Népújság, 1970. január (21. évfolyam, 1-26. szám)
1970-01-23 / 19. szám
Újabb halálos ítéletek További régiéi ele az iraki ösísseesküvésről HAGDAD: Megszakítás nélkül ülésezett szerdán Bagdadban az a háromtagú különbíróság, amelyet a január 21-ére virradó éjjel meghiúsított puccskísérlet körülményeinek tisztázására és a tettesek fe- lelósségrevonására létesítettek, összesen huszonkét halálos ítélet hangzott el; az ítéleteket azonnal végrehajtották. A bűnösnek talált és kivégzett személyek között aktív és nyugalmazott katonatisztek, rendőrtisztek, valamint polgári foglalkozású egyének voltak. A bagdadi rádióban nyilatkozatot olvastak tel, amely hangoztatta, hogy az elvetélt puccskísérlet értelmi szerzői az Egyesült Államok és Irán voltak. A nyilatkozat szerint az amerikai CIA kémszervezet két tisztjének irányításával Iránból fegyvereket csempésztek át iraki területre. A napvilágra került adaték szerint Daud Taher, a Bagdadban működő iráni nagykövetség első titkára volt az összeesküvők és külföldi támogatóik összekötője: Taher Kuwaitban hozott létre találkozót az összeesküvés vezetői és az iráni titkos- szolgálat főnöke között Ezen a találkozón — mint a Bagdadban közzétett nyilatkozat hangoztatja — olyan értelemben tájékoztatták az iraki összeesküvőket hogy az Egyesült Államok kormánya erősen érdekelt „a jelenlegi iraki rendszer gyors megdöntésében’’. Ugyancsak ezen a találkozón született megállapodás a fegyvercsempészésre, j Leszögezi a nyilatkozat azt is. hogy az összeesküvők — .elsősorban a nyugalmazott, magas rangú katonatisztek — szoros kapcsolatban állottak az 1958. július 14-i forradalom során megdöntött monarchiával. A közel-keleti hírügynökség megbízható bagdadi forrásokra hivatkozva arról ad hírt, hogy az iraki hatóságok már három hónappal ezelőtt tudtak a készülőben levő puccsról és állandó megfigyelés alatt tartották az összesküvőket. Katonatisztek egy csoportja beszivárgott a puccsisták közé és folyamatosan tájékoztatta a hatóságokat az előkészületekről. A rendszerhez hű tisztek azt az utasítást kapták, hogy látszólag működjenek együtt az összeesküvőkkel. A január 21-re virradó éjjel az említett tisztek a Bagdad közelében levő Ra- sld katonai táborba hívták az összeesküvőket, hogy —> mint közölték velük — harckocsikkal lássák el őket. Amint ezek beléptek a tábor területére, azonnal letartóztatták őket Az összeesküvés vezetőjét egy későbbi időpontban az elnöki palotába kísérték. A puccsista főnök abban a meggyőződésben lépett be oda, hogy hamarosan ő lesz Irak elnöke. Mielőtt tudomására hozták volna, hogy átadják a hatóságoknak, nagylelkűen földeket adományoztak az őt kísérő katonatiszteknek. Az iraki távirati iroda késő éjjel ismertette az összeesküvők negyedik,, hattagú csoportja felett kimondott ítéletet Csütörtökön hajnalban Irán bagdadi ügyvivőjét bekérették az iraki külügyminisztériumba. Jegyzéket nyújtottak át neki, amely azzal vádolja Iránt, hogy együttműködött az összeesküvőkkel. A külügyminisztérium egyúttal közölte, hogy Irán Két küldöttségvezető, a betegségből felépült Nguyen Thi Blnh asszony külügyminiszter és a Saigonból visz- szaérkezett Pham Dang Lam nagykövet, csütörtökön az 51. ülésen iismét elfoglalta helyét a vietnami kérdéssel foglalkozó négyes értekezleten. A tanácskozás azonban, elsősorban az amerikaiak negatív magatartása miatt, most sem mozdult el a holtpontról. Nguyen Thi Binh asszony a VDK küldöttségének vezetője, visszautasította az amerikai küldöttnek az előző üléseken ismételten elhangoztatott vádját, miszerint a vietnamiaknak a tárgyalásokkal szemben tanúsított „elutasító magatartása” _ juttatta az értekezletet zsákutcába és kényszerítette az amerikai kormányt, hogy a tárgyalások helyett a háború vietnamizálását helyezze előtérbe. „Éppen ellenkezőleg, — mondotta Nguyen Thi Binh asszony — a háború vietnamizálásának elkezdése és az annalk a sikeréhez fűzött amerikai illúziók juttatták zsákutcába a tárgyalásokat”. IV assz őrt ■ne&tiívtdk Madridba KAIRÓ; Háromnapos egyiptomi látogatása befejeztével Gregorio Lopez Bravo spanyol külügyminiszter csütörtökön délelőtt elutazott Kairóból. Lopez Bravót ott-tartózko- dása során fogadta Nasszer elnök. A külügyminiszter átnyújtotta Nasszernek Franco tábornok, spanyol államfő üzenetét, amelyben meghívja az EAK elnökét, tegyen hivatalos látogatást Spanyol- országban. Nasszer válaszüzenetet nyújtott át Lopez Bravónak. Az üzenet tartalmát nem hozták nyilvánosságra. Heves megyei Vegyesipari Vállalat felvételre keres egri. szilvásvárad! és gyöngyösi munkahelyére gyakorlattal rendelkező technikusokat építés- vezetőként. Fizetés megállapodás szerint Érdeklődni lehet: Eger, Kertész u. 11. sz. alatt, a főépítés-vezetőnél. Dinnyést és zöldségkertészt feles művelésre felvesz a kistokaji Üj Élet Mg. Tsz, 15 kh területre. Állami vállalatok, magánosok részére az egerszóláti Béke termelőszövetkezet megnyitotta a homokbányáját, melyből a szállítás esős időben is lehetséges. A rakodást is vállaljuk 30 Ft m3. T~T-ícn: Fgerszólát 4. do rack ára a helyszínen kifizethető. bagdadi nagykövetségének öt vezető diplomatája 24 órán belül hagyja el az országot. Követelték továbbá az Irak területén működő három iráni konzulátus: a bagdadi, a kerbelai, és a basrai képviseletek haladéktalan bezárását. A január 21-i puccskísérlet ügyében intézkedő bagdadi különbírósóg csütörtökön délelőtt hat halálos ítéletet hozott. A halálra ítéltek között öt katonatiszt és egy polgári személy van. Három további vádlottat életfogytiglani kényszermunkára ítéltek. Izraeli Ült" támadás Izraefli légi deszantegysé- gek ideiglenesen elfoglalták a vörös-tengeri Shadwan korallszigetet, amely a Szu- ezi-öböl déli torkolatától 32 kilométerre fekszik az afrikai part közelében, A hadműveletről kiadott izraeli jelentés szerint a támadók birtokba vették a szigetet és az ott levő egyiptomi radarberendezéseket. Az akció során kilenc izraeli katona vált harcképtelenné. A jelentés azt állítja továbbá, hogy a sziget térségében megsemmisítettek két egyiptomi torpedónaszádot. Az izraeli támadás célja egy Tel Aviv-i szóvivő bejelentése alapján nem a sziget megtartása, hanem megtorlás volt. Tereprendezési, vízrendezési, talajvédelmi kivi-; felezéseknél DÓZEROS — KOTRÓGÉPÉÉ — KUBIKOS földmunkát vállalunk "I ZTÁRSULAT, Pétervásár*. A FEKETE PÁRDUC ÜGYE WALDHEIM POZITÍV ÁLLÁSFOGLALÁSA A MÜLT ÉV VÉGÉN s az új esztendő elején a bűnhullám állandó növekedése miatt amúgyis __ nyugtalan amerikai közvéleményt két nagyobb jelentőségű eset foglalkoztatta. A Fekete Párduc ügy és a Yablonski- gyilkosság. Yablonszki szakszervezeti vezetőt —. aki az amerikai bányászszakszervezetben lévő csalás és korrupció leleplezését ígérte —, mint ismeretes, január elsején gyilkolták meg, feleségével és leányával együtt. Csütörtökön azt jelentette az FBI, hogy elfogott 3 férfit, akiket ezzel a — nyilvánvalóan politikai — gyilkossággal gyanúsít. UGYANCSAK csütörtökön érkezett a híre annak is, hogy a Fekete Párduc nevű szélsőséges amerikai—néger szervezet két tagjának decemberi meggyilkolását egy chikágói hivatalos vizsgálat „jogos önvédelemnek” minősítette. A Fekete Párduc tagjai azt állítják: két emberüket (az egyik a vezetőjük) álmukban lepték meg és lőtték le a razziázó rendőrök, szó, sem lehetett tehát tűzharcról, miként a rendőrség állítja. Érdekes, hogy a szakértők is azt mondják: a golyónyomok cáfolják a rendőrség „jogos önvédelem” — szövegét. A jelek tehát — a chikágói hivatalos megállapítás ellenére is — arra mutatnak, hogy ezúttal maga a rendőrség követett el politikai gyilkosságot Ugyanaz a rendőrség, amely, ha igaz, a Yablonski ellen elkövetett politikai gyilkosság tetteseit most elcsípte. EURÓPA ÜGYÉBEN érkezett néhány érdekes hír a csütörtöki napon. Kurt Waldheim osztrák külügyminiszter a TASZSZ tudósítójának adott nyilatkozatában leszögezte: a Varsói Szerződés országainak prágai tanácskozása, illetve a nyilatkozatban foglalt javaslataik kedvező alapot teremtenek az európai biztonsági értekezleí minden országa számára elfogadható napirendjének kidolgozásához. 10 százalékos árengedmény hoi/vh—x H02/V—X H03/V—X H04A/HI—V H04/IH—VH H05/I—H típusú javítását viliink 2 hőnapos átfutással 10 % árenged mennyei Árengedmény nélkül azonnal csereszivattyút biztosítunk. Thorez Külfejtéses Bányaüzem, (Visonta, Déli-akna). Telefon: Visonta — 15/42-63 mellék. Ügyintéző: Tősér Balázs. A Füzesabonyi Állami Gazdaság felvesz építőipari művezetőket 5—10 éves építőipari kivitelezői gyakorlattal. Továbbá kőműves, asztalos és ács szakmunkásokat, lakatost csoportvezetői beosztásba, jó kereseti lehetőséggel. Idénypótlékot, különélést fizetünk. Útiköltséget megtérítjük, vagy naponkénti hazaszállítást végzünk. Munkásszállás, üzemi konyha van. Jelentkezés a gazdaság központjában: Füzesabony—Pusztaszikszó. 1070. január 23-, péntek Szövetkezetpolitikánk időszerű kérdései Irta: Holló Endre A szövetkezeti mozgalom mind hazánkban, mind .világviszonylatban régi múltra tekint vissza. Nálunk ismeretesek az értékesítési és fogyasztási, valamint a felszabadulás után a termelőszövetkezetek különböző formái. A szövetkezetek célja általában az erők és eszközök egyesítése, közös kihasználása a szövetkezeti tagok érdekében. Ezt a célt különböző társadalmi rendekben, sőt azonos társadalmi rendék különböző gazdasági mechanizmusaiban változó sikerrel tudták a szövetkezetek megvalósítani. A szükségszerűen változó gazdasági mechanizmus törvényszerűen befolyásolja a szövetkezetek működését, a működés eredményességét és azokat az elveket, amelyeket az államhatalom, a szövetkezeti mozgalommal szemben érvényesít. A szövetkezetpolitikai elveket hazánkban több ízben vizsgálták. 1948-ban foglalkozott először ezen elvek vizsgálatával a párt és a kormány. Az akkori idők viszonyainak megfelelő határozatokat azonban az akkor érvényesülő gazdasági mechanizmus eltérítette a helyes irányból. 1937-ben megkezdődött a szövetkezetpolitikai gyakorlat, s a saöveÜ&ezetpolitikai elvék korszerűsítésének folyamata az „Agrárpolitikai tézisek” kidolgozásával. Ennek folytatásaként született meg a mezőgazdasági termelőszövetkezetekről, valamint a szövetkezeti tulajdon, s földhasználat továbbfejlesztéséről szóló törvény. Fontos állomása volt a szövetkezetpohtika fejlődésének az MSZMP KB azon megállapítása, hogy a mező- gazdasági, kisipari és a fogyasztása szövetkezetek azonos elbírálás alá estek. [TI A párt és a kormány a fentebb említettek alapján kellő figyelmet fordít a szövetkezetekre. Ez természetes is, ha társadalmi és gazdasági súlyúitat, jelentőségüket tekintjük. Néhány számadat jelentőségük illusztrálására. Országosan kereken 2800 mezőgazdasági, 1100 ipari, és csaknem 600 fogyasztási szövetkezet működik. A szövetkezeti tagolt száma meghaladja a kétmilliót. Itt dolgozik az aktív keresők egyhar- mada. A szövetkezeti mozgalom kiterjed a népgazdaság olyan fontos ágaira, mint a mezőgazdaság, az ipar, a kereskedelemi és kibontakozóban van egyéb területeken. Megyénkben a mezőgazdasági termelőszövetkezetek a földterület 53,4 százalékán gazdálkodnak, és a mezőgazdasági termelési értéknek 55,2 százalékát adják. A fogyasztási szövetkezetek a megye kiskereskedelmi forgalmának 44,7 százalékát bonyolítják. Az ipari és építőipari szövetkezetek a javító és szolgáltató tevékenységen túl a megye ipari termelésének 5—6 százalékát állítják elő. A megye összes dolgozóinak 34,4 százaléka a szövetkezeti szektorban van foglalkoztatva. A szövetkezetek jelentőségét emeli az a ma már nemcsak ismert, hanem elismert tény is, hogy a kis- és középméretű üzemek gyors alkalmazkodásra képesek, rugalmasan reagálnak a piac igényeire és szerepük a nagyarányú koncentráció mellett hézagpótló. Ezek az üzemek gazdaságosan meg tudják oldani a kis szériájú, vagy egyedi darabok előállítását. Jelentős a szövetkezetek társadalmi szerepe is. Anélkül. hogy a kérdést részletesen taglalnánk, meg kell említeni, hogy az állami válla- latoklial eilentétben,a nyereség! érdekeltségen túl, a tagsági érdekeltség elve is érvényesül. Ilyen eset például: a termelőszövetkezetekben a tagság lehetőség szerinti teljesebb foglalkoztatása érdekében viszonylag alacsonyabb nyereséget biztosító termékeket is előállítanak, vagy a fogyasztási szövetkezetek a tagsági érdekek miatt esetenként ráfizetéses tevékenységet is folytatnak. Társadalmi szerepük megnyilvánul a tagság tudatának formálásában, a közösségi embertípus kialakításában. Mindezeket az előnyöket, a szövetkezeti mozgalom pozitív oldalait felmérve önként kínálkozik az a megállapítás, hogy a szocialista államnak segítenie kell a szövetkezeti gazdálkodás eredményességén. Ehhez azonban tisztázásra szorulnak a szövetkezeti mozgalom alapelvei nemcsak a mezőgazdasági, hanem a kisipari és a fogyasztási szövetkezetekben is, és meg kell alkotni az egységes szövetkezeti törvényt. t2.| Az MSZMP Központi Bizottsága mellett működő Szövetkezeti Munkaközösségben az évek óta folytatott felmérések, elemzések és viták azt az egységes álláspontot alakították ki, hogy rendszerünkben a szövetkezetek szocialista szervezetek, önállóan gazdálkodnak, gazdálkodásukban az egyéni és csoportérdeket összhangba hozzák az össz társadalmi érdekkel. részesei a szocialista tervgazdálkodásnak. Ez a megállapítás tisztázza egyes személyek és vállalatok szemében a szövetkezetek „polig tikai státuszét”. Vietnami értekezlet