Népújság, 1969. augusztus (20. évfolyam, 176-201. szám)
1969-08-03 / 178. szám
Tss-elnSk Menial fitt a menedxaerek Merészség és vállalkozási kedv Pétervásárán Ideges „csend" Visontán Hi van a „Gagarinnal"? — Itt van például ez a laskagomba ügy — mondja Széli Ferenc, a pétervásári Gárdonyi Termelőszövetkezet elnöke. — Arra gondoltunk, hogy eladjuk a gombát a konzervgyárnak. Felhívtuk őket telefonon s azt mondták, nem tudnak többet adni érte, mint tizenöt forintot, kilójáért. Nem mehettünk bele, hiszen húsz forinton alul nem éri meg eladni. Aztán hívtuk a többi konzervgyárat, mindenütt csak 15 forintot ígértek. Megmondom őszintén, egy kissé kellemetlen helyzetbe kerültünk. A végén mégis megszületett a megoldás: ha nem megy másképpen, akkor majd mi tartósítjuk. Ősztől hozzá is kezdünk. Sőt arra gondoltunk, hogy jövőre azoktól a közös gazdaságoktól, amelyeket mi látunk el laskagomba oltóanyaggal, meg is vásároljuk a megtermelt gombát. Nem tizenöt, hanem húsz forintért EgéSz röviden — így született meg egy szövetkezeti vállalkozás ötlete. A- Gárdonyi szövetkezetben a fa- feldolgozás, a savanyítás, az építés, az útépítés s természetesen főként a mezőgazdasági termelés mellett rövidesen már a gombatartősítás sem lesz ismeretlen fogalom. — A gyorsuló időben gyorsan és határozottan kell cselekedni — veszi át újra a szót Széli Ferenc elnök. — Természetesen a gyorsaság egyáltalán nem jelenthet kapkodást. Komoly, gazdasági számítások nélkül nem lehet semmibe belevágni, hiszen a kockázatvállalás nem .egyenlő a h azárd í Hozással. Viszont a fejlődés üteme, különösen most, az új gazdasági mechanizmusban, olyan gyors, hogy gyakran át kell váltani egyik termékről a másikra. Ez a helyzet például a baromfinál is. Néhány éve nagyon rentábilis üzletnek bizonyult a baromfitenyésztés. Aztán egy idő után már jóval kevésbé. Ennek következtében sokan abbahagyták, s most újabban már ismét jövedelmezőnek bizonyul. — Hogyan lehet az ilyen gyors változásokra azonnal reagálni? — Erre természetesen nem lehet recepteket adni. Mi itt a szövetkezetben úgy látjuk, hogy valóban nagyüzemi gazdálkodás, a korszerű módszerek alkalmazása, a jó Az értekezlet okmányai hangsúlyozzák a kommunista mozgalom élcsapat szerepét a mai világban, ismertetik e mozgalom akcióprogramját, stratégiáját és taktikáját, rávilágítanak a forradalmi harc fokozásának módjaira. A tanácskozás megállapításai körültekintően összegezik azoknak a pártoknak a tapasztalatait, amelyek a legkülönbözőbb viszonyok közt tevékenykednek, s különféle harci eszközöket és módszereket alkalmaznak. Az értekezlet okmányaiba foglalt eszmék az egész kommunista mozgalom közös kincsei. A tanácskozás ismét megerősítette: ami a kommunistákat egyesíti, sokkalta erősebb annál, mint ami megbontja soraikat. Feladataink A cikk második része a tanácskozáson elfogadott határozatok rnegvalósí fásával foglalkozik. E tekintetben az első feladat az, hangsúlyozza Brezsnyev elvtárs, hogy újból fel kell lendíteni az imperialistaellenes, forradalmi mozgalmat. Az értekezleten elfogadott okmány: „Az imperializmus elleni harc feladatai a jelenlegi szakaszban, s a kommunista és munkáspártok és valamennyi imperialistaellenes erő akcióegysége” a kommunista mozgalom taktikája és stratégiája szem-; pontjából fontos megállapí- . tágakat tartalmaz, rámutat munkaszervezés igen nagy lehetőségeket rejt magában. Ha korszerű módon, olcsón termelünk, akkor könnyen előfordulhat, hogy egy termék nálunk még akkor is gazdaságos, amikor máshol már nem. Ha viszont így sem érdemes termelni, akkor szükséges átváltani. — Egy-egy vállalkozás mindig kockázatvállalással jár. Hogyan próbálják csökkenteni a rizikót? — Elsősorban minél több információt gyűjtünk. Minél több és minél alaposabb az (informálódás, annál kisebb a kockázat Mi például egy korszerű szarvasmarhatelepet létesítünk rövidesen. Nem kis pénzbe kerül, meghaladja a 13 mülió forintot. Ilyen összeggel már nem lehet játszani. Megmondom őszintén, még a FAO (az ENSZ mezőgazdasági és élelmezésügyi szervezete) adatait is tanulmányoztuk, hogy a világpiacon mennyire van jövője a szarvasmarhának. Az adatok elárulták, hogy a jövőben még inkább fokozódik a „szarvasmarhaéhség” s ez nagyban befolyásolta döntésünket. Egyébként pedig, ha nem szükséges, nem építünk „betonváazokra az újabb tartalékokra és lehetőségekre, amelyekkel a foradalmi erők az imperializmus elleni harcban rendelkeznek. Fontos az a tény, hangoztatja a cikk, hogy a tanácskozás külön leszögezte: az imperializmus ellen, a békéért vívott harc elválaszthatatlan a munkásosztály végcéljaiért vívott harctól, a kapitalizmus mint társadalmi rendszer elleni harctól, a szocializmus és kommunizmus győzelméért folytatott küzdelemtől. A tanácskozás eszméinek megvalósításában a második feladat az, hogy valameny- nyi párt maradéktalanul kiaknázzon minden belső lehetőséget a népének érdekeiért vívott harcban, egyszersmind az egyetemes internacionalista ügyért folytatott harcban. Az értekezlet eszméinek valóra váltásáért vívott harc harmadik feladata — a kommunista pártok, az egész kommunista mozgalom elméleti tevékenységének fokozása. Végül: lehetetlen megvalósítani az értekezleten kidolgozott akcióplatformot, ha nem fokozzuk a harcot az imperialista ideológia és a munkásmozgalomban mutatkozó opportunizmus ellen. Az SZKP szerepe A cikk befejező része taglalja az SZKP szerepét, helyét és feladatait a világméretű forradalmi folyamatban. Ezekről szólnak azok az elismerő megállapítások, amerakat”, arra törekszünk, hogy az épületek minél kevesebbe kerüljenek, könnyen át lehessen alakítani őket más célokra. — Szövetkezetükben sokféle vállalkozásba kezdtek. Nem nehéz ezt átfogni? — Nem könnyű az irányítás. Ugyanakkor hadd mondjam el, hogy nálunk ezek a vállalkozások szorosan kapcsolódnak egymáshoz. Például az útépítésnél sok szállítógép dolgozik. Nos, amikor a mezőgazdaságban kevés a szállítójármű, akkor csökkentjük az útépítés ütemét és átcsoportosítjuk a gépeket. Ugyanakkor, ha nem foglalkoznánk útépítéssel, akkor a szövetkezet nem tudna eny- nyi szállítógépet „eltartani”. Vagy talán egy másik példa: sok az erdőnk, érdemes a faanyagot feldolgozni. Minden fa azonban nem alkalmas erre, jelentős mennyiségű tűzifánk is megmarad. tűzifának azonban alacsony az ára, érdemesebb rajta laskagombát termeszteni. S amint már mondtam, a jövőben már magunk tartósí tjük a gombát. lyekkel a tanácskozás, illette, a szovjet párt tevékenységét. Az SZKP mindig is arra törekedett és ma is arra törekszik, hogy teljes mértékben kiaknázzon minden belső lehetőséget a szocializmus, illetve a kommunizmus megszilárdítására és fejlesztésére az országban, egyszersmind támogassa és kibontakoztassa a forradalmi harcot az egész világon. A nemzetközi kommunista és munkásmozgalom iránti internacionalista kötelességet mindenekelőtt úgy értelmezzük, hogy — a szerző szavai szerint — a világméretű forradalmi folyamatra a fő hatást továbbra is példánk, gazdasági eredményeink révén gyakoroljuk. Erről legékesebben a szovjet gazdaság, s annak gyors ütemű fejlődése tanúskodik. Állandóan tökéletesítjük a szocialista társadalmi viszonyok összességét, arra törekszünk, hogy tovább erősítsük szovjet államunkat, minden módon fejlesszük és elmélyítsük a szocialista demokráciát. A nemzetközi kommunista és munkásmozgalom iránti internacionalista kötelességünk szoros tartozéka azoknak a népeknek a megsegítése, amelyek agresszió áldozataivá váltak, s küzdenek az imperializmus ellen, harcolnak nemzeti, politikai és gazdasági felszabadulásukért, a társadalmi haladásért. Ugyanakkor pártunk véleménye szerint a forradalmi és felszabadító mozgalom kibontakoztatásának legkedveAz ország történetében a legnagyobb építkezés... Kiemelt beruházás ... Magyar- ország legnagyobb erőműve lesz... 1969. február 28-án már áramot is ad a Gagarin Hőerőmű... Ország-világ előtt ismerősek e mondatok. A reklámban, a propagandában tehát nem volt hiba. Az erőmű február 28-ára hirdetett első blokkja azonban még ma sem ad energiát. Az inditó- gombot eddig már tizenegyszer nyomták meg, az üzemelés azonban csak percekig tartott, öt hónap telt el az ígért, s tervezett határidőtől, de még a tizenkettedik próba ideje is bizonytalan. Jogos tehát a kérdés: mi van a „Gagarinnal?" A kérdésre dr. Vadász Elemértől, a Gagarin Hőerőmű Vállalat főmérnökétől. Vajay Istvántól, az Erőmű Beruházás pártcsúcsvezetőségének titkárától és Nagy Zoltántól, Az Erőmű Beruházás létesítményi főmérnökétől kértünk választ. Érdemes Jól odafigyelni a rövid, tömör nyilatkozatokra, mert a kérdésekre kapott szavak közül néhány más „ügy is” kirajzolódik... Vadász: „Kegyetlen rendre és fegyelemre van szükség" — Milyen problémákat és tanulságokat szolgáltattak az eddigi üzempróbák? — Sajnos, az eddigi próbák túl rövidek voltak ahhoz, hogy messzemenő következtetéseket vonjunk le az eddig végzett munkákról, s hogy valóban hogyan is felelnek meg a követelményeknek a gépek, a berendezések. — Tizenegy próba után miért szedték szét a turbinát? — A megengedettnél erősebben rezgeti. Most a Láng Gépgyáron van a sor. hogy mikor teszi ismét üzemképessé. Ez idő alatt azonban rengeteg más hibát is ki kell javítani. — A sikeres próbához, az üzembe helyezéshez mire lenne a legnagyobb szükség az építkezésen? — Kegyetlen rendre és fegyelemre. — Mire, illetve kikre gondol? — Mindenre és mindenkire. akik bármilyen kapcsolatban is állnak ezzel az erőművel, s természetesen értve zőbb feltételei békés viszonyok közt jönnek létre. Éppen ezért békeszerető külpolitikánkat, a világbékéért vívott harcunkat szintén úgy tekintjük, mint a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom iránti internacionalista kötelességünk alapvető és igen fontos tartozékát. A békés munkáját végző szovjet népnek nincs szüksége háborúra. Ugyanez áll az emberiség döntő többségére. Épp ezért a békeharcon alapuló szovjet külpolitika megfelel valamennyi nép létérdekeinek, s azok részéről egyre növekvő támogatásra talál. Más pártokkal egyetemben most tevékeny előkészületekbe kezdtünk, hogy összehívjuk a világ népeinek im- perialistaellenes kongresszusát és a népeknek az - európai biztonság védelmére rendezendő kongresszusát. A tanácskozás eszméi áthatották az egész világ politikai légkörét. Ezen eszmék megvalósításának jegyében megy végbe mind gyakorlati, mind pedig elméleti tevékenységünk. A tanácskozás határozatainak jegyében készülünk megülni Vlagyimir Iljics Leninnek, forradalmi korunk halhatatlan géniuszának a 100. születésnapját. Az imperializmus ellen, a világ forradalmi megújulásáért vívott harcban a kommunisták még magasabbra emelik a marxizmus—leni- nizmus és a proletár internacionalizmus harci zászlaját! (APN) ezt a Gagarin, Hőerőmű Vállalatra is. Az értekezletek. az aktagyártás, a viták, a jogászkodások helyett: összefogás és munka. De hangsúlyozom: kegyetlen renddel és felelősséggel párosítva ... Vajay: „Hiányzik a maximális erőkifejtés, a jó emberi kapcsolat" — Az üzembe helyezés a beruházási munkálatok egyik legfontosabb, legigényesebb szakasza, ezért rendkívül szükség van és nélkülözhetetlen az építtető, tehát a Gagarin Hőerőmű Vállalat, az építkezés lebonyolítója, vagyis az Erőmű Beruházási Vállalat és a kivitelező vállalatok rendkívül precízen, lelkiismeretesen összehangolt együttműködésére, munkájára. Sajnos, ezen a fontos kapcsolaton bőven lehetne javítani, és én úgy érzem, úgy látom, főleg az ERBE részéről hiányzik ez a maximális erőkifejtés. Nincs olyan vezéregyéniség, vagy két-há- rom emberből álló olyan vezérkar. amely kemény kézzel irányítaná, szervezné a munkálatokat, betartaná az ígéreteket, s szigorú felelősségre vonással számon kérné a nem teljesített munkát. És a munkakapcsolatokon kívül az emberi együttműködés sem a legjobb. Az is tény, hogy néhány kivitelező vállalat: főleg a Magyar Hajó- és Darugyár, a VERTESZ is, sokkal többet tehetne az üzempróbák meggyorsításáért, a hibák kijavításáért. Sok a beleegyezés, a csendes tudomásulvétel, és rendkívül kevés a kezdeményezés a Magyar Villamos Művek Vi- sontát érintő munkájában is. Mindezek a problémák súlyosan hozzájárulnak ahhoz, hogy ott állunk, ahol... Nagy Zoltán, az Erőmű Beruházás (ERBE) létesítményi főmérnöke, mint magánember, készségesen rendelkezésünkre állt. de hivatalosan nem nyilatkozott, mert ehhez a Budapesten székelő országos vállalat igazgatójának engedélyére van szükség!! (Ezek szerint Budapesten jobban tudják, hogy mi történik Visontán, mint az építkezést irányító főmérnök? Aligha.) Egyébként röviden összefoglalva a főmérnök magánvéleményét: a gyártás, a szerelés sok problémát jelentett ugyan, de különösebb probléma nincs. (!!) Visontán... Hi van a „csend" mögött ? Pánik ugyan nincs, de az egyre idegesebb „csönd” napCgy látszik, még sokáig marad téma a Gyöngyösön keresztül vezető új, 3-as út. Es ebben az a legsajátosabb, hogy főként a hiányosságok kerülnek felszínre az új úttal ösz- szefüggésben. Ott van például a Bajcsy-Zsi- linszky körúttal való kereszteződés. Önmagában az Is megérne néhány mondatot, hogy Ilyen fellengzős „körút” elnevezést kapott egy útszakasz ebben a kis városban. Hiszen ennek az útrésznek egyes részel ma még egy valamire való községben sem képzelhetők el. Olyan elhanyagoltak, olyan leromlott állapotúak. De maradjunk a kereszteződésnél. Itt kellene átmenniük a gyalogosoknak a 3-as úton a belváros felé, Itt kellene az építőipari vállalat központi irodaházát és munkásszállóját megközelíteni és néhány hét múlva Itt kellene a Mátraalli Szénbányák központját Is elérni. ha volna — járda, átkelő szakasz-zebra. De sincs. A körút járdái megszakadnak a Bobért Károly üt vonalában, nem húzódnak az úttestig. \ki tehát át akar menni a túlsó oldalra, az kénytelen elóbb a körúton lelépni az úttestre, majd zebra hiányában, ugyancsak az úttesten folytatni az útiát. rnnek a génkorsivezelők sem n'tVnek. Véleményüket elég ecé'vps sza. vakkal Juttatják kifejezésre mostanában és egvre gyakrabban. Pedig a gyalogos ebben az Ügyben ártatlan. ról napra nagyobb. A Gagarin Hőerőmű Vállalat főmén* nőkének és a pártcsúcsvezető, ség titkárának szavaiból nem nehéz kiolvasni: nincs minden rendjén Visontán. S hogy ez mennyire így van, még néhány „adalék” a nyilatkozatok mellé: Az építtető a rendőrséggel fenyegeti a kivitelezőt, ha nem készíti el időre a liftet. A kiemelt beruházás mellett nevetségesen hangzik: a kazánszereléshez nélkülözhetetlen lift még nem is működött, amióta elkészítették. Megbukott a beruházás kivitelezési mechanikusa is: a szerelő vállalatok között egyetlen fővállalkozó sincs, így nap mint nap gazda nélkül marad az el nem végzett munka, a nem teljesített ígéret és a felelősség. Nem jó a kapcsolat a kivitelező vállalatok között sem: Amikor jó a kazán, a turbinával van baj, amikor a turbina működik, a „kazánosok” késnek, pedig egyiket a másik nélkül még csak kipróbálni sem lehet. Volt idő, amikor nem volt kábel, (kiemelt beruházás), s pihent a VERTESZ. Hétfőkön gyakorlatilag csak délután van munka, pedig a szabad szombat hétfőn reggel hat órakor már véget ér. Mázsákra rúgnak a megbeszélésekről, a tanácskozásokról készült jegyzőkönyvek, de nincs, illetve nincsenek, akik számon kérnék az ígéreteket, akik „vállukra vennék” a felehetőséget és joguk lenne masoktól is számon kérni. Tévedés ne essék: nem a február 28-a óta eltelt öt hónapot kérjük számon VI- sonta építőitől, vezetőitől. Milliárdos beruházásról, rendkívül nagy. bonyolult munkáról van szó, és igenis: szükség lehet a plusz hetekre, hónapokra. Nem is az „elcsúszott” öt hónap tehát a szomorú, az elgondolkodtató. hanem ami az ideges, „csend” mögött van. És mindez történik Visontán, az ország legnagyobb építkezésén, a kiemelt beruházáson... Pedig, hogy másképp is lehet erőművet építeni, arról a Visonta vezetőiből álló hivatalos küldöttség éppen a közelmúltban győződött meg a Tatár Köztársaság Za- janszk erőművében, ahol egy 200 megawattos blokk (a vi- sontai csak 100 és már két éve épül) megépítéséhez, üzembe helyezéséhez mindössze hát hónap is elegendő. Persze, nem olyan munkával, szervezettséggel, amilyennel a Gagarin Hőerőmű épül. Koós József Az rendben van, hogy a Vörös Hadsereg útja és a Szövetkezet utca kereszteződésénél az építők elfoglalták a Járdát, emiatt a túlsó oldalon rajzolták fel a zebrát. Az építkezés miatt 1 '1 1 v/. íi, i is kialakult már. ezt tudomásul kell Venni. De hogy a másik forgalmas átkelő szakaszon a gyalogosok abszolút szabálytalanul legyenek kénytelenek közlekedni, azt nem lehet sző nélkül hagyni. A „nagyvonalú” tervezés és következményei mostanában bukkannak elő és hozzák egyre kellemetlen kényszerhelyzetbe a városi tanács építési és közlekedési osztályát. mert ezekben a dolgokban mégiscsak tenni kell valamit. Ha ilyen balesetveszélyes helyzet lenne valamerlyik üzemben vagy gyárban, mint a 3-as út egyes szakaszain, nemcsak megbüntetnék az Igazgatót, hanem az üzemet le Is állítanák arra az időre, amíg a baleseti forrást meg nem szüntetnék. Az utcán mindez nem számit? Itt szemet lehet hunyni Ilyen dolgok felett? Nem hisszük. (—ár) 1969. augusztus 3., vasáru*» (K. L.) Kétszintes sertéshizlalda Gazdaságban találjuk a Lohmann-rendszerű korszerű sertéskombinátot, amelyből évente 14 ezer hízó kerül ki. A gazdaság saját újítása a kör alakú kétszintes hizlalda, amelyben ezer sertés hízik Ebben az üzemben egy dolgozó látja el az ezer sertés gondozását. Szabálytalan és életveszélyes