Népújság, 1970. január (21. évfolyam, 1-26. szám)
1970-01-18 / 15. szám
T Megyénk az irodalomban Egy múlt századi szerb író egri tárgyú regénye Egert történelmi sorsa állította az irói érdeklődés középpontjába. S az csak örvendetes dolognak tekinthető. hogy az érdeklődésnek ebbe az immáron több százados hagyományába kelet- európai motívumok is belejátszanak. E sorozatban már szó esett a lengyel Cza- hrowskiról s a magyar és szerb írónak, költőnek egyaránt jeles Vitkovics Mi- hályról, ma pedig a szerb realista próza egyik úttörőjét, Jakov Ignjatovicot és az egri vonatkozású művét kívánjuk bemutatni. A múlt századi, magyar- országi szerb irodalomnak vitathatatlanul egyik legjelentősebb képviselője volt Ignjatovic. 1822-ben született a Duna-kanyar méltán leghíresebb városában, Szentendrén egy tehetős szerb polgár második gyermekeként. ősei még Carnojevic pátriárka idejében (XVII. század) vándoroltak Magyarországra, akkor, amikor Eger utcáin is feltűntek a szorgos, új otthont kereső szerb kereskedők meg iparosok. A kis Jasa a leghíresebb magyarországi szerb település szülötte volt hát; érthető is ebből a szűkebb pátria iránti ama rajongás, mely majd minden írását színezi. A szülőföld megejtő szépségének élményét így rögzítette egyszer: „Tudjátok, merre van Szentendre? Ez a kis város a Duna jobb partján fekszik, Buda, Visegrád és Esztergom között, mely a leghatalmasabb magyar királynak, Korvin Mátyásnak és Nagy Lajos atyjának, Ró- bertnek és az esztergomi hercegprímásnak a székvárosa volt. Gyönyörű táj! A városka előtt a „kis Duna”, vagyis a Duna egy mellékága; szemünk előtt termékeny falvakkal teleszórt szikor hosszú vándorlásai után Magyarországba érkezett — elragadtatással fogadott és dicsőített. Ignjatovic módos és nagy rangot viselő nagybátyja házában együtt lakhatott a híres poétával. Alighanem az ő hatására is lett később íróvá. Persze, míg ez valósággá lett életében, meg kellett járnia neki is az élet poklát: volt jogász Kecskeméten; azután felcsapott huszárnak; 1848- ban a forradalmi eszmék mellett kötelezte el magát — főműve, a Respektus Vészei c. regény a magyar szabadságharc szép krónikája! — a világosi bukás után emigrációba kényszerült; majd hazatérése után egy ideig díjazás nélkül vállalta az 1925-ben Pest—Budán alapított első modern szerb folyóirat, a L etopis szerkesztését; végül Újvidékre költözött, ahol életműve javát is megalkotta. Kalandos élete során páratlanul gazdag írói élményanyag birtokosa lett, s csak sajnálni lehet, hogy nem mindig volt türelme e szin- pompás életanyag esztétikailag kifogástalan kidolgozására. így is a realista szerb próza egyik kiválósága, úttörője lett. Életművének egyik leg- színpompásabb, talán a legtöbb poézist nyújtó darabja a V éjünket nemzetünkért című, „hazafiasán romantikus”. a délszláv népmesékben és hősi énekekben gyökerező regénye, mely Eger tájaira is elkalauzolja a szerb olvasót. A téma a török hódítók kegyetlensége, mely Ignjatovic korában még élő valóság volt a Balkánon, a szerb óhazában. A főhős, Vojno Radic, akár egy szerb népének hőse is lehetne; sorsa, küzdelme a szerb népsorsot és a szabadságért vívott küzdelmet szimbolizálja. Míg Radic Arábiában harcol, szerelmét, a szép Andjeliját a török elrabolja és hárembe hurcolja. Vojno hazatér a háborúból, kiszabadítja kedvesét, de feleségül — a szokások miatt — már nem veheti, mert And- jelija a háremben „letört virág” lett, s hogy mégis gyógyulást találjanak a sebekre, mindketten elhatározzák: egész életükben a török ellen fognak harcolni. így jutnak el Magyarországra is, illetve Egerbe a híres 1552-es ostrom előestéjén. Gondolkodás nélkül állnak Dobó István szolgálatába. s a félelmetes török túlerővel folytatott harcok során derekasan helytáll Vojno is, Andjelija is. Egy alkalommal a törökök egy csoportja Andjelijára támad, el akarják rabolni, ám Vojno — hogy kedvesét megmentse — végső kiútként kardját a lány mellébe szúrja. Vöjnot társai segítik, a török visszavonul, de magával viszi Andjeliját is — aki persze nem sebesült meg halálosan. Felgyógyulása után újra rabnő lesz. ismét el kellett hát válnia szerelmétől. A megoldás valóságos ballada: Vojno elesik a csatában Andjelija élete megron- tójával, az őt fogságban tartó Oszmán pasával végez, majd önkezével vet véget saját életének is. Mi maradna más hátra — a néphiten alapuló történetben — minthogy a török — látva Oszmán csúfos veszését — elvonul a vár alól. Olyan ez az egész történet, mint egy guszla mellett előadott szerb népének s csak öröm számunkra, hogy Eger ilyen jelentős szerepet kapott benne ... Lókös István Ötvenéves Csanádi Imre Otven éve — 1<)!2U. január 10-én született a mai magyar líra egyik jelentős művelője, Csanádi Imre. Sorsa a háború forgószelébe került huszonévesek kálváriás, harcos, férfit érlelő útja. Szorgalma és korán megmutatkozó szellemi fogékonysága révén túllép faluja határán, Győrl'fy- kollégista, baloldali eszmék tüzesszívű szószólója, katona, hadifogoly — harminchárom esztendős, amikor első kötete, az Esztendők terhével napvilágot lát. Azóta megjelent műveit is mély nyelvi kultúra, a magyar költészet hagyományainak korszerű formában való fölhasználasa. színes költői tehetség jellemzi. Füstös akácvirágok fehéren vakítanak, fűben százszorszép-pöttyök fehéren vakítanak. Tenyérnyi pázsit izzik trópusi éjszakaként, tenyérnyi pázsit robbant tengernyi fényt. Mikor a teremtő Május csihol csodát: idétlen délibábok házak-paloták. Aranyos röslelkedésbe vész minden kiagyalt ábra. Erdők és mezők örvénye ránt friss mámorába. Akácvirágok-százszonezépek vakítanak. Ős-édenében hempereg ős-istenünk, a Nap. ZELK ZOLTÁN: Egyszál ingben, mezítelen talppal, a tél göröngyös tócsáin át futott hozzám s bebukva az ajtón, mellemre zuhant az a leány. Kuporogva megült a fotőjben — nem illett hozzá most, semmi fény, nem illett a szép fiatal térdek most szűnő nyári mosolya. Fölemelte lassúdan a csészét s félúton eltölt a mozdulat — úgy bámult a kihűlő teába, mint kútba hajdan a kis cseléd. Apja voltam? bátyja? szeretője' mindenképpen rokona, hiszen a rémület vert tanyát szívében, s megőszült egy pillanat alatt. Megnyugodva? Csak letörölt könnyel ment el aztán. Kucsma és kabát. De én láttam, kusza, fehér hajjal mezítelen fut az úton át! I J i get: azon túl a „nagy Duna”, amott egy római kőhíd ma- ^ rudványai; hajdanában ró-^ mai légiók keltek át rajta. A ^ városka mögött és bal olda- ^ Ián csupa szőlőskert, meg| gyönyörű hegyek, a visegrá-S di erdőkkel szemközt. Ma- 5: tyás, meg a többi király itt ^ vadászott gyorslábú őzekre, § szarvasokra. Aztán az a ^ szép völgy Szentendre, Po- ^ máz és Buda között, mint^ valami ősi amfiteátrum, a szomszédságban az ősi fe- ^ hér Budavár híres fürdői- ^ vei! És Budával szemben^ Pest. Ha fölkapaszkodsz a ^ Sashegy ormára, a kék Du-^ nán túl a messzeségben kék- ^ lö ködös váci hegyeket lá-S tod, a visegrádi oldalon pe-| dig a Dunát, amint nagyot s kanyarodva siet Magyaror- § szág szíve felé.” > S Ez a kis szemelvény már^ sejteti azt is: merre tágul- $ hatott a felcseperedő gyér- ^ mek szemhatára, merre vit- ^ te a sors — mely egyébként^ eléggé mostoha volt hozzá ^ — a diákévek alatt. ^ Vác, Esztergom és Buda; ^ mindhárom még a gyermek- ^ kor élményvilágát motiváló-^ meghatározó színtér — de ^ megintcsak életreszólóan. A ^ legjelentősebb közöttük két- ^ ségtelenül Buda, no meg afc Tabán, ahol a szigorú, a ^ spártai eszményeknek hódo-ij ló nagybácsi vélt; no meg^ néha valóságos rigolyái mel-g lett az első nagy irodalmi ta- s lálkozást is átéli. A szerbi irodalom olyan jelesével ta-i Iái kozhatott itt, mint Simáig Milutinovic-Sarajlija, „a ro- ^ mantikus vándorköltő”, akit^ a nesti szerb ifjúság — mi-í január 18., vasárnál» Kondor György emlékére Halálának huszonötödik évfordulóján Negyedszázada pusztították el a dachaui Iconcent- rációs táborban Kondor Györgyöt, modern szocialista képzőművészetünk nagy ígéretét, öt nappal korábban töltötte be a huszonnégyet; annyi idős volt tehát, mint ma egy végzős művésznövendék, aki éppen elindul pályáján. Kondor Györgynek kezdő korban kellett befejeznie egy olyan művészpályát, amely rövidségében sem csupa művészetből állt, amely néhány évre kiszabva is több proletárküszködést és mozgalmi harcot termett, mint nyugodt pillanatokat az alkotásra. A pesti munkásfiú 14 esztendős korától gyárban dolgozott, 16 éves volt, amikor bekapcsolódott a munkás- mozgalomba, s nemcsak nagyszerű jelkép, nagyszerű tény is. hogy ugyanekkor, tizenhat éves korában lett kiállító művész. Mint munkás és mozgalmi aktivista, a szociáldemokrata pártban, meg az ifjúsági mozgalmai irányító OlB-ban végez legális és illegális munkát, Óbuda és a Terézváros munkásfiataljait irányítja; mint művész, 1940-ben egyik újjászervezője és titkára a Szocialista Képzőművészek Csoportjának. Munkásmozgalmi harcosként a függetlenségi mozgalom egyik előkészítője, művészként sikeres kiállítója a csoport tárlatainak. Szocialista forradalmárként agitál, szervez, életét kockáztatja, szocialista művészként vitát vezet, ugyancsak szervez, erős ' képeket, tömör grafikákat alkot. És ez csak látszat-párhuzam, a harcos és az alkotó egy, ezt müveinek szellemén kivid életútja is bizonyítja. Illegális tevékenységért tartoztatják le és Ítélik háromévi feayházra 1942-ben, de a rács mögött tovább komponálja grafikáit és festményeit, s a fegyházai követő koncentrációs táborban is — így szól róla az utolsó híradás — dolgozik, ha dolgoznia lehetséges. Művészként, szocialista alkotóként emlékízünk rá. A kezdeti, úgyszólván csodagyerek-évek tájképei után kemény, keserves témákról fest kemény, keserves és fenséges müveket, 1942-ben Munkaszolgálatosok a börtönudvaron című vásznát, 1943-ban a Börlon- sarkot, amelyek éppúgy művészi lázadással teltek, mint a Börtonműhelyben című rajz 1944-ből. önarcképén sokat szenvedett, elszánt arc tekint ki a merészen modern kompozícióból. olyasféle meggyötört tekintet, mint legismertebb müvének, a Hajnal a vonaton szén rajzának meggyötört, de kubisztikus, diadalmas rendbe rendezett proletár arcai. Életműve töredékként is monumentális. Négy hónor) választotta el attól, hogy megérje a felszabadulást. #. Gy. Egyszeri ingben i Akácvirágok — százszorszépek
