Népújság, 1970. február (21. évfolyam, 27-50. szám)
1970-02-14 / 38. szám
Múzeum a ftükk-fcnnsíkon Tisztújító taggyűlést tartott az Országos Erdészeti Egyesület helyi csoportja, a Mátra—Bükki Erdő- és Fa- feldolgozó Gazdaság egri székhazában, hogy a megye két erdőgazdasága egyesülésével kapcsolatos szervezeti kérdésekről tárgyalj an alt, s megválasszák az új ve tőséget. Az egyesület csoportjának elnöki tisztségét továbbra is Ádamkó József, a gazdaság igazgatója tölti majd be, ugyanakkor megerősítették titkári tisztségében Jáhn Ferenc, oki. erdőmérnököt is, a gazdaság főosztályvezetőjét, Jáhn Ferenc ismertette az egyesületi munka továbbfejlesztésével kapcsolatos elgondolásokat, s elmondotta, még az idén múzeumot rendeznek be a Bükk-fennsíkon az erdészeti ipari műemlékké nyilvánított siklópálya átalakított gépházában. A gyűjtőmunka megkezdésére minden erdészeti dolgozót felkértek, s a legeredményesebb gyűjtőket jutalmazni is fogják. Estebéd Egerben Niért nem lót el az Utasellátó ? Mitől első osztályú egy étterem ? (»ondolatok az egri vendéglátásról az idegenforgalmi nyitány előtt / Káros, egészségtelen dolog este, későn vacsorázni! — minden bizonnyal ezt tartják szem előtt Eger vendéglátóipari vezetői is, hiszen ez a városban este tíz óra felé szinte lehetetlen. Megyei- székhelyünkön ugyanis, pillanatnyilag csak a Park Szálló éttermében szolgálnak fel éjfél1 előtt is vacsorát. Máshol i nem, mert más vendéglő ilyenitoor mái- nincs is nyitva. Nem vacsorázhat itt hétköznap este tízkor már senki, lehet az turista, hivatalos ügyeit intéző vendég, vagy akár a délutáni műszákban dolgozó helybeli. Elégtelen félmegoldás volt az, — akarva-afcaratlan csilvi-csukit játszó — egyetlen éjfélig nyitva tartó étterem a Széchenyi is. Mert ha éppen nyitva is volt, tíz óra után álig-alig kaphatott meleg ételt az arra vágyó. arról nem is beszélve, hogy — bármennyire i$ igyekeztek azt megakadályozni az ottani dolgozók —. ebben az idő tájban, az egyébként II. osztályú hely a legtöbbször már a csapszék szintjére süllyedt. De jelenleg ez a félmegoldás sincs, mert éppen, — az étterem sincs. (Állítólag február 15-én nyitják meg újra.) De nem látja el az esti órákban érkező utasokat, még egy fekete erejéig sem az egri vasútállomás Utasellátója sem. Este fél kilencre bezár ez is, csakúgy, mint az állomással szemben levő, s még korábban záró kisvendéglő. Marad tehát az első osztályú Park Szálló étterme, elsőt osztályú áraival és valamivel alacsonyabb osztályú módszereivel. Gondolunk itt például arra, hogv a betérő kedves vendéget itt is ritkán éri az a megtiszteltetés, hogv a portás odabiccentsen felé, — gondolunk arra. hogy minap a drinkbár festésére hivatkozva, a cigarettát kérő vendégeknek azt tanácsolták, hogy fáradjanak át az Eger Szálló portájára,, vagy talán a pár lépésre levő, borozóba, ott talán kapnak. (Persze az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az egri vendéglők korai zárórája, illetve hétköznap is éjfélig nyitva tartó vendéglő hiánya automatikusan és óhatatlanul „zülleszti” az egyébként okkal hírneves szálló éttermének nívóját Is.) A vendéglátó szakemberek legtöbbje is tarthatatlannak ítéli az egri vendéglátás jé- lenlegi helyzetét, — mint magánember! Mint vendéglátóipari vezetők viszont igyekeznék mindent megmagyarázni. Érveikkel, melyek sajnos nem változnak át elfogyasztható vacsorává, felüdülést nyújtó, gőzölgő feketévé. Érvelnek, de egyben egyetértenek: tenni kéne valamit, hiszen nyakunkon az idegenforgalmi nyitány, s az egyébként, is, enyhén szólva korszerűtlen, kicsi vendéglátó üzlethálózat ilyen és ehhez hasonló hibákkal terhelve (mert akad még egy s más...) nem segítheti elő a város idegenforgalmának további növekedését. Tehát az egri vendéglátás fejlesztéséire tenni kellene valamit, mégpedig sürgősen! Hogy mit és hogyan? _ a zt pedig döntsék el mielőbb a tanácsnál, a vendéglátóipart vállalatoknál azok, akik a a többi között, ezért is kapják a fizetésüket. (borodi) A Lanfieri kolónia I Csehszlovák—szovjet film Egy elbeszélés elevenedik meg ebben a filmben. A rendező Jan Schmidt írta filmre Alexander Grin novelláját a rokonszenves és szerelmes fiatal férfiről, aki a modem élet adta érzelmi es idegi válságok elől a Csendes-óceán egy szigetére menekül végzetével. Ha mai, divatos szóval akarnánk kifejezni ennek a filmbeli Hornnak a tragédiáját, azt mondanánk, tipikus elidegenedési eset. Az igazságot és a valóságot azonban sokkal egyszerűbb köznapi nyelven rögzíteni: a hős hiúságán esett csorba, szerelmében megalázták, ebbe az érzésbe a férfi belevadult, a reménytelen szerelem elkergette addigi környezetéből s most őrületesen hisz az önmagán végrehajtott bosszú sikerében. Senkit nem akar látni maga körül, a kietlen sziget egyik zugában ácsol magának kalyibát. Ám ha a közösséget ő ki is akarja zárni a saját életéből, a közösség kíváncsisága, gyanakvása és érdeklődése körülveszi, nyugtalanítja őt. Érzést kínálnak neki, kapcsolatokat, érdekeket és segítséget is, de mert a 'hősnek sorsa van és átka, mint a görög tragédiákban, épp akkor talál az aranyra, amikor Eszter fellobbanó szerelmével újrakezdhetné az éle- , tét valahol. Érdekes, hogy ezt a vadregényes környezetben játszódó filmet a propaganda elsősorban azért ajánlotta megnézésre, hogy az izgalmat, a kalandot, a romantikát élvezzük belőle. Véleményünk szerint ez az alkotás másra is tör, mint ezeknek a hálásoknak az elérésére. Némely részletében határozottan több ez a film a romantikánál A nekünk i JVI0. február 14* saombg megszokott társadalmi állapot helyett egy kicsiny, de érdekes közösséget kapunk, szenvedélyeivel, durván szőtt indulataival és nyíltságával, azzal a kegyetlenséggel, amelyet az ösztönök irányítanak. S ha ebben az örökös harci állapotban és féléim i függőségben ritkán álcád nyugalom, az csak szünet és csak addig, amíg valaki el nem kezdi a háborút. Persze, itt is vannak helyi hatalmasságok! A kakasviadal önmagában már nem filmattrakció, de itt és ilyen arcok között elmondja azt, ami az emberekben végbemegy. És ez a Horn is! Balladaszerű szépséggel beszél a szerelemről, pedig tudja, hogy ez az érzés is megvásárolható. Sőt, meg kell vásárolni, méghozzá sok-sok pénzzel. S mekkora visszarúgása a sorsnak, hogy amikor ő a reményt már feladta, elmenekül, a vadonban, vadon akar élni és elpusztulni, akkor tör rá mindent elsöprő erővel és kényszerrel az a lehetőség, hogy visszaszerezze azt a nőt, akinek a képét még itt is, az ácsolt gerendák között egyetlen értéknek tartja a világon. A film néhol a valószínűség szélső határait súrolja, de külső és bélső romantikájával — a táj vad szépségére és a szerelmi lázra gondolunk — gondolatokat ébreszt bennünk, érzelmileg is pontosan megismerjük a művészi mondanivalót. És ez így. együtt, erkölcsi igazságokhoz is elvezet: aki nem tud magában rendet teremteni és tartani, menthetetlenül elpusztul. A színészek közül Juozas Búdrajtist, Zuzana Kocuri- kovát, Vaclav Neckart kell megemlítenünk: Jiri Machane képei hangulatosak, míg Villiam Bukovy zenéje álromantikus elemeket erősíti feL v, , in __.«J>*■ *• I (farkas). U j könyvesbolt nyílt KST “«Ä Hevesen a kereskedelmi hálózat fejlesztését. A régi áruház helyén átalakítással megnyitották az új könyvesboltot, melynek könyvkészlete meghaladja a 350 ezer forintot. A bolt a hevesi járást is ellátja könyvekkel, ahol 90 bizományossal tart kapcsolatot. A mezőgazdasági könyvhónap alkalmából több mint 60 ezer forint értékű szakirodalomban válogathatnak a mezőgazdasági dolgozók. (Foto: Szabó Lajos) Kis ember, nagy gond Kint szemerkél az eső, hideg szél kopog az ablakon. Egy lány jön be, lcissé félszegen bátortalanul. Valahonnan ismerem. Hellyel kínálom, valamit teszek-veszek még az íróasztal körül, aztán leülök magam is. — Meleg van itt. Tegye le a télikabátját! Zavartan szabódík, mentegetőzve hárítja el a felhívást, és nyomban elmeséli, hogy ismer és ezért némi bizalommal fordul e helyre kérésével. Csend van néhány pillanatig, aztán szokás szerint telefon zavar, majd újra csend. — iwjséíc, hallgatom akkor a kívánságot. Szó helyett először egy könnycsepp jelenik meg a szemében, azután keservesen sírni kezd. És kigombolja a kabátot... — Értem. Szóval ez a baj? — Tetszik1 tudni, nagyon szeretjük egymást. Rendes fiú, kint vár most is a folyosón. Ez ám nem olyan, mini a többi, hogy csak addig kell neki a lány. Megmondta, ha kitagadnák a szülei, akkor sem tágítana mellőlem. A tél végi. havas zápor szinte zörget az ablakon, amelyen csíkokban folyik a víz. — Az úgy voít, hogy amikor észrevettem, nagyon megijedtem. Eleinte senkinek nem mertem szólni. Még neki sem. Szörnyű hetek következtek. Amikor megtudta, akkor már túl voltam a három hónapon. Nem lehetett segíteni. Egyet lehetett tenni: titkolni. Anya szigorú asszony. Apám bizosan belém vágta volna a fejszét. A gyárban a lányok sem gondoltak semmit. Annyit csalt, hogy van valakim, együtt járunk. Nekem pedig mindig egy gondom volt. Élszorítani magam minél jobban, hogy senki észre ne vegyen semmit. Néha rosszul lettem. Ilyenkor azt mondtam, epés vagyok és kezelésre járok a körzeti orvoshoz... Elhallgat. Elnézést kér, hogy lelehesse a kabátját. — Mikorra várja? — Két hónap múlva meglesz a gyerek. Én kislányt szeretnék, az apja fiút. De hol lakunk majd? Aztán állás kellene neki is. Valaki bejön. Zavartan fogja ölébe a táskáját, észrevehetően előrébb hajol. — És a szülei? — Egy hátlapja tudják. Levélben írtam meg anyámnak és vártam a hatást, mi lesz este, amikor a munkából hazamegyek. — Megverték? — Csak szidtak és sírtak. Az apám is. Szóval rosz- szabbat vártam. Ahogyan beszél, egyre bátrabb és elszántabb. A gyermekes babaarc mögött megjelenik az anya. A gyermekéért, a család jövőjéért, sorsáért aggódó nő képe. Érzem a szavain, most már nem tétovázik, nem fél. Kér. Majdnem, hogy követel. A fiúnak állás kell, a gyermeknek tisztességes otthon. — És a szülők? — Nem megyek hozzájuk. Igaz, nem is hívnak. Anyának annyit azért megmondtam: mindig csak féltem magától. Ilyesmi dolgokban sohasem oktatott, hiába négyünket hozott a világra. Sose volt bizalmasom az anyám... Elment. Az ablokon utánuk néztem. A fiú — még nincs húsz esztendős — úgy, olyan boldogan karolta a derekát, mintha éppen most találták volna meg Várius kincsét... Szalay István HARMAT ENDRE. A nagy jövés-menésben sziklafalként állott a trón mellett az egyetlen szilárd pont: Grigotrij Jefimovlfcs Raszputyin. Scserbatov herceg belügyminiszter és Szamarin, a Szent Szinódus főprokuráto- ra nyitotta meg az elbocsátottak sorát, őket még 1915. októberében indokolás nélkül menesztette a cárné. Aztán jöttek a többiek: Krivo- sin mezőgazdasági miniszter novemberben, Karitonov fő- államügyész januárban mondott búcsút hivatalának és így tovább. Februárban Raszputyin ellenfelei is számottevő sikert értek el: Miklósnak a szibériai és a cárné minden próbálkozása ellenére menesztenie kellett Gore- mikint, akinek a helyzete teljesen tarthatatlanná vált. De ki legyen az utód? Alekszandra egy Alekszandr Hvosztov nevű politikusra gondolt. Szokása szerint >el- külde a sztarecet, „nézze meg a lelkét”. ..Ma — írta a cárnak — Grigorij meglátogatja az öreg Hvosztovot, aztán én nézem meg. Barátunk tudni szeretné, méltó utóda-e Hvosztov Goremikinnek.” És az egyetlen ok, amiért ez az ember nem lett Oroszország miniszterelnöke, kiderül a cárné következő leveléből: Ügy. fogadta barátunkat, mint egy minisztériumi kérelmezőt.” A cár frontra vonulásával megkezdődött Raszputyin életében az utolsó, politikailag messze legintenzívebb szakasz. 1915 őszétől haláláig, 1916 decemberéig a sztarec gyakorlatilag Oroszország legnagyobb hatalmú embere volt. ... Fogadás a Sándor-palotában. Előkelőségek beszélgetnek, halk duruzsolás tölti be a díszegyénruháktól hemzsegő termet. — Hát pz meg ki? — kérdezi a sztarec az egyik köpcös, kitüntetésekkel teleaggatott úrra. — Maklakov miniszter — hangzott a válasz. — Hé, te! Gyere csak ide! — harsogott Raszputyin érces baritonja. Maklakov any- nyira meglepődött, hogy — odament. A pokrovszkojei belemélyesztette tekintetét és egy darabig hallgatott. A teljesen megzavart miniszter nem tudott, vagy — emlékezve a szibériai ellenfeleinek sorsára — nem mert tiltakozni. — Nahát. Figyelj csak rám — mondta Raszputyin, amikor végre megszólalt és mintegy közölte a „vizsgálat” eredményét. — Még sok időbe telik, amíg belőled jó ember lesz, akiben örömét leli az Ur. Ehhez 'tartsd magad. Most pedig elmehetsz. Dáridó-dosszié A „cári pár lelkének minisztere”, „Isten Embere” ekkor már törzsvendég volt az ország legelőkelőbb mulatóiban. Pétervárott csaknem minden éjjel feltűnt a „Rode”-ban, vagy a „Donon”- ban. Cigányok, potyára leső cimborák, konzumhölgyek csatlakoztak a bőkezű és hatalmas úrhoz és reggelig folyt a dáridó. Ellenségei tudták ezt. Nemegyszer újságírókat és detektíveket küldtek a helyszínre, hadd vastagodjék a sztarec életmódjáról szóló bizonyítékok számtalan dosz- sziéja. A megbízók sohasem bánták meg az ilyen akciókat: embereik mindig találtak új „anyagot”. — Meg kell tudnotok végre — üvöltötte például 1915 őszén a „Rode”-ban —, hogy Oroszországban Anyuska uralkodik. Ö (Alekszandra) az igazi cár, a mai Nagy Katalin! Atyuska (Miklós) jó ember, de gyenge ... Néhány nappal ezután a sztarec Moszkvába utazott, hogy a cárné megbízásából imádkozzék az Uszpenszkij- kegyhelyen a pátriárkák sírjánál. Este elment a város leghíresebb vendéglőjébe, a „Jar’-ba. Bruce Lockhart, Nagy-Britannia moszkvai konzulja is éppen ott vacsorázott egy társasággal. Lárma a különteremben „Éppen a „Jar”-ban, Moszkva legelőkelőbb szórakozóhelyén voltam angol vendégekkel — írja a konzul emlékirataiban —, amikor az egyik különteremből kihallatszó furcsa lármára lettünk figyelmesek. A robaj a műsort is megzavarta. Asszonyi sikolyok, férfiak szilaj üvöltése, üvegcsörömpölés, ajtócsapkodás. Hamarosan kitűnt, hogy az egész felfordulás oka és középpontja a tökrészeg Raszputyin, akihez senki sem mert hozzányúlni, még a rendőrség sem. Végre telefonon elérték a belügyminiszter-helyettest, aki engedélyt adott a sztarec letartóztatására. Elvezetése közben Raszputyin azt ordította, hogy ő mindenüvé úgy viselkedik, ahogyan akar, még a cár jelenlétében is, az „öreglánnyal” (a cárnéval) pedig „azt csinál, amit akar”. Ellenfelei azután már őszintén remélték, 'hogy a dologból lesz valami. A Lockhart által említett belügyminiszter-helyettes, Dzsun- kovszkij tábornok, cári segédtiszt, a rendőrség akkori országos főfelügyelője nemcsak a letartóztatást engedélyezte a saját szakállára, hanem folytatta is az ügyet. „Vége a Raszputyin-korszak- nak” — mondogatták Pétervárott. . Tévedtek. A cárné hívatta a tábornokot.
