Népújság, 1970. február (21. évfolyam, 27-50. szám)
1970-02-22 / 45. szám
Fáradhatatlan pereskedők Az alábbi történet nemcsak, hogy valódi, hanem száz és ezer változatban történt meg, sőt megtörténik újra, meg újra: Egy kétlakásos kis ház tulajdonosa — nevezzük A.-nak — kiadta a feleslegessé vált második lakást egy jó ismerősének, akit ugyancsak a rövidség kedvéért B.-nek mondunk. A. és B. jó viszonyban volt egymással, ám egy este B.-nél vendégek voltak, s még éjfél tájban is hangos beszéd, sőt zeneszó hallatszott át a másik lakásba. A. előbb csak tűrte, aztán át is kopogott a falon, másnap reggel pedig felelősségre vonta lakóját, az éjszakai mulatságért. Lehet, hogy A. használt túl erős szavakat, de az sem kizárt, hogy B. még fáradt, „másnapos” volt — elég az hozzá, hogy a figyelmeztetésből szóváltás lett, abból pedig feljelentés. Mondjuk, hogy — hiszen nemcsak egy ilyen ügy fordult elő mostanában — az elsőfokú bíróság A.-nak adott igazat, B. pedig fellebbezett, de másodfokon is elmarasztalták. A jogerős ítélet kihirdetése után hazament és elzárta a vízvezetéki főcsapot, amely történetesen az ő lakásában volt, de A. is csak onnan jutott vízhez. A. hiába nyitotta konyhájában a csapot, mire átrohant B.-hez, erőszakkal szerzett vizet és elégtételt. B.- nek sem kellett több: máris rohant feljelenteni A.-t magánlaksértésért, meg ki tudja még, mi mindenért. S mert a törvény egyformán vonatkozik mindenkire, ezúttal B. kerekedett felül. A történet folytatását mindenki kitalálhatja: a per nyomán újabb bosszantás következett, abból megint csak per lett és így tovább, a végtelenségig. Alig van olyan helyi tanács vagy bíróság, ahol ne duzzadna hasonló ügyeket tartalmazó, vastag iratcsomó. Evek óta tartó, parányi háborúságok aktái, amelyek aligha jó egyébre, mint, hogy feltartsák az ügyeket intéző tisztviselőket. Befejezésre ugyanis — remény sincs. Jóllehet, Arany János csaknem százhúsz évvel ezelőtt nem csekély gúnynyal írta: „Milyen szép dolog, hogy már ma / Nem történik ilyen lárma / Össze a szomszéd se zördül / A rokonság / csupa jóság / Magyar ember fél a pörtül...” — afféle fülemüleperek még most, a huszadik század utolsó harmadában is folynak. Méghozzá nem is kis számban. .. A törvény — pontosabban: az 1957. évi IV. törvény — úgy intézkedik, hogy válaszolni kell minden panaszra, amelyet az állampolgár valamelyik hivatalhoz bead. A szocialista demokrácia kiszélesítésének jegyében született ez a jogszabály, éppen azért, hogy a törvény teljes ereje védje az egyszerű embert mindenféle hatósági, hivatali túlkapással szemben. [Ugyancsak az állampolgári jogokat védi az a jogszabály is, amely lehetővé teszi, hogy a Legfelsőbb Bíróság megsemmisíthesse alsóbbfokú bíróságok ítéleteit, a, legfőbb ügyész és az ügyészségek pedig törvényességi óvást emelhessenek, ha úgy látják, hogy valamelyik bíróság — akár egyetlen, még oly jelentéktelen ügyben is — törvény- sértést követett el. A szocialista demokrácia alaptétele az, hogy egyetlen bűnös se mentesüljön a büntetés alól és egyenlen bűntelen ember se szenvedjen ártatlanul. (A gyakorlat azt mutatja, hogy olyan eset éppen előfordul — nem csak nálunk, a világ minden országában —, hogy valamilyen bűncselekmény tettesét nem sikerül kinyomozni, s így a bűn ide- ig-óráig megtorlatlan marad.) Arra azonban ma már minden biztosítékot megad a törvény, hogy ártatlanul senki se szenvedhessen büntetést. És mégis..! A. S.-né eltartási szerződést kötött egy idős házaspárral. Egy darabig rendben folyt minden, aztán nézet- eltérés támadt az öregek és eltartójuk között, a bíróság pedig felbontotta a szerződést. Ez még 1967-ben történt. Á.-né pedig — mint Arany versében Pál — „bosszút forral”, s a megyei bírósághoz fordul beadvánnyal, avagy — ismét Arany szavaival: „megy panaszra, bírót búsít”. Azzal vádolta az ügyben ítélkezett bírót, hogy a másik fél „lefizette”. A megyei bíróság elnöke — természetesen munkatársaival, soknapos, alapos és részletes vizsgálattal — megállapította, hogy a beadványban foglaltak — enyhén szólva — nem feleltek meg a valóságnak. Akkor még mindig csak 1068. szeptembert mutatott a naptár. Ám a panaszkodó- nak ez sem volt elég. Most már az Igazságügy-minisztériumhoz fordult. Üjabb vizsgálat következett, s ez ugyanazzal az eredménnyel zárult, mint az előbbi. A beadványok egyre jöttek. A minisztérium címére, a miniszter nevére, az országos lapok V szerkesztőségeibe, s ki tudná elsp- | rolni, hogy még hová. A miniszté- * rium egyik válaszlevelében végül kö- * zölte a panaszossal, hogy ügyével % nem hajlandó többé foglalkozni. De t Á.-né rá sem hederített a miniszté- % rium válaszára. Mind a mai napig, * változatos címekre és módokon — £ de küldözgeti a panaszokat. A Magyar Népköztársaság törvé- nyei több mint tízmillió állampol- 4 gárnak szólnak. Természetesen azon- * ban, hogy — mint a bölcs öregek % mondják —, az ujjunk sem egyfor- « ma, nem egyformák az emberek £ sem. Mindig voltak és ma is van- C nak kötekedők, kellemetlenkedők, s % ha ilyen emberek belekötnek vala- kibe, vajmi nehéz előlük menekül- £ ni. De éppen azért, mert a törvény a békeszerető embereket védi, a pe- * reskedők szívesen belemarnak a tör- % vényesen ítélkező bíróba, a jogsza- <• bály szerint eljáró tisztviselőbe is. £ S nemegyszer éppen a törvényesség * védelmének álcázva saját, kis igaz- £ ságtalan ügyeik panaszolgatását. Sőt, 4 még a törvényeket nyíltan megszegő * bűnözők is azonnal a törvénnyel ta- karóznak, amint utoléri őket a megér- v demelt büntetés. Az Igazságügy-mi- ,j nisztériumban a beérkező panaszok * átvizsgálásánál derült ki, hogy alig £ van jogerős, végrehajtható elzárást kimondó, bírósági ítélet, amely ellen £ ne nyújtanának be panaszt. Elenyé- szően ritka kivételtől eltekintve — * alaptalanul. .;. A bűnelkövetők megbüntetése, a * polgári perek eldöntése elhúzódik, * háttérbe szorul, ha sok a szomszéd- % bosszantására, vagy vélt sérelmek megtorlására indított per és panasz. * Várkonyi Endre * Próbaüzem elült az Egyesült Izzó új félvezető üzeme ILYENKOR SZOKTÁK azt mondani, hogy az utolsó simításokat végzik. Ha minden jól megy, a hónap végén megtörténik a különböző hivatalos szervek képviselőivel a próbaüzemelés előtti bejárás és akkor — ha mindenki mindent rendben talál — a dolgozók odaülhetnek az új munkahelyekhez, bekapcsolhatják a gépeket, a berendezéseket. Egyelőre még a szerelők és a műszakiak találhatók itt. A Heves megyei Állami Építőipari Vállalat és a Csőszerelő Vállalat emberei már csak a kisebb munkákat csinálják, mivel a műszaki átadás február 10-én megtörtént. Őrsi István, az Izzó műszaki ellenőre szerint az építők jó munkát végeztek. Semmi sem gátolja az üzemelést. Egyelőre csak a felső szintet rendezték be, illetve ennek a berendezése folyik. Sánta Imre, a gyáregység vezetője úgy tájékoztatott, hogy a teljes beruházás 330 millióba került, ösz- szesen 350 új dolgozót vettek fel, a félvezetőgyártásban ezentúl mintegy 1200-an magas pultok mellett, állva lehet étkezni. Az egyik fal mentén mosdókagylók sora. Az öltözőben ruhatárrendszerben veszik át a dolgozók utcai ruháját, adnak helyébe egy számozott fémlapot. A szokott öltözőszekrényeknek nyomuk sincs. i Innen nyílnak a zuhanyozók, a mosdók is. A folyosó végén a laboratórium. Ennyi az egész •— lényegében. Először hatvanan kezdik majd .el a munkát Amikor a nyári kéthetes karbantartás megkezdődik, akkor fogják áttelepíteni a régi épületből a hagyományos gyártmányokat. Megszüntetik a három műszakot is, csökkenteni fogják eggyel, ezzel is kedvezőbb körülményeket teremtve a nőknek. Hiszen itt majdnem kizárólag ők dolgoznak. Lesznek összesen 450-en a két műszakban — a méréssel együtt. MOST MÉG CSAK a belső műszerészeket és szerelőket találjuk az üzemcsarnokban. Kozmári Gyula csoportvezető irányításával csinálják a bekötéseket, a beállításokat. Van itt még más érdekesség is. A körmosóban olyan vizet használnak, aminek a vezetőképesség szerinti tisztasága a desztillált víz tisztaságának az ezerszerese. A másik helyiségben két lezárógép áll egymás mellett. Japánban gyártották ezeket. Egy-egy, majdnem 18 ezer dollárba került. De a cenzor-automata, aminek a hazája a mini-állam: Lichtenstein, 115 ezer dollárt igényelt. Igaz, hogy ez óránként kétezer darab félvezetőt válogat ki húsz típusnak megfelelően. Csak lyuk- kártyaszerűen be kell programozni. i A meo azonban ennek a sokat tudó gépnek sem hisz: az ellenőrzés a cenzorautomata után sem maradhat eL A LABORATÓRIUMNAK nagyon nagy szerepe van, hiszen itt biztosítják az anyagok kémiai tisztaságát, amin áll vagy bukik a gyártás. Az itt dolgozók feladata a különböző oldatok elkészítése is. Felelősségük tehát elég nagy. (gmf) Percenként e?y sertést... SK.SÄ lami vállalat lett a gyöngyösi hentesek és mészárosok munkáltatója, a Heves megyei Allatforgalmi és Húsipari Vállalat gyöngyösi üzeme. Itt épült meg az országban az első kombinált vágóvonal, ami azt jelenti, hogy ugyanazon a szalagon képesek különféle állatok vágására átállni. A feldolgozás gyorsaságára jellemző, hogy egypercenként egy sertést, vagy kétpercenként egy marhát vágnak le. Képünkön: turistaszalámik a raktárban. (MTI-foto — Kunkovács László felv.) dolgoznak majd. A teljesítményük viszont elvileg a háromszorosára nőhet éppen a modern berendezések segítségével. Úgy számítják, hogy a próbaüzemelés két hetet vesz majd igénybe. Űj gyártmánnyal kezdenek, a nagy teljesítményű tranzisztorral. A munkások Pesten, a nagy Izzóban készültek fe. a feladatukra. Közülük még csak tízen jöttek vissza, a többi csak akkor, ha már eda kell ülniük az asztalokba z. AZ ÚJ ÜZEMI ÉPÜLET felső szintje tehát az első negyedévben belép, a másik két szint pedig az első félév végéig. Egyébként a beruházás befejezésének tényleges határideje csak 1970 vége. Tehát nem kell „kapkodniuk”. Szerdahelyi János üzemvezetővel járjuk be a tágas helyiségeket. Előbb a szereidébe megyünk, ahol a szokatlan méretek tűnnek fel mindenek előtt. Egymás mögött hosszú sorokban szabvány munkaasztalok. Mint valami hatalmas egyetemi előadóteremben. A nyitott ajtón át belátunk a másik helyiségbe is. A szerelés, a mérés és a hőkezelés így követi egymást. A folyosóró’, nyílnak az irodák, a mosdók és az étkezők. Tízóraizni, uzsonnázni egy nagy bü- ttázerű teremben lehet, ahol Az univerzális zseni Megállt a teremnyi szoba közegén és várt. Megvárta, amíg a vezérigazgató föláll hatalmas íróasztala mellől és elébe jön. Akkor kedvesen mosolyogva biccentett: Cse- megi Arnold. — Molnár — mondta a vezér és gyors kézfogás után a garnitúra foteljére mutatott. — Foglaljon helyet, Csemegi elvtárs! Csemegi belesüppedt a fotelba, lábát keresztbevetette, kiemelt egy reprezentációs cigarettát, rágyújtott és miután szabályos füstkarikákat ügyeskedett, megkérdezte: — Szabad? — Ö, hogyne — bólintott a vezérigazgató, majd: — Miben állhatok rendelkezésére, Csemegi elvtárs? — Ellenkezőleg! Én szeretnék az ön rendelkezésére állni, vezérem — mosolygott nagy leereszkedéssel egy újabb füstkarikán keresztül Csemegi, s csak úgy mellékesen megjegyezte —, vagy nem mondta Pisti? — Kicsoda? — Mármint a miniszterhelyettes elvtárs. — Nem, azaz... 6 csak annyit mondott, hogy Csemegi elvtárs állásügyben kíván velem beszélni — AllásügybenI — csóválta a fejét Csemegi. — Ez a Pisti, ez a Pisti, ennek már srác korában is ilyen humora volt. Ugyanis együtt rúgtuk a labdát a grundon. Hajh, hajh! — mély szippantás, fél tucat füstkarika, sóhaj, mosoly, legyintés, majd: — De nem erről van szó! Tövig égett Csemegi cigarettája, mire lassanként kibökte, hogy miről van, azaz lenne szó. Ö jelenleg is főosztályvezető a Közép Műveknél, de tekintve gazdag élettapasztalatát (fölsorolás), eddigi „sokrétű” tevékenységét (részletezés), valamint abszolút megbízhatóságát (hivatkozások), nagyobb feladatra vágyik A vezérigazgató könnyekig meghatva hallgatta végig, aztán bevallotta, hogy az új gyáregységükben valóban még néhány vezető állás betöltésre vár. A kérdés csupán az, mihez ért Csemegi Arnold. — De elvtársam! — szólt Csemegi hangjában nem titkolt sértődöttséggel. — Én eddig még minden poszton megálltam a helyem. Különben szíveskedjék informálódni Pistitől, azazhogy (elnéző heherészés), a miniszterhelyettes elvtárstól. A vezér azonban nem informálódott, hanem átadta Csemegi Arnoldnak az új gyáregység dokumentumait és megkérte, tegyen javaslatot a termelési főosztály megszervezésére. Alig huszonnégy óra múlva Csemegi személyesen adta át tömör javaslatát a vezérigazgatónak. A vezér ismét hellyel kínálta Csemegit, és egy füst alatt (mármint egy reprezentációs cigaretta füstje alatt) átfutotta a tervezetét. — Ne haragudjon, elvtársam — szólalt meg aztán kissé bátortalanul —•, de úgy látom, elkerülte szíves figyelmét az, hogy az új gyáregységünkben automata gépsorok működnek, s így csupán hatvan—hatvankét dolgozóra van szükség. Ezért kicsit túlzottnak hat, hogy ön a termelési főosztályt százhuszonhét beosztottal gondolja megoldani. — Sajnos, vezérem — nevetett enyhe fölénnyel Csemegi — a termelési főosztály munkáját nem lehet automata gépsorral elvégezni, oda gondolkodó emberfők kellenek. Hehehe! — Igen, igen — bólogatott a vezér és belepillantott a tervezetbe —, de három mérnök, egy főmérnök, két közgazdász, három osztályvezető, nyolc főelőadó, tizenhat előadó, irattár hat személy- lyel, harminchat gépíró, s önnek külön egy, valamint titkár és személy titkár, gépkocsi öt, személyi használatra kettő, három sofőrrel és... — szaporán nyelt, nyeldesett a vezér, de hogy kiszáradt a „A kár ezer foriotot képvisel...” (?!) Már többször írtunk arról, hogy a hivataloskodó nyelvben túltengenék a feleslegesen terjengős kifejezések, a nyelvi szereppel nem bíró igék, igésítő körülírások. A címül adott mondat is ezt példázza. Egyik napilapunk ugyanabban a cikkében az egymás utáni mondatsorokban olvashattuk ezt a terpeszkedő nyelvi formát: „A két motorkerékpár összege 15 ezer forintot képvisel.” — „Az évi bevétel 120 milliót képvisel.” — „Ez az áru magasabb árfekvést képvisel” stb. A képvisel ige teljesen feleslegesen vállalt nyelvi szerepet az idézett mondatokban. Újabban tolakodó volta miatt a képvisel ige csak a terpeszkedő kifejezések számát szaporítja. Egyértelmű és világosabb a közlés nélküle is: A kár ezer forint. Az évi bevétel 120 millió forint stb„ stb. Gyakran olvashatunk olyan mondatokat is, amelyekben a képvisel ige nemcsak felesleges, hanem egyenesen meghökkentő. Az ilyen közlések megállítanak, de semmiképpen sem késztetnek arra, hogy komolyan vegyük. Erre idézhetjük példának ezt a mondatot: „A megyében a legnépesebb lakóhelyet Eger város képviseli.” Természetesen a XIX. század eleje óta használt képvisel igénkkel helyesén élünk akkor, amikor azt a gondolattartalmat akarjuk kifejezni, hogy valakit helyettesít, valakinek a megbízásából, felhatalmazásával működik, tevékenykedik, valakinek az érdekeit, akaratát képviseli, valaki nevében nyilatkozik stb., stb. Volt idő, amikor a nagyon szigorú nyelvművelő buzgiA ság ezt az összetett szóból formált igét is ki akarta iktatni. A régi magyar nyelvben valóban nem találkozunk a képvisel összetétellel, hanem helyette a következő átvitt értelmű kifejezések kaptak nyelvi szerepet: „A gyűlésen ura képét fogja viselni.” — „Megbízója képében fog az ügyben intézkedni” stb., stb. Ma már a képvisel ige olyan nyelvtény, amellyel bátran élhetünk, de csak akkor, ha „jelent is valamit”, ha tartalmas nyelvi szerepet tölt be. Kerüljük azonban akkor, amikor nincs rá szükség, amikor nem képvisel külön nyelvi értéket, csak az „üresjáratú” és a terpeszkedő kifejezések számát szaporítja. Dr. Bakos József nyelve, artikulálatlanul fel-, üvöltött — és ön mit csinálna? — Hogy én? — csodálkozott a naiv kérdésen Csemegi. — Kérem, én, mint főosztály- vezető természetesen vezetem a főosztályt, aláírok, értekezleteket tartok, értekezletekre járok és a fontos ügyekben, mármint külföldi partnerekkel személyesen tárgyalok. Ha kell, ki is utazom hozzájuk. — Értem, értem — bólintott, szemét lesütve a vezér. — Természetesen ön beszél néhány nyelvet. — Oppardon! — rikkantott föl Csemegi. — Látja vezérem, ezt el is felejtettem. Szabad? — Kikapta a vezér kezéből a javaslatát. — Három tolmács — mondta és oda is írta. — így kereken egyesszázharminc lesz a termelési főosztály létszáma. — Sajnos — szólalt meg sokára, hogy sikerült lélegzetet vennie, a vezér — úgy látom, a mi vállalatunk még nem elég nagy az ön képessége számára. Sólyom László 1970. február 22., vasárnap
