Népújság, 1969. augusztus (20. évfolyam, 176-201. szám)
1969-08-20 / 192. szám
7 A kávéf a szék, a hang;, az idézés és a demokrácia A demokráciát nálunk az alkotmány biztosítja. De emberek valósítják meg. Jól és rosszul. Az utóbbi időben egyre jobban. Emberséggel, vagy ridegen, „hivatalosan". Manapság egyre több emberséggel. De azért akad még gyomlálnivaló. Ha jól szétnézünk, nem is kevés. Itt van például a kávé, a szék, a hang és az idézés... Nem, nem tévedésből kerültek ide ezek a szavak, valamilyen formában közük van a demokráciához. Az alábbiakban ugyanis nem a demokrácia alapjairól, csupán apró kis mellékzöngéiről lesz sz.ó Persze, ezek sem elhanyagolhatóak, hiszen az emberek nagy része a jogok és kötelességek harmónikus összhangján túl a hogyannal is méri a demokráciát. Többek között azzal, ahogyan ővele beszél, tárgyal, viselkedik a hivatal. Es ki mondhatja erre, hogyan nincs igaza? igazán nem nagy Sid W ön ügy. Kávés nemzet lettünk, divat, sőt, sikk is a kávézás. A „házi” főzés mindenütt polgárjogot nyert. Alig van hivatal, iroda, legyen az állami vagy szövetkezeti, ahol egy sarokba állított kis asztalkán ne díszelegne a kávéfőző. Eddig rendben is van. nincs semmi hiba. De nyílik az ajtó. jön az állampolgár, az ügyfél, sőt, jönnek az állampolgárok, az ügyfelek, s ki-ki intézni akarja ügyes-bajos dolgait. Az előadók iratokat néznek, a csoportvezető rendeletekről. magyaráz, az osztályvezető fontos ügyben tárgyal. Az ügyfelek pedig védik, keresik a maguk igazát. Közben kicsöpögött a kávé, s a csinos titkárnő, vagy adminisztrátor igazságosan elosztja, kiadagolja hozzá a cukrot, majd kedves mosoly kíséretében lerakja az előadók, a csoportvezetők és az osztályvezetők elé. És ők kávéznak. Nemcsak ők, kávézik a hivatal, a számlázás, az adminisztráció, kávézik a könyvelés, a pénztár, kávézik az anyagraktár, a munkaügy, kávézik a szerviz is. Az ügyfelek nem kávéznak, ők várnak. Egyikük-másikuk talán nem is szereti a kávét, ha kínálnák, udvariasan visszautasítaná. De nem kínálják. Már hogyan is kínálhatnának, annyi ügyfelet? De akkor miért kávéznak ott, az ügyfelek előtt? Nem nagy ügy, de azért van benne egy kicsit sértő... (?7Pk Egyszerű székről, w£Cf%a illetve székekről van szó, mégpedig olyan székekről, amik nincsenek. Hivatalainknál, vállalati irodákban ugyanis hiánycikk az ülőhely. Ezért állnak az ügyfelek, ha várakoznak. de gyakran állniuk kell akkor is, amikor már intézik ügyeiket. Hogy fárasztó lehet álldogálni, az most csak másodlagos, lényegesebb ez ügyben az, hogy sértő. Gondoljuk csak Végig: hívnak a tanácshoz, hivatalhoz, vállalathoz, vagy magunktól megyünk,, mert fontos intéznivaló sürget és még csak azt se mondhatja az illetékes ügyintéző — tessék, foglaljon helyet. Nem mondhatja, mert az irodáhan az ügyfelek számára egyetlen szék sincs, vagy csak egy van, de az már foglalt. Így ott kell állni az illetékes íróasztala előtt..; Kevés a fogas is, vagy egyáltalán nincs, í"y télen ott áll az ember a melegre fűtött irodában, nem vetheti le nagykabátját: nincs hova tenni. Az irodák többségét csak az ott dolgozók számára rendezték be, az ügyfeleknek már nem jutott fogas, szék, a szűkebb irodákban gyakran még állóhely sem. A felsőbb fórumokon persze már más a helyzet. A vezetők előszobájában többen is_ várakozhatn i k, méghozzá kényelmesen, az osztályvezetők irodá-'ban puha fotelek várják az ügyfelet. De az ezrek és tízezrek ügyes-bajost dolgait az előadók intézik. S ők bizony csak ritkán tudják hellyel kínálni ügyfeleiket. Tudom, legfontosabb, hogv igazságosan, gyorsan és jel intézzék az ügyeket. De néhány széken azért ne múljon az ügyfél közérzete ... Hann Hát igen, ez is so- llQliffo kát számít. A hang. Ahogyan beszélnek a hivatalokban a- ügy .'elekkel. Nem gorombán, az biztos, de nem is elég udvariasan. Gyakran ridegen túlzottan hivatalosan. Igaz is, hát hogyan beszéljenek egy hivatalban? Persze, hogy hivatalosan, de... De azért a hivatalokban is lehet, sőt, illik visszaköszönni. Az ügyfél benyit, köszön, s gyakorta nem kap rá feleletet. Aztán bemutatkozik az ügyfél, elmondja, honnan jött. mit akar. De az illetékes szemében ő továbbra is névtelen, nem Kovács elvtárs, vagy János bácsi, egyszerűen csak „maga” És nem „szíveskedjék”, hanem csak „ír-» ja itt alá...” Gyakran türelmetlen fiatalok beszélnek így idősebbekkel, méghozzá kioktató stílusban. Egyébként is divat miná- lunk ez a kioktató hang. Az illetékes előadó nem felvilágosít, hanem kioktat, hogyan kell kérnem az engedélyt. Nem meggyőz, hanem kioktat, miért nem jogos a reklamáció. De kioktat a pénztáros, hogyan rakjam sorba a százasokat, a posta, hogy hol és hogyan álljak sorba, az eladó, hogy miért kell fizetnem I. osztályú árat azért a gyümölcsért, amelynek minősége csak IV. osztályú, de kioktat a portás, a házmester, a büfés. — szóval sokan. Pedig milyen sok múlik a hangon, a hangsúlyon is. Az emberek többsége szereti és érti is a szép szót... Senki sem szeret idézést, fi> zetési meghagyást, tartozásáról szóló értesítést kapni. Pedig de sok ilyet kézbesít a posta. A tanácsoknál, különböző hivataloknál több tucat nyomtatványféleség sok ezer példánya sorakozik a szekrényekben, s ezek előbb-utóbb Idézés. eljutnak a lakossághoz, az ügyfelekhez. Nem mindegy, milyen a nyomtatvány szövege, nem mindegy, hogyan szólunk ezeken a papírokon az emberekhez. Még azokhoz is, akik esetleg tartoznak valamivel. Igaz, az utóbbi időben sokat javult ezeknek a nyomtatványoknak a hangja, de azért... A tanács pénzügyi osztályának egyik fizetési értesítése így kezdődik: „Erre a csekklapon hivatkozzon, különben befizetését esetleg tévesen számolják el.”. (Egy számra kell hivatkozni.) így mennyivel jobban hangzana: „Kérjük, hogy erre a számra a csekklapon hivatkozzék..." Ugyancsak a pénzügyi osztály egyik tértivevényes értesítéséből: „... ennélfogva felhívom, hogy folyó évi ................... hó ...........-n ........... órakor lakásán tartózkodni, akadályoztatás esetén annak kulcsait megbízottjának a jelzett időre annál is inkább átadni legyen szíves, mert ellenkező esetben kénytelen lesz a pértzügyi osztály a lakását hatóságilag kinyittatni.” Annak ellenére, hogy a szövegben szereplő „legyen szíves” udvarias stílusra vall, mégsem indokolt az érdekelt fél távollétében kinyittatni lezárt lakását U dvariasan is fel lehet szólítani .az adóst. íme egy követendő példa a posta értesítése azokhoz, akik nem fizették ki a rádiódíjat: „Mivel a dij beszedése többszöri kísérlet után is sikertelen maradt, szíveskedjék folyó hó 8-ig a postahivatalban az esedékes díjat kiegyenlíteni ...“ Az udvariatlan hangon túl a különböző nyomtatványok nyakatekert, értelmetlen szövegezése is idegesíti az embereket Nem beszélve arról, hogy nem értik meg. Csak hely hiányában nem idézem az adóügyi csoport letiltási rendelvényének szövegét. Igaz, nagyon kevesen is értenék meg. A nyomtatványok nagy része nyilván régen készült, sőt, még régebben is, éppen ezért nem ártana felfrissíteni hangját, tartalmát. A demokrácia, a szocialista demokrácia kiszélesítésének fogalomkörébe sok minden beletartozik. Néhány apróságot szedtem csokorba, olyanokat, amelyek rendelet és nagyobb beruházás nélkül is megváltoztathatók. Mert a demokráciát nálunk az alkotmány biztosítja, de emberek valósítják meg... Márkusz László Egyidős az alkotmánnyal Jubileumi beszélgetés Zacharéknúi Amikor Zachar Tamás született, a kis nemzet a teremtés lázától égett, s évszázados restanciáit akarta lehetetlent nem ismerő türelmetlenséggel pótolni. Héroszok „születtek”, s mögöttük még észrevétlen, apró, hataloméhes figurák szőtték az önzés pókhálóját. Ám ekkor még a héroszok regnálták, s vasmarokkal formálták egy új nép arculatát. Ekkor született Egerben Zachar Tamás, akit ma húszévesen kerestem fel jubileumi beszélgetésre. Egerben a Csiky út 44. alatti lakásban együtt találtam a családot, s idéztük húsz év emlékeit... elvégeztem az általános iskolát, természetesnek tartottam, hogy gimnáziumba megyek. Érdekelt a rádió- és tévétechnika, semmi akadálya nem volt annak, hogy szakkönyvekhez jussak. Itt volt apám hosszú évek során egyénileg fabrikált műhelye is, kísérletezgethettem kedvemre. Érettségi után a Vas- és Fémipari Ktsz-ben — ahol édesapám részlegvezető — kezdtem tanulni szakszerűen a szakmát. Itt szereztem szakmunkás-bizonyítványt. Az apa 1948-ban nősült. Ekkor szerzett szakmunkás-képesítést. Ö szemléletesen idézi ifjúságát, a hősi évek nehezen feledhető hangulatát. Gondolatai nemegyszer a háború előtti évekhez kanyarodnak, így még tisztább kontúrokkal formálódik két évtized arculata. A fiú saját élményeit eleveníti fel, korosztályára jellemző szűkszavúsággal. Jóformán csak krónikát közöl, hiszen természetesnek tart minden egyéni sikert, minden lehetőséget. Helyette apja ellenpontoz családi élményekkel. így válik teljessé az összkép. -I — Lakatosdinasztia leszármazottja voltam. Apám mellett kezdtem a szakmát tanulni. Akkor gimnáziumról nem is álmodhattam, pedig vonzott minden új ismeret: nem folytatója, hanem továbbfejlesztője szerettem volna lenni apám életének. Már gyermekkorban elbűvölt a rádiótechnika, csak hát szakkönyvekre nem volt pénzem. Volt negyvenöt előtt egy ilyen című szakfolyóirat, ám pénz híján nem juthattam hozzá, összefűzött példányait nemrég szereztem meg. Ha akkor ezekhez hozzájuthattam volna. Amikor negyvenhatban beindult a dolgozók iskolája, azonnal jelentkeztem. Engem is elkapott a tanulási láz. Egyszerre érettségiztem az első mindent pótolni kívánó nemzedékkel. — Én már csak apámtól hallottam gondokról. Amint Azokat a kezdő éveket sosem lehet feledni. Azt hittük, minden régi álom megvalósul, a rég várt lehetőségek napjait éltük, valósággal faltuk a kultúrát. Nem tudtunk betelni a mozi, a színház, a könyv varázsával. Mi jutott nekünk gyermekkorunkban? Legtöbbször a patak partján kóboroltunk, mert ez ingyenes volt. Nagy ritkán láthattunk tízfilléres némafilmet a minorita rendház mozijában, ott is a harmadik helyen, a vászon torkában. Színház csak nyáron üzemelt, de nekünk még a karzat is drága volt Olyan könyveket szerettem volna olvasni, amelyek nemcsak érdekesek, hanem tanulságosak is. Jártam ugyan az Érsek utcai magánkezelésű kölcsönkönyvtárba, de itt legtöbbnyire csak pengős regényeket találtam, szakfolyóiratot, szakkönyvet hiába kerestem. Mi is szerettünk volna országot járni, csak nem volt rá pénzünk. Egyszer majdhogy megvalósult, de nem jött össze a szükséges öt pengő. — A gimiben színházbérletem volt. Könyvtárba ritkán járok, mert ha érdekel valamilyen könyv, bemegyek a könyvesboltba és megveszem. Saját könyvtárt akarok ösz- szehozni. Középiskolás koromban bejártuk az országot, sőt Lengyelországba és Csehszlovákiába is eljutottam. Egyébként éppen tegnap jöttünk haza a családdal az NDK-ból. Saját Trabantunkkal mentünk. minősítettek. Azt sem tudtam, mit jelent ez, de a következményeit éreztem. Nem akartam konfliktust, felajánlottam a földet. Dolgoztam a négy gyerekre, s közben továbbképeztem magam. Elvégeztem a gépipari technikumot, megszereztem a tévészerelői képesítést. Hittem abban, hogy a kezdő évek nemes lendülete újra irányitó erővé tisztul. így is lett ötvenhat után. Munkám megbecsülték, anyagilag rendbe jöttünk, elégedetten élünk. — Nekem a múlt csak tananyag volt. ötvenhatra is csak elmosódottan emlékezem. Tudom, hogy sorba álltam az üzletek előtt. Én valahogy természetesnek tartom a körülöttem levő világot, ennél már csak jobbat tudok elképzelni. Belőlünk, fiatalokból nem a lendület, a lelkesedés hiányzik, mi akarunk, tudunk dolgozni, mert csak tisztult légkörben, nagy szavak nélkül nőttünk fel, tettekkel „beszélünk”. Én azt hiszem, ez is politizálás, sőt ez az igazi aktivitás. — Tamásék előtt van perspektíva. Gyakorolja négy-öt évig a szakmát, aztán elmegy felsőfokú technikumba. Ma ehhez csak rátermettséget kell bizonyítani. Nekünk negyvennégyben tanulás, perspektíva helyett ott volt a leventemozgalom, a a légelhárító tanfolyamok, a bizonytalan jövő. Gyerekeink már nem ismerik az „egy nap a világ” létbizonytalanságát. — Voltak nehéz évek is. Apámtól örököltem egy kis szőlőt, ötvenegyben, annak ellenére, hogy alapító tagja voltam a ktsz-nek, kuláknak Y/S////SS//SS/SSSSSSSSSSSSS//SSSSS/SSSSSSS///S/SJ'S/SSSSSSSS//SSSSS/S/SSSSSSS/SSS/SSSSSSS/SSSSSSSSSSSSf/SSSSSSSSS/S/S/S/SSSS/SS/SSSSS/SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSySSS/SySSS///*SSSSSSS/SSfSS/////SSSS/SS/SSSS//SSSSSSSS/SSSSSSSSSSSS nadrágZachar Tamás héroszok korában született, s felnőtté lett egy folyton-folyvást tisztuló világban. Apjával családjuk húsz évének történetét idézték. A lendület éveiben kezdték, gondok közt folytatták, nem feledve a mindent akarás hangulatát. Ma révbe jutottak. A családban négy kereső van. összkomfortos családi ház, stílusos bútorzat, motor, Trabant tényszerű felmérői két évtized értékének. Minderről nagy szavakat kerülve tájékoztatnak. így is illik ez a rangos jubileum szelleméhez ... Pécsi István VINCZE GYÖRGY: ÜT A POKOLBÓL 1869, augusztus 20., szerda 8. Nem tartott sokáig az idegeknek e néma játéka. Ko- rompai a vízcsaphoz lépett és felhajtott egy pohárral. Azzal szó nélkül elment. Csillagos volt a szeptemberi égbolt. Számára azonban ez most semmit sem jelentett, pedig egykor, nem olyan régen, varázslatosnak tartotta a meghitt, csendes, békés csillagok világát Most részegnek vélte a csillagokat, amelyek erőtlenül kóvályognak a messzeségben, mintha valamennyi le akarna poty- tyanni a földre. Félni kezdett a gondolattól. Attól tartott, hogy ráesnek a csillagok és agyonnyomják, mint i.ödarab a parányi férget Megborzongott és sietősre fogta lépteit. Amíg az előbb merengve tanakodott, most határozottan egy gondolat foglalkoztatta: gyerünk a Jázminba, az hajnalig nyitva tart. Másnap délelőtt tíz óra tájban Bakó kocsija állt meg Korompaiék előtt. Magdi nem tudta mire vélni a látogatást, hiszen náluk még soha sem járt a beváltó igazgatója. — Milyen nagy munkában van? — kedélyeskedett Bakó. — És a férje? — Mi történj hogy; ma nem jött be? v Az asszonyon átfutott a gondolat, hogy menti, ami menthető és nem mondja meg az igazságot. Azt, hogy még az este elment és nem is jött haza. De megriadt a hazugságtól és félt, hogy jobban elrontja a dolgot. — Nem ment dolgozni? — halta, hogy a családon belül bajok vannak, és Krompai, a mindig feddhetetlen embere, ferde utakon jár. — Ez nagyon meglep asz- szonyom — mondta. — Nem volt tudomásom ilyesmiről. Nem is gyanítottam. Noha, azt észrevettem, hogy az csodálkozott. — Akkor nem tudom, hol van. Olyan hangsúllyal mondta ezt, hogy szavaiból fáradt közömbösség érződött. Az igazgató zavartan kérdezősködött,. amiből megtud-, utóbbi időben szórakozottabb a férje és gyakran tárgyalás közben is révedezik, mintha oda se figyelne. Egy ideig Bakó szótlanul -ézte az asszony ábrázatát, amelyen most gyors egymás^ utánjában kergetőztek az érzések. — És mióta van ez így? — kérdezte Bakó. — Már két hónapja — mondta az asszony. — Azóta se éjjel, se nappal. — Látszott Magdin, ez az első alkalom, hogy kipanaszkodhat- ja magát. S ettől némileg megkönnyebbült. Bakó úgy érezte, valami vigasztalót kellene mondani, de a meglepetéstől semmi olyan nem jutott eszébe, amivel enyhíteni tudta volna Korompainé keserűségét. Egyre csak azt hajtogatta: — Igen sajnálom. A férje legjobb munkatársunk volt. Mindig számítani lehetett rá, és nem ismert el- végezhetetlen feladatot. Az igazgató szavai úgy hatottak, mint memento, mint a páter noszter, vagyis olyan befejezett tény, aminek vége, amire pontot tehetnek. Korompai egy kukoricaföld szélén ébredt. A nap erősebben tűzött, mint júliusban. Agyát satuba fogta a mámor. Felemelte fejét és körülnézett. Először maga sem akarta hinni, hol van. Csak lassan világosodott meg értelme és felfogta, hogy a kisvárosban levő házhelyföld egyik kukoricásában fekszik. Felült, és végigtapogatta zsebeit. A pénzt mindig jobb belső zsebében tartotta. Az üres. A balban megtalálta igazolványait, de a pénz ott sem yok. Illetve egy gyűrt tízest halászott elő zsebéből. Megpróbált visszaemlékezni. Homályosan felidézte az éjszakát. Addig sikerült is végiggondolni, hogy valamilyen társaságba keveredett. Arra azonban már nem emlékezett, hányán voltak. Két nő és három vagy négy férfi. Soha sem látta őket azelőtt. Arra sem tudott válaszolni, miként került közéjük. Az azonban egyre világosabb lett előtte, hogy mar- kecolás áldozata lett, vagyis kilopták zsebéből a pénzt. Visszafeküdt hanyatt a földre. A felhőtlen, tiszta eget nézte és gondolkodott. Aztán, mintha szíve tájékát erős kéz szorongatta volna, egyszeriben hangosan sírni kezdett. Nem tudta miért, csak sírt, mert úgy érezte, ez könnyebbé teszi, megtisztítja az éjszakai züllés után. Később összeszedte maradék erejét és felkelt. Szörnyű nehéz volt állni. Ügy szédült, mintha most lépett volna le a ringlispilről. Végignézett ruháján. Gyűrött volt és földes. A földet leverte és kiszedte a belekapaszkodott bogáncsokat. így is nagyon tépetten nézett ki, mindenesetre valamivel jobban, mint amikor föltápász- kodott. Hazaindult. A nap már de- lelőre járt. Kerülő úton ment, hogy minél kevesebb ember-? rel találkozzék. (Folytatjukr) ’
