Népújság, 1969. június (20. évfolyam, 124-148. szám)
1969-06-29 / 148. szám
r Mesterrajzok Lipcséből Kiállítás a Szépművészeti Múzeumban T * 1 Százhuszonegy éve alapították a Lipcsei Képzőművé- j szeti Múzeumot és a város I határain kívül ez az első ki* i állítás, amely most a budapesti Szépművészeti Múze- ! umban nyílt meg. A vásárváros múzeuma öt évszázad grafikusainak mintegy negyvenezer rajzát foglalja falai , közé. Száznegyvenhárom remeket válogatott első „külföldi vendégszereplésére” a lipcsei közgyűjtemény, és a budapesti kiállítás félezer év német. olasz, francia és németalföldi grafikáját reprezentálja kitűnően. Hiszen olyan ritkaságokkal kezdődik a bemutató, mint a Házikönyv Mesterének Szerelmespár sólyommal című alkotása. A név szerint ismeretlen, 1500 körül tevékenykedő német művészt legismertebb alkotása, az úgynevezett „Hausbuch” alapján tartja számon a művészettörténet, és ez az ezüstvesszővel rajzolt finom, lírai alkotás kevés fennmaradt műve között a legszebbek közé tartozik. Martin Sehongaumak, a nagy Dürer elődjének és példaképének tollrajzát látjuk mellette, majd a német reneszánsz olyan, Dürerhez méltó hatalmas alakjai következnek, mint az ifjabb Hans Holbein és az idősebb Lucas Cranach. Semminek, a kor hatalmas szobrász-grafikus-építé- szének, a római Szent Péter templom és a párizsi Louvre mesterének életművéből százharminc grafikai lapot őriznek Lipcsében, s a hozzánk érkezett öt mű között megtaláljuk egy átszellemülvén mozgalmas Térdelő angyal festőién finom, fekete krétarajzát. Nápolyban dolgozott a nápolyi születésű Bernini kortársa, Salvator Rosa, akinek ugyancsak kétszáz rajzát őrzik Lipcsében, s a kétszázból hatot küldtek Budapestre, köztük a köny- nyedén mozgalmas, bravúros Lovascsatát. S még egy világhírű mestert említsünk Itália ege alól: Piranesit, akinek most bemutatott Építészeti vázlata egy a római mester megszámlálhatatlan híres épületgrafikájából. A holland-németalföldi művészek bőséges anyagánál is meg kell elégedni Ruisdael, Ostade. Avercamp, Bloe- maert nevének említésév»l. Az óriás Rembrand tollal és ecsettel készített rajzára — ". • If É If. . *.. .a,». -sav «|.i — Házikönyv Mestere: Szerelmespár sólyommal. egy Háttal álló nőt ábrázoló tömör és jellemző erővel teli lapjára — sem jut hely néhány szónál több az ismertetésben, ha nem akarjuk említés nélkül hagyni a lipcsei múzeum talán leggazdagabb részgyűjteményét, a múlt századi és modem német grafikusok munkáit őrző részleget A modem német művészet alkotásait a müvek születésével egyidőben kezdte gyűjteni a lipcsei múzeum, és ez a hagyomány ma, az NDK művészeinek gyűjtésében is tovább él. A század elejéről Käthe Kollwitznak, a forradalmár mflvészasszonynak döbbenetes rajzait láthatjuk, s mellette a kitűnő, modern szobrász egyik szénrajz-váz- latát. A múzeum hajdan gazdagabb volt ilyen remekművekben, ám a hitleri kultúrpolitika 1937-ben több száz remeket, modem és baloldali művészeik alkotásait tépte ki a gyűjteményből. A megmaradtak közül most annál nagyobb örömmel fogadjuk Budapesten az egyetemes művészetnek olyan képviselőit, mint a lenyűgöző víz- festményekkel szereplő mester, Emil Nolde, az egykor üldözött, most NDK-ban élő expresszionista Schmidt- Rottloff és a társadalomkritikával teli Otto Dix művészetét. Az NDK-belj kortárs művészet skálája Hans Theo Richtertől Lea Grundigig, Otto Nageltől Max Schwimme- rig terjed, s gyűjteményük erősíti azt a véleményt, hogy nagyszerű kiállítás tárul a látogató elé. Zs. A. LELKES MIKLÓS: Falusi utca kint az udvaron fehér tyúk virágzik a csend-apóka megtömött pipáján a gondolat-füst emelkedni kezd az állatok szemében türelem van míg mozdulnak a megfontolt világban jószagú fenyő-életekre látunk múltban az erdő hóban a határ a tisztaarcú házakat szerettem akácleányok fénylő nevetését a számontartó napokat, az évek megfoghatatlan lovakat vezettek és gördültek a hordó-címerek ' időkerék forgó időkeréken ültünk forogtunk árnyak elsiettek légényes szélben süppedt szénakazlak amerre nézek már az este jár a gyúlladtszeímű traktor kint a földön megnyugodtak az alkonyi zenészek a szivafák a csillagokra látnak hideg határkő ez az évszak itt és nagy felejtő lovakat vezetnek a főutcán a csizmák toporognak míg egyet fordul az időkerék a tavasz elé futnak nyurga macskák legénye« szélben süppedt szénakazlak a csend-apóka megtömött pipáján a gondolat-füst felemelkedik SASS ERVIN: Magány nem tudok mozdulni szeretlek menekülnék nincs hová az utakon a sár lehúz szeretlek ez már valóban hihetetlen és mérhetetlen tudom szeretlek nem törődöm semmivel szeretlek szeretlek hol vagy most mi van veled .................— m erre jársz miről beszélsz a boldogtalanságról vagy az ablak hideg szemeit nézed szeretlek ez már egészen hihetetlen semmivé hatványozódik bennem az öröm szeretlek jaj csak ennyi DOBOS HAJNAL: » Értelmes fájdalommal Értelmes fájdalommal — mint a világrahozás kínja fájsz idebenn. Görcsökbe rándul az agy, kilökni kíván szüntelen De nincs itt még az óra! Majd megszüllek egyszer, kiszakadsz belőlem megcsomósodott bánatom. Ügy karomban hordalak akkor, fölédhajolva félem szívverésed testté-vált szerelem. KÁRPÁTI KAMIL: Mikor a muzsika... Mibor a muzsika este odazárt magához s a gépszobában a nehézszagú gépek köldöklámpája sugárzott csupán, hazavittek a hegedűk, s a kürtök kutyamancsa megkaparta ajtód. Két ülószerszám felébresztett, felültél a sötétben, azt bitted, váratlan megérkeztem, — Csak nincs valami baj? — megtapogattál. Mint két tétel közt a várakozás, olyan volt, amíg elaludtál kitakart vállal, félmosollyal. Oyan voltál, mint egy könyökben elhajolt üvegház az éjbe mosódott kertben: derengő belső fénybe vont a meleg álom. ANTALFY ISTVÁN: Nem értem At egek kamatoznak, hajót ringat a tenger, virágok harangoznak, és embert öl az ember. Az erdő sűrűjében, az utca sűrűjében, emberek sűrűjében... ~£n nem értem, nem értem... Thiery Árpáit: Az ég kékje Guzi Káinról visszafojtott lélegzettel megállt az ajtó előtt, s ez az idő elég volt, hogy Ismét elfogja a kétkedés: jobb lett volna, ha egy utcai telefonkönyvből kinéz magának egy érdekesebb gyárat, de hirtelen maga előtt látta a fűtőt, akinél ágyrajáró volt, hallotta ásító, reggeli hangját, amint épp azt mondja: — Ha nem bírod a nyers bőr szagát, akkor menj a köinigyárba dolgozni... Guzi Kálmán végigpdilantott a fényes, fehér irodai folyosón, s azt gondolta beletörődve: „Ha egyszer ide adtam be a levelemet, most már nem hátrálhatok meg." A titkárnő a félszeméről fölismerte Guzi Kálmánt. — Hivatta az igazgató elvtárs? — kérdezte. — Nem, nem hivatott, csak én úgy gondoltam... — mondta a fiatalember kissé megzavarodva, s rögtön el is akadt, mintha nem találta volna a következő szavakat. Elvörösödve állt az ajtó közelében, és az is mélyen zavarta, hogy az esőben átázott ruhája a melegben kezdett furcsa szagot árasztani. A nő felállt, megkerülte az asztalt. Terhes volt, a lábait nehézkesen szétrakta. Látszott, hogy közel van a szüléshez. Ahogy ment, ruháján a nagy virágminták hasonló nehézkességgel mozogtak ide-oda. Guzi Kálmán a zöld ajtót nézte, amely mögött a titkárnő eltűnt, és e percben világosan látta maga előtt a levelét, sokkal világosabban, mint amikor megírta: „Kilenc intézetben voltam állami gondozott, tizenegyszer szöktem meg..Azt gondolta. „Mennyivel egyszerűbb volna, ha most megtapinthatnám a zsebemben azt a leA titkárnő valósággal kibújt az ajtón, mintha a vastag szivart üstöt nem akarta volna kiengedni az igazgató irodájából. — Az igazgató elvtárs üzeni, hogy várjon egy kicsit — mondta. — Van ott egy képeslap is az asztalon. Nézegesse addigi Guzi Kálmán röviden bólintott, és letelepedett a kényelmetlenül alacsony asztal mellé. A fiú külseje különösen így, megózva egy csöpp bizalmat sem árasztott. Hiányzó szemét gyerekkori játékban vesztette el. Ép szeme híg kékséggel szinte átfúródott a tárgyakon. Laposra fésült vörös haja vizesen tapadt a fejére. Hegyes, vékony orra hosszan leszúrt a szája fölé, A nyakára gyűrött piros sál csavarodott. Az izgatottságtól állandóan nyirkos volt a tenyere, amelyek időnként a nadrágjába törölt. Rövid tétovázás után kezébe vette az egyik képeslapot. A címoldalon egy atléta fekete teste feszült, a feje fölött az ég kékjéből látszott egy darab. Guzi Kálmán eltűnődve nézte a sprintért: Biztos egy világhíresség, tűnődött magában, de inkább valami furcsa, rokonszerű számkivetettséget érzett a salak fölött úszó alakban... Homályosan emlékezett az anyjára. Szalmaszínű haja hosszú volt, és két oldalt az arcára omlott. A toborzóirodában elszegődött egy távoli gyárópitkezéshez. Egy darabig magával vitte, végül egy vasutasra bízta, és így történt, hogy Guzi Kálmánt a tanács hamarosan elhagyottnak nyilvánította. Az első napokban nagyszerűen érezte magát az intézetben, ruhákat, ingeket, bőrtáskát, tankönyvet, radírt, füaetcsomagot kapott. Később megtanulta, hogyan kell észrevétlenül elbújni az Idősebbek elöl, mert neki kellett összehajtogatnia a ruhájukat, és ha rákiáltottak: Lábhoz! — Guzi Kálmánnak a földre kellett vetnie magát. Egyik nap megunta, és megszökött az intézetből. Egy hegyoldalban megtömte magát dióval, almával és lefeküdt. Mire fölébredt, elfogták. Büntetésből egy ideig szoknyát viselt. A hatodik szökés után az intézetben megjelent egy középkorú, hízásra hajlamos nő. — Velem jössz! — mondta szigorúan. — Hová? — Az új anyukádhoz. Az új anyák az állomás előtt várakoztak a megbeszélt helyen, a poggyászraktámál, többségükben falusi asszonyok. Kis kerek csoportban összebújtak. — Melyik az enyém? — kérdezte Guzi Kálmán. Egy év múlva megtudta, hogy él az apja, egy ideg- gyógyintézetben ápolják. Lévelet írt, két hét múlva megjött a válasz: „Volt egy ilyen nevű ápoltjuk, jelenleg ogy másik város intézetében van”. Guzi Kálmán a térképen megnézte a várost, és nagyon furcsa volt, hogy abba a kis fekete pontba az apját is bele kellett képzelni. De tudta: senki sem akadályozhatja meg, hogy elmenjen abba a városba. Homályos elképzelései voltak arról, hogy mi lesz azután, ha megtalálja az apját. A vonatban egy asszony a csomagja után érdeklődött, egy katona pedig bátorítóan hátba veregette: — Ilyen kis országban, mint a miénk, nem lehet eltévedni!... Az ideggyógyintézetben azt hitte, hogy rögtön az apjához vezetik, de két ápoló lefogta. Kifaggatták, később telefonáltak valakinek. Végül jött egy hosszúhajú nővér, és Guzi Kálmánt bedugta a fürdőkádba. — Az apám? — Majd reggel. Ha á főorvos úr megengedi. S egy napon, amikor először döbbent az életére, eszébe jutott a távoli gyógyintézet, az apja betegsége, és elkezdett panaszkodni, hogy fáj a feje, homályosan lát, nem tud aludni, arcát a falhoz szorította, és azt mondta: rettenetesen szédül. Napokon át vizsgálták a klinikán, megröntgenezték a fejét is. Amikor a nevelőotthonból kiöregedett, az igazgató az állomáson szerzett neki munkát. Fél év tett el, amikor az állomásfőaóK behívatta magához. A főnök izgatottnak látszott, Időnként fürkészve végigmérte Guzi Kálmán vékony, izzadt alakját. — A mi kezünk alatt már nazarónus is dolgozott — mondta mérgesen. — A háU-rú alatt egy halálraítélt len- gyal hadifoglyot is elbújtattunk. De...? Az állomásfőnök megtörölte a homlokát. Guzira pillantott. — Legutóbb is megevett húsz tablettát... Guzi Kálmán elmosolyodott. Eszébe jutott a simahajú lány, az első lány volt az életében. Azon az estén azt hitte: az egyetlen. Egy bokorba húzódtak. A közelben mentőautó szirénzázott. Fent, a lovarda magasságában. megdördült az ég. mintha fel akart volna robbanni
