Népújság, 1969. július (20. évfolyam, 149-175. szám)
1969-07-19 / 165. szám
Az érkezés és elutazás napja (Szerda, 20.20) Magyarul beszélő szovjet tv-fiim. Epikus hangvételű játékfilméi láthatunk, amelyben az alkotók emberi lehetőségekről szólnak a filmi nyelvén. Lehetőségekről, amelyeket gyakran figyelmen kívül hagyunk, vagy éppen ellenük tesizünk: a támogatás, az egymás segítése, minidig meglévő vagy megkereshető lehetőségeiről. Egy kisvárosban négy idegen — más-más korú, jellemű és úticélú — ember érkezik, ugyanabban a szállóban szállnak meg, s úgy adódik, hogy mindegyik tud valamit tenni a másik érdekében Az ügyek elintéződnek, s a négy idegen barátként utazik el. Svájc! est J (Csütörtök, 18.0 5) A televíziós sorozat legújabb adása. Már eddig is eltölthettünk néhány kellemes estét a képernyő előtt e sorozat révén, s nyerhettünk bepillantást az adott ország televíziós műsorába: ezúttal a svájcit ismerhetjük meg... Igen bőválasztékú az .összeállítás: tájfilm — Tavasz az Alpokban —; dokumentumfilm — az „Akit mindenki tisztel”, — amely a vöröskeresztes mozgalom megalapítójára, Henry Dunantra emlékezik életének felidézésével; a XVIII. századi svájci életviszonyokat is felelevenítő és népművészeti jellegzetességeket bemutató falufilm — A faragott házak völgye —; a híres svájci óragyártás őskorát a mába átmenő emberről szól, „Az Engadini órás” című film. Az üdvözletek Svájcból keresztmetszetet kíván nyújtani, a Szabadságon Svájcban pedig az idei montreux-i díjnyertes film. Végül a Ramuz világhírű regényéből készült „Az űzött vad” című tv-játékkal zárul az összeállítás. Lírai riport Nagy Lászlóval (Szombat, 19.35) A versek tolmácsolásán kívül, a művész személyével, saját szavaival előadott ars poeticájával, alkotói módszerével is megismerkedhetnek a nézők. A fiatalabb korosztály egyik • legkiválóbbja, Nagy László ez évben kapta meg a hazánkban legnagyobb művészi elismerésnek számító kitüntetést: a Kossúth-dí- jat. Versei közül hallhatjuk a Tűz címűt, az Anyaképet, a Csontváryt, a Szerelem terméke címűt, a Ki viszi át a szerelmet?, a Halállal élek, nem kenyérrel és a Versben 19. július 19., szombat bujdosót Berek Kati és Kozák András tolmácsolásában. Csehov: A medve | (Szombat, 20.20) Tv-játék Csehov egyfelvo- násosából. A nagy író ezt a művét a korabeli kabarészínpadokon történő előadásra írta, ennek megfelelően elsősorban — az egyébként árnyalt lélektani megközelítéssel megírott darabnak — a humoros vonásai emelkednek ki. Az eredeti szövegen úgyszólván semmit sem kellett változtatni, a tv-adaptáció műfaji követelményeinek ragyogóan megfelelt a mű. Adám Ottó rendezte, csakúgy, mint a néhány év előtti Madách színházi előadást, a tv-játékban csak a szereplők változtak: az özvegyet Halász Judit, a szomszéd földbirtokost Somogyváry Rudolf alakítja. A történet — a férjét gyászoló özvegyet felkeresi valamely birtokvitában a szomszéd, majd feleségül veszi — szellemes példázata annak, amit női pszichológiának. szeszélynek és következetlenségnek szoktunk nevezni. A. Gy. •• Uzend a • •• **# jpypbof Jk Hlézga család különös kalandjai A népszerű Gusztáv-so- rozat alkotója, Nepp József 13 részes, egyenként 26 perc játékidejű rajzfilm* sorozatot készít Romhányi József forgatókönyve alapján. A fantasztikus, de reális alapokon nyugvó történetek szereplői a Mézga család tagjai: apa, anya, a két gyerek, a kutya és a macska. A rajzfilmsorozat bemutatójára előreláthatólag az év utolsó negyedében, a televízióban kerül sor. A filmet a Pannónia Filmstúdióban forgatják. Nepp József és Romhányi József a film egyes jeleneteiről -beszélnek. (MTI-föto — Friedmann Endre felv.) A BESZÉLŐ KÖNTÖS Mikszáth regénye iilmen A beszélő köntös, Mikszáth regénye jóízű olvasmány, csattanó# történet, mert a kedélyes „nagy palóc" nem is tudott úgy mesélni, hogy a végén meg ne pattintsa a szellemesség karikás ostorát. Ezt a bizonyos mikszáthi „jó ízt” vártuk volna a filmbéli történettől iá. azokat a huncut színeket, amelyek Mikszáthtól is, meg a históriában szereplő Lestyák , Mí- hálytól ie kitelnek. Azt kívántuk volna, hogy ez a híres-nevezetes kecskeméti faluból gazdagon átvándoroljon a film vásznára. Csalódottságunk' akkor kezdődik, amikor a piaci és templomi sokadalmakban nem Kecskemét szabad királyi város polgárságát, a jámbor és kevésbé jámbor hívők tömegét fedeztük fel, haneim néhány csellengő-vézna statisztát, akik ugyan ki- keményítetten korhűek akarnak lenni, de semmiképpen r.em tudnak összeállni hiteles gyülekezetté: miután oly kevesen vannak. Még az is eszébe jut a szerencsétlen mozijárpnak, hogy ez a Kecskemét közfelkiáltással is csak harminc ember szájából hallhatta Lestyák Mihály többszöri megdicsőülését és bukását. De mintha az is csak megint világos lenne ebből a filmből, hogy a néző még a pillanatra feltűnő arcokat is megfigyeli a lassan futó jelenetekben és ezért már a tizedik „népösz- szefutásnál” letagadhatatlan, hogy mindig ugyanazok a harmincak — vagy tán húszak — futkosnak ide-oda, a kicsinosított tér egyik sarkából a másikba^. Egy mesejátékot, hiszen ez a regény és történet egy jóízű, kedélyes elbeszélés, nem lehet ilyen szegényes, az olvasói emlékeket meghazudtoló szűkmarkúsággal megrendezni. Nem tudni, Fejér Tamás, aki a filmet írta is és rendezte is, gondolt-e arra, mennyire nem használ egy vértelen-zaj tálán tomegjelenet lélektani hatása, amikor utána lassú mozgású cselekmények következnek. A sokaság például ösz- szehordja Kecskemét főterére a soron következő sarcot, s ez a sokaság olyan kevés, a §okadalom annyira „fű alatt” dolgozik, hogy a nagy hejehuját, az egymás rágá- sát-szidalmazását, az embereknek az (ellenségtől való félelmét nem is érezzük Fejér Tamás rendezői felfogása már a főszereplő kiválasztásánál hibás. Iglódi Istvánt Lestyák Mihálynak jem egyénisége, sem játéka után: nem tudjuk elképzelni. Tudjuk, ma a magyar filmgyártásban egészséges, nagyszándékú heroikus hős nem képzelhető el, de ez a lírai alkat, pz az Iglódi István még ebben a deheroizálási versenyben is túlzás. Főképp akkor, ha a nemes kecskeméti szenátus tagjai sorában Kállai Ferencet, Görbe Jánost, öze Lajost, Tomanek Nándort látjuk. A játékegység és egyensúly felbomlik abban az esetben, ha Payer Antal, Szirtes Adám. Gobbi Hilda, vagy akár Kovács Károly, Garas Dezső, Bánhídy László vagy Inke László állnak szemben Iglódi Istvánnal. Detre Anna Cinnája bájos jelenség, a helyénvaló líra, szabályos-szép arcát sokszínűén lehet megmutatni, érzelmei őszinték: az egyik legkedvesebb színfolt ebben a szegényesen megfilmesített Mikszáth-regényben. A sok-sok zamatát vesztett regénybeli szöveg kiegészítéseként jókor és szellemesen lép be Ránki György zenéje és szinte várjuk, hogy az ő pattogó ritmusát végre átvegyék a képek és az események. Herczenik Miklós operatőri törekvése nyilvánvaló: a kis téren elhihető mozgalmasságot összezsúfolni, megragadni és színnel-élettel megtölteni a mesét, amely olvasva még mindig szebb és igazabb, mint ebben a képsorban. Pedig erre a romantikára ma is lenne közönség. (1. a.) I. SATUNOVSZKIJs Andi, a tanítómester — Üdvözlöm — szólt az ismeretlen. — Arid; vagyok, hozzám lesz beosztva. Hogy utazott? — Köszönöm jól! — válaszolta Borisz és színültig töltötte poharát. Andi nem sokat beszélte Figyelmét teljesen lekötötte új beosztottjának külseje. A kopott zakó, a gyűrött ing, a lyukas cipő mindennél ékesebben tanúskodott a férfi ínségéről. — Felesége, természetesen, nincs? — kérdezte végül Andi. — Nincs. — Annál jobb. — Lehet — mondta egykedvűen Borisz. Münchenig másodosztályon utaztak, Borisz elmerült a szembejövő szerelvények, s az állomások látványában. Csupán egyszfer fordult úti - társához: ■— Nagyon veszélyes? — Mi? — Amire tanítani fognakAndi zsebébe nyúlt, előhúzott egy csomag vadonatúj bankjegyet. Leszámolt hétszáz márkát és átnyújtotta Borisznak. — Egy hónapra kapja. — Világos — mondta Borisz, s tudta, hogy ez egyben felelet is a kérdésére: Münchenben sokáig rázkódtak a villamoson, míg a kis utcácskákat elhagyva egy kétemeletes, vörös téglás házhoz értek. Beléptek a főkapun, s felmentek a második emeletre. — Itt fog lakni — mondta Andi, miközben a lakások egyikét kinyitotta. — Kimenni nem érdemes innen, telefonálni sem kell. Vodkát talál a szekrényben, reggelit, ebédet és vacsorát majd hoznak. Érezze magát otthon. Ha szükségünk lesz magára, felhívom. Ezzel Andi el is tűnt. Teltek, múltak a napok .. 1 Borisz reggeltől estig , a díványon hevert és cigarettázott. A szobában ugyan rengeteg könyv volt. de az olvasáshoz nem volt kedve. Unatkozott... Mikor annyira torkig volt mér a feszült várakozással, hogy kész lett volna a világ végére is elszaladni, megcsendült a telefon. Borisz rögtön megismerte Andi hangját: — Ma már ne igyon! Holnap orvosi bizottság elé kerül. Andi kocsin vitte el egy amerikai katonák által őrzött katonai kórház kapujáig. Az amerikai orvosok órákon át vizsgálták a szívét és a tüdejét, ellenőrizték a látását és a hallását, megállapították az izomerejét s végül alkalmasnak nyilvánították. Ám az amerikaiak nem kisebb jelentőséget tulajdonítottak a másik vizsgálatnak, amelyet néhány nap múlva a „hazugságvizsgáló” gép végzett el. Andi és Borisz taxival az opera közelébe hajtattak. A kocsi sokáig kanyargóit a keskeny mellékutcákon, míg végül egy földszintes villa árnyékos udvarára állt be. Andi és Borisz kis szobába kígyóztak elő. Ez volt a hazugságdetektor. — A gép a gondolatait is kitalálja — magyarázta a tolmács segítségével az egyik amerikai. — Kérdéseket teszünk fel önnek, amelyekre röviden, igennel vagy nemmel kell felelnie. A gép ki fogja mutatni, melyik kérdésre nem adott őszinte választ ... Le kellett vennie a zakóját, s leülni a székre. Gumi- szíjat csatoltak a mellére, melynek két vége a készülékhez volt erősítve. Jobb karjára felfújható gumitömlőt illesztettek, mutató- és nagy- ujja között fémcsipeszt helyeztek el. Működés közben a berendezés egyenletesen zümmög léptek tie; ahol három amerikai és egy lettül beszélő ember várta őket, akinek nemzetiségét Borisz nem tudta megállapítani. Az amerikaiak egy fényes, ládát álltak körül, amelynek tetején forgódobok voltak. A készülékből különböző vezetékek gött, akár egy ventillátor; Borisznak feltették az első, semmitmondó ‘ kérdéseket: „Jól reggelizett ma?” „Nem gondolja, hogy a kék szebb, a többi- színnél?” „Szándékában áll-e könyvet venni, ha innen kimegy?” „Nem dolgozik az angoloknak?” A bevezető kérdések után néhány perc pihenőt engedélyeztek. A vizsgálat két óra hosszat tartott. Borisz nem volt ostoba. Tudta, hogy nincs az a gép, amely képes lenne kitalálni az ember gondolatait. De mégis, azt a pár napot, amíg az eredményre várt, szorongva töltötte eh Végül közölték, hogy a próba sikerült. Nem sokkal ezután Kemp- tenbe utazott Andival. A pályaudvaron amerikai tiszt fogadta őket. Elhajtattak az Amhohenwegre, a „Műszaki és technikai fordítóiroda” székhelyére. — Igen, a kémiskolát hivatalosan „Műszaki és technikai ford£tóirodá”-nak hív- tákj Előbb Kemptenben,, ebben a kis üdülővárosban működött, majd később, konspirációs okokból áthelyezték Stembergbe — folytatta . elbeszélését Borisz. —« Az iskolán még két másik lett diák tanult, akik szintén besározták magukat a fasiszta megszállás idején. „Imant”-nak és „Herbert”- nek hívták őket. Igazi nevüket ma sem tudom, régebbi életünkről tilos volt beszélgetnünk. — Az iskola tanrendje feszített tempót követelt. A foglalkozások kora reggeltől késő estig tartottak. Szigorúan tilos volt az épületet elhagynunk, de — „Erik”, az iskola parancsnoka — ugyanaz az amerikai tiszt, aki az állomáson fogadott bennünket — még így is kulcsra zárta szobáinkat takarodó után és a kulcsokat átadta az ügyeletes tisztnek. (Folytatjuk.)
