Népújság, 1969. október (20. évfolyam, 227-253. szám)
1969-10-24 / 247. szám
/ Gyurkó Géza: Rendhagyó útirajz Leningrad A serem/; tyevői nemzetközi r^jölőtér érkezés ‘ és Indulási csarnokiéban térképek mutatják, hová lehet el- jutni az Aeroflot gépeivel a világba. A Moszkvából kiinduló kék nyilak átszelik az északi sarkkört, át az egyenlítőt is, Tokió, vagy Bamako Brüsszel, vágy Pe king eg varán! elérhető a szovjet iégi flotta nemzetközjárataival. Mégis úgy-hiszem — a szakemberek, gondolom tudják is —. hogy -ezek a nemzetközi légijáratok még nem hálózzák be az öt kontinenst, hogy az Aeroflot rendkívül gyorsan fejlődő nemzetközi kapcsolatai nem érik még el ezen a téren mondjuk az Egyesült Államok légi járatainak számát és arányút. A belföldi forgalomban azonban ma már vitathatatlanul a Szovjetunióé a vezető szerep! Belföldi forgalom? A Moszkvából elinduló gép előbb éri el mondjuk Kairót a nemzetközi forgalomban, mint a „belföldi” járat Omsizkot például. L .-tíz-tizenkét ezer kilométeres járatok indulnak a nap minden órájában, s az órák majd minden percében a hatalmas szovjet ország közeli és legtávolabbi városai, települései felé, vagy onnan Moszkvába. Ezt nevezik belföldi forgalomnak! Leningrádfoa a rendszeres — nem turista — légij Egy vetögép tündöklése és bukása *»SÍÍiS feauai Leningrad — a Finn-öböl partja Néhány óra múlva indul a hajó Helsinkibe. Rendkívül szoros a kapcsolat a két város lakói, turistái között. Puskin o és Pavloszk megtekintésére is. Az Ermitázs- baíi, ha valaki egy pillanatra megállt mondjuk Gauguin, vagy Rubens valame- lyk festménye j előtt, mire felocsúdott, már tanácstalanul nézhette, hogy a termek százaiban hömpölygő tízezrek között, megtalálja honfitársait. Mindent megnéztünk, amit illik. S éppen ezért abból sem láttunk sokat, amit illik, s abból a legkevesebbet, ajn-i véleményem szerint legalább olyan lényeges len_ i ne: a mai Leningrad képe és a leningrádi emberek egyénisége halvány kontúrokban sejlik csak fel emlékeimben. Különben is úgy érzem, idehaza nálunk, belföldön, s más országokban, külhonban is módot kellene most már arra találni, hogy a turistát ne mindig és egyedül csak a múlt múzeumába rángassuk, dot is. Igaz, itt nem cárok Az Ermitázs előcsarnoka. Megállás nélkül hömpölyög az újabb és újabb aradat e múzeumba. Nekem feltűnt, a lenin- grádiaknak természetes kép. járat már inkább valamiféle helyiérdekű villamos sűrűségű. Igaz, Leningrad közel van Moszkvához, mindössze nyolcszáz kilométer talán, s mire a TU 10-1-es eléri a repülési magasságot, egy cigarettaszivásnyl idő után újból 'kigyulladnak a lántpák a ins táblák mögött: Tilos a dohányzás... tessék bekapcsolni az öveket Bekapcsoltuk. Ar TB U SZ- csoport lenin- frá.-l: -o-í-smja egy kicsit a::..: .iái ízű” program volt Három nap. reggeltől estig loholó ámulás keresztül-ka- sul a négymilliós város csodálatos műemlékei között, időt sr ‘*va a mintegy ’hegyven kilométerre levő Valahány országban megfordultam az utazási irodák jóvoltából, s gondolom valahány turista megfordul nálunk, ugyancsak az utazási irodák szervezéseben, vajmi kevés képet kap a programban az ország, a nép mai életéről. Leningrad egyszerűen csodálatos. Aki nem látta Le- ningrádot, az nem látott semmit, vagy legalábbis nem látta — Leningrádot! Be Leningrad sem két évszázad gondosan, igenveson és nagy-nagy ízlessel ápolt múzeuma. Láttuk, igaz, hogy csak az autóbusz ablakából, amint az egyik cár palotájából utaztunk a másik cár fényűző palotájába, a modem, az építészetileg lenyűgözően szép, mai Lerungrálaknak, hanem csalt azok, akik éppen mert múzeumi relikviákká varázsolták — varázsolták?': tették! — a cári kincseket és kastélyokat, laknak és lakhatnak mondjuk ilyen pompás lakónegyedekben. Azt is megmondom, lehet, hogy szentségtörésnek tűnik, de olyan országból jöttem, ahol fittyet hányva a történelem „klasszikus” értelmezésének. „szentségtörést” követtek el éppen, mondjuk a Téli Palota ellen, — nos; szóval azt is, hogy a cári kincsek, a múzeumi relikviák ily bősége fárasztott. Három napba képtelenség belesűríteni két évszázadot, Nagy Pétertől napjainkig, az Októberi Forradalomtól a blokád rettenetes napjain keresztül a Nyévszkdj proszpekt fényárjáig mindent. Az IBUSZ becsülettel teljesítette kötelességét, korrekt „kereskedőnek” bizonyult, az In tu riszt tál együtt: a pénzünkért .mindazt megkaptuk, ami jár. Még többet is talán. De időt úgy látszik, eddig nem tudtak adni! Most, hogy e sorokat rovom és v issza - visszagondolok a hallatlanul levegős, csodálatosan tiszta, higgadt méltóságú és emellett mégis lüktető életű városra, csak most kezdenek valahogy rendszeresed™ bennem az élmények. Es érdekes: egész sajátos élmények! Például: az Ermitázs ajtaja előtt ezres sorokban várakozó emberek, hogy nyisson a múzeum; a sofőr, aki kisegítve idegenvezetőnket, született útimarsallként adott elő történelmi anekdotákat, mondott hiteles történeti tényeket, számokkal, adatokkal fűszerezve Leningrádról; a görögkeleti szertartás a csak gyertyákkal megvilágított évszázados, bizánci stílusú templomban és a torkot szorongatóan szép kórus hangja, amely szinte magával ragadni látszott a gyertyák lángjait fel, a boltívek sötét magasába ... Minden csoda három napig tart. Éppen ennyi ideig voltunk Leningráidban. Mégsem hiszem, hogy emléke kihulljon az emberi memória könyörtelen szitáján. Az is lehet, ha két hetet töltünk a városban, akkor is morgolódom az IBUSZ- ra, Inturiszt.ra: miért oly kevés aiz idő! .:: mondjuk tíz évvel ezelőtt politikai tettnek tűnt, esetleg világnézeti igazolásnak, ha valaki a Szovjetunióba utazott? Lehet, hogy volt ilyen, illetőleg lehet, hogy ilyen is volt. Manapság egyszerűen csak élmény: hogy utazhatunk, hogy láthatunk, s hogy jobban megismerhetjük egymást. Sok még mindig a szokványos szólam, brosúraízű fecsegés g Szovjetunióról. Méltatlanság ez. De könyvtárnyi jó ismertető, igaz emberi szó és az enyémhez hasonló rendhagyó vagy nem is rendhagyó útibeszámolcsnál is többet ér. akár csak egy elrohanó hét is: nekünk, hogy jobban megértsük és megismerjük őket, s nekik nálunk, hogy jobban megismerjenek és megértsenek bennünket. Az ismeretség alapja a barátságnak, s a barátság alaipja az erőnek! A poroszlói Űj Erő Termelőszövetkezet a közelmúltban új vetőgépet vasalóit, a Mosonmagyaróvári Mezőgazda- sági Gépgyár TTV 32-es típusú konstrukcióját Igaz, hegy nem volt olcsó ez ó gép, ztj .-zéi forintba kJ rüi, de a poroszlóink mégis úgy gondolták, hogy jói választottak. A gyári ismerte lök, a szakpropaganda szerint ugyanis ez a konstrukció a legkorszerűbbek köze tartozik. kiválóan egyesíti magában a szovjet és magya: vetőgéptipuiiok legelőnyösebb tulajdonságait. Ennek megfelelő volt a szövetkezetben a fogadtatás is. mihdenki csodájára járt a külsőre nagyon tetszetős, praktikus gépezetnek. A szövetkezeti vezetők és gazdák egyöntetű véleménye úgy hangzott, hogy ez igen, ez már valami. Néfiányan arra is gondoltak, hogy fölösleges a régi gépeket kijavítani, hiszen úgysem lesz mar szükség rájuk. Nein is volt addig , semmi baj, amíg a gép e! nem indult. Sőt, az ehő holdaknál sem. Később aztán annál Inkább. A Norton szekrényben, amely az erőátvitelt- és a ve- tőmagadágo’ást biztosítja, egymás után mondták fel a szolgálatot a fogaskerekek és a tengelyek. A szövetkezet vezetői nem tehettek mást, mint szerelőket hívtak. A hibákat ki is javították, de a siker mégsem volt teljes, mert rövid idő után ismét felmondta a szolgálatot a gépezet. Erre a szövetkezet gépműhelyében kezdtek el fogaskerekeket. tengelyeket gyártani, amelyek azonban szintén nem tudták működésre késztetni a csökönyös gépei,. A TTV 32-os tehát nem váltotta be az előzetes reményeket, működésének néhány órájában mindössze tíz mázsa magot juttatott a földbe A szövetkezet! vezetők a sok-sok javítás tan "felhaa lak a kísérletezéssel, s mi vei más közös gazdaságokban hasonló problem:;!: adódlak en nél a ’ípusnál. ’ iivy gondolák. hogy a le: .célszerűi h megoldás az lenne, ha a gyén visszayás.irolná tőlük a velő gépet. A tárgyalások már meg is kezdődtek, s hogy milyen eredménnyel végzőtln.-k. azt- még nem lehet előre tudni Annvi azonban miadónkép cen bizonyos, hogy erre p-/ üzletre a szövetkeze tok tizeitek rá Még akkor is. ha t gyár visszatér fii a k< ct össze aet. Meri. forintokban nehe ,zen lemérhető az a kár, amelyet a vetőgép kiesése okozott a sürgető őszi munkák ideién. Nehezen lehetne azt is kiszámolni, hogy ügyintéző“. az idegesség, a javításokká! jártó szaladgálás forintban mennvit. tenne ki. lyém beszélve az ügy erkölcsi részéről, melynek kapcsán el lehet mondani hogy az érintett közös gazdaságok hite egy kissé megingott a magyar gépgyártásban. A poroszlóink ú'ív fogalmazták meg véleményűket, hogy sokkal hasznosabb lenne, ha a kísérletezést a gyárban folytatnák, s csak a kipróbált, megbízható konstrukciók kerülnének k: a szövetkezetekbe. Annyi bizonyos, hogy akkor nem kerülhetne sor egy vetőgép vagy bármilyen más gép tündöklésére és bukására. (kapósij Maguk a szakemberek -sem számítottak arra, hogy az idei napsütéses nyár, a hosszú, kellemes ősz egyáltalán nem jelentett „sima” szezont a mezőgazdasági károk tekintetében. A jégeső és a vihar pusztítását ugyanis a viharfelhők elvonulása után közvetlenül nagyon nehéz felmérni, a károk nagyságára többnyire csak a betakarítás. a szüretet megelőző hetekben lehet következtetni, így történt idén is: szeptemberben és október első két hetében elérkezett az 'állami biztosító munkatársainak íő szezonja. Az eddigi összesítések szerint október közepén már egymilliárd forint fölé emelkedett a mezőgazdasági növény-, illetve állatkárok Miért mennek el Bélapátfalvára! ? *észl€t egy IevélbSts „... az elmúlt évek azt mutatják számomra, hogy mind jobban romlik az anyagi helyzetem és ilyen bérkereset mellett, ami 1700—1800 írt, nem tudom 6 tagú családom létfenntartását biztosítani. És ezért kérem azonnali leszámolásomat. Azt hiszem, hogy megérthető a kérésem. Tisztelettel maradok: Kenyér László com. csőm.” Kenyér László, természetesem csak az irkalapon „maradt” — egyébként ő is to- vábbáltt, kénytelen volt olyan munka után nézni, ami ezután többet ad a családi „kasszába”. — Jó szaktársunk volt ez a cementcsomagoló — mondja Bársony Béla, a Bélapátfalvi Cement és Mészmű vezetője —, de bele kellett törődnünk az elvesztésébe. Egymás után mennek az emberek a gyárból, nagy számban búcsúznak még a törzsgárda régebbi tagjai, a 15—20 éves szolgálati idejű dolgozók is. A munkaügyi vezető havi jelentések bői ösz- szeg-azi: , —■ Januártól száznegyvenr- hatan távoztak s helyettük, összesen százhuszonnyolcán jöttek, önmagában is óriási gondot jelent, a minőségi cse- -e pedig szinte kétségbeejtő! Huszonhét éve vagyok eoben a gyárban, húsz esztendeje dolgozom munkaügyi vonalon, de állítom, hogy ekkora méretű vándorlásra még nem volt példa! — Vajon, mi ennek az oka? — Minden bizonnyal a viszonylag gyenge keresetek, amelyekkel még a kornyéken is lehet konkurráini. Sőt! Ebben a községben, vagy akár a mi telepünkön is jócskán akadnak olyanok akik ú;i munkahelyeiken sokkal többet kapnak! Előfordult például, hogy aki tőlünk 7,30—7,60 órabért kapott, annak a gyári rekonstrukciót végző tanácsi építők 12—15 forintot adtaik. S megvallom, sajnos igazat kell nekik adnunk, hiszen semmivel sem kerültek távolabb az otthoniaktól, ezentúl mindig csal: ugyanazt a feladatot kapjak s majdnem kétszer annyit keresnek mint azelőtt ... Sajnos, nálunk kilenc—tíz forintos órabér- meg a gyakorlott munkásoknál is tisztes fizetségnek számit, másutt viszont nyolccal, kilenccel kezdenek. Ugyanekkor nálunk meglehetősen nehezek ési változóak a megbízatások: a kőművesek olykor téglát rakodnak, máskor csatornát, aknát tisztítanak, vagy árkot ásnak kubikol- nak. S amikor, mond juk, baj ban a kötélpályával,. néiia bizony térdig érő sárban járkálnak a szerelőink, havas esőben, ponyva alatt próbálnak előbbre jutni. Arról már nem is szólok, hogy az úgynevezet melegüzemekben mit jelent újra meg újra teljesíteni a „napiparancsot”...! Napirenden vannak Bélapátfalván a „leszámolások”, sűrűn nyitogatják az irodákat, hozzák a kusza betűkkel telerótt kérvényeket: vegyék tudomásul megmásíthatatlan szándékukat engedélyezzél: a kilépést. S a nagy gyakorlatú szaktársak helyett inkább csak próbálkozó újak érkeznek, jelentkeznek. — Főleg asszonyok jönnek, olyanok, akiknek az aránylag kis fizetés is nagynak számít, sókat jelent — beszélik a gyárban. — és .szükségből még a férfiemberek kitalált beosztásokat is vállalják. Már a kőbányában is dolgoznak nők! Zana Károly igazgató es Vitányi Imre szo-titkár sem tagadja, hogy az alacsony bérezés miatt mar is súlyos helyzetbe került a bélapátfalvi gyár és egyelőre sajnos kilátás sincs a javulásra. Idegesítő. hogy hasonló okok miatt ugyanez a veszély fenyegeti megyénk másik üzemét, a Selypi Cementgyárat is. Két. gyárunk ismétlődő sikerei, kiegyensúlyozott munkája, •elismerést érdemlő teljesítménye ellenére is méltatlanul az iparág „mostohagyereke”. Ami pedig még fájóbb: „mostohagyerek” maga hazai cementes mészipar is! Érezhetően fogy a gárda s mostanában mind kínosabb a cementhiány. Furcsa azonban, hogy a tényeknek csupán a másik, ez utóbbi részét veszik észre, egyedül a cementhiányba nem akarnak belenyugodni. Ideje lenne viszont meglátni azt is. hogy töob cement, elégendő cement csak akkor lesz, ha kellően „olajozzák is az iparág kerekéit”. Akkor: ha végre rendezik a régóta fájlalt béreket Belapafalván, Selypen és másutt... Gyónj Gyula 1969. Oktober 24., péntek után kifizetett -kártérítés őszszege. Az ÁB a mezőgazdasági üzemeknek eddig több mint 1 milliárd forintot fizetett ki. A termelőszövetkezetek — amelyek idén a biztosítási formák 13 féle változata közül válogathattak — a legnagyobb összegeket a liövény- károk után vették fel. A közös gazdaságokat 670 millió forinttal kárpótolták, a legnagyobb összeget — összesen 340 millió forintot — a jégkárok után folyósítottak számukra. Az állatkárokért eddig kereken 300 millió forintot fizettek ki. Az állami gazdaságok növértykárai 160 millió forintba „kerültek” az Állami Biztosítónak. Egymilliárd forint felett a mezőgazdasági kártérítés összege
