Népújság, 1969. szeptember (20. évfolyam, 202-226. szám)

1969-09-07 / 207. szám

Egri „séták" Albérletet keresek... A magány festője: Hatvani Perlusz Gyula Ezzel kezdődik. Aki ottho­nától elszakad, aki tanulni, dolgozni jön a városba, ezzel kezdi... albérletet keresek... És elindul, talpalja a vá­rost, érdeklődik, árakat vet össze. Arra legtöbbjük nem is gondol, hogy az albérleti jogviszonyt törvények szabá­lyozzák, hogy ezek a szank­ciók előírják a kérhető ma­ximumot. Ki gondol keresés közben arra, hogy az alapösz- szeg szobánként 150 forint, hogy bútor és ágynemű hasz­nálatáért személyenként 100 forintnál több nem számít­ható fel, s ehhez már csak a fűtés és világítás tényleges költsége sorolható. Ki gondol erre. amikor jár­ja a várost, amikor megdöb­ben a csillagászati számoktól, amikor reménytelen alku­szik? Az ő útjukat j.ávtam végig... „Családias" légkör havi 500-ért Petőfi u. 16. Ódon mam- mutlakás. Intelligens házi­asszony fogad. — Tessék, kérem, itt szem­ben lesz a szoba — kalauzol. Egy ajtó és egy kis méretű ablak lopná a fényt a folyo­sóról. A háziasszony meg­gyújtja a villanyt. Egy ki­csit biztat is: — Éghet akár egész nap. Nézem a huszonötös égőt. Hát ez aztán éghet. Mentő­gondolatom támad: itt leg­alább nem kell sokat fizetni, mert fényhiány, rozzant bú­torok... Szép illúzióim ha­mar eloszlanak... — Hát, kérem: egy sze­mélynek havi 500 forint. Eh­i hez persze hozzájön még a sa- I ját ágynemű, no meg a fűtés költségei. — S ha ketten jönnénk? — reménykedem. — Akkor dupla költség, dupla pénz. Mit tegyen ilyenkor az e®- | bér: bűbájosán beszélget, el­végre idő kell, míg összesze- i di magát. Ez a kis terefere nem volt egészen felesleges, mert csevegés közben kide­rült, hogy az ódon épület va­lóságos kis szálloda. Három J diákfiú lakik, ggy szobában, havi 280-ért fejenként, no meg az egyéb, előbb említett 0 Császárok találkozója „Ed mindent akarok, vagy semmit, én a legnagyobb tétre szeretek játszani.” (Napóleon) Napóleon elfogadta a kihí­vást és csaknem 200 000 ka­tonát irányított Keletre. A porosz templomokban a pa­pok a szószékről buzdították harcra az embereket. A franciák gyors iramban kö­zeledtek és már az első ta- pogatódzó erőpróbákban fe­lülkerekedtek. Napóleon egyetlen pillanatra sem en­gedte ki a kezéből a kezde­ményezést és az ellenfél ve­zéreinek határozatlansága csak növelte fölényét. 1806. október 14-e fekete nap Poroszország történeté­ben, Jénánál már hainalban összecsaptak az ellenfelek. A franciák eleinte lassan szo­rították hátrább Hohenlohe herceg katonáit, akik később már fejetlenül, rendezetlenül vonultak vissza. Bonaparte parancsára lovasai üldözték a menekülőket és mindenkit megöltek, mert foglyokkal nem akartak bajlódni. Húsz kilométerre Jénától újabb vereség érte a poroszokat, Frigyes Vilmos király is me­nekült, a francia császár pe­dig bevonult Berlinbe. Az ország 1 akos Edge kiszól 1[frfi ' r fTj UbS rni rí J7YTU [ 1969. szeptember 7., vasárnap költségekért. A házinénivel egy szobában „családiasán” lakó két diáklány ugyaneny- nyit adózik. S egy szoba még kifejezetten intelligens embe­rekre vár. Járjuk a lakást. A tágas ebédlőben megpihenünk. „Vendéglátóm” biztat: — Itt nálunk igazán csalá­dias a légkör. Itt otthon érzi majd magát. Hát ezt megköszöntem... Egy ágy a konyhában Kossuth Lajos út 7. Az udvarban lakik az idős házaspár. Az ősz hajú asz- szony megértőén invitál. — Tessék jönni. Igen, itt a konyhában z sezlon az uno­kahúgának. Nagyszerű hely ez. kérem. Itt aztán nem kell fűteni, meleg van itt télen- nyáron. Még egy előny: vilá­gítást sem kell fizetni, hi­szen ott forgók egész este, hogy fizessen akkor az albér­lő? Majdnem hálásan kérde­zem: — Mit fizetnék havon­ta? — Ö, csak háromszáz. Ágy­neműt, persze, hoznia kell az unokahúgának. Szegény jó unokahúgom, szerencsére, alig két és fél éves, s így nem kell szoron­gania az alig néhány négy­zetméteres konyhában. És mentesül a friss főzelék íny­csiklandozó illatától is. Kifelé menet megállít az egyik lakó: — Hát, ez valódi uzsora. Így csinálnak az emberek mindenből pénzt... Egyéb­ként nálunk is lakhatna az unokahúga... Lakbérből — konvektorok Sertekapu u. 14. Külsőre jól mutat a két­szintes családi ház. Feléb­redt bennem a Lucifer: Na, persze, törleszteni kell a köl­csönt. Néhány perces beszélgetés után rájöttem: nem csalód­tam sokat. — A háziasszony mutatta a megkopott bútorokat, beszélt leendő szobatársamról, bizta­tott, hogy a fürdőszobát azt nem használhatjuk, na meg, gáltatottan várta a fejlemé­nyeket, a franciák raboltak- fosztogattak, amint ezt ké­sőbb Fezensao tábornok is elismerte: „A fosztogatás soha ezt megelőzőleg, egyetlen hadjá­ratban sem volt ilyen gyako­ri, mint itt.” III. Frigyes Vilmos porosz király tehetetlenül figyelte országa pusztulását. Végső kétségbeesésében feleségét, Lujzát gyorsan Tilsitbe hí­vatta. A királyné egész Eu­rópában híres volt szépségé­ről. Poroszország uralkodója azt várta, felesége személyes vonzóereje majd arra kész­teti Napóleont, hogy leg­alább Magdeburg városát hogy ágyneműt is hozzak és a fűtést is fizessem. — Mindössze havi 350 fo­rintot fizetne. Tudtam leplezni a megle­petést. ez számára megnye­rőnek tűnhetett, mert őszin­tére fordította a szót: — A lányomékkal építet­tük ezt a házat. Annyi még a költség, kell járda, kell kon­vektor, ezért adtuk ki az egyik szobát. Ugye, megérti? Köves konyha, három iánynak Erre a Balázs Ignác út 21. szám alatt akadtam. A házi­asszony ide vezetett be. Kö­ves padló, gumicsöves víz­csap, lefolyó nélkül, meglehe­tősen ódon állapotú spájzajtó. Nem létező elsős gimnazista unokahúgom nevében meg- sokallom. Az asszony mente­getőzik: — Azt ugye megérti, hogy nincs szőnyeg, a spájzba is be kell járnunk. Szerez még két társat az unokahúgának, s nagyszerűen ellaknak nálunk. Nem kérek sokat, csak fe­jenként 300-at havonta. Ágy­neműt persze nem tudok ad­ni, meg a fűtést is külön kell fizetni, de azt hiszem, ez ért­hető. így is nekünk lesz több gondunk. — Azt hiszem, háromszor háromszáz nem csekély kár­pótlás ezekért... ★ Albérletet kerestem Jár­tam a várost. Körutam leg­jellegzetesebb állomásait em­lítettem csak. A több napos „séta” során egyetlen he­lyen — a Fazola út hat szám alatt — találkoztam pozitív példávaL Azt a helyet már lefoglalták. Nem véletlenül. Törvények, rendelkezések jutottak eszembe, s láttam olyan körülményeket, me­lyekre nem terjed ki tiltó jogkörrel a paragrafus. Em­berség nyomait is kerestem, ám legtöbbször csak rideg üzlettel találkoztam. A házi­urak konjunktúrára hivat­koztak, én az emberséget is kutattam, nappal, lámpával, mint egykor Diogenész. Kerestem, akárcsak ő: hiá­ba... Csakhogy, meet 1969-et trunk—: Pécsi István visszaadja a poroszoknak. A találkozó azonban eredmény­telenül végződött. A francia császár állítólag ezt mondta a királynénak: — Ön valóban tünemé­nyes, Ha talán még egy fél­órát együtt vagyunk, akkor esetleg Magdeburg továbbra is Poroszországé lehetne. Napóleont ekkor már a to­vábbi nagyszabású elgondo­lásai kötötték le, végre a fő ellensége ellen akart fordul­ni, ezért 1806. november 21- én aláírta Berlinben azt a nevezetes dekrétumát, amely szerint a brit szigeteket blo­kád alá helyezi éa megtilt minden kereskedelmi kap­Koktélparti — koporsóval O. L. Nelms, a texasi Dallasban álkó multimillio­mos 61. születésnapján megíratta végrendeletét. Végakaratának furcsasága azonban Dallasban senkit sem lepett meg, hiszen jól ismerik Mr. Nelmst. A végrendelet szerint Nelms több mint 10 milliós vagyonát kizárólag arra a célra szabad felhasználni, hogy koktélpartikat ren­dezzenek belőle, amelyeken bárki részt vehet. Nelms azonban közölte, hogy a pénzéből rendezendő kok- lélpartin az ő bebalzsa­mozott holttestét tartalma­zó koporsónak is ott kell lennie. csőlátót, valamint levelezést a szigetországgal. Ez a lépés az élet-halál küzdelem nyitányát jelentet­te. Napóleon „légmentesen” akarta elzárni a kontinens partjait, ezért katonái meg­szállták a kikötőket, így például Hamburgot, Brémát és Lübecket. A londoni kor­mány viszont szövetségeseket keresett a szárazföldön. I. Sándor orosz cár hajlandó­nak mutatkozott arra, hogy fegyvert fog Franciaország ellen és 100 000 embert moz­gósított. Szeretett volna tör­leszteni a fájó austerlitzi ve­reségért, és tartott attól, hogy Napóleon támogatja a lengyelek függetlenségi tö­rekvéseit.. 1807. február nyolcadikén mérték össze erejüket az orosz és a francia csapatok. A színtér Kelet-Poroszor- szágban, Eylau közelében volt. Itt minden idők egyik legvéresebb öldöklése alakult ki, es mindkét fél eljutott az utolsó tartalékai bevetéséig. Napóleon ura maradt a csa­tatérnek, ehhez az ered­ményhez a fővezér szemé­lyes bátorsága is Hozzájá­rult. Egy kritikus helyen az ellenség erős tüzében is bát­ran állt. Elszántságra ösztö­nözte embereit. Eylau nem hozott döntési, a császár téli pihenőre küld­te ' csapatait. 1807 nyarán folytatód talc a harcok. Friedlandnál az oroszok 25 000 embert vesz­tettek és döntő vereséget szenvedtek. Napóleon június tizenkilencedikén Tilsit kö­zelébe ért és még aznap megérkezett hozzá a cár kö­vete, aki fegyverszünetet kért. Találkoztunk egy festővel, aki már régen nem él, de aki sokat, sok érdekeset mondhat önmagáról. Hatvani Perlusz Gyula mint egysze­rű, vándorló .„tollaszsidó” járta hajdanában az orszá­got. S egyszer csak „fogta magát”, — festőművész lett; a képzőművészet csupán — technikailag! — egyetlen ágának nagyra becsült mű­velője. A pasztellnek. De az egyetlen technikának korlá­tái is vannak, a témát, a megfogalmazást is, a kimet­szett valóságot sajátosan, egyoldalúan 1 értelmezi. Az egyetlen technika alkalma­zása maradhat — s különö­sen a magányosan vándorló Perlusznál maradhat — kor­lát, keret, témakör ... A Hatvani Városi Tanács, a hatvani múzeum fedezte fel önmagának ezt a mű­Személyesen is találkozott a két uralkodó, a történelmi jelentőségű ismerkedés a Nyeman-folyón, egy tutajon játszódott le. Napóleon ked­velte a színpadias jelenete­ket, megölelte ellenfelét, azután megkérdezte: — Miért háborúzunk tu­lajdonképpen? — Gyűlölöm az angolokat — válaszolt a cár. — Ugyan­úgy, mint ön. — Akkor megegyeztünk — jelentette ki Napóleon. — Kész a béke ... Viszonylag egyszerűen megállapodtak és jó viszony alakult ki közöttük, Ezzel szemben III. Frigyes Vilmos porosz királlyal a francia császár barátságtalanul vi­selkedett és minden diplomá­ciai formaság mellőzésével egyszerűen „gyávának” ne­vezte. A tilsiti béke a többi között kimondta: Oroszor­szág is csatlakozik az Anglia elleni zárlathoz, Poroszország területének felét elveszíti, Napóleon és Sándor titkos véd- és dacszövetséget köt egymással. A francia császárt ezután minden előzőt felülmúló hó­dolattal fogadják. A világ­méretű birodalma pedig szin­te még fel sem épült, már kezdett ingadozni. Kritikusai azt mondták róla, hogy ő az az államférfi, aki kiengesz- telhetetlen ellenségeket, de gyenge és kétséges barátokat szerzett Franciaországnak. A főellenség, Anglia változatla­nul érintetlen maradt, nem érhették el Napóleon fegyve­rei, sőt a trafalgari győzelem vészt, ezt a tragikus sorsú, hatvani származású embert, akiben az embertelenség kö­zepette érdekesen emberi gondolatok támadtak, s fo­galmazódtak meg, s akinek alkotásaiban éppen az a fur­csa, éppen az az „egyedüli”, hogy kompozícióiból teljesen hiányzik az — ember... Nincsenek figurák, csak fel­fedezett tájak. Mindegyik fel­fedezésben a központ vagy a hansúlyozott epicent­rum egy kimagaslói a környezete fölé emelkedő tárgy, mely akár a? éltető fényt keresi, mint a nyúj­tózkodó fenyőfa, vagy egy hatalmas domb, egy szeszé­lyesen az égre törő hegy­orom — de minden „cél­pontja” annyira magányos, hogy — Perlusz „szavaival” — magányosabb, mint maga az ember, maga a művész ... Hidegnek éreztem a légkört, mely ezekből a pasztell-ké- pekből árad. De — nem em­bertelennek. Valami egysze­rűbb, naivabb rokona a Vaj­da énekelte Mont-Blanc-nak, szívet fagyaszt, de éppen az emberi szívet fogja hideg markába. A Gyilkos-tó, és sok más, téli színekben ihletett képe erre enged következtet­ni. A tavasz és a nyár színei sem mellőzöttek, de a kom­pozíció magányosságát — szinte fizikailag — itt is érzi a szemlélő. Furcsa, majdhogynem el­feledett egyénisége képző­művészetünknek Perlusz Gyula, Hatvan szülötte. Autodidakta: egyetlen’ segít­sége a kézügyesség, és a — sokat vitatott — őstehetség, mely űzte. hajtotta a magyar tájakra. Hatvan a kiállítással nem­csak a rég óhajtott városi múzeum kiállítóhelyiségét avatta, hanem hagyományt is teremtett, talajt, lehetősé­get adott mások bemutatko­zásának, felkeltette az érdek­lődést a képzőművészet iránt. Rátái Gáboc nyomán még inkább megkö­zelíthetetlenné vált. A csá­szárt ezekben az időkben az is foglalkoztatta, hogy Spa­nyolországot és Portugáliát is bekapcsolja politikai, katonai terveibe. A spanyol trónra fi­vérét, Józsefet ültette, a nép azonban szembeszállt a fran­cia császár helytartójával. Napóleon felismerte, hogy személyesen kell az Ibériai­félszigetre mennie, ha meg akarja erősíteni fivére inga­tag trónját. Előbb azonban találkozni akart Sándor cár­ral, hogy megerősítse kettő­jük szövetségét, mert kölcsö­nös bizalmatlanság rontotta kapcsolatukat. 1808. szeptember huszon- hetedikén Erfurtban tárgyal­tak és egykorú leírások sze­rint „királyokból álló néző­tér előtt történt meg a két császár találkozása”, több­ször megölelték és megcsó­kolták egymást, de ez a kül­világnak szólt; a jelenetek nem oszlatták el a gyanakvás légkörét. Napóleon mégis úgy vélte; közvetlen veszély nem fenyegeti Pétervár fe­lől és így novemberben elin­dult Spanyolországba, hogy megpróbálja eloltani ezt az egyre izzóbb tűzfészket. Amint Henri Jomini, az egyik nagy kritikusa mondta róla: — Az egész világot átfogó politikájának az volt az egyik következménye, hogy mindig új feladatok kelet­keztek, mielőtt a korábbiakat megoldhatta volna. (Folytatjuk) Alkalmi „műbíráló" (MTI foto)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents