Népújság, 1970. január (21. évfolyam, 1-26. szám)
1970-01-15 / 12. szám
\z üj Évtized küszöbén azt a kérdést tettük fel néhány vezető TUDÓSUNKNAK, HOGY AZ 1970—Kft ÉVEK KÖZÖTT MIT VÁRNAK SAJÁT SZAKTERÜLETÜK FEJLŐDÉSÉTŐL? Stít éve jeleit meg a Háború és béke Jánossy Lajos akadémikus, a Központi Fizikai Kutató Intézet igazgatója, egyetemi tanár, az MTA alelnö- ke: Egy évvel ezelőte egy körinterjú során engem is megkerestek egy kérdéssel: „Miként változtatja meg a technika fejlődése az emberiség egészének életét, sorsát a kétezredik év beköszöntőig?” Ekkor elmondottam, hogy erre a kérdésre nehéz lenne a tényleges valóságot éppen csak megközelítő választ is adni, hiszen tapasztalataink egyre inkább azt mutatják, hogy a tudomány, a technika fejlődése legtöbb esetben a várttól eltérő eredményeket produkál. Amit egy évvel ezelőtt 3 évtizedre előrevetítve elgondoltam, most az elkövetkező egy évtizedre vonatkoztatva is igaznak tartom. A fejlődés várható legérdekesebb kérdései egyikének tartom, mennyiben sikerül az elkövetkező évtizedben megoldani az eddig csak bombákban felhasznált fúziós energia békés célú alkalmazását, vagy gyakorlatban és széles körben hasznosítható módszereket kidolgozni a nagy tömegben feltalálható tórium hasadási energiájának felhasználására. A technika fejlődésének ezek a remélt eredményei — vagy közülük akárcsak egyik is — óriási, ma még nem ismert és várható rendkívül olcsó energiaforrásokat szabadítanának fel és adnának az emberiség rendelkezésére. Milyen technikai újítások és mikorra váltják valóra ezeket az — elméletileg már mindenképpen megalapozott — elképzeléseket, még nem tudjuk. Egy dologra azonban — és nemcsak a fúziós energiával kapcsolatban — a kérdés felmerültekor és a továbbiakban is állandóan figyelmeztetnünk kell. Sokakban él a tévhit, hogy a jövőben majd korlátján mennyiségben rendelkezésre álló és olcsó energia az emberiség problémáinak döntő többségét megoldja. De ez nem így van — az energia nem minden. Az ipari költségeknek az energiafogyasztás csak kisebb része és ha ezt a részt igen jelentősen csökkenthetnénk is, csak annyit jelentene, hogy a rendelkezésre álló munkaerő kisebb hányadát kellene fűtőanyagok előállítására használni és így több terméket és olcsóbban tudnánk előállítani. Ennek kihatása azonban lényegileg azonos lenne bármely más, a munka hatásfokát növelő felfe-, dezéséveL Az olcsó, vagy akár m-- gyen energia még nem jelenti a földi paradicsomot,' Nagy segítség az árubőség megteremtésére és az kedvező a társadalom szempontjából, de önmagában még nem jelenti az emberiség boldogságát Az USA- ban például az egy fore eső fogyasztás jelentősen meghaladja bármely más orgzág fogyasztását, az emberek milliói sokat szenvednek politikai és társadalmi problémáktól. A vietnami háború milliók számára jelenti a rettegést, a faji megkülönÁ tudomány jövő évtizede A politikai, társadalmi fejlődés tartson lépést a technika robbanásszerű fejlődésével böztetés a lakosság jelentős százalékát tölti el elkeseredéssel, de mindezen túl a hihetetlenül kiélezett kapitalista konkurrencia miatt mindenki egzisztenciális problémákkal küzd. A technika robbanásszerű fejlődése mellett elengedhetetlen, hogy a politikai és társadalmi fejlődés lépést tarthasson ezzel, mert csak ez teremtheti meg az előfeltételét ann.„ hogy az emberiség ny igodtan élvezhesse munkájának gyümölcseit. Sokszor már közhelynek tűnik, de ez marad az emberiség sorsdöntő kérdése a technika és tudomány sokszor fantasztikusnak tűnő eredményei évtizedeiben^ is; hogyan lehet a háború veszélyét elhárítani az emberiség feje felől? Amíg ez a veszély nem szűnt meg, a termelés igen nagy részét foglalja le, vonja el az élelmiszert, ruhát, lakást, vagy akár nagyobb értékű fogyasztási javakat váró emberektől az agresz- szióra, vagy agresszió elleni védelemre történő felkészülés, és ez köti le nagymértékben a tudományos erőfeszítéseket. Nem ismeretlenek azok a milliárdos nagyság- rendű számok, amelyek önmagukban megmutatják, hogy a gazdaságilag fejletlen országok embertelen nyomorát szinte egy csapásra meg lehetne szüntetni a fegyverkezésre fordított kiadások egy részével. Mindezen túl azonban az emberiségnek viszonylagos anyagi jólétben élő része sem élhet mindaddig nyugodtan, amíg a háború veszélye fenyeget ' Száz éve került ki a nyomdából a Háború és béke utolsó kötete. A munka első évében Tolsztoj elkészítette műve előszavának néhány változatát de a végleges előszó csak a tizenötödik variáns lett. EZ képet adhat arról, hogyan is születik a halhatatlanság ... Tolsztoj állandóan javít, könyörtelenül rövidít, változtat A Eosztov famíliát először Plohojnak, Tolsztojnak, Prosztojnak, Prosztov- nak nevezi, csak a hosszú vándorlás után nyernek végvát elveszi az élettől és művének adja. Ettől lesz műve gyönyörű, élete pedig szerencsétlen” — írta Tolsztoj. Az író felesége, Szofja And- rejevna visszaemlékezése szerint „Lev Nyikolájevics- nek egyszerűen nem volt élete; talán csak a vadászat volt kivétel, amit szeretett, mert összekötötte a természettel, magányos sétáival, gondolataival.. Tíz év múlva Lev Tolsztoj így nyilatkozott William Ralstowne angol irodalom- történész.. :k: „Őszintén mondom, nem tudom, olvasművészi fejlődésének útján. Lenin hét cikket szentelt Tolsztojnak, s ez mutatja, milyen jelentőséget tulajdonit neki az orosz társadalmi életben. Lenin szerint a tolsztoji örökség az orosz forradalom tükre, amelyben egész korszak tükröződik • 1861-es jobbágy-felszaba ’ tástól az első, 1905-ös on . forradalomig. Tolsztoj szállóigévé lei: mondása, hogy a könyveknek is megvan a maguk sorsa. A Háború és békén r ; rendkívüli sors jutott osztályrészül. Ez a könyv kéiEgy régi illusztráció: Bolkonszkij AusterL alatt — D. Smarinov rajza. V A; *. ¥ < ;: y. Kézirat a Háború és békéből, a borogyinói ütközet vázlatával. L .f CcV.'zJv * • leges formát a Rosztov névben. Munka közben az író felhasználta családi emlékeit is, bár félreérthetetlenül kijelentette, hogy hősei „kitaláltak, prototípusaik még számomra sem léteznek, sem a mondában, sem a valóságban”. Ennek ellenére egyes jellemvonásokra ráismerhetünk. Bolkonszkij herceg az író nagyapjára, Volkonszkij- ra emlékeztet, Marja hercegnő az író édesanyjára, Szonya Tatjána Jergolszka- jára, Tolsztoj nagynénjére és nevelőnőjére. Natasa Rosztova mintegy ötvözete a Bjorsz nővéreknek, akik közül az egyik Tolsztoj felesége lett, a másik pedig nagyszerű visszaemlékezést irt Jasznaja Poljanáról, ahol a Háború és béke megszületett. Tolsztoj, saját szavai szerint öt évig dolgozott könyvén, de ha az 1873-as kiadás átdolgozását is beleszámítjuk, 7—10 évig. Ezután az író már érintetlenül hagyta művét „A költő évei legjasák-e majd műveimet száz év múlva, vagy elfelejtik őket száz nap alatt” Bár Tolsztoj művének száznapos életéről sem volt meggyőződve, az első száz év bebizonyította a „Háború és béke’’ halhatatlanságát Tolsztoj életében tizenkétszer adták ki Oroszországban és 76-szor külföldön (13 országban). Halála után több tucat kiadásban jelent meg a világ 40 országában, hazájában 200-szor adták ki, egyre növekvő példányszámokban. Az utolsó kiadások négyszázezer példányban készültek. Tolsztoj művészetét Lenin úgy jellemezte, mint lépést előre az egész emberiség szer született de sohasem halt meg. A második világháború éveiben, amikor a Szovjetunió a hitleri hordák - kőd vívta élethalál harcát, újra Tolsztoj halhatatlan művére irányult az emberiség figyelme. 1943 februárjában Churchill felesége irta: „Íme, egy könyv azoknak, akik meg akarják érteni Oroszország határtalanságát és titokzatosságát.” Ez a „titokzatosság” — a szovjet nép lelkiereje, ez a „határtalanság” — végtelen irtózás attól, amit a háború jelent, attól, ami Tolsztoj szavaival élve, „ellenkezik az emberi ésszel és az egész emberi természettel”. Vlagyimir Kornyllov (APN) 25 éve halt meg Vándor Sándor Tehetsége teljében, 44 éves borában gyilkolták meg a nyilasok Sopronkőhidán, alig néhány héttel Budapest íel12. — Ezek — magyarázta — testsúlyukhoz képest viszonylag kevesebb szimpat- ront kaptak, mint az egér. Fokozatosan növelnem kell az adagot. Némi ellenérzés, amint látta, még lappang köztük, de már nem bocsátkoznak azonnal harcba. Egyébként is nagyon nehéz eltalálni a megfelelő mennyiséget, a testsúly egyedül nem mérvadó. Fej, fajta szerint, sőt még egy családon belül is, egyedileg is más-más lehet a dózis-igény. Csak kuriózumként említem, hogy a nőstényeknél például általában több szinpatron kell a barátkozási készség kialakításához. mint a hímeknél... Körbe intett a fehérre meszelt falú, ragyogóan tiszta, friss fűrészporral felszórt padlójú pincében. — Bemutathatnám még birodalmam többi lakóját, a párosítás és a kezelés más változatait, olyant is. ahol kettőnél több állatot tartunk együtt, anélkül, hogy kölcsönösen kárt tennének egymásban ... Azt hiszen azon1970. január 15, csütörtök ban, a lényeg már tisztán áM maga előtt A vendég elgondolgozva simított végig tar fejebúbján. — Az a kérdés, hogy mit ért a lényegen? Mindössze arról győződtem meg, hogy kegyed és a professzora kotyvasztott egy szimpatron nevű vegyszert, orvosságot, csoda balzsamot, amitől a macska összepuszizkodik az egérrel, barátkoznak olyan emlősök és csúszómászók, amelyek egyébként, enyhén szólva, nem rajonganak egymásért... Talán a skót viszkiből volt kevés, de a látottak tudományos célját hasznát, jelentőségét nem fogtam fel. Bevallom, olyan benyomásom támadt, hogy maguknak cirkuszba illő mutatványokat sikerült produkálniuk, bár kétlem, hogy ez állna szándékukban... Remélem, nem sértettem meg? — Ugyan — legyintett Andrea —, a tudományban a kételkedés visz előbbre. Jó, jó, nehogy a fejemre olvassa, hogy ez a bölcs mondás nem tőlem származik tudom magamtól is... Nos, megpróbálok válaszolni a kérdéseire, már amennyire tőlem telik. Egy helyreigazítással kell kezdenem. Ezt a bizonyos vegyszert, a szimpat- ront nem tettem találtuk fel, Axnbrózy szólóban kísérletezte ki. En ebben a téeszcsében csak amolyan magatartóim rendben Béla céduláit. Amit a szimpatrónról tudok, ezekből tudom. — És mit tud? — Azt, hogy van egy tulajdonsága, a rokonszenv érzése, amelynek kialakulását, kiváltó tényezőit mind ez ideig, Ambrózy zseniális felfedezéséig lényegében nem ismerte a tudomány... — Bocsánat — vágott a san kvalifikált állatgondozó vagyok. Többnyire itt a pincében és a kertben, a kifutók: körül tanyázom. És én szavába Honda —, hogyhogy nem ismerte? Igaz. Madách is írt valahol arról, hogy rejtélyes bíró a rokonszenv, istenhit, s ha elpártol, meg is ölhet... Beszélünk érthetetlenül támadt rokonszenvről is, és így tovább. Rendben van. De azért nagyjából köztudott, hogy a szép, harmonikus külső általában szimpátiát vált ki. És két hasonló megjelenésű ember, vagy állat közül többnyire a kisebbik nyeri el a ro- konszenvünket Nem titok, hogy a szőkék és a kéksze- xnűék még a közértben is előnyösebb kiszolgálásban részesülnek, továbbá, hogy az úgynevezett fotogén arc a televízió képernyőjén, vagy a magazinok címlapján száz meg százezer szavazatot jelenthet egy politikusnak a választási harcban. Aztán a kellemes hang, a csinos külső. a fürge mozgás... szóval rengeteg ismert, hangsúlyozom, ismert tényezője van a rokonszenv létrejöttének. — Itt most nem a külsőségekről van szó — folytatta volna a magyarázatot a lány, de a látogató ismét félbeszakította. — Jó, beszéljünk a belsőségekről. Elnézést a szójátékért. Szimpatikussá válhat, megnyerheti rokonszenvün- ket, befolyása alá kerülhetünk olyasvalakiknek is, akiknek külseje nem hogy nem megnyerő, hanem első látásra kifejezetten ellenszenves. Shakespeare Ric- hardja púpos és sánta, ravaszsággal, hízelgéssel, zseniális színleléssel mégis elbűvöli, lenyűgözi, magába bolondítja korábbi ellenségeit. (Folytatjuk'} szabadulása előtt. A magyar munkásmozgalom kiváló harcosát, kóruskultúránk és zenei életünk hivatott művelőjét vesztette éL a fiatal mu- asikusban. Vándor Sándor 1901-ben született, zenei tanulmányait Lipcsében végezte. Olasz vándor-operatársulatoknál kezdte pályáját mint korrepetitor és karmester, majd Berlinben működött. A harmincas évek elején jött haza, Magyarországra; elvállalta a soproni színház karmesteri állását, később Miskolcra, onnan pedig a fővárosiba került. Szerzői estjét 1935-ben melegen fogadta mind a közönség, mind a szakmai kritika, műveivel külföldi pályadíjakat is nyert. A munkáskórusok tevékenységének irányításába ez idő tájt kapcsolódott be, dinamikus egyénisége friss vérkeringést hozott az avult „dalárda-stílust’* művelő szervezet munkájába. Vándor Sándor tanítványai 1936-ban alakítottak önállói énekkart, amelyet „a munkásmozgalom Vándor-kórusa” címen ismert és szeretett meg a hallgatóság. Tagjai a Szalmás-kórusból kivált kommunistákból verbuválódtak,' — életükhöz az aktív mozgalmi munka éppúgy hozzátartozott, mint a rendszeres énekkart próba. Az együttes gazdag repertoárját zenei igényesség és haladó világnézet jellemezte. Vándor, a finom ízlésű, kitűnően képzett muzsikus felismerte, hogy a munkásikórusok fejlődésének, megújulásának egyetlen útja a Bartók és Kodály által kijelölt irány. Magyar és nemzetközi fclklóranyagot tanított a kórusnak, amely szívesen mutatta be fiatal kort iára zeneszerzők.
