Népújság, 1969. október (20. évfolyam, 227-253. szám)
1969-10-23 / 246. szám
■ Moszkva szerdán ünnepi zászlódíszbe öltözve fogadta a kozmikus-család hét „égi testvérét” „Sonyin és Kubeszór, Filipcsenko, Gorbaiko és Volkov, Satalov és Jeii- szejev kozmonautákat. A Szojuzok kimagasló tudományos ürteljesítményeit, valamint a szerencsés Földet érést követően a szovjet főváros laltóf türelmetlenül várták a pillanatot, hogy városuk falai között köszönthessék a kozmosz hőseit. A kozmonautákat az űrrepülőtérről Moszkvába szállító külön repülőgép magyar idő szerint röviddel 11 óra előtt jelent meg a vnukovói égbolton. Sugárhajtású vadászgépek szolgáltattak díszkíséretet. Az űrhajósok a moszkvaiak örömujjongása közepette szálltak ki a különgép- ből. Sonyin és Filipcsenko alezredes vállpántok helyett ezredesi rangjelzést viselt. A leterített hatalmas vörös szőnyegen az űrhajósok mintegy kisebbfájta katonai egységet formálva, díszlépésben indultak el a díszemelvény felé, ahol a párt és a szovjet állam legmagasabb rangú vezetői foglaltak helyet, élükön Leonyid Brezsnyevvel, Nyikolaj Podgornijjal és Alekszej Kosziginnel. Valerij Kubászov, Alekszej Jelisze- jev és Vlagyiszlav Volkov polgári öltözéket, a többi kozmonauta katonai egyenruhát viselt. A díszemelvényre érve Satalov jelentést tett Leonyid Brezsnyevnek, Nyikolaj Pod- •gornijnak és Alekszej Kosziginnek: a hazától kapott feladatot teljesítették, sikeresen végrehajtottták a világon első ízben három űrhajó kötelékrepülését. Az űrhajó összes berendezései kifogástalanul működtek, a személyzet közérzete kitűnő. Az űrhajósok „moszkvai bevonulása” valóságos diadalmenet volt. A moszkvai- kat fellelkesítette az élmény, hogy egyszerre hét űrhajóst fogadhatnak városukban. Végig a Lenin sugárúton tízezrek éltették, köszöntötték virágcsokrokkal a nyitott, felvirágzott gépkocsiban utazó „égi testvéreket”, akik fáradhatatlanul viszonozták az ezrek és ezrek forró érzelmeit kifejező integetést, zászlólobogta tást. A Kreml kongresszusi palotájában közben kigyulladtak a fények és 6000 moszkvai szűnni nem akaró tapsa köszöntötte a nagygyűlés díszelnökségét, a hős űrhajósokat. (MTI) Ma plenáris ülésen folytatja munkáját a Vtl. szakszervezeti világkongresszus A VII. szakszervezeti vi- lágkongreszus keretében szerdán a Szakszervezetek Országos Tanácsának szék házában az építők, a bányászok, valamint az ÉDOSZ székházában bizottsági iilcse két tartottak a korábbi plenáris üléseken kijelölt fon tosabb témákról. Megkezdte munkáját — általános határozatot kidolgozó bizottság, továbbá a tár- sadaiombiztsítás kérdéseivel, a műszakiák, mérnökök és technikusok problémáival. a teljes foglalkoztatottsággal és a munkanélküliséggel, a dolgozó ifjúság, a dolgozónők a mezőgazdasági munkások helyzetével, problémáival, valamint a szak- szervezeti jogokkal foglalkozó bizottság. Az ülésen elhangzottak alapján a bizottságok jelentést tesznek > határozatokra, állásfoglalásokra. A kongresszus csütörtökön plenáris ülésen folytatja munkáját. (MTI) » Szovjet—csehszlovák tárgyalások Moszkvában magas szintű szovjet—csehszlovák tárgyalások folynak. Képünkön: (jobbról balra) N. Podgornij, G. Husák, L. Brezsnyev, L. Svoboda. O. Cernik, és A. Koszigin. (Telefoto: — TASZSZ—MTI—KS)-ZEGF/ZfSSEBl 5 P ORTJCl ÍN TE} UHK. M AGY ARORSZÄG—DÄNIA 3:0 (2:0) A közönség nagy tapsa közepette futott ki a Népstadionban a két válogatott csapat az előre jelzett összeállításban. Magyarország: Szentmihá- lyi — Kelemen, Páncsics, Ihász — Halmosi, Szűcs — Fazekas, Kocsis, Bene, Kozma, Zámbó. Dár.ia: Poulsen — J. Larsen, H. M. Jensen, N. Möller, T. Nielsen — Michaelsen, E. Nielsen, Tborst — P. Madsen, P. Jensen, S. Römer Larsen. A megfiatalított magyar válogatott, ha nem is kifogástalanul, de a mérkőzés jelentős részében lelkesedéssel, és nagy akarással küzdött a győzelemért, amely, ha a helyzeteket jobban kihasználták volna csatáraink, nagyobbarányú is lehetett volna. Végeredményben az új összeállítású magyar válogatott biztatóan mutatkozott be. Franciaországba utazott az országgyűlés küldöttsége október 23., csütörtök Dencsik Istvánnak, az országgyűlés mezőgazdasági állandó bizottsága elnökének, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa elnökségi tagjának vezetésével szerdán Franciaországba utazott a magyar parlament hattagú küldöttsége. A delegáció, .amely a francia parlament küldöttségének 1967-es magyarországi látogatását viszonozza, nyolc napot tölt Franciaországban, ismerkedik az ottani képviselők munkájával, a francia parlament tevékenységével. (MTI) A japán miniszter Fock lenőnél Fock Jenő, a kormány elnöke szerdán fogadta Obira Masza- josi japán külkereskedelmi és iparügyi minisztert, aki kíséretével dr. Bíró József külkereskedelmi miniszter vendégeként látogatott hazánkba. (MTI Foto: — Vigovszki Ferenc fel’ i HATÁRZAR SZÍRIA ÉS LIBANON KÖZÖTT — A BRANDT-KORMANY ELSŐ MINISZTERTANÁCSA — A SZOVJET—CSEHSZLOVÁK TÁRGYALÁSOK PRÁGÁI VISSZHANGJA ÚJ KONFLIKTUSSAL GYARAPODOTT az amúgy is bonyolult közel-keleti válság: a libanoni reguláris hadsereg támadást intézett az ország területén levő gerillabázisok, a paleszitinai felszabadító mozgalom táborai ellen. A rendkívül komoly következményekkel fenyegető intézkedés nyílván Charles Helou köztársasági elnöktől származik. Karami kormányfő, aki már hónapokkal ezelőtt benyújtotta lemondását és csak ismételt felkérésre vállalta el egy ideiglenes ügyvivő-kormány vezetését, újra lemondott. Karami kijelentette: ezzel a gesztusával is hangsúlyozni kívánja, hogy a palesztin bázisok elleni támadásért minden felelősséget elhárít magától. MINT VÁRHATÓ VOLT, a libanoni fejlemények óriási felháborodást váltottak ki az arab világban. Magában a libanoni fővárosban, Bejrutban szinte azonnal tüntetésre került sor. Nasszer drámai hangú üzenetet intézett Helou elnökhöz, ,az egyiptomi sajtó pedig heves hangú kommentárokban elemzi a libanoni incidensek hátterét. Az A1 Gumhurija az EAK egyik legtekintélyesebb lapja úgy véli, hogy ami-Libanonban történt, nem más, mint az arab világ megosztására készült amerikai terv egyik része. A lap idézi Jasszér Arafatnak, a palesztin kommandók vezetőjének kijelentését, amely szerint emberei „az utolsó golyóig harcolnak”.’ BÁRMI ÉS BÁRKI álljon a dél-libanoni események mögött, annyi bizonyos, hogy a történtek tovább nehezítik a jelenlegi helyzetben oiy fontos arab egység kikovácsolását és a súlyos közel-keleti helyzet enyhítését. LETETTÉK A HIVATALI ESKÜT és megtartották első minisztertanácsukat Willy Brandt kabinetjének tagjai. Brandt afféle székfoglaló beszédet mondott, amelyben kijelentette: nem nagy szavakra, hanem tettekre van szükség. A nyugatnémet miLitarizmus kontinensünk békéjének egyik legfőbb ellensége. Ahhoz, hogy ez az állapot megváltozzék, valóban nem bonni szavakra, hanem bonni tettekre van végre szükség. A CSEHSZLOVÁK SAJTÓBAN élénk visszhangja van a moszkvai szovjet—csehszlovák tárgyalásoknak. A Tri- buna című lap hangsúlyozza a két delegáció magas szintjét és annak a jelentőségét, hogy „a két, egymáshoz oly közel álló ország kapcsolataiban a megpróbáltatásoktól terhes hosszú hónapok után ismét helyreállt a normális hőmérséklet.” Hasonló gondolatot fogalmaznak meg a Rudé Právo moszkvai tudósítói: „A jelenlegi látogatás, az őszinte elv- társiasság és barátság légköre tanúbizonyságát szolgáltatja annak, hogy legközelebbi szövetségesünk ismét bízik a CSKP vezetésében” — írják a tudósítók. A sajtóvisszhangokból kitűnik: a csehszlovák közvélemény tisztában van azzal, hogy a . jelenlegi tanácskozás a konszolidációs folyamat igen jelentős állomása. Szovjet űrhajósok ! T*xonnál shingtoni Fehér Házban fogadta az Egyesült Államokban taító: két szovjet űrhajóst. Az elnöktől balra Konsztantyin Feoktyisztov, jobbra tőle Georg«j Bcrcgovoj vezérőrnagy, (Telefoto; APf—MTI—>K S) Érdemrend — hóhéroknak BONN: A sachsenhauser.i, koncentrációs tábor volt SS vezetői egyik csoportjának Münchenben most zajló perén újból bebizonyosodott, hogy a koncentrációs táborban tömegesen gyilkolták halomra a szovjet hadsereg fogságba esett katonáit és tisztjeit. Az egyik tar.ú bejelentette, hogy minden alkalommal a 100—150 „likvidálásra” ítélt embert gépkocsikkal az e célra külön fenntartott. területre vitték, orvosi kivizsgálás ürügyén levetkőztették, máj kivégezték. A hullákat hordozható kályhákban égették eL A tanú közölte, hogy a szovjet emberek megsemmisítésében résztvevő SS-hóhé- rok „külön ellátásban” részesültek, valamint érdemrendeket kaptak ,A katonai érdemeikért”. (TASZSZ) LONDON: John Gollan, Nagy-Brű. i.ia Kommunista Pártján, : főtitkára kedden, Lond> í egyik kerületében elhangzó beszéde során kijelentette: i bányászok és a kommuna ; dolgozók egy sor angol \ rosra kiterjedő sztrájkja megmutatja, hogy a dolgoz' . és elsősorban a lakosság k: ■ fizetésű rétegei mind elégedetlenebbek a kormány érés jövedelempolitikájával. BECS: Stefan Koren profesznr. : néppárti pénzügyminiszter,. az osztrák parlament v: :i ülésszakán előterjesztette • 19T0. évi költségvetési vény javaslatát, amelyben minden idők <j.égnagyolf>& költségvetési deficitjét — kilenc milliárd schillinget — irányzott elő a jövő évre. KAIRÓ: Okasa, az EAK kulturális minisztere -kedden a kairói Hilton-szállóban ebédet adott az egyiptomi fővárosban tartózkodó magyar kulturális delegációk tiszteletére. A meleg bafáti hangulatban lezajlott ebéden megjelent az EÄK politikai, kulturális és társadalmi életének számos • vezető képviselője. A művészegyüttes kairói műsoráról elismerő kritikák jelennek meg a sajtóban. BELGRAD: Telt ház előtt nagysikerű Ady-estet rendeztek kedd este a jugoszláviai Űjvidéken, amelyek többek között Major Tamás, Berek Kati és Váradi Hédi is fellépett. Az előadásod megjelent Marjai József belgrádi magyar nagy - - követ is. ÚJVIDÉK: Üjvidék felszabadulásának 25. évfordulója alkalmából Októberi-díjjal tüntették ki többek közöt Gál László ismert vajdasági írót, Deák Ferencet, aki az idei jugoszláviai színházi seregszemlén a Sterija-játékokor.’ „Áfonyák” című drámájával (amelyet, magyar nyelven adtak elő) díjat nyert és az Újvidéki Rádió magyar nyelvű színjátszó-együttesét. TEL AVIV: Izraeli vadászbombázók szerdán reggel támadták az egyiptomi állásokat a Szuezi-csatorna nyugati partján. Hat nap óta ez volt az első izraeli légitámadás a csatorna térségében. Hivatalos indokolás szerint izrael részről ezzel vágtak vissza az egyiptomi tüzérségi támadásokért, amelyek az utóbbi két nap alatt két izraeli katonát öltek meg, hatot pedig megsebesítettek. ANKARA: A török külügyminisztérium kedden hivatalosan közölte, hog" Cevdet Sunay török elnök november’ 12— 21. között a Szovjetuniói» / Kozmosz-hősök köszöntése a szovjet fővárosban