Népújság, 1969. július (20. évfolyam, 149-175. szám)
1969-07-25 / 170. szám
Az igények fedezete t Régi mondás, igaz mondás: amit nem ismerünk, arra nem vágyakozunk. Történelmi rőffel mérve bizonyítani is könnyű. Mert nyilván nem gyűjtött autóra a középkori varga, s a leghatalmasabb császárnak sem juthatott eszébe televíziót állítani a szobájába. Gondolom, azon is jót kacagtak volna dédapáink, ha valaki arról akarta volna meggyőzni őket, hogy a késő unokák majd gépmadárral röpködhetnek a levegőben. Rövidebb távon nézve már más a helyzet. Egészen természetes, hogy az ember vágyakozik mindazokra a javakra, amelyekről ismerete van. Nem mindet igényli azonban, mert általában viszonyítani képes önmaga helyzetét másokéhoz. történelmi, társadalmi lehetőségekhez. Tudom például, hogy feltalálták a színes televíziót, egyes országokban már évek óta gyártják, s hamarosan kapható lesz nálunk is. Vágyakozom rá? Természetesen. Vásárolok, mihelyst megjelenik a kirakatokban? Bizonyosan nem. Mert sok-sok reális igényem előbb áll a listán, mint ez a 15—20 ezer forintos csoda. Kérdés persze, hogy mit nevezünk reális igénynek? Nyilván azokat a célokat, amelyekig erőnktől, képességünktől tellő, becsületes munka árán elkapaszkodhatunk. Ez a szint ma nálunk a nagy tömegeket tekintve meglehetősen egyenletes. Legtöbben azt hiszem, a „nem koplalok balatoni nyaralóért” kategóriába tartozunk. Vagyis: jó beosztással jut embernek való táplálékra, ruhára, cipőre, könyvre, szórakozásra. Bizonyos eltérések persze akadnak a legnépesebb kategóriában is. Van, aki a nyaralást feláldozza egy festményért, másra egy százforintos rázkarcot nem lehet rábeszélni. Nem vagyunk egyformák, összegben. forintban azonban igen sokan, megközelítően azonos igényeket elégítünk ki, mert lehetőségeink is megközelítően azonosak. Eddig csupán a pult egyik oldaláról beszéltünk. Arról, amelyen ott sorakoznak az igényelhető javak, s mi markolunk belőlük lehetőségeink, ízlésünk szerint. De mit adunk érte? Mi az igények fedezete? Nem is lehet más, mint minden földi jó reális arany- fedezete: a munka. Ebben pedig korántsem vagyunk olyan egységesek, mint a pult előtti sorakozásnál. Egyébként is nagyobb figyelemmel, szigorúbban méricskélve tartjuk számon jogainkat, mint kötelességeinket. A gazdasági életünkben megkezdődött változások egyes kedvező hatása kétségtelenül már érződik. Csodák azonban nem történnek. Naivitás lenne azt hinni. hogy mindörökre megszűnt a lógás, illetve annak finomított változata, a „lazítás”. Dehogy szűnt meg! Különben is. Két ember munkája sem egyforma. Még akkor sem, ha mindkettő egyformán igyekszik. Menynyivel szembetűnőbb azonban a különbség, ha egyikük ráadásul csak imitálja a munkát. Azt szoktuk mondani, hogy a gondolkodás, az emberi magatartás formái lassabban változnak, mint a gazdasági viszonyok. A társadalmi fejlődésben döntő szerepet játszó objektív törvényszerűségek éppen azért érvényesülnek gyakran cikkcakkosán, mert bizonyos emberi magatartások, cselekvések szembekerülnek azokkal. Igaz ez a munkához való viszonyban is. Emlékezetesnek és bizony jövedelmezőnek is tartom azt a párbeszédet, amelynek nemrég fültanúja voltam egy vasúti váróteremben. A két atyafi régen cserélhetett gondolatokat, mert nagyon megörültek egymásnak. Gyors mondatokban ismertették egymással az elmúlt időszak változásait. De ez nem is érdekes. Ami megütötte a fülemet: — És mennyi a forint? — — kérdezte az egyik. — Nem sok. Olyan ezeröt- ezerhat. De — és itt jelentőségteljesen magasba emelte mutatóujját a másik — ezért jóformán nem kell csinálni semmit. Amire én azt mondom: ez a sok! Mert az árakhoz, az általános igényekhez mérve a másfél ezer forint valóban szerény összeg. Rengetegnek tűnik azonban, ha a semmiért kapja valaki, s temérdeknek tűnik, ha figyelembe vesszük, hogy a legjobb munkás ugyanott esetleg csak ezer forinttal kap többet. Holott ő letesz valamit az asztalra: nem úgy, mint az imént idézett dicsekvő. Az igazán bosszantó persze az, hogy az ilyen — saját bevallásuk szerint is — semmittevő állampolgárok is odaáll- nak a púihoz, sőt, gyakran ők követelőznek a leghangosabban. Mondhatja valaki, hogy mindez túlzás, hiszen olyan munkahely nagyon kevés van. ahol semmit nem kell csinálni. Az üzemekben megy a futószalag, sebesen pörögnek a gépek, parancsolóan diktálja a tempót a termelő- munka organizmusa. A hivatalokban halmozódnak az akták, követelik a munkát. Aki lazít délelőtt az legfeljebb este dolgozik otthon, mert más nem végzi el helyette azt, amit őrá osztottak. S ugyanígy elképzelhetetlen a semmittevés más munkakörökben is. Miért dicsekedett akkor ilyesmivel az idézett polgártárs? Vagányság- ból? Azért dicsekedett, mert nálunk ez bizonyos típusú embereknél sikk. Szerintük az az életrevaló ember, aki ilyenképpen szervezi meg az életét. Tehát munka nélkül keres pénzt, vagy minimális munkával sok pénzt. Sajnálatos, mert homlokegyenest ellentmond alapvető elveinknek, de el kell ismernünk: akad még a közgondolkodásnak ilyen motívuma. Mindezektől persze előbb- utóbb megszabadulunk. Részint, mert a tőlünk idegen mentalitású embereket kényszeríteni fogja a gazdasági valóságunk változása, másrészt. mert mégicsak ők vannak kevesebben, s nekik kell alkalmazkodniuk az öntudatos derékhadhoz. Azokhoz, akik teljes joggal jelentkeznek igényeikért, mert tettekkel hozzájárultak annak fedezetéhez. (A. J.) Uj cementőrlő malmot szerelnek Bélapátfalván A Bélikő alatt, a gyár régi épületei között alig lehet észrevenni az új épülettömböt. Pedig falait 24 méter magasra építették a Heves megyei Tanácsi Építőipari és Épületszerelő Vállalat dolgozói. A gépek és a berendezések vagonokban érkeznek, a szerelők kopácsolását elnyomja az éjjel-nappal dohogó gépek zaja és a csillék surran ása. Fiatalítják, korszerűsítik a Bélapátfalvi Cementgyárat. A beruházás összege 38 millió forint. Ennyibe kerül az épület, az új cemeinitörlő malom berendezései és szerelése. Az épület már tavaly elkészült, a gépek szerelését 1969. június 2-án kezdte a Cementipari Gépjavító Vállalat. A gépek egy részét a Német Demokratikus Köztársaságból a dessaui cementipari gépgyártól rendelték. A szerződésben azt is kikötötték, hogy a bélapátfalvi gyárban a németek irányítsák a gépek szerelését. A német szakemberek már Bélapátfalván dolgoznak és még jó ideig maradnak. Az építkezés és a szerelés befejezésének határideje 1969 november 30. Jól halad a munka, eddig baleset sem történt és Bélapátfalván bíznak abban, hogy az új cementörlö-ma- lom határidőre elkészül és mkeres próba után-folyamatosan és jól fog működni az új ütem. Az új berendezések teljesítménye kétszer akkora lesz, mint a régi malomé. Különösen az elektromos meghajtás érdemel figyelmet. A cementgyár vezetői sokat várnak ettől, mert a szükséges és a kívánt fordulatszámot tudják vele elérni és ez jelentős mértékben javítja a cement osztályozását azaz a cement minőségét. A portaiam tó berendezés már elkészült. Azt senki sem várja, hogy Bélapátfalván többé nem lesz por. Ahol cementet gyártanak, ott por is van, de az új berendezéssel lényegesen csökkentik a port és ez feltétlenül kedvező a munkások és az egész falu lakosságának egészsége szempontjából. Régen húzódik a bélapátfalvi gyár rekonstrukciója. Feltétlenül szükség van rá, mert a régi berendezéseket el koptatta a kő, a hő és az idő. Az elmúlt években különböző tervek készültek, de közben az ország más részében nagy cementgyárakat építettek és Bélapátfalvára eddig nem jutott .elegendő pénz. A mostani 38 milliós beruházás feltétlenül jelentős és már a befejezéshez közeledik. Ez a befektetés azt igazolja, hogy a Bélkő jó alapanyagot ad és szükség van -a -bélapátfalvi cementre.. Az öreg gyár fejlődésének új szakasza kezdődött. A cementőrlő után — ahogyan anyagiakkal bírják — sor kerül a klinkerkemencék bővítésére és korszerűsítésére,, mert ezek már aligha tudnak megfelelni az egyre növekedő követelményeknek. Fogalomzavar? Egy olvasónk felhívta figyelmünket az egri MÁVA- TJT-pályaudvar várótermét díszítő hatalmas, mennyezetig érő filodendronra. Ezúttal azonban nem a dísznövény funkciója miatt. A filodendron léggyökerére — két helyütt is — táblát függesztettek ki, ezzel a felirattal: „Aki a dísznövényt megrongálja, 10 ezer forint bírságot köteles fizetni!” Bizonyára — írja olvasónk — valamely utas „tettleg bántalmazta” a dísznövényt, ezért volt szükséges erre a szigorú, figyelmeztető táblára. Az új szabálysértési kódexet lapozva arra a megállapításra kellet jutnom, hogy a szöveg szerzője — bár törekvése teljesen érthető — kissé túlzásba esett, mert rongálásért legfeljebb 5 ezer forint bírságot lehet kiszabni. Az is lehet, hogy a szöveg írója kártérítésre gondolt, ugyanis itt nincs — értékhatár-megjelölés...? Tűnődés Megnéztem. „Az utolsó éden’’ című nyugatnémet természetfilmet. Nemcsak megkapóan érdekes, látványosan izgalmas, és tudományosan valóban igényesen közérthető volt, — de tanulságos is. Tanulságos, hogy lám az ember, az immáron XXI. század embere, mit meg nem tesz. hogy a természet és annak sajátos állatvilága ki ne pusztuljon, hogy a késői korok számára ne csak mesekönyv-illuszt- ráció, avagy múzeumi relikvia legyen mindaz, ami ma él, létezik, ami a föld állatvilága. Rezervátumokat létesít az ember. Vadvédelmi, természetvédelmi rezervátumokat alapít szerte a földön, számtalan ponton, nem is kis területeket elzárva a vandalizmus elöl, — az állátvilág megmentéséért. Es a képek arról tanúskodnak, hogy e nemes és emberi szándék, az állatok megmentésére, nem is járt eredménytelenül. Az ember tehát megmenti az állatokat! Megnyugtató. Ezek után úgy érzem itt az ideje, az állatokkal való dolgunk végeztével, biztosítani esetleg az ember megmentését. Nem csak azért, hogy ha már megmentettük az állatvilágot, hát legyenek majd, akik nézhetik, csodálhatják is a megmentett állatvilágot. Hanem csak úgy, általában. Pusztán hobbyból, — az emberért is lehetne rezervátumokat szervezni. Az állatok számára már beváltak. Hátha beválnak az effajta rezervátumok az emberek számára is. Természetesen konkrét javaslatom is lenne öt jelentősebb rezervátum létesítésének színhelyére: Európa, Ázsia, Amerika, Afrika és Ausztrália... Esetleg még Óceánia... Ami a Déli- és Északi-sarkot illeti, azt egyelőre tegyük megfontolás tárgyává. (gyurkó) Pillantás tíz évre Érdemes vcút, megérte? Miért határoztam el, hogy belépek? Az elmúlt tíz esztendővel vet most számot az a 15 ludasi ember, akik elsők között írták alá az Üj Élet Termelőszövetkezetben a belépési nyilatkozatot és az idén kaptak először nyugdíjat. Kinek mit hozott az „új élet?” Erre a kérdésre felelnek ketten közülük. ■ ■ ■ Élénk szemű, bajuszos ember fogad a szőlőlugas alatt. Az első érzésem az, hogy rossz helyen járok, hiszen Dér Emánuel sokkal fiatalabb annál, hogy nyugdíjas legyen. Hamarosan kiderül, hogy jócskán tévedtem. Dér Emánuel 68 éves. Ö is ott volt az első tsz-tagok között. — Hogy miért léptem be? Hát én megmondom őszintén: azért, mert sokat jártak hozzám agitálni. Legtöbbet a tanácselnök jött. Mondtam neki, ha szegényembert küldenek, annak aláírom a belépést, másnak nem. Aztán el is jött hozzám Misik Jankó és alá is írtam a nyilatkozatot. — Mennyi földet vitt a közösbe? — Nem sok volt nekem. 7200 kvadrát, azt bevittem mind. — Amikor tsiz-tag lett, milyen munkát kapott először? — Kertész voltam kezdettől fogva. Ügy is mentem nyugdíjba. — Mennyi nyugdíjat kap? — 495 forintot. — Ennyire számított? — Nem. Többre. — A felesége dolgozik? — Nem. — Hogy élnek meg ennyi pénzből? — Van egy kis föld, azon Csak akkor hazudik, ha úgy érzi. hogy üldözik. Egyébként üldözési mániája van. ★ Olyan fukar volt, hogy még kezet se adott soha, — csak kölcsön. ★ Divide el impera: oszd meg és uralkodj; oszd el és nem uralkodsz. A prémim&ot! ★ Csodálatos az átlagszámítás: ha három nő közül az egyik 40 éves, a másik Stí, a harmadik pedig húsz, akkor a három nő átlagosan, — maximum 28 éves! ir Nem tudom mi van a magyar női fürdőruha-iparral: termékeik az egyik évről a másikra rendszeresen összemennek. A feleségem állítja! ★ Egr; bates mondta: „Köss békét, és ne köss házasságot!” (-Ó) dolgozgatunk, meg van itthon jószág, két bikára kötöttünk szerződést. így aztán megvagyunk. Néha elgondolkozom, hogy miért nem mentem az iparba dolgozni. Most magasabb nyugdíjat kapnék. A feleségem sokszor a szememre is veti, hogy itt maradtam. Talán, ha elmegyek a vasúthoz, jobban jártam volna. Talán. Miért maradtam mégis a tsz-ben? Mert a magamfajta ember nem tudja otthagyni a földet Ha újra kellene választanom, megint ezt választanám. ■ a ■ Kiss Ferenc ősz haja gondosan félre van fésülve. Az udvaron állunk. A tágas, nagy udvar mögött a kertben a lucerna petrencékben áll. Az istálló sem egy jószág számára készült, látszik, hogy a porta tulajdonosa a jó gazdákhoz tartozott. — Igen, az voltam. Volt 15 hold szántóm és két hold legelőm, két lovam, kocsiin, szerszámaim. Mindent beadtam a közösbe. A gazdák közül először én írtam alá a belépést. A lovaimtól nagyon rossz volt megválni. — Sajnálta őket? — Eleinte furcsa volt, hogy üres az istálló. Aztán megszoktam. — Mikor indult az együttes munka a termelőszövetkezetben? — 59 őszén. Akkor vetettünk először közösen. Harminc fogat dolgozott a határban. Addig ismeretlen érzés volt, hogy annyian dolgozunk egymás mellett. Azt mondhatom, hogy nagyon jól ment a munka. Mindenki igyekezett. Agitáláskor azt mondták, hogy a közösben kevesebbet kell majd dolgozni. Hát az első időkben ez nem vált be. Nagyon sokat dolgoztunk, •szinte többet, mint amikor magunké volt a föld. Ez addig tartott, amíg meg nem jelentek a termelőszövetkezetben a gépek. Aztán észrevehetően sokkaj könnyebb lett minden. Én traktorra kerültem, jól kerestem. Most 800 forint nyugdijat kapok, de bejárok még szántani. Van úgy, hogy napi három munkaegységet is teljesítek. • — Ha kint dolgozik a határban és a saját földjét szántja a traktorral... — Tudom mire gondol. Higgye el, nem kellene nekem már az a föld semmi pénzért Csali gond lenne vele. Nem mondom, kis háztá- ’ ji, jó ha van, de több semmi esetre sem kell. — Ügy érzi, helyesen döntött tíz évvel ezelőtt? — Akkor úgy éreztem. most már tudom, hogy jól tettem. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy 59-ben világosan láttam, teljesen értettem, miért szükséges a’ nagyüzemi gazdálkodás. Most a saját bőrömön tapasztalom, hogy miért volt szükséges. S ha felteszem magamnak a kérdést, hogy személy szerint nekem érdemes volt-e, megérte-e, az elsők között aláírni a belépési nyilatkozatot, igennel felelek rá. ■ ■ ■ Egyiküknek jobban sikerült, a másiknak kevésbé. Az egyén boldogulása mögött azonban ott húzódik egy egész gazdaság, melyet ők hoztak létre. Ök cipelték a . zsákban 1959 nyarán a termést, a búzát, hogy legyen mit vetni. Ök hajtották a vetőgépek előtt a hatvan lovat, ők váltak meg annak idején — némelyikük bizony keservesen — a kocsitól, a lótól, a földtől, az ő tenyerük tört kérgesre az eke szarván, míg megérkezett az első traktor. S mindezt azért, hogy azoknak, akik ma dolgoznak a termelőszövetkezetben, ne az legyen a gondjuk, hogy mi kerüljön a földbe, hanem a több termés elhelyezését kelljen megoldani, hogy az 52 forintos munkaegység biztosítsa mindenkinek a tisztes megélhetést, hogy a tűző napon ne a kasza fölé görnyedve arassanak hajnaltól napszálltáig, hanem kombájnok falják a százholdas gabonatáblákat. A létra mindem foka fölfelé vezet. Az elsőre fellépni, ehhez kell a legnagyobb bátorság. Szigethy András Megkezdődő« a csúcsforgalom az ál vevőhelyeken — 68000 vagon gabona a raktárakban A kedvezőtlen időjárás miatt az időeltolódás a gabona-felvásárlásban is megmutatkozik. Tavaly ilyenkor már 163 000 vagon új kenyér- és takarmánygabonát tároltak. Az idén lényegében július 5-én kezdődött meg az átvétel, s az első héten még mindössze 13 000 vagon gabonát adtak át a termelők. A Gabona Tröszt most összesített jelentése szerint a telepek jelenleg összesen 68 000 vagonnál tartanak. Ezen a héten viszont országszerte megkezdődött a csúcsforgalom a tröszt mintegy 1400 átvevőhelyén amelyek — szükség szerint — éjjel-nappal a termelők rendelkezésére állnak, s vasárnapig újabb 60 000 vagon gabonát várnak. (MTI) 1969. július 25., péntek
