Népújság, 1969. július (20. évfolyam, 149-175. szám)

1969-07-30 / 174. szám

NIXON DÉL-VIETNAMBA LÁTOGAT ALLAMOSÍTASI VITA AZ INDIAI PARLAMENTBEN

AMIRŐL AMERIKAI HIVATALOS körökben csak

suttognak immár hetek óta és amiről hivatalos közleményt még nem adtak ki, most már csaknem bizonyosság: Richard Nixon, az Egyesült Államok elnöke néhány- órás villámlátogatást tesz Saigonban is. Az utazást — valószínűleg nem utolsósorban az elnök személyi biztonsága miatt — óriási titkolózás előzte meg. A Fehér Ház és a State Department szóvivői még a legutóbbi órákban is szemrebbenés nélkül cáfolták a saigoni látogatással kapcsolatos kombinációkat.

A „VÁRATLANSÁG” BENYOMÁSÁT fokozni kívánó manővernek tűnik így az is, hogy az elnök Thaiföldre kérette magához Abrams tábornokot, a Dél-Vietnamban állomásozó amerikai csapatok főparancsnokát, valamint Ellsworth Bunker saigoni USA-nagykövetet.

Ami a látogatás politikai részét illeti: Nixon nyilvánvalóan- egy megoldhatatlanul súlyos dilemma keretében hozta meg döntését. Útja célja elsősorban az, hogy megpróbálja megakadályozni szövetségeseinél az esetleges amerikai kivonulással járó pánikot. Tanácsadói nyilván úgy gondolták: ennek a célnak jó szolgálatot tesz azzal, fia a saigoni rezsimet sem hagyja magára. *

UGYANAKKOR VITATHATATLANNAK tűnik, hogy az elnök ennek a villámlátogatásnak a következtében sokkal többet veszít, mint amennyit — a korrupt, népszerűtlen ázsiai vezetők „megnyugtatásával” nyerni véL

A nemzetközi —■ és nem utolsósorban az amerikai — közvélemény a rosszalástól a felháborodásig terjedő széles skálán ítéli el ezt a látogatást, nem utolsósorban azért, mert az megnehezíti a párizsi tárgyalások sikerét. Világszerte erősödőben van az a felismerés, hogy a Thieu —Ky rezsim bukása nélkül nem képzelhető el komoly haladás a vietnami béke felé, márpedig erre a békére Nixon- nak mind be^- mind külpolitikai okokból égető szüksége van.

AZ ELNÖK VILÁG KÖRÜLI útjának következő állomásán, Indiában egyébként folytatódik a rendkívüli 'belpolitikai élénkség A főtérna változatlanul Indira Gandhi kabinetjének az a döntése, hogy államosítja a bankokat. A mind politikailag, mind etnográfiailag sok arcú Indiában a miniszterelnök-asszony tiszteletreméltó bátorságról tett tanúságot és azóta is szüntelenül küzdenie kell a legkülönbözőbb jobboldali támadásokkal.

Az ország haladó erői — mindenekelőtt a kommunisták azonnal Indira Gandhi segítségére siettek ebben a fontos kérdésben. A parlamentben például Dange, a kommunista párt képviselője szembeszállt a Jan Sangh és a Swatantra párt jobboldali szónokaival. Szavai nyomán az eddiginél is többen értették meg a monopolista tőkekoncentráció népellenes jellegét.

Szervezett nyngatnémet szélsőjobboldaliak dicsőítése

BONN:

Von Hassál, a nyugatnémet Bundestag elnöke, Münchenben újságírók előtt kijelentette, hogy a nemzeti demokrata párt „nem neonáci párt". Az NPD-ben, szavai szerint „sok tisztességes ember van, akik gondoskodnak a rend megteremtésérőV’. Von Hassel állást foglalt a párt betiltása ellen.

A TASZSZ bonni tudósítója a nyugatnémet parlament elnökének nyilatkozatát úgy értékeli, mint újabb kísérletet arra, hogy farevezessék a közvéleményt, csökkentsék a neonáci veszély jelentőségét és rehabilitálják van Thadden pártját. A Westfälische Rundschau című lap keddi száma joggal nevezi „több mint szégyenletesnek” azt a tényt, hogy az NSZK parlamentjének elnöke „példátlan nyilatkozatot tesz, amelyben dicsőíti a szervezet nyugatnémeet szélső jobboldaliakat”. (MTI)

HELSINKI:

Kedden baráti látogatásra Helsinkibe érkezett a Vörös Zászló-renddel kétszer kitüntetett balti flotta egysége, a Komszomolec nevű cirkáló és egy őrhajó. A szovjet tengerészek üdvözlésére a finn főváros több ezer lakosa jelent meg.

BERLIN:

A Német Demokratikus Köztársaság külügyminisztériumának képviselője Nyu- gat-Berlin stásusa durva megsértésnek minősítette a nyugat-berlini városi köz- igazgatásnak azt az intézkedését, amellyel bűnvádi eljárás indítása céljából az NSZK hatóságainak adták át fiatal németek egy csoportját, akik nem voltak hajlandók szolgálatot teljesíteni a Bundeswehren. A Neues Deutschland keddi számában megjelent nyilatkozatban az NDK külügyminisztériumának képviselője elítélte azt a tényt, hogy a Kiesinger— Strauss-kormány a nyugatberlini szenátus támogatásával nyíltan kiterjeszti az agresszív bonni katonai törvények hatályát Nyugat- Berlimre. Ezek a szégyenletes cselekmények ellentétben állanak a Hi tier-ellen es koalícióban részt vett országok közötti megállapodással és és összeegyeztethetetlenek Nyugat-Berlin státuszával.

BELGRAD:

A jugoszláv kormány a finn kormány emlékiratára küldött válaszában támogatja az európai biztonság kérdésével foglalkozó tanácskozás összehívására vonatkozó javaslatot, és közli, hogy kész részt venni a konferencia szervezésében. Jugoszlávia kormánya — hangoztatja a válaszlevél — üdvözli a finn kezdeményezést és minden más ezzel kapcsolatos javaslatot, igyekezni fog konstruktívan hozzájárulni e kezdeményezés további fejlesztéséhez, mivel az európai biztonság ügyéhez magának is létfontosságú érdeke fűződik.

Választási kiharcolt az MSZK-ban

Különös megegyezést kötöttek egymással a nyugatnémet közvélemény-kutató intézetek. Megállapodtak abban, hogy szeptember 28-áig, a nyugatnémet választások napjáig nem hozzák nyilvánosságra kutatásaik eredményét. Csak olyan „megrendelőknek” hajlandók kiadni az eredményt, akik kötelezettséget vállalnak a titoktartásra.

Ez a megegyezés — amelybe a jelek szerint a „nagy koalíció” mindkét pártja is beleegyezett — azt mutatja: a kereszténydemokraták és a szociáldemokraták egyaránt „szoros ^versenyre” számítanak szeptemberben. Úgy tűnik azonban, hogy ez az egyetlen megállapodás, amelyet az ismét választási ellenféllé változó két kormánypárt egymással kötött!

A szeptemberi választások előtti „politikai öldöklés” már megkezdődött, és számos kérdésben összecsapott a CDU/CSU és a szociáldemokrácia álláspontja.

Ezekben a napokban a legközvetlenebb összeütközés a márka felértékelésével kapcsolatos. A szociáldemokraták támogatják Schiller gazdasági miniszternek azt az álláspontját, hogy még a választások előtt végre kell hajtania a márka felértékelését. E mögött az húzódik meg, hogy a márka felértékelése — amelyet az Egyesült Államok, Anglia és Franciaország egyaránt kíván — gyorsan és látványosan megjavítaná az NSZK kapcsolatait ezekkel az országokkal. A szociáldemokraták ily módon a választások előtt úgy léphetnének fel, mint az NSZK és a három nyugati nagyhatalom zavartalan viszonyának helyreállítói és ápolói. A CDU/ CSU (élén Strauss pénzügyminiszterrel és körével) ugyancsak választási okokból hevesen ellenzi a márka felértékelését. Mindenekelőtt azért, mert a márka árfolyamának ilyetén megváltoztatása olcsóbbá tenné a külföldről érkező mezőgazdasági cikkeket és összeomlással fenyegetné a parasztgazdaságok termelését támogató szubvenciós rendszert. Ez azzal a

veszéllyel járna, hogy a

CDU/CSU (ezen belül és

mindenekelőtt a Strauss „házi hatalmát” jelentő bajor CSU) elvesztené a paraszti szavazatokat.

E pillanatban a válcszínű- ség az, hogy a CDU/CSU álláspontja győzedelmeskedik és a választásokig érintetlen marad a mórka árfolyama;

A második nagy, kulisszák mögötti harc a külpolitikai vonalvezetés árnyalatai körül bontakozott ki. Az „árnyalatok” szót azért kell

hangsúlyozni, mert a politika alapvető kérdéseiben nincs lényeges eltérés a két nagy koalíciós párt között.

A nyugatnémet külpolitikát az utóbbi időben jelentős vereségek érték. Ilyen volt mindenekelőtt a Hall- stein-doktrína összeomlása az arab országok frontján. Közismert, hogy Egyiptommal az élén öt arab ország ismerte el diplomáciailag az NDK-t. A két nagy párt között a harc voltaképpen azért folyik, hogy „kinél marad a Fekete Péter”. Azaz: végső soron kit lehet felelőssé tenni a nyugatnémet külpolitika kudarcaiért. Brandt és a szociáldemokraták kétségkívül hajlékonyabb magatartást foglalnak el az úgynevezett „keleti-politika” kérdésében, mint a nacionalista revan- sista érzelmekre erősebben apelláló CDU/CSU. Fő vonaluk ezért az, hogy Brandt „új keleti politikája” a kereszténydemokraták nyomása és szabotázsa miatt nem ért el megfelelő eredményeket. A másik oldal érvei persze készen állnak: a CDU/CSU arra hivatkozik, hogy a külpolitika irányítása Brandt személyében a szociáldemokraták kezében van, tehát ők felelősek mindenért. A közvetlen választási harcon túlmenően e külpolitikai vita legfőbb tanulsága az, hogy • az NSZK-ban a Szovjetunióhoz és a kelet-európai országokhoz fűződő kapcsolatok feszültségeinek megoldatlaw- sága vált az első számú és legfontosabb problémává

___

A gazdasági és külpolitikai kötélhúzás mellett szabályos választási taktikázás is folyik, amelynek középpontjában a választási törvény reformjának vitája ált A keresztény- demokraták álláspontja e pillanatban az. hogy szükség esetén hajlandók tovább folytatni a „nagykoalíciót”. Ez a „szükség esetén” arra az esetre vonatkozik, ha nem tudják megszervezni az abszolút többséget és olyan kicsiny lesz a különbség a két nagy párt között, hogy a szociáldemokraták nélkül nem tudónak kormányozni.

Ugyanakkor azonban Kiesinger és más kereszténydemokrata vezetők céloztak arra, hogy 1973 (tehát a körvetkező választások) után semmiképpen sem hajlandók a nagykoalíció fenntartására. Közben szeretnék megváltoztatni a választási törvényt. A jelenlegi törvény lényegében a szavazatok aránya alapján osztja el a mandátumokat. A tervezett változtatás a többségi elvet vezetné be, hozzávetőlegesen az angol minta szerint. Ez elsöpörné a kis pártokat és egyengetné az utat egy angol típusú kélr- párti szisztéma felé. Valószínűnek látszik, hogy ha a kereszténydemokraták netán 51—52 százalékos, tehát abszolút többséget szereznének, akkor nyomban a választások után kierőszakolnák a választási törvény megváltoztatását.

A szociáldemokraták egy árnyalattal még gyengébbek- nak tűnnek a CDU/CSU-nál. Ezért csak két lehetőség áll előttük. Vagy ismét gyengébb résztvevői lesznek egy „nagy-, koalíciónak”; vagy pedig — ha a választási eredmények ezt lehetővé teszik — megkísérlik a szabad dgjnok- rata párttal (FDP) együtt egy „kiskoalíció” létrehozását. Ehhez azonban arra van szükség, hogy ne idegenítsék el magunktól a szabad demokratákat. így a választási törvény ügyében a szociáldemokraták keze meg van kötve.

Szeptemberig a belharcok előreláthatóan folytatódnak, sőt élesednék. A valószí-rntt“ ség azonban az, hogy a 'iíidl« gok logikája mindkét nagy pártot a jelenlegi, vetélkedéssel átszőtt szövetség fenntartása felé sodorja.

G. E.

Husiik befejezte

bulgáriai

látogatását

SZÓFIA:

Gustáv Husák, a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára kedden befejezte kétnapos bulgáriai látogatását

A szófiai repülőtéren a magas rangú cschlovák Vendégtől bolgár részről Todor Zsivkov, a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára, a Bolgár Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke és más magas rangú személyiségek vették búcsút. Jelen volt Vaclav David csehszlovák nagykövet is. (MTI)

1969. július 30., szerda

SOKAN EMLÉKEZNEK

MÉG arra, hogy pártunk lenini megújhodásának folyamatával egyidejűleg új kifejezés került politikai életünk szótárába: a kétfrontos harc. Politikánknak ez a jellemzése, meghatározása, új volt abban az értelemben, hogy pártunk központi bizottsága közel tizenhárom évvel ezelőtt, az 1949—1956-os években elkövetett hibák tanulságaként állította munkánk előterébe. Azt is lehetne mondani, hogy a kétfrontos harc alapgondolatait mindenütt megtaláljuk a lenini útmutatásokban. Lenin fejtette ki először, hogy a forradalmi marxizmus, a kommunizmus eszméje és politikája csakis az álforradalmi szektás, dogmatikus irányzatok, valamint a reformisták, a nyílt opportunisták elleni harcban fejlődhet és bontakozhat ki maradéktalanul. A kétfrontos harc nemzetközi forrásaira azért is szükséges hivatkozni, mert még ma is találkozunk olyan nézetekkel, amelyek szerint a kétfrontos harc alkalmazása valamiféle magyar sajátosság. Minden bizonnyal a magyarországi tapasztalatok is gazdagítják, erősítik a marxizmus—leninizmus ide vonatkozó tanulságait, de a valóság mégis az, hogy a kétfrontos harc a marxizmus— leninizmus tanításainak szerves része, a kommunista pártok politikájának nemzetközi érvényű tapasztalata.

PARTUNK POLITIKÁJA — a kétfrontos harc alkalmazásával — az elmúlt tizenhárom esztendőben jelentős eredményeket hozott. Gondoljunk csak a munkásmozgalom megvédésére, és megerősítésére, a mezőgazdaság szocialista átszervezésére;

A pártpolitika időszerű kérdései

Kétfrontos harc egy célért

a gazdaságirányítási reform kidolgozására és bevezetésére. Mindezekben kifejeződik a párt politikájának helyessége, hatékony alkalmazása. Mégis hiba lenne azt gondolni, hogy e téren már nincsenek problémák, vagy nem léteznek helytelen nézetek pártunkban, társadalmi életünkben. Mielőtt ezeket sorra vennénk, ismételten alá kell húzni: a kétfrontos harc lényege, a párt elvi politikájának védelme és következetes, helyes alkalmazása. További fontos vonása: a konkrétság, vagyos a történelmi körülmények, az időszerű feladatok pontos számbavétele, a tapasztalatok elemzése és a megfelelő tanulságok kidolgozása. Ugyanis a kétfrontos harcból adódó feladatok fejlődésünk különböző szakaszaiban másként és másként vetődnek fel. Ahogyan társadalmunk fejlődik, ahogyan változnak a párt és az ország előtt álló feladatok, módosulnak a kétfrontos harc követelményei is.

Az eddigi tapasztalatok azt is bizonyítják, hogy helytelen lenne a kétfrontos harcot valamiféle középútnak, centrista irányzatú politikának tekinteni. Baloldali politika ez, amelynél igazán forradalmibb irányzatot társadalmunkban megvalósítani nem lehet. A párt tehát nem a szélsőségek között valahol

középen halad, hanem a

*

munkásmozgalom baloldalán. Hozzá kell ehhez azt is tenni, hogy amikor a kommunisták tőlünk „balrább” álló

irányzatokról beszélnek, akkor' valójában ál-baloldalról van szó, amelyekre az ál-for- radalmiság, szektariánizmus, a dogmatikus vonások a jellemzők. A kétfrontos harc politikája tehát olyan baloldali politika, amely egyaránt szembeszáll az ál-balodali, ál- forradahnl valamint a jobboldali reformista, revizionista irányzatokkal.

A kétfrontos harc politikája nemcsak, hogy nem centrista, hanem egyúttal harcol a centrizmus minden irányú jelentkezése ellen is. Ez a feladat szükségszerűen következik a centrizmus lényegéből. A centrista irányzatnak a legfőbb jellemvonása, hogy megpróbálja összeegyeztetni a bal- és jobboldali nézeteket, elvtelen kompromisszumokat kötni a különböző irányzatok között. A centrizmus csak látszólag, úgynevezett semleges irányzat, mert elvtelenségével valójában a marxizmus—le- ninizmustól idegen, ellenséges irányzatokat támogatja. Nyugodtan mondhatjuk: a

kétfrontos harc lényegéhez tartozik az egyidejű fellépés az álbaloldali és jobboldal, valamint az ezeket objektíve támogató elvtelen, centrista irányzatok ellen.

A KÜLÖNBÖZŐ HELYTELEN felfogások között találkozni egy olyan elképzeléssel is, amely szerint kétfrontos

politikánk valamiféle mértani arányt próbál megvalósítani a szélsőséges irányzatok elleni harcban. E nézetek képviselői valahogy így vélekednek: ha ütünk egyet „balra”, akkor feltétlenül ütni, kell jobbra is, mert különben azt hiszik, hogy jobboldali revizionisták vagyunk. És megfordítva: ha fellépünk valamilyen jobboldali jelenség ellen, valamit tenni kell a „baloldal” ellen, is mert különben azt hiszik, hogy a szektásokat védjük. A kétfrontos harcnak az ilyen felfogja teljesen ellentétes ennek a politikának a lényegével. Pártunk politikája nem divatból, óhajokból vagy látszatból, hanem konkrét helyzetből indul ki. Ez pedig azt jelenti, hogy az adott helyzet alapján kell eldönteni, hogy a párt politikájának védelmében milyen Irányzatok ellen kell harcolni. Vagyis: annak figyelembevételével, hogy konkrétan milyen oldalról veszélyeztetik a párt politikájának helyes végrehajtását.

Hozzá kell azonban ehhez azt is tenni, hogy történél^ mi tapasztalataink szerint a párt politikáját veszélyeztető helytlen irányzatok gyakran egyidóben, vagy egymást követően jelentkeznek. Ha például politikai életünkben különböző jelenségek hatására erősödnek a szektás irányzatok, akkor azonnal megélénkülnek a jobboldali nézetek is. Viszont, ha revizionista tendenciák élénkülnek, elsőnek azonnal jelentkezik az álbaloldali, szektás nézetek erősödése is. A két politikai véglet csak látszólag egymást kizáró ellentét. Valójában szervesen összetartozó, sőt, egymást kölcsönösen tápláló, erősítő irányzatok i*. Ezért

kell a politikai kontrollt és harckészséget mindkét irányban ébren tartani.

A kétfrontos harcnak van még egy nagyon fontos szabálya. Talán úgy is lehetne mondani: előfeltétele: a párt határozott, világos, következetes marxista politikája. E nélkül nem lehet kétfrontgs harcot folytatni. Ha nincs a pártnak kidolgozott, helyes politikája, amely a társadalmi harc porondján fix pontként szolgál, akkor a jobboldali veszély könnyen polarizálhatja a szocializmust féltő tömegeket.

MÉG EGY MOMENTUMRA rá kell mutatni: a kétfrontos harc nemcsak országos politikai feladat, nemcsak a Központi Bizottság vagy általában vezető párt- szervek feladata. A lényege — mint mondottuk — a párt politikájának helyes végrehajtása. Ebből következik, hogy a politika végrehajtása, alkalmazása minden párt- szervezet, sőt, minden kommunistának elsőrendű kötelessége. A kéfrontos harc feladatai tehát minden párt- szervezetre, minden kommunistára kötelező érvényűek. Minden munkahelyen, minden községben és városban védeni, óvni kell a párt helyes politikáját, törekedve annak helyes végrehajtásáról. Következésképpen: az e politikával szemben fellépő szélsőséges irányzótok ellen, minden kommunistának egyaránt harcolni kell.

JÓL TUDJUK, hogy előrehaladásunk egyik legfontosabb feltétele a párt helyes politikája és ennek mindenirányú védelme. Ezeket tükrözi a kétfrontos harc, mert csak így lehet biztosítani pártunk politikájának elvisé- gét és következetes gyakorlati végrehajtását.

V.fc ,