Népújság, 1969. augusztus (20. évfolyam, 176-201. szám)
1969-08-10 / 184. szám
Új út épül, Dömperek, teherautók, úthengerek, aszfaltozó gépek és emberek. Épül az új út, dolgoznak a dömperek, a teherautók, az úthengerek, az aszfaltozó gépek és dolgoznak az emberek. — Hová vezete ez az út? — Nem tudjuk, kérem. Mi csak csináljuk, építjük az utat. Tessék talán megkérdezni a vezetőket, ők tudják. hová vezet az út. — És mikor lesznek készen ezzel az úttal? — Mi csak csináljuk az utat, kérem. Azt tudjuk, hogy ma estig mennyit kell megépítenünk belőle... Ha többre is kíváncsi az elvtárs, kérdezze meg a vezetőket. Ök azt is tudják biztosan, hogy mikorra kell készen lennie ennek az útszakasznak. Az út épül tovább, dolgoznak a dömperek, a teherautók, az úthengerek, az aszfaltozó gépek és» dolgoznak az emberek. A gépek nem tudják persze, hogy nem tudják, hová vezet az új út, mikorra ér el odáig az ÚJ út, ahová vezet, — azért gépek. A gépekkel nem szokás társalogni, a gépekre nem tartozik semmi más az új útból, mint a kő, a zúzalék, az aszfalt, a benzin, meg az ide-oda döcögő kilométerek. Az utat azonban az emberek készítik az emberek számára, akik valahová tartanak, akiknek céljaik és terveik, ólmaik és elképzeléseik vannak. Azoknak is, akik építik az utat, s azoknak is, akik majd haladni fognak rajta. Békaperspektíva Valóban: nem lenne meghökkentő, ha e történet igaz lenne? Nem lenne megdöbbentő, hogy utat építő munkásoknak fogalmuk sincs: honnan hová vezet az út, amit építenek? Mikorra kellene elkészülniük az úttal? Minden bizonnyal valahány arra Jaró, a legközömbösebb is, gúnnyal, vagy keserűen, dühvei, vagy clnlkus- sággal tárgyalná az esetet: — Képzeld el, még azt sem tudták, hegy merre vezet az út... Lehet, azt sem tudták, hogy utat építenek? Természetesen vannak kevésbé nyilvánvalónak tűnő dolgok is. Egy üzem, egy Intézmény, egy termelőszövetkezet; és nagyobbak, egy megye, vagy egy ország dolga: emberek dolgoznak, építenek ott Is, ezeken a határokon belül is, akiknek tudniuk kell, hogy hová vezet az a bizonyos út, s azt is, hogy az útszakasz meddig épül! A tulajdonos jogán van joguk és okuk tudni'. Általában az autósztfádákkal nincsen baj: az útépítők tudják, hogy az „M” utat építik, Magyarország szocialista rendjét valósítják meg és azt is nagyon jól tudják, hogy honnan indultunk és hová tartunk, azt is, hogy — persze nem dátumra, hogyan is lehetne ezt tudni — mikor és ml a következő feladat. A baj inkább a „bekötő utak" körül adódik: sokan vannak még ebben az országban, akiknek nem sok fogalmuk van, mit miért is tesznek, gépekké degradál- tan végzik a napokra, órákra bontott munkájukat, alig, vagy semmit nem tudva voltaképpen mit és miért valósítanak meg üzemükben, termelőszövetkezetükben. — Nem tudjuk, kérem, mi csak csináljuk. .. Tessék talán megkérdezni a vezetőket... Könnyű és kézenfekvő dolog lenne e keserű és korszerűtlen tájékozatlanság miatt csak a vezetőket hibáztatni: akik nem mondják meg, hová és mikorra ér el odáig az út; akik a cél tudatának jogát maguknak tartják fenn, s akik Így eszköznek, gépnek tekintik az embert, akiért és akivel történik minden ebben az országban. Könnyű lenne! Csakhogy nem így van. Pontosabban nemcsak így van. Mert sokan vannak olyanok is, akikben nem ungorkodlk a célok és eszközök tudatos ismeretének a vágya, akik kényelemből, lustaságból, vagy a megszokott tudatlanság fekete szemüvegétől nem akarják és nem is tudják tudni, látni: merre és hová és hogyan. A békaperspektíva ugyan szűk, a látóhatárt megvonni karnyújtás is elég. Hogy ez kevés, hogy ez semmi? Kétségtelen. De nem fárasztó, nem igesítő, nem gondolkodásra, töprengésre késztető. És a „gondolkodom, tehát Vagyok” terminológiából nem e megfogalmazás idealizmusát utasítják el, nem is kevesen, nem a tudat elsődlegességét fintorogják, hanem a gondolat az, ami elutasítandó szerintük ebből, minden filozofálgató meggondolás nélkül, annál több megfontolt kényelemszeretetből. Nem lehet megengedni, hogy az útépítés célját és tartamának idejét csak a vezetők tudhassák. Es nem lehet megengedni, hogy az útépítők vagy belenyugodjanak ebbe, vagy egyáltalán ne is akarják tudni, m°r- re, meddig és hogyan. Türelmes türelmetlenséggel kell napi szóval, kitartó tudatformálással küzdeni ez ellen, hogy ne legyek sem én, sem te, hogy ne legyünk mi oly házépítők, akik lassan, de mindig a maguk orra, szeme elé rakják a falat és így fogalmuk sincs, hol épül és már mily magasra épült az új épület. Visonta sírjai... — Nézz körül, ősrégi temetőben állunk. Kései avarkor. VIII. század ... Ez itt Visonta régi dűlője, a Nagycsapás. S mennyire „együtt van” minden! Az utcává épült dűlő új neve Is a történelemből villan: Attila. Állunk és körben1 vizsgálódik a tekintet. Dombra kapaszkodó köves-kavicsos utca. Két oldalán villany és a telefon légvezetékei. Az ut- cakeresatezödésben vízvezeték nyomókútja. ÚJ házak, városba illő villák, gondozott gyümölcsösökkel, szőlőskertekkel. A fák koronája felett iä'ide látszik az új erőmű kétszáz méteres kéménye, uralja a vidéket. S távolabb az erdőruhós, szőlő- szoknyás Sárhegy. Az út mentén friss földhányások. Emberek hajlongnak csákánnyal, lapáttal. Csatornajavító munkásoknak hihetné őket bárki. Holott sírásók. Avar sírokat fejtenek, takarnak ki a földből. Minden mozdulat óvatos, vi- gyázatos. A csákány minduntalan csontokba vághat. S a föld nemcsak csontokat rejt. A megbontott vermek egymás után kínálják fel roppant értékű emlékeiket. Aranyékszerek, gyöngyök, karperecek kerülnek napfényre, a múlt ködébe burkolt, letűnt és eltemetett kultúrák ötvösremekel, használati eszközei, hajdani népek temetőkultuszának gazdag bizonyítékai. A kutatóárok széléről Nagy 'Árpáddal, az egri vármúzeum fiatal régészével figyeljük a talajelszíneződéseket, ahol újabb sírok előbukkanása várható. Eddig tizennégy vermet ástak fel, s a sírmező tovább folytatódik. A megásott soron tisztán női sírok kerültek elő — a koponyák üres szemgödrei kelet felé tekintenek. Feltételezhetően, a nők sírparcellájától jobbra vagy balra, a férfiak sírmezőjére is ráakadnak majd. — Ezek az avarok már a magyarok előőrsei voltak. Kassa és Érsekújvár körül is akadtak még Ilyen sírokra. Ám a visontaihoz hasonló sírmellékletek a Kárpát-medencében eddig nem kerültek elő. A levegő fehér az augusztusi délben. A csontok sárgák. Sárgán csillogók az aranyhuzalokból sodrott, granulált aranygömböcskékkel díszített, s kék üvegpasztával ékített fülbevalók is. Mai szemnek is tetszetősek az ezüstbe foglalt kristályok; a rézötvözetű karpferecek, melyek végűkor.1 trombitasze- rűen szélesednek. Kartondobozban, vattaágyazatban sorakoznak azok a gyöngyszemek is — több mint kétszáz —, amelyeket mind-mind a 2. számú sírból szedtek fel. A többi sír leletei fokozatosan „szegényednek”, de nem Mftayoznak egyikből sem az állatcsontok, a halott mellé rakott „húsos”-táÍak, italoskorsóik, a tarsolyok kovakővel és csiholóval; s itt-ott előfordult tyúktojás héja is, a termékenység pogány kori szimbóluma. Miféle nép bolt az avar... ?! A sárgult koponyák színéhez hasonlatos fóllánsok sok érdekeset jegyeznek róluk: Az avarok török—tatár eredetű lovas nomád nép. Hatalmuk egykor Kínától Európa széléig terjedt. Vitézségben, hatalomban és fé- lelmetességben a hunok igazi utódai, kikkel a hajviseletet kivéve —' „hájuk szalaggal összekötve, két hosszú csimbókban lógott alá Vál- lukra” — egyforma szokásuk volt, nyelvük is egyezett. Régebbi hazájuk az Altáj környéke, innét indulnak s érkeznek Magyarország területére, első hordáik már az I. század közepén. Államuk Magyarország területén több mint 250 esztendeig áll fenn, s csak Nagy Károly csapásai alatt omlik össze teljesen. Az Avarország a Feketetengertől Dalmáciáig, az Adriai-tengerig terjed; délen a Balkán, északon a Kárpátok a határai, nyugat felé pedig az Elba és az Enns folyók. Az államforma szövetségi monarchia. Uralkodó királyuk a kagán, neki fősegéde s az állam első tisztségviselője pedig a jogur. Szervezetük katonai jellegű. Lovasságuk, gyalogságuk és hajóhaduk veszedelmes ellenfele a kelet-római császárságnak. Félelmetességükre jellemző, hogy a rómaiak illő ajándékok mellett évi „segélypénzt” fizettek az avaroknak. Gyepüváraik voltak. Magas földbástyáikat mély árkok vették körül, hatalmas kört alkotva, melynek átmérője több mérföldre terjedt. Váraikat folyók is védték, s hegyek fedezték. Kerítésüknek csak igen1 nehéz és keskeny bejárásai voltak, belsejükben álltak lakhelyeik, kincseik és nyájaik. Minden egyes erősség több „gyűrűvel” épült, a legbensőbb „gyűrű” a kagán ringje volt, fejedelmi lakkal, kincset rejtő „házakkal”. Az egyes gyűrűk között fekvő telepek oly közel voltak egymáshoz, hogy egyiktől a másikhoz kürttel jelet adhattak. írások jegyzik még, hogy az avar erkölcseiben szilaj, lelki tulajdonságaira nézve pedig Igen kincsszomjazó. Szellemi képességük magas szintű, nevezetesek a kereskedés, de az Ipar terén is. A fényűzést szerették, szép ruhákban, drága fegyverekben, arany, ezüst asztali edényekben, ékszerekben, díszes bútorokban gyönyörködtek. Fé- lelmetességük miatt mindenki szövetségüket kereste, elhalmozták őket ajándékokkal, s mert harc nélkül is hozzájutottak a vágyott kincsekhez, férfiaik erejét a mulatozások emésztették, elcse- nevészedtek, silányultak, s birodalmuk pusztulását is ez okozta. Hogy mennyire fényűzők voltak, napfényre került sírjaik s az e korból származó kincsleletek is bizonyítják. Bizonyítják a visontai sir- kincsek Is, amelyek rokonság nélkül állanak. Visontának híre-neve volt már az ősrégi időkben. Ismerjük, mint városi vámhelyet. S úgy is; mlrvt az Aha . nemzetség első szállási birtokát. Itt a Kúria-dombon hajdan Aba Sámuel ült törvénynapokat. S éltek itt emberős mammutvadászok, de rettegett avar harcosok is. Még 1962-ben, csatornaásás közben akadtak egy avar kori szabadharcos szárnyas griffes, öntött bronzövére. S három hete előbukkantak a temetkezőhely sírvermei is, felkínálva a roppant emlékeket. S a régészásó kutat tovább. Egyre több fényt derít majd az ismeretlen, a múlt ködébe burkolt, letűnt és eltemetett korok titkaira. Pataky Dezső Emeletes kempingházak a Lővérekben. A soproni Lővérekben a Zalavári Faipari Ktsz által készített emeletes faházakat állítottak fel. A csodálatos környezetben úttörők lakják a szép kivitelű, korszerű faházikókat, amelyek alpesi hangulatot varázsolnak a mesébe illő nyírfaerdőben. Jelenleg a Győri Vagongyár dolgozóinak gyermekei töltik itt megérdemelt pihenőjüket. (MTI Foto: — Fehérváry Ferenc felv.) „Fizetni!" A címül adott nyelvi formával gyakran szólítjuk meg a pincért. A főnévi igeneves felszólításokat a nyelvművelő szakirodalom germaniz- musnak tartja. Ezek a főnévi igeneves formák a német nyelv szellemét és nyelvi rendszerét tükrözik. A német honból Jövő folyóirat küldeményeken gyakran olvasható: Nicht beugenl (Nem hajtogatni!) Magyarul, a magyar küldeményekre azonban csak ezt írhatjuk fel: Ne hajtogassa! Ne hajtogassuk! Ha magyarul fogalmazunk, akkor a magyar nyelv szelleme és nyelvtani rendszere szerint így szóljunk és írjunk: Fizetek! Fizetünk! A rendeléseket határidőre adja lel stb. Ezek a nyelvi formák azt Is példázzák, hogy a magyar nyelv szeret utalni a megszólított személyre, illetőleg a megszólító személyekre. Ha tehát ilyen feliratot olvasunk: „A lábakat letörölni!”, — akkor hibás nyelvi formával állunk szemben. A főnévi igenév használatát a rágós igealakok helyett kerüljük el. Van rá módunk és megfelelő nyelvi eszközünk, csak éljünk vele bátran. Utalhatunk a megszólított személyre a következő nyelvi formákkal: Kérem, mondja meg a nevét! — Kérem, fizessen! Kérjük, adja le a jegyét! A kérjük helyett a harr madik személyre utaló tessék Igealakot Is használhatjuk: Tessék a rendeléseket leadni! — Tessék az ajtót becsukni! — Tessék vigyázni! Általában a főnévi igenév. nyelvi szerepével kapcsolatban sok a bizonytalanság mindennapi nyelvhasználatunkban. Hogy egyértelműbbé tegyük a közlést, személy-, ragot is kell használnunk. A fizetni kell nyelvi1 forma nagyon általános jellegű. AZ igenévi személyraggal, pontosabbá tesszük az információt: Fizetnem kell, fizetned kell stb. A társalgási nyelvben ritkán használjuk ezeket a személyragokat, pedig a beszélő szándékának megfelelően érdemes gondosan. ügyelnünk arra is, hogy a megfelelő személyragokkal utaljunk a személyi összefüggésekre is. így megszűnik a kétértelműség Is. Figyeljük meg a következő példát: Nekem is fizetni kell! A közlés értéke így bizonytalan. Egyértelműbbé tesszük a mondanivalót, ha így fogalmazunk: Nekem is fizetnem kell; Dr. Bakos József í: Hm ... Kellene valami melléküzemági tevékenységet folytatnom. Manapság divatcikk lett a melléküzemági tevékenység, olyannyira, hogy hivatalos neve is van: melléküzemági tevékenység. Irtó jól hangzik. Az ember csinál valami izét, úgy mellékesen, s mindenütt elmondhatja. hogy melléküzemági tevékenységben tevékenykedik. Pompás. Én, ugyebár, újságíró vagyok. Ez a fő profilom. Azért hoztak létre engem, hogy a nagy társadalmi munkamegosztás keretein belül én megírjam azt, ami szerintem érdekli az embereket. Természetesen azt is megírom, ami az égvilágon senkit sem érdekel, de ez csak utóbb derül ki, amikor a fizetésem már felvettem. Nem szégyenkezem különösebben, mert úgy érzem, hogy eme főfoglalkozásom termékeinek lényegesen kisebb hányadáról derül ki, hogy selejt, hogy a kutyának sem kellett, hogy méltatlanul vettem fel a fizut, mint számos gyárunk lényegesen drágább termékeiről általában. Pedig „saját árucikkemet” bizonyisten egyedül csinálom, míg a gyárakban azért ugye mégiscsak több kézen megy át az a vacak, amiről egy-kettőre kiderül, hogy kacat. De félre a kalandozással, ez a kor m'r akkor lejárt, ami1 >r még nem is volt újságíró, amikor az első tudósító, a bizonyos Anonymus mester ükapja sem élt talán még. A lényeg az, hogy miután nekem is van fő profilom, miután nekem is megvan a feladatom a társadalomban, ezek után teljes joggal vághatok neki a nagy célnak: melléküzemági tevékenységet szervezek magam számára. Mi legyen, mi lehetne az? A logikus, mondjuk, az lenne, hogy mint afféle irkafirka ember, olyan szellemi melléküzemági tevékenységhez kezdjek, amelyben a legfőbb termelőerő személyemen túl a toll, vagy az írógép. Félre azonban e botor gondolattal. mert ez logikus. Utóvéare mi ab- ben a ráció, hogy mondjuk regényt, drámát, vagy reklámverset, avagy uram bocsá’, táncdalszöveget írjak? Abszolúte semmi. Ez ebből a tanulság. Nekem olyan melléküzemági tevékenység kell, amelyben nem mellékes a mellékes, de mellékes, hogy logikus-e, képességeimhez, adottságaimhoz alkalmas-e a tevékenység. A tapasztalatok legalábbis számos esetben azt igazolják, hogy a melléküzemági tevékenység csak akkor igazán melléküzemági tevékenység, ha az égvilágon semmi köze nincs a főüzemági tevékenységhez ... Tehát mondjuk gombaszakértő leszek. Én ugyan spéciéi a gombát Ei nem állhatom, őket egymástól sem színre, sem fajra meg nem különböztetem, de ettől azonban még igazán melléküzemági tevékenykedhetem a gombászás terén és folytán. Az sem lenne megvetendő, ha spitzbu- bikat készítenék, kereken nválisat, ami nincs is, de ha lenne sem kellene az égvilágon senkinek. Már ezért is szimpatikus a számomra. Esetleg megpróbálhatnék valamiféle sajtbüdösítő gyártásával, bár a büdös sajttól jómagam irtózom, sem tehenem, sem juhom nincs és ha lenne, megőrülnék, hogy mi a fenét kezdjek egy §é- gető vacakkal a belváros első emeletén, — de viszont ez is melléküzemági tevékenység lenne. Még nem döntöttem. De azt hiszem, keresek egy szövetkezetei és ha a szövetkezet megvan, akkor majd csak kitalálok valamit, amit az én szakértelmetlenségem mellett fogják szakszerűen majd gyártani és kutya sem fogja megvenni. Lehet, sőt biztos, hogy a szövetkezet a tánccsoportjának utolsó gatyáját is ráfizeti, de mi közöm hozzá. Az én melléküzemági tevékenységemre én nem fizetek rá. Ez tuti! Igen, döntöttem: melléküzemágban fogok tevékenykedni. Szövetkezetek, figyelem! Jövök! (egri) augusztus 10., vasárnak
