Népújság, 1969. október (20. évfolyam, 227-253. szám)

1969-10-26 / 249. szám

■MŰVÉSZET Élő irodalom Méliusz József: Város a ködben Méliusz József, a romániai magyar irodalom egyik kivá­lósága, a Román írószövet­ség alelnöke az utóbbi idő­ben három sikeres könyvvel jelentkezett egymásután. Egy izgalmas tanulmánykötet Aréna címmel egy még iz­galmasabb versgyűjtemény, s i most a Város a ködben című ; regény vonta magára az ol- | vasó figyelmét. f Régen beérkezett íróról lé- I vén szó, fokozott érdeklődés­re számíthat az említett há­rom könyv közül a harminc év előtt íródott regény, a Vá­ros a ködben, mely a meg­írástól számított három évti­zed alatt fölöttébb kalandos „életúton” ét jutott el teljes terjedelmében a kiadásig. Pe­dig a két háború közötti ma­gyar széppróza egyik legérde­kesebb, tematikáját tekintve szinte egyedülálló darabja. Különösségét elsősorban egy ötven év előtti élet- és él­ményanyag, az ún. „monar- ' chia-élmény” feldolgozása, s a prousti regény metódusá­nak sikeres alkalmazása ad­ja, s nem utolsósorban a szo­ciografikus keménységű rész­letek. Méliusz egy olyan él­ménykor regényes bemutatá­sára vállalkozott, mely meg­van az osztrák, a cseh, a hor­vát, de még az erdélyi ro­mánság irodalmában is, de érdekes módon hiányzik a magyar prózából — legalább­is abban az értelemben, ahogy azt a cseh Hasek, az osztrák Musil, a horvát Krle- za, vagy éppen a román Liviu Rebreanu műveiben megta­lálni. Pedig hát mi is éltünk egykor a kétfejű sas, nem ép­pen népszerű birodalmában. Méliusz regényét lapozva ez a hiányérzet alighanem jócskán csappanni fog ben­nünk. A Város a ködben a halódó, agonizáló Monarchia világát tárja elénk; I. Ferenc József birodalmának utolsó négy esztendejét és összeom­lását írja le. A lényegen mitsem változtat az, hogy a színhely egy vidéki város, az ötven év előtti Temesvár, s a ) szereplők e város akkori tár­sadalmának rétegeiből kerül- j nek ki. Nem változtat, mert f valójában ugyanazon szimp- f tőmák jellemezték az akkori ! Budapestet, de a Monarchia I más városait is;' Zágrábot ! éppúgy pl, mint a birodalmi I fővárost, Bécset k- & történés nevezetes nap- r pal, 1914. július 28-ával indul. Temesváron, egy polgári ház lakói napfényes nyári reggel­re ébrednek. Olyan nyári napra, mint egyébkor, s mit­sem sejtenek az Európa, sőt az egész világ egén tornyosu­ló vészfelhőkből: a világhá­borúból. Aztán hírét veszik a hadüzenetnek, szemlélői, sőt részesei lesznek az első na­pok háborút éljenző őrületé­nek, de aztán biztos polgári fedezékükbe vonulva, otthon, a hátország biztonságában, igazi jólétben élik tovább a maguk „háborús”, de koránt­sem nélkülöző életét A csa­ládot érik ugyan megpróbál­tatások: a pusztáról bevonult rokonlegény, Józsi szemük láttára indul kétségbeesetten a halálba; aztán a nagyma­ma távozik váratlanul az evilági életből; majd meg a lenézett és éppen csak szá- montartott külvárosi nagyné­ni leányának, Katicának sú­lyos megbetegedése (tüdővészt kap, s úgy sorvad el az egész­ségtelen pincelakásban) za­varja meg életrendjük nyu­galmát de a polgári, nem éppen tisztességes módon biztosított jólét kárpótol min­dent. A forradalmi megmoz­dulások, a francia, szerb, majd román megszállás ese­ményei még hoznak ugyan némi nyugtalanságot házuk falai közé, de a családfő már az események higgadt mérle­gelésével szövögeti jövendő, az új körülmények és viszo­nyok között várható életük szálait Nem hivalkodva, fel­tűnően most már, inkább a létfenntartás ösztönétől hajt­va. Mert a család bámulni- valóan ügyes lavírozása elle­nére is világos a képlet: a Monarchiának egyszer s min­denkorra lealkonyult Amíg e családi história egésszé kerekedik előttünk, egy félelmetes világ bűntől, korrupciótól, embertelenség­től, vad nacionalista indula­toktól terhes szövetébe lát­hatunk be. Méliusz páratlan megjelenítő és atmoszférate­remtő erővel képes életre kel­teni a letűnt idők eseménye­it, ami elsősorban a szemé­lyes, jórészt gyermekkori él­mények felelevenítése és egyetemessé oldása révén si­kerül neki, másrészt viszont a már említett prousti re­gényformából ismert megol­dásoknak köszönhető, mely végtére is — ebben a magyar variánsban is — kiállta az idő próbáját A könyv értéke-jelentősé- ge mindenképp azon mérhe­tő le: képes-e a szerző ezt az élményvilágot ennek leglé- jvegét olyan hitelességgel művészi formába öltnei, mint a hasönló élménykörben moz­gó kortársak tették, azok, akik az utóbbi öt-hat évtized Európájának történetében századunk egyik kulcsfontos­ságú kérdésének látták a Mo­narchia-komplexust. Neve­ket is ideírhatunk: az osztrák Musilét a horvát Krlezáét, a cseh Hasekét s a román Reb- reanuét elsősorban, de más vonatkozásban ide kívánko­zik még Franz Kafka életmű­K ARP A TI KAMTLT asz Az ég kemény kékké most alakul. Hiába fénylik még a bumz lugas, gyümölcsös tálad hiába nevet. Nem sir «t dobszó. Torkodban lapul. Bár dér-calcros bogyók után kutass, olyan a táj, mint egy röntgen-lelet. M69. október SÄ, vasára*«* ve éppúgy, mint a trieszti származású olasz író, Italo Svevo regényei. A felsorolás a tájékozottabb olvasónak egyben eligazítás is lehet: valamennyi szerző más és más írói eszközökkel alkal­mazva, más és más szemlé­letmóddal ugyanazt látja, il­letve láttatja: a Monarchia feudál-kapitalista viszonyok­kal terhes, kifejezetten mili­tarista szellemű társadalmi rendje olyan fekélye' grtc volt Európa testén, metv visz- szavonhatatlanul megérett a pusztulásra, s mely széthullá­sa után is hagyott maga után annyi fertőzést, hogy meleg­ágyat csinált sokhelyütt a fa­sizmusnak is (lásd: a Horthy- Magyarország). A képlet természetesen nincs végig levezetve vala­mennyi szerzőnél (Kafka meghalt 1924-ben, Hasek 1923-ban!) így Méliusz sem illethető elmarasztalással, hogy ti. regénye cselekmé­nyét a huszas évek kezdeté­vel lezárja. Ami könyvéből egészként elkészült, olyan teljesítmény, mely hézagot pótol a magyar próza XX. századi vonulatában. Mert hisz a Monarchia képén túl egy polgárcsalád természet­rajzát kapjuk, mégpedig az ún. „ferencjózsefi arany­időkből” való família rajzát, melyet Németh László frap­páns, Krleza Glembay-csa- ládjáról írott soraival szólva a monarchia termelt ki, s természetszerűen a ’„monar­chia javára volt népellenes”. Ha Krleza a horvát glembayz- mus történetét irta meg, Mé­liusz József mindenképp a magyar Glembajok rajzát adta köny vében ... (Bukarest, Ifjúsági Kiadó, 1969.) Lőkös István TÉNAGY SÁNDOR: /B «• •• 00 • í te %/OM I/O Piti 14X0 (Részletek) Homályos dél: szerelem, ifjúság anyaföldje, gyönyörű idő, amikor megvakulsz, ha bármire nézel, amikor a tekintetnek kicsi az ég, az ölelésnek a föld. amikor minden betölti sorsát: csak azért élsz. hogy szeress, hogy folytatódj percről percre, megszüless, kinyílj, amikor testvére vagy mindennek a földön, nem kell gyűlölni, nincs mit elrejteni, olyan tiszta vagy, mint a hajnali levegő nyers húsa s olyan friss, mint a létezés reménye a sejtek útjain — Ö gyönyörű idő, elégetsz, megsemmisítsz — mégis maradj! Mi lenne velem a te megváltó kínjaid nélkül, mi lenne érzékszerveimmel, ha nem tündérkednél veiül:, mit érezhetnék a te tested nélkül, tudnék-e i'alamit magamról, mit tehetnék a halál mocskoló szándéka ellen, ha nem te védenél és bizonyítanál, embernek hogyan nevezhetném magam, ha nem élném túl gyönyörű szeszélyeid, < s ha nem halnék bele?----------­Sze retlek, mint kiszáradt folyómeder a vizet. lélegzetvételt a fuldokló, esők irgalmát a növény — Végzem pontosan legfőbb dolgomat: szeretlek — Nincs napom, órám, percem, hogy ne téged szeretnélek, vízben, kenyérben, levegőben, megérintett tárgyakban vagy jelen s önmagámban, mert felismertelek — Erő vagy, gyönyörű esély: nincs remény a szabadulásra Végzem pontosan legfőbb dolgomat, hogy szolgáljalak. VASVÄRI ISTVÁN: Holdfény Holdfény a sziklafalakon, holdfény az eperfa alatt, holdfény a néma gabonán, holdfény a vízmosásokon, holdfény az ifjú arcodon, sugárzol, áradsz, elsuhogsz s a szád, a szád, kétívű virradat, testemen érzem puha melegét e melledet, mit simán, feszesen, mint barack hamvát, úgy simít kezem holdfény a sziklafalakon — holdfény a téli ablakon, sugárzol, áradsz, elsuhogsz, sugárzol, áradsz, elsuhogsz, akkor éltem lombozva, vakon, most, hogy most vakítóan lássalak! KÓNYA LAJOS: Bodor felhők Habarcsot készítek vakolatot javítok s tisztelettel gondolok a kőművesekre kik tele vannak dologgal s jól is keresnek Festéket keverek ajtót ablakot festek s elismeréssel adózom a mázolóknak kik hatezer forintért megcsinálnák mindezt Fafiguráimat faragva az élelmes mestereken merengek akik ebből élnek Verseket írok különös remények nélkül s legfőképp azokat a költőket csodálom kik abból is megélnek hogy verseket írnak Vannak irigyeim — mégsem vagyok egészen elveszett ember Alkonyaftájt sutbavágom meszes gönceim felöltözöm nyaralónak végigmegyek a parton rágyújtok pipámra bánataimat a bodor felhőkbe fúvóm könnyű motorcsónakot gondolok magamnak társas örömöket és gondtalanabb sorsot .XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX SZINNVEI 0 műsor rég lement, kint nagyokat pu fogtak a becsa­pódó ajtók, s a gépkocsik elzúgtak a város felé. Idebent, a Brikettgyár nagy kultúrtermében átvet­ték birodalmukat a táncolok; a zenészek, mint a megszállottak nyomták egyik számot a másik után, lélegzetvételnyi szünetet sem engedélyeztek. Öli ketten egy idő múlva elfáradtak a forgásban, lélegzetük akadozott. Hiába, benne voltak már a korban. — Na, elég, öreg — mondta Barátné, az üzemi konyha beszerzési brigádjának főnöke, s kezével megiga­zította kontyát, mely szabadulni igyekezett a csatok rab­ságából. Letelepedtek az asztalukhoz. Egy ideig hallgat­ták: a meghájszolt szívük zakatolását. Aztán Gruber fel­állt, bement a büfé söntésébe, s újabb félliter borral tért vissza. Ittak megint, de azért egyikük sem volt még részeg. Csak időakéeí jó puha érssimesség, az egész emberiség iránt érzett rokonszenv hulláma borította el őket. Gruber a vállalat gondnoka későn jött kisfiáról, a Pis­tikéről áradozott jó ideig, aztán váratlanul így szólt: —, 1 Látja, Vilma, ez az, amit maga, akinek nem volt gyer­meke, meg sem érthet. Hogy/micsoda nagy hogyishívják az, ha az ember felnevel egy ilyen zsiványt, aztán tudja, <, hogy van valakije, igaz? Barátné tekintete elkalandozott, sovány arcán fanvar vonás rajzolódott ki. — Maga tényleg nem tudja, hogy. nekem felnőtt fiam van? Gruber szürke szemei egy kicsit ázottak voltak már. — Hallottam róla — motyogta —, de ... — Tudom, mit akar mondani; hogy én csak felnevel­tem Ferkét, nem az igazi fiam. Mintha az nem lenne tel­jesen, tökéletesen ugyanaz. — Poharáért nyúlt, s nyersen így szólt: — Igyunk, vén trottyos. Ma jó kedvem van, mesélek én magának valamit. Olyant, hogy a száját is el­látja tőle. — Felhajtotta borát, Gruber borzongva fi­gyelte, hogyan táncol sovány gégéje minden egyes korty­nál. — Ott kezdem el. a legelején. Azon a hűvös regge­len. Hetivásár esett arra a napra, ezért már nagyon korán reggel kinyitottam az üzletet... . A kis vegyeskereskedés ott volt a piac közelében, a Fa- zekas_utca sarkán. Az ajtó fölött fakó cégtábla bádogle­mezből, rajta csak ennyi: „özv. Barát Ágostonné”. Az ura halála után özvegyi jogon vitte tovább az üzletet. — Valamiből élni akartam. Éppen huszonkilenc éves voltam. Aztán dolgozni akkor is kellett. em volt könnyű a dolga egyedül. Reggel héttől este' hétig nyitva tartani, köriiludvarolni a vevőket, ké­ső este áru után mászkálni, veszekedni a szállítók­kal, ebből állt a napja. És az éjszakái? Alig győzte kipihenni magát, hogy másnap újra kezdhesse. Azon a reggelen az első vevő fiatal falusi nő volt. Csöppnyi gyereket tartott a karján, tiszta pó­lyába csomagolva. Csak annyit kért, hogy itt ma­radhasson a baba, amíg 6 eladózik a piacon. Kényelmet-' len így a mozgolódás, meg a gyereknek se tenne Jót. Ott­hon nem hagyhatta, mert ma odahaza sincsen senki. De félóra, legfeljebb háromnegyed, aztán már jön is vissza a drágáért. — Hosszú háromnegyedóra. volt, mondhatom magának! Huszonöt év óta tart egyfolytában! De hát nem harag­szom én rája, nehogy azt higgye. Így kellett ennek lennie, nem panaszkodom a sorsomra. „Mennyi idős a kicsi?” — kérdeztem akkor az anyát. Éppen két hónapos és már na­gyon fejlett gyerek, felelte. Figyeli: nyolchetes volt még akkor! A vásárosok szekerei beértek a Fazekas utcába, s a kis bolt hirtelen megtelt vevőkkel. Barátné a gyereket hátra vitte, az üzlethez tartozó szobácskába, a kicsi jóízűen aludt. Aztán meg is feledkezett róla a nagy rohamban, csak amikor szűnni kezdett a forgalom, úgy dél felé, S gyereksírást hallott belülről, akkor riadt rá, hogy* az asz« szony még mindig nem jött v issza a gyerekért. Gyorsa^1 0

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents