Népújság, 1970. március (21. évfolyam, 51-75. szám)
1970-03-26 / 72. szám
/ Képtávírónkon érkezett: Nyikolaj Podgornij a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének elnöke hivatalos látogatásra Iránba érkezett. Képünkön: a szovjet államfő az iráni uralkodó mellett a császári arany kocsiban. (AP—MTI—KS) BEJRUT Az iraki kurd kisebbség politikai pártja, a Kurd Demokrata Párt szerdán Bagdadban közleményt hozott nyilvánosságra, amely a március 11-i megállapodással összhangban bejelenti a párt reguláris hadseregének feloszlatását és megtiltja a kardoknak a' fegyverviselést. (VPI) BUDAPEST: A Magyar Népköztársaság és a Boliv Köztársaság kormányai elhatározták, hogy — kapcsolataik tovább fejlesztése és’ erősítése érdekében — diplomáciai kapcsolataikat nagyköveti szintre emelik. (MTI) DJAKARTA Suharto indonéz elnök megkegyelmezett a halálra ítélt Subandrio volt külügyminiszternek és az ugyancsak halálra ítélt Omar Dhani marsallnak, az indonéz légierő egykori főparancsnokának. A hírt az AFP francia hírügynökség közli jól tájékozott, de meg nem nevezett djakar_ tai körökre hivatkozva. A francia hírügynökség szerint Suharto még március 16-án megkezdett malaysiai látogatása előtt kegyelmezett meg a két halálraítéltnek. Subandriót és Omar Dha- nit külön-külön megtartott perekben ítélték halálra, mindkettőjüket azzal a váddal, hogy részt vettek az úgynevezett 1965-ös szeptember 30-i puccskísérletben. Emlékezetes, hogy ennek a „puccskísérletnek” a villámgyors „elfojtása” juttatta hatalomra a ma uralkodó indonéz rendszert. A? AFP híre szerint Suharto más, hasonló vádakkal halálra ítélt személyeknek is megkegyelmezett. A büntetéseket életfogytiglani elzárásra változtatták. (AFP) BUKAREST: Március 25-én Bukarestben megkezdte munkája) a Nagy Nemzetgyűlés negyedik ülésszaka. (AGEPRES) BEJRÜT Egy izraeli gyalogosszázad szerdán több száz méter mélyen behatolt Libanon területére és 40 perces tűzharcot vívott a libanoni hadsereg alakulataival —, közölte egy libanoni katonai szóvivő. 1968: óta izraeli egységek összesen 11 alkalommal sértették meg Libanon határait. (MTI) KAIRÓ Iszmat Abdel Megid, az EAK kormányának szóvivője szerdán állást foglalt az amerikai kormány Izraelre vonatkozó döntésével kapcsolatban. A szóvivő figyelmeztette az Egyesült Államokat, hogy fontolja meg világosan és gondosan közel-keleti érdekeit. A százmillió dolláros amerikai hitelekről szólva hangsúlyozta, hogy az amerikai kormány, amikor a katonai kiadásai miatt eladósodott Izrael segítségére siet, „jutalmazza az agressziót és a hajthatatlanságot, ami meglepő és elítélendő”. (MTI) BUKAREST Az AGERPRES kínai tudósítójának jelentését közli, amely szerint március 25-én Pekingbe érkezett Cornel Burtica román külkereskedelmi miniszter. Szerdán este vacsorát adtak a román vendég tiszteletére. A vacsora baráti hangulatban telt el. (AGERPRES) DAMASZKUSZ: Dr. Hureddin Atasszi, a Szíriái Arab Köztársaság államfője és miniszterelnöke baráti látogátáson fogadta dr. Dimény Imre mezőgazdasági (és élelmezésügyi minisztert és küldöttségét. A magyar miniszterrel és küldöttségével baráti eszmecserét folytatott. A küldöttség ma érkezik vissza Budapestre. (MTI) KENNEDY-FOK Viszonylag szerencsés kimenetelű baleset történt az április 11-én Hold-expedícióra induló Apollo—13 űrhajó hordozórakétájának üzemanyaggal való feltöltésekor. A rendkívül gyúlékony hajtóanyagot, csöveken át pumpálják nagy 'távolságból a hatalmas hordozórakétába. Az országos űrhajózási hivatal (NASA) három embere személygépkocsiján éppen körüljárta a Saturnus—5 rakétát, hogy ellenőrizze, nem tartózkodik-e senki a közelben, amikor autójuk sűrű oxigénfelhőbe került, amitől a motorok azonnal lángra- lobbantak. A három férfi kiugrott kocsijából és szerencsésen elmenekült, a kocsik azonban elégtek. Az űrhajót nem érte kár. A baleset nem befolyásolja a tervezett indítási időpontot. BUDAPEST Szerdán a Parlament épületében megkezdődött a magyar—bolgár gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési bizottság IX. ülésszaka. A két delegációt Apró Antal és Ivan Mihajlov mi- niszterelnökrhelyettesek vezetik. A megnyitó ülésen részt vesz Vaszíl Bogdanov, Bulgária budapesti nagykövete is. (MTI) ÜJ DELHI Az indiai parlament alsóháza kedden jóváhagyta a kormánynak azt a döntését, hogy államosítsanak 14 kereskedelmi bankot. Az alsóház viszont elutasította a baloldali ellenzéknek azt a módosítási javaslatát, hogy Indiában államosítsák a külföldi bankokat is. MOSZKVA? —’ " Március 25-én baráti találkozót tartott Jekatyerina Furceva, a Szovjetunió művelődési minsztere és Ilku . Pál magyar művelődésügyi miniszter. Megvitatták a két ország közötti kulturális együttműködés továbbfejlesztenek kérdéseit. (TASZSZ) MOSZKVA Szerdán Moszkvában befejeződött a magyar és a szovjet történészek ülésszaka, amelyet Magyarország felszabadulása közelgő 25. évfordulója alkalmából tartottak. A kétnapos ülésszaknak szerdán is gazdag programja volt. Nyezsinszkij szovjet történész előadásában a szocializmus építésének általános törvényszerűségeit és magyarországi sajátosságait elemezte. Rosszijanova kan-, didátus a magyarországi antifasiszta ellenállás irodalmáról, Gerskovics kandidátus a magyar szocialista művészet kérdéseiről adott elő. Magyar részről három referátum hangzott *el. Balogh Sándor professzor „A népi demokratikus átalakulás néhány kérdése 194». nyarán”. Habuda Miklós, a Párttörténeti Intézet munkatársa „A magyar szakszervezeti mozgalom 1945—48” címmel tartott előadást. Orbán Sándor kandidátus referátumának témája: „A parasztság rétegződésének problémád a mezőgazdaság szocialista átalakításának előestéjén.” Napi külpolitikai kommentárunk Dobrinyin-Rogers tanácskozás a Közel-Kelelrbl A Közel-Kelet körül változatlanul élénk a diplomáciai aktivitás. A négy nagyhatalom megbeszéléssorozatát felfüggesztették és a mára tervezett találkozót március 31-re halasztották. Indoklásul a szóvi\*-k különböző technikai * okokra hivatkoztak, csaknem bizonyos azonban, hogy az intézkedés összefüggésben áll egy másik fontos bejelentéssel'. Eszerint folytatódnak azok a kétoldalú szovjet—amerikai megbeszélések, amelyek az elmúlt év novemberében megszakadtak és amelyek témája ugyancsak a Közel-Kelet. A megbeszéléseken szovjet részről most is Dobrinyin nagykövet vesz részt, amerikai részről azonban ezúttal nem a novemberi partner Sisco külügyminiszter-helyettes, hanem maga Rogers külügymilnisziter ült tárgyalóasztalhoz a State Department épületében. Aligha fémek kétségek ahhoz, hogy a négyhatalmi megbeszélések elhalasztása és a szovjet—amerikai párbeszéd felújítása között okozati összefüggés van. A Közel-Keleten az utóbbi időben nemcsak a rendezést nem lehetett elérni, de a helyzet gyors romlását sem sikerült x megakadályozni. Egyszerűen nem maradt más alternatíva, mint az, hogy a nemzetközi bókéért leginkább felelős nagyhatalmak megpróbáljanak közös kezdeményezést kidolgozni. Ezen belül is a legfontosabb a két szuperhatalom, a Szovjetunió és az Egyesült Államok esetleges közös fellépése lenne. Erre természetesen nincs sók esély, hiszen az álláspontok közismert különbsége túlságosan is nagy. Maga az a tény azonban, hogy a megszakadt dialógus ebben a kulcsfontosságú kérdésben folytatódik, feltétlenül örvendetes. SANTIAGO DE CHILE: Patricio Rojas chieli belügyminiszter szerdán bejelentette, hogy államcsíny- kísérletet lepleztek le /és hiúsítottak meg. Az elvetélt puccs részvevőit — tényleges, valamint nyugállományú katonatiszteket —, aikik a bejelentés szerint „meg akarták változtatni az ország alkotmányos jellegét” a hatóságok letartóztatták. Vezetőjük Horacio Gamboa Egyiptomi- izraeli légi csata KAIRO: Izraeli és egyiptomi vadászgépek légi harcot vívtak szerdán reggel a Szüe- zi-csatorna északi szektora felett — közölte egy kairói katonai szóvivő. A légi csatában mindkét fél részéről 16 gép vett részt. Egy izraeli repülőgépet megsemmisítettek, egy másikat pedig eltaláltak. Valameny- nyi egyiptomi repülőgép sértetlenül tért vissza támaszpontjára. (REUTER) nyugállományú tábornok, aki 1957-ben, Carlos Ibanez elnöksége alatt, a belügyminisztériumot vezette. A chilei biztonsági szolgálat emberei február 18. óta követték nyomon az ösz- szeesküvés szálait, - amikor katonatisztek egy csoportja kormányellenes gyűlést tartott. Az összejövetelek később többször megismétlődtek. Az összeesküvés felett hadbíróság ítélkezik. (UPI) Allamcsínykísérlet Chiléken A35 összeesküvők felett hadbíróság ítélkezik Huszonkét év múltún... Tárgyalás Nyugat-Berlinről TAVALY JŰUUSBAN Gramiko külügyminiszter azért tett javaslatot a négy nagyhatalom berlini tárgyalásainak újrakezdésére, mert az összes európai körülmények mind sürgetőbbé tették, hogy tiszta vizet öntsenek ebbe a zavaros pohárba. Amikor a szovjet javaslat elhangzók, a Nyugat-berlini Szövetségi Ellenőrző Bizottság már mintegy 22 esztendeje csak papíron létezett. A három nyugati nagyhatalom, az Egyesült Államok, Anglia és Franciaország gyakorlatilag lehetetlenné tették a SZEB munkáját, azáltal, hogy a városrész feletti közigazgatási jogaikat formálisan — és jogtalanul —. átruházták a Német Szövetségi Köztársaságra. Ezáltal olyan válsággócot hoztak létre Európa közepén, amelynek segítségével bármikor kiélezhetik a helyzetet. Gromiko javaslata azért is volt oly időszerű, mert ez a válsággóc a nyugati hatalmak számára is mindinkább „korszerűtlenné” válik, hiszen a rossz emlékű hidegháború terméke. Feltehető tehát, hogy a három nyygati partner is hajlandó változtatni a helyzeten. Szeptemberben megindultak az előtárgyalások a négyhatalmi megbeszélés színhelyéről és időpontjáról. Végül is megegyeztek abban, hogy március 26-án, csütörtökön a Szövetségi Ellenőrző Bizottság immár több mint két évtizede „üzemen kívül helyezett” nyugat-berlini épületében találkozik a Szovjetunió berlini, valamint a három nyugati hatalom bonni nagykövete. MIRŐL FOGNAK TÁRGYALNI? A kérdés lényege: mi a státusa annak a városrésznek, amely 1945-ben, Berlin négyhatalmi megszállásának idején a három nyugati hatalomhoz tartozó zónák egyesítéséből született, s megmaradt a tőkés társadalmi rendszerben, miközben körülötte létrejött a szocialista Német Demokratikus Köztársaság? Nyugat-Berlin tulajdoniképpen sziget, amelyet csak a Német Demokratikus Köztársaságon keresztül vezető útvonalakon, vagy légiúton lehet megközelíteni. Az a hidegháborús időkben született koncepció, amely ezt a városrészt az NSZK részének tekinti, abból indult ki, hogy a Német Demokratikus Köztársaság nem életképes, és az adenaueri bonni állam előbb-utóbb be fogja kebelezni. Nyugat-Berlint a három nyugati nagyhatalom sajátos harci előőrsként kezelte. Óriási pénzeket áldozott gazdasági fellendítéséra, a bonni vezetők pedig még államelnököt is itt választottak, hogy ezzel is provokálják az NDK-t és hangsúlyozzák: igényt tartanak Nyugat-Berlinire. EZ A KONCEPCIÓ nyilvánvalóan megbukott. Elsősorban azért, mert a Német Demokratikus Köztársaság megerősödött, a világ kilencedik legfejlettebb ipari államává nőtt, és húszéves fennállása alatt olyan tekintélyt vívott ki magának, hogy a bonni vezetők ma már tárgyalóasztalhoz ülnek a nem is olyan rég „szovjet zónaként” kezelt országgal. Ebből következik, hogy a Nyugatnak előbb vagy utóbb el kell ismernie: Nyugat- Berlinnek különleges mindenképpen önálló politikai státusa van, semmiképpen sem tartozik az NSZK-hoz, s a hozzávezető utakon az NDK teljes mértékben gyakorolhatja felségjogait. Ennek elismertetése a tárgyalásokat kezdeményező szovjet fél első számú célja. A nyugati hatalmak azonban le szeretnék szűkíteni a tárgyalásokat a „közlekedési problémákra”; olyan megállapodást szeretnének kötni, amely feltétel nélkül biztosítja a szabad közlekedést az NDK területén átvezető 180 kilométeres útvonalon s korlátozná a Német Demokra- , tikus Köztársaság ellenőrzési jogát. A KEZDET A TÁRGYALÁSOKON. bizonyára csak az ellentétes • álláspontok tisztázásának és jobb megismerésének szakasza lesz. Mégis bíztató már maga a tény, hogy a 22 éven át tartó „jegyzékháború” helyett végre ismét egy asztalnál ül a négy nagyhatalom a nyugat-berlini kérdésben. Olyan időben történik ez, amikor az NDK—NSZK, lengyel- nyugatnémet sót szovjet- nyugatnémet megbeszélések is folynak. Nyugat-Berlin státusa kétségtelenül része az általános európai rendezésnek, az európai biztonság széles problémakörének; az előrehaladás ebben az ügyben feltétlenül visszahat a kontinensünket érintő más, fontos sorskérdésekre. Sz.1. Március 26-án kezdődik a fasiszta Németországot legyőző négy nagyhatalom képviselőinek értekezlete a nyugatberlini kérdés megoldására. Képünkön a megbeszélések résztvevői: (balról jobbra): Roger William Jackling, Anglia, Francois Seydoux, Franciaország, Kenneth Rush, az Egyesült Államok bonni nagykövetei és Pjotr Abraszimov a Szovjetunió berlini nagykövete DTí'O, március 26., csütörtök iAFF) (Telefoto AP—MTI—KS)