Népújság, 1970. február (21. évfolyam, 27-50. szám)
1970-02-15 / 39. szám
£?y fit* a világpolitikában A woi jel unió és 11% NDK kezdeményezései — Italír áiiaiiiliüiár Kosxi^innál — A közel-kelet! „eszkaláció’' — Rogers afrikai útja Biztonsággal eligazodni napjaink sokrétű politikai, gazdasági problémái között... ...ehhez nyújt eegitaéget a megye első öt hon apó* pártiskolája S-;nte nem telik el mosta- n e jyetlen nap sem, ho , ,.ä hozna új eseménye, két a német államok egymás közti viszonyának, Nyu- gat-Berlin helyzetének, illetve a szocialista országok és az NSZK relációjának oly fontos és oly bonyolult kérdéscsoportjában. E héten egész sor nagy jelentőségű kezdeményezés történt. Willi Stoph, az NDK minisztertanácsának elnöke személyes megbeszélést javasolt Willi Brandt nyugatnémet kancellárnak. Bonnban az NDK megbízottai átadták az erre vonatkozó Stoph-levelet Berlin színhellyel és február 19-i, vagy 26-i dátummal jönne létre Stoph javaslata szerint a találkozó. A nyugatnémet kormány szóvivője az NDK kormányfőjének ajánlatáról tett első megjegyzésében azt mondta, hogy Brandt kancellár „elvileg készen áll" a találkozásra. A Szovjetunió kormánya a három nyugati nagyhatalomhoz, az Egyesült Államokhoz, Nagy-Britanniához és Franciaországhoz fordult a javaslattal: folytassanak véleménycserét a közeljövőben Nyugat-Berlln helyzetének megjavításáról. A három címzett a bonni kormánnyal együtt még csak konzultál, de az NDK hírügynöksége, az ADN tudni véli, hogy a megbeszélésekre Nyugat- Berlinben, a Szövetséges Ellenőrző Tanács egykori épületében, nagyköveti szinten kerül sor. Egon Bahr nyugatnémet államtitkár, Willy Brandt közeli munkatársa és bizalmi embere a héten folytatta megbeszéléseit a szovjet fővárosban. A bonni küldöttet fogadta Koszigin szovjet kormányfő is. Ez a tény a pro- tokoll-szempontokon túlmenően jelzi azt az érdeklődést, amit a szovjet kormány tulajdonít az NSZK-val az erőszakról való lemondást tartalmazó szerződés létrehozásának. Bahr államtitkár tájékoztatta a megbeszélések állásáról Scheel külügyminisztert, erre az adott alkalmat, hogy a nyugatnémet diplomácia feje — Indiába menet — rövid időre megszakította útját Moszkvában. A seremetyevói repülőtéren Szemjonov, szovjet külügyminiszter-helyettes fogadta Scheelt. Ami a lengyel—nyugatnémet tárgyalásokat illeti, ezek folytatását márciusra tűzték ki, Duekwitz, nyugatnémet államtitkár, aki Varsóban folytatott megbeszéléseket a lengyel vehetőkkel, úgy nyilatkozott, hogy még nem Is lehet igazi tárgyalásokról beszélni, eddig csak előzetes eszmecsere folyt. A varsói kommentárok aláhúzzák, hogy a tárgyalások nehezek lesznek és végeredményük attól függ, hogy az NSZK kormánya hajlandó lesz-e elismerni az Odera—Neisse határt? A világközvélemény is nyugtalanul figyeli a Közel- Keleten a harci cselekmények állandó fokozódását. Sokan beszélnek — a vietnami háború idején közhasználatúvá lett kifejezéssel — eszkalációról, az ellenségeskedések lépcsőzetes kiterjedéséről A hét közepén az izraeli légierő egyik támadása során már polgári célpontra szórták le bombáikat a repülők: az Abu Zabal-i fémművekben mintegy 10 egyiptomi polgári személy vesztette életét. Sokan megsebesültek, az áldozatok mind gyári dolgozók voltaic! Jellemző, hogy az egyiptomi gyár elleni izraeli légitámadás hírét még Washingtonban ts kénytelenek voltak rosszalló hivatalos kommentárokkal kísérni, ugyanakkor azonban értésre adták, hogy a Nixon-kor- mányzat változatlanul kész Izraelnek további harci repülőgépeket szállítani... Az izraeli provokációk és támadások megsokasodása arra készteti az arab „front- államokat”, hogy szorosabbra zárják soraikat. Az Izraellel szomszédos ' és az izraeli agresszió áldozataivá vált arab országok vezetői Kairóban csúcsértekezletet tartottak. Ezt követően került sor az Egyesült Arab Köztársaság, Líbia és Szudán vezetőinele újabb találkozására: e három ország a tavaly májusi szudáni, illetve szeptemberi líbiai fordulat óta egyre hatásosabb szövetséget alkot. Igen érdekes fejlemény a Közel-Keleten a jordániai kormány és a Jordánia területén tartózkodó Palesztinái felszabadítási szervezetek között kirobbant ellentét, illetve ennek az ellentétnek gyors rendeződése. Akárcsak a múlt évben Libanonban, most Jordániában léptek akcióba nyílván az imperialista hatalmak és Izrael ügynökeinek hatására — bizonyos erők a Palesztinái fegyveres csoportok semlegesítése érdekében. De ahogyan tavaly Libanonban, ez alkalommal Jordániában sem sikerült lefegyverezni a Palesztinái fel- szabadítási mozgalom csoportjait: Husszein király és kormánya lényegében visszavonni kényszerült a felszabadító csoportok tevékenységét megbénítani hívatott intézkedéseket. Az El Fatah Palesztinái felszabadítási szervezet vezetője, Arafat, ez időben Moszkvában tárgyalt, valószínűleg távollétét akarták felhasználni a a felszabadító mozgalom elleni fellépésre. Hogers amerikai külügyminiszter afrikai körútját, amelynek során eddig Marokkóba, Tunéziába, Etiópiába ég Kenyába látogatott el, útjának két első állomásán nemcsak ellentüntetők fogadták, de vendéglátóitól is bírálatokat kellett meghallgatnia az Egyesült Államok egyértelmű Izrael-barát politikája miatt. Pedig mind Marokkó, mind Tunézia Amerika-barát arab országnak számít Az amerikai külügyminiszter Addtsz-Abebáb&n találkozott az ugyancsak afrikai körúton levő Tito jugoszláv elnökkel is. A Rogers-út kapcsán érdemes megjegyezni, hogy mintegy 40 afrikai országból csak tíznek a fővárosába látogat el az amerikai külügyminiszter. A volt francia gyarmatok helyén alakult új államok egyikét sem keresi fel, hogy legalábbis nyíltan ne rivalizáljon az afrikai befolyásra féltékeny francia kormánnyal. A tíz ország kiválogatása azonban úgy is értékelhető, hogy az USA az afrikai államoknak talán csak egynegyedére összpontosítja erőfeszítéseit, mert — többre nem futja? A Nixon-politika a külföldi segélyprogramok lefaragását tartja szükségesnek. Rogers így alighanem azt is közli afrikai vendéglátóival, hogy ezután csökkenő mértékben számítsanak az ameri Icai állam segítségére. Ami azonban nem jelenti azt, hogy az amerikai tőkések nem keresik az újgyarmato- sítás rugalmasabb eszközeivel az afrikai országok kizsákmányolásának új lehetőségeik Egerben, a Lenin úti Építő Szállóban — mint ideiglenes otthonban — nyílt meg még a tél elején az MSZMP Heves megyei bizottsága oktatási igazgatóságának első öthónapos pártiskolája. Életrehívását napjaink sokrétű politikai, gazdasági problémáival való biztonságos eligazodás elsőrendű követelménye tette szükségessé, g az, hogy ezeknek a problémáknak megoldását a párt — a gazdasági munka középparancsnokai sikerrel segíthessék. Ezért az iskola irányítói — országos viszonylatban is — újszerű tematikát alkalmaztak, melynek legfőbb célja: hogy az 30 hallgató megalapozott elméleti felkészültséggel ismerje meg, — és fel a gyakorlati élet problémáit, s azok megoldásának hogyanját. Ezért Is szerepelnek az iskola előadói között a politikai, a gazdasági élet legnevesebb gyakorló szakértői is. A tanulmányi Időszak félidejében látogattunk el a pártiskolához, beszélgetni, Ismerkedni életükkel, véleményüket kérdezni. Nemcsak egyenrangú partner, de előrelátóbb is... Hendrik József, a domosz- lói Mátra Gyöngye Tsz párttltkára az iskolától kapott legértékesebb segítségnek máris azt tartja, hogy hozzásegít ahhoz, hogy mint pártmunkások a gazdasági területen is mindinkább, nemcsak egyenrangú, de előrelátóbb partnerei lehessenek a gazdasági vezetésnek. — Napjainkban sok gazdasági vezető hajlamos arra, hogy csak a nyereséget nézze. Ez megengedhetetlen, s hogy ez ne így legyen, ee a szemlélet ne uralkodhasson el, a többi között ehhez is kell a felkészült pártmunkások segítsége. Egyetért ezzel Kolozsvári László, a kiskörei Vörös Hajnal Tsz elnöke, nemesak mint kommunista, de mint gazdasági vezető is. — Nálunk, amióta a párttitkárunk hazajött az egyéves pártiskoláról, jobban húz a tsz „négyes fogata". Sokszor kés- hcgyigmenöan vitázunk, de a tagság elé már megfontolt, lehlggadt, egységes elképzeléssel megyünk. A „rázós” kérdésekre is... László István, a Mátravi- déki Fémművek szerszámüzemének párttitkára arról beszél, hogy máris sok segítséget kaptak az iskolán a nyugati fellazítási politika elleni fellépéshez. Márpedig «- mint módja — a szerszámosok mindenhol a „nehéz" fiúk közé tartoznak, s ugyancsak szeretnek politizálni, kérdezni, s főleg váPálfy József Hz osz'rák úfassfa Uho’ompos politikai tényezővé akar váni BECS; Az Osztrák Nemzeti Demokrata Párt „komoly politikai tényezővé akar válni, közölte bécsi sajtóértekezletén Norbert Bürger, az újfasiszta politikai szervezet vezére. A március 1-én sorra derülő ausztriai parlamenti választásokon az NDP Bürger szerint be akarja bizonyítani, hogy „feltörő erőt" alkot Az újfasiszta főkolompos kijelentette, hogy a párt nem ismeri el az osztrák nemzetet és Ausztriát német államnak teltinti. Egy további kijelentése arra vonatkozott, hogy az osztrák neonáci párt „nem ismeri el” az NDK-t és az Odera—Neisse-határt sem. Katonapolitikai téren Bürger állást foglalt a tényleges katonai szolgálat idejének felemelése mellett. A párt belpolitikai célkitűzéseinek egyilte az államosított üze- meg magánkézbe való visszaadása. Bürger elismerte, hogy pártja szoros, „személyes kapcsolatokat" épített ki a Nyugatnémet Nemzeti Demokrata Párttal, elsősorban annak bajorországi szervezeteivel Mint mondotta, ezeket a kapcsolatokat szeretnék „hivatalos alapokra" helyezni. Az osztrák neonáei pártvezér a továbbiakban közölte, hogy a pártba havonta 50—100 új tag jelentkezik. A sajtóértekezleten osztogatott választási röpcédulák demagóg felhívásokkal fordult az osztrák lakosság különböző rétegeihez. Az egyik röplap követeli a háborús bűnösök szabadonboesátását, s „hadifoglyoknak” nyilvánítsák őkel (MTI) USAellenes tüntetés Kairóban Kairóban, az EAK fővárosában heves Amerika-ellencs tüntetés zajlott le az Izraelnek nyújtott amerikai támogatás miatt. (Telefoto — AP—MTI—KS) lasst kapni „rágós" kérdésekre is. Halász Ferenc, pártcso- portbizalmi, a Heves megyei Rendőr-főkapitányság dolgozója. Az iskola módszereiből az értékes vitákat emeli ki. — Ezeken keresztül őszintén feltárulnak a különböző munkaterületek gondjai, nehézségei. Megismerkedünk a járható, s a kevésbé járható utakkal, de ami a legfontosabb, segítséget kapunk ahhoz, hogy magunk is felismerjük, hogy a több megoldás, a több út közül melyik a leginkább járható. Jó iskolába járni... ... arról, az iskola belső életéről mesél Barto János, a zaránki Űj Élet Tsz elnöke, Kiss József, a mátrade- recskei Téglagyár párttitkára, Visnyoczki Antal, a tiszaná- nai vb-titkér, Ferenczi László, a Mátraalji Szénbányák visontai gépszerelő üzemének szervező titkára. A tanulás mellett barátságok szövődnek, — mondják —, s akad bőven vidámság is. Színházba, moziba járnak, üzemekbe látogatnak. Gyakorlatként például bekapcsolódtak az egri városi párt- bizottság oktatási munkájába is, mint ellenőrök. Tervek: továbbfejlesztés! A megye első öthónapos pártiskolójának munkájáról az első félidő mérlege után a megyebizottságon is elismerően nyilatkoztak. A különböző munkaterületek vezetői, pártszervezetei máris sürgetik az iskola bővítését — A tervek részben már elkészültek — tájékoztat Horváth Nárulómé iskolavezető. Annyi bizonyos, hogy az 1970—71-es oktatási évben már két öthónapos iskola, minden valószínűség szerint magasabb létszámmal, segíti majd a megye pártmunkásainak továbbképzését, s ezzel a Heves megye előtt álló feladatok jobb megoldását. Borodi Tibor Amm,/ ROMA: Az olasz külügyminisztérium nyilatkozatban Ítélte el az egyre fokozódó közel-keleti háborús akciókat, majd közölte: utasították Olaszország kairól nagykövetét, hogy fejezze ki a kormány felháborodását a nem katonai célpontokat ért Izraeli bombatámadás miatt. Az Izrael által végrehajtott legutóbbi agrossziós bűncselekményt elítélte a CGIL és más szakszervezetek is- Ezenkívül az Olasz Kommunista Párt, a Kereszténydemokrata Párt, a Szocialista Párt és a Proletár Egység Olasz Szocialista Pártjának képviselői részvétüket fejezték ki az EAK nemzetgyűlése elnökének. Az ANSA olasz hírügynökség megcáfolta azt az izraeli állítást, amely szerint az Abu Zabal-1 fémmű elleni bombatámadás „műszaki tévedés" volt. a hírügynökség kiemeli, hogy a gyár ellen szándékosan hajtottak végre támadást. (CAPUTO) WERTHEIM: A demokratikus közvélemény tiltakozása ellenére szombaton az észak-bajoror- szági Werthelmben megkezdődött az újfasiszta Nemzeti Demokrata Párt kétnapos országos kongresszusa, A kongresszusnak otthont adó épületei szögesdróttal vették körül és a környező utcákat mintegy háromszáz rendőr őrzi. A nyugatnémet szakszervezeti szövetség bejelentette, hogy nagyszabású tüntetést rendez tiltakozásul az újnáci párt ellen. A párt IV. kongresszusát Adolph von Thadden beszámolója nyitotta meg. A küldöttek döntenek a párt 1970. évi programjáról és megválasztják az új vezetőséget. PÉCS: A Pécsett csütörtökön történt tömeges ételmérgezés betegeiről szombaton kedvező tájékoztatást adtak a város kórházai, klinikái. Az intézeti ellátásra szorult c*e- »nélyek fele visszatérhetett otthonába. A további ápolásra, megfigyelésre benntartott 48 személy 's jól van, keddig ők is elhagyhatják a kórházat. A városi KÖJÁL az eddigi laboratóriumi vizsgá- laí:!'. Mse • incgállapitclta. hof.v < • .nyáshúst fogyasztott • berek megbetegedését a staphylococcus gennykeltő baktériumfajta okozta. (MTI) _______ N EW YORK: A New York-i Daily News saját értesülésére hivatkozva szombati számában arról tájékoztatott, hogy az FBI ösz- &zee«küvést leplezett le, melynek célja Paul Gllly meggyilkolása lett volna. GiUy egyike a Yablonski-gyilkoeság gyanúsítottainak, és állítólag lőfegyvert akartak becsempészni a clevelandi börtönbe, hogy elnémítsák, mielőtt beszél. Más jelentések szerint Gllly felesége ellen is gyilkosság! vádat emeltek. (Reuter) München (mti); A müncheni rendőrség nagyarányú nyomozást indított a városi zsidóközpant- ban szombatra virradóan keletkezett tűz okainak kivizsgálására A bajor fővárosba utazott Genscher nyugatnémet belügyminiszter, hogy a vizsgálatban személyesen részt vegyen. Megérkezésekor sajtóértekezleten közölte, a bonni hatóságok soron kívül 75.000 márkát folyósítanak a bajor nyomozószerveknek a vizsgálat mielőbbi sikeres lefolytatása érdekében. A zsidóközpant földszintjén egy üres kannát talált a rendőrség. A kanna eredetileg gyúlékony anyagot tartalmazott. A vizsgálat kimutatta, hogy a tűz abban a helyiségben tört ki, ahol a kannát megtalálták, de meg nem tudták teljes kétséget kizáróan megállapítani, hogy góca valóban ez a kanna volt-e. Ennek ellenére a rendőrség azt állítja, hogy gyújtogatás történt. A müncheni rendőrség letartóztatott három arabot. (DPA) KAIRO: „Jordánia véleménye szerint a kommandótevéíkeny- ség törvényes joga mindenkinek, aki hazája felszabadításáért küzd” — jelentette ki Talhuni jordáni miniszterelnök a kairói Akhbar el Jóm számára adott interjújában. Talhuni, aki pénteken este érkezett vissza Ammanba Nasszer elnök Husszein királyhoz intézett válaszüzenetével hangsúlyozta, hogy a Palesztina! ellenálási szervezetek és a Jordán hatóságok között kialakult „válságos viszony" a csütörtök esti megállapodással gyakorlatilag véget ént. 1070. február 15., vasárnap OCRKA}