Népújság, 1969. november (20. évfolyam, 254-278. szám)
1969-11-07 / 259. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Á Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelmeink forrósa Irta: dr. Tamás László isn. NOVEMBER 7-ÉN, á nagy Lenin irányításával, 52 évvel ezelőtt győzött a dicsőséges Októberi Szocialista Forradalom. A Bolsevik Párt vezette munkások és parasztok, katonák és matrózok megdöntötték ■a földesurak és a kapitalisták hatalmát, a kizsákmányolás rendszerét. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom , évfordulóján megállapíthatjuk, hogy a világtörténelem e legnagyobb eseménye új .borszakot nyitott az emberiség történetében. Bz az időszak a kapitalizmus összeomlásának és a kommunizmus létrejöttének korszaka. Az azóta megtett út a fejlődés útja volt. Az ideiglenes vereségek és a dicső győzelmek útját jártuk be ahhoz, hogy megállapíthassuk: „az egykor csak álomnak tűnő kommunizmus korunk roppant erejévé, a földkerekség óriási térségein épülő társadalmi valósággá vált oly világeszmévé, amely a marid—lenini ideológia alapján vált olyan gyakorlattá, melynek megvalósulásáért és érvényesüléséért a dolgozók milliói harcolnak nemcsak a szocialista táborban, hanem a földkerekség minden országában”. A ^ dolgozó parasztsággal szövetkezett munkásosztály kezébe vette a hatalmat és a hős lenini kommunista párttal az élen a forradalmi mozgalom vezetőjévé vált A forradalom létrehozta a proletariátus diktatúráját megteremtette az új típusú államot, a szovjetek szocialista köztársaságát a demokrácia dj típusát a dolgozók demokráciáját A szovjethatalom államosította az alap- tsstő termelési eszközöket és nacionalizálta -ír földet A kisparaszti gazdaságokból az új típusú szocialista tömörülés útján létrehozták a szocialista nagyüzemi mezőgazdaságot, mely a kollektivitáson alapuló mezőgazdasági {nagyüzem igazi mintájává vált a világ mező- gazdaságában. A burzsoá világ megtanulhatta, számára keserves tapasztalatok árán, hogy a szovjet nép áldozatkészsége nagy dolgokra képes és a Szovjetunió gazdaságilag, politikailag új, szilárd bázisa a haladó, békeszerető világnak, mely legádázabb ellenségének is megálljt parancsol. A SZOVJET GAZDASÁG akkor szétzilált főleg elmaradt mezőgazdasági jellegéből nemcsak hogy kilépett, hanem fejlett mindenki által ismert szilárd, igen gyorsan fejlődő gazdasággá vált Ezt igazolja, hogy 1913 —14-ben a világ ipari termelési statisztikájában Oroszország csupán 3 százalékkal részesült, napjainkban pedig a világ ipari termelésének közel egyharmadát a Szovjetunióban állítják elő. 1913-hoz képest az ipari termelés 66-szorosára, ebben a gépgyártás és fémfeldolgozás 538-szorosára, a vegyipar 294- B2eresére, az acéltermelés 22,5-szeresére, a villamosenergia-termelés 267-szeresére, a ce- menttérmelés 45-szeresére, a könnyűipari termelés 16,2-szeresére, élelmiszeripari termelés 12,8-szorosára, a különféle közlekedési eszközök, teheráru-forgalom 23,1-szeresére emelkedett. A szocializmus egyik döntő vívmánya és előnye a gazdaság fejlődésének ál- < landóan magas üteme. A Szovjetunióban az < ipari termelés átlagos évi növekedése 1929— < 1966 között 11,1 százalék volt, ezzel szem- < ben az Egyesült Államokban 4,0 százalék, < Angliában és Franciaországban 2,5 száza- < |ék. \ Az ipari termelés gyors ütemű fejlődése s •lapjául szolgált más népgazdasági ágak s gyors fejlődésének is. Megteremtődött a gé- > pesített mezőgazdaság, 660 ezer traktor és 631 s kombájn segíti a dolgozók munkáját. A for- 5 vadalom előtti időkhöz viszonyítva a mező- 5 gazdaság termelése megháromszorozódott an- 5 nak ellenére, hogy a szovjet mezőgazdaság 5 fejlődését időnként szubjektív és objektív > okok gátolták. < Az ipar és építőipar dolgozóinak reáljö- j ved elme 1913-hoz képest közel hétszeresére ? emelkedett, egy dolgozóra számítva. A Szov- í -jetunióban évente 10—11 millió szovjet em- $ bér ünnepel lakásavatást. Az egész lakosság < ezámára biztosítva van az ingyenes orvosi < ellátás. A Szovjetunióban 34 millió ember < kap öregségi, vagy rokkantsági nyugdíjat. | Az ipari munkások döntő többsége számára s a munkahét 18 órával kevesebb, mint 1913- s ban volt. > A TERMELÉS EREDMÉNYEI mellett a 1 szovjet tudomány és kultúra vívmányai is | fii ismerést érdemelnek. A Szovjetunióban dől- ? zik a világ legnagyobb tudósapparátusa, í Saljainkban háromszor annyi mérnök vészá a> el az egyetemet, mint az Egyesült Államokban. Az egész világ elismeréssel és elragadtatással beszél a szovjet űrhajózás nagyszerű sikereiről, amely egyben a szovjet tudomány diadala is. A szovjet munkások közel fele, a kolhozparasztoknak pedig egynegyede kő* zép- és felsőfokú végzettséggel rendelkezik. Az 1969—70-es tanévben minden harmadik szovjet ember részt vesz rendszeres oktatásban. A szocializmus győzelme megteremtette a politikai, gazdasági, társadalmi és szellemi feltételeket a kommunista társadalom építésére való áttéréshez. A szovjet nép pártjának vezetésével elszántan folytatja harcát a kommunista társadalom programjának megvalósításáért, a nemzetközi kommunista mozgalom marxista—leninista egységének erősítéséért, a békés egymás mellett élés lenini politikájának következetes érvényesítéséért, Október nagy ügyének világméretű győzelméért. Az dktőberi forradalom széttörte a nemzeti elnyomás láncait, biztosította a nemzetek önrendelkezési jogát, alapjában rendítette meg a világkapitalizmus egész épületét. A világ két ellentétes társadalmi rendszerre szakadt, kezdetét vette egy hatalmas világ- történelmi folyamat, amelynek fő tartama átmenet a kapitalizmusból a szocializmusba. Az első világháború után az imperializmus még befolyásolni tudta' a nemzetközi kapcsolatok alakulását és jellegét, de a fejlődő szovjet hatalmat eltaposni akkor sem volt képes. A Szovjetunió kezdettől fogva nagy hatást gyakorolt a nemzetközi élet menetére. Ezért az imperialista hatalmak mindent elkövettek a fiatal szovjet állam megsemmisítésére. 1941. JÜNIUS 22-ÉN a német fasiszták megtámadták a Szovjetuniót. Ez a háború a szocializmus legnagyobb összeütközése volt az imperializmus erőivel. A Szovjetunió Nagy Honvédő Háborúja meggyőző módon bizonyítja, hogy nincs a világon olyan erő, amely meg tudná buktatni a szocializmust Azt sem tudták megakadályozni, hogy a Szovjetunió a haladás, a világcivilizáció, az imperialista elnyomás ellen fellépő társadalmi erők vonzási központjává váljék. Az orosz specialitásnak minősített lenini forradalomról —, melyet egyesek ma is szívesen hajtogatnak — kiderült, hogy egyáltalán nem az. A társadalmi fejlődés szükségszerűen hozta létre nemcsak Oroszországban, hanem egy sor más országban a munkáshatalmat A mi népünk az 1919-es Tanácsköztársaság létrehozásával követte a lenini példát. Népünk történelmének legdicsőbb korszakaként tartjuk számon a Magyar Tanács- köztársaság 133 napját. Ugyanakkor büszkén és hálával gondolunk a százezer magyarra, akik internacionalista elkötelezettségből részesei voltak a Nagy Októberi Szocialista Forradalomnak. AZ OKTÓBERI FORRADALOM egy helyen1 tépte él a kapitalizmus láncát, de megteremtette a szocialista világrendszer létrejöttének alapját A második világháborúban a fasiszták fölött aratott szovjet győzelem után bekövetkezett az imperializmus láncának teljes frontális áttörése. A munkásosztály forradalma kilépett egy ország keretei közül és létrejött a szocialista világrendszer, mely a nemzetközi haladás alapvető tényezője lett. A szocializmus eszméje nemcsak azokban az országokban hódít, amelyekben győzött a szocialista forradalom, hanem az imperializmus igája alól felszabadult volt gyarmatok néped között is, az úgynevezett harmadik világban, mely az Imperializmus gyarmati rendszerének általános és teljes összeomlása következtében jött létre. Csehszlovákiában a szocializmus ügyének kedvező alakulása, a haladó arab rendszerek megerősödése, a vietnami amerikai agresszió tarthatatlansága, az európai békéért folytar tott harc sikere, a világbéke erőinek aktivitása igazolja, hogy a szocialista tábor a Szovjetunióval képes a haladó erők védelmére. A két világrendszer harcában a szocializmus ereje meghatározó tényező. Ezt deklarálja a kommunista és munkáspártok 1969. évi moszkvai tanácskozásának dokumentuma. A Szovjetunióval együtt az egész haladó világ ünnepli a Naigy Októberi Szocialista Forradalom évfordulóját, Marx, Engels, Lenin eszméinek dicsőséges diadalát. Ünnepeljük ezen a napon a szocialista forradalom lánglelkű vezére születésének közelgő századik évfordulóját. Ez az esztendő tanúja lesz annak, hogy a munkásmozgalom és a haladó világ tettekkel igazolja hűségét Lenin eszméihez. Sem a jobb-, sem pedig a baloldali nézetek nem zavarhatják hosszú távon a lenini internacionalizmus alapján egyre jobban összekovácsolóidó kommunista és munkásmozgalom egységét és összefogását, a közös ellenség, az imperializmus elleni harcban és a szocializmus magasztos világformáló eszméinek diadalra jutásában. A marxizmus—leninizmus ideológiája alapján a szovjet példa — az egyes népek sajátos helyzetét figyelembe véve — helyesnek bizonyult más ország viszonyai között is. Ezt igazolják felszabadult hazánk 25. esztendejének gazdag tapasztalatai, 25 éve annak, hogy a Vörös Hadsereg felszabadította hazánkat. November 7-én ünneplik megyénkben elsőként Tiszanána és Sarud felszabadulásának 25. évfordulóját. A magyar nép, köztük megyénk lakossága hálával gondol a hazánkat felszabadító szovjet népre és mindazon segítségre, amelyet a Szovjetuniótól aa elmúlt 25 esztendő alatt kapott. 1945 ÖT A HAZÁNK a szovjet tapasztalatokat felhasználva és gazdagítva, nagy eredményeket ért el a szocialista építő munkában, a kultúra fejlesztésében. Szocialista társadalmunk fejlődését még az 1956-os ellenforradalom sem tudta megakadályozni, mer a Szovjetunió segítségével legyőzve az ellen- forradalmat, megszüntetve a hibákat, sikereket értünk el hazánk szocialista fejlődésében Ezt igazolja, hogy iparunk termelése töbi: mint hétszerese, mezőgazdaságunk termelése pedig több mint kétszerese a hábori előttinek. Megvalósítottuk a teljes foglalkoztatottságot, a lakosság 98 százaléka társadalmi biztosításban részesül. Szocialista rendszerünk kimagasló eredményeket ért el as iskola, a közműveltség és tudományos élei fejlesztésében, a művészetek felvirágoztatásában. Védelmet, munkát, anyagi, társadalmi biztonságot, emberi méltóságot nyújt mindé» állampolgárának, s minden eddiginél jobban lehetővé teszi az egyéni képességek ás törekvések kibontakoztatását. Az iparosítás, a mezőgazdaság szociálisé, átalakítása és a kulturális felemelkedés nyomán a régi helyén új ország született, a dolgozók Magyarországa. Hazánk 25 éves fejlődésével együtt említhető megyénk elért eredményei is a szocialista építés terén. A felszabadulás előtt Heves megye helyenként a feudalizmus jegyeit is magánviselő, élmaradott mezőgazdasági megye volt, A tíz ujjunkon meg tudnánk számolni azokat az ipari létesítményeket, amelyek 200 munkásnál többet foglalkoztattak. Ma pedig arrőji adhatunk számot, hogy Heves megye gyors ütemben fejlődő, iparral és intenzív mezőgazdasággal, egyre jelentősebb kulturális közoktatási, tudományos és egészségügyi intézményekkel rendelkező megye lett Arról is számot adhatunk e napon, hogy megyénkben valósul meg a III. ötéves terV legnagyobb ipari és mezőgazdasági beruházása a gyöngyösi Thorez Bánya és Gagaria Hőerőmű, valamint a II. tiszai vízlépcső építése. E napon szükséges emlékezni arra, hogy hazánkban a szocializmus győzelmei és vívmányai elválaszthatatlanul összefüggnek a nemzetközi kapcsolatok új szocialista gyakorlatainak kialakulásával és fejlődésé véli amely a szocialista államok egyenjogúságának és nemzeti szuverenitásának sokoldalú, kölcsönösen előnyös együttműködésnek és testvéri kölcsönös segítségnek elveire épül. Arról sem szabad azonban hallgatnunk hogy fejlődésünk legfőbb forrása hazánkat és népünket gyarapító szocialista építő murhca. Alapvető nemzeti céljaink a szocialista társadalom teljes felépítése. A III. ötéves torv jó végrehajtásával és az új gazdasági mechanizmus évényesítésével újabb fejlődésnek lehetünk gyakorlati részvevői. A Magyar Szocialista Munkáspárt 122; pártkongresszusa politikai, gazdasági, eszmei irányvonalának megvalósítása az igazi forradalmár feladata ma hazánkban. A gazdasági mechanizmus reformja olyan kezdeményezés, amely egész gazdálkodásunk gyom ütemű fejlődését eredményezi, ha a nehézségeket leküzdve következetesen érvényesítjük a fő irányvonalat. Ahhoz, hogy jobbam éljünk többet kell termelni, ennek érdekébe® emelni kell a vezetési és termelési színvonalat Minden területen termelékenyebben, célszerűbben, hatékonyabban és jövedelmezőbben kell szocialista termelésünket megvalósítani. Ez a feladat szorosan összefügg a szocialista tudatformálással, ezért igém fontos, hogy erre is gondot fordítsunk. A TÁRSADALMI ÉS GAZDASÁGI feladatok sikeres megoldásával kapcsolatba» tisztában vagyunk azzal, hogy mindannyiunk közös ügyéről, hazánk, népünk sorsáról vas szó. Eredményeink nyomán joggal tölti el népünket a nemzeti büszkeség érzése. Amit alkottunk az a párt vezetésének, s a magyar dolgozók milliói szorgalmának eredménye. A sikerekben gazdag szocialista építőmunka 25 esztendeje hazánkban, nemzetközileg pedig a marxizmus—leninizmus tisztaságáért, a munkásmozgalom egységéért, a békéért, a biztonságért vívott harc visz ben- nünke a vjlág • haladó erőivel együtt a szocializmus világméretű győzelme felé. Éljen a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 52. évfordulóját ünneplő dicső Szovjetunió és annak kommunista pártja! Éljen a 25 éves Magyar Népköztársaság és a Magyar Szocialista Munkáspárt a specialista m+amacionalianusí MOSZKVA — VÖRÖS TÉR (Sete; Cse§ei&i K.;<