Népújság, 1970. január (21. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-25 / 21. szám

Szűcsi remények Egy kórus újjászüíe'rik? Egyszerű embereket kér- ' deztem. ; Amint a kórusról beszél­tem, mindenki a múltat, a jó tíz évvel ezelőttit idézte. * És mondták, idézték már kérdés nélkül is a nemrég Ivóit sikereket: — Országszerte ismertek bennünket. Felléptünk a Hóban, még a Zeneművé- íi Főiskolán is, cikkeztek unk, és énekeltünk, kedv­el, ahogy csak tőlünk tel­• lett... 2. Éneklő falu lett Szűcsi. A föld munkásai nemcsak népdalokat énekeltek, ha­nem Beethoven, Bach és a mai dalszerzők alkotásaival ismerkedtek meg, s dobogó­ra lépve sosem vallottak szé­gyent. ötévi sikersorozat után a nagy hírű kórus mégis fel­oszlott. Feloszlott, mert nem sikerült megoldani a földe­ken dolgozó kórustagok ál­Az első sikeres fellépés az egri dalosünnepen. Akik mondták, termelő­szövetkezeti tagok, egyszerű emberek, de Beethovenről beszéltek, preklasszikus szá­mokat idéztek, közben fel­elevenítve egy nagy hírű kó­rus emlékezetes öt évét... 1. Patinszki Alajos vb-elnök újságolta: —- Szeretnénk újjáterem­teni a nagy hírű kórust. Az ötletet a Röpülj páva vetél­kedői adták. Ekkor jutott sok régi kórustagnak eszébe ez a sikerekben gazdag öt év. Utána beszélgettünk az újjáteremtésről. Végül a de­cemberi tanácsülésen hatá­rozat is született. Lényege: törekedni kell a régi kórus újjáteremtésére. Azóta közel két hónap telt el. Azóta kinn járt Szűcsi­ben a nagy múltú kórus karnagya Uracs István, az MSZBT megyei titkára, aki jó öt évvel ezelőtt iskola- igazgató volt a faluban, s a zene szerelmeseként megte­remtette a kórust. Közel egy évtized múltán így idézi a régi emlékeket: — Nem túlzás azt mon­dani, hogy Szűcsiben úgy­szólván nincs hallástalan ember. Az idomítható, ko­rántsem durva, nyers han­gokat vétek észre nem ven­ni. Ilyen hanganyagból csak kórust kellett teremteni. Egy kis szervezéssel össze­jött a gárda magva, aztán ők vonzották a többi dal- kedvelőt Látszólag egyszerűen hang­zik a tömör összegzés, a kórusalapítás és méginkább az összetartás, mégsem köny­nyű dolog volt. Igaz, az egyre gyarapodó sikerek srófolták az éneklési ked­vet, ám ezekért busásan kellett áldozni: időt, türel­met. ■ A kórus egyik legaktí­vabb tagja így idézi a mul- 0at: — Baráti gárda alakult fel. Nem hiányoztunk egyet­len próbáról sem. Városon ezt nem nagy dolog elérni, &e falun más. Alakuláskor még a tsz-szervezés előtt voltunk, mindenki saját földjéből sajtolta a forinto­kat Mégis, ha próba ideje * járta, vagy éppen a dandár- munkák idején kellett két- Btárom napra fellépésre Utazni, senki nem tétová­zott, hanem ment a cso­porttal. Patinszki István igazát bi aonyítja a hajdani karnagy tá; — Egész napi mezei mun- *-a után, holtfáradtan két- jm órát énekelni, nem e yszer állópróbán, kemény akaratot, kitartást igényelt, de az akkori gárda akart. ÍSrSÉ január 23* vasárun# dozatvállalásának honorálá­sát. Még egyszer újjáalakult, de a régi egyetértés, a régi összhang már nem mentő- dött át az „új” gárdába. — Az emberek Szűcsiben azt mondják: ami egyszer meghalt, nem lehet azt fel­támasztani ... S most mégis sikerülne? 3. Erről érdeklődtem a köz­ségben. A tanácselnök bizakodó: — Újra lehet kezdeni. A régi kórustagok itt élnek a faluban. Lenne hozzáértő kórusvezetőnk is, az egyik tanárnő, az iskola énekka­rának vezetője szívesen vál­lalná ezt a feladatot. Így nyilatkozott Szabó Magdolna is: — Négy éve tanítok Szű­csiben. Hallottam a régi, nagy hírű kórusról, s nem­régen tanítványaim szülei, volt kórustagok kerestek meg, s kérdezték: vállal­nám-e az újjáalakult cso­port vezetését. Szívesen csi­nálnám, csak a szervezési feladatokat végezzék el má­sok ... — Erre is gondoltunk. Operatív bizottságunk tag­jai felkeresnék a régi tago­kat, s „toboroznának” úja­kat. Bízunk abban, hogy összejön közel ötven dal­kedvelő. S a volt tagok, a régi si­kerek teremtői? Véleményüket tolmácsol­ja Patinszki István: — Ma is meg lehetne ten­ni azt, amit évekkel ez­előtt. A régi kórustagok egy része persze már idősebb, otthonülőbb lett, mint tíz­egynéhány évvel ezelőtt. A fiatalabbakra még lehetne számítani. Ám, mi időseb­bek is szurkolnánk azoknak, akik „színeinket” képvise­lik. Üjjá lehetne szervezni a kórust, amiben tudok, én is segítek, mert nem lehet elfeledni azt az emlékeze­tes öt óvet. Persze, a sike­res működéshez sok egyéb is szükséges... Forintügyben a termelő- szövetkezet elnökét, Berta Istvánt kerestem. — Egy ideig én is tagja voltam a régi kórusnak. Ak­kor még anyagilag gyengén állt a tsz, komolyabb tá­mogatást nem tudott nyúj­tani Ha most újjászerve­ződne a kollektíva, s egy év alatt elérné a régi szin­tet, akkor minden eszköz­zel támogatnánk. Az is jó lenne, ha több anyagi pat rónus akadna, mert segíthet a bánya, a kultúrház is. Többen, többet tudnánk nyújtani. A leendő kórusvezető szakmai segítséget vár: — Jó lenne, ha a beindí­tásnál segédkezne a régi karnagy. Tapasztalatai, em­berismerete, szakmai biz­tonsága összekovácsolná az új gárdát. Uracs István ezt már ko­rábban is ígérte: — Néhány hete jártam Szűcsiben, beszéltünk erről a községi vezetőkkel. Alkat- j mánként szívesen segítek, mert régi barátokkal talál­kozom. s régi sikereket re­mélek az új tagoktól is. ■ ■ m Évekkel ezelőtt megye- szerte vitáztak a nagy hírű kórus feloszlásáról. Joggal fájlalták, hogy az éneklő fa­luban elnémult a dal. Az­után a vita is elült, már nem igen emlegették a szű­csi dalosokat. S most annyi év után — amikor a tv jó­voltából reneszánszát éli a népdal — újra Szűcsiből in­dult a kezdeményezés: egy­szerű emberek, termelőszö­vetkezeti tagok, bányamun­kások, a régi sikerekre em- lékezők akarják újra Bee­thoven. Bach, Händel dala­it pódiumra vinni... Ügy amint évekkel ez­előtt ... Pécsi István Betyárok szeretője Látogatóban Aszta fos Joachim faragóházában Ölomszfnű magasságból te­kintenek alá a Mátra hóval takart csúcsai. Jégpáncélba dermedt a Hidegkút-pataka is a Hársfa utca parányi híd­ja alatt,- ennek közelében áll a takaros házacska, Asztalos Joachim parádi otthona. Eredendő mestersége kőmű­ves, emellett képzett villa­mos-gépkezelő, kompresszo­ros a sasvári üveggyárban. Ám neve másról ismerős. Művészkedő, faragó ember, fából formálja meg vágyait, gyermekkorának megőrzött emlékeit, a palóc népélet mozzanatait, s ami ; képzele­tét leginkább vonzza — a betyárvilág híressé vált alakjait. Pásztorősök öröksége A porta kihaltnak tetszik, csak az udvari „íaragóház”- ból hallatszanak apró zajok. Múlt évben épült a ház, funöusától a tetőig, az utol­só szegig a gazda keze mun­kája. Magának készítette az enyhelyet. legyen hová hú­zódni, s a tél hidege se akassza meg faragó munká­jában. Műhelye asztalán leg­újabb alkotása, pártában maradt palóc „vénkisasz- szony” jellegzetes portréja formálódik, jávorfa tönkjé­ből. Megpihent kezében a véső szerszám, ebben a for- gácsszagú csendben kezdjük a beszélgetést — Rajzolni tanult? — Képzőművészeti tanfo­lyamra jártam Recskne, két évig. Ám a faragást előbb, rajztudás nélkül is mível­tem. Pásztoremberek keze alatt nőttem, ők tanítottak. Már apró gyermekkoromban karikás ostorokat farag­tam ... Dédapját is fúró-faragó ezermesternek ismerték falu­jában. Neki a híres pará­di számadó kanász volt ta­nítója, Forgó Vilmos, ő éb- resztgette a benne szunnya­dó készséget Naphosszat, a fűben heverve, vagy üldö­gélve. garasos bicskával fa­rigcsálta a bütykös-rücskös harkócaágakat. S mikor Gergelyházára szegődve, ju­hászbojtárként járta a lege­lőmezőket a kényes. nyu­godt, békés hajlandóságú ju- haival. akkor is faragással ütötte agyon a temérdek időt. Pásztorősöktől örököl­te hajlandóságát és különös tehetségét á múvészkedés- re. — Azután sokáig nem fa­ragtam. Vagy tizenhét esz­tendeje, egy napon azzal ál­lított haza első osztályos kis­lányom, hogy faragjak neki valamit, mert kell az isko­lába. Darabnyi tűzifából, cseresznyéből faragtam ki akkor az én számadó meste­remet, teljes kanászi dísz­ben. Egészen könnyen ment ■a faragás és többé nem hagy­tam abba... Elet a holt Iában Előbb csak apró kis szob­rokat, figurákat faragott. Aztán egy vadkörtefa tönk­jéből — édesanyja fényké­pét maga elé téve — lefa­ragta első nagy alakos alko­tását, egy palóc menyecskét, karimázott konttyal. És kö­vetkeztek a többiek, szobrok és táblaképek — a drámai „Lótemetés”, a vígságos pa­lóclakodalom, a pusztasza­bolcsi summássztrájk stb. — Itt az erdők között szü­lettem, szeretem az erdőt és szeretem a fákat. A fák az ember leghűségesebb földi útitársai, elkísérnek bennün­ket a bölcsőtől a koporsóig. Legjobban szereti a vad- körtefát. „'Mert olyan, mint a márvány...” Dolgozik já­voriéból, hársból és dióból is. — Nemrég kivágtak itt, a közelben egy öreg diófát. Elmentem megnézni. hogy megvegyem. Gazdája borsos árat kód; érte, nem tudtam megfizetni. Pedig abban a fában benne van egy üveg­fúvó teljes életnagyság­ban ... Szobrait egy tömbből fa­ragja ki. Szinte úgy érezni, a kész forma már benne élt a fában, az ő keze csak le­fejtette róla a burkot. A műértő szeme találhat aluli­jaiban, a kidolgozás részle­teiben „hbát”, egészében azonban minden alakja hi­bátlanul élő. Rózsa Sándor táncol Apró szobrai, kisplasztikái sokfelé elkerülték Párádról. Közlemény Az egrt megyei kórház igazgatósága értesíti a lalcos- ságot hogy január 26-án, hét­főtől kezdődően az influen­zás és egyéb hűléses megbe­tegedések számának várható járványos jellegű alakulásá­ra tekintettel, a betegek lá­togatása a csecsemő- és gyer­mekgyógyászati, valamint a szülészeti és a nőgyógyászati osztályon átmenetileg meg­szűnik, a többi osztályon heti egy napra, a vasárnapi láto­gatási időre korlátozódik. A kórház igazgatósága kér min­denkit, hogy a látogatási korlátozást megértéssel fo­gadják. Olaszországban, Svédország­ban, Csehszlovákiában, a két Németországban, Auszt­riában őrzik alkotásait, s azok eljutottak az óceánon túlra, Kanadába és Amerik. - ba is. Gyakran felkere. k csoportosan a Párádon üdü­lő vendégek, ilyenkor Asz a­lós Joachim tárlatvezet i; válik. Lakása már mo.n gazdag múzeum. Nemes-k sajat szobrait láthatják t, hanem a palóc népélet ö. :- szegvűjtött és megorz :t ereklyéit, mindennapi ha: ;- nálati tárgyait is, volt pá. torosok felszereléseivel. Házi múzeumának tár Zi­tán a belépőt betyárok fo­gadják: Sobri Jóska és Víá- róczki Márton. Megragadó, tehetséget mutató kompe-í- ciók, fantáziát ébresztő alak- formálással. És készül a fa­ragóházban Rózsa Sáncor táncos-víg alakja is. Azt a pillanatot örökíti a vadkör­tefa rostjaiba, amikor a szerb határról győztes csa­patával visszatérő betyárve­zér, mulatókedvében diadal­mas táncba kezd, bal kezé­ben pintesüveget szorongat­va. jobbjában kalapját len­getve. Nagy álom: múzeum és népművészeti telep A készülő palóckapu — jelképesen szólva — kaput nyithat Asztalos Joachim nagy álma megvalósításához Izgalmas és értékes terveket dédelget: olyan múzeum létrehozását szeretné előse­gíteni, amely a mátrai pa- lócság helytörténeti doku­mentumainak adna helyet. Szobrait kérték már sokan, s nem kevés pénzért, de sen­kinek nem adja — csak az apróbbakat, melyeket na­gyobb munkáira készülve, időtöltésből ldfarag. Nagy- alalios szobrait a létesítendő palócmúzeumba szánja. A másik nagy elképzelés. a népművészeti telep. Olyan művésztelep megszervezése, ahol az alkotók népi szob­rokat faragnának. A népmű­vészeti telep forrása lenne annak a kincseket mentő fá­radozásnak, amely a palóc népi motívumokat feléleszte­ni. életben tartani és tovább­fejleszteni akarja. Asztalos Joachim egész életét szánta erre. Negyvenhatéves: Egy segítőtársa máris van: 17 éves leánya, aki most végzi a képző- és iparművé­szeti középiskola harmadik osztályát. Apja pásztorősök­től nyert hajlandóságát és különös tehetségét ő örökli tovább... Pataky Dezső 20. — Kispajtás, tudod, mit érdemelnél? — kérdezte Ambrózy, miközben fel-alá járkált a szobában. — Azt, hogy most a térdemre fek­tesselek, s jó huszonötöt... — Előtte?! — intett a lány a karosszékben ülő Honda felé, és pajkos fények gyúl- tak a szemében. — Ne fe­lejtsd el, hogy ő azért lát és hall mindent. — Jó, most megúsztad. De aihi késik, nem múlik. Ho­gyan is juthatott eszedbe ilyesmi? Éjszakai öngyilkos- vadászat és így tovább! Ki­teszem a lábam, és tessék! Nem olvasol te túl sok kri­mit? Vagy fantasztikus re­gényt? Andrea a kérdésre kérdés­sel válaszolt. — Bevált az ötlet, vagy nem vált be? önként vál­lalta, nagyszerű ember. És az eddigi eredmények? Megmu­tattam a jegyzetfüzetet, ma­gad is láthattad. A várt re­akciók minden vonalon. Hol­nap folytatjuk a kísérleteket. Illetve.,. — Mi az az illetve? — A szemüveg. A szem­üveged, Arról még nem szá­moltam be, hogy ebéd után leszaladtam a folkszival an­nak a Mucurnak a címére, a Liliom utcában van bejelen­tett lakása. De a házmester azt mondta, hogy egy órával ezelőtt két nagy kofferral el­utazott, csak annyit mon­dott, hogy vidéki rokonaihoz megy, talán két hétig lesz tá­vol. Nem hagyta nála, nem adta le a szemüveget. Ambrózy legyintett. — Két hét, ide vagy oda, az már nem számít. Megvár­juk. Addig legalább beható­an foglalkozhatunk a lova­god problémájával... Isme­rősnek tűnik az esete. Ezzel a periódusos bambulással, amely áramütés hatására kö­vetkezik be, már találkoz­tam valahol. Vagy angol vagy német szaklapban. Az persze kétségkívül unikum, hogy barátunk alkohol ha­tására átmenetileg zsenivé változik. Honi különlegesség. Ez még csak eggyel több ok arra, hogy kézbe vegyük az ügyét. Majd kigyógyítjuk mind a két bajából, az idi­otizmusból is, <t zsenialitás­ból is. Megérdemli, kedvem­re való fickó! Andrea elmosolyodott. — Csacsi — lépett köze-' lebb a professzor és össze­borzolta a lány haját —, tu­dom, miért nevetsz. Az jár az eszedben, hogy a saját csapdámba estem, hogy ez a segítőkészség részemről — a szimpatron hatása. De ne vedd elő a füzetedet, engem ne írj be. A szimpatronnak ehhez ugyanis semmi köze. Számoljon csak utána, kolle- gina. Ha páciensünk a napló tanúsága szerint reggel hat­tól mindössze három cé ér­tékű patront papizott, az utolsót tizenegykor kapta, és most már délután fél öt van, hathat-e még az a kis dózis? Az asszisztensnő rövid töprengés után tagadóan ráz­ta meg a fejét. — Na látod, kispajtás! — dörzsölte össze a kezét dia­dalmasan a férfi. — Nem vegyi úton kiváltott rokon- szenvről van szó, hanem őszinte együttérzésről. Mór holnap kezelésbe is veszem, néhány spécivel is konzul­tálok. Baranyival talán és Kispappal... Nézz csak oda, múlóban a bambulás! Tényleg. Honda lassan fel­állt, vett néhány mély léleg­zetet, megdörzsölte a tar­kóját, aztán, még kissé bi­zonytalan léptekkel ugyan, de feléjük közeledett. Megállta házigazdával szemben, felné­zett rá, tekintetében már ér­telem csillogott és a re­ménykedés halvány sugara bujkált. — Ez nem valami kegyes csalás akar lenni? Profesz- szor úr, ön komolyan gon­dolja, hogy segíthet rajtam? A kérdezett megfontoltan bólintott. Most nem Béluci volt, még csak Béla sem. ha­nem Ambrózy doktor, a Kos- suth-díjas kutató, a tanszék- vezető docens, a tudományos igazgatóhelyettes és így to­vább. Vannak emberek, na­gyon kevesen, akik tekintély- tjeltően képesek tekintélyek lenni. Ambrózy közéjük tar- ftBOtt, tíFoiymjmk.)

Next

/
Thumbnails
Contents