte. Harmonikus tónusokban olvadtak össze a könyvsorok színei az egyszerű mahagóni polcokon, Leonardo da Vinci és Dürer grafikáinak reprodukciói díszítették a falakat, Goethe öregkori portréja szunyókált az alkonyaiban, közel a kandallóhoz. Karcsú, magas, galamb- szürke öltönyös úr vizsgálódott szórakozottan a mahagóni polcok előtt. — Derűssé teszi az embert a magyarok nagyzolása — mondta furcsán sistergő szavakkal. — Olyan gyönyörű díszkötésben adják ki íróikat, mintha világraszóló klasszikusok lennének. Jókai ... Mikszáth ... báró Eötvös ... kik ezek? Egyébként a villa tűrhető. Ehhez képest kissé kedvetlennek látom, százados úr. Mintegy szelíd tiltakozásképpen mosolyra húzta csőszerű ajkait Edmund Volk- hardt százados, a Gestapo győri parancsnoka. Próbálta kitalálni, miért hozta el Mosonmagyaróvárról babaszap- pan-illatát ez a vén kéjenc, Kóburg-Góthai Rajner főherceg, a Kancellária bizalmasa, a Volksbund magyar- országi szürke eminenciása. Észak-Dunántúlon és a Csallóközben. Magyarország határain belül senki nem parancsolt neki, de azért okkal gyanakodhatott a főherceg titokzatos összeköttetéseire, amelyeknek még az óvatos firtatását sem látta tanácsosnak. — Igen, ami a villát illeti, meglehetősen tűrhető — erősítette meg szerényen a főherceg véleményét és elhatározta, hogy a legcsekélyebb mértékben sem lesz bőbeszédű. Noha Kóburg-Góthai Rajner főherceg viselte a civil ruhát, valahogy mégis kato- násabbnak hatott, mint a puha testű, nehézkes mozgású Volkhardt. — Képzelje, százados úr, Albrecht Habsburg főherceg válni akar Bocskay Katalintól. Hát nem érdekes? A fanyar gúny, amely a légiesen előkelő arisztokrata fonnyadó arcán bújkált, csak rossz mimika volt. Edmund Volkhardt inkább az engesztelhetetlen irigységet olvasta ki belőle. Alaptulajdonsága, a gyanakvás óvatosságra intette: jobb lesz mellőzni a csevegést Albrecht Habsburg intim ügyeiről. Nem tartotta magát illetékesnek beleavatkozni a két főherceg gáláns vetélkedésébe, még akkor sem, ha erre eléggé meghökkentő módon alkalmat kínált magas vendége. Ami a legjobban érdekelte — Kóburg- Góthai Rajner pillanatnyi titkos kapcsolatai a hatalom nagyjaival — arról, fájdaldeklődéssel figyeli a felnőttvilág minden rezdülését, figyelnek a hozzájuk szóló, pózmentes, meggyőzően hangzó mondatokra, de ugyanúgy tudatukba rögzítik az esetenkénti orrfacsaró korruptságot is. Ideálokat, később hatóerővé váló etikai példákat elsősorban fiatalkorban fogad be leg- tárulkozóbban a lelkivilág. Nem tantárgy — közelkerülés Legtöbbször csak a híreket olvassuk és háborgunk: X meg Y ezt, vagy azt tette. Legtöbbször — és ez már sablonszövegnek számít újságírói szinten is — otthoni, családi hiányosságokra utalunk, ostorozzuk az iskolai nevelést. Ilyenkor édeskeveset gondolunk arra, hogy a renitenssé lett tizen-, vagy kezdő huszonéves Is olvas újságot, s hall még inkább renitens felnőttekről. akik tisztuló rendünk becsülettel összehordott forintjait vámolják, akik — s nem kevesen akadnak ilyenek — szexuáletikg terén már az első osztályt is ismételnék. Ebben a torz tükörben — mert a beszélni akarók és tudók nem mindig jutnak szóhoz, visszahúzódásból, gátlásból fakadóan, ki tudja? — csak torz iránytűt látni. Arra se gondolunk, hogy fiataljaink igenis — és ezt végre tudomásul kell venni — igénylik a nekik, értük fakadt, póztalan, őszinte szót. Miért nem jut eszünkbe, hogy új tartalommal erkölcstant kellene oktatni az általános és középiskolában. Azon aztán alig akad, aki töpreng, hogy ezt az új tantárgyat. a semmi esetre sem jegyre mértet a közelkerülés „iskolájává” lehetne formálni. Valamikor is tanítottak erkölcstant, hazug eszmei sugallattól hajtva ridegen, mereven. Ez tény, de hol arra a kázus, hogy mi ezt és így tegyük. Miért ne tudnánk mi e „tantárgy” keretében beszélgetni, ma is fénylő, ma is létező esetek, állásfoglalások irodalmi ve- tületét felhasználva, iránytűt adni tizenéveseinknek, azoknak, akikről felszínesen hallgatott sablonmondataik után nem akarjuk észrevenni az idős korra, a komplett világra csodálkozásukat. Nem kényelmesebb-e mindent, anyagit, pozíciót biztosítani nekik csak úgy mellékesen, s törődni elsősorban magunkkal, s . háborogni azon, hogy ők a becsapott tiszta indulat, az ifjúság teremtő lendületének „krete- nizált” lázától sarkallva nyers formában produkálják a felnőtt világ torzulásmá- solatát. Ügy hiszem hallgatva, tagadva erről is Van szó... „Könyv" az életről Gondolunk arra, — túl minden féligszántó felszínességen —, .hogy a kezdő tizenéves — akinek lelkében számára korábban ismeretlen vágyak hegedülnek — tétován áll a feltárúlkoző világgal szemben, hogy az ilyenkor tudatában hitté, meggyőződéssé kovácsolt gondolatok meghatározzák későbbi mivoltát? Nemigen, mert akkor nem engednénk majdhogy szabadjára a vakvilágba. nemigen, mert akkor igyekeznénk ellensúlyozni a valóban rangosnak számító magyar és világirodalom szexuális szabadosságát, akkor sürgetnénk a felnőtt világra is érvényes szexuáletika kidolgozását és beillesztését napjaink ritmusába. Mi tükröt adunk a felnőtté válóknak, s ők ebben látják az újuló világot. Adunk, de korántsem mindegy, hogy milyet. És nem jobb lenne*® az életről írt „könyvből” ideálkészletet adni nekik, sugallva mindannyiunk vágyát, hogy mindez követelmény- rendszerré kristályosodjék náluk. Ezért kellene tanítani, hozzájuk mérten, nekik szóló, pózmentes erkölcstant, amely a köz- és magánélet egyetlen régióját sem kerüli szemérmesen, amely a tétrie- Jcet művészetté tisztult formában is adja. párhuzamosan a gondolati anyaggal. Ilyet írni, ilyet Összeállítani nem Amerika felfedezése nem világraszóló valami, hanem társadalmi szükséglet, a majdani stafétaátadók kötelessége. Kötelesség, mert cselekvésformáld ideálok —, s hogvne lennének ilyenek mind tisztábbá, finomodó társadalmunkban — jövőt alapoznak, nélkülük, „iránytű” . r^kül az emberré növő eltéved, s drágakő csillogását látja a filléres vásári áruban, s fut álmok után, melyek megragadva köddé fosztanak. A fiatalokat látom, amikor sürgetek, őket a pózmentes, tiszta szóra Is várókat, akik igenis szomjazzák az értük kezdett beszélgetést, akik a holnapiok gyarapodó „termését” gyűjtik majd, s. nem mindegy hogyan és kinek Miattuk, érettük írom, hogy mihamarabb kell erkölcstant tanítani, miattuk, s egy kicsit miattunk is írom. hogy érdemes. Pécsi István mára keveset tudott, de ismerte a szikár főherceg pályafutását. Kifürkészte róla, hogy még a harmincas évek közepén Hitler személyes megbízottjaként próbálta előkészíteni Ausztriában az Anschlusst, ám kiutasították és Magyarországra jött, fedőfoglalkozásaként autóügynökséget nyitott, valójában a Volksbund szervezését irányította a háttérből. Azóta változatlanul a Magyar- országon élő németajkúak tényleg® politikai vezére, s a nehéz kötel®ség közepette romantikával igyekszik felüdíteni közérzetét. Főherceg létére csak természet®, hogy egy másik főherceg szeretőjét tartsa magához méltónak. Volkhardt leengedte az elsötétítés miatt kötelező fekete ablakrolettákat, közben arra gyanakodott, hátha benzint akar tőle koldulni a főherceg, mint mindig, ha betéved hozzá. — Mostanában minden este szórakoznak velünk az orosz repülők — próbálta Ijeszteni vendégét, mivel még sok volt a munkája. — Alig sötétedik be, jönnek és bombáznak. Magyaróváron is? — Ott szinte béke van — mondta a főherceg könnyedén, és maga is békebeli derűvel sétált a torontáli szőnyegeken. — Már-már kételkednék a háborúban, ha nem botlanék itt-ott szökött katonákba. Tisztelettudóan figyelte sétáló vendégét a százados. — Német katonákba?... — Dehogy. Magyarokba. — Hálára kötelezné főherceg úr, ha alkalomadtán ér- t®ítene... Kóburg-Góthai Rajner főherceg nádszál testén elegánsan mozdult a galamb- szürke öltöny és a százados újra érezte a babaszappan illatát. — Készséggel, kedves Volkhardt. De nézze csak, milyen kedves meglepetés! Kant. Hegel, Mommsen. Méghozzá németül! A végén még kiderül, hogy a ■ villa néhai gazdája szerette a német gondolkodókat. — Lehet — hagyta rá jól- nevelten a százados. A sistergő szavakkal beszélő Kóburg-Góthai Rajner pedánsan visszacsúsztatta Mommsen könyvét a mahagóni polcra. — önnek módjában áll, sőt bizonyos fokig feladata, kedves Volkhardt, hogy éreztesse a törvény súlyát az ilyen kétes ügyekben. Bocskay Katalin vetélytársa enyhén szólva nem felel meg az ár j aság fel tételeinek. — Fogalmam sincs, kire tetszik célozni, főherceg úr.,» {Folytatjuk})
