Népújság, 1969. november (20. évfolyam, 254-278. szám)
1969-11-18 / 267. szám
<5bzétt nincs, a viz folyik Kié a „tengerszem”? Három némst grafikus kiállítása Budapesten m '7 Ä húszévesek Megjelent regényben. Megjelent a színpadon. És most megjelent a televízió képernyőjén is. A húszévesek a regény óta 1 ' sé megöregedtek, probií k még inkább didaktikus ., . . evedtek és mindazok, am.v Gerkesi regényében a hitelesség látszatát, vagy éppen magát a hitelességet jelentették, a képernyőn képletekké váltak. Olyan képletekké, amelyeket csak „be kell helyettesíteni”, s megkapjuk azt az eredményt, amelyre osztályfőnöki órán, vagy a szülő—gyermek közötti bizalmas beszélgetésben, újságcikkben, vagy szokvány riportban, rendőrségi jelentésben, avagy akár egy leleplező karikatúrában szükségünk van. Talán nem igaz, amit Bér- kési elmond A húszévek televíziós változatában? Dehogynem. Szóról szóra. Így1 Könnyelműség Ä vonat sz els© vágányra érkezett. Budapest felől jött, s alighogy megállt, a. mikrofon már jelezte, hogy a hatvani vasútállomásra Miskolc felől újabb személyvonat érkezik és indul Budapestre. A hatvani vasútállomáson nincs aluljáró, bármilyen nagy a forgalom, az utasok a síneken és vagonok lépcsőin át közelítik meg a vonatot. Egy fiatal anya három év körüli gyermekét feltette a peronra, de amikor maga is felkapaszkodott, elindult a miskolci vonat. Az anya — gyerekével* az ölében — leugrott a mozgó vonatról. Az egyik utas elkapta nem történt baleset. Közben Miskolc felől kő-5 zcledett a vonat, az utasok: a második vágány mellett - tolongtak. Már húsz méterre -sem volt a mozdony,, amikor az anya a sínek kö- zéúépeít. Csikorogtak a kerekek s a gyereket kezénél1, fogva sikerült a -túlsó oldalra‘rántani. Egy-két másodperc lelor gásaralatt két emberélet került veszélybe. Könnyelmű, vagy felelőtlen volt az anyá? De lehetséges, hogy a. nagy forgalom, az ellentétes irányba induló vonatok és at sínek között tolongó emberek zavarták meg? Ez az? eset is bizonyítja, hogy » hatvani vasútállomás korszerűsítését, az aluljáróid építését nem lehet halogatni. Amíg mindez el nem készül. nagyobb fegyelemre és rendre van szükség. P, iE; igaz. Talán nincsenek ilyen „húszévesek”, s nincsenek házi bulik, s nincsen olyan cinizmus e korosztály berkeiben, amely a világnézettől az ágyig és viszont terjed? Van, tudjuk, hogy van. Ami azonban — úgy érzem — a -jó szándékú és kétségkívül az érdeklődést lekötő tévéjáték-didaktikát elválasztja a való élettől, s még inkább a való élet művészi és hiteles ábrázolásától, az nem más, mint ama állandóan kísértő jogos gyanúnk: ennyi és így együtt olyan sok, hogy szinte már nagyon kevés. Az volt az érzésem, mintha ama orvosi modellt kaptam volna — azt viszont hitelesen! —, amelyen a fiatal medikusoknak és medikáknak mutatja meg a tisztes professzor, milyen és hány-- fajta szerve van az embernek. amely mind megbetegedhet Nos, ezek a szervek íttí Valóban mind meg is betegedtek! És én ugyan képes« vagyok elhinni, hogy egy! kói’házban, klinikán a cső-! dálkozástóí szájtátva ülhet-* nek konzíliumot orvosok egy' olyan beteg ágyánál, akinek- m i edente beteg, de nemi hiszem, hogy a kórházakban j a klinikákon ezek volnának akár csak kisebbségben — legfeljebb mutatóban. Sok, nagyon sok dráma téma húzódik meg Berkes regényében, s így a televí-f ziós változatban is. Egy-egy-* külön-külön, vagy néhány? ji. együtt mélyebben, hiteleseb-1 ben ábrázolhatta volna aj j húsz-, vagy akár a negyven-i évesek társadalmi, politikai,; ha úgy tetszik szociológia^ problémáit, így kétségkívül! fordulatos és helyenkint iz-i galmas formában, az adott' lehetőségek közepette ötletes! és pergő rendezésében kór-« isme lexikont kaptunk^ amely lehetett érdekes olvasmány sok képes illusztrációval, de semmiképpen« sem elgondolkodtató, hiteles* művészi élmény. A szereplők? Koncz Gé-< bort kivéve „hitelesen” keltették életre azokat a „szemléltető eszközöket’’, amelyet, az osztályfőnöki órára behozott a tanár úr. Beszéltek,, mozogtak, azt tették, amit* ? tenn-j volt «nekik előírva. feyurkő) Hetek óta víz borítja már az egri Hadnagy úti B/4-es épület első lépcsőháza előtti területet. Azt már a lakók is megállapították: nem a vad víz tört fel, hanem megrepedt vezeték táplálja az egyre nagyobb területet áztató „tengerszemet”. A hibát tehát már nem kell keresni, megtalálni, annál nehezebb viszont gazdára lelni. Mert a Heves me. gyei Vízmű Vállalat szerint „az épületet az Ingatlankezelő Vállalat kezeli, így a hiba kijavításáa is a vállalat kötelessége”. Igen ám, de az Ingatlankezelő Vállalatnak is van egy aduja: „a vezeték még garanciális, a vállalat még hiba esetén sem nyúlhat hozzá”. A tárgyalások még folynak, így pillanatnyilag nincs gazdája az egri Hadnagy úti „tengerszemnek”. De a víz is zavartalanul folyik — a ház előtt parkra, útra. Immár hetek óta! (koós) Käthe Kollwitz: A lakácsok felkelése, 1899. Nyugat-Berlin „múzeumi” kerülete, Scharlottenburg bemutatkozott Budapesten. A különböző rendezvények és kiállítások között előkelő helyet foglal el a Kulturális Kapcsolatok Intézete termében x-endezett tárlat: dokumentumok a magyar származású, németül író, osztráknak számító és a maga Olvasom az érdekes hírt, miszerint Görögországban egy férfire másfél nő jut, — és töprengeni kezdek. Másfél nő? Tehát egy egész nő és egy fél nő. Egy férfire. Természetesen az régész egy nővel az égvilágon semmi probléma sem statisztikai, sem biológiai szempontból. De az a „fél” nő!? Mert nem lényegtelen ám, hogy melyik feléről van szó. Fontos itt az igazságos elosztás, ha egyáltalán lehet beszélni igazságos elosztásról: hogy ugyanannak a férfinek ne mindig ugyanaz a fél nő jusson. Megunhatja! Tiltakozhat: fárasztó, hogy mindig az a fél jusson neki, amelyik a cipőt hordja; vagy mindig az a fél, amelyik állandóan beszél. Huzamosabb idő után mindkettő rendkívül fárasztóvá válhat. Rengeteg a probléma tehát, s mindez a probléma a statisztika miatt van, amely kiszámolta, hogy másfél nő jut egy férfire Görögországban. Egy kicsit csalni kell ilyenkor: jusson kettő. Majd beosztjuk! l—ó) korában főként Párizsban játszott drámaíró, Ödön von Horváth (1901—1938) életéről, valamint az expresszionista német grafika hái'om képviselőjének válogatott művei. Bár mind a három grafikus expresszionista, stílusuk erősen eltér egymástól —• ami egységbe fogja őket, az a világnézeti azonosság, a művész társadalmi elkötelezettségének hitvallása. Hogy a rendezők valóban komolyan gondolták a válogatást, vagy ez. csupán udvariassági gesztus a szocialista vendéglátók felé, íxehéz lenne eldönteni; tény, hogy örömmel tapasztalható az osztályharcos művészi állásfoglalásnak ilven színvonalas megfogalmazása. Käthe Kollwitz (1867— 1945) az egyetemes humanizmus szemszögéből nézte embertársai nyomorát és szenvedését. Ha regiszt.-álta is a bajok okait, ez a felismerés leginkább történelmi tárgyú sorozataiban, a XIX. századi sziléziai takácsfelkelés, vagy a nagy német parasztháború emlékére készített, megka- póan festői tónusú rézkarcsorozatok lapjain jelenik meg. Szimbolikus ábrázolásai — mint például Az asszony és a halál témáját variáló lapok — az időtlenségbe emelve rajzolják meg a nyomor és pusztulás mindennapi arcát. George Grosz (1893—1959) kemény, a konkrét küzdelmet és a konkrét kizsákmányolást, az első világháború és az azt követő évek némpt valóságát megörökítő színes vagy vonalas rajzaival egy lépéssel Kollwitz előtt járt. Mai-óan szatirikus hangja a korai Brecht-darabok vagy Erich Kästner első regényeinek fanyar humorával rokon. Ezt a stílust leginkább 1920 körül készült sorozatai képviselik. Ilyenek például a Piscator rendezésében előadott Svejkhez rajzolt háttértervek, amelyeken a keresztre feszített gázálarcos Krisztustól a Brecht által is megirt „frontszolgálatra alkalmasnak” minősített halott katonáig a kor német művészetének minden jellegzetes motívuma megtalálható. A jó társaság, az „uralkodó osztály arca”, a kávéházakat, lánykereskedőket, gazdag polgárokat és feleségüket ábrázoló színes akvarellsoroza- ton jelenik meg. Käthe Kollwitz hagyományainak hű folytatója a jelenleg is Nyugat-Berlinben élő Horst Strempel. Megjárta a fasizmus internáló táborait, és a háború befejezése után Zola Germináljához készített 40 lapból álló tollrajz- sorozatár. az 1946-os Németországot vetítette vissza a francia múltba. Ebből a színvonalas, kifejező erejű il- lusztrációsorozatból láthattunk 16 lapot Charlottenburg bemutatkozó kiállításán. É.A. A szövetkezet „KAKVKK” vendéglőjéhez szakképzett, gyakorlattal rendelkező Jelentkezés írásban, vagy személyesen a szövetkezet központjában Párádon. M169. november J8„ kcdd Dr. Gazsi József II 25. hadosztály naplójából 9. November 20-án délután befutott a hadosztályhoz a 25. gyalogezred parancsnoka, vitéz Kelethy ezredes és helyettese, Miltényi alezredes. Ők is bekerültek a 19-i domoszlói harcok gyújtópontjába. Egységük — mint jelentették — „a túlei'ejű ellenséges támadással szemben hősiesen kitartott a „Karo- la”-vonalban, de sok sebesült és halott kiesése után visszavonulásra kényszerült.” A Mátra átjáróin át egészen Párádig hátráltak. Szépítés ide, szépítés oda; a valóság az, hogy a 25. gyalogezredet felmorzsolta a Vörös* Hadsereg íamadá- sa. Parancsot adtak nekik a maradék erő összegyűjtésére, és tovább irányítására. Erre a célra gépkocsit és néhány tisztet bocsátottak rendelkezésükre. 1944. november 21. Beérkezetta-rógea ;var±‘.ߣti-ancs. A IV. német páncélos hadtest törzsének főnöke, Plató alezredes, közölte a 25. hadosztállyal, hogy kiadhatják a parancsot a Dunántúlra való áttelepülés- re. A Heeresgruppe Süd rendeleté értelmében ezután a Balatonalmádiban székelő 3. magyar hadsereg parancsnoksága alá fognak tartozni. A hadosztály a későbbiek során is újra és újra sérelmezte, hogy a továbbra is a 76. német hadosztály alárendeltségében maradt alakulatait mielőbb adják visz- sza, „mert a teljes ütőképesség eléréséhez ezek a részek is elengedhetetlenül szükségesek”. ★ A Tiszától a Mátráig követtük végig egy Dél-Hevesben bevetett magyar hadosztály útját. Kegyetlen harcok, véres csaták tombolták ezen a vidéken. I ,íg a Tisza mentén az e es íalva/k. birtoklásáéit folj tafc a harcok, (Managanov altábornagy, az 53. hadsereg parancsnokának térképén már kirajzolódott egy hatalmas nyíl, amelyik Hevesen' és Nógrádon át észak felől kapcsolódott össze a Budapest bekerítésére délről induló szovjet erőkkel. A megyének ezt a déli csücskét a nagy támadás jobbszárnya érintette. A részesemények így illeszkednek be a nagy egészbe, a Magyarország felszabadítása szempontjából kulcsfontosságú budapesti hadműveletbe. A napló meglehetősen tárgyilagos képet ad a 25. magyar hadosztály küzdelmeiről. Az eseményeket természetesen a fasiszták oldalúiból nézik. Ezt minden sornál, minden ítéletnél figyelembe kell vennünk. A dolgok tényszerű rögzítése azonban így is hozzásegít bennünket, hogy közelebbről megismerjük Heves megye felszabadulásápak történetét. Sokatmondó az a kép, ahogy az okmány a „magyar —német sorsközösséget” a „szövetségesek” viszonyát bemutatja. A fasiszták a honvédalakulatoknak azt a szerepet szánták, hogy az utóvédek utóvédjeként a végsőkig harcoljanak, s végül pusztuljanak el a hitleri rendszer uralmának meghosszabbításáért. A magyar katonák jól látták ezt. Felismerték, hogy az országnak semmi érdeke nem fűződik a háború további folytatásához. Október 15-e után már egyáltalán nem akartak harcolni. nem akartak elpusztulni Hitlerért és Szálasiért. Arra törekedtek, hogy civil ruhát húzzanak, fogságba kerüljenek, vagy fegyerükkel, felszerelésükkel együtt átálljanak a Vörös Hadsereghez. A hadosztály vezérkari főnöke á 3. hadseregnél elmondta tapasztalatait, „amelyeket a legutóbbi harcok közepette észlelt.” Ennek lényege az, hogy „az erősen működő orosz propaganda csábító röpcéduláinak hatására” a „kifáradt és lelkileg letört katonák” tömegesen vonják ki magukat a harcból. Poroszlónál pl. egy magyar század parancsnokával együtt' átállt a Vöi'ös Hadsereghez. Magukkal vitték felszerelésüket, sebesültjeiket. sőt, 3—4 német tisztet is, akiket szemmeltartásuk- ra küldtek oda. Botás György, aki mint a szovjet hadsereg tolmácsa részt vett Heves megye felszabadításában, így ír visszaemlékezésében. ..Éjszakánként kisebb csoportokban magyar katonák jöttek át, akik nem voltak hajlandók tovább harcolni. A honvédek már nagyobb részt terepszínű német melegítőben voltak. Egv-egy átjött magyar csoport a felügyeletültre kirendelt német tiszteket, vagy tiszthelyetteseket is — már mint foglyokat — magával hozta.” A napló a nagy ellenfélnek kijáró tisztelettel beszél a Vörös Hadseregről. Nincs benne egyetlen szó sem, amely njéltatlan lenne a munkások és [Árasztok országára. A szovjet nép fiai bátran, önfeláldozóan és hősies elszántsággal küzdöttek, hogy eltiporjak az emberiség legszörnyűbb ellenségét, a fasizmust. Felszabadítóink voltak és az új életet hozták, így van ez akkor is, ha a történelem nagy folyamában sodródva, eleinte nem is mindenki ismerte fel, hogy honnan jöttünk, s hová is tartunk. A felszabadulásra emlékezve, kegyelettel gondolunk azokra a magyar kato-' nákra is. akik a történelem tragikus fordulata következtében, idegen érdekekért, hamis eszmékért, de a parancs diktálta kötelességüket teljesítve, hősi halált haltak. Negyedszázad távlatából egyre tisztábban látjuk 1945. történelmi jelentőségét. Valami új kezdődött ebben az országban. Oj, amihez semmi korábbi dolog nem hasonlítható. A hevesi nagybirtok cselédje a maga ura lett az ezeréves földön. A borsodi munkás vörös csillagot tűzött a gyárkapu fölé, s a nógrádi bányász helyet kért az ország igazgatásában. Ez azonban már egy új korszakhoz vezet el bennünket, amit röviden úgy hívunk, hogy a felszabadul* magyar nép története. (VÉGE*
