Népújság, 1969. június (20. évfolyam, 124-148. szám)
1969-06-29 / 148. szám
8>WWW*WMWWWMMWW>M<>MWIWWWIMWMMMMWW>WWWWWyWWWW<WWWWWWUWWWUMWWMIMMWWWWWIMW 3 Ezekben a napokban Európa legforróbb pontja hazánk, azon belül is a keleti országrész, tehát ott ahol e cikk íródik. Nyilvánvaló hőgutával állunk szemben: legyen e Metró Egerben ? Meg Pisai ferdetorony, meg Eifel-torony és toronyóra lánccal! Mert nyilvánvaló, hogy aki egy alig több mint félszázezer lakósú városban földalattit követel, azzal legalábbis enyhe napszurásnyi baj lehet, a föld felett, vagy 180 centivel. Egernek egyenlőre legyen tiszta és gondozott a belvárosa, közművesített a külvárosa, legyen mindenütt megfelelő villanyvilágítás és legyen, legfőképpen legyen elegendő lakás. Nos, semmi baj a hőgutával. Csupán arról van szó, hogy lehetnek óhajok, amelyekről már az első pillanatban, elhangzásuk, megfogalmazásuk pillanatában kiderül, hogy legenyhébb megfogalmazásban is, — gyanakodni kell a kérdés és a kérdés feltevője miatt. Annyira nyilvánvaló az igény naivitása, a kérdés óhajba öntött butasága, hogy egy aggódó tekin- tettet, vagy egy gúnyos mosolyt kivéve, szót sem érdemes pazarolni rá. Metrót Egerbe? Nevetséges. Légpárnás villamost Gyöngyösre? Meg kell őrülni. Minden utcába autóbusz- járatot Hatvanba? Meg kell vizsgáltatni a követelődzőt! Ám a kérdés abszurditása mögött nagyonis reális valóság húzódik meg: vajon csak egy Metró iránti óhaj lehet megalapozatlan? Csak egy eny- nyire nyilvánvaló naív kérdés lehet mosolyt fakasztó? Korántsem. VanLegyen-e Metró Egerben ? nak kérések, kérdések, óhajok, mor- golódások, javaslatok és elgondolások, amelyek, ha nem érik el a „metró-óhaj” szintjét, de adott történelmi és gazdasági szituációnkban majd ennyire nélkülözik a teljesítésükhöz szükséges reális alapot. Nem lehet kétkétségbevonni a jószándékot, amikor türelmetlenek vagyunk, sünikor a várost, falut járva megfogalmazzuk elképzeléseinket. Autósztráda Miskolc—Budapest, illetőleg Eger között; egy-két éven belül mindenkit megfelelő, igényeihez méltó lakáshoz juttatni; minden házba vízvezetéket, minden utcába aszfaltozott utakat, járdákat; hatalmas, korszerű áruházakat... és még lehetne sorolni az egyéni és közös vágyakat a duplájára emelkedett bértől a felére csökkent árakig, a maradéktalanul korszerű és gyors, mindenkinek egyénileg is megfelelő közlekedéstől az új stadionok soráig. És gyakran hiába mondja ilyenkor az ember — igaz: gyakran szamárság is mondani, de most nem erről a ,,gyakran”-ról van szó —, hogy tekintsen vissza csak egy évtizedet: mi történt politikailag, gazdaságilag, mi történt a közgondolkodásban, a szellemi életben? — dühös és reménytelen legyintés a válasz. Minek mindig a „volt”-ról beszélni, azon már túl vagyunk, de nem vagyunk túl a Miskolc—Budapest közötti hatpályás autósztráda építkezésén, például. Például, ezen sem vagyunk túl, mint ahogy a Metró építkezésén sem vagyunk túl, még Budapesten sem. A bölcs mondás, amely egykor sokkal inkább a rezignált belenyugvást, mintsem a bölcsességet hirdette, miszerint addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér, ha igen, akkor ma érvényes Tudniillik, van „takarónk” és van lehetőségünk ahhoz is. hogy amiként növünk, asszerint nyújtózkodjon velünk együtt a takaró is. A reális vágyak, vagy, ha úgy tetszik, a vágyak realitása elkerülhetelen a dolgos hétköznapok ideje alatt is. igaz. ezek a „szürke” vágyak nem hirdetik magukról messzehangzóan, hogy nincs, avagy még nincs realitásuk: ezek a szürke vágyak, hétköznapi köntöseikben úgy tolonganak jobbra balra életünk sodrásában, hogy el sem tudja sokszor az ember képzelni róluk: nincs is semmi a köntösük alatt. Üresek, tartalmatlanok, egyelőre minden alapot nélkülöznek. Nem fellengzős Metró-óhajok ezek, s így első, sőt talán tizedik hallatán sem derül ki róluk, hogy bizony „metrók” ők is a javából. Aki azt gondolja, hogy most az igények, a vágyak, mégpedig jogos igények és vágyak leszerelésén munkálkodom e sorok keretében, — az téved. Vágyaink, terveink milliói között nem is száz, sőt nem is ezer az olyan amelynek már megvan a realitása, csak éppen az arra illetékesek nem ismerték fel, vagy nem is óhajtják kényelemből felismerni; avagy olyan, amelyről már ma kell beszélni, hogy holnap, mire realitássá válik, hozzá lehessen kezdeni a megvalósításához. Nem hallgatni intem én a magyar honpolgárt, nem arra, hogy ne zúgolódjon, morgolódjon, ha úgy érzi: igaza van. Csupán arra, hogy mert morgólódik még nem biztos, hogy mindig és mindenhol igaza van. Nem is tehet néha róla: hiszen életünk csak egy darabkája az egész életnek, így nem is lehet, még a legtökéletesebb tájékoztatás mellett sem lehet teljes áttekintése az átlagembernek az ország, sőt még egy megye dolgairól. Kellenek a lakások? Nagyon! Nagyon ! Kell a Metró? Kinek és minek? Az egyik vágy reális, bár türelmet igénylő, a másik légvár és nevetésre ingerlő. . Csupán “-'nviről van szó íjt' ** „Megépítettékn tekintélyüket Nincs náluk jobb a „kategóriában" 1950. szeptember 1-én alakult meg a tanácsi „Tatarozó”, amelyet ma már a Heves megyei Tanácsi Építőipari Vállalat néven ismernek. Sok, és nagy fordulópontokat, állomásokat őriznek a születéstől eltelt esztendők. Nem is érdemes már midegyik előtt megállni, a következő néhány számot, adatot is csak azért említjük meg, hogy valami felelevenedjen a múltból is, és a jelen határ, s „értékköveit” is tudják hová tenni. 1950: a dolgozók száma 62. 1954: a termelés értéke nyolcmillió forint. 1968: a dolgozók száma 1500, a termelés értéke: 176 millió forint. A számokkal párhuzamosan a szemlélet, az erkölcsi értékítéletek is szinkronban változtak. Egyre szaporodtak az oklevelek, a kitüntetések, a vállalat címére „feladott’ magán és hivatalos vélemények, a szép, a jó szavak kötetekben „húztak el” a múlt, a kritika, a legyintés. a fullánkok mellett. S ami mindezek közül a legnagyobb, a legértékesebb: elégedett a Heves megyei Tanács végrehajtó bizottsága, a gazda is: az 1969. június 24-én tartott végrehajtó bizottsági ülésen: dicséretben, elismerésiben részesítette a vállalatot. Mire is ez a dicséret, az elismerés? Hogyan is él, s dolgozik a hajdani „Tatarozó"? Hogyan sikerült ilyen stabillá, kiegyensúlyozottá tenni a vállalatot? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk Cyet- vai Bélával, a vállalat igazgatójával és Köteleky Dénes főmérnökkel. A legszebb esztendő: 1968 Az elmúlt év termelési értéke nem kevesebb, mint 176 millió forint. Az elért nyereség: 26 millió. Tartalékoltak 650 ezret. A jó szakmunkások átlagkeresete 2.600—3.200 forint. Az eredmény és az eszközgazdálkodási „kategóriában” az ország tanácsi építő vállalatok közötti „versenyben” első helyezés s plusz a vb-ülés dicsérete. Bárcsak valameny- nyi vállalat igazgatónak ilyen, „cége” lenne ... — Sok összetevője van eredményeinknek. Fizikai dolgozóink mintegy 50—60 százalékát. tehát a törzsgárdát olyan emberek alkotják, akik nemcsak értik, de szeretik is munkájukat, ezt a vállalatot. Érzik, s tudják, hogy vállalatunk biztos kenyér, megelhetőség számukra. Emellett úgy érzem a szellemi gárda is nagyon jó. A mérnökök, a technikusok tudásuk mellett tiz-tizenötéve® gyakorlattal rendelkeznek, mindennap tudják feladataikat, és a lelkesedésük is példamutató. Ezen kívül az alapító, és a felügyeleti szervünk segítségével, és a saját erőforrásainkra támaszkodva sikerült megvalósítani fejlesztési terveinket is: központi beton és habarcskeverő telep megépítése, az árokásó munka gépesítése, az iparvágány kiépítése, saját szállító géppark „létesítése,.a szak, a szerelő és a segédipar továbbfejlesztése, s megteremtése, biztosítása. Mindezek az utóbbi néhány évben valósultak meg, és az eredmény 1968-ban mór azt bizonyította; érdemes volt, és jól számítottunk, amikor megterveztük és kiviteleztük a fenti létesítményeket. Igyekeztünk jól, s gazdaságosan kihasználni az új gazdaságirányítás adta lehetőségeket. Az év elején kidolgoztunk egy belső, saját „mechanizmus-rendszert”. A teljesítménybérezést kiterjesztettük még a gépírónőkre is, megszilárdítottuk a belső fegyelmet, megszüntettük a szellemi, fizikai üresjáratokat. Magasra tettük a mércét, de akkor sem vagyunk fukarak, ha a megérdemelt munkáért adni, fizetni kell. Az elmúlt évben nem kevesebb, mint 600 ezer forint jutalmat, s prémiumot fizettünk ki. Természetesen csak azoknak, akik megérdemelték. Eredményeinket több, s jobb munkával, a stabilizálódást pedig az átlagbérek munkával kiérdemelt megemelésével, dolgozóink nagyobb anyagi, erkölcsi megbecsülésével, és egy kölcsönösen közös érvényű ösztönző rendszer megteremtésével értük el. önálló tervezési jogot is kaptunk, és az általunk tervezett, és kivitelezett beruházások átfutási idejét nem kevesebb, mint harminc százalékkal csökkentettük. Az alapkőtől a számlázásig Érdekes házi „menetrenddel” ismertetett meg bennünket a vállalat főmérnöke: — A vállalatunknál érvényben levő anyagi érdekeltségi rendszerből csak egy példát. A feladatokat minden esetben részleteire bontjuk, névre, szakmára, beosztásra, hónapra, napra kiszabjuk. Egy építésvezetőnek pélt dául csak akkor jár a kitűzött célprémium, ha nemcsak a kivitelezés készült el a tervezett határidőre, hanem az építkezés költsége is a lefixált időpontra beérkezik a vállalatunk számlájára. Tehát az érdekeltség az alapkő letételével kezdődik, és csak akkor ér véget, ha megtörtént a számlázás is. A feladatok megbeszélése után — ez nálunk már törvény — csak egy dolog lehetséges: a munka. Nem véletlen az, hogy az elmúlt évben az átadásra kerülő létesítmények 99 százalékát határidőre, illetve a határidő előtt adtuk át. Szava van a vállalatnak. Tartjuk, álljuk amit mondunk. így aztán nincs reklamáció, nem fizetünk kötbért, és jó, egészséges a közhangulat is vállalatunknál. Az eddiginél is jobban A végrehajtó bizottsági ülésen többen is szóvátették a vállalat igazgatójának: a negyedik ötéves tervben nagyon sok új létesítménnyel gazdagodik majd Heves megye, így a vállalatra is na- gyobbnál nagyobb feladatok hárulnak majd. Hiszen a létesítményeket föl kell építeni... — Vegyük talán sorjába: eredményeink mellett gondjaink, problémáink is vannak. Jogos a kritika: javítani kell a minőséget, csökkenteni kell az átfutási időt. Tovább kell majd erősíteni a technikusi gárdát, és természetesen a murikáslétszám további stabilizálása, növelése is szükséges. Valamennyiünk — vezetők, munkások — számára közös feladat, hogy vállalatunk eleget tudjon majd tenni a IV. ötéves tervből ránkháruló feladatoknak, kötelességeknek, összegezve tehát: az eddigieknél is jobban. okosabban kell dolgoznunk. De ez csak természetes is: a munkánkkal kivívott sikereink ezenkívül országunk, megyénk népgazdasági érdekei is ezt kívánják. Koós József MARGARETTA (Kiss Béla felvétele.) Hogyan kapta nevét a bikavér és a leányka ? Az egész világon ismerik a bikavér magyar hangsort. Ennek a szókapcsolatnak érdekes az eredete is. Az erős, vörös színű bor megnevezésére azért vált alkalmassá ez az összetétel, mert a mély tüzű veres bor valóban hasonlítható a bika véréhez, annak színéhez. Erre utal ez a szövegrészlet Is: Kétszer éltem Egerben, a szíwidító bikavérszín bor fészkelte hegy oldalán”. Ezt a borfajtát elinte valóban csak így emlegették: egri bikavérszín bor. Ez a hosszú név rövidült meg a következő változatok útján: egri bikavér bor, egri bikavér, bikavér. Üjab- bam a bikavér összetételhez társult mind a bor, mind az egri szó jelentése. Ha tehát bárhol kiejtik vagy leírják a bikavér nevet, hozzátársul Eger város neve is. A bikavér bornév kialakulását elősegítette az is, hogy a régi magyar nyelvben a vér szó átvitt értelemben megnevezte a bort is. Jókai pl. egyik írásában az egri vörösbort az egri törökvér névvel emlegeti. A magyar bikavér összetételt Európa minden nyelvére lefordították. A német Stierblut s a szlovák bycsia krve valójában a magyar szónak tükörszavai. Az egri lányka bornév hangalakja hasonlít az Egerben ismert és használt délszláv jövevényszónak, a kadarkának hangalakjához. De míg a kadarka szóban a nyelvtudat a -ka kicsinyítő képzőt érezte bele, és rövidítette a szót kadar hangalakra, addig a leányka bornévben a nyelvérzék nem érezte a -ka kicsinyítő képző szerepét. Nem is rövidült meg a név, s leány bomevünk ma sincs. Volt azonban olyan szőlőfajtánk, amelyet a leány, lány, jány szóalakokkal neveztek meg. Tokaj környékén, a Balaton mellett egy korán érő, aprószemű szőlőfajnak lányszőlő a neve. Vannak, akik azt tartják, hogy a lány szőlőnév a lány- csecsü szőlő szókapcsolatból rövidült meg. Tudunk olyan értelmezésről is, amely azt bizonyítgatja, hogy a leány szőlőnév és a leányka bornév valójában népetimológiás eredetű s a német Lahn hangsor magyarított formája szolgál borfajta megnevezésére. Régebben Egerben csak ez a két név szolgált a tipikus egri bor megnevezésére: egri fejér bor, egri veres bor. A sárga furmint, a fejér fran- kus, a juhfark, a fehér gohér szőlőfajtákból szűrték az egri fehér bort. Míg a jó egri veres bort az egri kadarka következő változatai adták: lúdlalpú, öreg, kék, keresztes levelű, kerek levelű kadarka. Hitványabb kadarkaíaj- ták voltak a kordoványos, a tejfeles és az égető kadarka. Ezek a szőlőfajták buján tenyésztek, dúsan virágoztak, de gerezdjeik hitványak voltak, s gyakran leégtek, elszáradtak. A nevük azonban nyelvi szempontból értékes elemei az egri, szőlőművelés szókincsének. Dr. Bakos József No és. Azért, mert bornapok vannak Egerben nekem még nem kötelező innom. Nem szerelem a bort és kész. Különben is tízre le kell tennem a szer. kesztő asztalára azt a glosszát. Most szép kényelmesen besétálunk a munkahelyre... milyen jól mutat az a hatalmas hordó, ízléses, hm felettébb ízléses. No persze csak így távolról. Fél kilenc van ugyebár, üdén, frissen megírom azt a kis ügyet. Semmiség, van idő bőven. Érdekes ott az a hatalmas üveg... (Megtartottam a holnapokat! szervusz Imre kérlek... nem nem, sietek, dolgom van. Hogy csak egy po- hárkaval, no igen, hogy ne utasítsam vissza egy ujjnyival a barátságunk kedvéért. Egészségedre! Miért akarod nekem bebizonyítani, hogy a domoszlói jobb mikor az a leányzó, illetve, hogy is mondjam leányka magáért iszik...az az, hogy beszél. Még eggyel ebből a vörösből és indulunk, mert tízkor dolgom van. Micsoda? Bortotó? Hogy én nem találom ki a négyfajta közül, hegy melyik a kékfrankos? Nevetséges. Hogy van a kedves feleséged, ja, pardon, hogy hat éve elváltatok? Igen. elég nekem tíz perc. azalatt megírom azt a kis glosszácskát. Üdvözlöm a bátyád! Ugyan, majd elfelejtettem, hogy egyedüli gyerek vagy. Tudod, én is egyedül vagyok. A magány... Ja, Iwgy féltizenegy van... Semmi baj... Az idő... istenem... Kuala Lumpurban még fel sem kelt a nap. Hátha ott dolgoznék, akkor még fel sem ébredtem. volna. Tulajdonképpen tehát fórban vagyok. Mit keres egy szürke elefánt az utcán délben? Persze hogy a hordó az. Miennyire hasonlít az elefánthoz, ki gondolta volna. Nem akarlak feltartani, drága Pistikém, helyesebben Sándor, izé... Imre, tessék itt az elemlámpám, mert hogy ugye az utcátokban rossz a világítás, kikísérlek... hoppá... ez a fránya macskakő az oka... tulajdonképpen az én orkánom zöld volt, hogy ez egy norvég mintás sí- pulóver rajtam? Vajon ki adta rém júniusban? Az a szőke svéd fiú a sarokban. Nahát, hogy milyen emberek vannak. (szigetbe,f
