Népújság, 1969. augusztus (20. évfolyam, 176-201. szám)

1969-08-24 / 195. szám

' ' '/ J/"y^y/''"'/*ry^^'''r^'/y'r'yy^"^^***J’^/S'tSf‘rff/SSSSffS/VS/SS/SSSSSS/////.rSSSSS//'SSfSSSSSS/Sf/SS//f/SSSSSSSS/S//S/SSSSSSSSS/SSSS/SS/S////S/j/SSSSSS~fS/S////SSSS/S//jl///S/SS/'SS'SSSSSSSSSSSSS/SSS/S/SSSS//SSSS.'/ Tűnődve olvasom a levelet. Érde­mes a lényegét itt és most elmonda­ni, mert úsy vélem tűnődésemben nem maradok egyedül, sőt még abban is bízom, hogy azok közül többen, akik velem tűnődnek és lehetősé­gük van rá, megfelelő és pozitív kon­zekvenciát vonnak le e „tűnődés" lényegét illetően. A levél írója fia­tal. házasember, gondolom a sorok írójának és ifjú feleségének életkora együtt sem éri el a fél évszázadot. Egyik nagy üzemünk művezetője már a levél írója, olyan emberé, aki üzemében vált valóban felnőtté: ott végezte el a szakmunkástanfolya- mot, onnan küldték művezetői képe­sítésének megszerzésére, ott dolgozik ma is, jövedelemben is kifejezhető megbecsült körülmények között. „El nem mennék soha ebből az üzemből, ha...” — írja és ez a „ha”: lakás. Fiatal házas, nem egy-két hó­napos ugyan de nem több mint há­rom éves és lakást akar, hogy az al­bérleti körülmények közül magán­emberi önállóságba jutva, gyermekei is lehessenek. Eddig azonban minden kérése elutasításra talált az üzem ré­széről. Eddig tartottam a levélben, kicsit dühöngtem is a sorok írójára: fia­tal házasok, megbecsült és jól fizetett munkakörülmények, a gyár gondosko­dó nevelése nyomán művezetői be­osztás fiatalon, — hát legyen már egy kis türelme mindent és azonnal, még „az adj uram isten’’ sem képes S,'. Itt neki — ott nekem teljesíteni. A levél további sorai azonban megcsitították kezdődő mér­gem. Arról ír ugyanis, hogy ő tudo­másul venné, hogy várni kell, ha nem jutnának olyan messziről jött szakemberek lakáshoz, akik csak úgy jöttek, ha lakást is kapnak. S nem egy ilyen szakember érke­zett már az üzemhez! Ezek a szakemberek mind kelle­nek, s azt is tudja, hogy aligha akad józan ember, családos, aki az ország másik részéből lakás nélkü „el szer­ződne”, ha nem is Tamócára és nem is bojtárnak, de műszaki középkáder­nek, lakás nélkül. Ezt látva, figyel­ve, s ebből a tanulságokat levonva kénytelen elhagyni a gyárat, ahol emberré nőtt, s amelyért fáj 3 szíve, kénytelen elhelyezkedni egy másik nagyüzemben, ahol természetesen örömmel várják őt, mint szakembert, s ahol ő is olyan igénnyel léphet fel, hogy „csakis lakással...!” Vajon nem fordulhat-e elő, hogy ahová ő megy dolgozni lakásért, on­nan jöttek az ő üzeméhez dolgozni, — lakásért? így hangzik a kérdés, s e kérdésben kissé benne van a vá­lasz is: elképzelhető. Sőt minden bi­zonnyal fordult már elő nem is egy esetben, nem is csak abban az üzem­1 lísssssss/sss/sss/ssss//ss//s/sss//ssssssssssssssssssssssssssssssssssss/ssssssssss/ssssssss/sysssssssssssssssssssssssss/ss/ssss/ssssssssss/ssss/ssssssssss/s/ssssssssssssssssssss„,... ben, ahol levélíróm dolgozik (vagy már csak dolgozott?). A krónikus szakmunkás, — a talán még annál is krónikusabb műszaki középkáder hiány érthető kényszerhelyzet elé ál­lít számos üzemünket, amelyek e kényszerhelyzetet a leggyorsabb és viszonylag legkönnyebb módón kí­vánják megoldani: embert hozni! Kétségtelen: minden posztra talán nem is lehet egy adott üzemben még viszonylag hosszabb idő alatt sem ki­nevelni megfelelő szakembert; az is kétségtelen, előfordulhat, hogy szin­te azonnal kell művezető, mérnök, magasan kvalifikált szakmunkás. És, ha ezek számára lakás kell, akkor,— lakás kell! Ha azonban ebből valami­féle furcsa és kölcsönös rendszer ala­kul ki az ország üzemei között, mint- ahogv kétségtelen ilyen rendszer már kialakult, akkor ezt aligha lehet' bölcs dolognak tekinteni. Egy szakember eljön onnan ide, mert ott nem kapott lakást és itt kap; egy szakember elmegy innen oda, mert itt nem kapott lakást és ott kap: tudom könnyű e matematikai egyenletnek űz elvi megoldása. A gyakorlat azonban mindig nehezebb, a képletek átültetése a lakás-egyen­legek nyelvére és gyakorlatára mesz­sze összetettebb és nehezebb, mint ahogy egy újságíró elképzeli az író­gép mögött. Nehezebb, de nem feltétlenül meg­oldhatatlan. Van már kezdeményezés a vállalati hozzájárulásból épült iár- sasházakra, legyen például kezdemé­nyezés a sokoldalú józan megfonto­lásra is: neveljük magunknak szak­embert és telepítsük le elsősorban azokat a gyár, az üzem körül. Levél­íróm is fájó szívvel, az üzemben el­töltött évek legtöbbször szép és em­beri emlékeivel nem egy könyen ad­ta fejét arra a gondolatra, hogy ott­hagyja üzemét, ahol különben öröm­mel dolgozott és ahol különben megbecsülték. És most elmegy, hogy lakást kap­jon. mint ahogy jön az üzemhez szakember, hogy lakást kapjon. Ta­lán mégis meg lehetne oldani, lega­lább is az effajta egyenletek jó ré­szét: a gyár és szakemberek közös hasznára! Minden bizonnyal. Csak egy kis tűnődő, töprengő aka­rat, körültekintő mérlegelés és, ha nem is kevés, de nem kibírhatatlan ideig tartó, türelem kelletik hozzá így gondolom. Vajon mások is így gondolják? ///y//y/y//////////////>V7//)f A „számító" igazgató Mindenki Az első pillanatban úgy tű­nik, nagyon el kell ítélni a gyöngyösi Gépjavító Állomás igazgatóját azért, amit tesz és ahogyan azt teszi. Mert kife­jezetten az érdek vezérli. Még az önzés vádját is fel lehet hozni ellene. Mindez azonban csak az első pillanatban tűnik úgy. De hogyha végére járunk a dolognak, egészen más meg­világításba kerül minden. Az egyik csarnokban a vihpti íalon hatal­Tlljcll más, vastag deszkákból összeállított tábla. Csupa olaj. Rajta, arasznyi szögek és kampók, némelyike ezeknek még tart is valamit, a többi viszont elárvultán mered előre. Amit tartanak a szögek, azok furcsa alakú szerszá­mok. Ezek segítik a munká­sokat, kímélik erejüket, meg­spórolják az idejüket. Bárki leemelheti bármelyik szer­számot és viheti magával, senki sem kérdezi tőle hová, miért, bejegyezte-e valaki va­lamiféle nyilvántartóba, hogy mit akasztott le. Minden szerszám újítás szülötte. — Ezzel például a csapá­gyakat lehet lehúzni. Amíg nem volt ilyen ügyes eszkö­zünk, kalapáltuk, vertük, ütöttük a csapágyat. A leg­többje széttört, mire kijött a , helyéről. i Nem nagy dolog az egész, . de azoknak, akik használják, nagyon sokat számít. Időn­ként ki is mondják az elis- j mérésükét, ha összeakadnak , az újítójával. i. Ez a dicséret még külön i plusz az újítási díjon felül. Amikor el­vállalták a 620—630-as Ikarusok főja- ! vitását, akkor még csak a le- í hetőségek csillantak meg a I gépjavító állomás vezetői előtt. Azzal a felkészültség­gel fogtak hozzá az Ikaru- sokhoz, amivel korábban a mezőgazdasági gépeket hoz­ták rendbe. Egy sor szerszám hiányzott. Most már szerződésben vállalták, hogy ebben az évben összesen száz au­tóbuszt újítanak feL Egy év alatt tették meg v ezt az utat. Hogy hon­nan vették ehhez az ©rőt és a bátorságot, egyetlen példát , említsünk magyarázatként, j A vezetőfülke belső részé- i re élével meghajlított díszlé- | cet kell felszerelni. Az ajtó- I keret vonalával megegyező formában. Ügy kezdték, hogy fogták a kalapácsot, oda men­tek a munkapadhoz, arra rá­erősítettek egy gömbölyű va­jat, annak az élén próbálták , PfcÉakítani a kívánt formát Száz Ikarus Egy óra hosszat is eltartott ez az aprólékos munka. Az sem tartozott a ritkaságokhoz, hogy a díszléc a kalapálás nyomán tönkrement. Rapi János és a csoportve­zetője. Csáki József kifun- dált egy elmés kis szerkeze­tet, ami hibátlanul, legfel­jebb öt perc alatt meghajlít­ja a díszlécet. Még csak té­vedni sem tud ez a szerke­zet. MinrlpnU Ha is íTimaenKi vUágrengető Iliit dolgokat, de ul11 ami minden­napjainkhoz kell, azt a ma­guk ötletéből megcsinálják a munkások. Legtöbbjük egy- egy szerszámot, amiért nem is kap valami nagy pénzt, de kifizetődik így is, mert a cso­port teljesítményét, termelé­kenységét növeli meg ezzel. A „nagy menők”,: Cséfán Imre és Molnár Tibor szinte állandóan törik a fejüket va­lamin, nem is sikertelenül. Csefán Imre például tavaly decemberben „csak” tíz újí­tást adott be. — Vettünk egy hízót belő­le. Különben is jól jön az a kis pénz, amit meg lehet így kapni. Megéri. Majdnem olyan, mint egy fizetéskiegé­szítés. Alig van olyan dolgozó, aki legalább egy ötlettel elő ne állt volna eddig. Nem a mű­szakiak, hanem a munkások az újítók. Saját dolgukat könnyítik meg az újítások­kal, ezért is csinálják. Itt van például a nagy ala­kú présgép, ami pontos mé­retre, könnyedén hajlítja meg a lemezeket. Mucsics László és két társa hozta össze az okos masinát. A hidraulikát például a bányászoktól kér­ték hozzá. — Elég keveset kaptunk érte — mondja a szerző. — Száz órát dolgozhattunk raj­ta, amit elszámoltak, de at­tól jóval több kellett. Akar­tam csinálni még egy vágó­gépet is, be aztán meggon­doltam. Ennyi pénzért nem érdemei. Az első hang. amely kiüt­között a többiből. Meg is le­pődött ezen a véleményen az igazgató, amikor később el­mondtam neki. pel, méghozzá pontértékben meghatározva az újítások tartalma szerint. Ezért in­kább a második félévben ug­rik meg a beadott újítási ja­vaslatok száma. Így is gyűj­teni akarják a pontokat a brigádok. Minden javaslatot harminc napon belül elbírálnak. Leg­utóbb, augusztus 15-én tizen­egy újításról mondtak véle­ményt, de alig egy héttel ké­sőbb már ismét nyolc javas­lat került Nagy Ferenchez. A végső szót az igazgató, Lukács Benedek mondja ki. — Bevallom, nekem szív­ügyem az újítás mondja1 mosolyogva bevezetőül. — Nem sajnálja rá a pénzt? — Nagy hiba lenne, ha sajnálnám. Tudom, sokan úgy gondolják, hogy a ré­szesedés csökkenhet az újí­tásokra kifizetett összegek miatt. No és? Mennyi térül meg az újítások nyomán? Ezt is számítani kell. Időt taka­rítanak meg a munkások, többet tudnak dolgozni, töb­bet termelnek, emelkedik a termelékenység, mindez pe­dig az árbevételt növeli meg, a nyereséget is fokozza. Ki­nek az érdeke hát az újítás? De az újítások elterjesztése is! Ezért nem engedem én meg, hogy nálunk elhúzód­jon bármilyen javaslat elbí­rálása. Azt akarom, hogy az embereknek kedvük legyen újítani. ★ Mint a kétszer kettő, olyan világos az egész. És mégis, -ál­talában húzódoznak az újí­tásoktól az üzemekben. Ma­guk az újítók is elkedvetle­nednek. Ezért kellett ezt a gyöngyö­si példát elmondani. G. Molnár Ferenc Ui típusú rádiótelefont kai Gyárban sorozatban készülnek az FM 10—60 típusú rá­diótelefonok. Legújabb készülékük az AM 01—27 rádiótele­fon, amely kis méretével, tetszetős alakjával kitűnik. Ez a típus kétirányú váltott beszélgetés lebonyolítására alkalmas. 1,5—3 km körzetben. A készülék érdekes technikai megol­dása: a beépített hangszóró adáskor mikrofon szerepet tölt be. Képünkön: Heisz Tibor meós az összeszerelt AM 01—27-es rádiótelefonokat ellenőrzi. (MTI Foto) „Az egységben tartózkodni tilos!” (?) Hogy az egységben nem­csak erő van, hanem tartóz­kodni, kávézni, italozni is le­het benne, csak most tudtuk meg egy vidéki városka cuk­rászdája falára akasztott fel­iratból. Ezen ugyanis a kö­vetkező szigorú, nagyon is hivatalos írás olvasható: „Ti­zenhat éven aluliaknak az egységben nyolc óra után tartózkodni tilos!” Miért tesszük rostára ezt a nyelvi formálást? Azért, mert egy igen terjedő hibára hív­ja fel a figyelmünket. A nem kívánatos elhívatalosodás ti­pikus példáját szolgáltatja az idézett szöveg is. A túl egyszerű, de a valóságnak jobban megfelelő cukrászda szó nem volt eléggé hivata­los a felhívás megfogalma­zójának. Ezért kell a ven­dégeknek hivatalosan is tu­domásul venni, hogy nem cukrászdában, nem eszpresz- szóban kávézik, hanem egy egységben. Ugyanilyen hivataloskodó formában kaptunk „szaksze­rű” kioktatást a hivatalos il­letékestől, hogy az az üzérn (megint csak nem cukrász­da!), amelyben kávénkat fo­gyasztjuk, „a vendéglátóipa­ri vállalat egy egysége, s az üzemeltető vezetőség helye­sen járt el a felhívás eszköz­lésében”. Ez a „magyarázat” ugyancsak arról győzött meg, hogy egyesek helytelenül és feleslegesen szinte hivatalos helyiséggé változtatják éppen az ilyen feliratokkal cukrász­dáinkat, vendéglőinket is. Mi pedig nem akarjuk hivatal­ban érezni magunkat akkor, amikor szórakozni, pihenni kívánunk. Sajnos, a szakmai nyelv- használat sajátos terminoló­giája ott is jelentkezik, ahol egyáltalában nincs rá szük­ség. A nevezett kisváros mo­zijának hirdetőtábláján is ezt olvashattuk: „Mozi üzemünk az átalakítás ideje alatt is üzemel”. Félreértés ne essék, nem az üzem, az üzemel szavak ellen van kifogásunk, hanem azt hibáztatjuk, hogy ott és akkor is élnek felesle­gesen ezekkel a szavakkal, ahol és amikor használatuk már nem célszerű, sőt stí­lustalan és zavaró. Az elhivatalosodás, a túlhi- vataloskodás nyelvi formái­nak árnyékában hasonló ma­gatartásbeli hibákkal talál­kozhatunk. Ezért viselkedik „a szórakoztató iparban” dolgozók egyike-másika úgy, mintha „hivatalos közeg” lenne. Ezért olvashatunk ab­ban a bizonyos helyiségben is ilyen „hivatalízű” felszólí­tást: „Eszközöljenek vízöblí­tést minden esetben!” ■ Ha azt óhajtjuk, hogy cuk­rászdáink, vendéglőink falá­ról tűnjenek el a hivatalos­kodó feliratok, nemcsak nyelvvédő feladatot teljesí­tünk. A vendég nem hivata­los helyiségben kíván szóra­kozni, ezért a neki szánt köz­lések megfogalmazásában is kerüljük a hivatalos stílus fontoskodó, körülményeske- dő, rideg, vagy egyenesen nyakatekert nyelvi formáit. Dr. Bakos József / Előbb Nagy Ferenc mér­Miért újífaoak ? tői kaptam statisztikai tájé­koztatót. E szerint tavaly több mint százötven újítást adtak be a dolgozók, ami kö­zül 130-at fogadtak el. Az idén csak az ötvenet halad­ták túl. Az újítási program ugyanis a szocialista brigá­dok vállalásaiban - is szere­Kovácsék vacsora után vannak. Kovács újságot olvas, Kovács- né kardigánt köt, kis­lányuk, a hétéves Évi, a heverőn babájával játszik. Kovácsné egyszer­esük megszólal: — Bodáéknak kis­fiúk van. Ma reggel... — észreveszi, hogy Évi figyeli, így foly­tatja: — ...hozta a gó­lya. Kovács egy pillanat­ra előbukkan az újság­ja mögül. — Tegnap reggel még láttam Bodánét tejért menni. — Igen, előbb... — megint Évire néz, — hozta, mint számítot­ták. — Na, Boda most nagyra lesz a fiával. — Pedig Bori lányt szeretett volna. Kis szünet után Évi szólal meg: — Hát akkor mért nem kért kislányt a gólyától? Kovács hirtelen visz- szabújik az újságba mögé. Kovácsné kény télén vállalni a vá­laszt: — Az nem úgy van, Évikém, hogy lehet rendelni fiút, vagy lányt. Évi felháborodik. — Szóval azt hoz, amit akar? — Bizony azt. De­kát az mindegy is. Egyik éppen olyan kedves, mint a má­sik. Évike nem nyugszik meg. — És akkor hozza, amikor ő akarja? — Hát persze. Egy ideig csend van. Kovácsné örül, hogy nem kell több kérdés­re felelnie. Évi is el­merül a babájával va­ló játékban, de aztán hirtelen anyjához for­dul: — Mondd, anyu, a Horvát Pistit is a gó­lya hozta? Kovácsné gyanútla­nul feleli. — Hát persze. — Érdekes — mond­ja Évi. — Mi érdekes? — kérdezi Kovácsné. — Hát csak, az, hogy Horvát Pistinek ja­nuárban van a szüle­tésnapja, és télen nin­csenek itthon a gó­lyák. Kovácsné hirtelen felugrik. — Hozok neked egy kis süteményt! Évi is felkel a heve- rőröl, apjához megy, megkocogtatja az új­ságját, s mikor elő­bukkan az újság mö­gül, ráhunyorít az apjá­ra, úgy mondja: — Jól lebuktattam anyut. (v. i.) augusztus 24., vasárnap

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents