Népújság, 1970. február (21. évfolyam, 27-50. szám)

1970-02-01 / 27. szám

Megyénk az irodalomban

A Vachott testvérek

A múlt század negyvenes éveinek irodalmi életében a két Vachott testvér sajátos és emlékezetes szerepet játszott. a

] Petőfi mellett felnőtt kisebb' költők között máig haladó szellemű, tehetséges alkotóként emlegetjük Vachott Sándort, öccsének, Vachott (Vahot) Imrének a neve pedig szervesen összeforrt a reformkori magyar sajtó történetével. Mindketten tagjai voltak Kazinczy Gábor írói körének, és így Erdélyi János, Szigligeti Ede, Kuthy Lajos, a novellista Lukács Lajos és a színész Egressy Gábor mellett részesei annak a törekvésnek, amely nemcsak szélesebb körű világirodalmi érdeklődést mutatott, de radikális politikai magatartással összekapcsolta Petőfit és a márciusi fiatalokat. Ennek a 30-as években indult fiatal nemzedéknek Kölcsey Ferenc és a polgá- rosulásért küzdő Széchenyi István volt az eszményképe, amihez a Vachott testvéreknél Kossuth Lajos nagy tisztelete járult, kinek közeli rokonai is voltak. Pályájuk különböző módon alakult, de Kossuth mellett mindig hűségesen kitartottak.

Az idősebb testvér, a költő Vachott Sándor 1S18. november 17-én született Gyöngyösön. A régi nemesi családból hozta magával azokat a re- formeszméket, amelyek segítettéit megérteni neki a nemzeti függetlenségért és polgári haladásért harcoló reformkon nemzedék célját. Eperjesen tanult, ügyvédi vizsgát is tett, de eperjesi diáktársainak, Kerényi Frigyesnek és Sárosi Gyulának — szintén jelentős költők — ösztönzésére versírással próbálkozott. Költeményei 1838- tól jelentek meg a kor legjelentősebb irodalmi folyóiratában, az Athenaeumban. Tagja volt a Kisfaludy Társaságnak és az Akadémiának, verseit 1846-ban adta ki Pesten. 1843-ban feleségül vette a később gyermek- és ifjúsági íróként ismert Csapó Máriát, akinek korán elhúnyt húga irodalmunk egyik legszebb versciklusának megírására ösztönözte Petőfit (Cipruslombok Etelke sírjáról).

V

versében, amelyben a pátriárkáiig nemesi életről szól) vagy az erősebb indulat. Ez utóbbira a forradalom bukása után írott szenvedélyes hangú versei utalnak, amelyek már címűkkel is jelzik szándékukat (pl. Emléklapra, Gyászdal, Szótlan ország stb.). Hazafias szándékairól vallanak a Kisfaludy Társaságban székfoglalóként felolvasott A külföld rabja című verse, a Kölcseyről és Katona Józsefről írott epigrammái is. Fogságában írta a Magányos börtönömben című költeményét, amely a megtört lelkű ember vágyait talán a legszebben fejezi ki. Kései lírájából kiemelkedik az Amerikába távozó Kerényi Frigyest búcsúztató Egy ifjúnak, ki messze útra kelt című vers°. Líráiénak hangulatát jól érzékelteti az 1840-ból való Esdeklés egyetlen versszaka:

Midőn először mondád, hogy szeretsz

Éltemhez újabb éltet

nyertem én:

Két életem van, mindkettő tiéd,

Ha halni kell, csak a halál enyém —

Vachott lírája közvetlen melegségével és őszinteségével tűnik ki, vallomásainak szépsége tehetségének erejéről tanúskodik. Költői életműve Bajza tanítványának mutatja, de egy-két versében a Vörösmartyval és Petőfivel való rokonság is megfigyelhető. Egyetlen nagyobb költői vállalkozását is ismerjük, 1847-ben Báthory Erzsébet címmel két énekes „történeti beszélyt”” irt.

A

' achott Sándor az 1843—44. évi pozsonyi országgyűlésen találkozott Petőfivel, akit pénzzel is támogatott. A szabadságharc és forradalom alatt Kossuth Lajos titkára volt, majd a világosi tragédia után nagyréttel birtokán húzódott meg. A forradalom alatti szereplése miatt, és amiért költő társát, barátját, Sárosi Gyulát rejtegette, elfogták és bebörtönözték. Az Üj épület magánzárkájában kedélybeteg lett és kiszabadulása után megbomlott elmével élt 1861. áprilig 9-én bekövetkezett haláláig. Életének tragédiája az elbukott szabadság sorsával kapcsolódott össze.

Érzelmes alkatú egyéniség volt, költészete is a korabeli divatos érzelmes költői stílust követte, bár szerencsésen elkerülte a tehetségtelenebbekre jellemző szenvelgést. Szelíd, elégikus hangulat uralkodik verseiben, amit csak ritkán tör át az irónia (pl. Az őstelek című

ta) nagyon ellentmondásos tevékenységgel tűnt ki. Tagja volt Kazinczy Gábor haladó szellemű körének, Henszlmann, Bajza és Szigligeti mellett ő volt a legszorgalmasabb sürgetőj» az eredeti nemzeti drámának. Kossuth mellett mindvégig kitartott, egv időben segítette Petőfit és értékes tanulmányt írt a Bánk bánról. Ugyanakkor sokat átvett Gvadányi népies magyarkodásából, egyfajta rosszízű parlagi nacionalizmus is jellemezte. Szerkesztői munkájában meglehetősen kicsinyes volt. egy időben szembekerült Petőfivel és az Életképek köré tömörülő fiatalokkal.

írói tevékenysége rendkívül szerteágazó volt: írt történelmi tragédiát, a védegyleti mozgalmat támogató vígjátékot, elbeszéléseket, útikalauzt, költő életrajzot Lisznyai Kálmánról, képes naptárt, népregáket dolgozott át, írt a szabadságharc utáni magyar emigrásokról, de érdekelte az építészet és a népviselet is.

A

február 1., vasárnap

költő öccse Vachott (Vahot) Imre, aki bár kiterjedt szépírói munkásságot is folytatott, elsősorban lapszerkesztő tevékenységéről ismert. 1820. február 25-én született Gyöngyösön, s bátyjához hasonlóan ő is az eperjesi diákos- kodás idején az iskolai nyelvművelő társaságban ismerkedett a nyelvtudománynyal és az irodalommal. Ügyvédnek készült ő is, de már 1838-ban — pesti jog- gyakorlata idején — megírta a Zách nemzetség című történelmi tragédiáját, amely csak jóval később került bemutatásra. 1841-től írásai a kor tekintélyes kiadványaiban, az Athenaeumban, a Fi- gyelmezőben és a Garay János által Indított Regélő Pesti Divatlapban jelentek meg Kossuth Pesti Hírlapjában vezette az újdonságok, valamint a művészet és irodalom rovatát.

1844-ben kiadta és 1848. júniusáig szerkesztette a negyvenes évek egyik legjelentősebb sajtóorgánumát, a Pesti Divatlapot, amelynél segédszerkesztőként Petőfit vette magához. Lapját a kö zépnemesi liberális mozga lom támogatására használta fel, számos irodalmi vita résztvevője volt. (1845-ben az! arisztokratákat támogató Honderű szerkesztőjével még párbajt is vívott.) A szabadságharc bukása után kü’ön- böző újságoknál tevékenykedett (1856: Budapesti Visszhang; 1857—1862: Napkelet), s bár sokirányú . érdeklődési köre volt, az irodalmi élet-!; ben már nem játszott fontos szerepet 1879. február 11-én halt meg.

Vahot Imre (a negyvenes évektől ezt a nevet hasznalVachott testvérek tevékenysége elválaszthatatlan a forradalom félé fejlődő reformkori magyar irodalomtól Vachott Sándor költészete a Petőfi mellett kialakult magyar líra jelentős életműve, Vahot Imre Pesti Divatlapja pedig a kor egyik legértékesebb szépirodalmi orgánuma volt. Életművük és tevékenységük jelentősen gazdagította megyénk irodalmi hagyomá-s nyalt.

Nagy Sándor

SZERB ANTAL:*

A menthetetlen

— részlet —

Peter Rarely éppen hazafelé tartott In- vemessből, a skót felföldről, amikor a londoni gyorsvonat étkezőkocsijában ismerős arcot pillantott meg: Tom Macleant, az írót.

— Megengedi? — kérdezte Rarely, letelepedve az író mellé. — Nem zavarom?

— Dehogynem, de mennyire zavar — felelte Maclean kitörő örömmel. — Éppen azért nagyon kérem, maradjon itt. Zavarjon, legyen olyan kedves, rendkívül lekötelez vele.

Rarely kezdett megdöbbenni. Hirtelen az a gyanú villant át rajta, hogy nem ő a legkülönösebb ember a vonaton.

— Tudniillik dolgozom — mondta Mac- lean, — Jegyzeteket készítek egy rádióelőadás számára, amelyet skóciai élményeimről fogok tartani. Amíg magával beszéleik, addig legalább nem dolgozom. Uram, nem lehet kibírni, mennyit dolgozom, már undorodom magamtól, abszolúte undorodom. Most Skóciában voltam, hogy egy kicsit kipihenjem magam Kérem, egy hónapig voltam ott: azalatt lefordítottam égy francia regényt, megírtam két esszét és egy novellát, nyolc elmefuttatást, a Morning Glory számára, hat könyvkritikát a Spectatornak és tíz hosszabb cikket egy készülő lexikon számára, amelynek ez lesz a címe: Nők, gyermekek és kutyák az emberiség szolgálatában. De két rádióelőadással még el vagyok maradva.

— Érdekes — tűnődött Rarely —, ért mindig azt képzeltem, hogy egy ilyen író csak fekszik a hasán, és várja az ihletet, és aztán, ha jön az ihlet akkor ír is valamit. Hiszen magának több dolga van, mint egy magamfajta egyszerűbb milliomosnak.

— Nem tudom, mennyi dolga van egy milliomosnak, mert utálom ezt az emberfajtát, a jelenlévőket természetesen kivéve. De nekem annyi dolgom van, hogy azt már nem lehet kibírni. Most hallotta, miből áll a vakációm. Képzelheti, mennyit dolgozom, mikor munkában vagyok. Évente két regényt kell szállítanom a kiadómnak, hetente három cikket a lapnak... és hol vannak még a könyvkritikák, a lektori ielentések, és időnként mégis egy novellát is kell írnom, hogy megmutassam, hogy még művész vagyok, és valami kis tudományos munkát, hogy ne bu- tuljak el egészen az írásban, na és a propagandacikkecskék a barátaim könyveiről és a kis megfúrások az ellenségeim könyveiről... kérem, számítsa ki.

— Rémes. Hogy győzi? Mikor ír?

— Inkább azt kérdezze, hogy mikor nem írok. írással alszom el, írással ébredek. Álmomban tovább gondolkozom hősnőm sorsán,

— És mikor él maga?

— *Soha. Nincs időm sportolni, és nine» időm a szerelemhez. Évek óta csak olyan nőkkel beszéltem, akik kéziratot hoztak, és higgye el, nem ezek a legrokonszenvesebbek nekem. De ez még nem volna baj, A baj az, hogy nem jutok az olvasáshoz.

— De hiszen könyvkritikákról és lektori jelentésekről beszélt. Csak el kell olvasni azokat a könyveket...

— Igen, uram. rengeteget olvasok, naponta hat-hét órát. De csak olyan könyveket* amiket a szerkesztők és a kiadók küldenek a' nyakamra, vagy amire szükségem van valamelyik írásomhoz. Tudja, szeretnék mái- egy könyvet teljesen ok nélkül elolvasni. Égy könyvet, aminek semmi hasznát nem veszem. Például Andersen meseit. Évek: óta vágyódom a Csúnya Kis Kacsa története után, és nem jutok hozzá.

Rarely elmélázott, majd így szólt:

/ — Mi az ördögnek dolgozik ennyit?

— Hogy megéljek, kedves jó uram, kizárólag azért. Persze maga azt nem tudja, hogy az embernek meg is kell élnie; magánál aa szinte automatikusan megy. Nem vagyok népszerű író, írásaim nem alkalmasak arra, hogy filmet készítsenek belőlük, az agyam még nincs annyira megtámadva, hogy színdarabot tudnék írni, szürke irodalmi kézműves vagyok, és reggeltől estig kell dolgoznom, hogy meg tudjak élni.

— Ne haragudjék egy tolakodó kérdésért: mennyit keres?

— Öt-hatszáz fontot egy évben.

— Micsoda? Ennyi munkával? Hisz ez rettenetes. Meghasad a szívem magáért, pedig maga nincs is kiveszőben, mint a dudások.

— Előbb-utóbb én is kiveszek, ez nem embernek való, amit én csinálok,

— Ide hallgasson, Maclean, volna egy ajánlatom. Fizetek magának évente ezer fontot. Kérem, ne ugráljon. Persze nem adom ingyen. Ellenszolgáltatásul azt kérem magától, hogy mától fogva ne írjon többet egy sort sem. Elfogadja az ajánlatot?

— Hogy elfogadom-e? Jó kérdés. Hát azt hiszi, ha egy jóságos angyal beröpülne az ablakon, volna szívem belerúgni? Uram, ön visszaad az életnek és az emberiségnek, nevét csak könnyek közt fogom tudni kiejteni. Uram... angyalom., mától kezdve csaik horgászni fogok. És nőknek udvarolni, akiknél nincsen kézirat... akik nem is olvasnak... analfabéta nőknek fogok; udvarolni. És elolvasom a Csúnya 'Kis 'Kacsát és Aquinoi Szent Tamás Summáját is. Én. leszek az első boldog író az irodalomtörténetben. Mert én nem fogok írni.

‘Huszonöt éve, 1945. január 27-én pusztították el a fasiszták a kiváló írót és irodalomtörténészt.

temetéshez nem fűlik a foga. Szótlanul ballagunk. Legalább kérdezni kelle valamit, de nem megy.

3.

CÖQ

1.

A megboldogultat vagy kétszer láttam életemben, s amikor megkaptam a táviratot, csak azt érez.em, amit egy véletlenül megpillantott temetési menet is kivált belőlem. Egy kis szorongást, s valami torz örömet, hogy tulajdonképpen nem sok közöm az egészhez.

Ha családom történetesen nem utazik külföldre, talán sohasem látom meg ezt a kukoricatáblák közé bújtatott apró temetőt. De elutaztak, s én éppen eleget éltem falun ahhoz, hogy tudjam: az életben nem bocsátanúk meg a d-iek — s emiatt az elhunyt hozzátartozói sem —, ha senki sem jön el a család képviseletében, önkéntelenül az újságok protokollrovata jut az eszembe: a minisztérium képviseletében ott volt...

A művirág-kereskedő úgy ajánlgatja portékáját, mintha gatyát árulna. „Ezt a lilát tessék, vagy inkább azt a fehéret ott a sarokban, tetszik látni, nem azért mondom, de az egyenesen gyönyörű.”

Semmi hangulatom esztétikai vitába kezdeni, kérem a fehéret. A gyönyörű fogalma ugyan egész más élményekhez kötődik bennem, de ez a kereskedőnek természetesen tökmindegy, ő abból él, hogy mások meghalnak. És nem is rosszul. Százötven forint a nagyon mértéktartó ízléssel összeeszkábált koszorú. Lehetne háromszáz is. Ki az ördög filléreskedik ilyenkor?

— Nem, nem kérek szöveget, maradjon így, ahogy van.

— Dehogyis uram, így nem fair.az üzlet. A szalag benne van az árban.

— Vonja le belőle.

— A. azt nem lehet, kérem, így van kikalkulálva. Meg aztán kell a szalag, különben honnan tudnák, kitől van.

— Azt már amúgy sem tudja meg.

— Nem szegény, isten nyugasztalja. De a rokonok, kérem. Ugye először megy temetésre?

A szöveg bárgyú és Ízléstelen: „Öröké fájó szívvel búcsúzik tőled szerető Bátyád” természetesen egy k-val, a „bátyád” viszont nagybetű. Ha valaki megtalálta az út- szélen, biztosan nagyot nézett. Micsoda szentségtörés egy koszorúszalagot elveszteni!

A kereskedő idétlen báivigyorral az ajtóig kísér: ,

— Legyen szerencsénk miskor is.

4.

2.

A kollégám viccel:

— Látod, öregem, ez az életszínvonal! A paraszt ünneplőben megy kapálni.

A parasztbácsi tényleg ünneplőben van. Jól szabott szürke öltöny, fehér ing, nyakkendő nélkül. A kapát suta tartással a kezében viszi, egy világért sem vetné a válla—' Érzi az ünneplő és a kapa kontrasztját.

— A temetésre jöttek?

— Igen.

— Hát csak jöjjenek velem. A többiek még a templom ban vannak.

— Megkéstünk egy kicsit.

— Értem én. Nem mindenki megy a templomba.

A kollégám kényszeredetten velem tart. Azt még szívesen vállalta, hogy elhoz ide az isten háta mögé, de a

A temetőben nagyon sok a dupla sírbolt: „Keresztes János 1902—1967.”

Alatta: Keresztes Jánosné (Mácsik Julianna) 1913— 19 . .. Gondolom, a kőfaragó ezt is belekalkulálta az árba. Csak értesíteni kell, s néhány perc alatt odavési a hiányzó két évszámot. A mester legfeljebb 86 évre saccolja Julis néni életét. Ez kockázat. Ha netán tovább él, az első két számot is meg kell faragni.

A két öregasszony rovargyűjtöménybe illene. El is tudom képzelni alattuk a címkét: „temetőbogarak”. Napra tudják — mondiák is — kit mikor szólított magához az Isten, milyen idő volt a temetésen, hányán jöttek el, mekkorák és milyenek voltak a koszorúk, sírt vagy csak tetette az özvegy.

Továbbá: „Katót tegnap úgy megverte az ura. hogy csupa kék a meije meg a nyaka és biztosan el se mer jönni a temetésre, a Bakomé már öt hónapos terhes és a Janikát szerdán megint Pestre vitték egy professzorhoz ...”

A részleteket tőlük hallom. A megboldogultat kétszer vitték kórházba, de hiába adott a Maris annyi pénzt, naplói napra csak rosszabbul tett „Éa már tudom, mi 'km