Népújság, 1969. június (20. évfolyam, 124-148. szám)
1969-06-11 / 132. szám
A gqiermblövő bajnokon „csúsztak" el Siker a javából \ □ Egy brigád bravúrja Féltékenység Mint olvasóinknak már beszámoltunk róla: a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásának 50. évfordulója tiszteletére az ÉDOSZ elnöksége országos versenyre hívta az élelmiszeripar szocialista brigádjait. A versenybe nem kevesebb, mint 708 brigádban 12 ezer szakmabeli dolgozó kapcsolódott be, és a nagy seregszemlén az Egri Dohánygyár Dávid Árpád ’által vezetett kétszeres szocialista Irinyi János brigádja a második helyen végzett. A második helyezés, 708 brigádból másodiknak lenni, önmagáért beszél, jogos, s érthető tehát a dohánygyár vezetői, a brigádtagok és Dávid Árpád brigádvezető öröme... — Valóban örülünk. Nagyon komoly, sokszínű, ösz- szetett verseny volt. A szakmai ismereteken kívül az általános műveltségből, a politikai, gazdasági, a kulturális ismeretekből is számot kellett adnunk. Minden túlzás nélkül mondhatom: nem éppen könnyű úton jutottunk el a gyári vetélkedőtől az országos verseny második helyezéséig. — A verseny itthon, a gyárban kezdődött? — Igen. A mi brigádunk győzött, s jutott tovább a Debrecenben tartott iparági versenyre. Ott is az első helyen végeztünk, és az„ első helyünket megőriztük az országos elődöntőn is. — Mielőtt felidéznénk a nagy „derbyt”, a döntő izgalmait, mutassa be a brigádot. — Brigádunk 1966-ban alakult, kétszer nyertük el a szocialista brigádcímet. Tizenkét tagból áll, van közöttünk mérnök, marós, szerszámkészítő, lakatos, technikus, grafikus, én civil beosztásom pedig beruházási előadó. A beosztásunkkal járó munkán kívül brigádunk egyik fő profilja az újítások készítése. 1968-ban húsz újítása volt a brigádnak, ebből 14-et meg is valósítottak. (Az egyik legértékesebb újítás, — importalkatrészek helyett hazai gyártás, — éppen a brigádvezető nevéhez fűződik.) Üjításaink gazdasági értéke az elmúlt évben egymillió forint volt. A saját újításainkon kívül segítjük, patronáljuk a gyár több újítóit is. — Térjünk vissza a döntőre. Hogyan sikerült a második helyezés? — A döntőre Budapesten, az ÉDOSZ székházban került sor. A kérdések mintegy öt százaléka szakmabeli, a másik öt politikai jellegű volt, a többi pedig az általános műveltség köré csoportosult. Többek között volt egy „Ki mit tud többet négy perc alatt” című játék. Képzőművészettel, irodalommal, zenével, építészettel kapcsolatos kérdésekre kellett gyors választ adni. Én 14 kérdésre válaszoltam. Aztán verséket olvastak fel, és ki kellett találni a vers címét, íróiját. Sok kérdés foglalkozott a különböző művészeti: irodalmi, képzőművészeti irányzatokkal. Nagyon sokáig úgy nézett ki, hogy mi nyerjük a versenyt, de aztán egy kellemetlen kérdésre nem tudtunk választ adni és így egy hellyel lejjebb csúsztunk. — Mielőtt az említett, s mint utólag kiderült „vészes kérdést” elmondaná: a legtöbb irodalmi, művészeti kérdésre ön adott választ a brigádból. Műszaki képzettsége s beosztása mellett honnan ez • a széles irodalmi, művészeti érdeklődés, s tudás? — Nagyon szeretem a művészetet. Fiatal koromban magam is próbálkoztam az írással, mint külsős, a Népújságnak is sokáig dolgoztam. — Ezek után „kapcsoljuk” ismét a versenyt: mi is volt az a kérdés? — A vetélkedő brigádok egymásnak adtak kérdéseket. Mi a későbbi győztes Hatvani Cukorgyár Mező Imre brigádjával (ezt a brigádot is bemutatjuk majd olvasóinknak) kerültünk össze. Kérdésük a következő volt: „Ki volt az a magyar versenyző, és milyen sportágban szerepelt, aki az 1933-as Európa-bajnokságon abszolút bajnokságot nyert? Nem tudtuk. Mint később kiderült: egy galamblövő bajnokról vol szó. Mi tagadás, szerettünk volna elsők lenni, de hát a galamblövő bajnokon „elcsúsztunk”. Majd legközelebb, A 10 ezer forinttal járó A galamblövő bajnokon csúsztak el. (Foto: Pilisyj második helyezés is iparágunk, gyárunk vezetőinek elismerő gratulációi kárpótoltak bennünket az elveszett első díjért, és elvégre egy országos versenyben második helyen végezni is győzelmet ér. A verseny befejeződött és már a mindennapi munkában próbálunk ugyanúgy helytállni, mint a jubileumi versenyben tettük... (Tudósítónktól.) A megyei ünnepségek záróakkordjaként — a pesti dolgozókkal egy időben tartották az építők napját Selypen. A helyi cementgyár dolgozói kul túrotthonuk ban találkoztak, ahol Haraszti Károly főkönyvelő méltatta a szakszervezeti esemény jelentőségét. Ezt követően sor kerül a cementgyáriak legjobbjainak megjutalma- zására, kitüntetésére. Szűcs András művezető Az építőipar kiváló dolgozója, Fucka Pál lakatos és Tóth András osztályvezető NEM A SZERELMI féltékenységről akarunk szólni. Ámbár, így tavasz táján, erről is lehetne mondani egy és mást. Amiről beszélünk, az nem függ az évszaktól, viszont hatásában egyértelműen káros jelenség. Szakmai féltékenységnek, pozícióféltésnek egyaránt nevezhetjük. Köny- nyedén legyinthetnénk rá, s egyetlen tollvonással kipipálhatnánk a gondok közül, ha csupán az emberi gyarlóság, a kicsinyes önzés ártatlan jelensége lenne. Sajnos, több ennék Politikai — ha tovább gombolyítjuk a fona- nalat —, gazdasági probléma is. Nemrég egy értekezleten hirtelen vita robbant ki körülöttem. Jobbára agrárszakemberek váltottak itt kemény szavakat, s többen kijelentették. hogy az a gazdasági vezető, aki vonakodva alkalmaz újabb szakembereket — saját presztízsének védelmére, de a társadalom sérelmére — bűnt követ el! Az ilyen vezető nem örül a nagyabb tudással érkező munkatársnak, hanem remegés fogja el: jaj, nehogy a fejemre nőjön! De hát nem olyan könnyű ám a növekedés. Régi és bevált receptek állnak a féltékeny vezető rendelkezésére. A legkézenfekvőbb: elkedvetleníteni az új munkatársat, hátha odébbáll. Ez elérhető kellemetlen beosztással, jól irányzott lekicsinyléssel, sértéssel. Legjobb azonban mindjárt az pedig Szocialista munkáért- kitüntetést kapott, másokat Kiváló dolgozó címmel, 20 éves szolgálatért járó arany törzsgárdajelvénnyei, illetve különböző összegű pénzjutalmakkal tiszteltek meg. A jó munka, példamutató igyekezet honorálása után az ünneplők közös uzsonnán vettek részt, kispályás labdarúgó-csapatok „sörmeccsén” szórakoztak, majd a meglehetősem kellemetlen, korántsem nyárias idő ellenére is, kitűnő hangulatban, vidám táncmulatsággal fejezték be a napot elején kitapintani az „ellenfél” gyenge pontját, ha nincs, akkor ki kell találni, s ennek feltüntetésével kell mindjárt leltárba venni. S állandóan emlegetni a meglevő, vagy kitalált fekete pontot. Ezzel együtt már elismerhetjük tehetségét. szorgalmát, jóindulatát, hiszen biztosítékként mindig odatesszük; hogy: csakhát..’. Ezt a csakhát-ot aztán őrizni kell, mint a kincset. A FÉLTÉKENYSÉGRŐL vitázva úgy tűnik, nemzedéki vitát is folytatunk. Ez a dolog természetéből adódik: az új szakemberek általában fiatalok. Friss elméleti tudással, ifjúi lendüettel vágnak neki az életnek, amelyre készültek. Tény viszont, hogy híján vannak gyakorlati ismereteknek. Jó, ha ezt számításba vesszük, de helytelen, ha ezt választjuk „fekete pontnak”, kizáró tényezőnek, „csakhát”-nak. Mert a gyakorlati ismeretekből nem szokás bizonyítványt kiállítani, szemesztereket kijelölni. Meddig köteles hát cipelni a fiatal szakember ezt a „csakhát”-ot? Egy év, öt év, tizenöt év? Könnyű lenne klasszikus példákat idézni az irodalomból, művészetből, tudománytörténetből. Zseni persze nem születik minden órában. Vezetésre, felelős, „felnőtt” beosztásba való fiatal azonban bizonyára több akadna, mint amennyi jelenleg a képességeinek megfelelő helyen van. A közvélemény értesült már arról a felmérésről, amelynek adatai szerint a tsz-ek többségében például egyáltalán nincs harminc éven aluli vezetőségi tag. De ismerjük a fiatal műszaki értelmiségiek panaszait is: várjunk, várjunk. fiatalok vagyunk! A félreértés elkerülése végett: senki nem kívánhatja, hogy mindenütt fiatalokat A napokban egy középkorú parasztemberrel beszélgettünk. Termelőszövetkezeti gazdával. Arról folyt a vita, hogy azért csak jobb annak, aki ipari munkás, mint annak, aki szövetkezetben dolkell főmérnöki, igazgatói, vagy tsz-elnöki székbe ültetni, s azokat, akik eddig ott ültek, a „kispadra” tanácsolni. A tapasztalat éppen azt igazolja, hogy a jó elméleti felkészültségű, nagy gyakorlattal rendelkező szakemberek, a derékhad katonái azok. akiken a legtöbb múlik. Amig győzik kedvvel és energiával, posztjukon a helyük. De igenis figyelni kell a fiatalokra, akik kellő tudással, hasznos igyekezettel, illedelmesen kopogtatnak a nagyobb lehetőségek kapuján. Nem szabad megengedni, hogy kinevezésük, megválasztásuk egyetlen akadálya születésük dátuma legyen, ha egyébként a felelős, „felnőtt” munkára alkalmasak. Könnyű a felelőtlen, szemtelen, cinikus ifjúságról elmarasztaló véleményt fogalmazni. Akadnak sajnos olyanok, akik példát is szolgáltatnak ehhez. r TUDOM, EGYSZERŰ LENNE ellenérveket sorakoztatni. Az idősebb, tapasztaltabb, higgadtabb ember biztonságosabban vezethet, irányíthat. Átmeneti években semmi szükség arra, hogy néhány szeleburdi gyereket beengedjünk a „nagy pályára”, hogy ott zavarjanak bennünket a mozgásban. Node — folytatva a hasonlatot —, valahol meg kell tanulnia „játszani” a gyereknek is. Mint ahogy úszni is könnyebb vízben tanulni, mint a tornateremben, vagy a medence partján. Erről van hát szó. Az arra érdemeseket támogatni, bátorítani, türelmesen „edzeni” kell. A féltékenység itt igen rossz tanácsadó. Aki leendő vezetőt nevel, az nem ellenfelet nevel, hanem — utódot. Márpedig egészséges erkölcsi érzékkel rendelkező ember aligha lehet gyerekeire féltékeny. (A. J.) gozik. A szövetkezeti gazda azzal érvelt, hogy kényelmesebb a modern csarnokokban dolgozni, mint kint a tűző napon, vagy éppen a hideg őszi esőben. Sorolta az. ipari munka előnyeit, de valahogy éreztem, hogy valami más bántja, mint amiket felsorol. — koós Ünnep a selypi építőknél A törvényekről Az ember és a Szóltunk a vallások és a babonák közös eredetéről. Az ember meg akarta ismerni a természetet, hogy leigázhassa, és ebben a törekvésében szükségszerűen téves utakra is került. Ma már birtokában vagyunk azoknak az eszközöknek, amelyekkel igaz tudást szerezhetünk a természetről, a babonák mégis tovább élnek. Milyen rejtett és nyílt formákban — erről beszélünk a következőkben. II. Mindenki babonás? Ha péntek 13-ra esik, ha tizenhármán ülünk az asztalnál, egymásra mosolygunk. Nem hiszünk benne, nevetségesnél tartjuk, hogy ez veszedelmes lehet, de azért mégis... A négy levelű lóherét eltesszük, nem szeretjük, ha fekete macsika fut át előttünk áz úton, viszont kéményseprővel találkozni, különösen pénteken, legalábbis nem árthat... Ha ennyiben marattunk, nincs is semmi baj. A baj ott kezdődik, ha mindezt — őseinkhez hasonlóan — félelmek, szorongások vagy sorsdöntő elhatározások forrásának tekintjük. Ha hiszünk abban, hogy például bal lábbal felkelni, a tükröt összetörni, vagy a küszöbön megbotlani: baljós jel. Mert megtörténhetik, hogy a vakhit idéz fel szerencsétlenséget. Erre tanít a modern lélektan a jóslatokkal kapcsolatban is; ha valakinek például azt jövendölik, hogy erőszakos halál vár reá, és valóban így történik, akkor ez nem „a sors könyvében állt”, hanem maga az illető kereste a veszélyt. Régen ugyanis f^yan erős "volt a jóslatokba vetett hit, hogy sokan — tudatukon ikívül — a beteljesülés irányába terelték az eseményeket. Az amulett, a fétis, a talizmán hajdan szerencsét hozó vagy bajt elhárító tárgyak voltak. Furcsa alakú kövek, gyökerek, kagylók, később faragott figurák töltötték be ezt a szerepet. Leszármazottaik a különféle kabala-mütyürkék. amelyeket sokan maguknál hordanak, vagy a gépkocsi ablakára függesztenek. Ezekre is azt mondják: nem ártalmasak, de végzetes jelentőséget modem ember nem tulajdoníthat nekik. A 7-es és a 9-es számot és szorzataikat ősidők óta szerencsésnek tartják, a 13-ast szerencsétlennek. A hiedelem tarthatatlanságát azok a lottózók bizonyíthatják, akik hétről hétre ezeket játsszák meg és kombinálják — és esetleg éveken át két találatuk sincs. A számbabonák onnan erednek, hogy a dolgok mennyiségi viszonyai kezdettől fogva lenyűgözték az embert, természetfölötti erők működését látta bennük, -Ha babona a misztikus, téves magyarázatól eltekintünk, a számvi- szoriyok megfigyelése olyan hasznos tudományok kiindulópontja volt, mint amilyen a csillagászat vagy a geometria. Ismeretes, hogy a sportollak között sok a babonás versenyző. A győzni akarás felfokozott idegállapotával magyarázható, hogy a döntő összecsapásra kabala-tárgyakat visznek magukkal, és hisznek is bennük, noha a versenyre a legmodernebb tudományos módszerekkel, a testi és lélektani működések korszerű ismeretében készültek fel. Ez a kettősség többnyire nem vezet jóra. Kiterjedt vizsgálatok igazolják, hogy a sportolók babonás hiedelme nem ártalmatlan. Mert ha egyszer véletlenül beválik a kabala, ettől kezdve görcsösen ragaszkodnak hozzá, s ez csökkenti a teljesítményt. Többé nem a maguk erejében, felkészültségében bíznak, hanem rajtuk kívül álló, mágikus hatásokban. Egyáltalán nem ártalmatlan a „halottlátók”, a „szellemidézők” és „boszorkány- hívők” babonája. A Borsod megyei Putnok nagyközségben 1961-ben lepleztek le egy „halottlátó” asszonyt, akit néhány év alatt több ezer ember keresett fel. A fiatal nő már gyerekkorában sokat foglalkozott a szentek életével, különösen azokkal, alak látomásaikról voltak híresek. A környék babonás öregasz- szonyai, olvassuk az egykori tudósításban, segítették Jolán asszony „látnoki” képességé- átok .kifejlődését, Ea abban. állt, hogy a gyászalő családtagoknak hírt adott az elhunytak túlvilági életéről, sorsáról. Zavaros, semmitmondó szavaiért pénzt fogadott el, emiatt meggyűlt a baja a hatóságokkal. Ilyenkor mindig rohamai támadtak. Végül kezelésre szorult és megállapították a diagnózist: hisztériás pszichopata (idegbeteg!). Márkázom 1967-ben keltett feltűnést egy „szellemidéző’’ asszony. Szintén a „túlvilággal” keresett kapcsolatot, de mivel „közbenjáráséért” nem kért pénzt, nem indítottak ellene eljárást A legfrissebb ilyen ügy, az ásotthalmi „boszorkányper”, még mind- annyiunk emlékezetében él. Csak néhány esetet említettünk, és hozzátehetjük: a babona különféle formái másutt is megtalálhatók napjainkban. „A középkori boszorkányság feléledt, rohamosan elterjedt és megszokottá vált Angliában” — írta 1965-ben a Daily Mirror című lap. A Vorwartsből pedig nemrégen arról értesültünk, hogy Nyugat-Németországiban mintegy százezer nőt tart környezete „boszorkánynak”, tízezernél több „varázsló” működik az NSZK-ban, minden negyedik ember hisz a csillagjóslásban, és „minden tizedik életében komoly szerepet játszik a jövendőmondás valamelyik formája”. A látnokság és boszorkányhit a vallásos képzeletvilág része. De „virágkorukat” élik, a tudományosság látszatával fellépő babonák. A legrégibb és talán legelterjedtebb az asztrológia, a csillagjóslás. Az asztrológia képtelenségét két tudományos tény bizonyítja. 1.) A horoszkóp-ma is hét égitest állására alapozza a jóslást, mint az asszírok és a babiloniak idejében. holott azóta még két bolygót fedeztek fel. (Mellékesen: ez az áltudomány csáSUaginak nevezi a bolygókat és a Holdat is, pedig naprendszerünk egyetlen csillaga a Nap és ennék a saját fényű égitestnek a hatása mellett még csupán a Holdé befolyásolja a földi, folyamatokat, mint az időjárást, az ár-apály jelenségét, vagy az élőlények idegműködését.) 2.) Az ember „sorsára” semmi jelentőséggel sem bír a születés órája; a fogamzást követő percekben dől el a testmagasság, a haj és a szem színe, vagy a hajlam bizonyos betegségek iránt, s ezek a tulajdonságok sem „sorsdöntőek” az ember életéhez és a későbbi környezeti hatásokhoz viszonyítva. Az asztrológia: üzlet a hiszékenységgel. Éppen úgy, ahogy Nyugaton üzlet a félelemmel a „sugárzást elhárító” készülékek tömege. Az emberek félnek a radioaktív sugárzástól, félnek az atomháborútól. Lelkiismeretlen szélhámosok pedig mutatós dobozokat árusítanak, belül drótok, elektromos alkatrészek zűrzavara látható, és azt állítják, hogy a szerkezet megvéd minden ártalomtól. Akik ezeket készítik és forgalomba hozzák, nem hisznek a „gépesített csodákban”, viszont sok pénzt keresnek vele. _ . _ {Folytatjuk:) vryenes rswán j •Nagy nehezen aztán mégis rátért a lényegre. — Tudja, az fáj nekünk} parasztembereknek — mondta megfontoltan —, hogy még mindig, túl nagy a különbség a munkás és a me."Zőgazdaságban dolgozó között. Nem is akkor, amikor az ember még bírja magát, 'hiszen addig a szövetkezetiek is elég jól keresnek, hanem azután. Amikor nyugdíjba megy az ember. A munkások akkor is megkapják a jó pénzt, a parasztember meg tengődhet néhány száz forintból. Meglepődve hallgattam szavait s az új termelőszövetkezeti törvényre hivatkozz "tam. — Törvény ide, törvény oda — mondta —, a lénye* gén. mit sem változtat. Hiába érveltem, hiába vitáztam vele — nem ismerte a törvényt, s nem is hitt a szavaknak. Egészen addig, míg papírt, ceruzát nem vettünk elő, s nagyjából kiszámoltuk, hogyha most menne nyugdíjba, akkor mennyi pénzt kapna. Meglepődött, de azért amikor elváltunk, akikor is látszott az arcán, hogy hiszi is, nem is a hallottakat, Maga a történet nem különösebben érdekes, de a tanulsága annál inkább. A parasztemberek megszokták annak idején — az idősebbek —, hogy a törvénytől félni kell, a törvény csak azt tartalmazza, hogy mit nem lehet, mit nem szabad. Sok apa a fiának is átadta tapasztalatait. (kapási)
