Népújság, 1969. július (20. évfolyam, 149-175. szám)

1969-07-19 / 165. szám

I A lőrinci erőmű az utóbbi időben nemigen hallatott ma­gáról. Vagy mi feledkeztünk meg róla? Visontára figyel­tünk, ahol az ország legna­gyobb külfejtóses bányája, új erőműve születik és a régi­re:, amelyik már megtette kötelességét, arról méltány­talanul elfeledkeztünk. Mi lesz a Mátravidéki Hőerőmű sorsa, és hol talál majd mun­kát az a több mint 1200 em­ber, aki most Lőrinciben dol­gozik? Ezzel a kérdéssel ke­restük fel Kukol Emil igaz­gatót és Győri Albertet, a szakszervezeti bizottság tit­kárát. Ecséden és a Mátnaalji Szénbányák környező üze­meiben 1974-re abbahagyják a széntermelést. Elfogy a készlet, a föld mélyének fe­kete kincsét felfalja a drá­ga önköltség és a kiörege­dett lőrinci erőmű feneketlen gyomra. Mennyibe kerül? Visontán négy év múlva áramot fognak adni a száz és a kétszáz megawattos gé ­pek, de az ipar és a ház­tartások áramfogyasztása olyan rohamos tempóban nö­vekszik, hogy 1974-íben és utána is szükségünk lenne rá és a feltételes mód nem az energiaigényre, hanem an­nak önköltségére vonatkozik. Előrelátóan számolnunk kell, hogy mibe kerül az or­szágnak, tehát nekünk, ha elavult, régi üzemben, „kis­ipari” módon termelünk. Ugyanis elavult, kisipari módszernek számít, ha most és négy év múlva is mély­műveléssel termelnénk a lig­nitet, elég nagy távolságról szalaggal és csillékkel szál­lítanánk és 126 megawattos, régi üzemben szénből termel­nénk az energiát. A lőrinci magas önköltséggel szemben két nyomás érvet lehet szem­beállítani. Az országnak kell a villamos energia és a lő­rinci 1200 ember ezután is a környéken akar munkát találni. És mi lesz a nagysze­rű lakóteleppel, ha megszű­nik az erőmű? Új energiahordozó Az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszttől megérke­zett a hivatalos értesítés, hogy az országos gázvezetéket Sal­gótarjánból Budapest felé ha­ladva, a 21-es számú műút mellett, vagyis a lőrinci erő­mű közvetlen közelében ve­zetik. A gerincvezeték helyét már ki ' is jelölték. Tehát a mai követelményeknek meg­felelő, korszerű energiahordo­zó lesz hamarosan az öreg erőmű közelében. Ez a tény egyszeriben új helyzetet te­remtett, számításokra, előre­látó tervezésre késztette a Mátravidéki Hőerőmű és a Magyar Villamosművek szak­embereit. A régi, rostélyos kazánokat mindenképpen meg kell szün- ■ tetni. Már hideg tartalékra állították az elavult berende­zést, ha nagyon szükség len­ne még rájuk, akkor az idén még működtetik, de az év végén mindenképpen kiselej­tezik. Ez mintegy 60 ember munkáját teszi feleslegessé. Azért senkit sem kell elkül­deni, mert többen nyugdíjba m,ennek. vagy máshol akar­nak dolgozni, egyszóval 60 ember sorsát gondos létszám­gazdálkodással megoldják, mondta egybehangzóan az erőmű igazgatója és szak-1 szervezeti titkára. Horváth Miklós, az üzem­viteli osztály vezetője vaskos kötet tanulmányt tett az asz- talri és ennek alapján ma­gyarázta, hogy a jelenlegi; szénportüzelésű kazánokat olaj- és gáztüzelésre lehet át­alakítani. Hat megoldás közül a legjobbat Az öreg lőrinci erőművet meg lehet fiatalítani, az olaj és a gáz új erőt ad, meg le­het találni annak módját, hogy a lőrinci 1200 ember és az ország is jól járjon. Az új energiahordozóra vonatkozó lőrinci javaslatot m elmúlt héten a Magyar Villamosművek szakemberei lényegében elfogadták. De a szerényebb program is 36 milliós beruházást jelent és ha a gázturbinás megoldást is alkalmazzák, akkor újabb 120 millió forintra lesz szük­ség. Éppen azért arra köte­lezték a Mátravidéki Hőerő- mő vezetőségét, hogy a re­konstrukcióra hat megoldást dolgozzanak ki. A hat javas­lat még ez év szeptemberé­ben a Magyar Villamosművek igazgatói tanácsa elé kerül és a hat javaslat közül a legjobbat, a leggazdaságosab­bat akarják választani. Ha megfiatalítják, korsze­rű energiahordozóra alakít­ják át a Mátravidéki Hőerő­művet, akkor aránylag rövid idő alatt korszerű energia- forráshoz jut az ország, nem kell új területet kisajátítani, nem kell utakat és lakások százait építeni. Helyben meg­van és tovább foglalkoztat­ható a villamosipar szakem­bergárdája. Fontos az is. hogy 1974-től nem lesz szükség a lőrinci erőműben 1200 emberre. A folyamatos utánpótlás gondot okolna, kedvezőtlenül befo­lyásolná a termelékenységet és az önköltséget. Az átala­kítások, a korszerűsítés után 1200 helyett mintegy 900 em­berre vagy még kevesebbre • lesz szükség. És még egy fon­tos körülményt említünk meg. A korszerűsítés mintegy 180 millió forintos állóeszköz­csökkentést tesz lehetővé. Mi lesz a felszabaduló, mintegy 300 emberrel, hol ta­lálnak munkát és megélhe­tést? Még négy évig szükség van minden emberre, mert az erőmű még termel, de közben már megkezdik az építkezést és az átalakítást, 1974 után pedig az Erőmű Javító és Karbantartó Válla­lat kirendeltségét Lőrinci­be akarják telepíteni. Az ország északi erőműinél és a Lőrinciben tervezett kiren­deltségen szükség lesz a mun­káskézre és a műszaki tudás­ra. Dr. Fazekas László Húsz esztendő az állami gyárban Júniusban; egy nagyobb esőzés után megint beszaladt a víz a gyárba... Segítségül, minden épkézláb embert mozgósítottak a telepen s ment olyan is, akinek nem szóltak, de megérezte a bajt. Mondják, hogy a szomszédos otthonból átszaladt akkor Fazekas Gyula, művezető is, s a legjobb igyekezetét adta a társaiéhoz., Senki sem cső- | dálkozott ezen, mivél régóta megszokták, hogy a szálúra mindig lehet számítani, ha a gyárról van szó. A mai ünnepségre — ép­pen tartalékos katonai szol­gálatából érkezett. Mert az a kis „árvíz” jú­niusban régi írásokat, emlé­keket sodort elő a feledésből, — olyanokat, amelyeket ün­nepelni illik. Ugyanis kere­ken húsz esztendeje vették állami tulajdonba a strand mögé szorult gyáracskát. El­sőként Egerben! Nevek a jutalmazandők lis­táján: Tótpál József, Juhász Ferenc, Bárdos Sándor, Lip­tai Sándor, Mezei Bemátné, Tana Zoltán, Tátrai Pál, Nagy Ferenc. A törzsgárdisr­ták „legöregebbjei” __Utá­Miért panaszkodik a boconádi tsz-elnök ? (Laciik János tudósítónk­tól): Csak embert látni most ke­veset az utcán Boconádon. Az okot rövid velősséggel .hatá­rozza meg a zöldségesstand előtt álló idős bácsi. — Aki a kezét emelni tudja, az a határban van, ké­rem. Ha ilyenkor r.em dol­gozik az emberfia, hát he­gedülni mehet télen ... Fehér Márton, a Béke Tsz elnöke is most érkezett meg az irodához. Ingén foltokat vert az izzadtság. — Nekünk való idő... ! Dolgozhatnak a kombájnok. — Jól fizet... ? — Ügy tizenhat körül holdjáról... Megüti átlag­nak, már csak azért is, mert az itteni lapos részeken sok a víznyomott föld. Négyszáz holdon végzünk belvízrende­zést. — Ha már a víznél tar­tunk ... ! — szakítom félbe Márton bácsit. — Úgy tu­dom, akad bőven haszonra- való is. Nem érheti a tsz-t meglepetés aszályos idő ese­tén. — Gond, kiadás és munka volt, amíg a nyolc sírkutat elkészítettük, de megérte. — Mennyire telik a víz­ből? — 650—700 holdra bőven jut száraz nyárban is. Ennek az előrelátásnak köszönhetik, hogy itt soha­sem szűkölködik élelemben az állatállomány. Ebben az évben 180 holdon vetik a ta­karmánypótló másodvetést, de kétszer megkaszálják a fe­lülvetett lucernát is. No, per­sze ez az eredmény csak lo­csolásra érhető eL — Nagyon kell az állati élelem, mert sertésből pél­dául 840 darab helyett 1300- at akarunk beszállítani, ezenkívül 20 darab hízó bi­kára is szerződtünk. A pénz kell a pótlásra ._ — Ami a zöldségtermelés­nél kiesik. Mert a jó, bősé­ges termés ellenére lesz ki­esés ... — csendül ki a kese­rűség az elnök hangjából. És a beszélgetés minden téren az ő igazát bizonyítja. Ami pedig bosszantóvá teszi a lényeget, hogy éppen ezzel foglalkozott az országgyűlés legutóbbi időszaka is. A lé­nyeg az, hogy a tsz bizonyos fajta zöldségféle szállítására szerződést köt a MÉK-kel. A vállalt mennyiséget föltétle­nül le kell szállítani, mert ellenkező esetben súlyos köt­bérre kötelezhető a tsz. Az ügylet egyik fonák oldala, hogy a MÉK semmiféle árra nem vállalt garanciát. Ez azt jelenti, hogy a tsz lú van szolgáltatva. Végső fokon pe­dig vagy szállít vagy fizet. A MÉK igyekszik lefelé srófol­ni az árakat. A szállítást 48 órával előbb köteles bejelen­teni á tsz. így nagy kínálat esetén alacsony a megszabott ár. Ez a jó! — kiált fel a vá­sárló. Igen ám, de a piac­ra került zöldségféle ára már 350—400 százalékkal maga­sabb az átvételi ártól. És ez á nem jó! Ezért zúgolódnak a tsz-ek, és ezt érzi a vásárló pénztárcája. nuk a fiatalabbak: Fazekas Gyula, Pagonyi József, Szabó László. Valamennyien, jóval az államosítás előtt kerültek a gyárba, amelyről több mint két évtized után így valla­nak: — Kis cég, alig ötven em­berrel dolgozó s évente hoz­závetőlegesen egymillió • fo­rintos értéket termelő üzem volt az Egri Lakatos- Fűrész és Lemezárugyár Kft, megle­hetősen vegyes profillal. Ké­szítettünk mi ott, kérem, tűzhelyeket, kemence- és ké­ményajtókat, lóvakarókat, tehénvakarókat, sütőket, tep­siket, fűrészeket,- zárakat. Csúfolkodva, amolyan „pléh- susztereknek” is neveztek bennünket a munkánk után. — Negyvenkilenc elején negyedmagammal léptem itt szolgálatba, s ha az üzemi bizottság nem áll mögénk, ta­lán már fel sem vesznek bennünket. Mert tetszik tud­ni, akkoriban már érezhetett valamit a tulaj, nemigen tö­rődött a gyárral. Nem költött rá, nem számolt vele. Persze, így közöttünk is teljes volt a bizonytalanság, így aztán muszály volt sürgetni az ál­lamosítást, keresni kellett az új gazdát. Kelemen Istvánék forszírozták is az ügyet, az üb. 'képviseletében ide-oda jártak.—,míg végtére sike­rült. ■ ■ ■ Egy vasutast szemeltek ki a gyár új vezetőjéül, de idő­be tellett, amíg Németh Ti­bor ideiglenes munkásigaz­gató letehette az esküt. Megsárgult iratok között keresgélve beszélgetünk az igazgatóval. — Kinevezésem után be­jöttem a gyárba, közöltem az államosítást Kiss Lászlóné tulajdonossal, aztán neki- kezdtünk a leltározásnak. Csupán érdekességként emlí­tem, hogy a pénztárban ösz- szesen 42 forint 50 fillért ta­láltunk, a ítészáru értéke pe­dig 20 547 forint volt... s a műhelyek csupa transzmisz- sziós meghajtású, elavult gé­pe között a négy kopott prés­gép meg a rossz kis eszterga valósággal sztárnak számí­tott. ■ ■ ■ Aztán a tulaj csendesen kivonult a gyárból — s a „vezérkarból” csak a min­denhez értő, szorgalmas régi cégvezető, Fehérvári János maradt hátra. Hasznavehető, ügyes ember volt az „öreg” — meg aztán tekintettel vol­tak régi szolgálatára is. Hi­szen meg kell azt becsülni, aki .még 1896-bán lépett be először a gyárkapun, s 1941. óta folyamatosan jegyzik a munkaviszonyát... — Tizenkét évvel ezelőtt; tőlünk ment nyugdíjba is — szólnak közbe a szemtanúk -- de azóta sem fordított há­tat nekünk, be-bejár még néha. Eljön ma is. ■ ■ ■ A gyárat pedig — Egri La- katosárugyár N. V. címen — felvették az ípariajstromba. Területét a szomszédos telek­kel növelték s rátestáiták a Stecz-féle öntöde meg Gert- ner István lakatosműhelyé­nek tulajdonjogát is. Falai között új élet, új munka ta­lált otthonba, s megkezdődött a folyamatos fejlesztés. Kor­szerű gépek érkeztek, új üzemrészek épültek, s egyre nőtt a dolgozók száma. — Szükség volt a szakem­berekre, ezért átképzős tanfo­lyamokat, szakmunkásvizs­gákat szerveztünk, még női hegesztőnk is volt — magya­rázza Pagonyi József sze­mélyzeti és oktatási vezető. — Lehetetlen részletesen vissza­idézni a két évtized vala­mennyi érdekes, izgalmas, küzdelmes epizódját s talán nincs is szükség rá, hiszen jelenünk mindennél ékeseb­ben bizonyítja a változáso­kat. — Az idén mán átlagosan hatszáznegyven dolgozót fog­lalkoztatunk a Könnyűipari Gépgyártó Vállalat 10. *z. Egri Gyárában, s ősztől csu­pán az ipari tanulóink szá­ma 150 — mondja Németh Tibor igazgató. — Termelési programunk 84 millió forint, s nemcsak exportálunk, ha­nem évek óta szerelünk is külföldön. A Kistályai úton teljesen új, korszerű gyárai építünk s részben már hasz­nálunk is. Az államosításkor egyetlen műszaki szakembe­rünk sem volt, ma pedig nyolc mérnökkel, harminchat technikussal, sok-sok gya­korlott, rutinos szakmunkás­sal igyekszünk megoldani feladatainkat... Háromszo­ros élüzem vagyunk, legjobb dolgozóink között miniszteri és kormánykitüntetettek is vannak s törzsgárdistáink többsége vezető beosztásban iparkodik tovább. A huszadik évfordulón — van mit ünnepelni. Gyóni Gyula A délutáni nap vaskos su- gárkötegei bevágnak az ab­lakon. Az íróasztalon feltor­nyozott könyveket fénypász­mák fürdetik. Mélységes, nyugalmas csend, amelybe puhán belesimul a diófák és cseresznyefák leveleinek su- sogása. A csend gondolatok­kal rajzó. A Mátra szerel­mes-szenvedélyes kutatója, Zakupszky László, történelmi időket felfejtő tudományos publicisztikáját írja. A vil­lanó fehér lapon egymáshoz hurkolt gyöngybetűk. „A mátraszentimrei huták üsz­kös parazsánál..Muzsiká­ló szép szavak futnak el a toll alatt. „Nézem a patak­mosta üvegcseppeket — a fodrozó, susogó hullámok el­ringatnak és a napfényben csillogó üvegszilánkok vissza­idézik a kétszázéves múltat.” — Harminchat esztendeje, (, 1933-ban jöttem fel a hegyre. ; Azóta itt élek. Nemzedékek- 1 nek lehettem 'tanítója és az i idő zúzmarával porozta be a fejem. Voltam jegyző, sze- . gények ingyenes ügyintézője, s papi tisztséget is betöltő prédiáktor. Párokat adtam össze, eskettem és temettem, az életbe indítottam sokakat és búcsúztattam, ha sírba szálltak. És megszállottként gyűjtöttem, kutattam, min­den apró adatot rögzítve. öregek halványuló emlé­keiben kereste a forrást. Embereket faggatott. Levél­tárak, múzeumok, könyvtá­rak fóliánsait vallatta végig, „historius domus”-okat, házi krónikák feljegyzéseit, s a települést is birtokló Almás- syak végrendeleteit, hogy biztos nyomra akadjon a tör­ténelmi múltban kanyargó ösvényeken. Az őshuták kihunyt parazsánál Adatokat gyűjtött Mátra- szentimre helytörténetéhez, néprajzához. S több évtize­des kutatásai végén most már rendezgeti a tízezrekre szaporodott papírnyelveket, fecniket, cédulákat, hogy írni kezdhesse a község kialakulá­sának és fejlődésének feje­zeteit. A feljegyzések között régi-régi nevek: Felsőhuta, Almásihuta, Belsőhuta (a mai Mátraszentistván); Fis­kálishuta, Fiskalitáshuta, Legfelsőhuta (Mátraszent- iászló); s végül a szent-triász legifjabb ja, ötházhuta, a szlovák Alkár (Mátraszent- imre), amely a XVIII. század közepén, az akkori Felsőhu­tából kirajzott öt család után kapta a nevét. Hogy a hegyi települések lakosságá­nak eredetét felderítse — dr. Pável Ondrusz pozsonyi és dr. Dármár Rychnová prágai egyetemi , tanárok szakmai irányítása mellett — nyelvé­szeti nyomozásokat is vég­zett. A ma is fellelhető mát­rai nyelvemlékeket az össze­hasonlító nyelvtudomány mikroszkópja alatt vizsgál­ták. A település ősrégi voltát nemcsak a nevek, nyelvemlé­kek bizonyítják. Előkerültek a föld alól, Hutahely völgyé­ben, beszédes tárgyi bizonyí­tókok is — üvegfúvó huták maradványai. „Itt még lehe­tett üvegcserepeket, gyártási törmeléket, egy-egy szalaj- kázó üstöt is találni.” Erdőkkel takaródzó tájak, fák közé vesző hegyi ösvé­nyek, hajdanvolt «árálc aéi ma »övei a magas hegygerin­ceken, virágos rétek, havasi jellegű kaszálók, amelyeket még a régi hutások jártak. A hutások hajdani útját járta Zakupszky László is. — 1934-ben mentem elő­ször a Hutahely rétjére. Úgy emlékszem, mintha ma ten­ném. Völgyek vezetik oda az embert, ahol tündéri völgy­katlanban három patak ösz- szetalálkozik. Kíváncsian ka- pirgáltam a patakmederben és a partmenti üledékben. Üvegcserepek bukkantak elő. Távolabbról egy csámpás pásztor figyelte sandán, mi­ben mesterkedek. Közelebb kacsázott hozzám, és kíván­csian tudakolta, mit keresek. Mutattam az üvegcserepeket. „Hátha megkaparná azokat a dombokat”. mutatott egy irányba. Én megkapartam azokat a dombokat. És üveg- cseppek kerültek elő ... Kerek harminc esztendő telt el, amíg szakértő régé­szek jöttek és megvallatták .a dombokat, ö a harminc esz­tendő alatt sem pihent. Le­járt Párádra, s helytörténeti kutatásai mellett az üvegmí- vesség ősi kultúrájának em­lékeit is felszedegette. — A mai üveggyártás elő­deinek van itt nyoma. Ha­muzsírból, mészkőből és kvarcból készítették az üve­get. A hamuzsírt külön cso­portok égették az erdőn. S a huták úgy vándoroltak, ahogy az erdő fogyott körü­löttük. Az erdő II. Rákóczi Ferenc birtoka volt. s tulaj­dona az-jerdei hutaüzeno-is-.^; A régészásó napfényre hozta az üvegfúvó huták ma­radványait. Ahol a szerszám földbe túrt, kövek hevernek szabályos alakzatban. Az ol­vasztó- és hűtőkemencék fundamentumai. Ezek törté­neteit írja. A kövek tanítását írja, amelyeket régészásó takart ki rejtekéből. Mit tanítanak a kövek? — Tanítják, hogy ez a nép mennyire tehetséges. Primi­tív, kezdetleges eszközökkel, ám magas szintű, mondhatni, mérnöki szakértelemmel gyártottak üveget. Nagysze­rű és roppant gyönyörűséges tény, miként tudták azok az egyszerű emberek az őserdők faóriásait, a mészkövet és a kvarcot aranyat érő üveggé átváltoztatni... Történelmi tényeket eleve­nít szavaival — de vissza­idézett jelenetekben színesen. Láttatja a hamuégetők füst- szagú, poros, szürke csoport­ját. Ók egész évben dolgoz­tak. s igazán csak a télnek örültek, az volt számukra az igazi idény, mert nem kellett tartaniuk a hirtelen esőktől. A kidőlt, odvas és száraz fá­kat hamvasztották, kidőlt, kivénült faóriásokat, ame­lyek különben haszon nél­kül rothadtak volna el. A lábon meggyújtott, odvas törzsek napokon át égtek senyvedezve; száraz időben felgyújtással fenyegették az erdőt, ha meg eső permete; zett, a hamu mind elázott. S aztán látom később a hamu­égető gödröket, a kővel kira­kott vermeket. S távolról hallani a szamár- meg ösz­vérvontatta szekerek zörgé­sét. A huta szekerei jönnek az erdei úton, hamuért. Mert a hamu igazi kincs. Hamuzsír nélkül finom üveget gyártani nem lehet.., Múzeumra tellö anyagot összegyűjtött életében Za­kupszky László. A ma is ta­nító igazgató úr helytörténe­ti múzeumában, az iskola­folyosó vitrinéiben, a sok-sok tárgy között legkedvesebb egy üvegfúvóira, az üveg le­cseppenő gömbjével. Ha puszta ' anyagnak vesszük, ugyan mit ér? A „pipát” a sasvári üveggyárból kapta. De az üvegcsepp.A csöpp­nyi üveg kétszáz éve hullott a föld porába, szudéta és magyar üvegmíves mesterek „pipájáról”. Ezért kell őrizni és megtartani az üvegcsep- pet! Őrizni és megtartani, mint megőrizte és -tartotta a föld is. ... Nézem a patakmosta üvegcseppet. A hegyi patakok fodrozó, susogó hullámai el­ringatnak és a napfényben csillogó üvegszilánkok vissza­idézik a kétszázéves múltat.. S a magas hegygerinc mö­gött leáldozó nap sugarai, mint ősi huták parazsai, pi­rosra festik a boltozatos eget. Pataky Diuső 1969. július 19., szombat Megmentik a Mátravidéki Hőerőművet Az országnak áram, 1200 embernek munka kell

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents