Népújság, 1969. november (20. évfolyam, 254-278. szám)

1969-11-26 / 274. szám

PATAK V DEZSŐ Csuvas földre lépünk ÜÉ& m nyeret Ss sőt nyűt át Szalag Istvánnak, a megyei tanács elnökhelyettesének, delegá-. ciónk vezetőjének, „Érezzék magukat nagyon jól, kedves magyar elvtársak! Érezzé­tek magatokat otthon, drága barátaink!" Kézfogások, s az elmaradhatatlan hármas csók, bordákat ropogtató öleléssel. Peregnek a filmfelvevők, kattognak a fényképezőgé­pek. Lázasan dolgoznak az ünnepi fogadtatás pillana­tait megörökítő tévé- és rá­dióriporterek. Szalag István vála&aszavai is hangszalagra kerülnek: .......Az igaz ba­r átság melegét hoztuk szí-' Vünkben .. < Aztán a város. Csebokszá­'ri. Fiatal, ifjú arcát mutatja. Hó takarja a gondozott par­kot. Csapájev lovasszobrán — ahogyan itt mondják; ",a híres szovjet-orosz-magyar író.” Az állomástól vezető szé­les sugárút két oldalán szép vonalú emeletes épületek sorait fürdeti a november délelőtti napfény. Nyolc éve üres térség volt e hely. s úgy nőttek ki e házak, gom­bamód a földből, egymás után. Szálláshelyünk, a „Hotel Csuvasija”. Szépen berende­zett, lakályos szoba, fürdő­szobával, hideg-meleg vízzel. Le sem rakodhatok, neve­met kiáltozzák, menjek, kel­ten várnak rám a hallban. Egv újságíró kolléga vár és Szorokin Vaszilij Jefimovics. a csuvas televízió „glavnij redaktora”, főszerkesztője. A belső zsebből vodkás­' Í.Kazanszkij vokzal” — Kazányi pályaudvar. Innét indulunk. Előttünk 720 ki­lométeres út, egy egész vi­lág. Egy délután, s egy tel­jes éjszaka suhan velünk a vonat csuvas föl felé. Vég­telen havas erdők kísérnek, nyíl fáik, fenyők, melyeknek tarka, sötét rajzé tömegét csak időnként szakítják meg apró tisztások, fehér palást­tal díszelgő, vizoornyos tele­pülések, barna faházak, kom- 1 ('»ültetvények magas drót­fonatú oszlopai, s elárvult nyári karámok girbe-gunba doron gkerí tésetL Itt-ott két- három épület — tanyák fek­szenek a hó alatt Kémé­nyükből füst kanyarog aa égnek, s mindenütt látni tv- vagy rádióantennát. A vég­telen bómezők közepén sin­csenek elzárva a világtól. A szélkavarta hófüggö- nyön át egyszerre azt lát­juk: farkas, les ránk, tisz­tás közepéről. Csak szobor. De vigyázatra int: erre nem ritka vendég a szürke burn- dás ragadoz». A sűrű erdők ösvényein nem tanácsos egyedül és fegyver nélkül bolyonganl. Az ordas útón- állóktól tartani kell, megtá­madják az embert es vé­geznék vele! A vonat ablakain tű! a lát­határ tintakéki színe lassan, sűrű feketeséggé csomóso­dik. Feltornázom magam a- fülke felső ágyára. Noteszo­mat lapozgatom. Csuvasia... Mit tadok erről <es> országról, több ezer éves műit járói, mai .életérőR Á szépséges Volga mentén fekszik, terü­lete T8& ezer mégyzetkálo- méter, lakóinak szánna men* éri <t a kétmilliót sem <1,18 millió lelkes.1) Húsz rajonjá- ban, körzetében 8 nagyobb ( árosa, 6 városi jellegű te­lepülése van. Keletfinn* bol­gár-török, és tatár kevere­désből származó nép lakja. Valaha itt tanyáztak velük az ősmagyarok is. & messzi mély múltban gyökerezik ro­konságunk...: Ennyit tudok csak, s ez édeskevés. Ezzel» a fefemerésisel ringat álom­ba a ‘kerekek monoton aaka tolásai November fiafodikánák- reggele. Óráink a moszkvai időt mutatják: 8 óra 3ő perc.’ Szerelvényünk lassít és megáll. Az állomásépület rózsaszínű, magas homlok­zatán ciriliika: ..Csebokszá- ri”. S a szláv írásjelek1 alatt — megható, figyelemre mél­tó kedvesség — magyar nyel­vű üdvözlet: „Tiszta szívből, örömmel fogadjuk a kedves magyar barátokat!” Csuvas föld fővárosában vagyunk. Csebokszári állomásán ze­ne harsog, katona zenészek fújják tele tüdővel. Vérpezs­dítő, pattogó ritmusok, tu­báik, trombi­ták, kürtök hangjai resz­ketted k a le­vegőt. Több százan vár­nak ránk. Tapsolnak, integetnek, vidám kiáltá­sokkal üdvöz- lik a csuvas földire lépő magyarokat, Heves megye népének 62 küldöttét. Mo­solyogva, ön­feledten ün­nepelnek. Itt vannak fogadásunk­ra a kor- many, a ta­nács, a párt; a csuvas tö­megszerve- zetek képvi­selői, a köz­társaság,' a főváros veze­tői. Nem vért, de nagyon is Jóleső szá­munkra a magas szintű fo­gadtatás. Üdvözlő beszédek. I. Petruhm, a csuvas szak- szervezetek főtitkára, a fo­gadó bizottság elnöke — né­pi szokás szerint — hímzett, színes kendőbe csavart ke­Kenyérrel és-sóval. L. A kép előterében küldöttségünk vezetője, Szalay István, á megyei tanács elnökhelyettese, jobbra mögötte, Uracs István, az MSZBT megyei titkára. is vastag hópalást. A pol­gárháború kiemelkedő hőse, a Vörös Hadsereg egyik első parancsnoka a város szülöt­te. S magyarok nyomait is őrzi e föld: jórí itt Szamuely Tibor, s egy ideig Csebok- száriban lakott Zalka Máté üveg kandikál. S még be­céznek is, úgy invitálnak mosolyogva: „Dezsi, igyál...” Szorokin egy Lenin-jelvényt tűz a kabátomra: ,. .. .majd sókat beszélgetünk!’’ (Következik: t BARÁTOK KÖZÖTT) •• Ünnepi hangverseny -- volt egri diákokkal EGER felszabadulásának huszonöt éves jubileumára ünnepi hangversenyt ren­deztek a Gárdonyi Géza Színházban. Ennek az ese­ménynek nemcsak az emlé­kezetes évforduló biztosított rangot és jelentőséget, de külön színt adott az is, hogy az esten fellépő mű­vészek valamennyien a Do­bó Gimnázium egykori di­ákjai: szép példáját szol­gáltatták az összetartozás érzésének, annak, hogy a szűkebb pátria megbecsülé­se és szeretete nyeresége az alma maternak és a város­nak. Marczis Demeter Liszt­díjas operaénekes minden ízében színpadi jelenség. Pontosan ügyel a drámai hatásra és az ária itatni akaró dinamikájára, akkor is, ha Fülöp király áriáját énekli, és siratja, hogy min­den hatalma ellenére fiatal felesége őt voltaképpen so­sem szerette, de legalább ennyire vigyáz arra, hogy Muszorgszkij Bolhadalából ne csak a jókedvű bohóság hasson, hanem a szatíra is, amellyel kigunyolja az üres és nevetséges császári ud­vart. Nicolai Windsori víg nők-iének Bordalával adott ráadást műsorára, amely­ben Kernnek mindig szív­hez szóló Néger spirituálé­ja is szerepelt. Kovács Eszter, az Opera­ház magánénekese ugyan­csak színpadi alkat elsősor­ban. Aida második felvo­násbeli áriáját úgy szólal­tatta meg, hogy a koncert hallgatósága érezhette a szerelmében gyötrődő lány lelki válságát, azt az el­pusztíthatatlan erőt, ame­lyet a nemes érzés és a szenvedély lobbant lángra: asszonyi sors. hogy be kell várni a pillanatot, amiért érdemes élni. De Falla Spa­nyol dalával. Dvorzsák két kisebb szerzeményével és Tosca imájával azt is bizo­nyította Kovács Eszter, hogy a lírai megoldások sem ide­genek egyéniségétől. Keskeny Mária iperaéne- kes Delibes Cadisi lányá­val vallott leginkább ön­magáról, de hangulatot te­remtett Schubert Pisztráng­jával és egy Donizetti-áriá- ,val is. Lugosy Melinda, a Zene- művészeti Főiskola másod­éves hallgatója1 csak megis­mételteti velünk a róla ki­alakult, évekkel ezelőtt le­írót t véleményünket: színes és kitűnő orgánum, b’ tos intonálás jellemzi. Két preklasszikus száma, egy- egy Mozart- és Puccini- operarészlet bizonyít amel­lett, hogy komoly remé­nyekre jogosít műfajában. Tari László fuvolaművész Bach h-moll szvitjének táncos játékosságával és D- dur fuvolaversenyével ara­tott megérdemelt sikert. Az a derű. amely Bach szvit­jét- jellemzi, másként, mé­lyebben. de ugyanolyan em­berin szólalt meg Mozart müvében. TABÁN a zongora egész zenekart helyettesítő ener­giája, vagy Liszt szuggesz- tív muzsikája tette-e. vagy egyszerűen az elmélyülteti játszó Delley József inter­pretációja érvényesült-e jobban, nem tudni, de any- nvi bizonyos, hogy az ün­nepi program legmélyebb hatását Delley József, az egri származású és most Szegeden élő-oktató zongo­raművész érte el. Liszt H- moll balladájával és Dante szonátájával. A műsor va­lamennyi számát a kitűnő Pethő Zsolt, az Operaház zongoristája kísérte. A hangverseny követen­dő és ismétlendő példát adott azoknak, akik Eset- zenei életében a gazdagodás gazdái lehetnek. (farkas) Tóth Sándor: mwm es a n 5. A „Gisela" Rosa-Karola" állás ellen Á főhadiszállás november ■f-i utasításának megfelelően a 2. Ukrán Front főerődnek harcai — a Tiszán végrehaj­tott erőszakos átkelés után — Miskolc, Eger és Hatvan irá­nyába boztakoztak ki. Ezek­ben az irányokban a „Dél” hadseregcsoport parancsnok­sága két természetes védel­mi vonalra, a „Gisela” és a „Rosa-Karola” állásra tá­maszkodva szándékozott fel­tartóztatni a szovjet csapato­kat. A „Gisela” állás a Bod­rog mögött, a Zemplén-hegy- ség vonalában húzódott, a „Rosa-Karola” állás pedig a Mátra és a Bükk déli lejtő­jén zárta le a két hegység átjáróit. Ezeken a kedvező terepszakaszokon kellett szi­lárd védelmi arcvonalat ki­alakítania Otto Wöhler gya­logsági tábornok a 8. német és az 1. magyar hadseregből lét­rehozott műveleti csoport­jának. November—december hó­napban a 2. Ukrán Front jobb szárnyán és közepén te­vékenykedő csapatok kedve­zőtlen körülmények között, nehéz harcokat vívtak a Wöhler-csoport ellen. Erdős- hegyes terepen, az őszi eső­zéstől feláztatott talajon, majd téli hófúvásban kellett támadniuk, miközben az el­lenség a védelemre jól elő­készített és berendezett hely­ségekben szívós ellenállást fejtett ki. A 40. szovjet és a 4. ro­mán hadsereg a Csaptól Pol­gárig terjedő szakaszon kelt IMS. novemtoeir-iäi.^saertU Tisztin. .Elsőként a 159. iegjob?. HlRVEÜfS Mumm BAB­megerősített körlet 361. zász­lóaljának egy százada szállt csónakba és tutajokra a Ko­marónál kijelölt átkelőhe­lyen. A németek, hogy meg­zavarják az átkelést, rönkö­ket és hatalmas ^törzseket eregettek a folyóba. Ezeket a veszedelmes akadályokat a tutajokat úszva követő har­cosok lökdösték el az útból. Partot érve Barinov had­nagy, századparancsnok és négy géppuskása megroha­mozta az ellenség állásait. A hajnali • ködben meglepett németek, néhány perces rendszertelen tüzelés után, futva hagyták ott az első ár­kot. Barinov és bajtársai jó tüzelőállásból fedezték a szá­zad átkelését. Nem sokkal később a 37. német hadtest sorozatosan indított roha­mokkal igyekezett a folyóba szorítani a partot ért szov­jet századokat. November 27-ig tartottak a véres ás veszteségteljes harcok, me­lyek során végül is sikerült szétzúzni a német védelmet. Ám nem kisebb megpróbál­tatást jelentett a Bodrog és a Hérnád leküzdése sem. E közben a 40. hadsereg csa­patai december 3-án felsza­badították Sátoraljaújhelyt. 16-án Sárospatakot, 18-án pe­dig amikor Hidasnémetiből is kiverték az ellenséget, mar Csehszlovákia területén har­coltak tovább. A „Gisela-ál- lás” tehát kiesett a német védelemből. Polgár—Tiszafüred közt. a 27. hadsereg kelt át a Tis:. n; is. csapatai Miskolc, yalamuit Salgótarján felé mértek csa­pást. A széles arcvonalon in­dított támadást a 29. német hadtest heves ellenlökések- kel igyekezett megállítani. Nehéz küzdelem után Mihaj- lov vezérőrnagy 73. lövész­hadosztálya december 2-án este betört Miskolcra és más­nap reggelre megtisztította a hitleristáktól. A Salgótarján felé előrenyomuló csapatok az erdős-hegyes terepen ví­vott súlyos harcok közben, december 25-én este értek a város alá. Konyev vezérőr­nagy 3. gárda légideszant hadosztálya másnap kora hajnalban rohamozta meg Salgótarjánt és utcai harc­ban szabadította fel. A németek nem nyugodtak bele a vereségbe. A Karancs- ságtól nyugatra levő magas­latokról lőtt erős tűzzel aka­dályozták a szovjet csapa­tok előnyomulását és visz- szavetésükhöz készülődtek. Pruzsinszkij gárdafőhadnagy szakasza parancsot kapott: hátulról törjön be az ellen­ség védelmébe és számolja fel tűzfészkeit. Húsz gárdis­ta négy páncéltörő puskával és géppisztolyokkal felfegy­verkezve, az éj leple alatt hangtalanul beszivárgott az ellenség állásaiba. Virra­datig meglapulva vártak. Ek­kor a főhadnagy parancsot adott a páncéltörő puskás rajnak, semmisítsék meg a németek közeli két nehéz­géppuskáját, maga pedig 16 katonája élén harsány „Hur­ra!” kiáltással megrohamoz­ta az ellenséget. A meglepetés tökéletesen sikerült, összefogott tűzzel visszaverték azokat a csopor­tokat is, amelyek két napon át sűrűn rohamoztak az el­vesztett állások visszaszerzé­séért. Pruzsinszkij főhadnagy az egyenlőtlen harcban meg­sebesült, de csoportja a túl­erővel szemben kitartott és biztosította a hadosztály to­vábbi előnyomulását. Harca­ik eredményeként felszámol­ták a „Rosa-Karola” állás je­lentős szakaszát. Ennek a védelmi rend­szernek a szétzúzását az 53. hadsereg és Plijev altábor­nagy lovas-gépesített cso­portja tette teljessé. Eger fe­lé támadva az 53. hadsereg csapatai lépésről lépésre küz- dötték le a németek szívós ellenállását. November 28-án a 110. gárda lövészhadosz­tály egyik zászlóalja betört Andornaktályára. Egy pin­ceablakban elhelyezett gép­puska tüze földre kénvszeri- tette a katonákat. Visnyevsz- kij alhadnagy oldalról kúsz­va megközelítette a géppus­kafészket. Dobásra lendítette karját. hogy kézigránátot vessen a pinceablakba, de ab­ban a pillanatban több lövést kapott. Irtózatos fájdalmát legyőzve, maradék erejével még közelebb kúszott és ké­zigránátjával elhallgattatta az ellenséges fegyvert. A zászlóalj előtt szabaddá vált. az út. November 29-én este a 110. gárda lövészhadosztáiv benyomult Egerbe, s másnap reggelre befejezte a város felszabadítását. Ilyen hőstettek százával születtek azokban a küzdel­mes napokban. A felszaba­dító küldetés teljesítése so­rán tudatosan vállalt önfel­áldozás feledhetetlen példáit megőrizték a hadijelentések, amelyek sorra beszámolnak a „Rosa-Karola” állás felszá­molásáért vívott harcokról. Hatvan, Balassagyarmat. Drégelypalánk, Pásztó. Szó­csőn v és más községek ne­héz állomásai voltaic ennek a harctevékenységnek, a Pli- jev-csoport és az 53. hadse­reg arcvonalszakaszán. De­cember végére ezek a csapa­tok kijutottak az Ipoly és a Garam vonalára. Wöhler tá­bornok hadműveleti csoport­ja nagv veszteségeket szen­vedve, kénytelen volt elhagy­ni utoisó. természetes védő- állásait, Bszak-Magyarorezág területén. Következik; Átkelés a Duna#

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents