Népújság, 1970. január (21. évfolyam, 1-26. szám)
1970-01-25 / 21. szám
A vállalati belső mechanizmus üli az igazság; Visoalán ? A gyöngyös-visontai bánya- és erőmű-beruházás harmadik ötéves tervünk legnagyobb építkezése. Országosan kiemelt, egyedi nagy beruházás, amely mintegy 12 milliárd forintba kerül. Az ország legkorszerűbb bányája, a legnagyobb erőművünk, az emberi alkotás nagyszerű példája ... Visontára büszkék vagyunk, de aggódunk is érte. A Gagarin Hőerőmű első száz megawattos gépegységének már 1969. februárban működni kellett volna, de egy évvel túllépték a határidőt. A kazán még a tűztéri gyújtóöv beépítése és olajtüzelés segítséggel sem tudja az előírt teljesítményt nyújtani, még most is olyan hibákat észlelnek, a berendezések tartósan nem működnek. — Mi okozza a késedelmet és az alapvető hibákat? — Az első gépegység problémái hogyan, milyen mértékben befolyásolják a további munkát? — Mit tettek az akadályok leküzdésére, a különböző vállalatok munkájának jobb megszervezésére? Ezekre a kérdésekre Nagy Zoltántól, az Erőmű Beruházási Vállalat létesítményi főmérnökétől, Tamásy Andrástól, az Erőmű Tervező Vállalat visontai kirendeltségvezetőjétől, dr. Vadász Elemértől, a Gagarin Hőerőmű Vállalat főmérnökétől, Erdélyi Istvántól, a Magyar Hajó- és Darugyér kirendeltségvezetőjétől kértünk választ. Tehát azokat a vezetőket kérdeztük meg, akik Visontán közvetlenül irányítják a beruházást. A megkérdezett felelős vezetők nem tudtak, nem akartak válaszolni, vagy arra hivatkoztak, hogy nincs felhatalmazásuk. A Magyar Hajó- és Darugyár kirendeltségvezetője előzetes érdeklődésünkre azt mondta, hogy másnap megadja a szükséges felvilágosításokat. De egy óra múlva csengett a telefon és a főépítés-vezetővel együtt arra kért, hogy Budapesten, a vállalati központ igazgatási osztályát keressük fel. Hol ismerik jobban a problémákat? Vajon a helyszínen, vagy Visontától száz kilométerre, Budapesten? A beruházást ki ismeri jobban, ki a felelős? Az a vezető, aki Visontán dolgozik, vagy aki Budapesten több munkát irányít? Ez vállalatonként és személyi adottságonként változhat, de nem hisszük, hogy Visontán ne akadna egyetlen beruházó, tervező, vagy kivitelező. aki érdemben ne válaszolhatna a közvéleményt nagyon is foglalkoztató kérdésekre. Vagy talán mesterségesen és tudatosan akadályozzák az igazság megismerését? Ügy tűnik, hogy az országos terveket, sikereket és gondokat jobban ismerjük, mint azt, ami megyénkben és a vállalatoknál történik. Az országgyűlés legutóbbi ülésszaka a legszélesebb közvélemény előtt tárgyalta közös ügyeinket. Visonta talán nem közügy? Hiszen nekünk épül és vajon kinek a pénzéből és kinek a munkájával? Visonta példája vajon elszigetelt, egyedi eset? Nem! Országos jelenség, hogy nép- gazdasági szinten már érvényesül a gazdaságirányítási reform, tisztázódnak a hatáskörök, a jogok és a kötelességek, de a vállalati belső rpechanizmus megrekedt a kapu előtt. Ez az igazság Visontán. A vállalatok meglehetősen széles körű jogokat kaptak, és követelnek. És Visontán milliókkal, sőt milliárdokkal rendelkeznek. Az idei beruházás összege meghaladja a másfél milliárdot. De a döntések, a gazdálkodás hatását nem a vezetők zsebe, hanem főleg az állam érzi. De ki az állam? Mi vagyunk, akik ebben az országban élünk és dolgozunk. Ezért olykor — főleg az év elején az új ötéves terv küszöbén — a felelős vezetők kötelessége, hogy közérdekű kérdésekre nyílt, őszinte választ adjanak. Elsősorban a vezetők feladata, hogy a vállalatok közötti kapcsolatokat felülvizsgálják és javítsák, Szükséges, hogy a tervezés és a megvalósítás, az eredmények és a kudarcok ösz- szefüggéseit kutassák. A műszaki, gazdasági szervezet harmóniáját, a helyi és a budapesti vezetés, valamint az azonos célokért dolgozó vállalatok, a gazdasági-, a párt- és a társadalmi vezetés jobb együttműködését kell megvalósítani. Mindez csak egy-két vezető joga és kötelessége lenne? Dehogy, ez mindnyájunk ügye és érdeke. Dr. Fazekas László AZ ÜT MENTÉN hatalmas koloncokban áll az osszela- gyott hó, de maga az út jó, a tél nem tett kárt benne. Ezeken az utakon, amelyek összekötik Kiskörét a kül- viiággal ebben az évben 130 ezer tonna anyagot szállítanak a Tisza II-höz. A falu előtt terelőút van. Építik a Jászsági csatorna fölött a hidat. A faluban az első presszóban megiszunk egy kávét, a cserépkályha ontja magából a hideget. A községi tanácson, az elnök szobájában jólesik a meleg. — A falu lakossága hatvanháromtól hatvanhatig 3900-ról 3300-ra csökkent. Mióta a Tisza II. épül, nincs elvándorlás. Az új népszámlálás szerint most 3800-an vagyunk. Ebbe nem számít bele az új lakótelep lélek- száma. Molnár János az anyakönyvet keresi. — Tudja, a hatvanas évek elején volt olyan esztendő, amikor több halálozás volt, mint születés. Az utóbbi két év alatt megduplázódott a születések száma, — Van-e már elég ivóvíz Kiskörén? — Van. Az a sokat megírt, egyetlen artézi kút az utóbbi időkben már csak tizenöt litert adott percenként. Jelenleg 36 kifolyó van a községben. az építkezés lát el bennünket vízzel. — Mit jelent, mit ad még az építkezés a falunak? — A munkagödör túlsó oldalán volt egy cigánytelep. Százötvenen laktak ott. SárIXent maradnak egyedül T ermelőszö vetkezeti nyugdíjasok Megyénkben az idén mintegy harmadával növekszik a termelőszövetkezeti nyugdíjasok száma. Négyezer idős ember helyett most már hatezerhez kopogtat be havonként a postás, s a havi nyugdíjösszeg egymillió forinttal emelkedik. Első pillantásra talán soknak tűnik, hogy ilyen jelentős számú termelőszövetkezeti dolgozó váltja fel a munkát a pihenéssel, de a magyarázat egyszerű: tíz éve valósult meg országunkban a mezőgazdaság szocialista átszervezése, s az idén már mindazok számot tarthatnak a nyugdíjra, akik tíz évet ledolgoztak a termelőszövetkezetekben és elérték a nyugdíjkorhatárt. Valljuk be őszintén, nem volt könnyű az elmúlt tíz esztendő. Hiszen mindazok, akik most az idén elbúcsúznak a közös gazdaságoktól, átélték a kezdeti nehézségeket, küzdöttek a rengeteg problémával. Ugyanakkor büszkén tekinthetnek visz- sza életüknek erre a szakaszára, hiszen alkotó részesei voltak a szocialista nagyüzemek kialakításának. A kezdeti időkben talán maguk sem gondolták, hogy egyszer megismerkedhetnek ezzel a fogalommal: termelőszövetkezeti nyugdíjas. Hiszen ez a — ma már természetesnek tűnő — társadalmi megbecsülés, régebben korántsem volt ennyire természetes. Valamikor a mezőgazdaságban dolgozók számára fenyegető veszély volt a megöregedés — úgy érezték, hogy öregségükre csak terhet jelentenek család juknak, gyermekeiknek. S a megélhetésért vívott küzdelemben nem is alaptalanul tartottak ettől. A termelőszövetkezeti nyugdíj — szocialista társadalmi rendünk, a szocialista mezőgazdaság vívmánya. Joggal illet meg minden, munkában megöregedett dolgozót. Sokszor felvetik azonban az idős emberek, hogy jobban jártak volna, ha később születnek, hiszen, ha húsz évet dolgoztak volna a szövetkezetben, akkor több nyugdíjat kaphatnának. Ez valóban így van, de feltétlenül meg kell említeni, hogy nem csupán a nyugdíj biztosítja számukra a békés öregséget, hanem a háztáji terület jövedelme, valamint a termelőszövetkezetek egyéb szociális juttatásai is. Sőt, ezen túl, bárki tovább is dolgozhat a nyugdíjkorhatár elérése után is a közös gazdaságban — nyugdijának érintetlenül hagyása mellett Meg kell említeni azt is —, hogy a termelőszövetkezetek egyáltalán nem akarnak szabadulni öreg tagjaiktól, szívesen tartanak számot továbbra is munkájukra, s biztosítják számukra a kisebb fizikai igénybevételt jelen lő tevékenységet vagy az időszakos munkát. Természetesen azokkal is törődnek, akik nem tudnak már tovább dolgozni. A legtöbb közös gazdaság komoly erőfeszítéseket tesz, hogy minél gondtalanabb, békésebb öregséget biztosítson idős tagjainak. A háztáji területeket ingyen felszántják, bevetik, sőt, nagyon sok esetben pénzben kifizetik a a háztáji értékét. Egész sor szövetkezet ki is egészíti bizonyos összeggel a nyugdíjat, legutóbb például az egri Dobó Termelőszövetkezet közgyűlése szavazta meg, hogy minden olyan nyugdíjas havi 100 forint kiegészítést kap, akinek nyugdíja nem haladja meg az ezer forintot. Természetesen mindaz, hogy egy közös gazdaság milyen juttatásokat nyújthat. függ attól is, hogy milyen a ,, u.^asági helyzete. Az erősebb szövetkezet többet, a gyengébb kevesebbet segíthet» ..,... , __ Mindezek a jelen, a ma problémái. Távlatban a helyzet még biztatóbban alakul, hiszen a termelőszövetkezeti nyugdíj egyáltalán nem lesz hátrányosabb az iparinál. Azonban az eddigi vívmányokat se becsüljük le, hiszen a társadalom minden erőfeszítést megtesz az idős emberek érdekében, megbecsüli őket, s nem hagyja őket egyedül, (kaposi) — Ha megfeszülök, akkor sem értem. Kérem én tizenkét éve vagyok csoportvezető, s olyan vagyok az emberekhez, mint egy falat kenyér. És most ezt kapom. Értse meg, nekem minden ember egyforma. Ha bérfejlesztést kapok, emelek mindenkinek, ha jutalmat osztok, mindenki bent van a kalapban. Az a baj kérem, hogy ön- zöek, anyagiasak az emberek. Itt var. például a Kovács. Igaz, le a kalappal, jó szakember. De meg is fizetjük kérem. Mégis egy szép napon fogta magát és tooább- állt. Azt mondja, nem hajlandó olyan csoportban dolgozni, ahol ő csak annyit kereshet, mint a Kiss. Na jó, persze, hogy van különbség a két ember munkája közölt, de a Kovács még csak 26 éves, a Kiss pedig már negyven. A Kiss húsz éve dolgozik itt, a Kovács pedig csak hat éve. Nálam minden ember egyforma, én nem sértek meg senkit és a végén mégis rajtam csattan az ostor. A múltkor is a termelési tanácskozáson feláll az egyik ember és ott mindenki előtt kijelenti, hogy itt hagyja a csoportomat, mert én egyen- lósdi rendszert valósítottam A dolgozó azért váltja meg a bérletet, mert naponta utazik, s úgy gondolja, hogy ezzel előnyt biztosít magának azokkal szemben, akik csak esetenként veszik igénybe a -járatokat. A novajiak is így gondolták, azonban az utóbbi időkben nagyon gyakran tapasztalják az ellenkezőjét. A téli hónapok idején a felső megállónál szinte kivétel nélkül minden kedden ott marad sok bérletes, s gyakran meg, és hogy az én csoportomban nem ösztönzi semmi az embereket. Hát éppen az ösztönözhetné őket, hogy nálam mindenki egyforma, nálam nincs protekció, kivételezés, ott mindnek egyforma vastag a borítékja. Persze, hogy van különbség az emberek és munkájuk között. De ha én a különbséget keresném, és nem a közös érdeket, akkor mi lesz kérem?' Ha nem egyformán adom a jutalmat, akkor napokig, hetekig az megy, hogy ennek miért annyi. annak miért csak ennyi. Kombinálnak, spekulálnak az emberek — ha pedig mindenkinek egyformán tömöm be a száját, mindegyik hallgat. Illetve hallgatott! Most már nem hallgatnak. A Kovács elkezdte, itt hagyott, a másik beolvas a termelési tanácskozáson, a harmadik, negyedik megint csak elkészül és a többi is morog, zsörtölődik. Van néhány emberem, akik hallgatnak, nem szólnak semmit, de megmondom. őszintén ezek nagyon gyengén muzsikálnak a munkapadoknál. És ami a nagyobb baj' Már két alkalommal is lemaradtunk, nincs jutalom, nincs mit elosztani, nincs vita sem. 'een ám, 4a „Nálam mindenei egyforma" Egy csoportvezető sirámai Kisköre — azóta kunyhószerű tákolmányokban. Azt megszüntették. — Hol laknak most a cigányok? — Bent a faluban. Az OTP adott n©kik negyvenezret, hogy vegyenek házat maguknak. Tíz százalékot kellett készpénzben kifizetni. A falubeli szomszédok nem valami szívesen fogadták őket, de aztán beilleszkedtek. Mindannyian dolgoznak. — Érdekli-e a lakókat a vízlépcső? — Nagyon is. Volt a művelődési házban előadás az öntözőrendszerről, sokan voltak. — Az építkezőket hogy fogadták a helybeliek9 — Nem a legjobban. A falu élelmiszerellátása jelentősen megjavult. Az építkezésen dolgozók sokat vásároltak. Elég gyakori volt az olyan hang, hogy felesznek, felvásárolnak előlünk mindent. Minden csoda három napig tart. Megszokták őket. CSENG A TELEFON. Az elnök felveszi a kagylót. Rövid párbeszéd, aztán visszajön az asztalhoz. — Hát ez egyszerűen fantasztikus — csapja össze a tenyerét. — Mi a fantasztikus? — Harminc íéxőhelyes bölcsődénk van. Benne 39 gyerek. Negyven férőhelyes óvodánk. ötven gyereket helyeztünk el. A napköziben a legszigorúbb rendelet írja ele, hogy a negyvenes létszámot nem lehet meghaladni, negyvenötén vannak napközisek. Telefonáltak az építkezésről, hogy vetessek fel még gyerekét órahosszat ácsorognak, mire a legutolsó járat vezetője végre beszállítja őket Egerbe, a munkahelyükre. A panasz nem új, minden évben ismétlődik, a téli hónapokban. Ismerik már a gépkocsivezetők és tudnak róla az AKÖV illetékesei is, mert nem egy panaszos levél megírásához vették már kezükbe a tollat a fagyoskodó, lemaradó bérletesek. Mégsem orvosolják a panaszt. Vajon miért nem veszik figyelembe, hogy a munkába igyekvő bérleteseknek valóban fontos időre beérkezniük munkahelyükre? Miért nem találnak olyan megoldást a zsúfolt keddi napokra is, ahogy hétfőn szokták, rásegítő járatot küldenek ki a faluba, hogy mindenki idejében beérkezhessen ? A végleges megoldást jogosan sürgetik a bérlettulajdonosok. eddig mindig csak csurrani, cseppent valami és ha nem is szólnak az emberek, látom rajtuk, valamit gondolnak, nem jó szemmel néznek rám. No, de nézze csak, én is azt mondom, nincs ez így rendjén. Tizenhét ilyen csoport van a gyárban, mint az enyém. Nem mondom, mind kap jutalmat, csak én nem, csak az én csoportom nem. Ez már kivételezés. Valakinek, vagy valakiknek nem tetszik a fizimiskám. Tehetek én arról, hogy az egyik ember nem olyan, mint a másik? En azt szeretném, ha mindnyájan egyformák volnánk ... — És csak mondja, csak mondja! Mondja, mintha most született volna, most csöppent volna bele a csoportvezetésbe, mintha nem left volna részese az új irányítási rendszer előkészítésének és megvalósulásának, mondja, mintha életében nem hallott volna a szocialista bérezés elveiről, az anyagi érdekeltség alkalmazásáról. Mondja és hangja mögött ott bujkál a gondolat: hát érdemes jófiúnak lenni? Hát ez a hála? Hát megértik az embert? Gondolom, idő kérdése és csak rádöbben ez a „jófiú” is, hogy divatjamúlt az m’ gondolkodása és ahogy mondani szokták: elmaradt néhány brosúrával. (pappi keket. A szülők az építkezésen dolgoznak, muszáj. A Tisza II. 250 ezerrel járul hozzá a költségekhez. Az ö gyerekeiket el kell helyezni. — Most épül az új bölcsödé. — Mennyi lesz a férőhely? — Negyven. — Nem kevés? — De, nagyon oooo Munkásszállás. Erre a szóra barakképületek jeleim ek meg képzeletemben. AZ ÉPÍTKEZÉS ' erű létén negyemeletes, színes lakó- házak emelkednek, lit élnek a DUNABEK. most már OVIBER emberei, a VTZÉP munkásai, műszaki szellemi gárdája. Belépek az egyik négyemeletes üvegajtaján. A takarítónő vizes rongya fényes csíkokat húz a kőlapon. Az első szoba üres. Hét ágy egymás mellett, katonás pnecíz- séggel beverve a f »1 "król vakít a tisztaság, a fűtőtest egyenletes melege elnyújtózik a szobában. A falak melletti vasszekrényeken ö'riöm- nyi lakatok lógnak. Bekopogok a következő ajtón. Az ágyon, gumicsizmás lábait lelógatva, zakóban, sálban hever egy fiatal férfi. Bemutatkozunk. Rédei Sándornak hívják, egy hónapja dolgozik az építkezésem, — Miért jött ide? — Közei van. Hevesen lakok. Jól fizetnek. — Mennyit? — Hét ötven az alapórabérem. meg ehhez jön tizenöt százalék. — Mi az a tizenöt százalék? — Azt nem tudom. Nem is kérdeztem. Meg tizenöt forintot kapok naponta különélést. A nősek többet kapnak. — Mennyire jöm ki egy hónapban ? — Kétezerkétszáz körül. Mindennel együtt, az egész. — Mire költi a pénzt? — Ebédre meg vacsorára. Aztán sört is szoktam inni. — A munkatársaival lakik együtt? — Nem, én könnyűgépkezelő vagyok. Az apámmal, meg a sógorommal vagyunk hárman egy szobában. — Mire gyűjti a pénzt? — Majd egy házra. Utána megnősülök. Ebből a pénzből csak futja. — Esténként mit szokott csinálni? — Kártyázunk, televíziót nézünk. Szombatonként van tánc. Megcsomózza a nyakán a sálat, indul dolgozni. Még- egyszer szemügyre veszem a szobát. A tágas ablakon besüt a téli nap. A virágállványon kaktuszok zöldellnek. A cserepekben, drótszáraikkal beszúrva, otthonról elhozott lilás-rózsaszínű művirágok díszienek. OOOO A MUNKAGÖDÖRBEN kezd formává alakulni a hatalmas mennyiségű beton. Az erőmű víz alá kerülő része épül, alakul. Már látni a rohanó víznek kiépített, vasbeton alagutakat. Az idén át kell adni a szivattyútelepeket, készen kell lenni a beeresztő zsilipekkel. Már a tároló töltését erősítik. Furcsa. Pár éve még csak beszéltek, írtak róla. Itt van a szemeim előtt, látom, hogy alakul. Furcsa. A teherautók dömperek percenként fordulnak. A gigantikus toronydaru méltóságteljesen lódul előre sínpályáján. Kisköre lendületben van. Lépést kell tartani vele. Szigethy András 1970. janink SS,, vasárnap
