Népújság, 1969. július (20. évfolyam, 149-175. szám)
1969-07-13 / 160. szám
Niért nincs ítélet? Megjegyzések Déry Tibor ítélet nincs című kötetéhez A z idei könyvnapra jelent meg kötetben Déry Tibor ítélet nincs című írása, amelyet részletekben, folyóirati tálalásban már korábban is olvashatott a közönség. Olvasta is! Igaz, nem azért, vagy legalábbis elsősorban nem azért, mert a visz- szaemlékezések a Balaton partján, a hetvenen túl járó író tollából a kor- és írótársakra is visszahullnak, nem is azért, mert Déry Tibor a napi szemérmen felül álló őszinteséggel feltárja az olvasó előtt sorsát, hanem inkább azért, mert az író megállapításai a kor- és írótársakra és Önmaga szerepére érdekes fénytöréssel hullanak vissza. Maga a kötet címe is mintha védekezést jelentene, az író rögtön igyekszik tudtunkra adni, hogy ő csak véleményeket mond, indokoltan vagy indokolatlanul rokon- és ellenszenvről beszél, embereket említ meg, boncol fel előttünk, felismeri újból gyengéiket, nagyságukat, kisebb-nagyobb gesztusokkal summázva emberi sorsukat. Azt a tényt jegyzi fel, hogy itt jártak, ezen a földön, az ő környezetében, már azzal is ünnepelve az életet, hogy folyamatosan _ áramló, szép ritmusú prózájában megörökíti őket, a barátokat és ellenségeket, szóval mindazokat, akikkel együtt élnie és égnie kellett. Joggal felmerül az olvasóban, aki nehezem tud szünetet tartani ennek a vaskos kötetnek az élvezetében, ha az írónak ennyi tapasztalata és ennyi véleménye van, miért nem lehet akkor ítéletet mondani? Hiszen az ítélet — mégha kizárólag jogászi vagy filozófiai oldalról nézzük is — pontos és objektív ténymegállapítás, egyszerű kijelentés, amelyet rövidebben vagy hosszabban indokolni kell. Az ítéletnek kell tartalmaznia bizonyos evidenciát, nyilvánvalóságot, amely meggyőzi azt, akivel az ítéletet közöljük. De adhat-e az evidens választ, önmagát és másokat bizonyosan kielégítő választ, tehát ítéletet saját és mások dolgaiban, akiből az evidencia hiányzik, vagy úgy tesz, mintha hiányzana? V agy a bátorság hiányzik ahhoz, hogy ezt a nyilvánvalóságot felismerve, elmondja maga és dolgai felől? Déry Tibor őszinteségében kétkedni nincs okom, hiszen ha a visszaérniékezéseK ügyében be is zámítom nála a hiúság, a rossz emlékezet vagy a bűntudat hibaforrásait, akkor sincs az az érzésem, hogy írása, vallomása szerepjátszás lenne. Nem tűnik annak. Aki csak egy kicsikét is ismeri a léleknek azt a kényszerét, hogy saját dolgainkban minél mezítelenebb igazságokat mondasson el mások okulására, vagy csak egyszerűen megkönnyebbülésül is, — az érti Déry Tibor gyónását. Az évtizedek és az élet tetejéről, mégha a Tamáshegyi kedélyes magaslatot választja is az író, nehéz summázni azt, ami évtizedek alatt végbement. Számadásszerűség, ez akarva-akaratlan. A fénytörés elkerülhetetlen, az alkonyat páráiban más jelzők illenek a régvolt hajnalra, a delelő parázsló és tikkasztó A Heves megyei Vas és Fémipari V. szerződtet 8 általános iskolai végzettséggel rendelkező fiúkat öntő-formázó tanulónak Jelentkezés személyesen, vagy Írásban a vállalat munkaügyi előadójánál 1969. július 15-ig. napsütésére.' Aki a révben nyugszik, az életben maradott jogán beszélhet azokról a halászokról, akiket a sellök már a mélyre csábítottak. És ebben az állapotban, ahogy Déry Tibor a nevek mellé zárójelben odateszi, emlékeztetőül mintegy magának is a „meghalt”-at, valóban van csábítás a szándékolt fénytörési fokozásra, a stilizálásra. Gondoljuk meg, hányszor előfordul velünk, hogy legjobb barátunkkal beszélgetvén a hirtelen felcsattanó mondat közepén hangsúlyt váltunk, hangot ejtünk, vagy tovább emelünk, csak azért, mert a pillanat tört része alatt észrevettük magunkban a szándék hibás voltát a közlést illetően, vagy mert tartunk attól, hogy akihez beszélünk, majd valamit észrevesz bizonytalanságunkból és gondolatainkból amiket rejtve akarunk tartani. M it kell ilyenkor csinálni? Teremteni a tartalom és forma összhangja számára egy olyan magatartást, amelyben a megnyilvánulás könnyedsége, eleganciája felment bizonyos kötelezettségek alól. Mit. kell ilyenkor tennem? Mondom az általam megélt eseményeket, leírom azokat az embereket, akikhez hozzátartoztam életemben, vagy akik hozzám juthattak életükben, még véleményemet is elmondom róluk, magamról, az eseményekről, de úgy, hogy azokban az evidencia, az ítélet evidenciája, bizonyossága ne legyen meg. Minden színt, minden árnyalatot, minden zamatot, minden szenvedélyt érzékeltetni, hatásában — ha még elmúltukban is — fefokozni az írás, a prózába bújt költészet és a vallomástevés izgalmával, de nem vegytisztán, Hanem az én, az egyéni sors minden érzett és valósnak vélt érzelmi színezettségével, mai egyéniségünk visszatekintő nosztalgiájával, azzal, hogy már túl vagyok rajta, másképp már nem lehet. Illetve lehet, attól függ, hogyan élem most meg, hogyan írom meg. Mert a visszatekintés már mai művelet, mai élmény és igy máris, nem lehet azonos azzal, amit megéltem. Mennyire érdekes és izgalmas, ahogyan Déry Tibor még ma is természeti képeket, hangulati elemeket használ bevezetőül ahhoz, hogy a vallomástevés gyötrődését, a közben érzett félelmet feloldja. Itt-ott venni csak észre ezt! A sorok puhán, lazán gördülnék egymás után, s egyszer csak, éppen a vallomástevés kritikus pontján egy-két staccato, rögösödé® a hangok és a fogalmak mezején, s máris úgy tűnik, hogy a szöveg felett meditáló író mérlegelt, latolgatott, f on- , tolgatott, mert az ítéletig, a teljes evidenciáig nem akar vagy nem tud eljutni. Csak véleményt mond, emberekről és a sajtóból tudjuk, néha milyen summásat, de ezek a vélemények ma már nem indulatból keletkeznek, ezt az író formátuma, hangvétele és megvalósított szándéka együttesen. kizárják. Felületes lennék, ha azt az iróniát, amellyel önmagára és a világra tekint az író, nem jegyezném fel, mint Déry Tibor írói tulajdonságainak egyik legnemcsebbik- jét. Tudjuk, hogy minden mondata diagnózisszerűén pontos, nem véletlen egyetlen jelzője, kötőszava, vesszője, pontja sem. Éppúgy természetes az is, hogy a mondatok egymás közti viszonya is megfontoltan meghatározott nála. S amikor valami fontosat, vagy legalábbis az ő élete szempontjából nagyot akar közölni, kínos meghajlások közepette gúnyolja vagy dicséri önmagát, képességeit, szellemét, jellemét, olyan hanghordozással, mint _ a clovn a cirkusz porondján. Ez az egészséges irónia oldja fel az önmegmutatás kegyetlen perceinek a feszültségét, ez a félig nevetés biztatja az írót is a továbbvallásra és egy kicsit ezért is van az, hogy az olvasó nem kételkedik a gyónását végzp öreg vándor őszinteségében. H etekkel ezelőtt csendes vitatkozásban álltam egy fiatal és friss diplomással. Sok mindenről szó esett, a fiatalember állandóan rep- likázott frissen vasalt, jól kikeményített mondataival. A frissen szerzett tudás hatott rám, pedantériája elbűvölt, valahogy mégsem ereztem teljesen le- és meggyőzetése- met- S mivel az ilyen viták rendszerint eldöntetlenek maradnak az öregek és fiatalok között, a csatát azzal zártam le, hogy a fiatalember figyelmébe ajánlottam pedáns tudásának és ifjonti hitének megerősítésére Déry kötetét. Nem árt, ha a tapasztalás kínjairól is kezd majd sejtése lenni ennek az értékes fiatalnak. Ügy érzem, nem tettem rossz ajánlatot újdonsült barátomnak. Farkas András Megmentik az Orczy kastélyt A kastélyt az Orczy báróktól ingyen örökölte Tarnaörs mai népe. A platán-, szil-, gesztenye- és fenyőfákkal övezett parádés épületet, a lovardát, az üvegházat, a török szobákat, az értékes freskókat, szobrokat, ország-világ csodálattal nézte hajdan. És a vendégeket, a tisztelőket korántsem csak az arisztokraták, a főúri társaságok névjegyzékei őrzik. 1784-től ebben a kastélyban élt és halt meg Orczy Lőrinc, a magyar irodalom egyik úttörője, az írói tehetségek lelkes pártfogója. Vendégszeretete hívta Tarnaörsre a nagy nyelvújítót, Kazinczy Ferencet is, aki két évet töltött a kastélyban. 1820-ban megszállt a kastélyban gróf Széchenyi István is, aki az Orczy-család méntelepének látogatására érkezett Tarnaörsre. Járt a kastélyban Jókai Mór is, és a falu történelmi nevezetességei közé tartozik Vak Boty- tyán halála is, akit Tarnaör- sön ért utói a vég. Lerombolták, kifosztották Sok-sok viharnak, emberi, s természeti csapásnak tanúja a XVIII. század közepén épült kastély. Falai kibírták a testvérháborúkat, az 1850 körüli földrengést, az 1889-es pusztító szélvihart, a két világháborút és a felszabadulás szinte eredeti pompázásában írta a falu nevére a felbecsülhetetlen értékű vagyont. A kastély most mégis romokban hever. Az udvart, a tájat díszítő platán-, szil-, gesztenye- és fenyőfák hamuvá váltak a malom kazánjában. A lovardát, az üveg-, a kovácsházat lebontotta és megsemmisítette a falu népe. „Nyomuk veszett” az ajtóknak, ablakoknak. Az oszlopokat. a gerendákat, a deszkát „ismeretlen tettesek” tüntették el, az épület vas-, fémanyagát pedig kórusban éneklő vasgyűjtő gyerekek pusztították el. Darabokra törték a kőszobrokat, a freskókat szétmarta a penész, a boltíves kapuk összedőltek, udvarát fű, bozót nőtte be. Szomorú látvány. A romokon Gunics Miklós, a községi tanács pénzügyi előadó ja varázsolta elénk a hajdani épületet. De csak képzeletben. — Nézzék csak, még a W. C.-kagylóhoz vezető fémcsövet is kivágták. Hiába, nem volt gazda Illetve: mindenki gazda volt. és senki sem mondta: ne! Hiszen most már a miénk. A miénk jeszó- nak esett áldozatául ez a kastély. Arra. ahol a két malac van kikötve a fához, ott állt a lovarda, hátul az új házak’ helyén pedig az üvegház. Ezek már örökre meghaltak. Csak a főépülettel lehetne még valamit kezdeni. Sokba kerülne, de megérné helyreállítani. Különösen a falunak. Iszonyatos kár, ami a kastéllyal történt ... „írásos nyomaték nincs" Pető István, a községi tanács vb-elnöke — 1969. március 3-án került Tarnaörsre, és az irodában lakik, mert egyetlen szabad ház sincs a faluban — géppel írt papírokat rakott elénk. Részletek az egyik jegyzőkönyvből: „1949-ben a falu elöljárósága lebontatta —, hogy kultúrházat építsenek belőle, de máig sem épült meg, az anyagokat pedig ellopták — a lovardát és az üvegházat. 1952-ben néhány szobába beköltözött a Terményforgalmi Vállalat, de az épület megóvására egy fillért sem fordított. 1954-ben a tsz-iroda és a Hevesi Házi- ipar örsi részlege is a kastélyban foglal helyet magának. Írásos nyomaték nincs, hogy ki engedélyezte a beköltözést. A termelőszövetkezet sem fordított anyagiakat az épület megóvására. A beköltözők bért sem fizettek.” Kár is tovább lapozni az iratokban. A falu lakóinak szeme láttára, és segítségével így vált rommá a kastély... — Képzeljék el — sóhajtott fel a vb-elnök, s szorította a kezét a fejére —, hogy ennek a falunak nincs kultúrháza, rendes mozija, könyvtára, van két orvosunk, de nincs gyógyszertár, nincs óvoda, bölcsőde. Nincs, és ki tudja, mikor lesz. Ez a kastély paradicsoma lehetett volna a községnek. Csak a főépületben 42 szoba volt. Nagy kár, nagyon nagy kár. Én nem is értem, hogyan lehetett, s engedték rommá tenni. Nagyon szeretnénk, ha felújítanák. Egészségesebben lélegezhetne a falu. Utolérné magát. Anélkül, hogy egy fillért is tudna adni a helyre- állításhoz. Nekünk nincs pénzünk, a község csak kéri, és szeretné a felújítást... Történelmi szoba szociális otthon, háziipar Csak egy percre tudnának megszólalni az ellopott gerendák, ablakok, ajtók, az összefirkált freskók, a sallangokra tépett török szobák tapétái. Talán még a szélvihart, a földrengést is kiálló falak is leomlanának a nagy lármában. Nem is nyugodt a falu lelkiismerete. Szinte csak suttogva kérdezgetik egymástól az emberek: igaz, hogy felújítják a kastélyt? — Igaz, — erősítette meg a hírt Grúz János, a Hevesi Járási Tanács vb-elnökhe- lyettese, aki mint magánember is rendkívül sokat fáradozik a kastély megmentéséért. .. — A megyei, a járási tanács, az Országos Műemléki Felügyelőség, az egri Dobó István Vármúzeum maximális jóindulattal foglalkozi az üggyel. A felújítás terveit már készíti is a tanácsi tervező iroda. — Hogyan kívánják majd hasznosítani a már felújított kastélyt? — Lesz benne egy történelmi szoba, szociális otthon, és háziipari részleg. — És ki. illetve kik teszik jóvá a romboló falu bűnét? — A tanács és a műemléki felügyelőség. — Körülbelül mennyi pénz szükséges majd hozzá? — Nyolc-tízmillió forint Természetesen terveink megvalósításának még csak a kezdetén tartunk, de mindenképpen szeretnénk megmenteni ezt a kastélyt-... Több mint 200 esztendő, az 1850-es földrengés, az 1889-es szélvihar, megannyi családi viszálykodás, két világháború sem tett annyi kárt a kastélyban, mint Tarnaörs népe néhány esztendő alatt. Oka van tehát a hallgatásra a falunak. Nagy ára van a rombolási nak. [ i ■ Koós József SSSSSSS/SSfSSS///S/S//SS/SSSSSSSSS//SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/ySSS/SSSS////S//S/////SS/S//SSSS/SfSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/SSSSSS*A/SSSSSSSSSSSSSy/SSSYSSSSSSSSSSSSSSSS/SSSfSSSSSSSS/SSSSSSSS/JSSS//SSSSS/JSSSSSSSSJSS/SSSSSSSSSS 1969. július 13., vasárnap L SATUNOVSZKIJ: , CV1K .... ' EZREDES mimmiww’ l'llllil1 ll'llfclliílt 7. kudarc. I II M Harry Truman válasza A dolog ott kezdődött, hogy Leonyid Zarinysnak, a luisia- nai egyetem villamosmérnöki karán tanuló diáknak teljesen eredeti ötlete támadt a kommunizmus eltiprásához. Ba- ton-Roogeben, ebben a kis amerikai városban, amely szállást adott az egyetemnek, Zarinyst különös érdeklődés vette körül: szovjet menekült volt, s az amerikai milliárdosok által alapított jótékony- sági alapból pénzelték tanulmányait. Amint Zarinys átért az óceánon és felbukkant New Orleansban, a helyi sajtó képviselői azonnyomban interjút kértek tőle. Az interjúban. a szovjet rendszert ócsárolta és magasztalta az amerikai életformát, jóllehet, mindkettőt csak hírből ismerte. Amerikában még csak néhány napja volt, Szovjet- Lettországban pedig mindössze egy évig élt: tizenháromtói-tizennégy éves koráig. Aztán Lettországot elfoglalták a német fasiszták. Tizenhat éves volt, mikor családjával együtt Németországba menekült, mert a Zarinys családnak minden oka megvolt arra, hogy ne várja meg a szovjet katonák érkezését... A luisianai egyetemen, esténként, a .diákklubban zajos viták folytak, máskor hangos gyűléseket tartottak, ahol sok szó esett az amerikai küldetésről: a vüág úgynevezett felszabadításáról. Az egyik ilyen gyűlésen felszólalt Zarinys is. Arról beszélt, hogy a Szovjetunió erős, szemtől-szembe alig lehetne legyűrni: A legcélszerűbb belülről aláásni a szovjet rendszert, kémkedés, szabotázs és politikai gyilkosságok segítségével, — jelentette ki. — Ezért erős antikommunista mozgalmat kell szerveznünk az országom belül... A Zarinys után felszólaló előkelő idegen hasznosnak találta a gondolatot...' Dicsérte, felleikesítette a fiatalembert és további munkára serkentette. Jóidéig úgy tetszelgett önmaga eLőtt is, mint aki a kommunizmus megsemmisítésének merőben új és átfogó elméletét teremtette meg. Azután kezébe került Trumannak, az Egyesült Államok elnökének egyik nyilatkozata és rájött, hogy Truman lényegében ugyanazt mondta, mint 6. Zarinys ékkor részletes levélben számolt be elképzeléseiről az elnöknek. Fél év múlva megkapta az elnök egyetemi tanulmányait. Szerencséje volt, mert sikerült hamar elhelyezkednie a Bell telefontársaság laboratóriumában. Átköltözött New Yorkba. Az ifjú mérnök már csaknem elfelejtkezett az elnöknek írt leveléről, de akadtak, akik — számon tartották. Egyik nap telefonhívás szakította félbe a rajztábla melletti munkáját. Ismeretien hang sürgős találkozót kért tőle a Times utca végében. Zarinys a megadott időben elment a találkára. A közölt titkárságánali lelkes válaszát. Ebben az állt, hogy Truman elnök nagy élvezettel olvasta a levelet, érdekesnek tartotta és átadta szakértőinek, akik majd részleteiben is tanulmányozni fogják. Zarinys közben befejezte ismertetőjelek alapján köny- nyen felismerte a titokzatos telefonálót, akin kockás felöltő volt. Az ismeretlen férfi étterembe invitálta Zarinysot. Sört rendelt: — Itt kényelmesen elbeszélgethetünk — mondta. . Zarinys kíváncsian várta,- mit akar tőle az idegen, úgy, hogy még frissen habzó sörébe sem kóstolt bele. A másiknak nem volt sürgős. Hosz- szasan szemügyre vette a fiatal mérnököt. Végül igencsak körülményesen kezdte el a beszélgetést. Zarinys azonban már az első mondatok után tisztában volt azzal, hogy az ismeretlen meglehetősen jól tájékozott életének bizonyos eseményeiről. Sokáig nem értette’ hova akar kilyukadni partnere. Végül a kockás kabátos rátért a lényegre: — Ön írt Truman elnöknek, igaz? — A választ be sem várva így folytatta: — Birtokunkban van a levele. Elképzelései tetszenek nekünk, s úgy gondoljuk, hogy együttműködhetnénk elképzeléseinek valóra váltásában. A kockás kabátos ember nem köntörfalazott tovább, kereken kimondta, hogy az amerikai kémszolgálat megbízatását kell teljesítenie. Zarinys zavarba jött. Sohasem akart katona lenni, még kevésbé kém. Csak gondolatait és elképzeléseit fejtette ki. Ennek is már jó ideje. Nem, ő nem óhajt foglalkozást változtatni. Mérnök, jó munkát kapott, nem is keres rosszul, saját kocsija, lakása, bankbetétje van ... (Folytatjuk^
