Népújság, 1970. január (21. évfolyam, 1-26. szám)
1970-01-04 / 3. szám
I Csurka István: Szabadságon Előretendítette a karját, nagyvilágias mozdulattal íellöttyintette a kabátja ujját, s megnézte a karóráját: éppen egy perc telt el, amióta utoljára leolvasta az időt. Semmi más nem történt azóta, csak az idő telt. Az alkony! nap éppen szembetalálta az alacsony építésű kis házat, Miska nagyot sóhajtott, s most végre mozdulatra szánta el magát: kicsit előrelépett, kicsit megroggyan tóttá a térdét, keresztbevetette a lábát, s a hátát ugyanakkor nekivetette a konyhaajtó félfájának. Aztán megint belesüllyedt a mozdulatlanságba. „Milyen jó lenne, ha őrségiben is lehetne így állni”. Kényelmes volt ez a testhelyzet a csöndes, ritkaszép késő őszi alkonyatbán. Kicsinek és alázatosnak látszott körülötte minden, semmire sem lehetett haragudni. Az eresz majdnem egy vonalba esett a homlokával. Eddig még soha nem tűnt fel, milyen kicsi ez a ház. „Összement a körlet” — gondolta. A nagy élvezkedéshez már csak egy hiányzott: a cigaretta. Miska a zsebébe nyúlt, komótosan, gondosan formált mozdulatokkal előszedte a dobozt és a gyufát, rágyújtott. Ekkor végre az udvaron is történt valami: az apja kivezette a lovat a kúthoz. Miska nem mozdult, nézte az apját, a lovat, aztán a kútostor mozgását, hallgatta a ló patájának cuppogását, a sárban. Amíg az apja felhúzta a vizet, rápillantott. „Nem látott még katonát?” — évődött magában Miska. Szégyellt volna megmozdulni Inkái* megszólalt — Hogy-hogy itthol van a lő? — kérdezte. — Elkértem a vezetőségtől két napra — válaszolt az apja. — Könnyen ideadták? — Nagyon megértő a vezetőség. — Ennyit mondott az apja, de Miskának ennyi is elég volt a bosszankodás- ra. Nem véletlenül mondta így az apja, másnak nem így mondta volna. „Megértő„Megértő..Mit kellene megértenem?' — méltatlankodott Miska. Megvillant a szeme, s most haraggal szívott bele a cigarettába. Az apja elvezette a lovat. Nem s©k Ideje maradt a mérgelődésre. Mint valami üde dal perdült be a kapun a húga. A boltból jött, kenyeret hozott meg valami szalagot. Mosolyogva jött felé a gyors léptű, szőke leányka, és ott folytatta a beszélgetésüket, ahol abbahagyta, amikor elment a boltba. Miska szinte a mosdótálból válaszol gatott neki i’kkor, most meg már kimo- takodva fogadta itt az eresz alatt — Es ml következik az őrnagy után? — Alezredes — mondta Miska mogorván. Űnta ezt a témái — És azután? — kérdezte a húga, s bement mellette a konyhába. — Ezredes. A kuncogást még meghallotta, aztán odabent is elcsendesedett minden, az udvaron sem mozdult már semmi. Miska csak állt, kezében a cigarettával, hátát az ajtófélfának döntve, keresztberakott lábbal, s cigarettázott. Előbbi nyugalma, békéje, jóérzése azonban elillant. Valahogy, kínossá vált számára ez a nyugalom, ez a csönd, ez a háborítatlanság. Eldobta a cigarettát, rátaposott a maradékra. Mindkét kezét zsebre vágta. Ekkor az anyja bukkant föl az istálló mögül. Szakajtót tartott a kezében. „Megint félretojnak a tyúkok” Hangok szálltak ki az istállóból. Az apja noszogatta az állatokat. A ló megrázhatta a fejét, a vaskarika a jászolhoz verődött Aztán szalma zizegett. A konyhában is motoszkáltak már, s halkan, suttogva beszélt a húga az anyjával. Miska ismét az órájára pillantott. Szerette volna, ha történik valami. De semmi. LELKES MIKLÓSE idők fbJUt^AJLL ij fXWf*fr-n, .* «je*.*:« 1 1 ,0. január 1., vasáram — állapította meg (Miska, látva az anyja bosszús arcát Az anyja röpke pillantást vetett rá és elfordult az üres góré felé. „Ott legalább ötnek kell lennie” — gondolta Miska. Az anyja már beért a gó- réba. Lehajolt Lehajolt és elfelejtett felemelkedni. „De so(k van..gondolta Miska, de rögvest ki is kellett vernie a könnyed gondolatot a fejéből, mert az anyja nem a tojások miatt maradt úgy,! lehajolva. Öt nézte, onnan, S bentről a lécek védelme mö- £ gül és a lehajolás műveleté-! vei is álcázva magát Miska lesütötte a szemét, nem volt! ereje visszanézni. Nem volt; erre ok, s magyarázat, egy-' szerűen szégyellte. Borzalmas volt az érzés, hogy az' anyja már csak így, lese- kedve, takarózva meri nézni őt Mi van? Mi történt?- Megbánta, hogy kiállt ide az eresz alá nézelődni. De hát mit csináljon? Ű most - nincs szolgálatban. Végre megjött az anyja a góréból. A konyhaajtó felé; közeledett. Szinte tolta maga előtt a szakajtót, mint valami bizonyítást, magya-! rázatot. Miska behunyta a! szemét egy pillanatra, de így sem volt jobb, mert így! meg az előbbi kép rajzolódott ki a szempillája mögött: a meggömyedt, so-; vány, tágra nyílt szemű ala-k; a góré homályos rácsozata; mögött. Az az anyja. Egy lépésnyire állt tőle' az anyja. Semmit sem tu-! dott leolvasni az arcáról. — Fáradt vagy? — kérdezte. — Nem — mondta Miska.! Az anyja nem szólt erre semmit, bement mellette a; konyhába. Miska ismét rágyújtott, de! most már nem a nyugalom édessége, hanem az idegesség fojtós tüze kívántatta; meg vele a cigarettát. Az el-; ső beleszívás utáni megnyugvásban egy pillanatra el-! képzelte a dolgok derűsebb folytatását. Most bemegy a! konyhába, leül a kisszék- re, s valami tréfás laktanyai; mesét tálal az anyja meg a húga elé. Csak eddig tudta kitalálni. Nemcsak a mesé-! lés volt lehetetlen, de már - maga az is, hogy bemenjenj a konyhába. ..Kár volt ha-, aajjmni’’ - gcnd.iln. egy percig ismét semmi, aztán végre, egy kucsma bukkant föl a kerítés élén. Vonult a kapu felé a horpadt kucsma, aztán néhány lépésnyire a kaputól, ahol megdűlt a kerítés, kibukkant az arca is. Köves János nézett be a kerítés fölött. Egyszerre mosolyra szaladt a szája. — Te már megint itthon vagy? — mondta vigyorogva,“ s csűfondárosan. — Megint — mondta Mis- J ka, s mit tehetett egyebet I nevetett — Jó itthon, ügyi? — állt! meg Köves János a megdűlt! kerítés részben. — Jó — mondta Miska. : Hát, látom — évődött tovább Köves és végigmustrálta Miskán a ruhát Az apja kiállt az Istállóajtóba a vasvillával. Köves üdvözölte egy pillantással és egy mozdulattal. —- Micsoda a te fiad oda- fönt a néphadseregben, Mihály? — kérdezte tettetett komolysággal. I — Honvéd — mondta az apja. Köves csettintett a nyelvével, és megcsóválta a j fejét — Nem csekélység — mondta. Állt még egy darabig ott a kerítés előtt aztán ismét mosolyra húzódott a szája. — Időnként cserélhetnétek azért! — mondta. — Nem olyan gyerek ő — legyintett az apja, s visszament az istállóba. Köves János is elvonult köszönés nélkül. Mintha nem is kedélyes- kedni állt volna meg itt Most már minden világos j volt Megint a régi nóta, a régi kívánság: gyere haza, fiam, gyere haza, mert itt- * hon a helyed. Szóban, levélben, panaszban, sírásban, borban, kacagó csalogatásban hányszor meg hányszor kifejezték már ezt az örökös kívánságukat Még a nyáron is, amikor utoljára itthon volt Most meg már csak hallgatnak, beletörődtek. Ezután mindig ilyen rideg lesz ez a ház? Ilyen idegen? Metsző, éles fájdalom hasított Miskába. Istenem, mikor fogják megértem? Mikor? Az anyja szava bukdácsolt ki a konyhából: — Gyere fiam, enni, kihűl a levesed. vaddisznó-erdők fehéragyarú hold-villanások füstölgő világ és húszöles fák sötétkék toronynak ablaka előtt kristályarcú fényben a fülledt-rovar-szárnyú hercegasszonx mosolya száll a harmincöles fákra az áldás vagy az átok teljesült-e? észrevétlen elsüllyedtek a gombák s jól elzárták csöpp, kényes üvegekbe az elpárolgó virágillatot egy bizonyos, hogy ősz van bölcs a nap tu s a fülledt-rovar-szárnyú hercegasszony a kristály fényben már aludni térne igen, a csönd most félénken közénk lép nagy markában nyulat szorongat ámde ügyié elengedi majd egy ág-rezzenésre szél söpri el a rigók tolláit az ősz a csönd levél levél levél és hallgat egyre hallgat a kék torony rigótollak a szélben és észrevétlen egymást elfelejtjük az évek kristály arcát elfelejtjük szemünk előtt a fákra rátapadnak a rovar-szárnyú hercegasszonyok vaddisznó-erdők csörtetnek csak újra fehér agyaruk most te is dicséred? inog inog a nagy kéktomyú ég és észrevétlen egymást elfelejtjük a céljainak ó azt is elfelejtjük az évszak ez melyet bár hó igéz nagymessziről, de hótiszta szavak nem világítanak éles boldogsággal l messze vagy még gyönyörű hóidő, te messzenéző, tavaszbalátó és okos merészség, ki a tettek fiát elindítod a roppant láthatárról kristály fények kihunynak ősz van itt lassan inognak húszöles fák s ezüstpámcélú rákok nagy ollója előttünk jár, kiszabja kotnoly fekete-kék határainkat és a mérföldkövet lábunkra ejtik suta óriások, ügyetlenek és elbámészkodók — kéktornyú égre nézünk csillagok közt ágak remegnek fenyők fenyők a szélben s nem látják meg a vaksi óriások egy hihetetlen nagy távlat kapuját ulVWJWJV lUWWWMMMSMWMWWMWWWWWWWWWWMWIMSMWMWWVWWWWWWwwwiiwga,. Cseres Tibor: Diszkrét pisszentés Hajnaliban találták meg a testet A helyszínelés délelőtt kilencre befejeződött. Boncolás csak holnap lesz. Vasárnap a boncolok nem dolgoznak. Gyengén adagolta a gázt Berecz, inikább gondolkozni szeretett Már délre vagy tíz haragosát találták meg Dübának. Négyen osztoztak a neveken. Tapodit ketten ismerték. — Majd én — mondta Berecz. Előbb azt hitte, ott lakik H. környékén. De a nyilvántartó másképpen mutatta. Azóta már Sz. alatt a Tisza- parton. A Pannóniának kétszer félóra különbség. Berecz kímélte a gázt, úgy gondolta, inkább szemlélődik. Még a betonút is száraz és poros volt, augusztusi, s éppen ezért legalább tíz kilométerrel elébb megérezte a folyót. Ezért is jól választott. A villát a holt ág mellett találta meg Nem gondolta, hogy ilyen elegáns házba jut. És az is látszott, saját ház. Eilszomorodott Berecz. A munkát ez nem könnyíti, de nem is nehezíti mag. Fürdőszobás ház, s az udvaron semmi 61, vagy ilyesmi, hanem külön, épített garázs. Helyes. Talán még fűteni is lehet. Ennek most semmi jelentősége. A kapu előtt támasztotta fel a Pannóniát — az úttesten, és csengetni kellett Időbe telt, míg egy szőke nő jött. Ezernek nincs cselédjük? Elébb nem akart még a kapuhoz sem jönni, de amint meghallotta, mintha megijedt volna visszament a kulcsért. Mikor nyitotta az ajtót, hosszú köntös volt már rajta, s a kaput nem zárta kulcsra. A házat megkerülték. — A férjem a fürdőszobában van éppen. Fiatal, ruganyos nő, biztos még gyereke sincs. Gondolatban megtapogatta a csípejét. A ház mögött a kertben, cementkookás placeon piros vászonernyő alatt fonott székek, egymás hegyén hátán. Az asszony gyorsan elrendezte őket, hellyel kínálta Bereczet. Távolabb maga is leült, mintha hosszan akarna hallgatni valami beszámolót, de még azt se kérdezte meg, mi járatban. Az időjárásról beszéltek mégis néhány szót. Szép barna lábát térdből előre nyújtotta pongyola alól. Nem Berecznek mutatta, csak magának. Tapodi nem mindjárt jött, csak megmutatta előbb az ajtóban felsőtestét. — Egy pillanat türelmet — úgy tett. mintha nem ismerné meg. Atlétatrikó volt rajta. De aztán gyorsan elkészült. In.Puiibnr.. pur»Mn'ri<,<Mlban jött etó. — Az erdőgazdaságtól jött? —■ kérdezte közben az asszony. — Dehogy. A rendőrségtől. Közben a férfi is kezdte mondani az időjárást, s az viszony, fürgén eltűnt. — A ttok rendelkezésére — tárta ki aztán a karját. Maga ís leült Nyúlfark bajszát és vastag szemöldökét jól ismerte Be - recz. Piszok. Mindig átnéztél rajtam. — Fontos lehet, ha így vasárnap. Igaz? Őrmester úr. Berecz még egyszer felállt, kissé ingerülten bemutatkozott. Tapodi mosolyán, melyet finoman elnyomott, láthatta, fölöslegesen. — Saját ház? — tett most egy másik fölösleges mozdulatot Berecz. Tapodi egyszer© türelmetlenné vált, csak biccentett. — Rendelkezzék velem. — Szép ez a vasrács. Kovácsmunka? A lakásból az asszony pisszentett valamiért. A férfi odafigyelt. — Természetes — mondta, s az újabb pisszegésre bosszúsan — ne pisszegj! Mondd meg. ha akarsz valamit. Az aszony az ajtóban. — Cigarettát hozzak? — Nem dohányzóm. — Miről lenne 6zó, főhadnagy elviére. — Haragban van ön Duba Gergellyel? — Nem ismerem. — Nem ismerj, vagy nem emlékszik rá. — Nem rémlik. Az asszony teljes utcai öltözetben kijött, bent nem tud hallgatózni. — Nem zavarok? —- leült. — Duba, Duba, Honnan is? Talán a lovak? Lehet. —- Igen, igen. Megharagudott, mert lovat vettem tőle és utóbb rájött, hogy az állat belső értéke nagyobb a kialkudott árnál, és elcserélte a járlatlevelet. Berecz ezt nem értette, de hallgatott. AZ asszony nagyon diszkréten pisszentett. — De pörre nem ment a dolog — mélázott Tapodi — legtöbben magharagszanak, akikkel, akiktől... szóval, sokan neheztelnek, hogy a lovakhoz értek, s hogy ebből profitálni is tudok. Ne értsen félre. Valami morális előítélettel viseltetünk még a lovak iránt, no persze nem magamra értem, hanem társadalmunkra, amely a lóhúst megveti. Mert a ló szent állat. Igaz. Ha akarja, elma- * gyarázom a szisztémámat. Nem csak azért, mert most már utána vagyunk a lókonjunktűrának, hanem, aki nem tanulta meg gyakorlatból, az a rendszerrel, a lóismével, mit sem tud kezdeni. — Haragban voltak? — Én? Miért tettünk volna haragban. Nem barátkoztunk mi. — Az ember csak barátaival tarthat haragot — magyarázta az asszony, s egy ásítást nyomott el. Délután? — Bocsásson meg, de miért érdekli ez önt, főhadnagy elvtárs. — Az éjjel meggyilkolták Dubát. A házastársak elhallgattak.Összenéztek, aztán ki - kertbe. — Milyen gyártmányú a kocsijuk? — Simca. —- Majd szeretném megnézni. Mi köze ennek hozzám, hozzánk'
