Népújság, 1969. június (20. évfolyam, 124-148. szám)

1969-06-28 / 147. szám

Tita 2i (jiibraUttr körül LONDON: Tegnap behívatták a lon­doni külügyminisztériumba Santa Cruz márkit, Spanyol- ország londoni nagykövetét. Stewart külügyminiszter kifejtette a nagykövetnek a brit kormány nézeteit azzal kapcsolatban, hogy a spanyo­lok megszüntették az Alge- ciras kikötője és Gibraltár közötti kompforgalmat. Stewart szerint ez az in­tézkedés semmiképpen sem visz közelebb a Gibraltárral kapcsolatos brit—spanyol vi­ta megoldásához. (Reuter) Országos tanácskozás Csehszlovákiában PRAGMA.: Prágában pénteken köz­leményt adtak ki arról, hogy a CSKP KB elnöksége csü­törtökön a prágai vár spa­nyol termében országos ta­nácskozást rendezett a párt kerületi és járási első titká­rai, valamint a kerületi és járási nemzeti bizottsági el­nökök részére. A Strougal és Sadovsky elnökletével lezaj­lott tanácskozáson Custáv Húsok, a CSKP KB első titkára tartott beszámolót a politikai helyzet általános kérdéseiről. Oldrich Cernik, PRAVDA-KOMMENTÁR bizonyos nyugati J CSŐKRŐL CSALÓDÁS LONDONBAN A FRANCIA KORMÁNYNYILATKOZAT UTÄN HÉTFŐN ÖSSZEÜL A BT VILÁGSZERTE IS, A SZOVJETUNIÓBAN IS, válto­zatlanul az érdeklődés homlokterében állnak a moszkvai nagy tanácskozás tanulságai. A szovjet lapok vezető he­lyen számolnak be a tanácskozás eredményeiről szóló SZKP-határczatról. A lapok jogos elégtétellel írnak azok­ról, akik eleve kudarcra kárhoztatták a konferenciát — csak éppen saját vágyaikat tévesztették össze a valóság­gal. Majevszkij, a Pravda neves szemleírója „Jósok és provokátorok bukása” címmel foglalkozik ezzel a témá­val. Az elmúlt hetek eseményei — írja — bebizonyítják, hogy az imperialista propaganda mindent latba vetett a nemzetközi tanácskozás menetének eltorzítására, s ennek érdekében nem riadt vissza kitalálásoktól, rágalmaktól és nyílt provokációktól sem. Most azonban el lehet monda­ni, hogy a reakciós propaganda hadművelete botrányos kudarcot vallott. Hozzátehetjük: a „botrányos” jelző nem túlzás. Nem egy nagy nyugati lap — például az angliai Guardian — kommentátora lapja hasábjain kénytelen megvallani ol­vasóinak, hogy alaposan tévedett a moszkvai konferencia kilátásainak megítélésében. VÁLTOZATLANUL SOK SZŐ ESIK az új francia kormány elkövetkező külpolitikájáról is — még mindig elsősorban találgatások formájában, pedig a kormány nyilatkozata már elhangzott. A Figaro című polgári lap elemzése a lényegre mutat rá, amikor a kabinet nyilat­kozatának külpolitikai részét „a kérdések óvatos meg­közelítésével” jellemzi. Az, hogy a fogalmazásban az óva­tosság dominál, megerősíti azt a feltételezést, hogy Pom­pidou, illetve Chaban-Delmas valószínűleg átveszi a tá- bomokelnök külpolitikájának számos lényeges elemét, de a „folyamatosság és nyitás” keverései aránya még távol­ról sem eldöntött tény. Az első csalódott külföldi visszhang mindenesetre már elhangzott: a brit sajtó rezignáltan állapítja meg hogy Chaban-Delmas „nem szólt elég melegen” Anglia közös piaci tagságáról. VEZETŐ HELYEN FOGLALKOZIK a világsajtó a csütörtöki szuezi légi csatával is. Az izraeli és az egyip­tomi fél egymásnak ellentmondó jelentéseket adott ki a veszteségekről. A megfigyelők a nagyszabású légi csatá­ban a helyzet rosszabbodásának, a katonai front akitvi- zálódásának újabb jelét látják. A harci cselekmények kiszélesedésével párhúzamo- san megfigyelhető a diplomáciai erőfeszítések „eszkalá­ciója” is. Hétfőn összeül a BT, hogy megvitassa Jordánia Jeruzsálemmel kapcsolatos panaszát, és ez — a négy, il­letve lcéthatalmi megbeszélések mellett — megnyithatja a közel-keleti diplomácia „harmadik frontját” is. Ideiglenes kormány? Egy Géniből származó hír szerint a Palesztinái ellenál­lási szervezetek ideiglenes kormány felállításán fára­doznak. Ezt a genfi hírt pénteken Bejrutban élesen cáfolta az ellenállási szervezetek egyik szóvivője. Közölte, „nincs időnk ilyesmire, hiszen Pa­lesztina felszabadítása teljes mértékben igénybe vesz ben­nünket”. (MTI) EIVKT Félvezető- és Gép­gyár, Gyöngyös, 44 órás mun­kahétre, AZONNALI BELÉPÉSRE FELVESZ cső- és vízvezeték-szerelő­ket, esztergályosokat, maró­sokat, férfi betanított és segédmunkásokat. Fizetés megyegyezés szerint. Jelentkezni lehet a gyár mun­kaerő-gazdálkodásán. A gyár megközelíthető minden nap a nagytemplom elől 9.40 és 11.20 órakor induló autóbusszal. Cím: Póstafiók :171. Telefon: 21-77, 159-es mellék. Értesítjük a gépjármű-tulajdonosokat és üzemeltetőket, hogy a szerviz és karbantartó állomásunk munkáját Salgótarjánban megindítbttuk. Mun­karendünk: bármely munkanapon reggel 6 órától 14 óráig. AFTT. XVL sz. Autójavító Vállalat 6. sz. Üzemegysége Salgótarján, Rákóczi u. Telefon-előjegyézés: Salgótarján 10-81. 13 mellék. a CSKP KB elnökségének tagja a fő gazdasági problé­mákról tartott beszámolót. Vasil Bilak, a párt elnöksé­gének tagja a moszkvai ta­nácskozás eredményeiről szá­molt be. A beszámolók után vita kezdődött a politikai kérdésekről és a párt előtt álló gazdasági feladatokról. (CTK) A FKP állás­foglalása HELSINKI: A Finn Kommunista Párt központi bizottságának poli­tikai bizottsága csütörtöki ülésén megvitatta és jóvá­hagyta a moszkvai tanácsko­záson részt vett finn párt­küldöttség tevékenységét, ja­vasolta a párt központi bi­zottságának, hogy helyeslőén tegye magáévá a nemzetközi tanácskozáson elfogadott do­kumentumokat. A politikai bizottság meg­győződése, hogy a moszkvai tanácskozáson az antiimpe- rialista harcra vonatkozólag jóváhagyott akcióprogram a finn munkásosztály és vala­mennyi finn dolgozó érdekeit szolgálja, s megfelel az or­szág nemzeti érdekeinek is. (MTI) Á Pompidou-karrier közelről Ut a Matignon-palotáig 1968, nyarán, mielőtt De Gaulle „a köztársaság tarta­lékába” helyezte volna mi­niszterelnökét, az egyik nyu­gatnémet családi képeslap terjedelmes riportot közölt Pompidouról. A jótollú szer­ző, a spanyol származású Villalonga (színész, riporter, regényíró) nem sajnálta a di­csérő jelzőket az akkori gaulleista kabir.etelnöktöl, s bizonyára nem véletlenül írta riportja végén a jóslatnak is beillő mondatokat: „Az utób­bi hetek megmutatták, hogy Pompidou igazi államférfiú­vá érett. Nem fejbólintójá- nos, aki vakon teljesíti De Gaulle parancsait. Nyilváno­san olyasmit mondott, amire De Gaulle környezetében so­ha egyetlen vezető sem me­részkedett eddig: „Úgy dön­töttem.” Valószínű, hogy Pompidounak lesz még bő­Csou En-laj — Kiem találkozó PEKING: Csou En-laj, a Kínai Nép­köztársaság miniszterelnöke csütörtökön Pekingben fo­gadta Tran Buu Klemet, a Dél-vietnami Köztársaság ideiglenes forradalmi kormá­nya elnöki hivatalának mi­niszterét. Az Új Kína szerint a ta­nácskozás „szívélyes és ba­ráti” légkörben zajlott le. (MTI) Sikertelen merénylet Sékou Touré ellen DJ AKAR—Abidjan: A szomszédos fővárosokban lehallgatott conakry-i rádió p én télién ismertette a Gui­neái Demokrata Párt politi­kai bizottságának közlemé­nyét arról, hogy egy külföl­di zsoldbaín álló ügynök kedden sikertelen merényle­tet követett el Ahmed Sékou Touré elnök ellen. A szűkszavú közlemény csak arról számol be, hogy a merénylő — a 34 eszten­dős Keita Tidjane — a hiva­talos látogatásra Guineába érkező Kenneth Kaunda zambiai elnök repülőtéri fo­gadásán kísérelte meg a me­rényletet. „Az imperialisták. Elefántcsontpart Köztársaság­ban gyilkosságra kiképzett ügynökének kísérlete azon­ban nem sikerült: a guineai államfő sértetlen maradt” — közölte a conarky-i rádió A Guineai Demokrata Párt politikai bizottságának közle­ménye szerint a guineai Keita Tidjane a demokrata párt megdöntésére törekvő, úgynevezett nemzeti felsza- badítási front tagja, s 1965 óta él Elefántcsontpart Köz­társaságban. A merénylőt a helyszínen elfogták. (MTI) Műszaki egyetemi hallgatókat nyári időszakra Közúti Gépellátó Vállalat felvesz egri telephelyére szerkezet gyártásban gyakorlott művezetőt, lakatost, hegesztőt, segédmunkást. Jelentkezés: KÖZGÉP Telep, Eger, Lenin u. 261. azonnali hatállyal z a Heves megyei Tanács Kórháza. Eger, 1. PL: 15. Je­lentkezni lehet telefonon (20-42), húsban, személye­sen, a munkaügyi irodában (Eger, Széchenyi u. 27.). A Heves megyei Tanácsi Építőipari és Épületszerelő Vállalat azonnali Szomorú szívvel tudatom, hogy öcsém ILLÉS LÁSZLÓ Keszthelyen elhunyt. Zsiga Gyuláné. érettségizett fiatalokat és átképzésüket biztosítja a következő szakmákban: víz-, gáz- fűtésszerelő, festó-mázoló, parkettás-mű anyagburkoló, ács-állványozó. Az átképzés időtartamára biztosított bér, utána telje­sítménybérezés. jó kereseti lehetőségek. Vidékieknek munkásszállást biztosítunk. Étkezési hozzájárulást fize­tünk. Idénypótlék és külön­élés! pótlék jogosultság sze­rint. Jelentkezés Eger, Dr. Münnich F. út 2. (Barkóczi u.) Munkaügyi oszláy. ven alkalma döntéseket hoz­ni. Franciaország számára — úgy vélem — nem is lenne'' rossz.” A Párizsban élő spanyol világfi, a beavatott körök ki­tűnő ismerője, Pompidoue* bizalmából, s feltehető: sül*’ gallatára jelezte a r.agyratö- rő politikus terveit. Georges Pompidou elsőként dobta be kalapját a De Gaulle távo­zását követő elnökválasztási küzdelem arénájába. A ma ötvennyolc éves gaulleista pártvezér negyedszázados politikai karrierje — amit időnként a Rotschild bank­ház kedvéért és pénzéért megszakított — a csúcshoz érkezett. Eddigi pályafutása előkészületnek tűnik; neki­futásnak a nagy ugráshoz, amely sikerült. A Francia Köztársaság elnöke lett. 23 éves korában szerzett tanári diplomát a francia, la­tin és görög nyelvből, Mar­seille egyik középiskolájába nevezték ki irodalomtanár­nak. Egy évvel később fele­ségül vette — a szülők aka­rata ellenére — Claude Ca- hpurt, a filológia doktornő­jét. egy vidéki orvos csinos, szőke, irodalomrajor.gó lá­nyát. Politikai ambícióit húsz évvel később, 1945-ben egyik volt iskolatársa, René Brouil. let ébresztette fel Párizsban. Keresett De Gaulle tábornok mellé egy „diplomás férfit, aki tud írni”. Pompidounak volt diplomája és tudott ír­ni. Így kapcsolódott a politi­kába, s vált De Gaulle ár­nyékává a második világhá­ború utáni években a vidéki irodalomtanár, akinek nagy­apja földbérlő gazda, apja pedig tanító volt. 1954-ben hátat fordított a politikának, ezúttal ismét egy véletlen találkozás következtében. Egyik volt egyetemista ba­rátja bemutatta Guy de Rot- schild bankárnak, aki éppen egy .új embert ’ keresett vál­lalkozásai számára. Pompi­dou elhatározásában bizonyá­ra volt annyi tervszerűség, mint véletlen, hisz néhány esztendős politikai pályafu­tása során megtanulta, hogy pénz nélkül ebben a szakmá­ban sem lehet tartós sikerre számítani. Hallatlan energia, val fogott a rábízott Rot- schild-érdekeltségű Északi Vasutak ügyeinek rendezé­séhez, s rövidese:, a bank­ház egyik vezetőjévé léptet­ték elő. Az irodalomtanárból polh tíkus, a politikusból bank- igazgató lett, havi jövedelme — magyar pénzre átszámítva — megközelítette a 80—90 ezer forintot. Felesége, roko­nai s ő maga is úgy hitték, ezzel végleg be is futott a „nagyok” közé, hisz Rotschil- dék bankháza és az ellenőr­zésük alatt álló 110 francia vállalat, társaság egyszerre jelent pénzügyi és politikai hatalmat a francia nagytőke élvonalában. Pompidou poli­tikai nézeteit ez a helyzet ha­tározta meg a gaulleista párt későbbi harcaiban. Kitűnő taktikai érzékkel szolgálta a pénzarisztokráciát, s ugyan­akkor a művészek, írók kö­rében is kivívta magának a divatos irányzatok képvise­lőinek rokonszer.vét. 1958-ban, amikor már el­könyvelték örökös bankve­zérnek, egy váratlan telefon- hívást kapott De Gaulletól, aki éppen visszatérőben volt a politikai életbe. Csalt egy esztendeig dolgozott a tábor­nok mellett, majd ismét visz- szatért a Rotschild bankház­hoz. A pér.-z bűvölete akkor még erősebb volt, Rotsehil- dék pedig csupa előzékeny­ségből berendeztek házuk egyik emeletén egy külön lakosztályt Pompidouék szá­mára. De egy idő múlva ismét visszatért De Gaulle zászlaja alá. Miniszterelnök lett, eb­ben a tisztségben Debrét váltotta fel, s a rendelkezés­re bocsátott Matignon-palo- tát saját ízlése szerint ren- deztette be. Ehhez az ízlés­hez a XV. Lajos-asztal épp­úgy hozzátartozik, mint az absztrakt festők hatalmas képei a falon vagy a hatal­mas ezüst cigarettás doboz, tele Winston cigarettával, amelyből körülbelül ötvenet szív naponta.. Bertalan Lajos Az egri Állami Egészségügyi Gyermekotthon pályázatot hirdet gondozónői állásra érettségizett lányok részére, beiskolázási lehetőséggel lOOO.-l^t illetménnyel + 2§O..Ft gondozási pótlékkal. Jelentkezés: Állami Egészségügyi Gyermekotthon Eger, Ráchegy. Pf. 156. Személyesen, vagy írásban. FIGYELEM! lúnius 28-án 20 órátó! bor és zene címmel amatőr népdalénekes-versenyt tartunk, a ..SZÉCHÉNYI” ÉTTEREMBEN .lagyarnóta, táncdal. operett. Az amatőr népdalénekesek vetélkedőjén ismert énekesek szórakoztatják kedves vendégeinket. A nevezést kérjük szíveskedjenek az ,-tterem vezetőjénél leadni. Értékes jutalmak! HEVES MEGYEI VENDÉGLATGirAux \

Next

/
Thumbnails
Contents