Népújság, 1969. augusztus (20. évfolyam, 176-201. szám)

1969-08-31 / 201. szám

Mit vár ön a színháztól ? Párbeszéd bérletesekkel Közel az évadnyitás, közel a nagy pillanat, amikor Thália templomában kigyúlnak a fények, s felgördül a függöny. Évadközeiben a szízház szerelmesei már bérletükről gondoskodtak. Közülük kerestem meg két színházbarátot. Néhány mondat után kiderült, hogy mindketten .,veterán” bérletesek, akik a Gárdonyi Géza Színház első évadnyitá­sától úgyszólván minden előadást megnéztek. Beszélgettem velük a színházról, élményeikről, elképzeléseikről faggat­tam őket. .. A klasszikusok rajongója Igric Spndor, a Vetőmag­termeltető és Értékesítő Vál­lalat belső ellenőre jó me­móriával idéz öt év előtti produkciókat is. — Van otthon televízió, ked­velem is a jobb, a nívósabb műsorokat, megnézek minden színházi közvetítést, mégis hű maradtam a színházhoz. A tévé sosem tud olyan köz­vetlen élményt nyújtani, mint égy színházi előadás. Ha a nézőtéren ülök, s előttem fo­lyik a játék, akkor úgy ér­zem: nemcsak nézője, hanem bizonyos vonatkozásban résztvevője vagyok a színpa di akciónak. A tévében be­mutatott színházi közvetítés számomra hideg játék élmé­nyét kelti, amit az ember szenvteienül befogad. Ezért nem félek én az annyiszor beharangozott színházi vál­ságtól. A belső ellenőr a prózai darabokat kedveli. Ezek kö­zül is elsősorban a klasszi­kusok aik'cúsait. Amikor a rajongás okait firtatom, le­fegyverez: — Egy Sh ik ispeare-i vagy egy Schiller-darabban annyi bölcs életismeret, olyan gon­dolati mélysig van, amit több száz éves agyonjátszás sem képes rnegkoptatni. Eny- nyi idő alatt hány tiszavi­rág életéi színpadi siker lett a múlté. A klasszikusok egy- egy tömör mondata tovább él az emberben, bonyolult élethelyzetében egy-egy afo- rizmatíkus megjegyzésük le­het a mentőöv. — Ha elsősorban a klasszi­kus drámákat kedveli, akkor miért bérlsizsz — Szórakoztatnak a szel­lemes, nívós zenéjét operet­tek, az épkézláb musicalek is. Érdekelnek a mai írók szín­padi alkotásai. Égy veterán színházlátogató kritikai érzé­két bizsvrgeil minden friss színpadi próbálkozás. Mér a klasszikusok mércéjével, st keresi legalább-az oroszlán­i körmöket. — Mit vár az új évadtól? — A Miller-bemutató iz­gat. Kíváncsi vagyok, mit tud kihozni ebből a darabból kedvenc együttesem ... „ Színpadra a mai élet konfliktusait" Pap Andor, az Állami Biz­tosító gazdasági előadója mindjárt az elmúlt évad ér­tékelésével kezdi. Arról is felvilágosít, hogy véleménye közös sommázás: — Baráti köröm — három család — minden évben együtt vált bérletet. Előadá­sok után a társaság egy ven­déglőben ,kiértékeli” a dara­bot. Különböző érdeklődés- területü és foglalkozású em­berek vagyunk, így végül is csak tárgyilagos vélemény születik. Elsősorban azért va­gyunk bérletesek, hogy ezek a „kritikusi” esték ne ma­radjanak el. Évadzáráskor nagy konzultációt tartunk. Ekkor döntjük el, hogy a kö­vetkező idényre váltunk-e bérletet. A múlt évaddal elé­gedettek voltunk, jónak tar­tottuk mind a műsorpoliti­kát, mind az egyes produk­ciók, kivitelezését. — Mit várnak az új évad­tól? — Mi is a prózai darabo­kat kedveljük. Különösen érdekelnek a mai drámák, amelyek mindennapjaink leg- izgatóbb konfliktusait viszik színpadra. Ezért tetszett az elmúlt idényben bemutatott 33 névtelen levél című darab is. örülünk az Amerikai Elektrának, a Vörös és Fe­ketének, a Miller-drámának, csak hiányoljuk a mai írók alkotásait. Sokat vitatkoz­tunk ezen. Láttunk több tör­ténelmi témájú darabot az, elmúlt években. Tetszettek, ám előadások után egyönte­tűen kérdeztük: — Mi köze ezeknek az alkotásoknak nap­jaink izgató kérdéseihez. Tudnak-e még valami újat, valami gondolatébresztőt nyújtani a mának? Szerin­tünk elsősorban mai alkotá­sok kellenének színpadra, hi­szen a színház a gondolko­dás, az érzelmi meggyőzés magasiskolája is. — Ha ön állítaná össze a repertoárt? — Több mai drámát ik­tatnék be. Ha jó a választás, akkor nem kell félni az ér­dektelenségtől. Kit ne érde­kelne a sorsat taglaló, jól megírt ízig-vérig az életből sommázott alkotás? Helyet adnék Raffai Saroltának, aki­nek Egyszál magam cí­mű darabját az ország legtöbb színháza műsorra tűzte. Színpadra vinnék egy, a mai fiatalság életét tükröző alkotást. Igaz, ez hiánycikk irodal­munkban, mert színpadi szer­zőink e témakörben csak a vígjáték, az idegnyugtató happy end műfajáig jutottak el. Ám a mai színházlátoga­tót érdekelné a drámai as­pektus is ... Egyszóval, eze­ket a darabokat hiányoljuk. Egyébként vonzó az új reper­toár, s alig várjuk az első premiert. Újra kezdődhetnek a baráti viták, a fehér asztal melletti kiértékelések... Bérletesekkel beszélget­tem, a színház mai szerel­meseit vallattam. Megnyugta­tó volt hallani optimista mondataikat, a színház jövő­jéről. Kívánságlistájuk is megfontolandó, hiszen, ha egyszer megvalósul, úgy még több új rajongót, új bérletest vonz a világot - jeletitő des. kákhoz.'.l (pécsi) Kórusmozgalom és művelődés ÉNEKKARI KULTÚRÁNK magas színvonaláról tanús­kodik, hogy amatőr együtte­seink mintegy tíz esztende­je sorra aratnak szép sikere­ket nemzetközi kórusverse­nyeken és fesztiválokon. A színvonalas vetélkedésben el­nyert sok értékes díj es ok­levél joggal tölti el örömmel mindazokat, akik kórusaink fejlődését figyelemmel köve­tik, ám ezek a jelentős ered­mények sem fedhetik el énekkari mozgalmunk meg­oldásra váró gondjait, problémáit. A felszabadulás előtt mintegy 800 íelnőttkórus működött Magyarországon. Számuk 1950—53. között 3000-re ugrott, majd erősen visszaesett s ma ismét 800 körül jár. Aligha tagadható, hogy az ötvenes évek hatal­mas számszerű fejlődése nem volt teljesen megalapo­zott. Kórusnak számított kis üzemek 10—15 tagú, csak egy szólamban éneklő „mi- ni’'-együttese is, hogy javítsa a statisztikát. Azzal azonban semmiképp nem lehetünk elégedettek, hogy a kórusok száma napjainkban is azonos a harminc évvel korábbival. A jelek szerint fejlett is­kolai zenetanításunk kis mértékben nevel utánpótlást a felnőtt énekkaroknak, holott az iskolákban körül­belül 1200 ifjúsági kórus te­vékenykedik. Minden ének­kar eredményes munkájának legfontosabb előfeltétele a karnagy személye, hiszen vonzóvá kell tennie a pró­bákat. Különösen érvényes ez az iskolai kórusokra, mert hiába kötelező a jó hangú fia­taloknak a kórus munkájá­ban való részvétel, ha a pe­dagógus-karnagy nem tud kedvet teremteni a közös énekléshez. FELNŐTT KÓRUS AIN K ze­nei felkészültségében, szín­vonalában az utóbbi évtized­ben- jelentékeny differenciá­lódás következett be. Az együttesek mintegy negyede nagymértékben növelte szakmai tudását, részt vett — és vesz — az országos mi­nősítéseken. Természetesen kisebb azoknak a kórusok­nak a száma, amelyek betör­tek a nemzetközi élmezőny­be s amelyeket Európa-szer- te számon tartanak. Örven­detes, hogy ezeknek a való­ban kiemelkedő felkészültsé­gű együtteseknek a nagyob­bik része vidéken működik. Kevésbé örvendetes azonban, hogy az élmezőny színvona­la alig van hatással kóru­saink zömére, a „derékhad­ra"’,, hiszen az lenne a kí­vánatos, ha a legjobbak pél­dája kisugározna a kevésbé teljasítőképes együttesekre. A kórusok többsége ugyan­is igen jelentős művelődési tényező. Kodály Zoltán és ta- nítványi köre már a har­mincas években felismerte, milyen fontos eleme a zenei művelődésnek egy-egy jól működő falusi vagy kisvárosi vegyeskar. Igaz, akkoriban a vidéki hangversenyélet olyan fejletlen volt még, hogy a kórus adhatta az egyedüli, élő zenei produkciót. Ma már nemcsak városon, de mir.-d gyakrabban falun is tartanak hangversenyt. Mindez azon­ban nem pótolja az aktív mu­zsikálás élményét, a kórus közösségi életre nevelő ha­tását. A kórusok mezőnyének mi­Kik voltak a pesti „böszörmények” ? Anonymus XII. század végi krónikája említi, hogy a hon­foglaláskor Pest városát Ár­pád vezér a mohamedán val­lása izmaelitáknak, vagy bö­szörményeknek engedte ál. Vezéreiket is fesorolja a Névtelen Jegyző: Billa, Ba­ke, Etej volt a nevük. A bö­szörményeknek kétharmad, részét Árpád várszolgálatra kötelezte, egyharmad részük viszont vezéreik szolgálatára maradt. A kutatás megállapította, hogy ez a népelem. a volgai bolgársághoz tartozott; főleg távolsági kereskedelemmel és pénzügyietekkel foglalatos­kodtak. 1150 körül a grana- dai származású mór, Abu Hamid al Granali két évig lakott körükben. A pesti mo­hamedánok között az arab utazók rokonai is voltak: úti­rajzában leírja az itteni iz­maeliták, böszörmények éle­tét. Abu Hamid al Granati írja róluk, hogy többnejüségben élnek, rabszolgákat tartanak. A XIII. század elején a ma­gyarországi izmaeliták, bö­szörmények, szaracének ifjai — Békefi Rémig adatai sze­rint — Aleppo muzulmán egyetemét látogatják. Virágzó életüknek az 1222. évi Aranybulla vetett véget. Ennek rendelkezései eltiltot­ták őket mindennemű pénz­üzlettől. Ügy látszik ekkor hagyták el Pest városát és Magyarországot. Helyüket német bevándorlók foglal­ták el; 1241-ben már Pest németségét sepri el a tatár­járás. nőségi széthúzódásához je­lentősen hozzájárult a nem­zetközi kapcsolatok megélén ­külése is. A legjobbak mind gyakrabban vesznek reszt nyugati versenyeken s fesz- ■ tiválokon és a díjakon is mérhető sheer elérése érde­kében nemegyszer feláldoz­zák hagyományos, tartalmas, széles dinamikai skálájú kó­rushangzásunkat, s átveszik a külföldi iskolák stílusait. A nálunk újabban elszaporo­dott, magas művészi színvo­nalat képviselő kamarakcj'u- sok többsége is külföldi hangzás-eszményekhez iga­zodik, s így bármilyen érté­kes zenei teljesítményt nyújt, elősegíti a minőségi diffe­renciálódást. TERMÉSZETESEN nem le­hetünk ellenzői a minőségi munkának, a magas zenei- szakmai színvonalat elérő kórusművészetnek, de arra van szükség, hogy az élme­zőny minél hathatósabban befolyásolja a kóruséletün­ket, s hogy az együttes ének­lés társadalmi, mozgalmi ha­tása is megerősödjék. Ehhez ■ jelenleg sajnálatosan hiá­nyoznak a szervezeti kere­tek. Vannak szép számmal kiemelkedő énekkaraink s még több a közepes teljesít­ményre képes együttes, még­sem beszélhetünk magyar kórusmozgalomról. Csaknem húsz esztendeje megszűnt az öntevékeny dalosok szövetsé­ge s ez a hiány a továbbfej­lődésnek ma már igen ko­moly akadalya. Szétforgácsolt a kórusok szakmai-politikai munkájának irányítása, szer­vezetlen a tapasztalatcsere, pedig csaknem 100 ezerre te­hető azoknak a felnőtteknek a száma, akik énekléssel, muzsikálással töltik szabad idejük egy részét. Az öntevékeny muzsikálás valamennyi formáját össze­fogó szövetség szárnyakat adhatna a kórusmozgalom­nak, szilárd keretet biztosí­tana a közös zenei-népmű­velési munkához. Ki kellene aknázni végre szervezett for­mában mindazokat a lehető­ségeket. amelyeket a ma­gyarországi kórusmunka nyújt, hogy énekkaraink méginkább betölthessék mű­vészi és társadalmi funkciói­kat s hogy a minőség köve­telménye • általánossá vál- hassék. Breuer János S Keletre kell menni „Ügy Vélem, hogy egyet­len rossz hadvezér jobb, mint kettő együtt”. (Napóleon) Délután hat órakor, a lá­zadók erői megsemmisültek ; vagy szétszóródtak. A küzde­lem eldőlt. Az ágyúk legyőz­ték a puskákat. Ez történt a párizsi utcán. A diadal_ a forradalomé és a fiatal tüzér­tábornoké. Most már elisme­rik a rendkívüli képességét, vezéri tehetségét. Kinevezik a belföldi és a párizsi hadak főparancsnok-helyettesének, majd hadosztálytábomok lesz. Nevét 1795. október huszon­negyedikén már egész Fran­ciaország megismeri, mert ek­kor újra előrelép a rang­létrán, az egész francia bel­földi hadser -g parancsnoki i tisztével bízzák meg. j Ez az időszak döntően be- i folyásolja magánéletét is. ( Megismerkedett Jozeíinnel. [ Beauharnais gróf özvegyével, i Az érett, tapasztalt asszony ( számításból viszonozta — lát- i szólag — a tábornok vonzal- ( mát. Bonaparte így emléke- I zett vissza az alkalomra, ami- j kor a nála hat esztendővel \ idősebb özvegy meghívja egy ) estélyre: j „Maga mellé ültetett.- Ka- ’ cérkodott velem. Szeretetne I méltó, de fölötte körmönfont I hölgy. Szóval, ügyünk előha­ladt. Megszerettük egymást” #Hgsi355tss 8L». '««aiimia­1796. március kilencedikén házasságot kötnek. Két nap­pal később Bonaparte elin­dul Itáliába, hogy irányítsa az ottani hadműveleteket. Óriási erők szövetkeztek akkoriban Franciaország el­len: Anglia, Ausztria, Oroszország, Szardínia, Ná­poly, néhány német állam, így Bajorország, Baden és Württemberg, valamint a pap­ság mozgósította anyagi és (katonai erőforrásait. Bonapartét az itáliai hadak főhadiszállásán meglehetősen bizalmatlanul fogadták. Első­sorban a kora miatt. 27 esz­tendős volt, amikor átvette a főparancsnokságot. A tábor­nok így felelt azoknak, akik fiatalnak tartották; emberre és 60 ágyúra számít­hatott, ezzel szemben a el­lenség 70 000 katonát és 200 ágyút vonultatott föl. Pontos tervet dolgozott ki. Elhatároz­ta, hogy előretör és elvá­lasztja egymástól az osztrák és a szardíniái hadakat. Mielőtt kiadta a parancsol csapatainak az indulásra, em­bereihez beszédet intézett: — Katonáit! Nincs ruhátok. Éheztek. A kormány köszö­nettel tartozik nektek, de je­lenleg semmit sem adhat... Én vezetlek benneteket a vi­lág legbősegesebb síkságaira. Gazdag tartományok, nagy városok jutnak a kezetekbe. Becsület, dicsőség és gazdag­ság vár rátok! Föllelkesítette katonáit, az­után az Alpok mellett, dél­éé vezette őket Jomini, sváj­parte parancsnoksága alatt harcolt, később kijelentette, hogy háborúban soha nem lá­tott ilyen vakmerő hadvezért, aki minden kockázatot vál­lalt. és egyszerűen nem is­merte a félelmet. Ellenfeleit sorozatosan be­csapta, seregével mindig má­sutt jelent meg, mint ahol várták. Hat győzelmet aratott, hat nap alatt. Ezáltal arra kény- szeri tette Szardíniát, hogy kössön békét Franciaországgal. Bonaparte nem állt meg a dia­dal útján. Átkel a Pó ötszáz méter széles vizén, azután csapataival 16 óra alatt 72 kilométert menetel. Különösen heves csata tombolt Lodi városánál, ahol 10 000 osztrák akarta megál­lítani Bonaparte előrenyomu­lását. 20 ágyú lőtte a fran­ciákat. A főparancsnok azon­ban példát mutatott katonái­nak arra, hogy a harcban a személyes bátorság döntő le­het. Odaállt az egyik gráná­tos alakulat élére és életét kockáztatva vezette rohamra embereit. Katonái a vakme­rő parancsnokot ezen a na­pon nevezik először „kis káp­lárénak, azért, mert ő is ott küzdött a legveszélyesebb szakaszokon. Május tizenötödikén a fran­cia csapatok bevonulnak Mi­lánóba. A főparancsnok je­lentését már lóhalálában vi­szik a futárok Párizsba: ..Lombardia, mától kezdve köztársaságunk kezében van.’" A csaták szinte végelátha­tatlan sorozata következik. Újabb osztrák hadseregek és újabb vezérek érkeztek Itá­liába. 1785. november tizenötödi­kén Arcole mellett össze­csaptak az ellenfelek. Három napig dörögtek a fegyverek, (támadások és ellentámadások •Váltogatták. egyjuCkoSl. — Még soha csata nem volt olyan kétes kimenetelű — mondta később Napóleon, aki a döntő pillanatban leugrott a lováról, zászlót fog a kezé­be, rohan előre és így kiált: — Katonák! Kövessétek ve­zéreteket ! Egy ezredes a tábornok elé ugrik, hogy megóvja az el­lenséges golyóktól. Holtan esik össze, de Bonaparte to­vább tut, egészen addig, amíg egy fontos híd mellett bele­zuhan a mocsárba, ötven ka­tonával ekkor egy magas rangú francia tiszt érkezik, hogy mentse a fővezért. Egy csel dönti el a harc kimenetelét. Napóleon 25 em­berét az ellenfél mögé küldi, akik hirtelen egyszerre kürt­jükbe fújnak. Általános zűr­zavar keletkezik az osztrá­kok soraiban és a csata har­madik napján a győzelem Na­póleoné. 1797. elején az osztrákok elég erősnek hiszik magukat ahhoz, hogy ismét támadja­nak. de újra vereséget szen­vednek. Megpecsételődött Mantova sorsa is. A vár nyolchónapos ellenállása után megadta magát. 13 000 fogoly és 350 zsákmányolt ágyú je­lezte a franciák újabb fel­tűnést keltő haditettét. Bécs utolsó adujának a ki­játszásánál tart. Az osztrák hadak fővezér: tisztjét Ká­roly főherceg veszi át, aki 50 000 embert már összevont és még negyvenezret vár. Na­póleon csak 52 000 katona fö­lött rendelkezett. Március ti- zenhatodikán. Tagliamento mellett összecsapnak, de csak néhány órára, mert a főher­ceg visszavonulót fúvat. Ká­roly újabb és újabb területe­ket engedett át Bonaparté­nak, aki lassan, de biztosan haladt előre es a harcok szín­terét fokozatosan áttette Itá­liából osztrák területre. Nö­vekedett a bécsiek rémülete. Márciusban a franciák pa­rancsnoksága már Klagen­furtban üti föl főhadiszállá­sát. Bonaparte, „mint győző” bé­két kínál. Jellemző a tábor­nokra. hogy amíg várja az osztrák fővezér válaszát, ez­alatt is nyomul előre. 1797. október tizenhetedi­kén megkötik a békét a Fran­cia Köztársaság es az osztrák birodalom között. A tábor­nok még szívesen maradt vol­na diadalai színhelyén, de a direktórium Párizsba rendel­te, közölte, hogy őt bízzák meg az angolokkal szemben álló hadsereg főparancsnokságá­val. Bonapartét nyilvános, nagy ceremóniával fogadják és a megnyitó beszédet Tal­leyrand tartja: — Az országunkra vetett iiagy fény, a forradalom for­rásából ered — mondja. — Valóban, e nélkül Itália meg­hódítójának lángeszét Európa nem ismerhette volna meg. Az érdem a vitéz katonáké is. akikből a szabadság esz­méje legyőzhetetlen hősöket teremtett. Napóleonnak nern volt tü­relme ezekben a napokban a ceremóniákhoz, a szónoki szóvirágokhoz. Újabb, minden eddiginél merészebb tervek­kel foglalkozott. — Nem akarok Párizsban maradni — jelentette ki ha­tározottan Napóleon. — Lá­tom, hogy ha maradok, ha­marosan elveszett ember va­gyok. Itt minden elhaszná­lódik. elkopik. így az én hír­nevem is. . . Ez ;s kis Európa különben is .kevés dicsőséget adhat. Keletre kei' menni, mert ott van az eredete min­den hatalomnak és minden nagyságnak... (Folytatjuk.; — Ezer éves lesa®.*2 r- Az erőviszonyok sem Bch ,y.pWP«*»Ml» tarifátok; ÄflM ­.rár lahnrnak.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents