Népújság, 1970. március (21. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-15 / 63. szám

„Párbeszéd" a főiskolán

Hallgatók és tanárok „országos" találkozója

. Közel egy napot töltöttem Telük. Hallgattam az érdeklődéssel fogalmazott kérdések sorát, s jegyeztem az érdekesnél érdekesebb vitát „provokáló” kérdéseket.

Határozottan ügyes ötlet volt az egri tanárképző főiskola KISZ-bizottságának részéről javasolni: évekkel

ezelőtt végzett tanárok és utolsó éves hallgatók találkozóját. Jöttek az „öregdiákok” Vecséröl, Tiszaszeder- kényből, s Heve^ legkisebb, lagtávolesőbb zugából is. Jöttek és beszéltek tapasztalataikról, a beilleszkedés gondjairól, s arról, hogy mi lett a hajdani lelkesedésből a szürke, de munkás hétköznapok során.

Hallgattam a különböző „szekciókban” rendezett konzultációk legjellegezetesebb epizódjait, azokat, melyekről mintegy tanulságképpen megéri nyilvánosság előtt is beszélni.

Szekrényes Géza, aki tavaly végzett m*tematika-fi- áka szakon, a fizikai előadóteremben állta a hallgatók „kérdésrohamát”. Érdemes a párbeszédeket kommentár nélkül idézni:

— Hogy boldogulsz, mint osztályfőnök ?

— Amíg kikerültem, csak két osztályfőnöki órát latiam. Kinn tudtam meg: itt íS főiskolán kellett volna ennek módszertanát tanítani. Vannak ugyanis olyan' helyzetek, amikor a kezdő pedagógus úgyszólván tanácstalan.

, — Miért nincs napközi falutokban ?

f.íS— Csak tanulószoba léteik' az állami gazdaságban. A szülők — állami gazdasági dolgozók — fizetnek havi 50 forintot gyermekeikért. Ebből fizetik a tanárok felügyeleti, korrepátálási díját.

— Miért nem a gazdaság fizeti a tanárokat, vagy éppen a járási művelődési osztály?

— Aki anyagilag gyengébben áll, annak a gazdaság .szakszervezete fizeti ki a havi 50 forintot.

— Milyen részt vállalsz a lalu kulturális életben?

— Mint hallottam, a KISZ- élet három évig pangott. Most új vezetőséget választottak Csányban, s annak én

is tagja vagyok. Reméljük — ígérték —, hogy idővel kapunk függetlenített kultúr- ház-igazgatót. Akkor talán mozgalmasabb kulturális élet lesz a faluban.

— Vannak-e olyan pedagógusok, akik a szakmából csak a napi öt órát, a délutáni plusz forintokat és a dinnyeföldet látják?

— Forintból is él az ember, de nálunk — s ezt jó érzés mondani —: mindenki szereti szakmáját.

— Pálinka, ulti?

— Előfordul, de mértékkel, s elsősorban a baráti összejövetelek kedvéért, ezek nélkül nem lehet egy egységes, egy egyetértő tantestület.

— Keveset keresel, ha kapnál, nem pedagóguspályán, havi kétezer forintos alapfizetést, otthagynád a katedrát?

— Ajánljanak többet, de akkor is meggondolnám, akkor se tudnám otthagyni.

■ ■ ■

A magyarosok — mint

mondani szokták — szeretnek gondolatilag mélyre „szállni”. Erről győzött meg a lánykollégium elegáns halijában rendezett vitafórum, mert beszélgetésnek indult —, s ez helyesen jellemző a hasznosan meditáló magyarosokra —, s parázs, mindkét fél számára kamatozó vitává formálódott.

Az előadó, a már régebben praktizáló pedagógus, higgadt keserűséggel kezdte:

— A beilleszkedésről szeretnék beszélni, mert távlatilag ez a legnehezebb. Először nagyon szívélyesen fogadnak, segítenek, s ez így megy a legelső kellemetlenségig, a legelső Ncm-ig, amit kimond az ember. Akkor felhördül a hiúság, megdöbbentően hiúak tudnak lenni a régen tanító, idősebb kollégák. Őszintén mondom: nem találtam szellemi társra, szellemi partnerre. Bosszantotta könnyedség, a művészi alkotások megítélésének felületessége. Megnézte a tantestület a Nyolc és felet, a híres Fellini-filmet. Legtöbbje végig sem tudta „ülni”. S másnap a tanáriban peregtek az ürességtől kongó értékítéletek. Aztán, ha az ember ellenkezik, már kész a sértődés. A magam részéről

állíthatom, hogy még felszínesen sem tudtam teljesen beilleszkedni. Nem is bánom, otthon a család, a könyvek körében érzem igazán jól magam, s a munkám köt le és az irodalom.

S jönnek újra a kérdések és válaszok.

— Miért meghúzódó a pedagógusok jó része?

— Ha csak egy körlevél

jön a megyéről, már „vi- gyázzba” áll mindenki. Ha egy szakfelügyelő kopogtat, akkor legtöbbje azt sem tudja, hogyan kedveskedjék. Ez jellemferdülés, magam sem értem miért, talán az állandó simulékonyság, talán a mindennapi több forintért való hajsza idézi elő.

— Milyennek akarják a régiek az új pedagógust? _

— Legyen olyan, mint ők, egyszóval, hasonszőrű, tegye sutba „világmegváltó’’ terveit, menjen vizitelni, járjon el semmitmondó trécse- lésekre, „baráti pletykaestekre”. Én ezt nem tudtam megtenni. Egyszer-kétszer jártak hozzám, de én inkább bevonultam a könyvtáramba és olvastam. Ügy láttam, ez mindenképpen hasznosabb élvezet.

Egyre-másra igeneinek a leendő magyar szakosok. Szimpatikus hallani, ahogy arról beszélnek, hogy tartani kell a szintes gondolkodást, a megfelelő kontaktust a világgal, s csak azokkal kerülni baráti kapcsolatba, akik nem mondtak le elveikről, akik nemcsak tanítani, hanem a szép szó szeretetére nevelni is akarnak. Megnyerő volt ez a fiatalos bátor hév, ezek a kezdés előtti hitvallások. Egy kérés azonban mégis furán érintett: nevek nélkül kerüljön a sajtóba a beszélgetés. Ígértem, engedek, mégis elgondolkodtató a kérés... Épp a jövő mi(itt • a •

Újszerű elképzelés, eredményszülő ötlet volt ez a főiskolai .párbeszéd”, mert aktuális gondokkal, hasznosítható tanácsokkal gazdagította azokat a fiatalokat, akik majd júniusban, friss diplomával a kézben indulnak az Életbe, a falusi katedrákra gyerekeket tanítani, embert nevelni...

Pécsi István

L

p f | fi p y _ /*Y m f i 1/ tr £» fiit wi A budai várban, az OrszágháS

U 11II C Z U Ii 11 ií V U 11 U Hl utcai műemlék épületek egyikében méteres falak között olyan magánkézben levő könyvkereskedés húzódik meg egy boltíves helyiségben, amely 1000 éves elődeit idézi fel. Az utóbbi 20—30 év könyvkiadásának példányait hiába keresnénk itt, csak régiek vannak és egészen régiek. A 6 ezer kötet zöme valóban könyvrégiség, értékes ritkaság.

Tulajdonosa. Lőrincz Ernő. korábban filozófiával és művészettörténettel foglalkozott^ könyvgyűjtő volt. 1957-ben nyitotta meg antikváriumát, amely a Vár egyik idegenforgalmi látványosságának is beillik.

(MTI Foto: — Kunkovács László felv.j

Szarga matiuX az át agosi'á yzaioX [eleaiüségiux

csSmnäsit

A Művelődésügyi Minisztériumban az átlagosztályzatok értékelésével kapcsolatban az MTI munkatársának elmondották:

— A minisztérium ellenőrző, irányító tevékenységében is következetesen szorgalmazza, hogy az osztály- zatátlágok jelentősége csökkenjen. Egyebek közt ennek érdekében is született a közoktatási főosztály nemrég nyilvánosságra hozott állásfoglalása. Az említett dokumentum határozottan le is szögezi: a tanítás-tanulás

legfőbb célja a teljestímény- képss tudás, tehát az ilyen tudás mértékét kell osztályozni. Helytelen és káros a mechanikusan, hónapok vagy félév végén adminisztratív (érdemjegygyűjtő) céllal, kampányszerűen végzett ellenőrzés.

— A jelenleg érvényes továbbtanulási lapon csak a 7. osztályos éwégi és a 8-kos félévi átlagosztályzatot kell jelezni — ez eddig is így volt. Ugyanakkor — éppen az átlagosztályzat súlyának csökkentése, valamint a gyermek érdeklődési irányának jelzése érdekében — szükséges, ho^y a továbbtanulás szempontjából elsősorban eligazító tantárgyakban elért érdemjegyeket a jelentkezési lapon feltüntessék.

— A gimnáziumok esetében a jelentkezőkről előzetesen néhány információt óhatatlanul kérni kell, mivel a gimnáziumi első osztályokban — kevés kivétellel — nincs felvételi vizsga

— A szakközépiskolai felvételt sem az átlagosztályzat

dönti el. A felvevő iskola igazgatója sokrétű információ — a küldő tanintézmény jellemzése, a szakirány szempontjából fontos tan- < tárgyakból elért tanulmányt eredmény, a felvételi beszélgetés. vagy a feladatmegoldások eredménye, egészségügyi alkalmassági vizsgálatok alapján dönt, szem előtt tartva a tanulók személyiségéről alkotott téljes képet. '

FÖLDES

FERENC

Születése Hatvanadik évfotauióian

13.

.....— Hallgass ide, szomszéd. Azon a helyen, ahol a széked áll, már sok ember elájult. Itt verlek holtra, ha hazudsz. Érted, szomszéd?

A kerek, lágy képű Nagy Rezső idegesen rakosgatta sapkáját egyik térdéről a másikra. Nem tudta pontosan, ki a nagyobb úr, ezért egyforma alázattal pislogott hol Faragóra, hol Weinhof- ferre.

— Biztosan ők azok... Kilencen vannak...

— Jól van, szomszéd, majd meglátjuk. Ha tévedtél, mész a frontra. A legjobb esetben. Áiászolgája.

1 Többé nem méltatta figyelemre a besúgót. Mihelyt az csetlő-botló ügyefogyott- sággal elhagyta a rossz szagú szobát, Weinhoff er az íróasztala mögé nyúlt, kiemelte rejtekhelyéről az ötliteres demizsont Már nem a demizsonból ivott, szerzett magának egy kocsmai nagy- íröccsös poharat, azt töltötte tele savanyú écsi borral. Faragó iránti kárörömét nem Is titkolta.

—'"Ne csüggedj, majd segíthetsz a vallatásban. Szép munka lesz.

Alig gyaníthatta a félszePN, március 15„ vasárnap

mű alkoholista helyettese komorságának igazi okát.

— Gratulálok a sikerhez

— mondta gépiesen Faragó és kifejezéstelen tekintettel kísérte figyelemmel, hogyan kortyolja hangos nyeléssel felettese a bort

A szokásos vedeléstől egészen eltérő képet látott. Napok óta nem tudott szabadulni szörnyű vízióitól. Sivár, gyenge fény szóródott az előszobába a huszonötös villanykörtéből, Urbantsok Tibor vagongyári főmérnök vállas, nehéz termete a fürdőszoba ajtófélfájának dőlt és ő megbabonázva nézte, hogyan kezd cigarettát sodorni szemben a pisztolycsővel az a nyugodt ember.

— Még a Gyepüszálláson is rólunk fognak beszélni — kóstolgatta előre a siker ízét a cingár Weinhoff er. — Ha valamire, hát erre oda fog figyelni a nemzetvezető. Nem lesz többé kedvük szervezkedni a kommunistáknak.

— Csak gratulálni tudok

— ismételte monoton hangon Faragó.

Formásra mintázott arca a dúltság nyomait viselte. Akkor, enyhe részegségében és halálfélelmében örült, hogy más életével válthatja meg a maga bőrét Most kínozta a kellemetlen felismerés, hogy elszokott a gyilkolástóL Odalent a Balkánon nem jelentett gondot az ilyesmi. De

az régen volt. Azt hitte,

örökre vége. Közel két éve senkire nem fogott fegyvert. Nem is akart. Gondolta, elmanőverez valahogy a háború végéig, aztán fátyol borul az egészre, mint a többi katonánál. Az az ember milyen nyugodtan sodorta a cigarettát...

— Nem kell mindjárt hinni ennek a gyáva szemétnek — intett a fejével Weinhof- fer az ajtó felé, mintha csak most távozott volna a besúgója. — Most mi következünk. Szakmai alapossággal. Ráállítjuk az embereinket a megnevezett egyénekre. Aztán ha minden oldalról klappolnak az adatok, rájuk borítjuk a hálót. Számítok a szakértelmedre.

Némi élénkség látszott mozdulni Faragó fakó arcán.

— Számíthatsz is. Ez az ügy minden fáradságot megér.

Szabadulni akart nyomasztó érzéseitől. Kínlódásba kergették az önkéntelen víziók, s minél jobban igyekezett kitépni magát tette hatásából, annál hajszoltabbá fárasztotta az emlékezés. Irigyelte régi önmagát, aki naiv kegyetlenséggel teljesített minden parancsot és soha nem érzett felelősséget a gyilkosságokért, irigyelte azt az embert, aki három nappal ezelőtt az 6 lövésétől rogyott a halálba. Ezerszer és ezerszer átvillant azóta riadozó képzeletén az az őrült

drama: Urbantsok főmérnök ott állt drapp házi kabátjában a fürdőszoba ajtaja előtt, s azt kérdezte, mit akarnak tőle. Halkan beszélt, nehogy felébredjen a kisfia. Semmi izgalom nem látszott a főmérnökön, amikor ráfogta a pisztolyt. Mintha nem is hallotta volna, amikor felszólította, hogy kövesse. Tiltakozás, könyörgés, vagy fenyegetőzés — egyszóval a kétségbeesés helyett türelmesen gondolkodni kezdett, a fürdőszoba ajtófélfájának dőlt, elővette dózniját és cigarettát kezdett sodorni. Ö, Faragó Béla, a hétszer sebesült szökött SS-ka- tona, ezer halál szemtanúja megdermedt ekkora nyugalomtól, nem volt képes elhinni, hogy meg kell ölnie ezt az idillikusán jámbor embert. Mint a gyáva, saját szándékától megrémült kamasz, szinte lopva sütötte el pisztolyát, utána pánikba esve menekült tette színhelyéről, szólni sem tudott, amikor felkapaszkodott az induló kocsira. Schultz őrmester többször kérdezte: meghalt? Meghalt? Alig tudta kinyögni: nem biztos. Erre Schultz őrmester lehordta mindenféle állatnak, hülyének. Reggel aztán kiderült, hogy Urbantsok főmérnök meghalt. Azóta üldözik a visszatérő képek, se aludni, se ébren maradni nem tud, undorodik már magától a gyengesége miatt.

Kezdett örülni, hogy kommunisták letartóztatása van a láthatáron Szeretett volna isazán áhítozni az alkohol után Is. Ivott, ha úgy hozta az alkalom, de csak hencegésből. Valóiában közömbös volt a szesz iránt Ki akarta próbálni, milyen érzés belemerülni Weinhoffer szenvedélyébe, milyen gyönyöröket él át szakadatlan részegségében ez a szörnyeteg. akinek se nő, se barát, se család nem kell, csak a legocsmányabb savanyú borok, meg az a féltucat gumibot amelyek sorban ott lógnak a fogason, hogy magukkal az áldozatokkal választassa ki, melyikkel verje őket eszméletlenre.

— Szomszéd, ugye Wolf a kutyád neve? — kérdezte Weinhoff er, s az, hogy társát is „szomszéd”-nak szólította, miként a foglyokat és más megvetett emberi lényeket szokta, kezdődő részegségére vallott.

— Igen — felelte Faragó.

— Ügyes dög. Jól hasznát vesszük majd a nyomozásnál. Vagy nem ezért kaptad Volkhardt-tól?

— De ezért — hagyta rá Faragó. Nem akarta megerősíteni gyanújában Weinhof- fert. Hadd higgye csak, hogy Urbantsok Tibort is a gyűlölt és rettegett Gestapo-ösz- szekötő, Szénási József gyilkolta meg.

Kopogtattak. A ritka és nem túlerős koppanásokból valami jelentéktelen ügyfélre következtettek.

— Bújj be! — eresztette neki rekedt hangját Wein- hoffer.

Egy nyúlánk, jóképű, fiatal tiszt lépett a szobába. Nyilas regula szerint magasba lendítette jobb karját.

— Kitartás.

— Ha van miből — mérte végig ellenségesen Weinhof- fer, mivel irigységből elszántan gyűlölte a hivatásos tiszteket, különösen, ha pompásan festettek az egyenruhában.

(Folytatjuk.)

Ma lenne hatvanéves Földes Ferenc, akiről a fiatalabbak közül sokan annyit tud-- ., nak csupán, hogy a háború előtti Magyarországon tanulmányokat, cikkeket írt a város és a falu dolgozó népének kultúráld helyzetéről, életkörülményeiről, művelő-, dési viszonyairól, s ezért azok között tartják őt számon, akik a szocialista nevelés előfutárai voltak hazánkban.

A fasiszta embertelenség harminckét esztendős korában valamelyik Ukrajnába hajszolt büntetőszázad fegyen c telepén oltotta 1 ki életét. A . szövjetellenes ” háború kitörésének évében j elent" meg' Budapesten „A munkásság és parasztság kulturális helyzete Magyarországon” című kötete. Ezt követően tollai és élőszóval, szervezőképességét latba vetve küzdött, a függetlenségi mozgalom, a hábo- rúelienes harc élvonalában.

Tagja volt a Történelmi Emlékbizottságnak, egyike azoknak a kommunista vezetőknek, akiknek a népfrontpolitika vérükké vált, értették és fenntartás nélkül őszintén követték azt az elvet, hogy Magyarországon a hitlerista-nyilas országvesztéssel szemben össze kell fogni minden becsületes hazafias erőt

1942-ben a március 15-ä háborúellenes függetlenségi tüntetés után, — melynek sikere nagymértékben volt köszönhető az ő odaadó fáradhatatlan munkájának is — elhurcolták, a biztos pusztulásba taszították. Halálával egy olyan életút tört ketté, ' amely, ha folytatódik, általa . népünk és hazánk sok értékes művel, maradandó csele“ kedettel gazdagodott volna.

So