Népújság, 1969. június (20. évfolyam, 124-148. szám)
1969-06-15 / 136. szám
A tön — megtörtént Érdekes és érdeuiM elmondani, már csak a tanulságai miatt is Nos, a történet úgy kezdődött, hogy egy adóhivatali alanynak kézbesítést vitt a posta, amely szerint ennyi és ennyi négyszögöl ingatlanáért 400 forint adótartozását kiegyenlíteni ne feledkezzék meg, mert ellenkező esetben... Szóval, az ismert és. megszokott szöveg és stílus. Az adóalany rövid és bölcs töprengés után a zsebébe nyúlt és fizetett. Négyszáz forintot. Az adóhivatal által megállapított négyszögölek utáni a #1 tartó zás fejében. Ebben és eddig még semmi csattanó nincs. Az most következik. Az adóhivatal által megállapított any- nyi és annyi négyszögöl nincs a hátralékosnak megtisztelt adóalany birtokában, nem is volt és nem is lesz. Van ugyan neki is néhány négyszögöle, nincs is utána adótartozása, mert az adótartozása olyan föld után maradt fenn, amely nem az övé. — Akkor miért fizetett? — lehet és kell is feltenni a kérdést. A válasz, amely sok bölcsességről, alapos körültekintésről, élettapasztalatról tanúskodik, csak az első pillanatban meglepő, valójában rövid töprengő gondolkodás után csak messzemenően helyeselhető. A tisztelt adóalany azért fizetett nem létező földje után nem létező adóhátralékot, mert véleménye szerint így még mindig olcsóbb. Nem kell utazS- TF-Ou. tanulsággal nia, talán többször is, nem kell idegeskednie, vitáznia, győzködnie, míg kiderül, hogy teljesen alaptalanul kérték tőle azt a bizonyos adóhátralékot. Útiköltség, munkából kiesett napok, idegesség többe van, mint ez a négyszáz forint. Tudom, extrém eset ez. Ám egy ilyen szélsőséges példa is alkalmas lehet annak illusztrálására, hogy az emberek néha még fizetni is készek, ha úgy érzik, hogy ezzel kikerülhetik a hivatalt. Az ügyrendek bonyolultságát. Az ügyféli állapotot Mert nálunk még ma sem öröm ügyfélnek lenni, mert a „hivatal packázásai”, gyakran nem is a hivatal hibájából, hanem megcsökösödött irodai szabályok miatt, ma is és félő, hogy holnap is lelki nyomorítója lesz a nem mindig tisztelt ügyfélnek. Szóvá tettem már e lap hasábjain jómagam is, szóvá tették más lapok hasábjain már mások is azt a szinte K. u. K, időkből itt maradt stílust, az „idézőlévelekben”, azt a hangvételt amely nemcsak, hogy ijesztően magyartalan, de még csak nem is legalább korrektül hivatalos, hanem sokkal inkább idegesítően és gyanakvóan fenyegető. A napokban került a kezembe egy hagyatéki ügyben kiadott idézés, amelyet tetszés szerint lehetett a „kívánt résznél” aláhúzni, vagy törülni. Mármint az íróasztal mögött ülő tisztviselő tetszése szerint Így aztán szerepel rajta rendőri Elővezetés, pénzbírság, szépen váltva sgymást, rémisztve a könnyen rémülőt, dühítve a rémületre ugyan .lem, de morgolódásra már sokkal inkább hajlamos ügyfelet. És a legbosszantóbb az egészben az, hogy azek szabványnyomtatványok, tízes százezerszámra készülnek, nem is az ügyfél érdekében, hanem szinte gyanakvóan ellene. Mintha Magyar- országon, ahol újságban és televízióban, nagygyűlésen és szűkebb beszélgetéseken párt- és állami vezetők szájából nem a legmélyebb tisztelet és bizalom csendülne ki — a dolgozó néppel szemben. Mintha Magyarországon arra nevelné a párt, a kormány a „hivatalokat”, hogy ka- lapsüvegelésre késztessék az ügyfelet, haptákban állásra és riadt alázatra. Mintha Magyarországon az ügyfél lenne a hivatalért és nem megfordítva. Tudom, azt is tudom, hogy ez csak általában van így, hogy konkrét esetekben, adott „hivatalokban” más módi járja. A baj azonban az, hogy szék a konkrét esetek és adott hivatalok meglehetősen kevés számban lelhetők fel, s a dolga után amúgy iem nagy örömmel. futkosó ügyfél nap mint nap a merev és rideg, bizalmatlan és lekezelő ügyintézés és hangnem idegesítő falába ütközik. Idézések stílusa, körséta, ringlispil osztályok és hivatalok között, — sajnos még mindig sokkal inkább ez a jellemző, mintsem a gyors, egyszerű és udvarias ügyintézés. És ez nem a szabványnyomtatványok miatt van így! A' szabványnyomtatványok emiatt készülnek így! Egy még mindig meglevő, sőt helyenként vidáman burjánzó beamterszellem miatt. * A példa, amivel kezdtem, tudom is, írtam is, extrém eset. Lehet, hogy a kárvallott delikvens egy szóra szerencsével járt volna. Lehet. Ám úgy látszik, nincsenek valami biztató tapasztalatai e tekintetben. És ez az, ami feltétlenül elgondolkodtató és tanulságos a kis történetben. Á kísérletre mór nincs szükség... Az újat nem mindig fogadják bizalommal. Érthető: előbb bizonyítson! Így volt ez a szakközépiskolai oktatás kezdetén is. A szülőknek, diákoknak — sok esetben maguknak a pedagógusoknak is — bizonyítékra volt szükségük. A „kísérlet” az 1962—63- as oktatási évben kezdődött a megye két középiskolájában: az egri Dobó István gimnáziumban, ahol esztergályos szakközépiskolai osztályt, és a gyöngyösi Vak Bottyán gimnáziumban, ahol elektromechanikai (később elektroműszerész) osztályt szerveztek! S ahogy teltek az évek, úgy nőtt a népszerűség — az idén már egynéhány szakon öt—hatszoros volt a túljelentkezés! A szakmunkásképzés fontos területe lett ez az új oktatási forma. Kruppa László, a megyei tanács művelődésügyi osztályának vezetője elmondotta, hogy a szakközépiskolát végzett diákok körülbelül 15 százaléka tanul tovább, a többiek — kevés kivétellel — elhelyezkednek a szakmában. Például a gyöngyösi Vak Bottyán gimnáziumban az 1967—68-as tanév végéig 133-an végeztek, közülük 30-an jelentkeztek továbbtanulásra, 40-en az Egyesült Izzó gyöngyösi diódagyárában, 10-en Visontán, 20-an Kiskörén, egyéb területeken 29-en helyezkedtek el, és csupán ketten dolgoznak más munkakörben. Az egri Dobó gimnáziumban 30 végzett diaz elektromechanikai és a műszerész tagozat mellett felvásárló, Hatvanban pedig köz- gazdasági és egészségügyi tagozatot szerveztek. Az idén 465-en végeztek a megye szakiközépiskoláiban: közöttük 70-en esztergályos, 34 elektroműszerész, 33 elektromechanikus, 36 erdész, 35 felvásárló (ezt a szakot az idén már nem szervezik meg, mivel több igény nincs), 30 kereskedelmi, 20 közgazdasági, 26 mezőgazdasági technikusi szakközépiskolás fejezte be tanulmányait. Az esztergályos szakmunkásokra még mindig nagy a szükség, de a most végzettek száma még nem közelíti meg az igényeket. Az elektroműszerész szak viszont „túltermelésről” tanúskodik. Divatos szakma, most még többen jelentkeztek rá, mint az elmúlt években. De erről később. Felvétel Az idei tanévben végzett 5919 általános iskolás közül 5128-an jelentkeztek továbbtanulásra — éppen kettővel kevesebben, mint ahány férőhely „globálisan” van! A jelentkezett 2357 diák közül a szakközépiskolák 617 tanulót nem vettek fel. (Mint ahogy I erről már írtunk, a felvételt nem nyert tanulók sok segítséget, javaslatot kaptak a más intézetekbe, munkahelyékre megyében. Ha felépül az egri és a gyöngyösi új szakközép- iskola, ebben, a korszerű oktatási rendszerben legalább „kettővel kevesebb akadály lesz”. Az új típusú szakközépiskolai oktatásra a tervek szerint 1970—71-ben már áttérhetünk. Ahogy Kruppa László elmondotta, mindenkor az igényekhez, a szükséglethez igyekszik alkalmazkodni a szakközépiskolai oktatás. Szeretnénk megszervezni az építőipari tagozatot. A vendéglátóipari tagozat egy-két osztállyal szintén indulhatna —, ha a Belkereskedelmi Minisztérium hozzájárulna. (Volt egy megállapodás, hogy Miskolc húsz férőhelyet biztosít a Heves megyeiek számára is, ez azonban csak papírforma maradt ... Pedig a megye idegenforgalma megkövetelné a nagyobb létszámot! A közgázdasági szakközép- iskolában újabban pénzügyi tagozatot is szerveztek. Az új' tagozatok — a meglevők mellett — összességükben igazodnak a népgazdasági igényekhez. Elég példának említenünk a VILATI egri gyárát, ahol már most nagy az igény a szakmunkások iránt. A bizalom tehát megvan, az új oktatási forma létjogosultsága bizonyítást nyert. Ez persze önmagában kevés. Egyre nagyobb felelősség kell az általános iskolás diákok helyes, minden igényt figyelembe vevő irányításához! (kátai) Óriás motor — Jugoszláviának A Ganz Villamossági Művek széles körű exporttevékenységet fejt ki. Jelenleg Törökország részére nagy teljesítményű elektromos megszakító berendezéseket, a Szovjetunió számára úszódaru-fődinamót, Jugoszláviába pedig váltóáramú motort szállítanak. Képünkön: Marek Attila a FÖD 327]12-es váltóáramú motor álló részét szereli. Ez a berendezés jugoszláv megrendelésre készül. (MTI foto — Bara Istvárí felv.) „Kívánalmat hagy maga után..." Ez a kóros szószátyárkor dásra is példát nyújtó nyelvi forma újabban gyakran és feleslegesen vállal nyelvi szerepet. Már a formájával is baj van. Régebben ugyanis így hangzott: sok kívánnivalót hagy maga után, illetőleg hagy hátra. Ez a nyelvi képlet valójában a német viel zu wünschen übrig lassen kifejezés szolgai fordítása. Mi azonban nem ezért hibáztatjuk elsősorban, hanem azért, mert nem gazdaságosan fejezi ki a szándékolt mondanivalót. Az öt szóból álló kifejezés helyett érthetőbben, egyszerűbben fejezik ki a mondanivaló lényegét a következő egyszavas, illetőleg rövidebb nyelvi formák: rossz, hibás, gyarló, hiányos, tökéletlen, silány, helytelen, elfogadhatatlan, sok hibája van, sok híja van stb. 1 A címben idézett kívánalom szó sem alkalmas a neüd szánt szerep betöltésére. Valaki vagy valami megfelelhet a kívánalmaknak, tehát a követelményeknek, kívánságoknak, de nem hagyhat maga után kívánalmat. A kívánnivaló szónak éppen a hibáztatott szövegösszefüggésben kifejlődött. olyan jelentésváltozata is, ami olyan hiányosságot, hibát jelöl meg, amelyet kívánatos kijavítani, megszüntetni. A magyar hagy ige helyes nyelvi szerepére utalnak a következő mondatok: Nyitva hagyja az ablakot. — Elhagyta az esernyőjét. — Sorsára hagyta öreg apját. — Békét hagy a lánynak. — A fiára hagyta vagyonát. — Nyílást hagyott a tetőn stb. — Jó, vagy rossz emléket hagyhat valaki maga utón. de kívánalmat, vagy kívánnivalót nem hagyhat maga után senki és semmi. A rostára tett nyelvi formát azért is hibáztatnunk kell, mert nagyon elszemély- telenít, s általános jellegűvé változtatja a közlést. A bírálatok nyelvi formálásában is nyíltan és őszintén azokat a szavakat kell használnunk, amelyek egyértelműen utalnák a hibákra, hiányosságokra. Ha azonban a bíráló megjegyzést ezzel a körülírással fejezzük ki: munkája még sok kívánnivalót hagy maga után, elködösítjük a lényeget és tompítjuk a személyekre is vonatkoztatható kritikát. A rostára tett nyelvi képlet terjedésének, gyakori használatának éppen, az ad alapot, hogy egyesek, ha bírálnak, tudatosan körülményesebben, bonyolultabban fogalmaznak. Erre valóban nagyon alkalmas a címben idézett nyelvi forma, Dr. Bakos József ák közül 28 az, aki vagy elhelyezkedik, vagy továbbtanul a szakmájában. Megállják a helyüket — ez az általános vélemény a szak- középiskolákból kikerült és a szakmákban elhelyezkedett tanulókról. Mindenütt jót hallani róluk — különösen az esztergályosokról. Keresetük 1200—2000 Ft között mozog. A szorgalmasabbak, a rátermettebbek közülük többen ma már vezető beosztásban dolgoznak. Nem kevés azoknak a száma, akik szakmai tudásukat fejleszteni akarván, a munka mellett felsőfokú tanulmányokat folytatnak. Hol — mit?... A „kísérlet” óta nagyon sokat fejlődött megyénkben a szakközépiskolai oktatás. Ami a szakokat illeti: az esztergályos tagozaton kívül a Dobó gimnáziumban erdészeti és elektroniüszerész tagozatot is szerveztek az elmúlt években. A Gárdonyi Gimnáziumban egészségügyi, a Szilágyi gimnáziumban kereskedelmi és közgazdasági, a gyöngyösi y*ik. Bottyán gimnáziumban történő felvételhez). Az elektroműszerész most is divat, de a közgazdasági tagozat sem szégyenkezhet: itt öt—hatszoros volt a túljelentkezés! Viszont az esztergályos szakra — pedig a szakmunkásokra igen nagy a szükség, a jelentkezés csak az 50 százalékot érte el. (Természetesen a felvételi vizsgák során ez a szám már változott, azóta az esztergályos szakon is „minden jegy elkelt”). A jelentkezések, a felvételi vizsgák tapasztalatai arról beszélnek, hogy bár sokat foglalkoznak a pályaválasztás feladataival a cselekvő segítőkészséggel kellő formában még nem találkoztunk. Sem a felsőbb szervek (igaz, nemsokára megalakul a megyei pályaválasztási tanács), sem a pedagógusok részéről. Ezek következményét a felvételiknél tapasztalhattuk. & különösen fontos ez azért, mert az elmúlt, a jelenlegi és a jövő esztendő is „demográfiai hullám” tetőzésének időszaka! Lehetőségek Egyelőre közös igazgatású szakközépiskolák működnek a 'SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSJ/SS/SS/SSS//SSSSSS/SS/SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS//SSSS///SSS/SSSSS/S/S/SS/SS/SSSS/SSSSS/SS/SSSSSS/SSS//S/SSS//SSSSSSSSSSSSSSSS/SSSS/S/SSSSSSSS/SS — Tessék! A férfi, aki belépett az ajtón, teljesen jellegtelen arcot, alatta szürke öltönyt és szenvtelen, üres mosolyt viselt. — Kovács vagyok — mondta, miután leült. — Mit óhajt? — kérdeztem kicsit idegesen attól a nyugalomtól, ahogyan leült és elterpeszkedett . a karosszékben. ■— Mondom, Kovács vagyok. Nem jelent semmit önnek ez a név? — Bocsásson meg, meglehetősen átlagnév a Kovács és ugye... — mentegetödztem, mert valóban az égvilágon semmit sem jelentett nekem ez a név, hogy Kovács... — Na látja, leérem, észre sem vette, amikor kimondta, hogy igenis jelent valamit, sőt mindent jelent az, én nevem a maga szá- számára is — bólintott kicsit ironikusan... — Maga mondta kérem, ugye, hogy átlagnév. Az is. Mert én vagyok az átlagember. Nem érti? Dehogynem. Az az átlagember, akiről maguk, újságírók, meg a tervjelentések írni szoktak... — Hogy maga kieső, da? — Ne csodálkozzék, én vagyok az átlagember. Már a nevem is olyan. Az arcom is. Az öltözködésem is. Tiszta átlag. A ruhám konfekcionált, mert a termetem is átlag. Érti most rríár? — Ahá... Kezdem érteni... Szóval, maga az, aki... — Ügy van. En vagyok az akire átlagosan nyolc tonna cement és négy tonna acél esik. Én vagyok a „szerint" is. Mármint, hogy én- szqrintem, az átlagember szerint ez, vagy az a helyzet a belpolitikai hangulatban. Bizony uram. En vagyok az átlagosan ennyi és ennyi liter sört, bort, pálinkát fogyasztó, annyi meg annyi kiló húst, cukrot, burgonyát felélő Kovács. Az átlagember. Akire any- nyiszor méltóztatott kérem hivatkozni. Nos, úgy éreztem, hogy any- nyi hivatkozás után illő lenne, ha személyesen is megismerhetném a szerkesztő urat, s ön is személyesen megismerhetne engem. Már csak a további kapcsolataink miatt is... — Természetesen... Igazán kedves, nagyon örülök — hebegtem zavartan és teljesen tanácstalanul. — Látom, zavarban van... Pedig felesleges, uram, higgye el. Csak egy kérésem van, máris megyek tovább, átlagléptekkel, biztosítani az átlagos forgalmat... Ha megtenné, amit kérek, nagyon lekötelezne... — Ö, hogyne, természetesen — lelkendeztem ftst örömtől, hogy ez a szürke, átlagosan mosolygó átlag Kovács menni készül... — Kedves szerkesztő úr... Nekem szép feleségem és két egészséges gyermekem van. Igaz, hogy Kovácsnak neveznek, d e ez mégis csak és egyedül az én nevem. Szóval, ha átlag is vagyok, de C.zon belül mégis csak magamnak, a c szádomnak én vagyok. Ha legközelebb írni mél- tóztatik az átlagemberek gondjairól, ne tessék elfelejteni, hogy ugyan rólam ír. de azért egy állagnév is név, egy átlagember is ember... Szóval, érti? Köszönöm — mondta szerényen, udvariason meghajolt és távozott. Így visszagondolva, nem is volt olyan átlagember. Lehet. homi eavetlen átlagember sem átlagember. ha nem átlagosan nézzük őket? {ee*ü Történet — tanulsácraal
