Népújság, 1970. január (21. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-14 / 11. szám

t.gy csirkefogó élete és halála

Molnár Ferenc Liliomának bemutatója Egerben

Nem is emlékszem hirte- lejijeben, mikor ' játszottak utoljára Mólnál- Ferencet egri színpadon. Minden bizonnyal hosszú évekkel ezelőtt. Ennek ellenéra sem „adósság” volt, hogy merst a Liliom hányatott életű ligeti. gigérii-csavargója színpadra lépett az egri közönség előtt. Molnár Ferencet időnként lehet, sőt kell is játszani, színpadi bravúrjai, ziccer-szerepei, könnyeden fordulatos történetei elválaszthatatlanok a magyar színháztörténettől, ám hosz- szabb idő után sem fogja el az embert a ..légszomj”, ha nem találkozik egy-egy színpadi hősével.

Megkímélem az olvasót és jómagámat is, hogy Molnár Ferenc drámaíró képességeit részleteiben méltassam, hogy kijelöljem helyét a magyar irodalomban, vagy a magyar és nemzetközi drámairodalomban. Többé-kevésbé megtették ezt már az irodalom, a színpad hivatottabb szakemberei, régen elcsitultak már a viták, amelyek nyomán — kétségtelen! — súlyosabb veretű egyéniségnek tűnt Molnár Ferenc, mint ami bizonyára colt, sőt talán annál is súlyosabb egyéniséggé vált, mint amilyen maga akart lenni. A viták szünetével Molnár Ferenc, mint színműíró az őt megillető helyét újból megkapta .a magyar színpadokon, mindenesetre nem a klasszikusok, de nem is a „csak egy napra jöttek” között.

Tudomásul kell venni és tudomásul is vettük, hogy a színész szereti, ha néha szó szerint is játszhat, a néző élvezi a szellemes és bravúrosan semmitmondó gondolatokat és fordulatokat a színpadon. szeret gondtalanul nevetni, vagy épp jóízűekei bőgni, ß bár messze elkerülte a katarzis, mindenesetre néhány órácskát jól szórakozott. És szórakoztatni ma is igényesen tud Molnár; Ferenc.

Éppen ezért színpadi áfko tásait teljesen felesleges „értelmezni”, olyan örök érvényű, korunkra is fontos télelek után kutatni ezekben, amelyek nincsenek, nem is voltak bennük soha. Egyformán árt ez Molnár Ferencnek, színésznek és közönségnek. A Liliom, amelyet most mutatott be az Egri Gárdonyi Géza Színház, ebből a szempontból eléggé veszélyes darab. Látszólag itt megy el a legmesszebb, pontosabban itt jut el a társadalombírálatig Molnár, és tűnhet úgy, mintha e bírálat orvén elmondott gondolatai messzebb sugárzóak lennének, mintsem írója annak idején akarta volna. Természetesen minderről szó sincs a valóságban. Liliom, a vursli selyemfiúja, aki gyilkosságba keveredik, hogy pénze legyen kivándorolni feleségével és még meg sem született gyermekével Amerikába, az ígéret földjére, annyiban volt társadalmi jelenség. mint a kis cseléd és a vursli a századforduló ma már óhatatlanul romantikusan rózsaszínű világában.

Divat volt ez akkor, olyan divat, amelyet a Nyugat előfutárai és majdan a Nyugat nemzedéke valóban társadalmi valóságként és feszítő ellentmondásként fogtak fel és ábrázoltak, s amelyet Molnár Ferenc kávéházi asztalán képzelt el magának, kéziratpapíron. Ügy vélem, az egri előadás hibája Orosz György Jászai-díjas rendező koncepciója, aki modernizálni akarta e színművet, így próbálva a mai korra is érvényes téziseket kibányászni egy szenet soha nem is tartalmazó tárnából. Nem Molnár Ferenc kelletik ahhoz. hogy szót emeljen a rendező és a színész a humanizmus mellett, az erőszak ellen, hogy a letűnt kor társadalmi

.ellentmondásait leleplezze a ma nézői előtt. A molnári dramaturgia és gondolatkör nem bírja el a gitáros huliganizmus még oly vékony leleplezését sem. még kevésbé a nemes és jó szándékú utalást arra, hová vezethet az erőszak, ha azt társadalmilag szentesítjük: Hitler,

Hirosima — túl nagy dolgok ezek Molnár Ferenc színháza számára. i

Hogy e teher alatt nem roppant meg ez az .,épület’, az talán éppen annak köszönhető, hogy a rendező maga sem tudta végigvinni — vagy talán nem is akarta? — saját elképzeléseit, így aztán ott és akkor, ahol nem történt „tudatos” rájátszás1, kellemes és a maga nemében szép előadást láthatott a közönség. Mértéktartó ízléssel, a kibírhatatlan melodrámát szépen kikerülve, ügyes és szellemes oldásokkal lazítva játékon és szövegen ott, ahol ma már nehezen lehetne bírható a szent.imentaiizmus — vitték színre a Liliomot — s amit Orosz György „önmaga ellen” rendezett, azt valóban igényesen és helyenkint-magával ■ ragadóan tette.

Igaz, kitűnő segítői voltak, akik képesek voltak egységes stílusban, egymást kiegészítve és nem egymásra rájátszva, vagy inkább egymást lejátszva megvalósítani azt a színpadon, amit lehet és amit érdemes. Paláncz Ferenc Liliomja egyéni felfogású, inkább vaskos, mintsem lírai figura volt. Széles léptei, a körhintától „matró- zos” imbolygása, felhorkanó dühkitörései, riadt-buta gyávasága a gyilkosság előkészítésében, voltaképpen nem egy svádás szélhámost, hanem egy kisstílű csirkefogót alkotott a színpadra. Talán a kártyázási jelenetben nem érvényesült kellően színészi intellektusa.

Dobos Ildikó Jukkája túlságosan is jóra sikerült. A faluról felszakadt buta kis cselédlányból a szerelmes

asszonyig, a kemény és határozott- emberig való eljutása helyenkint olyan mély drámai pillanatokat hozott, amelyek szinte önálló életre keltek e színpadi legenda határain túl. Rendkívül örvendetes, lj.-gy ez a fiatal színésznő * tyszerűen nem tud úgy játszani, hogy ne a maximumát nyújtsa nem kevés színészi tehetségének.

Köpetiy Lia Mari alakjában — telitalálat. Hosszú évek óta figyelem e kedves és kellemes megjelenésű, még mindig nagyon is fiatal színésznő alakításait. Mór eddig is voltak pillanatok, jelenetek, amikor rátalált önmagára és alakítandó hőseinek jellemére, de úgy érzem, most sikerült először és igazán teljes egészében felszabadultan, hitelesen és kitűnő tempóérzékkel megragadnia szerepét. Már ez a sikeres találkozás szerep és színésznő között, már ez egymagában is igazolta Molnár Ferenc Liliomának bemutatóját.

N&dassy Anna Muskátné- je ízig'-vérig a századforduló körhintásnéja volt. Gesztusai, hanghordozása, csepegő wzentimentalizmusa, ostobaliba felkínálkozásai sikeres alakítást igazolnak. Kulcsár Imre Hugója szépen és kedvesen megrajzolt karakterfigura. Pákozdy János Fi- csúrja, bár kétségtelenül volt néhány remek pillanata, mintha a rendezői elképzelés áldozatává vált volna. A darab többi szereplői — Dari- day Róbert, Csanády Illa, Unger Pálma elsősorban — jelentős részt vállaltak abban, hogy végeredményben kellemes színházi estét szerezzenek a nagyérdemű közönségnek.

S hogy a közönség jól szórakozott, abban jelentős szerepe van Wegenast Róbert kedvesen csúfondáros, me- seillusztráció-szerű díszleteinek, s Hruby Mária ízléses jelmezeinek.

i L Gyurkó Géza

Születésnapi beszélgetés a hetven éves Barcsay Jenővel

A hír szűkszavú: Barcsay Jenő Kossuth-díjas, kiváló művész január 14-én ünnepli hetvenedik születésnapját. Néhány nap híján tehát egyidős a XX. századdal, amelynek egyik — Európa-szerte

— kimagasló művészegyénisége.

Budapesti műteremlakásában az elmúlt hét évtizedről beszélgetünk.

— Örülök — kezdi a szót,

— hogy megértem a hetvenedik évemet. Nagyon nagy dolog, hogy jó egészségben eljutottam idáig. A másik születésnapi gondolat: amióta csak a világra jöttem, tudom, hogy van anyám. Ma is. Most lépett életének századik esztendejébe. A harmadik gondolat: nagyon hálás vagyok a sorsomnál;, hogy az életemben mindig hozzásegített ahhoz, hogy azt az adottságot, amivel születtem, kibontakoztathattam. Ehhez persze nemcsak adottság kell, szerencse is, lehetőség is. Az életemre döntő befolyással volt az, hogy a sors néhány olyan nagyszerű emberrel“ hozott össze, akik nemcsak jók voltak hozzám, hanem anélkül, hogy ismertek volna, segítettek rajtam. így például örök hálával tartozom Gulyás Károly naik, a marosvásárhelyi gimnázium rajztanárának, mert neki köszönhetem, hogy festő lett belőlem. Ö fedezte fel bennem a rajzkészsé- get s vitt el az egyik helyi mecénáshoz, alá anyagilag hozzásegített, hogy Pestre jöhessek, a Képzőművészeti Főiskolára. És nem felejthetem el Lyka Károlyt, a tanáromat, akitől nemcsak nagyon sokat tanultam, hanem aki első kiállításaimat is önzetlenül patronálta.

Barcsay Jenő életének nemcsak az indulása volt különös, a folytatása is. Erre így emlékezik:

— A főiskola elvégzése után még nem gondoltam arra, hogy a festészetből megéljek. Festettem, rajzoltam valami belső kényszer alatt,, talán azért, mert mindig nagyon szerettem kísérletezni s egy-egy mű megszületését a kísérletek sora élőid meg. Harmincegy éves koromig éltém így, szinte kizárólag a kísérletezésnek szentelve minden órát. Aztán

nem ment tovább, állást kerestem, hogy megéljek vala- , miből. így kerültem az egyik iparostanonc-iskolába, ahol a fémipari technológiától kezdve a magyar irodalomig több tárgyat tanítottam, csak éppen rajzol nem. Talán furcsán hangzik, de így igaz..így éltem 1944-i»’ amikor is rövid idő alatt három Sas-behívó érkezett címemre. Előbb Kmetty J es tói. aztán pedig Szón' íj.vántói kaptam hamis papírokat, miszerint katonai szolgálatra alkal- matlat vagyok. Bujkálva és hamis iratokkal úsztam meg ép bőrrel a háborút.

A felszabadulást követően neveztek ki a főiskola anatómiai tanszékének tanárává. Ennek is különös története van.

— Amikor a háborút követően, még a tanítás megkezdése előtt összeült a tanári kar. Krocsák Emil ajánlotta meghívásomat a megüresedett tanári állás oetöl- tésére és Szőnvi István támogatta javaslatát. A döntést Varga Nándor közölte velem. Néhány napnál később Szőnyi megkérdezte tőlem: Jenő, vállalod-e? Akkor még csupán annyit értettem az anatómiához, mint a többi festőkollégám, de ez nem lehetett elég arra, hogy tanítsam az anatómiát. Ezért haladékot kérHelyreállítják a székesfehérvári „hatökrös esküdtek” termét

A város alapításának ezredik évfordulójára készülődve egymás után tataroznák Székesfehérvár középületeit. A napokban a megyei bíróság épületében kezdődött meg a munka, amelynek során helyreállítják a „törvényház” nevezetességét, az egykori esküdttermet is. Az épület legnagyobb tárgyalóterme —■, amelyet az esküdtek vagyonára utalva „hatökrös esküdtek” termének neveznek — csak nevezetes bűnperek tárgyalására szolgált. A tatarozást megelőző munkálatok során itt egy

XIX. századból származó veretes, periratokkal zsúfolt ládát találtak. A ládát az István Király Múzeumnak ajándékozták, az iratok egy része pedig a bírósági irattárat gazdagítja.

tem a végleges válaszadásra s ehhez kapóra jött a háromhónapos kényszer-szénszünet. A szertárból kicsempésztem egy csontvázat, újságpapírba csomagoltam, amikor a kapuban a portái egy pillanatra elfordult mint egy vásott kölyök, i,..- iszkoltam. Három hónapig szinte éjjel-na.ppal ezt csontvázat tanulmányoztam . .. így kezdődött folytatódott azzal, hogy minden órámra rajzokkal illusztrált óravázlatot készítettem. Ezt csalt azért említem, mert ezekből a rajzokból született meg első könyvem.

Azóta könyveit nemcsak idehaza. Európa-szerte ismerik s kaphatók is a legkülönbözőbb nyelvekre lefordítva Európa legtöbb városában. És anatómiai rajzai helyet kaptak a francia diákok tankönyveiben is.

Gyakran próbáltam már megfejteni Barcsay Jenő művészetének titkát, de teljességében máig sem sikerüli. Képeinek egyszerűsége volt az. ama’v megkapja e képek szemlélőjét? A kis méretekben is a monumentalitás erejével ható varázsuk” Vagy a súlyos, tömbszerű alakok látványa? A tájak konstruktív tükre” A színek nyerseségében is megkapó villódzása? Egyik is, másik is, de nem külön-kü- lön, hanem együtt, abban a harmóniában, amely Barcsay Jenő minden alkoiííásának legfőbb ismérve és jellemzője.

Egyik fő témája: Szentendre jellegzetes tájai, utcasorai és házai, amelyekben a sík & a tér ellentmondásának feszültsége izzik. A formák egymáshoz, kapcsolódó arányrendje az, ami lenyűgöz és felemel egyszerre, ugyanakkor gondolkodásra késztet — a művész így kívánja felkelteni az emberekben szunnyadó alkotóerőt.

Sík és tér — látszólag hideg és merev geometriai fogalmak. Barcsaynál azonban művészetté emelkednek, mert képein a konstrukció tisztaságát áthatja a líra melege. A színek szépsége az. élet melegségével vonja be ezeket a képeket. A felszabadult színélmények teremtik meg művel hangulatát s keltenek mély, , maradandó érzéseket a szemlélőben. S ebben nem kis része van Szentendre szépségének.

(P. P.)

I*?0. január, Mrj

ti.

Hiszen Hondán múlik, hogy vállalja-e a megbízatást, vagy sem. Márpedig egy olyan Hondán, aki jelenleg kitűnő ítélőképességgel rendelkezik, az ügy jelentőségét jobban felmérheti. mint bárki más.

Lassan felállt.

— Jöjjön velem, legyen szíves — mondta. — Lemegyünk a pincébe, az állatokhoz. Ezektől reszket úgy Etelka néni, pedig majd maga is tapasztalni fogja, hogy mennyire alaptalanul,

Honda felemelkedett, kimentek a haliból, az asztalon ott maradt érintetlenül, és immár kihűlve a két csésze tea, mellette lapos porcelántányérokon néhány son-;

,J^á».!®endMícgW>A‘ * ■ >

T'- - ■

ÍV. feíezet

Hit tud a szimpatron ?

A házimacskák rengeteg alfaja közül talán a sziámi a legharciasabb, a legvadabb. Többnyire nagyobb is, erősebb is a másfajta házimacskánál. Ez a Félix nevezetű kandúr pedig különösen fejlett példány volt, akkora. mint egy puli, csak persze nem fekete, hanem kékesszürke.

És ez a hatalmas macska egy közönséges kisegérrel játszadozott. Nem az az eléggé el nem ítélhető kegyetlen játék volt ez, amikor a szadista macska szórakozik a foglyával, gyötri, kínozza, mielőtt felfalná. Szó sincs róla. Félix valósággal dédelgette. behúzott karmú mancsával óvatosan meg- étmsflrimoeftto az egeret, H»

egy középkorú sziámi kandúr egyáltalán tud mosolyogni, akkor Félix igenis boldog, elégedett, mosoly- lyal szemlélte, amint kis barátja valahonnan egy sajtdarabkát kotort elő és rágcsálni kezdte

— Ez az a variáns —magyarázta Andrea —, amikor a két egyed között az erőviszonyok vitathatatlanul az egyik fél oldalán állanale, a harc kilátástalan, ráadásul» nagyobb állati úgynevezett hagyományos ellensége a kisebbnek. Az egér érzelmeit ezúttal figyelmen kívül hagyhatjuk, épp az erőviszonyok miatt. Akár szereti a macskát, akár gyűlöli, vagy közönyös számára, a macska megöli, megeszi. Normális körülmények között Félix is ezt tenné vele. Menjünk tovább.

„ Üveglapokból es, drótfonatokból álló, furnérlemezzel kettéosztott ketrec egyik felében kisfejű, hosszú törzsű állatlca szaladgált fel-alá.

— Látott már ilyet? — kérdezte a lány.

— Csak képen — felelte Honda, — De felismerem. Ez a mungo. más néven monguz, indiai ichneumon. A cibetmacskaféjék, a vive- ridák családjához tartozik. Főleg Elő-Indiában él, de Ceylon szigetén is előfordul. A lakosság nagy becsben tartja, mert pusztítja a mérgeskígyókat. — A másik csoládkozó tekintetét látva, szinte restellkedve tette hozzá. — Űj Magyar Lexikon, ötödik kötet, ötvenkilence- dik oldal.

— Ó — rázta meg szőke fürtjeit az asszisztensnő —, elfelejtettem, hogy maga időnként mindent tud. Akkor bizonyára ez a csörgőkígyó — mutatott a ketrec másik sarkába — még kevésbé ismeretlen. Ezúttal mindkét állat hagyományos ellensége a másiknak, az erőviszonyok is kiegyenlítettebbek. Ezek már harcolnak egymással. Bác a közhiti

szerint mindig a mungo győz. ez csak találkozásaik nagyobb í’észében igaz, de nem törvényszerű. Itt még az a különbség is fennáll az előbbi esethez képest, hogy míg a másik ketrecben csak az egeret, itt mindkét állatot szimpatron-kúrára fogtuk.

— Mi az a szimpatron?

— Ne restellje, hogy erről még maga sem hallott, nem is olvasott, mert nem hallhatott, nem olvashatott. Pillanatnyilag, kettőnket is beleértve. nincs féltucat ember a világon, aki sejtene a létezéséről. De folytassuk a szemléltető oktatást. Figyeljen!

Gyors mozdulattal felhúzta a furnérlemezt, amely a ketrecet ketté osztotta. A karikába csavarodva pihenő csörgőkígyó azonnal felemelte a fejét, a mungo felé fordult, sziszegett Amaz abbahagyta a futkosást, nem vette le szemét a másikról, harciasán csapkodott is a farkával, de nem támadott r sem.

Andrea visszacsúsztat íz közéjük a fumérlemezt. i v.1 . (folytatjuk)