Népújság, 1969. augusztus (20. évfolyam, 176-201. szám)
1969-08-03 / 178. szám
Ecséd — lakodalmas nélk"*!...? , .Nevük országhatárokon túl is ismerősen cseng. Sikerlistájukat felsorolni is hosszú. Amit eddig tettek, amire törekszenek, nem mindennapi: .őrzik, felelevenítik nemzeti kpltúrkin esünk szerves részét: a népi tánc évszázados . motívumait. " A falu neve már összefonódott a nagy hir'i együttes- lsei. Mielőtt meglátogattam a csoportot, nem kis időbe került átböngésznem a sikeres . föllépések sajtóvisszhangját. Amióta elment a zenekar, nem volt fellépés vidéken. Új összeállítást nem tudnak tanulni, zenekiséret híján. Felkerestem az fmsz-elnö- köt. Király István így magyarázta a falusiak előtt rejtélyesnek tűnő felmondást: — Csökkent az egység forgalma és gebines lett a bolt. Ha továbbra is maradtak volna, állandóan tízszázalékos izenei felárat kellett volna számoltatnunk. Ez feltétlenül visszatetszést szült volna. négy ember lelkesen dolgozik. Jó részük túl már a hatvanon. Nappal kijárnak dolgozni a földekre. Hazajönnek est© hétkor fáradtan. A nyolckor kezdődő próbákon mégis ott vannak, s tanulják az új tánclépéseket, nemegyszer éjfélig. Teszik ezt minden héten kétszer. Annikor azt kérdeztem tőlük, mit kapnak ezért, mindegyik csodálkozva nézett: — Nem kell ezért pénz. Még az együttesvezető sem Amikor még nem volt gond. Pillanatkép az 1966-os esztergomi fellépésről. Oyen bíztató előzmények alapján joggal hihettem, hogy újabb tervekről, a legfrissebb sikerre érdemes elképzelésekről tudósíthatok majd. : Így hittem, de másként történt. Az együttesvezető Péter József, így kesergett: — Nincs zenekarunk, válságban evezünk... Segítség kellene... Felmondással kezdődött Ha valaki elmenne Ecséd- re és sorra járná a házakat, s elbeszélgetne az emberekkel, akkor megértené, hogy mit jelent az összetartás, mit jelent a közös gond. Bárhova mentem, mindenütt egyet kérdeztek: — Mi lesz velünk? Merre e kiút? Segít majd valaki? Kérdezték ezt fiatal, s heh vénán túli együttestagok, kérdezték a lokálpatrióták. Beszéltek, érveltek agitáltak. Hinnem kellett nekik, mert tényekikel bizonyítottak... ^ — Amióta együttes vagyunk, mindig Bakos Ignác bandája muzsikált. Nevükkel forrt össze a siker, ök tudtak játszani. Eléjük tettük a kottát, s percek múltán tisztán csengett a dallam. Most elküldték őket, szétszóródtak a környéken. Nem, mein muzsikálnak, dolgozni rriöntek. Igen, segédmunkásnak építkezésekhez. Miért? Hát ezt senki nem tudja. Egy tény: a földművesszövet- kezet bocsátotta el őket. Hiába is kérdezi tőlünk, hogy máért, nem tudjuk megmondani. Mi csak kérdezünk, v. És mondták, és panaszolták. Lassan-lassan körvonalazódott a valóság. így füstül. gött az együttesvezető: 5 — Éveken át játszottak a kisvendéglőben. A falu igényelte a produkciójukat Jól járt az frnsz is. Márciusban mégis felbontották a szerződést. Nekik élniük kellett | valamiből, értehető, hogy el- ! mentek. Mi meg sehogy se | boldogulunk. Igaz, az apriák í eljönnek játszani a próbak- t ra, csakhogy őket haza is kell j számtani, ez pedig nem kis pénzbe kerül. Emellett az ts baj, hogy nem tudnak kottából játszani. így aztán gya- .korlatilag zenekar nélkül vagyunk. A tehetetlenség zsibbaszt- ja az aktivitást. A népszerű együttes a megelőző évekében általában 20—21 alkatiammal mutatta bo műsorát. augusztus 3., vasarnap így csak ez a megoldás jöhetett szóba. Egy üzlet elmarad? Nem lenne hát kiút? Ez nem igaz így, mert az együttes vezetője, tagjai és lelkes patronálói keresik. Buko- vinszky Vilmos, a termelőszövetkezet párttitkára, egy nem mindennnapi ajánlatot idéz fel: — Az Idegenforgalmi Hivatal szerződést ajánlott az együttesnek. Ügy tervezték, hogy hetente legalább két alkalommal külföldi csoportokat hoznának Ecsédre. Itt az együttes bemutatná a híres lakodalmast, s közben a vendégek valóban lakodalmi ebédet fogyasztanának. A csoport fellépésenként 2000 forintot kapna. Ez megoldaná az állandó pénzügyi gondokat is. A földművesszövetkezet igazi üzletet köthetne, lenne vendég, lenne forint Mi ajánlottuk ezt a lehetőséget, ^ csak azt kértük, hogy fogadják vissza a zenészeket. Ennek örülne a csoport is. Hatvannégy népi táncos véleményét tolmácsolja Oláh Janos, a Lakodalmas vőfélye: — Sokat vitáztunk errőL Először azt gondolta Péter Józsi, hogy átállunk a ciferá- fóa. Nem rossz ötlet, csak niem egészen egyszerű megoldani. Sokkal jobb lenne, ha a _ földművesszövetkezet segítene. Nekik ez jó üzlet len- ne‘ A turisták is jól járná- 2iak, hiszen ilyen stílusos vendéglátást nem akármikor kapnak. Messze országhatárokon túl is emlegetnék Ecsédet. Valóban az lenne a legkézenfekvőbb megoldás. Tetszene ez a földművesszövet- kezeti vezetőknek is, de volt egyszer egy sértődés. Király István idézi: —■ Amikor n y együttes képviselői Pestre mentek tárgyalni, berniünket nem hívtak meg. Ezért nem foglaltunk _ állást Ha újra felkeresnének, megszületne az egyezség. A zenekart azonban még így sem tudnánk visszahozni, anyagilag nem érné meg a szövetkezetnek 5 embert állandóan foglalkoztatni. A csoport gondjait megértjük. Azt javasoljuk, hogy ha megszületik az üzleti egyezség, vállaljanak ők is részt a terhekből. Mi heti két aű kálómra fizetnénk a zenészeknek. És segíteni tud majd az együttes is, mert lesz pénze. Ezt meg kell beszélni. Jó ez az engedékenység, csak korábban kellett volna Egy jó ötletet, egy jó üzletet nem érdemes sértődé- kenység miatt lemondani. A népi együttesre joggal büszke az egésff fal[ij Bfo g kap dotálást. Egyszerűen csináljuk, mert tetszik, mert őrizni kell a múlt hagyományait Rendkívüli ez az áldozat- készség, s ők mégis természetesnek tartják. Azt mondják, hogy együttesüknek múltja van. Azért türelmetlenek, mert jövőjét féltik. És joggal aggódnak, joggal kérnek segítséget. Az fmsz vezetői engedékenységet ígérnek, most már csak tárgyalni kell. Remény van arra.i hogy az együttes kijut a válságból. Ez biztató tény. Az azonban elszomorító, hogy mennyire magára maradt ez az aktív, ez a nagy múltú együttes. Ideje lenne hogy a művelődés helyi képviselői észrevennék, hogy milyen érték megőrzői az együttestagok. .. Pécsi István Révai Józsefről Halála 10 évfordulóján A z olvasó, «.v.rlr a i aki emlékszik a felszabadulást követő évek politikai küzdelmeire, amelyek a korábbi évtizedek elnyomottainak, kisemmizettéinek emberi életéért, felemelkedéséért, egy új, igazságosabb rendért folytak, máig sem felejtette el Révai Józsefnek a Szabad Népben megjelent mozgósító, iránymutató cikkeit. Tiszta vizet a pohárba — Legyen vége a huzavonának! — A fekete reakció — A sas szárnya — Százezrek kenyere — ezek a megalkuvást nem ismerő, éles logikával, kemény eltökéltséggel érvelő írások mind egy-egy mérföldkövét jelentették a magyar munkásosztály győzelmes előrejutásának a hatalom felé, kiinduló pontját az újabb haladások elfogadásáért meginduló csatáknak. Révai a Tanácsköztársaság idején huszonegy éves vplt, egyike a KMP megalakításában részt vett kommunistáknak; azok közül való, akik már diák korukban a Galilei Körben, majd a háborúellenes küzdelmekben edződtek forradalmárrá. A Vörös Újság hasábjairól már a tapasztalt harcos tanácsai, figyelmeztetései, elméleti fejtegetései segítették a küzdő proletár tömegeket. A mikor a forradalom " zászlai vérbe hanyatlottak, Révai József hangja még elszántabb lett. A bécsi Proletár az itthon illegálisan megjelent Kominün, a Kommunista, az egy ideig legálisan kiadott Társadalmi Szemle, a moszkvai Új Hang, sok más lap és folyóirat oldalai őrzik — azóta köteteket is megtöltő — kitűnő publicisztikai műveit, történelmiirodalmi tanulmányait az 1848—49-es szabadságharcról. Kölcseyről, Petőfiről, Kossuthról, 1918—19 tanulságairól, Ady és József Attila jelentőségéről, a marxizmus—leninizmus, a magyar demokrácia, a munkásmozgalom, a magyarság, a népies- ség, a nacionalizmus és a proletár nemzetköziség, a népfrontpolitika, a függetlenségi mozgalom kérdéseiről. Nemcsak szervezte és bátorította az elnyomás elleni küzdelmet: bátran dacolva a veszéllyel, többször hazatért már a húszas években is. Harminc telén Budapesten letartóztatták, megkínozták, három évi fegyházra ítélték. A szegedi Csillagbörtönben tanult és tanított, titokban — például Szabó Ervinről — írt tanulmányait az elvtársak segítségével kijuttatta, hogy álnéven megjelenhessenek budapesti folyóiratokban. A börtön után Moszkvában, Prágában folytatta pártmunkáját, fáradhatatlan alkotó tevékenységét. Élete utolsó másfél évtizedében a teoretikus-tudós Révai közéleti tisztségeket is viselt. Művelődésügyi miniszter volt, az Elnöki Tanács elnökhelyettese, a párt egyik legsúlyosabb szavú vezetője. Jelentékeny, vitázó és vitákra ösztönző, maradandó, tje tévedésektől sem mentes gazdag életmű maradt utána, elméleti cikkék, tanulmányok, irodalmi és művészeti kritikák, elemzések sokasága. E gyik utolsó írásában, súlyos szívbetegsége elhatalmasodásának napjaiban írt művében, a Marxizmus és humanizmusban, töretlen hittel vallott a lenini tanítások időszerű igazságáról, változatlan érvényéről. A revizionizmus különböző képviselőinek antímarjásta nézeteivel vitatkozva — így érvelt: Éppen Lenin, korunkban a marxizmus tanításainak legmélyebb megértője és továbbfejlesztője hangsúlyozta ismételten, hogy „a marxizmusban nyoma sincs semmiféle szektáriánusságnak”, és éppen azért nincs, mert „a marxizmus nem valami be- gubózott, megcsontosodott tanítás, amely a civilizált világ fejlődésének országútjától távol jött létre. Ellenkezőleg, Marx lángelméje éppen abban nyilatkozott meg. hogy azokra a kérdésekre adott választ, amelyeket az emberiség leghaladottabb elméi már felvetettek ... Az osztáiyálláspont és az osztályérdekek következetes szem előtt tartása: ez az egyetlen valódi és következetes humanista álláspont. Minden kísérlet, az osztály- álláspont és a humanizmus egymástól való elválasztására és szembeállítására: árt a munkásosztálynak és végső soron a humanizmusnak is... augusztus 4-én 1959. bői a toll. Az MSZMP Központi Bizottságának tagja volt, szüntelenül lángoló, elmélyülteti gondolkodó, haláláig tevékeny, harcos forradalmár. Tanítványai, olvasói, hívei és ellenfelei egyaránt tisztelettel, megbecsüléssel őrzik emlékét. V. F. Repülő „spongyák" A kutatók a múlt század végén fedezték fel, hogy a dél-afrikai Kalahájri-sivatag tengerparti sávjában van egy olyan madárfajta, amely tollában vizet visz fiókáinak. A tudósok annak idején nem hittek ennek a hímek, úgyhogy ez a titokzatos madár nem szerepelt a természetrajz-tankönyvekben. Tom J. Cade és Gordon L. Lean amerikai tudósok azonban nemrég megerősítették, hogy létezik ilyen madárfajta. Hosszú időn át megfigyelték, hogyan visz vizet ez a madár fiókáinak. Megállapították, hogy a vizet a begyén levő sűrű tollazattal szivat- ja fel. A tudósok megfigyelése szerint azonban a madár nem rendszeresen szállít vizet, hanem csak ritkán, éspedig aszályos időszakban, vagy kánikulában. SZAMOS RUDOLF: Kántor és Csupati Részletek egy nyomozókutya történetéből 3. Kántor indulásra készen várakozott. Csupati az erdőszéli földön két napraforgó- szárat ráncigáit ki a hóból, s mint síbotokkal, tolta magát előre. Kántort már rég nem az ősi vadászó ösztöne űzte, s tudatosan belé nevelt fegyelem, a gazda akarata késztette, hogy a hó alatt újból és újból megkeresse a követett nyomot. Csupati tompán forgó és nehézkesen egymásba kapcsolódó gondolataiban csak azon csodálkozott; micsoda lehetetlen erővé válik a menekülési ösztön. Már régesrégen az üldözött hóba dermedt testébe kellett volna ütközniük. Az elmélet szerint ilyen hideget, vihart, belső szorongást legfeljebb húsz kilométer hosszan' bír ki az ember és ime ők túljutottak a negyvenediken. „Félelmes elszánás kell ehhez”, s ha valaki, Csupati értékelni tudja a teljesítményt. A lankás dombon a falu felé lejtő csoport ismét szétszakadozott. A menet élén Csupati előtt háromszáz méternyire Kántor haladt. Csupati mögött jó száz méterre a hadnagy taposta a havat és szinte tízméterenként bíztatta lemaradó katonáit. Ennek az éjszakának, ennek a kínlódásnak nincs forinttal mérhető ára. Nem lehet üzemi órabérre átszámítani éjszakai menetelésük kínkeserveit, fizikai erőkifejtésüket. „Egy ló a második viharos óra végén rég kidőlt volna a sorból” — gondolta Csupati. Hátranézett. Ketten támogattak egy harmadikat és a sor végén szinte kérdőjelként a hóra hajolva, a rádiót cipelő katona botladozott. Elhagyni egymást r.em lehetett. Az élet íratlan törvénye ez és kialakul minden vad testi erőt és féktelen el- szánást követelő mesterségnél. A bányák mélyén, az és türelmetlenül nézegetett vissza. Csupati bevárta a hadnagyot és megint nekilódult, s ahogy a gazda mozgott, Kántor is tovább szimatolt előre. Pihés bajsza sortéin fehér deres gömbökben csüngött az odafagyott pára. Beért a faluba, rátért a köves útra. A télbe dermedt tájon harangszó kongott. A nap téglavörös képe hasig emelkedett a látóhatár fölé. ezer fokokat ziháló kohók tövén és a baj társak között. Itt nem kell Szép szavakkal biztatni a testvéri összefogásra. „Ma nekem, holnap neked”. És ez keményebb minden törvénynél. Kántor időnként egy-egy bucka tetején megsmegállt Csupati már nem is látta, részeg öregemberként tántorgott kutyája után. És Kántor csalt ment, ment előtte, mintha sose akarna véget érni ez az út. Elérte a vicinális vasút töltését és megint északnak kanyarodott. Csupati a talpfák mellett ólomnehéz lábait a kezével segítette előre. „Nem bírja tovább!...” és hangos panasszal elkáromkodta magát. Kántor nyomban megállt és aggodalmas ábrázattal figyelte botorkáló gazdáját. A Kis- somlyó formátlan, lapos kanonok-kalaphoz hasonló bazaltdombja emelkedett előttük. Csupati a talpfák között tántorgott. Ha véletlenül vonat haladna most erre, nem lenne már ereje kitérni előle. Fennhangon számolta a lépéseket: egy-kettő-három ... az ötszázadiknál tartott, amikor a kicsiny, somlyóal- jai falucskát elérték. Kántor a legszélső ház kertekre néző, düledező kerítésén lépett át és amikor Csupati utolérte, bágyadt farkcsóválással jelezte: megérkeztek. Az udvar végében ütött- kopott szénapajta állt. Kántor a pajtafeljáróhoz támasztott létra, előtt leült és Csupati egy göcsörtös szilvafának vetett háttal a vasút felé bámult, ahol lomha cserebogarakként vánszorogtak baj társai. Amikor a hadnagy megérkezett, Csupati felmászott a létrán. A padláson ájult álomban nyöszörgőit az üldözött. Csupati közönyösen nézte, harag és gyűlölet nélkül. Úgy érezte, nem az ellenségét, a zsákmányát érte utói, hanem életét mentette meg, rhert az kész csoda volt, hogy a nyomorult idáig kibírta és átvészelte ezt az éjszakát. Fel se ébresztette. Visszamászott. A rádiós gém- beredett ujjakkal hívta a harcálláspontot és legnagyobb meglepetésükre a hernyótalpas páncélautó a falutól alig két kilométernyire, egy útelágazásban várakozott rájuk. ; (-Folytatjuk)
