Népújság, 1969. július (20. évfolyam, 149-175. szám)
1969-07-08 / 155. szám
Egri Nyár 69 Pécsi Sebestyén orgonahangversenyérfl Vasárnap este az egri házasságkötőteremben került sor, a világjáró orgonaművész, Pécsi Sebestyén hangversenyére. Nem volt igazuk azoknak, akik kis- hitűen csak a házasságkötőterem arányait szemelték ki az érdeklődés és a hallgatók befogadására. A terem szűknek bizonyult ez alkalomból. Ügy tűnik, a jó hírű és Európában mindenütt szívesen és elismeréssel fogadott művész neve és műsora mellett, az orgonának, mint sajátos zenei formátumnak is megnő, vagy növekvőben van népszerűsége. Nem tudni pontosan, mennyire játszik közre ebben az érdeklődésben az orgonának, mint tánczenei „instrumentumnak” a népszerűsége, tény. hogy ezt a hangversenyt is elsősorban fiatalok hallgatták végig. Es nagy áhítattal! Pécsi Sebestyén nemcsak az orgonának, de a műsorösszeállításnak is mestere. A kisebb szerzők, Pachelbel, Fiocco', Zipoli és Böhm rövid lélegzetű muzsikája után rátért Bach alkotásaira, a G-moll prelúdium és fúga, az In dulci jubilo és a D- moll toccata és fúga hangtömbjeire. A grandiózus kor grandiózus embere kerül testközelbe, amikor ezt a zenei áradást ránk zúdítja az orgona. Az élet örömének és az élet igenlésének mekkora ereje munkál ezekben a dallamokban, harmóniákban. Nem lehet nem hozzáképzelni Bach muzsikájához a barokk templomokat és palotákat, az egyházi és világi XVIII. század elegáns mindent akarását, azt. hogy az ember tettekben és alkotásokban tudja igazán kifejezni és ünnepelni önmagát. S hogy az embernek ezt a nagyságát mennyire lehet és kell új- jongva dicsérni, felhangzott bizonyításul Liszt Ferencnek a Bach dicséretét zengő B— A—C—H prelúdium és fúgája is. A mai magyar szerzők orgonaművei közül megszólaltatta Pécsi Sebestyén Kadosa Toccatináját, Lisznyai nagyon bájos Pastoráléját és Szőnyi Erzsébet finom művét César Franck miniatűrjeit, éppen az artisztiku- mot hangsúlyozva, fölényes technikai tudással és érettséggel adta elő a művész. Az egri közönség hálás tapssal jutalmazta a kitűnő zenei élményt, annak a Pécsi Sebestyénnek, aki minden nagyobb német városban végig- orgonálta már a barokk zenét, ( farkas) Ausztráliába utazott KOVÁCS APOLLÓNIA Már csomagolt, amikor beszélgettünk vele — azóta már fel is lépett. Készült a 4 hónapos ausztráliai turnéra. Fellép majd Sidney-ben, Mel- bourne-ben, Canberrában, és Pécsi József cigányzenekarával ellátogat Űj-Zélandba is. Csendes, nyugodt beszédű. Talán csak a fel-felvillanó, parázsló tekintete árulja el a pódiumokról híres Kovács Apollónia-temperamentumot. Ismerik és szeretik országszerte a népzene rajongói. Mostanában különösen sokat kerül reflektorfénybe. Gyakran szerepel a televízió „Nótaszó” című műsorában, és pillanatok alatt megteremti a cigánydalok varázsos hangulatát. — Mikor döntötte el, hogy véglegesen a népdaléneklést választja hivatásául? — „Csak úgy” alakult. Édesanyám gyönyörűen énekelt, főjeg csiki és kalotaszegi dalokat. Talán tőle örököltem a daloló kedvet. Az első cukorkát is énekkel kerestem meg. „Énekelj Pólika” — mondták, és én daloltam, a „gázsi” egy szem cukor volt. Aztán már nem hagyta abba az éneklést. Barátai, rokonai ösztönözték, „tanulj iskolában, Pólika, kincs van a torkodban”. És tanult Kiváló tanárok oktatták. — Így vált aztán énekesnővé. — Kovács Apollónia azóta a férjem lett 1961-ben végleg Magyarországon telepedett le ' Kovács Apollónia, s temperamentu- , mos cigánydalait a rádió szinte naponta sugározza. — Nemrégiben Nagyrét községben szerepeltünk. Kirobbanó sikert aratott együttesünk. Az öltözőben éppen a ról, amikor berobbant az ajtón egy hatalmas, szálfa egyenes tartású férfi. Megállt előttem és így szólt: „Maga lelkem, nekem való ember. Igaz, elmúltam 60 éves, de van egy kis megtakarított pénzem, házam. Legyen a feleségem.” Ekkor lépett be a férjem. Felálltam, rámutattam Grabócz Miklósra. „A férjem”. Az öreg meghök- kenve kihátrált. De azért másnap küldtem neki egy dedikált fényképet. — Melyik három hanglemezt vinné magával egy ismeretlen földrészre? — Elvinném Dvorzsák Újvilág szimfóniáját, Kálmán Imre operettdalait és természetesen a magyar népzene kincseit. — Hol aratta legnagyobb sikereit? — Beutaztam már a világot, jártam Skandináviában, Angliában, a Szovjetunióban, mindenhol felforrósodott a hangulat, de úgy istenigazában : magyar közönségnek énekelek. — örül a távoli turnénak? — Örülök, művészi szempontból. De nagyon nehéz lesz családomtól távol. Férjemtől, az esküvőnk napján kaptam egy szakácskönyvet Már sok mindent megtanultam főzni. Félek, mire visz- szajövök, elfelejtem, és kezdhetem az egészet elölről. Már vártam. Mert törvényszerű, hogy aminek „elején” sikere van, annak megszületik a „visszája” is, a paródiája: s ez a megszületés már önmagában a siker igazolása. Nos, tehát már vártam, hogy a méltán népszerű, nagyvonalúságában is közvetlen, fölényes magabiz. tosságában is szerény Fórum megszüli az önmaga paródiáját. És lám meg is született! Újszülöttről jót, vagy semmit? Fütyüljünk csak a i konvenciókra: ez az újszülött, mint Fórum-paródia, inkubátorba való volt De még így is, „aki fiút várt, lányt kapott, aki lányt, fiút?’! Kár volt ugyanis a valóban jó ötletet elpuskázni, az ötlet, valamint a Fórum örve alatt egy különben valóban nem unalmas tv-házibulit rendezni. Egy nagyszerű lehetőségű kül- és belpolitikai kabaré helyett a Fórum vékonyka ötletszálává sodródott összekötő szövegen túl — hogy mégis volt ez „valami”, az Varga József érdeme — alig többet, mint szokványos kabarét kaptunk Ezen belül azonban néhány szám valóban szórakoztatóra sikerült, jó néhány szereplő valóban szívből és igényesen komédiázott. Gondolok itt Alfonzóra, Kibédi Ervinre, Cobbi Hildára, ifj. Lata- bár Kálmára, Lehoczky Zsuzsára, Fülöp Zsigmondra és Pécsi Ildikóra elsősorban. Nem. a maid kétórás mű sor alatt valóban nem unatkoztunk, — csak nem azt kaptuk, amit kaphattunk volna. Szokványos, majdhogynem unalmas filmnek indult a Rainer Erler rendezte nyugatnémet televíziós film, Végső harc, hogy a végén egy kitűnő szatírává élesed jen. Már nem, sőt, már ré gén nem a harci szellem fűti a náci hadsereg jobb sorsra érdemes katonáit, hanem csak az egymástól való félelem tartja úgy, ahogy regulában, amelyet az évtizede; alatt beidegzett náci-dum táplál még az utolsó pillán'. tokban iá. És a „körzetvezetők” is puszta bőrük menekítésében látják már csak a végső győzelmet, — egy civil ruha, egy-két bőrönd, ez maradt a világuralmi ábrándból. Mindeddig a film még csak „derűs” szatíra a múltból. A negyedszázad előtti történelemből! De az utolsó filmkockák izzig-vérig a mának és a máról szólnak. Mert lám a „körzetvezető” eltűnik a bevonuló amerikai katonák elől, s akit elfognak, az a kis ember, ha nem is az ártatlan, a makulátlan, de mindenképpen a legkevésbé bűnös kis ember. A nagyok — s ehhez már a film célzásai sem kellettek — megtalálShow-s hét Fórum-kabaré ják módját a menekülésnek és az új rendbe való belehelyezkedésnek. Show, illetőleg sós volt a hetünk: volt fekete-fehér; volt show-hivatal; és volt Humperdinck-show. Hogy mégsem sóztuk el a hetünket az elsősorban Humperdinck- nek köszönhető aki ismét bebizonyította, hogy nemcsak hangja és előadóművészete kitűnő, de a tánc sem idegen terület a számára. Hogy mit hoz a Rinaldó Rinaldini? Jósolni állítólag nem illik és nem is szerencsés. Bárcsak ne válna be a jóslatom, amely szerint... Na de várjuk meg legalább a második folytatást! (gyurkó) — A sors iróniája, hogy mindegek ellenére sem lettem népdalénekes. Esztendőkig prózai szerepeket játszottam, és tagja lettem a nagyváradi Állami Magyar Színháznak. De az énekléssel nem szakított Aki egyszer megízlelte a dalolás gyönyörét, az örökké hű marad hozzá. — Dalaimat egyre többször közvetítette a bukaresti rádió, készültek a hanglemez- felvételek. A döntő fordulatot egy véletlen hozta Budapestről romániai körútra utazott a Magyar Rádió népzenei osztályának rovatvezetője, Grabócz Miklós zeneszerző. Meghallgatta Kovács Apollónia lemezeit a bukaresti stúdióban és magával hozta. — Én lepődtem meg a legjobban, amikor egyszer csak felhangzott a Kossuili-adón egyik kedvenc nótám. Akkor Budapestre utaztam, hogy megtudjam, vajon hogyan kerültek a lemezeim a Magyar Rádióba? Megismerkedtem Grabócz Miklóssal, aki sminket mostuk le arcunkK. L A tenger bosszúja Bejárta a világ összes tengereit, — Izland partjaitól a Japán szigetekig, Oroszországtól Portugáliáig. Elég gyakran megjelent a latinamerikai kontinens partjain hullámzó vizekben is. Valamikor nagyon gyakran lehetett találkozni vele, de ma már ritkaságnak számít. Régi ismerősünkről, a legnagyobb tengeri emlősállatról, a bálnáról van szó. A bálnák száma 'katasztrofálisan csökken, és ennek következtében fokozatosan megszűnnek a bálnafeldolgozó üzemek is. Chilében nemrégen bezárta kapuit a legnagyobb bálna- feldolgozó vállalat A chilei Kintev-öbö! arculata teljesen megváltozott. Ma már nem látni itt bálnavadászokat. A tenger bosszút áll az embereken, amiért az 50-es évek elején elpazarolták kincseit. Kihalóban van a kék bálna amely tudományos vizsgálatok, heves viták témája volt. Reális a veszély, hogy a tengeri emlősöknek ez a képviselője teljesen kipusztul. A tudósok most riadót fújnak. Sokan úgy vélik, hogy szigorú szabályokat kellene hozni a bálnavadászat korlátozására. A bálnavadász-flottillák tulajdonosai azonban rabló módon tovább folytatják az értékes tengeri állatok pusztítását, nem törődnek semmilyen tilalommal. Az első helyen szerepel közöttük Onasszisz görög milliomos, a legnagyobb európai bálna- vadász-flottilla tulajdonosa, Onasszisz egyébként nagyon gyakran megsérti a latinamerikai országok tengeri határait Za Rubezsom I. SATUNOVSZKIJ: PCUltH KEIftiKS IwifunPipi i’hii/i' imu 2. Őszi etűdök A következő napot otthon töltötte Prieditisz. Amikor IVÍilda hazaért, bátyját ugyanúgy találta, ahogyan reggel elköszönt tőle. — Hát te? Ki sem mozdultál? — Valahogy nem akaród- zik — mondta Prieditisz. — Szoktatgatnom kell magam ahhoz, hogy végre fedél van a fejem felett. Estére Prieditisz kifogyott a cigarettából. Leszaladt a sarki dohányboltba, de azonnal visszatért. Legközelebb csak három nap múlva mozdult ki ismét a házból. Sétált egyet a városban. Ettől az estétől kezdve a férfi mind gyakrabban járt el otthonról. Mildának feltűnt, hogy atyja kedélye megváltozott. ;ténként elővette hegedűiét ; vidám lett dalokat játT- :ott. Egyszer alaposan be- sípve érkezett haza. — Elhelyezkedtem, festeni jgok! — újságolta örömmel. Két hét múlva, munkából jövet Milda tortát és egy üveg bort talált az asztalon: — Igyunk az első fizetésemre, nővérkém! Milda boldog volt. Izgalma elmúlt és elpárolgott gyanúja is, amit az első éjszaka ébresztett benne. Edvin új életet kezdett, s nővére hitte, hogy végre révbe jut... Egy éve múlt annak, hogy az egyik tanyánál megölték Alfréd Reiksztins amerikai kémet. Lidumsz őrnagy akkor úgy gondolta, hogy az állambiztonsági szervek rövid idő alatt elcsípik és ártalmatlanná teszik a többieket is. Reiksztins társai azonban nyomtalanul eltűntek. Lidumsznak időnként az volt az érzése, hogy Alksznisz alezredes túl könnyedén fogja fel az esetet. — Hiszen ő maga mondta, hogy Reiksztins nem egyedül jött, — füstölgőit magában az őrnagy. — Akkor mire vár? Mindenkit be kell vetnünk és folytatni a nyomozást. Igen, de hogyan és hol? Szabad perceiben többször átböngészte a térképeket, amelyeket a kémek a Dru- vasz tanyánál dobtak el, s újra meg újra átvizsgálta Reiksztins kémfelszerelését. Abban reménykedett, hogy felfedez valamit, ami támpontot adhatna a további nyomozáshoz. Am mindezeket a tárgyakat alaposan megvizsgálták annak idején a szakértők, s ő sem talált semmi újat. Most, hogy jelentést tett Alksznisznek, s megbeszélték a soron levő feladatokat, az őrnagy nem távozott el rögtön csoportfőnökétől: — Remélem, azért nem ejtjük el végleg a tavalyi határsértők esetét, alezredes elvtárs? — kérdezte Lidumsz. Az alezredes elmosolyodott: — Magának mi a véleménye? — Tenni kellene valamit. Hová tűnhetett a másik határsértő ? Az alezredes felkacagott: — Ne haragudjon Lidumsz, de hányadszor teszi fel már nekem ezt a kérdést! Ismétlem csák azt mondhatom: nem tudom. Tény, hogy a Re- iksztinssel együtt jött kém semmiféle aktivitást nem mutat. A gazdái bizonyára talonban tartják. Aztán egyszerre csak mozgolódni kezd és hallatni fog magáról. Akkor majd... Petrisz Prieditisz ecsetje alól bánatos, komor tájképek kerültek ki. A férfi rossz hangulatban volt. Szobája falát őszi etűdökkel aggatta tele. Mindegyiken ugyanaz a téma: esős táj, komor, szürke ég, mocsár, őszi erdő.- Prieditisz zárkózott, hallgatag lett. — Mi van veled? — kérdezte olykor Milda. — Hányszor mondjam még? Nemsokára kiállításom lesz. Nagy próba előtt állok. — Ne idegeskedj, biztosan minden rendben lesz — nyugtatgatta Milda. szén kihez is fordulhatott volna? Ki is emlékezne ebben a nagyvárosban, ahol az emberek mindig sietnek, és mindenki saját ügyeivel van elfoglalva, ki is emlékezhetne rá, az eltűnt világcsavargóra? Csak egyvalaki nem felejtette el, az a nő, aki lány- ságát adta neki. Tizenöt éve történt. A vékonyka varrólány már az esküvői ruháját is megvarrta, de 6 becsapta Verát s eltűnt, mint akit a Prieditisz azonban nem mondott igazat testvérének. Hiszen senkinek sem jutott eszébe, hogy kiállítást rendezzen képeiből. Az egészet csak testvére kedvéért találta ki. És nemcsak hazudott neki. Prieditisz sehol sem dolgozott. Hogy honnan volt mégis pénze? Már egy éve abból élt, amit régi ismerőse, Vera Knikszon házi varrónő adott neki. Hiföld nyelt el. Most hirtelen újra belépett az életébe. Azt hazudta, hogy tizenöt éven át csak őt szerette s rá gondolt szüntelenül. A nőben új reményeket ébresztett. Prieditisz eldobta az ecsetet és odébbrúgta az állványt Hány évig kell még bujkálnia, lopakodva járnia az utcán, összerezzennie mindé« zörejre...? ' M «Folytatjuk
