Népújság, 1969. október (20. évfolyam, 227-253. szám)

1969-10-12 / 237. szám

Gyöngyösi úttörők kezdeményezése Hazánk felszabadulásá­nak 25. évfordulója alkal­mával bála emlékoszlopot akarnak állítatni a Kéke­sen, az ország legmagasabb pontján. A gyöngyösi 5. sz. Álta­lános Iskola Zalka Máté Üttörőcsapata elhatározta, hogy az emlékmű felállítá­sához anyagilag is hozzá­járulnak. Erre a célra hul­ladékgyűjtést rendeznek és az így kapott pénzt fel­ajánlják az emlékoszlop megépítéséhez. A gyöngyösi úttörők fel­hívással fordultak a megye valamennyi iskolájához, felszólítva a pajtásaikat, hogy kövessék példájukat. A hulladékgyűjtést úgy szervezzék meg, hogy még a hó végéig befejezzék, az így nyert pénzt pedig ] csekklapon fizessék be az emlékműalapra. A kis iskolások, az út­törők is hozzá akarnak já- 1 mini annak az emlékoszlop­nak a felállításához, amely hirdeti a hazánkat felsza­badító szovjet hősök dicső­ségét.-----------------------„---------­A néző felcsigázott idegek­kel ül be a moziba, ha bár­mely Dosztojevszkij-regény hőseit ígérik a plakátok. A Bűn és bűnhődés, A félke­gyelmű, a Fehér éjszakák hősei csak úgy megdöbbentik őt filmpergés közben is, mint ahogyan a regényt olvasva sem tudunk szabadulni rej­telmes és néha-néha iszony­tató árnyékaiktól. Ezek a hősök a modem, értelmes Európa emberei. Az öreg Karamozov elegáns gesztusokkal, folyékonyan és fergeteges szenvédéllyel iga­zolja tetteit Ugyanígy tesz­nek fiai is: indokolják és szinte külön filozófiát gyárt­va meg is magyarázzák tet­teiket Mégis úgy tűnik, hogy ennek a számunkra be­tegesnek tűnő szenvedélyes­ségnek nincs bölcsesége, csak logikája. Az viszont könyör­telen. Dosztojevszkijről sokan és sokszor leírták már, hogy a modem ember lelkének va­lamennyi nyavalyáját felku­tatta és saját sorsában átél­Áz Egri Szimfonikusok Amikor ennek, az egyre erősödő és ma már létszám­ban is negyven feletti zene­karnak az áldozatkészségét, ügybuzgalmát. lankadatlan szorgalmát dicsérjük, arra a hat-nyolc zenetanárra gondo­lunk. akik Farkas Istvánnak, a karmesternek a vezetésé­vel elképzelték, megszerkesz­tették és évek fáradságos küzdelmeivel megvalósítot­ták, életben tartották ezt az amatőr gárdát. Aki ismeri ezeknek a nagy létszámú és a többiekhez viszonyítva költséges csoportoknak a problémáit, tudja csak fel­mérni igazán, hogyan és mi­ként kellett megkapaszkod­ni az évek folyamán ezek­nek a zenészeknek az előre­jutásban. Bizonyítani kellett és bizonyítottak is. Mint az idei nyári hónapok alatt is. Még az ötéves, házi jubi­leum alkalmából játszatták Farkas Ferenc Mátrai táncok című szvitjét, amelyet az eg­ri zenekarnak írt, s amely­nek játszási jogát az együt­tes két évre kizárólagosan megkapta. A bérleti hangversenyek sorában az orgonahangver­seny is méltán hozott sikert, míg az Antal Imre zongora- művész fellépésével lezajlott műsor már magas szinten „hozta” a közönség érdeklő­dését. Sulyok Tamás karmes­teri közreműködésével a bé­csi klasszikusokból adott a zenekar ízléses csokrot az egri zenekedvelőknek. __ Az Egri nyárban Sttauss-műsor- ral és a Peer Gynt zenei fel- térképezésével vállaltak részt. Az együttes fejlődését és szorgalmát néhány szám is mutatja. Az eltelt öt eszten­dő alatt kereken száz műre szaporodott a repertoár és a 101. lesz a Farkas Ferenc- mű, amelyet a szerző az eg­ri zenekarnak irt, Ünnepi nyitány címmel. Az alcím­ben ott áll a Commemoratio Agriae, amit kissé archaizál­va Eger említgetése szöveg­gel tehetnénk át magyarra. A mű a szerző zenevilágá­ban is egészen új törekvé­seket jelez, programzene ez, tele dinamikával. A szonáta­formában írt mű drámai és lírai változatokban adja az egri témát, az ember, a ha­zafi küzdelmét a hazájáért, a földért, amelyet szeret, amelyért kész mindent fel­áldozni; Készülnek Beethoven szü­letése 200. évfordulójának ze­nei megünneplésére, újabb orgonahangversenyt tervez­nek, de a kamaramegoldást mellőzve, a székesegyház iga­zán nagy hangtömböket fel­\ tom. október vasárnap szabadító orgonáján. Izga­lommal és a mai kor élet­ritmusát megszólaltatni akar­ván próbálják a Szabadság, tégy gazdaggá minket című műsort. Terveikben fontos elemként szerepel a jövő ta­vaszai Egerben megrende­zendő, országos színjátszó karneválon való fellépésük is. Honnan a keret, az ener­gia ehhez a széles körű mun­kához, amely folyamatként, a heti kétszeri próbák nyű­gében bontakozik ki? A do­log nyitja talán éppen az, hogy van az a bizonyos, nyolc-tíz főből álló mag, akik a nagyzenekari meg­szólalásokon kívül még „ka­marazenéinek” ünnepsége­ken, társadalmi megmozdu­lásokon vagy éppen a Gyön­gyösi szüreten, vállalva az utazási nehézségeket és idő- egyeztetéseket is. Mert a zene nemcsak eg­ri „illetőségűeknek” szív­ügyük, hanem azoknak is, akik Budapestről, Özdról vagy máshonnan jönnek Egerbe besegíteni, egy-egy hangszer erejéig. Az együt­tes egyre inkább együtt van, és most azon gondolkoznak, hogyan lehetne ezt az együtt­zenél ést, ezt a majdnem öt­ven embert klubszerű élet­formában, az egymás irán­ti, mélyebb barátság keretei között, magasabb szintre vin­ni. Ebben a kérdésből, már­mint a továbbfejlődésben még mindig lehetőségek áll­nak nyitva, azaz kihasználat­lanul Amenyire gondos me­cénásként jelentkezik a me­gyei tanács, annyira hiány­zik még — pedig kézenfek­vő — a tanárképző főiskola intenzív zenei életet élő szaktanszékének a támogatá­sa, hogy azzal a bizonyos nyolc-tíz fővel erősítené az Egri Szimfonikusokat. A ze­ne ügye jelentősét nyerne e zenebaráti találkozás révén. Az egri közönség ünnepi érzésekkel készül november 30-ra, amikor a város fel- szabadulásának 25. évfordu­lóját ünnepli. Felharsan majd a Farkas Ferenc-műben, a trombitákon és harsonákból a Tinódi-dallam, hogy a zene múltat és jövendőt egybe­fogjon. De gondoljunk az ünnepi pillanatban majd ar­ra is, hogy ezt a fogalma­zást az Egri Szimfonikusok szólaltatják meg a hazafi- ságról és azért, hogy ez az érzés így és itt, Egerben meg­szólalhasson, egy együttes esztendők óta dolgozik. S közben, szinte észrevétlenül, a zeneszerzők barátságát és támogatását is kiérdemelve, rangot vív ki magának. Ez a jó egy amatőr ftgyütt- tesnéll (fai-kas) te. Érzékenysége és lel­kiismereti bizonytalansága talán ebben az egy mon­datban foglalható össze, amit Iván ordít a bizonyos­ságot és igazságot kereső bí­rák felé: Miattam is embe­rek sírnak, pusztán azért, mert vagyok! Nem világfáj­dalom ez, hanem az egyensú­lyát vesztett lélek és társada­lom megborzadása a felelős­ségvállalás miatt. Az már más kérdés, bonyolultabb keresést kíván, hová vezetne a személyes felelősség vál­lalása, ha mindenki a közel­ben és távolban lefolyó tra­gédiák miatt érezné és vál­lalná a felelősséget Itt az egyetlen megoldás, Doszto­jevszkij hősei esetében a megmaradó kiút, amit Zoszi- ma sztarec tesz Dimitrij vak kifakadása után: leborul előt­te, mert arcán annak a szenvedésnek, gyötrelemnek az előfelhői úsznak, amelyek a tragédiát bizonyossá jö­vendölik. Dosztojevszkijnél az er­kölcsi határokkal törődnek a hősök a legkevesebbet Indo­kaiban meg sem fordul az az általános és mindenki szá­mára kötelező türelmi sza­bály: a másik ember, az el­lenfelem kíméletet. érdemel, mint ahogyan én is kíméle­tet érdemiek magamtól: véges erőimmel úgy kellene gazdálkodnom, hogy az em­berek között, eben az elfa­julni készülő társasjátékban ne én legyek a vesztes. A szenvedélyek között a két legerősebb, a gyűlölet és a szeretet mozgat itt mindent. Es bizony görcsösen, mert a szenvedély, az érzelmeknek ez az ágaskodó vihara görcs­be rántja az értelmet, az akaratot és az ezek nyomán végbevitt cselekedeteket. Ügy tűnik, minden a véletle­nen múlik itt, az idegekből felcsapódó pára, véres gőz szabja meg mindennek okát és célját. Innen már csak egy rendkívüli lépcsőfok emelkedik: ezek az emberek vállalják is azt, amit megél­nek. Mindenki előtt, a bírák előtt is. Döbbenetes árnyék- világ ez. Lélektani rugóinál fogva soha meg nem szab­ható tragédiák készülnek Dosztojevszkij hősei körül és csak azért találkoznak a szemünk előtt, hogy ebből a tragédiából a legfontosabb elemekről értesülhessünk. Villanó víziók sora ez a re­gény is, ahol az emberi sza­vak csak sejtetik a megfonto­lásokat, az okokat. Ivan Pirjev, a nagy orosz klasszikusnak kijáró figyel­mességgel és jó szereposztás­sal igyekezett közelebb hoz­ni hozzánk Dosztojevszkij világát, azokat a rémségeket, amelyek a mindig zaklatott lelkiismeretben pokoli fájdal­makat okozva ijesztgetnek. Mark Prudkin, Mihail VI- janov, Kirill Lavrov és And­rej Ajagkov színesen alakít­ják a Karamazovokat, kör­képet adva egy család infer- mális lehetőségeiről, míg a nők szenvedélyeit Lionella Pirjeva és Szvetlána Korkos- ko szólaltatják meg. Az egyik legjobb jellemzés Va- lentyin Nyikulin Szmergya- kovja. Szergej Vronszkij operatőr képei és színei érzékletesen összhangban állnak a rende­ző Dosztojevszkij-értelmezé- sével. (farkas) Hivatás Két évig remélte a diplo­mát. Két éven át bújta a köny­veket. Két év alatt nemegyszer el­fáradt. Am ekkor eszébe ju­tott a dédelgetett álom, a dip­loma, a remélt hivatás. Két év után elhangzott a ré­gen várt mondat a kecskeméti képzőben: „Óvónővé foga­dom.” Hónapok után is ezt a pil­lanatot idézi Tóth Zsuzsa karacsondi óvónő. — Végre gyerekek közé kerültem. Az sem zavart, hogy falura rendelt a hiva­tás. Eredetileg haza, Mező­kövesdre pályáztam, de ott más lett a „győztes”. A gyöngyösi pályázatot meg­nyertem, mégis ide kerül­tem, mert azt mondták, itt van elsősorban szükség fia­talos ambíciókra. Kértek, jöttem. Tiltakozik, arralkor túlzott szerénységét említem, ami­kor a városi „levegő” vará­zsára hivatkozom: — Persze, visszasajog a kecskeméti diáklégkör, de ezt a hivatást választottam kikötések, túlzott igények nélkül. A gyerekek minde­nért kárpótolnaik. Az apróságok mintha sej­tenék mondatait, olyan sze­retettel veszik körül. — Látja, ez a viszomzott szeretet ad erőt. — Legkedvesebb emléke? Egy történet a ragaszko­dásról. Egy szőke apróság mondja el: — Két hete.. 1 szombaton azt mondta Zsuzsa néni, hogy hazamegy... és azt is, hogy nem jön vissza, ha rosszak leszünk... Mi mind megígértük, hogy nem lesz több baj velünk, csak jöjjön vissza... Szüksége is van erre az erőt adó szeretette a fiatal diplomásnak, mert nem könnyű a falusi pályakezdés. Megosztott albérlet, idóver- te bútorok fűtóspénz. A tíz­órai és az ebéd havi 100 fo­rint. Ez az albérleti díjjal együtt már 400. Ezenkívül előteremteni a mindennapi vacsorát. Mindezt havi 1100 forintos fizetésből. Es a szó­rakozási igények, a heti ha­zautazás költsége (ötvenszá­zalékosa még nincs), a ruház­kodás? Minderre összesen szűk hétszáz marad. Hiába 1100-ért közel Gyöngyös, nem futja „kirándulásra”. Kevés fo­rint — sok követelmény; ez a pályakezdő óvónők nagy dilemmája. — A követelmények nem riasztanak vissza. Ahhoz, hogy iskolára készítsük elő a gyerekeket, módszertani, kulturáltság kell. Termé­szetes, hogy órákat töltök a foglalkozások tervezésével, így szerzem meg a gyakorlat biztonságát. Csak ez szava­tolja az eredményt... Ebben nincs is hiány. Megszólítom az egyik nagy- csoportos fiút, kérve, mu­tassa be számolási tudomá­nyát. A nebuló helyett én lepődöm meg. Kiszámolt elé- bem huszonöt kavicsot, az iskolások biztonságérzetével. Az óvónő. tekintete elége­dettségtől fényeződik, s már csak mellékesen idézi min­dennapjaink apró-cseprő problémáit, hogy televízió csak a szomszédban van és nem kellemes napról napra alkalmatlankodni, mégha olyannyira kedvesen invitál­ják is, hogy néha felsajog a társtalanság, a magány, hogy szürkék, sivárak olykor az esték; hogy hazavágyik a családhoz, a hét testvérhez, akik közül ő az egyetlen diplomás, az eszménykép... Aztán elmosolyodik, felol­dódón, fogyó borongással: — Nem nagy ügy. Ez a mi sorsunk, ezt vállaltuk... Fitos orrú kislány fut hoz­zá, alig jut szóhoz a nagy igyekezettől: — Zsuzsa néni, vége a kinti foglalkozásnak — szak- szerűsködik. Az otthon, a gond már mind messzi a fiatal diplo­más számára. Vágyait is su­gallják mondatai: — Az óvoda, a gyerekek..; ezért mindent érdemes vál­lalni. Ilyenkor tó gondol a havi 1100 beosztására... Sorakoznak a nebulók. Tótlí ’Tfor/mn. már velük törődik. KÍ-> gyózva megindul a sok apró-' ság, velük együtt az óvónő. Fehér szolgálati köpenye fel-felvillan az őszverte lom« bök közül. A pályakezdés első lépései után indul a jövő felé Jobbnak reméli? Talán nem hiába ,. • (pécsi) Szamos Rudolf: SZICÍLIA szigete Európa és Afrika között a Földközi- tenger közepén fekszik. Föld­rajzilag természetes kapocs a két kontinens között. A mesz- szinai tengerszoros legkeske­nyebb részén alig három ki­lométernyi csatorna választ­ja el a szigetet az európai szárazföldtől. Nyugat-Szicüi- ában, az Eric-hegy tetejéről, kedvező időben látni lehet a szemközti tuniszi partok csú­csát, Kap Bont, amely a Tu­niszi-öböl nyugati szélén emelkedik. Valaha itt áEt Karthágó városa. Aki Szicíli­át uralja, ellenőrizheti a Földközi-tenger államainak kereskedelmi útjait. Ez a ki­emelt földrajzi fekvés a tör­ténelem során a legkülönbö­zőbb hódítókat csábította ide. A hódítók leverték az ősla­kókat, keveredtek velük. Eredetileg szikánerek. vagy szikulerek lakták a szigetet. E népcsoport származása még nem teljesen tisztázott, a történészek szerint kétezer- nyolcszáz esztendővel ezelőtt föníciai kereskedők vetették meg itt a lábukat. Valami­vel később görögök és karthágóiák birtokába került a sziget. Szicília birtokáért az időszámítás előtti harma­dik évszázadig tartott a harc. közöttük, amikor is Róma meghódította a sziget karthá- gól részét és folyamatosan elfoglalta a kelet-szicíliai görög városokat is. Ezt kö- k. vetően hét évszázadon át f Szicília a romai Dirodalom provinciája lett. Átmenetileg ezt az uralmat az időszámí­tásunk utáni második évszá­zadban törte meg a rabszol­gák felkelése, amely Szicíliá­ból független államot terem­tett. A római birodalom al­konyán rövid ideig két ger­mán népcsoport — a vandá­lak és a keleti gótok — fog­lalta el Szicíliát, őket követ­te Bizánc. A bizánci császár helytartói közel három év­századig uralkodtak a szige­ten. A IX. évszázadban ara­bok és berberek szállnak partra Szicíliában és a szi­get mohamedán kézre került. Az új „urak” kezében a ke­reskedelem fellendült és a lakosság viszonylagos jólétet élvezett. A megszállás lánca azonban nem szakadt meg. 1061-ben Dél-Olaszországbol normann seregek támadnak Szicíliára és harminc eszten­deig uralkodnak itt. A dél­olaszországi normann ura­lom és szicíliai része annak idején társadalmilag a leg­fejlettebb állam volt a feu­dális Európában és a maga idejében elsőrendű hatalmi tényezője volt a Földközi - tenger medencéjének. így nem csoda, ha más feudális uralkodók Szicília birtoklá­sára törekedtek. A szicíliai állam, amely általában a kö­zépkor során Nápolyi király­ság néven vált ismertté, a XIX. századig állt fenn. A FÖLDKÖZI-TENGERI sziget egészen a Garibaldi- reoceiésig, tehát a fewest mentőig, viharos évezredeket ért meg és így nem csoda, ha lakói saját védelmükben csoportokba, vagyis maffiák­ba tömörültek. A szabadság vágya és a megszállókat megszemélyesítő helyi föld- birtokosok, bárók ellen tit­kos összejöveteleken szervez­kedtek. Az úgynevezett „szi­cíliai vecsemye” hagyománya 1282-re nyúlik vissza. Ahogy a történelem megőrizte, ek­kor lángolt fél a szicíliaiak gyűlölete mérhetetlenül az idegen bitorlók ellen. Az ügyet jelentéktelen eset rob­bantotta ki és az eset, mint hírhedt vérfürdő vonult be a sziget történelmébe. 1282. március 30-án, hús­vét vasárnapon a harangok bongása Palermo lakóit ve- csernyére hívta. A templom­ajtóban — az érkező hívők szeme láttára — egy francia egy szicíliai lányt zaklatott. A lány segítségért kiáltott. A szicíliaiak a szemtelenkedőt megölték. Ez a botrány adta meg a jelet az idegen ura­lom elleni általános felke­lésre. < A francia bárókat ugyan elűzték, de eben-gubát cse­réltek, mert a nyugat-földkö- zi-tengeri hatalom, Aragon, szerezte meg a sziget ural­mát. Az új bitorlókat a szi­cíliai feudális urak elfogad­ták, főleg azért, mert a hódí­tó feudális állam központja több mint ezer kilométerre volt a sziget fővárosától, Pa- lermótól. A XV. század vé­gén Aragon és Kasztíiia egyesült a Spanyol Király­sággal és a sziget a spanyo­lok kezére került. Uralmuk­nak a „Napkirály”, XIV. La­jos vetett véget. A bourbo- nok kora kisebb-nagyobb megszakítással 1860-ig tar­tott. Helytartóik asMc füg­getlen fejedelemként diktál­ták a sziget rendjét. 1848 és 49-ben a polgári forradalom lángjai a szigetországban is fellobogtak. A szicíliai pa­rasztok felkeltek elnyomóik ellen. Forradalmukat^ azon­ban a franciák vérbe fojtot­ták. Először Garibaldi, 1860- ban a Rissorgimento során. Itália egységéért küzdve a szicíliaiak tevékeny részvéte­lével törte össze az idegen igát. Azonban a szicíliaiak­nak — akár csak Dél-Itália és Szardínia lakóinak — ha­marosan rá kellett döbben­niük, hogy az olasz nemzeti egység nem hozta meg a szükséges társadalmi fejlő­dést. AZ EGYKORI viszonyok­ról idézhetnénk az Olasz Kommunista Párt egyik ala­pítójának, Antonio Gramsci- nák megállapításait: „Az olasz egység nem az egyen­rangúság alapján jött létre, ellenkezőleg valamiféle ter­ritoriális viszony alakult ki város és falu között. Észak hegemóniára való törekvése a délieket elnyomta és a fej­lett észak mint egy polip, nemegyszer a déliek rovásá­ra gazdagodott és kereskedel­mi, ipari növekedése Dél mezőgazdaságát elszegényí­tette, ipari fejlődését meg­akadályozta, kereskedelmét megfojtotta”. Gramsci, aki maga is a másik olasz sziget, Szardínia szülötte, joggal ál­lapíthatta meg: az észaK­olasz burzsoázia Szicíliát „belső gyarmatnak” tekintet­te. Ez a társadalmi ellent­mondás, amelyet még nap­jainkig sem sikerült felolda­ni az olasz államban, konzer­válta a sziget középkori álla­potát és elősegítette a xnafr * ák kifejlődését (Folytatják.) II kam testvérek Szovjet film

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents