Népújság, 1970. február (21. évfolyam, 27-50. szám)
1970-02-22 / 45. szám
Másfél milliós munkahelycsere Különös méreteket öltött, ítt-ott már a jóízlés határait is túllépte az utóbbi hónapokban a munkaerő-vadászat A toborzó körutak összevisszasága, a gátlástalan ígéretek tömege, a „íej pénzként” fizetett bankjegyek gyanús zizegése, a gyárkapuban ólálkodó munkaerő- csábítók kísértései. Ez, pontosabban ez is van. Valóságos népvándorlási hullámok áramlásának lehetünk tanúi; a munkahelyváltoztatások száma mértéktelenül megnőtt. Néhány jellemző adat: 1968-ban a szocialista szektorban, másfél millió — 1969-ben 1,6 millió volt a munkahelyváltások száma; ennyi esetben szűnt meg, illetve keletkezett új' munkaviszony. (Természetesen összegezett adatról van szó, amelybe az is beleértendő, hogy sokan többször változtattak ez idő tájt munkahelyet.) Figyelemre méltó, az a tény is, hogy tavaly százezerrel nőtt a szocialista szektorban foglalkoztatottak száma, de e többlet alkalmazására másfél milliós munkahelycsere közepette került sor. Ha arra gondolunk, hogy a ki- és a belépés között szükségképp eltelik némi idő, nem túlzás feltételezni, hogy legalább egy Ganz-MÁVAG méretű üzem dolgozólétszáma van állandóan úton az elhagyott és a választott munkahely között. Hiba lenne a munkaerővándorlást egyértelműen károsnak bélyegezni. A gazdaságirányítási változások kidolgozásakor eleve számoltak a munkaerő-vándorlás fokozódásával, hiszen természetes következménye lett volna ez a népgazdaság kit vánatos szerkezeti változásának, vállalatok differenciálódásának, a hatékonyam illetve a rossz hatásfokkal működő vállalatok különböző intenzitású munkaerővonzásának. Könnyű belátni, hogy ha a gazdaságszerkezet korszerűsítéséről beszélünk, arról tehát, hogy a jót, korszerűt gyártó vállalatnak, iparágnak az átlagot meghaladó ütemben kell fejlődnie, abból értelemszerűen következik a munkaerő-vándorlás is. Tegyük hozzá. ez a vándorlás rendkívül előnyös lenne a népgazdaság számára, hiszen a hatékonyan, világszínvonalon dolgozó vállalatoknál egy dolgozó átlag nagyobb értéket végső fokon több nemzeti jövedelmet — állít elő. mint a kevésbé jól. esetleg ráfizetéssel dolgozó ága.- zatokban. Az a népvándorlás azonban, amelynek tavaly és tavalyelőtt tanúi lehettünk, még nem minősíthető teljes egészében ilyen kedvezőnek, noha az i,6 milliós munkahelyváltásban természetesen a népgazdaságilag előnyös cserék is benne foglaltatnak. Az áramlás lényege azonban mégsem ez; ma még korántsem bizonyos, hogy az új munkaerőt alkalmazó vállalat eredményesebben, hatékonyabban dolgozik, mint az, ahonnan a felvételre jelentkező érkezett. Jogos a kérdés: mi az oka ennek a tömegméretű vándorlásnak? Nem könnyű válaszolni erre, mert az okok szövevényesek, A szakmai és a szélesebb közvéleményben is elterjedt az az egyszerűsíthető feltételezés, hogy kizárólag az úgynevezett átlagbér-ellenőrzés tavalyig érvényes rendszere vezetett a nagymérvű munkaerő-vándorláshoz. Kétségtelen, hogy ez sem hagyható ki a tényezők sorából, ámbár ha kissé közelebbről szemügyre vesz- szük az átlagbér-ellenőrzés hatásait, csakhamar kitűnik, mennyire rövidlátó volt az a vállalati munkaerő-politika, amely erre a tényezőre alapozta foglalkoztatási stratégiáját. Ismeretes, hogy a vállalatok azért is vadásztak az alacsony bérű dolgozókra, hogy ily módon az átlagbér emelkedése nélkül növelhessék régebbi dolgozóik bérét, fizetését. Aligha szorul azonban bizonyításra, hogy aki ma alacsony bérrel érkezik, az holnap béremelést kér, vagy továbbáll, és folytatódik a bűvös kör: a vállalat vagy bért emel, vagy kezdődik az egész folyamat elölről, újabb alacsony bérűek felvételével. Világos, hogy ez a cirkuláció távol áll mindenfajta megalapozott, átgondolt vállalati munkaerő-politikától. Az okok azonban, mint utaltunk rá, nem szűkíthetők erre az egyetlen ténye- Izőre. Kétségtelen, hogy pillanatnyilag a vállalatok számára kifizetődőbb többletfoglalkoztatással növelni a termelést, gépesítés, műszaki fejlesztés helyett. Csak néhányat említünk, az ezt bizonyító tényezők közül. A vállalati költségekben viszonylag mérsékeltek a bérköltségek; a gépek költségterhei, beleértve az úgynevezett eszközlekötési járulékot, nyomatékosabban érintik a vállalatok részesedés: alapját, mint a dolgozók után fizetendő illetményadő és SZTK-járulék. Szakkörökben vita folyik arról is. hogy az importvámok sorában a nyersanyagok behozatala viszonylag olcsóbb a vállalatok számára, a gépeké pedig a magasabb vámok folytán drágább. Mindezt csak annak jelzéseként említjük, hogy a gépesítés, a korszerűsítés, illetve a munkaerő-foglalkoztatás sajátos versenyében még nem teljesen egyenlőek az esélyek. Hiba lenne azonban eltúlozni az említett gazdasági szabályozók hatásait; e befolyásoló tényezők nem mentik a másik szférában: a vállalati döntésekben, foglalkoztatás-politikában tapasztalható hibákat. Semmilyen szabályozó nem készteti a vállalatokat belső szer- veretlenségre, a munkafegyelem lazaságainak eltűrésére, a munkaerő-csábítás tisztességtelen módszereire. Márpedig mindez fel-fel- bukkan, ha a munkaerő-vándorlás okait vizsgáljuk. Ami pedig a következményeket illeti, arról a negatív hatásról talán beszélni sem kell, ami a termelékenység mérséklődő ütemében olyan szembetűnően tükröződik. Ám kézzelfogható, becsült számokban kifejezhető ráfizetés is jelentkezik a munkaerő-vándorlás országos számláján. Ha a kiesett munkaidőt, az átállás költségeit vizsgáljuk, hozzávetőleg mintegy hatezer forintra tehető az a kár, ami egy-egy munkás munkahelycseréjéből átlagosan következik. Ha ezt a nagyvállalatok fluktuációs adataival szorozzuk, milliós végösszegeket kapunk. Nem árt gondolkodni azon: honnan kerülnek elő ezek a milliók: Röviden szólva: valamenynyiünk zsebéből! Tábori András Az ember felfedezése Csak velük lehet, nélkülük nem A KÖZELMÚLTBAN az egyik termelőszövetkezetből kilépett egy középkorú gazda, máshová ment dolgozni. Az eset furcsa és szokatlan volt. hiszen anyagilag új munkahelyén sem járt jobban, ráadásul nehezebb, fárasztóbb munkát kell végeznie. Senki sem kényszerí- tette az elmenetelre, sőt, még marasztalták is, hogy jól gondolja meg a dolgot. A kérdésre, hogy miért akar elmenni, nem válaszolt, illetve semmi meggyőző ..indokot nem tudott, vagy nem akart felhozni. Amikor később találkoztam vele, elmondta, hogy különösebb baja nem volt a szövetkezetben, nem voltak anyagi gondjai, munkáját is szívesen végezte — csak éppen nem érezte jól magát az adott közösségben. Talán érdemes egy másik esetet is említeni: az egyik termelőszövetkezet elnökét a titkos szavazás alkalmával nem választotta meg újra a tagság. Pedig két-három évvel ezelőtt, amikor ő lett az elnök, alig tudtak valamit osztani a közös gazdaságban, problémák voltak a gazdálkodással s ő hozta rendbe a szövetkezetét. A gyenge tsz- ből jó közepes lett, a tagság rendesen keresett — s mégsem szavaztak rá. Az indok: nem szerettük. Az emberségről Nemrégen érdekes jelenet tanúja voltam az egyik italboltban. Idős, hetvenen túli ember kért egy kisfröccsöt. Elfogyasztotta, majd reszkető kézzel rakta volna vissza a pultra az üres poharat. Közben kicsúszott a kezéből. A kiszolgáló felcsattant. Fizesse meg! — követelte. Az öregember segélykérőén nézett körül. Aztán őszintén elmondta: több fjénze nincs. Nem volt ittas, mégis úgy kezelték, s folytatódott az egyoldalú szóváltás. A jelenetnek sok tanúja volt, de mindenki csak a közömbös szemlélő kényelmes szerepkörében. A kiszolgáló rendőrért szólt, nemsokára jött is. Még mindig nem szólt senki semmit. Ekkor az egyik vendég — egy kiskatona —, odalépett a pulthoz, s kifizette a pohár árát. Aztán szólt a rendőrnek is, hogy nem történt semmi. Az öreg meleg szavakat keresett, ám a katona nem hallgatta végig, fizetés után távozott. Majd mindennap találkozunk a közömbösség, az érdektelenség gyakori, s az őszinte emberség, az egymásért is élés jóval ritkább példáival. Nem az én asztalom! — mondják az önzés, a csigaházpolitíka hívei, akik kerülnek minden másért vállalt áldozatot. Hiába értesülnek tettlegességig jutó családi viszálykodásról, hiába tanúi nyilvános verekedésnek; a hallgatás túl kényelmes álláspontját választják. Teszik ezt úgy, hogy közben szavakban hitet tesznek az emberség mellett, csak „épp" a tettekkel maradnak adósak. Nemcsak egymás mellett, hanem egymásért is élők, viszont beszéd helyett tettekkel igazolnak. A kiskatona, amikor az utcán megkérdeztem: miért tette, így válaszolt': Nem ezt kellett volna tennie mindenkinek? Ügy érzem neki, és a hozzá hasonlóknak van igazuk, mert bár az emberség íratlan törvényeinek megszegéséért nem jár felelősségre vonás, mégis kötelesség, a mai ember egyik legfontosabb kötelessége. _i __ K ISMAMÁK ÜZEME. Minden dicséret, elismerés azoké, akik kitalálták, akik megvalósították. Azt évek óta tudják, láttuk, tapasztaltuk, hogy a Mátravidéki Fémmű- vekben megkülönböztetett figyeleméi törődnek az asszonyokkal, az édesanyákkal. Hogy százezreket költ a gyár a nők, az asszonyok, a leendő édesanyák védelmére. De a kismamák üzeme mégis meglepetés. Erre még a kismamák sem számítottak... Már áll az üzem. Hogy mennyibe került? Mindegy. A gesztus a lényeg. S ami még ennél is fontosabb, ami még ennél is többet ér: a kismamák, a leendő srácok, lányok épsége, egészsége. Minden értük van. Minden értük történt... A fehér falak között csend, nyugalom, békesség van. Az asztalok körül fehér köpenyes asszonyok „sapkázzák” a tubusokat. És ha elfáradnak, ha megúnták, ha sétára, levegőre vágynak, ha megéheztek, akkor... de erről hallgassuk meg inkább őket. Elsőként legyen a szó Löwei Antalnéé... — Mit is mondjak? Csodálatos. Az üzem szó nem is illik rá. Nevezük inkább szobának. .. — Szóval, ha elfáradnak, ha sétára vágynak, ha megéheznek? — Ha elfáradunk, pihenünk, ha sétára vágyunk, elmegyünk sétálni, ha megéhezünk, elmegyünk ebédelni. . Kismamák üzeme — És a munka? Mi a feladatuk a kismamáknak? — Kis műanyagsapkákat csavarunk a pihekönnyű, színes tubusokra. Könnyű, nagyon könnyű munka. — És sok tubust kell „fel- sapkázni”? — A gyári norma az üzemekben ötezer körül van. De nekünk csak háromezer. Tizenkettő, fél egy órára mindennap elkészülünk. — És aki mégsem? — Az sem baj. Egy szót sem szólnak érte. — És mennyit keresnek? — Én például 1772 forintot. Nagyon elégedett vagyok. — Ezek szerint a legnehezebb a bejárás. Amíg Kápolnáról eljut Sírokra. — Pontosan úgy van. — Hányadik gyereket várják? — Az elsőt. És ne is kérdezze, mit szeretnénk? Csak egészségünk legyen... — Az én Beáta kislányom már hároméves — vette át a szót Besenyei Jánosné. — Akkor most az ifjú Besenyei Jánost várják? — Szerintem ismét lányom lesz. De majd elválik. — Lassan 12 óra lesz. Nem iSteadt még eil ^ — Nem. Jó kis társaságunk van. Észre sem vesszük, hogy eltelt a műszak. — Szintén bejáró? — Igen. Feldebrőn lakom. Hajnal négykor kelek és csak délután négykor vagyok otthon. Ez az egyetlen rossz az egészben. — Sétált ma már? — Persze. Jólesik a friss levegő... — Nekem lenne egy panaszom — szólt közbe Csesz- neg Gyuláné. No, nem a gyárra. Én Pétervásáráról, busszal járok be és bizony nemegyszer előfordult, hogy a nők állnak és közben legalább 20 férfi ült. A gyár sokkal lovagiasabb, mint néhány férfi. — Különben jól érzik magukat? — Köszönjük szépen, igen. — Mind a háromezer tubus kapott már sapkát? — Egytől egyig. A legtöbbször fél tizenkettőre már elkészülünk. — Hány kismamából áll a társaság ? — Ha jól tudom, most 17- en vagyunk. De állandó a körforgás. Ide nagyon köny- nyű a „felvétel”. Aki terítés, bemegjr az üzemorvos: hoz és már vissza sem megy a régi helyére. — Ezelőtt milyen munkát végzett? — Lent az üzemben gépen dolgoztam. Az sem volt olyan nehéz, de azért a kismamaszobával össze sem lehet hasonlítani. Itt nincs szag, zaj, és még fürödni is külön megyünk. —; Első gyereküket várják? — Igen. Óriási a drukk. — Fiút vagy lányt szeretnének? — Mindegy. Az a fontos, hogy ne legyen semmi baj. — És ha meglesz a kisbaba, három évre búcsút mond a gyárnak? — Természetesen. Nem azért, mintha nem lennék elégedett a gyárral, de mégis csak jobb az, ha az ember maga neveli fel a gyerekét. Nyugodtan, kényelmesen és mindennap vele van. Megszólal a Kossuth rádió harangja. Dél van. Az üzemekben még javában tart a munka. Még két óra hátra van a műszakból. A fehér köpenyes, mosolygó arcú kismamák sétára, ebédelni indulnak. .. PAZAR ÖTLET. Nagyszerű látvány. Örömében az ember mégis arra gondol: milyen jó lenne, ha nem csak a Máíra- vidéki Fémművekben látnánk, találkozhatnánk sétára induló kismamákkal. i t gsés iéssef VALLJUK BE, első pillan, tásra az ilyen indokok, hogy nem érzem jól magam, nem szerettük — elég furcsának, s nem valami meggyőzőnek tűnnek. Pedig rendkívül sokat elárulnak a munkahely légköréről, a kialakult szokásokról, a vezetői magatartási formákról. Az elmúlt években a termelőszövetkezetekben valahogy nem kapott elég hangsúlyt a munkahelyi légkör, a vezetők és tagok kapcsolatának problémája s ez érthető is. Hiszen a közös gazdaságok megalakulásának idején elsősorban politikai, szervezési munka hárult- a vezetőkre, később a műszaki jellegű kérdések megoldása volt a fő cél, míg az új gazdaságirányítási rendszerben a jövedelmezőség, a gazdaságosság került előtérbe. Mindezek a kérdések természetesen ma is rendkívül fontosak, de mégis azt kell mondani, hogy egyre fokozottabban felvetődik ezek mellett a humán szemlélet kialakítása — a termelést végző, szervező. gondolkodó ember szerepének eddiginél nagyobb hangsúlyozása. Hiszen bármennyire is szép, nagy horderejű tervet is akar valóra váltani egy vezető, ez elképzelhetetlen az adott kollektíva segítsége nélkül. A fordítottja viszont könnyen: ha a vezető nem nyeri meg az adott célnak az embereket, könnyen kudarcba fulladhat az egész vállalkozás. A MUNKAHELYI légkörnek, az emberek hozzáállásának kérdése tehát egyre inkább előtérbe kerül, s különösen napjainkban, hiszen a termelőszövetkezetekben ii egyre több a szakember, : szakmunkás. A szakképzet emberek pedig még inkább ismerni akarják munkahe lyük terveit, problémáit, be le akarnak szólni vagy közvetlenül, vagy közvetett úton a döntésekbe, egyszóval részt kérnek az irányításból is. Az a vezető, aki ezeket az igényeket nem veszi figyelembe, előbb-utóbb népsze- ' rűtienné válik, s terveit nem tudja megvalósítani. A jó munkahelyi légkör viszont, amelyben az Őszinteség, a célok közős tisztázása, a feladatok közös elemzése, a közösség ügyeibe való beleszólás a jellemző — mindenkit jobb ésszerűbb munkára sarkall. Az ilyen véleményeket tehát, hogy nem érzem jól magam, nem szerettük az elnököt, nem tudom pontosan, hogy mi is a feladatom, íit mindig nélkülünk döntenek — nagyon is komolyan kell venni minden vezetőnek, s igyekezni kell, hogy változtasson magatartásán, vagy a kialakult rossz szokásokon, A RÉGI GYAKORLATNAK tehát — amikor mindenki azt kérdezhette, hogy milyen hangulata van a nőknek , alaposan n keli változnia, s helyetti inkább az lesz a . jellemző majd, hogy a vezetők érdéi lödnek: milyen hangula van az embereknek. Kaposi Levente. A szakma kiváló dolgozója Egy emberöltő — műszerek között — Ezt a mesterséget nem lehet megtanulni. Ebbe a munkába bele kell születni. Aztán bele kell szeretni. Utána az ember nem is tud mást csinálni... Alacsony, szikár ember Molnár József. A jubileumok embere: éppen 75 éves, s fél évszázada dolgozik a szakmájában,’ a műszerek között, öreg a kis szoba is, ahol ülünk. A régi bútorok is régi emlékeket idéznek, de igazából egy vaskos dosz- szié megsárgult fényképeiről, papírjáról elevenedik meg a múlt. Hevesen született. Édesapja szintén műszerész volt. Az ő műhelyében leste el, tanulta meg a szakmát. 1921- ben töltötték ki műszerészoklevelét. Abban az időben univerzális volt egy falusi műszerész. A haranghegesztéstől a mezőgazdasági gépek, autók, motorok javításáig mindent megcsinált. Még rádiót is készített, javított ... Terveit, elképzeléseit a második világháború borítja fel. Eladta műhelyét és kikerült a frontra. Nehéz, eyötrelmes évek következtek. De aztán eljött a felszabadulás, és az államosítások után családjával Egerbe költözött. Az „emlékkavicsok” között tartja számon az 1951- es esztendőt is: ott van a mai Finomszerelvénygyár egyik üzemének alapítói között, részt vállal a Finommechanikai Vállalat galvanizáló és nikicéiező részi gének létrehozásából, máj 1957-ben megszervezi az egri kórház önálló oi'vosi műszer részlegét. Ma már a Budapesti Röntgen Művek egri kirendeltsége néven Heves megyén kívül Ózdtól Jászberényig, Szolnoktól Mis- kolcig javítják az egrie’ kórházak műszereit. Nagy borítékból okleveleket vesz elő. Az újításaiért kapott elismerő sorokat Mert Molnár József többszörös újító, Amikor azt kérdeztem tőle, hogy miért újít, meglepően válaszolt. Számára az újítás nem munka, hanem szakmai szenvedély. Olvasom, hogy 1955-ben még a finommechanikánál a mkkelezési művelet meggyorsítására „Tolókar felfüggesztő’’ szerkezetet készített. A kórházban pedig többek között a vérvizsgálatokhoz „vérvizsgáló centrifugafejet”. Aztán dr. Pécsik Elek traumatológus szakorvossal a combnyaktörések rögzítésére, dr. Mészáros Béla szájsebész főorvossal pedig állcsonttörések rögzítésére szerkesztett műszert. Ezeket ma is használják a gyógyászatban. Lankadatlanul dolgozik. A szakma kiváló dolgozója. A kitüntetést a közelmúltban kapta. Túl a hetedik X-en, s ma is aktív, friss. Amikor elbúcsúztunk, mosolyogva idézte igazgatóját: „Csak hadd dolgozzon az „öreg" Molnár, az ő tanácsai most is aranyat érnek.” Mentusz Károly Tafaszias forgalom a vdőmaoboUokban Február utolsó előtti hetében tavaszias a hangulat a vetőmagboltokban. Máskor csak márciusban van ennyi vevő — ebből az Országos Vetőmagtermeltető és Értékesítő Vállalat szakemberei arra következtetnek, hogy idén minden eddiginél nagyobb lesz a kereslet. A kiskerttulajdonosok részére már eddig 22 millió zöldség- és virágvetőmag-tasakot küldtek a boltokba, Arra az esetre, ha ez néni lenne elegendő.- pótszállításokra is felkészültek. Az árusítást idén az is gyorsítja, hogy a vállalat 700 kiskereskedelmi boltot és 64 szaküzletet közvetlenül lát el áruval. (MTI) 1970. február ZZ., vasarna*
